//Szekérépítés//
//Szelídítés 1.//
*Az út míg valaki eljut Artheniortól a füves puszta alatt húzódó barlangig bizony nem rövid és nem is veszélytelen. Számtalan állat él odakint ami öklel, tapos, harap, csíp, mar, vagy épp felkap és a magasból aládob. Az élőholt átvonulásnak kevés hatása volt erre a hatalmas állatvilágra. Néhányat nyilván sikerült megölniük, majd a feltámasztáshoz használt démoni erőkkel a maguk oldalára állítaniuk, de a holtak serege nem vette fel állatkert alakját. Épp elég négylábú és kétlábú szörnyeteg maradt odakint ami árthat a szerencsétlen utazónak.
Ám a legnagyobb veszélyt az ork számára mégis az általa kísért állatok jelentik. Hiszen direkt vad dögöket akart venni és azokat is kapott. Nehéz mindkettőt a helyes irányba terelni, és megakadályozni, hogy felnyársalják egymást, vagy halálra hágják a nőstényeket.*
-Igazi ork szellem van bennük. *Mormolja többször is maga elé az út során, ám végül a szerencse és az ork szellemeknek hála csak eljutnak a barlangig, mindahányan.*
-Üdv fiúk! *Köszön hangosan a kint álló őröknek. Amennyire észlelni tudja azok nem voltak valami szorgosak a csapdák felállítása és a barlang kibővítése terén. No üsse kavics, a munka is csak küzdelem, még ha nem is annyira izgalmas. Nem akar sok szót vesztegetni az üdvözlésre, bár van pár dolog amit mindenképpen meg kell magyaráznia az itt lévőknek, hiszen nem térhet csak úgy vissza a törzsfőnök nélkül.*
-Hagrar már úton van. Előttem indult, de én jobban ismerem a környéket nála, és ha minden igaz, hoz néhány új orkot is. *Mondja lelkesen miközben betereli a szarvasmarha csordát a barlangba, annak is a leghátsó részébe a tó mellé. A két bikát kiköti, hogy ha ugrálni támad kedvük akkor se tudjanak elszökni, vagy kárt tenni magukban, esetleg az ajtóban ami nemsokára rájuk csukódik. Ám előtte még szüksége lesz a szekérre, hisz azt nem szándékozik az állatok mellé zárni éjszakára. Néha el is felejti mennyi mindent kell tárolniuk ebben a barlangban.
Tehát felpakolja a külön a csataszekérhez vágott ágakat a szekérre. Fél kezével megragadja és kisebb nagyobb megerőltetések árán de kihúzza azt az étkezőbe, majd a marhákra zárja a barlangot, és megtiltja az orkoknak, hogy aznap éjjel, hozzányúljanak az ideiglenes istállójukhoz.
Aztán mint aki jól végezte dolgát visszahúzódik megvacsorázik és visszahúzódik az egyik barlangba aludni. Erőt gyűjt a másnapi feladatokhoz.*
*A másnap nyugodtan telik. Várják még ugyan a vezért, és persze az élőholtak hordája is rájuk kell találjon valamikor, de ami őt illeti úgy érzi a mai nap remek arra, hogy összeeszkábálja a régóta tervezgetett kis harci csodamasináját. A bikák, a lándzsák és a szekér maga már elő van készítve és az ork fejében is régóta elkészült az egyszerű terv ami alapján össze lehet állítani a kicsikét. Nem is vacakol vele sokat. Ébredés után magába dönt pár gumót, magához vesz némi alkoholt és egy kezével, két fejszéjével, meg a sötételftől lopott kiskéssel nekiáll a munkálatoknak. Jobb kezével emelni ugyan nem tud, de fogni még igen. Maga a kar teljesen működőképes, a pihentetésre kárhoztatott vállat leszámítva. Ha ez nem így lenne akkor már rég le kellett volna vágni róla az egészet, avagy megrohadt volna a kötések alatt és alvás közben lecsócsálták volna róla a kutyái. Így ha csak mértékkel is, de még hasznosnak számít.
Elsőként a lándzsának kiválogatott fadarabokat veszi szemügyre és baltájának pár lendítésével hegyesre faragja őket. Ez nem tart sokáig, két vágással meg is kapja az első fát, újabb kettővel a másodikat, majd a harmadikat, negyediket és így tovább. Így rövid idő múlva már egész kazalnyi lándzsával büszkélkedhet, melyeknek a feje még mindig nem elég éles, de azokat majd feldíszíti később, az ellenségtől lopott kardokkal, vagy kicseréli azok lándzsáival, és akkor már igencsak veszélyesek lesznek. Ám, ha nem akar teljesen felsülni az első csatájában akkor nem árt ha legalább pár csontot tesz a végére. Ehhez a törzs szemétdombját hívja segítségül. Amióta itt vannak jó pár állatot öltek meg, daraboltak fel és süttettek ki a törzs számára. Kis szárnyasokat, nagy marhákat, de valószínűleg a közönségesebb tagok felzabáltak a környéken minden hússal bíró jószágot, a vaddisznóktól kezdve az eltévedt kirándulócsapatokig.
Hamar talál is néhány síp és lábszár csontot. Erős és kemény darabok. Nehezebb kifaragni őket mint a lándzsákat, ám egy óra az ebédlőasztalon elkövetett csapkodás és élezgetés után már ezek is kész vannak. Majd egyesével összeilleszti, és erősebb pusztai füvekkel ráköti a csonthegyeket a lándzsára. Nyolc ilyen fegyvert készít összesen, kilencedikként a törött lapátot javítja meg. Amennyire tudja Nulgha még mindig kába. Kár, legalább jobb hangulatban végezhetné a munkáját.*
~Ez kész.~ *Teszi az utolsó lándzsaszálat is az asztalra a többi mellé, majd szúrósan végigpillant eddigi munkáján mintha csak ellenőrizni akarná a dolgokat. Ha majd talál valahol, kemény szarvakat, esetleg agyarakat azok is jók lennének a cseréhez, ám ha nincs más akkor neki az ellenfél lábszárcsontja is megteszi. Illetve lehet többet is kéne csinálnia amikkel majd dobálózni lehetne. Meg aztán fogalma sincs mit rak a kerekekre. Úgy tudja oda is kell valami bokadaráló penge amivel ki lehet szedni az ellenfél lábát a talaj fölül, de ha szerencséje van az idő majd erről is gondoskodni fog. Ha meg nincs szerencséje akkor majd kitalál valamit.
De most nincs ideje ezen gondolkodni, hisz a munka java még hátra van. Felkapva csatabárdját a szekérhez lép, és sorra elkezd róla lebontani mindent. A bakkal kezdi. Egy nagy ütés, pár rántás, majd még egy csomó ütés és a deszka amin eddig a kocsis valaga foglalhatott helyet ripityára törve fekszik a barlang padlóján. Aztán jön a szekér hátulja. Az oldalait, és az elejét még persze szeretné meghagyni, de a hátuljára semmi szükség nincs, vagy legalábbis ő nem látja szükségességét. Egy harci szekér legyen könnyű és gyors, a bikák nekimehetnek az ellen sorainak és felnyársalhatják őket a többi résznek csak annyi a dolga, hogy magán viselje Gravak termetes tömegét. Ehhez pedig nincs szükség hosszú rakodólapra, sem plusz két kerékre. A csatabárd újra és újra lecsap, bont félbevár, míg végül nem marad más mint a szekér első fele, az alatta lévő tengely és persze az előre hosszan kinyúló rúdszárny, meg persze a bűrfák egy része. Így oldalról még meg tud kapaszkodni valamiben, a hasa előtt ott vannak a deszkák amik valamikor a kocsis hátát támasztották, ám a szerkezet maga eléggé sérülékenynek tűnik főleg egy ork szemével.*
~Nem jó.~ *Vakarja meg feje búbját, ám mindez nem jelenti azt, hogy itt és most feladná a dolgot. Nagy lábaival fellép a szétszedett szerkezetre és megpróbálja magát elképzelni rajta. Magasan van. Bizonytalannak érzi a dolgot és komolyan kétségbe vonja alkotói képességeit. Úgy gondolta, ha rak egy pajzsot a székér elejébe az majd megvédi őt az esetleges támadásoktól ám a székér eleje még az ork tökeit se éri fel, ő pedig úgy áll ott a szétbontott szerkezet tetején mint valami élő céltábla. Még megkapaszkodnia sincs nagyon miben.
Ennek ellenére nem adja fel a dolgot. Felszereli a lándzsákat.
