Külső területek - Füves puszta
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 40 (781. - 800. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2917-2936
800. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-06-08 18:55:14
Üzenet elküldve: 2015-06-08 18:55:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Renhoer vándorlás//
*Úgy alszik, mint akit alaposan fejbe kólintottak. Mélyen, és álomtalanul, amiért most kifejezetten hálás is, az elmúlt időszak fényében. A vándorlás, s az új lakhely reménye ideiglenesen feledteti az emberekkel a tél fájó emlékeit.
Reggel valamivel tovább pihen, mint szokott, hacsak nem ébresztik hamarabb. Talpra áll, s a tóhoz sétálva megmosakszik. Hagyja, hogy Eory is hasonlóan tegyen, majd az állattal a nyomában élelem után néz. Csak azért eszik, hogy legyen valami ereje a gyalogláshoz, ami hosszabbnak ígérkezik, mint előző nap. Persze, esze ágában sincs panaszkodni, egy Renhoer azt sosem teszi.
Odalép lovához is. Látja rajta a kimerültséget, s valami más is csillan a máskor nyugodt, barátságos szemekben.*
- Kitartás. Még a mai napot vészeld át, aztán megpihenünk. *Simít végig Cloon nyakán, majd összeborzolja amúgy sem sima sörényét.
Ezek után a többieknek segít a pakolásban, hogy kész legyenek vele, mielőtt Ra visszatér. Viszonylag hamar végeznek is, lévén nem hajigáltak szét mindent, a holmijuk egyben maradt. Amikor bátyja mellé lép, készségesen tűri, hogy félrehúzza, s valamilyen szinten számított is az elhangzó kérdésre.*
- Félek. S ez szokatlan. *Válaszolja őszintén, egy mosollyal megtoldva. A lovak viselkedésén valóban nem látszik semmi különbség, ám nem is ott keresendő az eltérés. A szemükbe tekintve felfedezhető a nyugtalanság, bár lehetséges, hogy míg ő ezt könnyűszerrel észleli, a többieknek nehezebb. A kérés hatására azonban már kiül arcára a döbbenet. Nem szól semmit, hiszen valójában értékeli, s hiúságának is jólesik, hogy testvére hozzá fordult kétségei közt. A kezébe nyomott csontokat elfogadja ugyan, de csak értetlenül mered rájuk. Látta már, hogyan csinálta ezt Taruk, de ő maga még soha nem próbálkozott hasonlóval.*
- Nagy terhet rósz rám. *Sóhajtja, de végül leguggol, s egyik kezével elsimítja a port.* De csakis a te kedvedért teszem meg. S tartsd észben, hogy nem biztos, hogy a valóságot fogom látni. *Azzal összeszorítja ujjait, az éles csontok tenyerébe vágnak. Egy hirtelen mozdulattal dobja el őket, a csontok szanaszét repülnek. Hosszan nézi a szétszóródott, fehér foltokat, amelyek egyelőre nem fedik fel előtte jövőjük titkait. Azt se tudja, mit kellene néznie.*
~Égi Csődör, ha hallasz, kérlek, segíts!~ *Fordul utolsó reményéhez, a Csődörhöz. A hatást várva ismét a csontokra bámul, de semmi. Azonban mikor már épp készülne feladni a próbálkozást, villámcsapásként éri a sugallat.*
- Látod ezt itt? *Finoman megérint egy csontot, mely a legnagyobbnak tűnik. Nagyjából középen helyezkedik el, s félig a talajba süppedt.* Ez itt atyánk, kit fogva tart a múlt árnyéka. S ha nem szabadul meg tőle, könnyen lehet, egészen eltemeti. *Tovább nézi a fehérlő foltokat, s egyre többet fedez fel.*
- Ez *érint meg egy újabb darabot, mely a korábbihoz legközelebb fekszik* te vagy. A Csődör kijelölte utad, egy nap át kell venned a törzsfő szerepét, de te úgy érzed majd, nagyobbra vagy hivatott… A törzs felemelkedik kezeid alatt, s ehhez nagyravágyásod segítette hozzá, de ez ugyanúgy jelentheti a bukásodat. Elégedj meg azzal, amit elérsz, bátran feszegesd határaidat, de óvakodj attól, hogy a vékony határvonalat átlépd…
- Ő itt a bizalmasod. *Bök rá arra, mely a testvérét jelképező csontocskával szoros szomszédságba került.* Nem tudni, ki lehet az, mindenesetre jól teszed, ha nem zárkózol el tőle, ő jelenti számodra az egyensúlyt.
- A következő *mutatja is ujjával, hogy arra céloz, melyet majdnem teljesen eltemet a por, csupán egy aprócska paca látszódik belőle* egy halott. Vagy tán az odaveszett törzstagokat szimbolizálja? Ez a gyász rátelepszik a törzsre, s egész jövőnkön elkísér. Csillapítani lehet majd, de elfeledni soha. A fejlődést is kifejezi, azt, hogy temessük el az akadályokat, s szívünkben emlékükkel, lelkünkben az általuk szerzett tapasztalatokkal haladjunk tovább… *Ezúttal felnéz a bátyjára, hogy lássa, hogyan reagál az információ áradatra. Bizonyára kívülről nem fog látszani semmi, hiszen soha nem engedné, hogy gyengeség jele mutatkozzon rajta. Feláll, ám a csontokat még nem szedi össze.*
- Ugye, tudod, hogy ez mind nem jelent biztosat? *Mondja lágy hangon. Tulajdonképpen önmaga megnyugtatására is mondja, valójában fél attól, ami elhangzott, ahogyan attól is, hogyan lehetséges, hogy ilyeneket mondhatott? S az acélszín szempárban is felcsillan ezúttal az aggály.*
*Úgy alszik, mint akit alaposan fejbe kólintottak. Mélyen, és álomtalanul, amiért most kifejezetten hálás is, az elmúlt időszak fényében. A vándorlás, s az új lakhely reménye ideiglenesen feledteti az emberekkel a tél fájó emlékeit.
