//Ayrisz Emeraad// //A hozzászólás +16-os elemeket tartalmazhat//
* Borgőzös mámorában az egyetlen, mit tisztán érez, az az ölelő karok szakadatlan szorítása. Így bódultan, az éjszaka csendjében olyan érzés keríti hatalmába, mintha a világ összeszűkült volna egy kicsiny vendégszobára, vagy utóbbi nőtte volna ki magát végtelenül hatalmasra, s középpontjában csak ők ketten üldögélnek, egymás karjaiba olvadva. Hiába forgatja fejét, csak sűrű feketeséget lát, így egyéb érzékeire hagyatkozik: látatlanban szippantja magába az édeskés, magával ragadó illatot az állát, ajkait cirógató fürtök közül, s az elméjében uralkodó káosz is kavarogva visszaszorul a lány doromboló hangjára. Biztos benne, hogy az idő megállt, a külvilág nincsen többé, csak ők számítanak ebben a végtelen pillanatban.
"Minden vágyam eltörpül amellett, hogy veled tölthessem az éjjelt..." Ennyi bőven elég neki, a további magyarázatot már nem is hallja. Minden sértődöttség, rossz érzés elillan, s az eddig mellkasában formálódó, lassan növekvő hőség mintha felrobbanna, forrósággal töltve el egész testét, egészen ujjai hegyéig. Ebben a hosszú-hosszú pillanatban teljesen kivetkőzött eredeti önmagából; a lázadó, zabolázatlan szoknyapecér mégjobban magához szorítja azt a kis csodát, aki valami úton-módon teljesen megbabonázta a hóhajú férfit. Boszorkányság, vagy démoni praktika lehet, oly mindegy, mert mámorító érzés, mint valamely alattomos szer, mi a felhőtlen boldogság röpke illúzióját kelti használójában, kínkeserves függőséget okozva. Ez a "szer" lenne Ayrisz a mélységi számára? Ha igen, kérdés, hogy az érzés mennyire valós, s reggel ha kijózanodva magához tér álmából, fogja-e még érezni azt a kellemes melegséget, vagy visszatérnek a buja, csillapíthatatlan vágyak?
Az üveg a maradék zavaros, leülepedett vörös nedűvel az alján úgy csúszik ki ujjai közül, hogy szinte észre sem veszi azt, tehetetlenül, lassú és ügyetlen mozdulattal nyúl utána a sötétben, de a lány már húzza is fel az ágyról*
~ Menjünk át, rendben. Azt hiszem menni fog, mindig menni szokott, de hova át? Hálóba? Oda, rendben.~
* Jobb láb a bal láb után, mozgása viszont bizonytalan, hol erre-hol arra húzza kába feje az ágyhoz vezető úton, de a falat, ajtófélfát és bútorokat tapogatva határozottan tör utat magának Ayrisz után. Közben a jóleső szavakat ízlelgeti nyelvén, vagy saját tántorgó mozgásán vigyorog az orra alatt, attól függ, hogy mikor merre dől éppen kóválygó, elmosódott látása miatt.*
-Jövök máááár!
* Óbégat fennhangon, ahogy hassal előre bedől a párnák közé, aztán meg pislog nagyokat, hogy hová tűnt a lány. Már épp húzta volna maga után az ágyba, de az hirtelen nincsen sehol; ja igen, mintha azt mondta volna még begyújt. Ez az állapot egyre rosszabb, a szavak már különösen nehezen tódulnak szájára, ott meg aztán ádáz harcot vívnak nyelvével, összeakadnak, a betűk önkényesen helyet cserélnek, közben gondolatban meg már 3-4 mondattal arrébb jár. Ezen pedig a kályhából áradó meleg sem fog segíteni.*
- Jó éjjsszakátt neked is, Királylány! Örülök, hooogy utánam jöttél.
* Pillái már le-le záródnak, komoly erőfeszetísek árán tudja csak nyitva tartani bíborszín, álmos szemeit, de beszélőkéje még mindig dolgozik, azt csak hajtja az alkohol*
- Bújj hozzám szorosan, meg ne fázz! Így ni. Álmodj szépekehhh...
* Kezével még megpróbálja betakargatni a hozzá simuló törékeny testet, de már a takarót sem bírja megfogni, csak tesz egy arra irányuló eredménytelen mozdulatot, utolsó erejével viszont féloldalasan a nőstény felé fordul, egyik kezét átcsúsztatja feje alatt, másik karjával pedig gyöngéden mellkasához öleli a barna fürtöket, s homlokát homlokához érintve el is nyomja a mély álom.*
Lelki szemei a fogadóban nyílnak, pityókásan, kóválygó fejjel emelkedik fel az egyik poros asztalról, úgy tűnik elaludt. Odabenn nagy a zsivaj, vendégek tömkelege mulat korsót csattogtatva, hahotázva, gurgulázó hangon dalolva. A sarokban 3 kobzos játszik, egy újra és újra ismétlődő, de egyre gyorsuló vidám, mégis hátborzongató dallamot játszva. A sötételf viszont nincs egyedül a kör alakú rozoga asztalnál, balján két ismerősnek tűnő fiatal fiú és egy idősebb férfi foglal helyet, mindhárman fülig érő szájjal vigyorognak rá, jobbján pedig egy igen csinos, fiatal, szőke leányzó foglal helyet és egy díszes ruhába öltözött, komor arcú fickó. Mindannyian őt bámulják szótlanul, s ujjbegyeikkel kórusban dobolnak a bárdok rigmusára, fülbemászó, ám fejfájdító robajt keltve. A sürgő-forgó tömegből egy kopott kabátos, gesztenyebarna hajú fiatal lány bontakozik ki, egyenesen Zaraun szemeibe bámulva tör utat magának a népek közt, s rezzenéstelen arccal közeledik az asztal felé. Mikor odaér, varázsütésre elnémul a helyiség, a zene leáll, az ünneplő sokaság pedig mind a hóhajúra emeli tekintetét. Vörös villanás kél szeme sarkában, s az asztalnál ülő két fiú, az apa, a nemes és a szerető torka széltében felnyílik, a szívdobbanásra kitóduló forró vér piros permetet vet a Királylány arcára, ruhájára. A mélységi mozdulni akar, ellökni magát az asztaltól, de végtagjai nem engedelmeskednek, mintha téphetetlen láncok szegeznék a székhez. A zene újra felharsan, hangosabban és gyorsabban, mint eddig, asztaltársai pedig fülsértő, síron túli hahotázásban törnek ki, mialatt torkukból továbbra is patakokban spriccol a friss vér. Mezítelen, dús keblű szajhák törnek utat maguknak a táncoló tömegben, 10-15 ragadozószemű szuka tolakszik az asztalhoz, a sikoltásban kitörő Ayriszt eltaszítva onnan. Csak egyre jönnek, kúszva-mászva vonaglanak át az asztal tetején, csípőjüket ringatva a vihogó alakok mögött. Mind felé nyúlnak, karmaikat mélyesztik a hamuszín bőrbe, karcolják, karmolják húsát, tépik foszló ruháját, s Zaraun már nem is lát ki tőlük. Mind csak egyet suttognak: "Tudjuk, hogy ezt akarod! És te is tudod!"
A borzalmas rémálom úgy oszlik szét, mintha hirtelen támadt fuvallat sodorta volna magával, ám a férfi fülében az álomkép hangjai még továbbra is visszhangoznak. Nem a pőre nőstények kántálása, sokkal inkább a Királylány távoli, ám lélektépő sikoltása. A visszhang is elmúlik lassan, helyét átveszi az émelyítő fájdalom, mintha baltával hasogatnák fejét. Az ablakon beáradó napfény tűzként perzseli szemeit, s gyomra mintha vizes törülköző lenne, melyet éppen vasmarokkal csavarnak.*
- Az istenit!
* Sóhajtozva, grimaszba torzult arccal ül fel az ágyon; üstöke össze-vissza kócolva omlik vállaira. Nagy nehezen lábra küzdi magát, mivel látja, hogy a kisasszonynak hűlt helye az ágyon, biztosan a konyhában van. Így igaz, ahogy homlokát maszírozva kibotorkál a szobából, ott találja őt neki háttal, az asztalnál üldögélve.*
- Jó reggelt, Királylányom!
* Fonja át karjait hátulról a lány hasa előtt, egy hosszú, cuppanós csókot nyomva a puha arcra.*
- Hogy aludtál? Én szörnyen... borzasztó álmom volt, a fejem meg majd szét szakad... Az este meg kissé homályos.
* Hangja még rekedtes és fáradt, mégis rendkívül kedvesen cseng. Nem engedi el a lányt, hátulról ölelve, arcát arcához nyomva ringatja jobbra-balra. Mintha teljesen természetes lenne neki így ébredni, annak ellenére, hogy még sosem volt rá példa. Egyszerűen csak ösztönösen viselkedik így, és mert ehhez van kedve. Jól esik neki Ayrisz ölelgetésével indítani a napot.*