//Zaraun Aleandar//
*Az egyre sűrűsödő félhomályban lassan elszáll az álmosság szemeiből, így egyre szorosabban öleli át Zaraun-t. Annak szavai csakhamar élesednek fülében, s jól érthető információvá fogalmazódnak. Kissé aggasztó információk ezek, nem nyugtatják meg különösebben.
Ám csak csendben szorítja tovább a sötételfet, míg fel nem néz arcára, nem hagyja el szó az ajkait. Kapott csókjaival, nem csak a melegség, az alkohol szaga is végigfut az arcán.*
-Hogy a hátam közepére sem kívánlak? Kérlek, ne beszélj ostobaságokat! Minden vágyam eltörpül a mellett, hogy veled tölthessem az éjjelt. Én csak...Csak azért aludtam az földön, mert nem akartalak megzavarni. Kopogtam, de nem érkezett válasz, én pedig nem szerettem volna rád nyitni, mikor még nem öltöztél fel, ezért gondoltam megvárom kint, hogy be engedj. Csak hát, elaludtam...
*Hangja most más, mint szokott lenni. Megvékonyult a sírás, és az álmosság miatt. Tisztán hallható, hogy még be van dugulva az orra. Tétován beszél, vigyáz most minden szóval, nehogy rosszat mondjon. Zaraun amúgy sem túl beszámítható, de így, hogy valószínűleg nem az első korty boránál tart, nem lenne jó, ha megsértődne. Ráadásul Ayrisz sincs a legjobb formájában. Úgy érzi, a feje egy nagy buborék, minden testrésze gyenge, és a hangja, mint egy haldokló állaté. Nem lehet most túl vonzó.
Viszont nyugta van. A köröttük ülő csend, meleg takaróként borul rájuk, nem hall semmi mást, a férfi szívhangján kívül. Érzi, ahogy megemelkedik a mellkasa, minden egyes kalapálásnál. A leheletét a feje búbjánál, a sóhajt mi elhagyja a tüdejét, és érzi saját magát is. Igaz, most zavaróan meleg mindene. A kezei, amik általában hidegek mit a téli dér, most nedvesek, és melegek. Talán az idegességtől, ami az ébredésnél tört rá, de lehet a mostani megkönnyebbüléstől. Lassan felhúzza magát a férfi ölébe, és úgy nézi vörösen izzó szemeit. Tenyereit arcára tapasztja, s halkan, mintha csak gondolná , úgy súgja Zaraun-nak szavait.*
-Figyelj, ha képes vagy rá...
*Végigsimítva kézfején, kibontja ujjai közül a borosüveget, s tompa koppanás kíséretével a földre teszi.*
-Menjünk át a hálóba, jó? Ott kényelmesen alhatunk. Itt nem jó.
*Lágyan érinti meg Zaraun arcát ismét, mintha csak egy kandúrt cirógatna, úgy rakja tenyerét a hamuszürke arcra. Tudja miért nem szeretné, hogy elmenjen, azt is tudja, hogy ő is tisztában van ezzel. Vagy ha mégsem, akkor végtelenül elvakult. De egyelőre még nem bírja kimondani, azzal menthetetlenül belesodorná magát saját érzéseibe. Fájna ha összetörne ez a világ, így nem építi meg a falait. De az alapok már ott vannak, a tudata legmélyén kiásva, eltörölhetetlenül, és akár hányszor rá néz a sötételfre, egy tégla helyet kap egy másikon. Ha habarcs is van, az összedőlt falak már nem használhatók fel újra. De így, jó. Maradjon csak minden így. Legalábbis egyelőre.
Szelíden megfogja Zaraun kezét, és feláll, megpróbálva őt is felhúzni, vagy legalábbis erre sarkallani. Láthatóan sikerül is, ám a férfi járása nehézkes, botorkálva jutnak el a másik szobába. Csendesen becsukva az ajtót maguk mögött, segít befeküdni a sötételfnek az ágyba. Betakarja, s még egyszer végigsimít arcán.*
-Máris jövök, csak begyújtok.
*Látszólag már jól van. Rendbe jött a hangja. Rendesen begyújtja a kis cserépkályhát, s pár perc múlva már meg is telik meleggel a szoba. A tűz rézszínbe öltözteti a szobát, minden árnyék remegve táncol a falakon. A szikrák pattogása vidám zenét komponál, és a kint ciripelő tücskök hegedűszava úgy mászik a fülébe, mintha csak altató lenne az éjszaka szájából.
Vissza mászik az ágyba, arcáról letörölve a még nem rászáradt könnyeit, magára húzva a takarót, amit Zaraun már fel melegített. Szorosan hozzá simul, keresi a bíbor szempárt, meg is találja, s mélyen kutatja bennük a lelki jelenlétet.*
-Jó éjszakát, Zaraun.
*Puha csókkal pecsételi kívánságát, majd melegen átöleli, fejét mellkasán nyugtatva, s lassan átadja magát az álomnak. De addig is mélyen magába szívja a tűz melegét, a férfi testének hőjét, bőre illatát, és a sötét utca halovány zajait.
Így most jó. Most tökéletes.
Álmában ismeretlen helyen jár, egy sötét sátorban. Alig van fény, csak egy furcsa gömb pislákol a tér közepén. Egy nő ül előtte. Egy jósnő az. Kártyákat vet, s hívogatja őt, üljön le mellé. Lábai magától viszik, s maguktól csuklanak össze a megfelelő helyen. Mintha puhára esne. A Mlle Lenormand kártyalapok szálnak akár egy tollpihe, mielőtt a szőnyegre esnének. Halovány képek, furcsa neszek. Távoli sóhajnak tűnik az öregasszony szava. Az első kártya, a kőr egyes, Úr. A szeretőt jelképezi. Itt felnevet, mintha csak varjú károgna. Kőr nyolcas, Hold. A megbecsülésé ez a lap. Treff nyolc, Hegyek, akadályok, gátlások. Tudja ez mit jelent. Lesz még azonban rosszabb is, hideg fut végig a lány hátán. Treff hét, Egér. Lopás, szegénység. Talán nem is őt, ő rabol majd. Utána, Káró nyolcas, a Kulcs. Ez a harmincharmadik lap a pakliban. A megoldást, az újrakezdést jelenti. Csak jót hozhat neki. Rögtön ami utána jön. A harmincnégyes, a Káró egy. Hal. Igen! A bőség lapja. Ez csupa jó. Örül is magának a vénasszony, jó pénzt kap majd a jóslatért. Hát még most, hogy lekerül a Szív. Kőr bubi, szerelem. Érti ő, hogy miről is van szó. Hópelyhek hullnak alá a mennyezetről. Vagy inkább pernye az, hamu. Tiszta jel, egyértelmű mit jelképez. Vagy kit. Azután már csak két kártyának van helye előtte. Első a Kőr király, a ház, a biztonság lapjának nevezik. Végül pedig, a Káró tízes, a Könyv. Titkot, rejtett tehetség, bölcsesség napvilágra kerültét jelzi. Jó, jó az összes csak jót mutat, s a csengő arany meg is üti a vénasszony markát. Búcsút int, elröpíti magától a lányt, ki a sátorból, abból amiben az Úr járt, kezét bemocskolni. Egyre feljebb viszi a szél a lányt, apró pont már csak a mező, s a gyors suhanás egyszeriben ébredésre készteti.
Csend van még mindig a szobában, de a hajnal sugarai már betűznek a függöny mellett. A tücsök sem zenél már. Zaraun még javában aludni látszik mellette. Ayrisz, kibogozva magát az őt ölelő karok közül, vigyázva nehogy felkeltse, kikászálódik az ágyból. Még egy puha csókot hint homlokára, és kimegy a konyhába. Ízes teát főz magának. Az ital gőze felüdíti fáradt arcát. Jól esik most a gyümölcsös forróság, ahogy lecsúszik a torkán, megmelengeti az egész testét. Visszagondol álmára, bár az amúgy is zavaros volt, s most még sejtelmesebben emlékszik vissza rá. De a lényeg megmaradt. Halkan dudorászik az asztalnál iszogatva. Várja Zaraun ébredését. Hogy megölelhesse, és elmesélhesse neki az álmát. Még ha nem is érdekli őt, de azért elmondani jó valakinek. Úgy legalább nem felejti el. Mint ahogy azt sem, még nem adott választ az esti kérdésre, "Miért?". Ezt sem feledheti. Nem is teszi, hisz ezt nem lehet, míg nem ad rá választ. De úgy pont ez a válasz vésődik majd emlékezetébe.*
A hozzászólás írója (Ayrisz Emeraad) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.11.02 00:51:12