// Ördögi örökség //
*A kislány sok mindent elárul a válaszával. Nehéz sorsa volt. tanították, de nem jutalmazták, ha ügyesen teljesített, hanem büntették, amikor hibázott. Ysdeneri tánctanárként pontosan tudja, mennyire rossz módszer ez és hogy a gyerek tanulási kedvét teljesen el lehet így venni. Szinte kezdené sajnálni Linerát, de valami mégsem tiszta. Ő nem egy ártatlan kisgyermek. Mintha lenne egy ilyen oldala, de egy kegyetlen oldala is. Talán épp azokon akar bosszút állni, akik így bántak vele.*
"De mi közünk van nekünk ehhez az egészhez?"
*Amíg az elf lány és a segítségére siető Elena ásnak, a kislány körbetáncolja őket. Ysdeneri egy pillanatra arra gondol, hogy most milyen sebezhetőek. Két guggoló nő, akik a föld felé néznek. Valahogy mégis azt sejti, hogy a gyermek nem folyamodik olyan egyszerű megoldáshoz, mint a hátbatámadás. Annál sokkal bonyolultabb játékot játszik velük.
Amit a csontokat borító föld elkaparása közben mond, az meglepő. Mintha nem értette volna, amit az elf lány mondott. Vagy inkább mintha ő egész mást gondolna erről. Nem szörnyülködik a halála hallatán, hanem annak örül, hogy a virágok élnek. Ez nagyon szép gondolat. Az apja öröksége ez a kiskert, ami tényleg gyönyörű. Ysdeneri viszont azt is észreveszi, hogy a kislány ezzel kikerülte a lényeget. Mintha a halála nem olyan dolog lett volna, amit tettek vele, hanem természetes esemény. Vagy épp annyira szörnyű volt, hogy inkább nem is akar róla beszélni.*
"Szegény kertész vajon hányszor nézhette az ajtót, amíg élt? Hányszor remélte, hogy egyszer csak betoppan az ő szeretett kis Linerája? Mennyit álmodhatott arról, hogy a csöppség ott van mellette? Kegyetlen emberek..."
*A kislány megválogatja, hogy mire válaszol és mire nem. Pont úgy, ahogy egy gyerek. Ami nem érdekli, vagy ami egy kicsit kellemetlen neki és nem akarja elmondani, azzal nem foglalkozik, hanem másról kezd beszélni. A segítségük felajánlására például nem kapnak választ a lányok, sem Elena a kérdésére, hogy a kislány hívta-e ide őket. Ysdeneri egyértelműnek tartotta, hogy így van, de lehet, hogy a tündérlány mást sejt. És lehet, hogy igaza van. Több, békére nem lelt lélek is lehet a házban és az ő hármasuk talán ezek harcába csöppent. Az elf lány érzi, hogy egyre több dolog van, amit meg kellene beszélniük. Amíg a kislány szóbaa áll velük, addig inkább vele törődik.
Sajnos ez már nem túl hosszú idő. Linera még elmondja, hogy a koldus csak egyszerűen félreértette az egészet illetve hogy gyenge volt. Ahogy a nemesek is, akik ezek szerint nem rendelkeztek elég lelkierővel, hogy elviseljék az éneket. Sajnos Ysdeneri és a társai is tapasztalták, hogy milyen az, amikor olyat hall az ember, ami nem hallatszik. Tánctanárként tudja, hogy a zene és a dal milyen csodálatos dolog. A hang megrezegteti a testét és úgy követi az ütemet és az érzelmek hullámzását. Amikor viszont belülről jön az ének, azt nem szoktták másként hívni, mint képzeletnek és az elme összeomlásának előjelét látják benne. Általában nehéz élethelyzetek előzik meg az ilyesmit. Amiket ők ma átéltek, az ennek is mondható. Ysdeneri pedig azt is tudja, hogy a hangkat hallók nem gondolják magukról, hogy bolondok lennének vagy hogy kezdenének megőrülni. Elszorítja a szívét a gondolat, hogy ő is olyan sorsra juthat, mint az egyik tanítványa családjában a nagypapa, aki felesége elvesztése után még sokáig hallotta felesége hangját. Aztán fokozódott, egy idő után látta is és még sok egyebet. Ysdeneri most fél, hogy ez bekövetkezik. Azért is fél nagyon, mert erre a betegségre nem találtak még gyógyírt és nem is értik az orvosok. Talán azért, mert a lélekben kell keresni a megoldását, nem a testben. És itt is ez lesz a kulcs.