Négyet rak előre, ebből kettőt jobbra kettőt balra, kifelé fordítva mindet, hogy ne a saját bikáit, hanem lehetőleg az ellenséget döfjék halálra. Aztán kettőt, kettőt rak mindkét oldalára a szekérnek, hogy megállítsa azt aki illetéktelenül próbál ráugrani, vagy ráakaszkodni. A rögzítés ismét a kötelékekkel történik, méghozzá szükségtelenül túlcsomózza, és túlköti az egészet. Olyannyira rögzít mindent amennyire csak teheti, és ha már nem is, ez mindenképpen szép eredményeket hoz a számára. A szekér megmaradt első fele kifogástalanul veszélyesre sikerül. A kiálló karók fenyegetőek, és remélhetőleg halálosak is.*
-Lewonor Gravak vagyok a Zagurraz hadvezére. És eltaposok mindenkit aki az utamba áll. *Ugrik fel ismét a szekérre. Ahogy a gyilkológép összeáll az ork alatt úgy fokozódik az a bizonyos gyermeki lelkesedés, amit minden alkalommal érez, ha valami veszélyes pusztító és számtalan élet kioltására alkalmas eszköz kerül a keze ügyébe. Vigyora pedig még akkor sem száll le állkapcsáról mikor a bikáiért indul.
Az ajtót ami mögé tegnap bezárta őket most kinyitja. A két nagy állat most is tombol ám az ork ügyesebben kötötte ki őket mint a gazdájuk. Nem hagyott annyi helyet az ugrándozásra. A tehenek persze így is félnek tőlük. Ártatlan jószágok azok, nem is érti mit keresnek ilyen erős dögök mellett.*
-Nyugodjál már meg héj. *Mondja az állatnak, miközben közelít hozzá, ám úgy látszik valamit rosszul csinál mert az még mindig nem tűnik kezesnek. Ugrál, csörgeti a láncot, épp csak a fejét nem veri a falba, mert az itteni kemény föld bizony nem olyan lágy mint a fa amihez már hozzászokott.*
-Nyudogj... Azanyád. *Mondja miközben eltávolodik az egyik rúgás elől aztán felkapja szokásos tisztálkodóvödrét, megmeríti a kis tavacska vizéből és egyetlen jól irányzott mozdulattal a bika fejéhez vágja, előbb a vizet aztán a vödröt is.*
-Nah, ez kellett neked? *Még ismeri a régi fogásokat. Tudja az ilyen állatokat verni kell, ahogy a lovat is, ha azt akarod, hogy megcsinálja amit kérsz tőle, és rá kell ijeszteni ha nem akarod, hogy valami mást tegyen. Talán az orkokat is hasonló képen kell majd vezetnie, bár reméli inkább ragadozókat kap a kezei közé mint meghülyült növényevőket. Az előbbivel szót tud érteni, az utóbbinak meg csak az ostor számít.*
-Nah, gyere te. *Mondja majd szépen kivezeti előbb az egyiket, aztán a másikat a szekérhez és nyakukra illeszti a hámot amit innentől fogva húzniuk kell. Ha a kicsikéi megölnek valakit akkor majd erre a hámra akasztja fel a koponyájukat.*
-A kutyáimmal nem lesz sok dolgod. Ellátják azok magukat. *Mondja az egyik orknak.* -Hagrar ha minden igaz még a mai nap megérkezik. Ha nem jönne akkor hajtsd ki a teheneket legelni. Vigyázz a farkasokkal és a hiénákkal és ha eleget ettek zárd őket vissza a helyükre. Úgy ahogy a lovat is tartottátok eddig. *Szavai közben felszáll a szekérre és még utolsó lépés képen egy kötelet köt rá két ponton átvezetve azt saját ülepe alatt, hogy mégis tudjon mire támaszkodni és ne essen le az első kanyarban.*
-Ha a vezér visszajön mondjátok meg neki, hogy hajtott a vérem, és hajtott a mások vére is. Néhány hat múlva jövök, és olyan páncél lesz rajtam amin ember fegyvere nem fog ki. *Ezzel be is fejezte intelmeit. A farkasvigyor még mindig ott virít arcára tapadva, mintha örökre ott akarna maradni.*
-Éljen a tűzdal klán, és haljon meg mind aki ellenünk van. *Kiáltja aztán erősen a bikák közé csap és kiléptet velük a barlangból.*