Reggel valamivel tovább pihen, mint szokott, hacsak nem ébresztik hamarabb. Talpra áll, s a tóhoz sétálva megmosakszik. Hagyja, hogy Eory is hasonlóan tegyen, majd az állattal a nyomában élelem után néz. Csak azért eszik, hogy legyen valami ereje a gyalogláshoz, ami hosszabbnak ígérkezik, mint előző nap. Persze, esze ágában sincs panaszkodni, egy Renhoer azt sosem teszi.
Odalép lovához is. Látja rajta a kimerültséget, s valami más is csillan a máskor nyugodt, barátságos szemekben.*
- Kitartás. Még a mai napot vészeld át, aztán megpihenünk. *Simít végig Cloon nyakán, majd összeborzolja amúgy sem sima sörényét.
Ezek után a többieknek segít a pakolásban, hogy kész legyenek vele, mielőtt Ra visszatér. Viszonylag hamar végeznek is, lévén nem hajigáltak szét mindent, a holmijuk egyben maradt. Amikor bátyja mellé lép, készségesen tűri, hogy félrehúzza, s valamilyen szinten számított is az elhangzó kérdésre.*
- Félek. S ez szokatlan. *Válaszolja őszintén, egy mosollyal megtoldva. A lovak viselkedésén valóban nem látszik semmi különbség, ám nem is ott keresendő az eltérés. A szemükbe tekintve felfedezhető a nyugtalanság, bár lehetséges, hogy míg ő ezt könnyűszerrel észleli, a többieknek nehezebb. A kérés hatására azonban már kiül arcára a döbbenet. Nem szól semmit, hiszen valójában értékeli, s hiúságának is jólesik, hogy testvére hozzá fordult kétségei közt. A kezébe nyomott csontokat elfogadja ugyan, de csak értetlenül mered rájuk. Látta már, hogyan csinálta ezt Taruk, de ő maga még soha nem próbálkozott hasonlóval.*
- Nagy terhet rósz rám. *Sóhajtja, de végül leguggol, s egyik kezével elsimítja a port.* De csakis a te kedvedért teszem meg. S tartsd észben, hogy nem biztos, hogy a valóságot fogom látni. *Azzal összeszorítja ujjait, az éles csontok tenyerébe vágnak. Egy hirtelen mozdulattal dobja el őket, a csontok szanaszét repülnek. Hosszan nézi a szétszóródott, fehér foltokat, amelyek egyelőre nem fedik fel előtte jövőjük titkait. Azt se tudja, mit kellene néznie.*
~Égi Csődör, ha hallasz, kérlek, segíts!~ *Fordul utolsó reményéhez, a Csődörhöz. A hatást várva ismét a csontokra bámul, de semmi. Azonban mikor már épp készülne feladni a próbálkozást, villámcsapásként éri a sugallat.*
- Látod ezt itt? *Finoman megérint egy csontot, mely a legnagyobbnak tűnik. Nagyjából középen helyezkedik el, s félig a talajba süppedt.* Ez itt atyánk, kit fogva tart a múlt árnyéka. S ha nem szabadul meg tőle, könnyen lehet, egészen eltemeti. *Tovább nézi a fehérlő foltokat, s egyre többet fedez fel.*
- Ez *érint meg egy újabb darabot, mely a korábbihoz legközelebb fekszik* te vagy. A Csődör kijelölte utad, egy nap át kell venned a törzsfő szerepét, de te úgy érzed majd, nagyobbra vagy hivatott… A törzs felemelkedik kezeid alatt, s ehhez nagyravágyásod segítette hozzá, de ez ugyanúgy jelentheti a bukásodat. Elégedj meg azzal, amit elérsz, bátran feszegesd határaidat, de óvakodj attól, hogy a vékony határvonalat átlépd…
- Ő itt a bizalmasod. *Bök rá arra, mely a testvérét jelképező csontocskával szoros szomszédságba került.* Nem tudni, ki lehet az, mindenesetre jól teszed, ha nem zárkózol el tőle, ő jelenti számodra az egyensúlyt.
- A következő *mutatja is ujjával, hogy arra céloz, melyet majdnem teljesen eltemet a por, csupán egy aprócska paca látszódik belőle* egy halott. Vagy tán az odaveszett törzstagokat szimbolizálja? Ez a gyász rátelepszik a törzsre, s egész jövőnkön elkísér. Csillapítani lehet majd, de elfeledni soha. A fejlődést is kifejezi, azt, hogy temessük el az akadályokat, s szívünkben emlékükkel, lelkünkben az általuk szerzett tapasztalatokkal haladjunk tovább… *Ezúttal felnéz a bátyjára, hogy lássa, hogyan reagál az információ áradatra. Bizonyára kívülről nem fog látszani semmi, hiszen soha nem engedné, hogy gyengeség jele mutatkozzon rajta. Feláll, ám a csontokat még nem szedi össze.*
- Ugye, tudod, hogy ez mind nem jelent biztosat? *Mondja lágy hangon. Tulajdonképpen önmaga megnyugtatására is mondja, valójában fél attól, ami elhangzott, ahogyan attól is, hogyan lehetséges, hogy ilyeneket mondhatott? S az acélszín szempárban is felcsillan ezúttal az aggály.*
799. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-06-07 23:35:43
Üzenet elküldve: 2015-06-07 23:35:43
ÚJ
Rang: Kitiltott felhasználó
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Renhoer vándorlás//
*Apja ébreszti fel az éjszaka közepén. Bólint jelezve megértette a feladatát aztán felpattan mielőtt az álom visszajönne érte és megint magával ragadná a mélyebb világba az ábrándok közé. Ettől még ugyanolyan álmos lesz csak épp az is marad. Nem sokszor beszél az apjával, általában csak parancsokkal javaslatokkal és egyszerű tiszteletadásokkal kommunikálnak. A tél előtt Jiawale-vel se volt jobb a kapcsolata és bizony bele fog telni egy kis időbe mire ebben a régi mégis új közegben magára talál. Szétnéz a holdfény nyújtotta látóhatáron nincs e valami, vagy épp valaki a közelben aki miatt gyorsan riadót fújhatna aztán egy kőre letelepedve figyel tovább és várja az őrsége végét. Érzi melankolikus szürke este az aminek elébe néz és minden porcikájával tiltakozik ellene, hogy ismét elragadja a szürkeség. Inkább eszik pár falatot fogyatkozó készleteikből, ha már az ebéd és vacsora elmaradt. Az este eseménytelenül zajlik, amit furcsáll egy kicsit. Ha a pusztai banditák és más törzsek nem is jelennek meg túl gyakran, az mégiscsak ritkaság, hogy egy egy arra tévedő hiéna ne vesse rá csillogó tekintetét azt várva mikor alszik el ő is, vagy ne hangozna fel a távolban valami patás éji dala, de még egy pocok se surranjon át a száraz fű között. Az éj lassan telik és mikor néma őrsége végéhez ér felkelti az őt követő Opeiát és visszatér aludni. Nem szól, és a lányt is csöndre inti. A törzs kifáradt, ember és ló egyaránt és a holnap se lesz könnyebb. Kijár nekik a pihenés.
Reggel ismét apja ébreszti és neki ismét meg kell előznie az álom utána nyúló kemény kezét. Kimossa szeméből a fáradtságot, úgy ahogy rendbe teszi magát, és haját is megigazítja, és felfrissülten nekilát a lovak ismételt felszerelésének. Mivel az élelem egy része már elfogyott ezért kicsit át kell rendeznie a holmit, hogy továbbra is egyenletes legyen köztük a súlyelosztás. Szegény állatok vannak a legjobban kifáradva. Egy törzs nem törzs ménes nélkül, márpedig most mindannyiukra mindössze négy ló jut ami messze kevés. Hat ember és ennyi cókmók mellé legalább tíz jó ló kéne. Nagy szerencse, hogy azok könnyebben összegyűjthetők és a ménesbe terelhetők mint ember rokonaik. Ezért megörül mikor apja azt mondja holnap már végleg tábort vernek. Nem tenne jót az állatoknak a további gyaloglás. Mikor a csúszkára terelődik a szó Opheiára pillant egy biztató mosollyal, aztán ha az eligazításnak vége és mind felkészültek az utazásra félrehívja Jia-t egy percre.* -Nem érzel valami szokatlant? *Kérdezi. Tudja, húgában is van némi sámáni véna. Jobban megérteti magát az állatokkal mint a többiek, sőt Xeenyl még többre becsüli mint a vén kecskét.* -Tegnap több volt itt az állat, most meg mintha ragály pusztított volna a környéken. *Ami elég fura mert mintha az ő lovaik semmit nem éreznének ebből az egészből. Ugyanolyan nyugodtak és szolgálatkészek mint általában, legalábbis az ő szeme előtt nem látszik a különbség. Némi kétely fogalmazódott meg benne az út során és ebben a kételyben ismét nincs kihez fordulnia. Így mielőtt Ra visszaérkezne még egy dolgot szeretne kérni húgától.* -Jósolj nekem.
*Nem tudja hogy fogadja ezt a kérését, de rossz előérzeteit másként nem lehet megszüntetni. Előkapja a sámáni kegytárgyak közül a csontokat és Jiawale kezébe nyomja.* -Ha a sámán mondana jóslatot, vagy egy városi szemfényvesztő akkor nem hinnék neki. Csak a Renhoer vér egy tagja láthatja, a mi családunk jövőjét.
*Apja ébreszti fel az éjszaka közepén. Bólint jelezve megértette a feladatát aztán felpattan mielőtt az álom visszajönne érte és megint magával ragadná a mélyebb világba az ábrándok közé. Ettől még ugyanolyan álmos lesz csak épp az is marad. Nem sokszor beszél az apjával, általában csak parancsokkal javaslatokkal és egyszerű tiszteletadásokkal kommunikálnak. A tél előtt Jiawale-vel se volt jobb a kapcsolata és bizony bele fog telni egy kis időbe mire ebben a régi mégis új közegben magára talál. Szétnéz a holdfény nyújtotta látóhatáron nincs e valami, vagy épp valaki a közelben aki miatt gyorsan riadót fújhatna aztán egy kőre letelepedve figyel tovább és várja az őrsége végét. Érzi melankolikus szürke este az aminek elébe néz és minden porcikájával tiltakozik ellene, hogy ismét elragadja a szürkeség. Inkább eszik pár falatot fogyatkozó készleteikből, ha már az ebéd és vacsora elmaradt. Az este eseménytelenül zajlik, amit furcsáll egy kicsit. Ha a pusztai banditák és más törzsek nem is jelennek meg túl gyakran, az mégiscsak ritkaság, hogy egy egy arra tévedő hiéna ne vesse rá csillogó tekintetét azt várva mikor alszik el ő is, vagy ne hangozna fel a távolban valami patás éji dala, de még egy pocok se surranjon át a száraz fű között. Az éj lassan telik és mikor néma őrsége végéhez ér felkelti az őt követő Opeiát és visszatér aludni. Nem szól, és a lányt is csöndre inti. A törzs kifáradt, ember és ló egyaránt és a holnap se lesz könnyebb. Kijár nekik a pihenés.
Reggel ismét apja ébreszti és neki ismét meg kell előznie az álom utána nyúló kemény kezét. Kimossa szeméből a fáradtságot, úgy ahogy rendbe teszi magát, és haját is megigazítja, és felfrissülten nekilát a lovak ismételt felszerelésének. Mivel az élelem egy része már elfogyott ezért kicsit át kell rendeznie a holmit, hogy továbbra is egyenletes legyen köztük a súlyelosztás. Szegény állatok vannak a legjobban kifáradva. Egy törzs nem törzs ménes nélkül, márpedig most mindannyiukra mindössze négy ló jut ami messze kevés. Hat ember és ennyi cókmók mellé legalább tíz jó ló kéne. Nagy szerencse, hogy azok könnyebben összegyűjthetők és a ménesbe terelhetők mint ember rokonaik. Ezért megörül mikor apja azt mondja holnap már végleg tábort vernek. Nem tenne jót az állatoknak a további gyaloglás. Mikor a csúszkára terelődik a szó Opheiára pillant egy biztató mosollyal, aztán ha az eligazításnak vége és mind felkészültek az utazásra félrehívja Jia-t egy percre.* -Nem érzel valami szokatlant? *Kérdezi. Tudja, húgában is van némi sámáni véna. Jobban megérteti magát az állatokkal mint a többiek, sőt Xeenyl még többre becsüli mint a vén kecskét.* -Tegnap több volt itt az állat, most meg mintha ragály pusztított volna a környéken. *Ami elég fura mert mintha az ő lovaik semmit nem éreznének ebből az egészből. Ugyanolyan nyugodtak és szolgálatkészek mint általában, legalábbis az ő szeme előtt nem látszik a különbség. Némi kétely fogalmazódott meg benne az út során és ebben a kételyben ismét nincs kihez fordulnia. Így mielőtt Ra visszaérkezne még egy dolgot szeretne kérni húgától.* -Jósolj nekem.
*Nem tudja hogy fogadja ezt a kérését, de rossz előérzeteit másként nem lehet megszüntetni. Előkapja a sámáni kegytárgyak közül a csontokat és Jiawale kezébe nyomja.* -Ha a sámán mondana jóslatot, vagy egy városi szemfényvesztő akkor nem hinnék neki. Csak a Renhoer vér egy tagja láthatja, a mi családunk jövőjét.
798. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-06-06 23:31:46
Üzenet elküldve: 2015-06-06 23:31:46
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Renhoer vándorlás - Második nap//
*Az estét egy kupac száraz fű ölelésében töltötte. Az illata mesébe illő, sőt, a legszebb álmokba. A vezére lépteire nem figyelmezik fel, elfáradt és egyetlen édes szalma illatú álmokkal szőtt éjszakát akart, amit meg is kapott. A hajnal hideg fakó arany fényére ébred, s arra, hogy széles tenyér rázza a vállát. Kihúzza a fejét a fűből, hajába kapaszkodik legalább ezer szál növény, melytől gyerekesen nevetségesnek néz ki. Barna szemeit a férfira emeli, miközben lesöpri a fejéről a füvet. Közben végig hallgatja a vezért.*
- Igazat szólasz. *Bólint, s közben feláll. Megrázza fejét, miközben fel tekint a magasabb emberre. Nincs kérdés, hogyan is lenne, egyszerű a feladat. Menni, menni, és menni tovább, amíg pihenőhelyet nem talál, aztán ott pihenni és vadászni, majd megint menni. Nem tudja hány nap, vagy hét fog eltelni, míg megfelelő helyet nem találnak, melyen, hosszú távon is elélhetnek. Találni fognak egyáltalán? Ra nem tudná megmondani, meglehet nem is akar ilyetén gondolatokat a fejében tudni.
Felkészíti a lovát az indulásra, s megmossa arcát, majd teljes testében elmerül a hideg vízben. Felserkenti a vérét a hirtelen hideg és a vágta a barna herélt hátán fel fogja forrósítani izmait. Mikor mindennel elkészült és evett is, megtöltött kulacsával kapaszkodik fel a lóra. Int a vezérnek és tova indul, hogy vezethesse a csapatát, amikor visszatér.
Vágtára fogja a mént, mikor kiér a fák árnyékából. Délnek megy, amerre tegnap is tartott. A láthatáron semmi, nem véletlenül puszta a hely neve, csupán néhány dombot lehet látni, melyek emelkednek, s süllyednek egymás után. Barna felkavarja a térdéig érő fű állatvilágát, több helyütt bogarak szállnak a magasba. Keresztül vágnak egy fűcsomón, melyben fehér lepkék tanyáznak, s menekülésre késztetik a szárnyas rovarokat. Tündérmesébe illően keringenek a hátas lábai körül, ahogy az tovahalad. Ra nem törődik velük, csak előre tekint, a láthatáron, ha szerencséje van, feltűnik valami, és ha még nagyobb a szerencséje nem bandita fészek lesz.
A nap magasra hág az égen, fülledtté változtatva a friss, harmatos hajnalt. A távolban keletre néhány drahun sziluettjét véli felfedezni, ahogy lassú mozgással vándorolnak abba az irányba amerre ő is tart. A drahun megfelelő élelem forrás, csupán százszor nehezebb elejteni, mint egy bivalyt. Nem is törődik velük tovább. Furcsállja, hogy egyáltalán nem látott állatot a víznél tegnap este, mikor először tért be egy kis patás iszogatott arra, de azon kívül egy sem tűnt fel. Lehet, hogy a tél megviselte őket, de nem aggódik, bizonyosan találnak pár állatot, vagy ha mást nem is, hát rovarokon fognak vegetálni. A telet is kibírták, ahhoz képest ez már nyaralás.
Tovább vándorol, mint egy nappal ez előtt. Késő délutánba hajlik az idő. Órákkal ezelőtt lelassította lovát, nem hajszolja túl. Végérvényesen nem talált olyannyira megfelelő szálást, mint a tavacska, csupán bokrokat egymás mellett, s egy kimeredő sziklát a semmiből. A sátraknak megfelelő hely, felfogja a szelet. Ezzel az információval érkezik meg végül a csapatához, s szólítja meg a vezért.*
- Crunan. A következő megálló nem oly zöld, mint eme tó környéke, de megfelelő, úgy hiszem, ideiglenesen. *Lehalkítja hangját, mire az utolsó szóhoz ér. Nem tudja, hogy hová tartanak, hiszen a puszta kellős közepén vannak, sehol semmi, minden ugyan olyan. Egyelőre nem tesz megjegyzést, úgy véli, ő csak a legjobbat akarja a csapatának és nincs oka kételkedni a szavában.
Leszáll a lóról és úgy hallgatja a vezér parancsát, amit az kiad számukra. Az élen marad és vezeti őket, bár nem hiszi, hogy szükséges, veszedelmet egyelőre nem észlelt, reméli így is marad. Nem szívesen vallja be magának, de úgy véli túl gyenge egy harchoz, le fogyott, nincs ereje teljében, szánalmas. Gondolataiból a vezér szava zökkenti ki, ahogy az magához hívja. Kerek szemmel figyeli, majd közelebb lép hozzá, s hallgatja, amit mond.
Elgondolkodik a hallottakon. Nem látott szokatlant? Alig vannak állatok, meglehet gyengék és nem jönnek szem elé, hogy elég erőt gyűjthessenek, meglehet, hogy a nagyobb vadak megfogták a maradék patásokat és húsevőkkel fog elszaporodni a puszta, majd azok is meghalnak, mert nem lesz mit enniük. Megrázza a fejét.*
- Láttam néhány drahunt. *Néz a férfi szemébe, majd előre tekintve folytatja.* Mást nem láttam, de nem mondom, hogy nincsenek más törzsek. Tudod, martalócok, kik a füvek között, s dombok alatt rejtőznek, hogy megöljék és kifosszák áldozatukat. Óvakodjunk a sűrű átláthatatlan fűtől, mert könnyen karóba húzva végezzük.
*Utal ezzel a csapdákra, melyeket mély gödrökben állítanak fel a banditák, elrejtik, és a figyelmetlenek belezuhannak, hogy aztán kiélezett botokon leljék halálukat.*
- Én megyek elől, s ha én meghalok, ti menekültök.
*Ez a terv és vállvonással nyugtázza, majd gyorsabbra veszi lépteit, hogy messze elől járjon a törzsével maga mögött. Amit a férfi szemében lát, ismerős számára, hisz az ő tekintetében is hasonló leledzik, még a vér is megáll benne, ha erre gondol.*
*Az estét egy kupac száraz fű ölelésében töltötte. Az illata mesébe illő, sőt, a legszebb álmokba. A vezére lépteire nem figyelmezik fel, elfáradt és egyetlen édes szalma illatú álmokkal szőtt éjszakát akart, amit meg is kapott. A hajnal hideg fakó arany fényére ébred, s arra, hogy széles tenyér rázza a vállát. Kihúzza a fejét a fűből, hajába kapaszkodik legalább ezer szál növény, melytől gyerekesen nevetségesnek néz ki. Barna szemeit a férfira emeli, miközben lesöpri a fejéről a füvet. Közben végig hallgatja a vezért.*
- Igazat szólasz. *Bólint, s közben feláll. Megrázza fejét, miközben fel tekint a magasabb emberre. Nincs kérdés, hogyan is lenne, egyszerű a feladat. Menni, menni, és menni tovább, amíg pihenőhelyet nem talál, aztán ott pihenni és vadászni, majd megint menni. Nem tudja hány nap, vagy hét fog eltelni, míg megfelelő helyet nem találnak, melyen, hosszú távon is elélhetnek. Találni fognak egyáltalán? Ra nem tudná megmondani, meglehet nem is akar ilyetén gondolatokat a fejében tudni.
Felkészíti a lovát az indulásra, s megmossa arcát, majd teljes testében elmerül a hideg vízben. Felserkenti a vérét a hirtelen hideg és a vágta a barna herélt hátán fel fogja forrósítani izmait. Mikor mindennel elkészült és evett is, megtöltött kulacsával kapaszkodik fel a lóra. Int a vezérnek és tova indul, hogy vezethesse a csapatát, amikor visszatér.
Vágtára fogja a mént, mikor kiér a fák árnyékából. Délnek megy, amerre tegnap is tartott. A láthatáron semmi, nem véletlenül puszta a hely neve, csupán néhány dombot lehet látni, melyek emelkednek, s süllyednek egymás után. Barna felkavarja a térdéig érő fű állatvilágát, több helyütt bogarak szállnak a magasba. Keresztül vágnak egy fűcsomón, melyben fehér lepkék tanyáznak, s menekülésre késztetik a szárnyas rovarokat. Tündérmesébe illően keringenek a hátas lábai körül, ahogy az tovahalad. Ra nem törődik velük, csak előre tekint, a láthatáron, ha szerencséje van, feltűnik valami, és ha még nagyobb a szerencséje nem bandita fészek lesz.
A nap magasra hág az égen, fülledtté változtatva a friss, harmatos hajnalt. A távolban keletre néhány drahun sziluettjét véli felfedezni, ahogy lassú mozgással vándorolnak abba az irányba amerre ő is tart. A drahun megfelelő élelem forrás, csupán százszor nehezebb elejteni, mint egy bivalyt. Nem is törődik velük tovább. Furcsállja, hogy egyáltalán nem látott állatot a víznél tegnap este, mikor először tért be egy kis patás iszogatott arra, de azon kívül egy sem tűnt fel. Lehet, hogy a tél megviselte őket, de nem aggódik, bizonyosan találnak pár állatot, vagy ha mást nem is, hát rovarokon fognak vegetálni. A telet is kibírták, ahhoz képest ez már nyaralás.
Tovább vándorol, mint egy nappal ez előtt. Késő délutánba hajlik az idő. Órákkal ezelőtt lelassította lovát, nem hajszolja túl. Végérvényesen nem talált olyannyira megfelelő szálást, mint a tavacska, csupán bokrokat egymás mellett, s egy kimeredő sziklát a semmiből. A sátraknak megfelelő hely, felfogja a szelet. Ezzel az információval érkezik meg végül a csapatához, s szólítja meg a vezért.*
- Crunan. A következő megálló nem oly zöld, mint eme tó környéke, de megfelelő, úgy hiszem, ideiglenesen. *Lehalkítja hangját, mire az utolsó szóhoz ér. Nem tudja, hogy hová tartanak, hiszen a puszta kellős közepén vannak, sehol semmi, minden ugyan olyan. Egyelőre nem tesz megjegyzést, úgy véli, ő csak a legjobbat akarja a csapatának és nincs oka kételkedni a szavában.
Leszáll a lóról és úgy hallgatja a vezér parancsát, amit az kiad számukra. Az élen marad és vezeti őket, bár nem hiszi, hogy szükséges, veszedelmet egyelőre nem észlelt, reméli így is marad. Nem szívesen vallja be magának, de úgy véli túl gyenge egy harchoz, le fogyott, nincs ereje teljében, szánalmas. Gondolataiból a vezér szava zökkenti ki, ahogy az magához hívja. Kerek szemmel figyeli, majd közelebb lép hozzá, s hallgatja, amit mond.
Elgondolkodik a hallottakon. Nem látott szokatlant? Alig vannak állatok, meglehet gyengék és nem jönnek szem elé, hogy elég erőt gyűjthessenek, meglehet, hogy a nagyobb vadak megfogták a maradék patásokat és húsevőkkel fog elszaporodni a puszta, majd azok is meghalnak, mert nem lesz mit enniük. Megrázza a fejét.*
- Láttam néhány drahunt. *Néz a férfi szemébe, majd előre tekintve folytatja.* Mást nem láttam, de nem mondom, hogy nincsenek más törzsek. Tudod, martalócok, kik a füvek között, s dombok alatt rejtőznek, hogy megöljék és kifosszák áldozatukat. Óvakodjunk a sűrű átláthatatlan fűtől, mert könnyen karóba húzva végezzük.
*Utal ezzel a csapdákra, melyeket mély gödrökben állítanak fel a banditák, elrejtik, és a figyelmetlenek belezuhannak, hogy aztán kiélezett botokon leljék halálukat.*
- Én megyek elől, s ha én meghalok, ti menekültök.
*Ez a terv és vállvonással nyugtázza, majd gyorsabbra veszi lépteit, hogy messze elől járjon a törzsével maga mögött. Amit a férfi szemében lát, ismerős számára, hisz az ő tekintetében is hasonló leledzik, még a vér is megáll benne, ha erre gondol.*
797. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-06-06 12:29:42
Üzenet elküldve: 2015-06-06 12:29:42
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Jó ideje már, hogy a lába viszi magától előre. Itt a puszta vidékén, bármilyen kietlen legyen is a táj, valahogy otthonos érzést kelt. Előveszi a tömlőt, ami oldalára felakasztva lóg. A benne lévő víz még kitart, de már nem sokáig. jóval kevesebb van már benne, mint a fele. Ügyesen spórolt eddig vele, de Lumeronnak is kellett hagynia, szája pedig már megint kiszáradt. Egy kis kortyot iszik, aztán az oldalán álló termetes kutyához guggol.*
-Tessék Lumer! Sajnos nincsen sok. ideje lenne valami védelmet keresnünk, vagy legalább vizet, ha élni akarunk.
*Mondja az állat értelmes, barna gyűrűs szemeibe, aki szinte belegyezően mordul fel. Lumeron fiatal felnőtt kutya. Mivel apja nevelése, a kutya kis családjának tagja volt mindig is. Kinézete leginkább egy jól megtermett barna farkashoz hasonlít. A hasa alján és nyakán világos szinte fehér szőr fut végig. Erősen összezárt ujjaival edényt formál kezéből és abba tölt a tömlőből egy ki, nehogy egy csepp is kárba vesszen. Lumer hamar fellefetyeli belőle alig valamire való adagját, aztán mintha értené vizet kell keresni, fejét felemelve szimatol a levegőben. Most az állat az egyetlen társasága, családja, védelmezője. Ahogy egyedül a pusztában bolyong vele, gyakran teszi fel magának a kérdést, vajon miért történt így? Mivel érdemelte ki, hogy a sors pont őt sújtja? Szülei valami furcsa lázban meghaltak, mint sokan mások is a törzséből. Akin kitört a láz mind elűzték, mert nem tudták másképpen megfékezni a különös betegséget. Semmilyen varázslat, vagy gyógyfű nem segített, azon aki elkapta ezt a betegséget és aki csak hozzáért egy-egy beteghez, csakhamar ő i megkapta a fertőző lázat. Amikor egy nap ő is belázasodott az ő sorsa is az lett, hogy magára hagyták haljon meg ahol akar. Az asszonyok adtak neki élelmet és vizet, mert kedvelték törzsük egyik legszebb virágát és nem volt szívük anélkül hagyni magára utolsó napjaiban. A láztól égve fülében csengett az öregek sirató éneke, ahogy a népe indul tovább, olyan volt mintha máris halott lenne. Mivel egész családját elvesztette ő is úgy érezte itt a vég és utánuk megy. Ájultan adta át magát a végnek és siratta ő is fiatal életét, ami ilyen módon tört derékba. Csak kutyája maradt mellette fekve hűségesen, amíg egyedül öntudatlanul küzdött a lázzal. Mikor azután az élet nem hagyta el és másnap kinyitotta a szemét szinte minden tagja fájt. Lumeor még mindig mellette feküdt, a láz pedig, úgy tűnik elmúlt. Nem tudta mennyi ideig feküdhetett egymaga a puszta füvén fekve. Valószínűleg erős és hűséges kutyájának köszönhette, hogy életben maradt és nem lett vadállatok csemegéje. A nála hagyott élelemmel és vízzel végül erőre kapott, de nem ment népe után. Számukra ő halott és benne is elhalt valami családja elmúlásával. Úgy döntött végül a másik irányba indul el és egyedül fog boldogulni. Több napja már ennek és a kezdeti erő, ami visszatért testébe most újból hanyatlani kezdett. Szemével kutatva a távolt, keresi azt a helyet, ahol volt törzse(ami lehet azóta kihalt már a titokzatos láztól) gyakran tanyázott. Emlékei szerint ott van víz és élet, így arra kell menniük. Megkönnyebbülve pillantja meg végül egy kiadós gyaloglás után a helyet a messzi távolban. Lumer az oldalán hirtelen megtorpan és lesunyt fülei, valamint morgása egyértelművé teszi, hogy valaki van a távolban, akinek a szaga eljutott hozzá.*
A hozzászólás írója (Haanee Uria) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.06.06 12:31:07
-Tessék Lumer! Sajnos nincsen sok. ideje lenne valami védelmet keresnünk, vagy legalább vizet, ha élni akarunk.
*Mondja az állat értelmes, barna gyűrűs szemeibe, aki szinte belegyezően mordul fel. Lumeron fiatal felnőtt kutya. Mivel apja nevelése, a kutya kis családjának tagja volt mindig is. Kinézete leginkább egy jól megtermett barna farkashoz hasonlít. A hasa alján és nyakán világos szinte fehér szőr fut végig. Erősen összezárt ujjaival edényt formál kezéből és abba tölt a tömlőből egy ki, nehogy egy csepp is kárba vesszen. Lumer hamar fellefetyeli belőle alig valamire való adagját, aztán mintha értené vizet kell keresni, fejét felemelve szimatol a levegőben. Most az állat az egyetlen társasága, családja, védelmezője. Ahogy egyedül a pusztában bolyong vele, gyakran teszi fel magának a kérdést, vajon miért történt így? Mivel érdemelte ki, hogy a sors pont őt sújtja? Szülei valami furcsa lázban meghaltak, mint sokan mások is a törzséből. Akin kitört a láz mind elűzték, mert nem tudták másképpen megfékezni a különös betegséget. Semmilyen varázslat, vagy gyógyfű nem segített, azon aki elkapta ezt a betegséget és aki csak hozzáért egy-egy beteghez, csakhamar ő i megkapta a fertőző lázat. Amikor egy nap ő is belázasodott az ő sorsa is az lett, hogy magára hagyták haljon meg ahol akar. Az asszonyok adtak neki élelmet és vizet, mert kedvelték törzsük egyik legszebb virágát és nem volt szívük anélkül hagyni magára utolsó napjaiban. A láztól égve fülében csengett az öregek sirató éneke, ahogy a népe indul tovább, olyan volt mintha máris halott lenne. Mivel egész családját elvesztette ő is úgy érezte itt a vég és utánuk megy. Ájultan adta át magát a végnek és siratta ő is fiatal életét, ami ilyen módon tört derékba. Csak kutyája maradt mellette fekve hűségesen, amíg egyedül öntudatlanul küzdött a lázzal. Mikor azután az élet nem hagyta el és másnap kinyitotta a szemét szinte minden tagja fájt. Lumeor még mindig mellette feküdt, a láz pedig, úgy tűnik elmúlt. Nem tudta mennyi ideig feküdhetett egymaga a puszta füvén fekve. Valószínűleg erős és hűséges kutyájának köszönhette, hogy életben maradt és nem lett vadállatok csemegéje. A nála hagyott élelemmel és vízzel végül erőre kapott, de nem ment népe után. Számukra ő halott és benne is elhalt valami családja elmúlásával. Úgy döntött végül a másik irányba indul el és egyedül fog boldogulni. Több napja már ennek és a kezdeti erő, ami visszatért testébe most újból hanyatlani kezdett. Szemével kutatva a távolt, keresi azt a helyet, ahol volt törzse(ami lehet azóta kihalt már a titokzatos láztól) gyakran tanyázott. Emlékei szerint ott van víz és élet, így arra kell menniük. Megkönnyebbülve pillantja meg végül egy kiadós gyaloglás után a helyet a messzi távolban. Lumer az oldalán hirtelen megtorpan és lesunyt fülei, valamint morgása egyértelművé teszi, hogy valaki van a távolban, akinek a szaga eljutott hozzá.*
A hozzászólás írója (Haanee Uria) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.06.06 12:31:07
796. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-06-05 20:55:13
Üzenet elküldve: 2015-06-05 20:55:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 643
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
*Több napba telik, mire (kis kerülővel) átszeli a pusztát. Habár ez is a természet egy része, egy formája, nem lopta be magát a szívébe túlzottan. Az állandó széllel még csak megbarátkozna, annak ellenére, hogy a soha el nem csituló zúgás nagyon idegesítő egy idő után, de a végtelen síkság és unalom az, ami az őrületbe kergeti. Nyilván a puszta is tele van élettel a megfelelő helyeken, de az a néhány bokor, meg bucka, ami megtöri néha a monoton tájat, egyszerűen az eszét veszi. Semmi baja azzal, hogy láthatja a szép kék eget, meg sötétedés után a holdat és a csillagokat, de el tudna viselni több facsoportot, dombokat, de akár még tanyákat is, csak ne legyen minden ilyen egyhangú. Szerencsére a banditákat sikerül elkerülnie, vagy csak már a távolból kiszúrják azok, hogy semmi érdemleges nincs a lánynál, ami miatt megérné megkockáztatni magukra uszítani egy törzset. Akárhogy is, a napok telnek, ő pedig halad Mogyival úti célja felé, ám ezúttal a ló az, aki jobban bírja az utazást, nem pedig Kóbor lovasa.*
795. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-06-03 19:14:23
Üzenet elküldve: 2015-06-03 19:14:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Renhoer vándorlás-Második nap//
*Opeia szavaira szemei egyből felpattannak. A fényből megállapítja, hogy már hajnalodik, tehát nincs semmit gond. Nem is várt mást. *
-Köszönöm, hogy felébresztettél. Valami jelentenivaló?
*Nem számít hírekre, hisz akkor már régen felébresztette volna. Halkan odalopózik Ra-hoz és megrázza egy kicsit a vállát. *
-Ébresztő, Ra!
*Megvárja, amíg legalább egy kicsit is magához tér majd így folytatja: *
-Keress egy hasonló helyet, és ne sajnáld a távolságot. Ma gyorsabban szándékozok haladni, és többet is. Az élelmünk fogytán. Itt elejtünk egy-két állatot, már ha nem zavartuk el őket. Holnap vadászunk. Valami kérdés?
*Ha nincs, akkor útjára engedi Ra-t. A többieknek ad egy kis időt a pihenésre. Addig megmossa arcát és felsőtestét a vízben, majd félrevonul, hogy elvégezze a dolgát. Utána bekap valamit, és lassan kezdi felébreszteni a többieket. Amint mindenki magához tért belekezd a mondókájába: *
-Ma sokkal keményebb tempóval megyünk, mint tegnap. Ez azért van, mert holnap nem megyünk tovább. Vadászunk, mert élelemnek híján vagyunk, ma minden tartalékunk elfogy. Mindenki készüljön, mert amint Ra visszatér indulunk. Egyébként a csúszka jó ötlet volt. Kinek jutott eszébe?
*Ezután már csak vár, hogy a többiek elkészüljenek és hogy Ra visszatérjen. Közben, furcsamód, egy állat sem közelíti meg az oázist. Ennyire hangosak lettek volna? Az nem lehet. Itt valami más van a dologban. Amint Ra megérkezik, megvárja míg elmondja mit talált, ha talált egyáltalán valamit, aztán kiadja az utasítást, hogy vezesse őket, és felveszi a tempót. Az emberei is érezhetik, hogy ez bizony sokkal keményebb a tegnapinál. *
-Ra, egy percre!
*Inti magához felderítőjét. Azonban nem normál hangon beszél, hanem úgy, hogy csak Ra hallja. *
-Nem láttál valamit szokatlant? Egy másik törzset vagy valamit? Egy állat sem jött le az oázishoz. Biztos, hogy nem voltunk ennyire nagy hatással rájuk. Ennyire egy állat sem ijed meg. Főleg, hogy nem bántottuk őket. Mit gondolsz?
*Valami csillan a szemében. Talán félelem? Ra azt olvas ki belőle amit akar, ha egyáltalán észreveszi. Egy biztos: valóban félti törzsét, és ha kell az életét adja értük. *
*Opeia szavaira szemei egyből felpattannak. A fényből megállapítja, hogy már hajnalodik, tehát nincs semmit gond. Nem is várt mást. *
-Köszönöm, hogy felébresztettél. Valami jelentenivaló?
*Nem számít hírekre, hisz akkor már régen felébresztette volna. Halkan odalopózik Ra-hoz és megrázza egy kicsit a vállát. *
-Ébresztő, Ra!
*Megvárja, amíg legalább egy kicsit is magához tér majd így folytatja: *
-Keress egy hasonló helyet, és ne sajnáld a távolságot. Ma gyorsabban szándékozok haladni, és többet is. Az élelmünk fogytán. Itt elejtünk egy-két állatot, már ha nem zavartuk el őket. Holnap vadászunk. Valami kérdés?
*Ha nincs, akkor útjára engedi Ra-t. A többieknek ad egy kis időt a pihenésre. Addig megmossa arcát és felsőtestét a vízben, majd félrevonul, hogy elvégezze a dolgát. Utána bekap valamit, és lassan kezdi felébreszteni a többieket. Amint mindenki magához tért belekezd a mondókájába: *
-Ma sokkal keményebb tempóval megyünk, mint tegnap. Ez azért van, mert holnap nem megyünk tovább. Vadászunk, mert élelemnek híján vagyunk, ma minden tartalékunk elfogy. Mindenki készüljön, mert amint Ra visszatér indulunk. Egyébként a csúszka jó ötlet volt. Kinek jutott eszébe?
*Ezután már csak vár, hogy a többiek elkészüljenek és hogy Ra visszatérjen. Közben, furcsamód, egy állat sem közelíti meg az oázist. Ennyire hangosak lettek volna? Az nem lehet. Itt valami más van a dologban. Amint Ra megérkezik, megvárja míg elmondja mit talált, ha talált egyáltalán valamit, aztán kiadja az utasítást, hogy vezesse őket, és felveszi a tempót. Az emberei is érezhetik, hogy ez bizony sokkal keményebb a tegnapinál. *
-Ra, egy percre!
*Inti magához felderítőjét. Azonban nem normál hangon beszél, hanem úgy, hogy csak Ra hallja. *
-Nem láttál valamit szokatlant? Egy másik törzset vagy valamit? Egy állat sem jött le az oázishoz. Biztos, hogy nem voltunk ennyire nagy hatással rájuk. Ennyire egy állat sem ijed meg. Főleg, hogy nem bántottuk őket. Mit gondolsz?
*Valami csillan a szemében. Talán félelem? Ra azt olvas ki belőle amit akar, ha egyáltalán észreveszi. Egy biztos: valóban félti törzsét, és ha kell az életét adja értük. *
794. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-06-01 18:48:44
Üzenet elküldve: 2015-06-01 18:48:44
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Renhoer vándorlás//
*Igen, a talaj egyenetlenségei okozhatnak kellemetlenséget a csúszkánál, de ha magasabbra kötik a bőrök tetejét, akkor talán nem ér le olyan mélyre, hogy a kisebb kövek kiszakítsák. A ló meg elég okos állat ahhoz, hogy a nagyobbakat ne kerülné ki. A bozótosba sem fog belemászni, ha nem muszáj. Egy szóval, Opeia nem aggódik. Inkább igyekszik minél biztosabbra megalkotni a megfelelő számú szerkezetet. Ami egyedül aggályos lehet, hogy a csúszkákkal felszerelt hátasok nem haladhatnak elég gyorsan. Igaz, elég sokan gyalogolnak mellettük. Viszont könnyebb húzni a motyót, mint cipelni.
Ezzel aztán körül is járta magában az egészet, s végül útnak indulnak. Némán halad, olykor megpihentetve kezét lova kantárjánál. Néha ellenőrzi a csúszkákat, a rögzítéseket. Nem kéne elhagyni a cumót, ha már sikerült magukkal hozni. Az út persze koránt sem kényelmes gyalogtúra, de egy pusztai soha nem panaszkodna emiatt, sőt meg sem igazán terheli ennyi menetelés. A lassú haladás, és a nehézségek inkább az idővel kelnek versenyre. Abból valahogy mindig kevés van.
Épp ezeken morfondírozik magában, amikor Xeenyl megszólítja. Fejét felkapja, és a férfire mered, kissé meglepetten, de aztán hamar összeszedi magát. Apró mosollyal ajkán rázza meg a fejét.*
-Nem, még soha nem jártam délen. A mi törzsünk fent élt északon, az északi hegyek lábánál. A havat jobban viselem.
*S mintha csak igazolni akarná a teste szavait, apró verejték cseppek indulnak meg halántékánál, s láthatatlan módon gerince vonalában is. Persze, ruháját ettől még nem lazítja meg, köpenyét sem veszi le. Még nincsenek olyan helyzetben, hogy ezt könnyen megtegye. Megszokta már, hogy mindig éber legyen, és mindig ugrásra kész.
Aztán persze, ha Xeenyl mesél neki a déli falvakról és városokról, azt szívesen meghallgatja, legalább megismerkedik kicsit előre azzal, amire számíthat majd. Ha odaérnek egyszer. Mert az még odébb van, jó pár napi vándorlásnak néznek elébe. Legalább is, így gondolja. Szerencsére az este közeledtével elérik a pontot, amelyet Ra kinézett, s talán hosszú hetek elteltével most először örül a nagyobb mennyiségű víznek. Persze, ezt is csak módjával. Opeia ugyanis nem tud úszni, bár eme hiányosságáról most nem számol be.
Ez talán egy jó szemlélőnek abból válik egyértelművé, hogy éppen csak bokáig gázol bele a vízbe. Lovát látja el elsőként, és gondoskodik arról, hogy a megrakott csúszkák is a megfelelő helyzetben várják a következő napot. Sziklának támasztva. Végül Crunan kiosztja az őrséget, ő pedig biccent csupán.
Az este és az éjszaka is nyugalmasan telik. