//A nevető ötödik//
//Zoura//
*Az úr kicsit már verejtékezik is, gyorsan megtörli a homlokát, és úgy jegyzi meg:*
- Jól van, jól van! Ha önnek volnék, én a sarkon lévő házban próbálnék szerencsét *mondja, de többet egy szót sem szól. Ezt a kalózlányka nyilván csak később értheti meg, mikor a feladat ismertetésre kerül, de akkor már örülhet, hogy van egy jó tippje. Miután a szónoklat véget ér, a nő rögtön lecsap az első helyezettre, de az nem is nagyon ellenkezik, mert úgy fest, kicsit zavarban van. Leül a padra, és megkérdi:*
- Igen? Miben állhatok szolgálatára?
//Valer//
*Miután Valer szert tesz a tárgyra, amit a feladat megoldásaként akar felmutatni, vélhetően el is viszi az úrhoz, nehogy valaki megfossza tőle. Ha így történik, amaz elismerően bólint, és beleteszi a papirost egy nagyobb fadobozba, ami láthatóan arra szolgál, hogy oda gyűjtse az 'ereklyéket'.
//Marades//
*A hintó másik 'vendége' sem kezdeményez beszélgetést, így végig csendben haladnak. A szónoklat után a férfi olyan házat kezd el keresni, ami előtt nem állnak őrök. Ez persze a negyed szívében elképzelhetetlen, így eléggé sokat kell barangoljon, mire ráakad egy ilyen házra. Persze már akkor is feltűnhetne neki, hogy az nincs a legjobb állapotban (vagy egyáltalán, hogy milyen házat nem őriznek a gazdagnegyed szívében?) azonban a tény csak azután tárul fel a szeme előtt biztosan, hogy a szobába belép. Az ablak könnyen megadja magát, és ki is derül, miért. Igen, a szoba valóban üres, mi több, az egész rezidencia az. A vastag porréteg és a pókhálók tömkelege arról árulkodik, hogy már jó rég nem lakik itt senki. A szobában egy kopott szőnyegen kívül még egy üres szekrény is van, melynek egyik polca le van szakadva. A férfi eldöntheti, hogy tovább próbálkozik ezzel a házzal, hátha lesz itt még valami, amit érdemes elhozni, vagy keres egy másik helyet, ahol több esélye lesz.*
//Herman Shogor//
*Nos, hát kérdés, hogy hogyan tervezi Herman a körbekérdezősködést. Amennyiben esetleg a városőröknél próbálna szerencsét, hát nem lesz sikerélménye, hiszen azok nem szeretik az éhenkórászokat, akik adományokat gyűjtenek. Okosabb dolog inkább kicsit kijjebb haladni, és egy koldussal beszélni, aki innét szerzi a kenyerét. Persze a negyed szívében ilyen sem akad, de egy kis séta után, pár utcával odébb felfedezhet többet is. Ha odamegy hozzájuk, a kérdésére az egyik házra böknek:*
- Az ottani úr nem olyan felfuvalkodott béka, mint a többi nemes. Nekünk is rendszeresen szokott adni néhány aranyat, talán csak neki köszönhetjük, hogy még nem haltunk éhen.