Mikor a kislány Kazgo előtt terem, akkor Ysdeneri kezével a földre támaszkodik s villámgyorsan talpraugrik. Nem tudja, mit tehetne egy szellem ellen, de ha a kislány megtámadja valamelyik társát, ő nem fogja tétlenül nézni. Szerencsére egyelőre nincs szó erről. A kislány közli, hogy gyűlöli a tündér férfit. Ysdeneri meredten figyel, készen arra, hogy odaugorjon, de erre nincs szükség, mert Linera eltűnik. A gyermekdal újra felcsendül és a trió magára marad a közeledő estén itt a terasz csodálatos virágai között.
Az elf lány körülnéz, de a kis szőke leányka már sehol nem látható. A szellemvilág törvényeivel nincs tisztában, de az az érzése, hogy a kislány mindehol ott van. Hallották a temetőben Arenil sírjánál, a kriptában és a ház előterében is, majd a könyvtárszobában és végül itt. Ezt Ysdeneri nem tudja felfogni, de ami összegyűlt fejében, azt megpróbálja összegezni, hogy megossza a társaival.
A kertben található hintaszékhez megy. Ha úgy néz ki, hogy még nem fog szétesni, akkor beleül és elkezd hintázni az égre meredve. Miután végiggondolta az eseményeket, elmondja a többieknek, ami a lelkét nyomja és amiben a tovább vezető utat látja. Most sem néz rájuk, hanem szemei az ég csillagait és a lemenő Nap sugarait kutatják:*
- Ez a gyermek csak játszik. Senkit nem akart megölni az énekével, de az emberek féltek attól, ami az elméjük mélyről feltört akaratuk ellenére és fülönszúrták magukat, hogy ne hallják Linera dalát. A gonoszságot nem benne kell keresni, hanem a tanítóiban, akik nem úgy bántak vele, mint egy megbecsült tanítvánnyal, hanem mint egy kutyával. Sőt a tisztességes gazdák még az ebeiket is jutalomfalattal tanítják inkább, mint veréssel. Én régóta tanítok és tudom, hogy amit vele csináltak, az milyen mély nyomokat tud hagyni a gyermekben. Voltak olyanok, akiket másik tánctanár próbált korábban okítani és teljesen elvette a kedvüket. Emlékeznek, mit mondott a koldus, mikor az énekről és a karja levágásáról beszélt? Ugyanolyan átváltozott arckifejezéssel mondta, mint Dreack Nirwath nevét: "Gyerekjáték!" Talán benne is valaki más jelent meg akkor.
*Ysdeneri sóhajt egyet, majd végre ránéz Elenára és Kazgora. Nem az arcukra koncentrál, de őket nézi. Most nem fél. Gondolkodik és kimondja a gondolatait, amitől már meg is könnyebbül egy kicsit. A kislány kilétével folytatja:*
- Eszembe jutott az is, hogy Linera talán Nirwath és a húga nászából született. Lehet, hogy ez teljesen téves elképzelés, de ha a nemes lány titokban tudta megélni a viselősséget és a szülést, akkor a kertészre bízhatta a kislányt, hogy ne derüljön fény a titokra, mégis közel legyen hozzá. A gyermek anyjáról eddig ugyanis nem találtunk semmit. Lehet, hogy az Elrithien-család végül rájött a vérfertőzésre és először Nirwathot tették el láb alól, majd a kislányt.
*Az előre-hátra mozgó székben Ysdeneri most előredől és lábával megtartja az ülőalkalmatosságot. Kezeibe temeti az arcát és szőke hajfütjei göndör hullámokban omlanak alá. A gyermek haláláról is megosztja társaival az észrevételeket:*
- Megfigyelték, hogy beszélt a saját haláláról? Szenvedést nem említett és kikérte magának, hogy rettenetes dolog lenne. Szerintem nem azért, mert nem volt az. Inkább nem is akar vele szembenézni, nem akar róla beszélni. Csak játszani és gyönyörködni szeretett apja virágaiban, amiket a kislány maradványai éltetnek valahogy. Aljas tréfa, nem gondolják? A kertészt így megviccelni, hogy égen-földön kerestetik a kislányát, közben itt van eltemetve.
*A lány végül feláll a karosszékből. Leporolja a ruháját, amire biztosan rátapadt az elmúlt évtizedek vagy akár évszázadok lenyomata és a pókok hálója, ami a mai napig talán az egyetlen nyoma az életnek errefelé. A valódi életnek, amit nem nyugtalan lelkek élnek. Lehajtja fejét és a keblein lógó medált fogja a kezébe. Ránéz Elena medáljára is.*
- Leirel azt mondta, hogy ezeket nekünk szánták és egy lélek ereje van mindkettőben. Talán innen származnak a házból és egy másik lélek is van, aki meg akarja védeni azokat, akik belekerülnek Linera játékába. Kazgo, magán nincs ilyen. Ezért mondta volna a lány, hogy gyűlöli? Vagy van még valami, amit tudnunk kell Önről? Ha vannak is fájó dolgok a múltjából, amik ide kapcsolódhatnak, kérem, ossza meg velünk! Ígérem, hogy senkinek nem adom tudtára. Nekem bármit elmondhat.
*Ysdeneri ekkor a csöpp tündér vállaira teszi a kezét, biztosítva őt az együttérzésről. Szemei bizalmat és megbízhatóságot sugároznak. Kazgo azt láthatja a nála sokkal magasabb elf lány zöld szemeiben, hogy komolyan gondolta, amit mondott. Nem a tündér múltjában akar vájkálni, csak azt szeretné, ha legyűrnék az átkot, megfejtenék a rejtvényt és mindannyiuk életének folyama visszatérhetne megszabott medrébe.
Ysdenerinek megint megeredt a nyelve. Ezért is lett tanár, mert mindig szerette megosztani másokkal, amit tudott. Most már csendben marad és várja Kazgo válaszát. Reméli, hogy Elena nem lesz féltékeny. Furcsa páros lenne egy apró tündér és egy elf, bár a szerelem nem ismer határokat. A tündér lány viszont láthatja Ysdeneri szemeiben, hogy a vállra tett kéz és a szemtől szembe nézés most nem jelent mást, mint segítségkérést. Ha Elenának újra megmozdul az éles elméje, amiről már tanúságot tett és hozzá akar szólni, akkor az elf lány persze figyelmesen meghallgatja. Mindenki mást vesz észre, mindenki máshogy gondolkodik és ha ezeket megosztják egymással, akkor könnyebben végére járhatnak a furcsa eseményeknek.
Ha mindenki elmondja, amit akar, akkor Ysdeneri rájuk mosolyog és visszaindul a könyvtárszobába. Van még néhány könyv, amit meg akar nézni. Elsőként újra a Családi albumot emeli le a polcról. Nirwath húgáról keres benne adatokat. Tudja, hogy itt csak száraz tényeket talál, de a név fontos lehet. Ezután pedig az Őseink kínzásai című könyvet veszi a kezébe egy kissé tartv a szörnyűségektől, amiket ebben olvashat. Meg akarja érteni, hogy miért darabolták fel a kislányt. Linera talán a kincskeresés alatt sem egyszerűen a csontjai kiásását értette.*
"Lehet, hogy a koponya és a kéz az igazi kincs a számára és ez a játék következő lépése. Vagy mi van, ha..."
- Még egy gondolat suhant át rajtam: lehet, hogy azért nem tud megnyugodni a lelke, mert a teste különböző helyeken van elrejtve? És akkor mégis válaszolt a kérdésünkre, mert a koponyája és a másik kéz a kincsek, amiket meg kell találnunk.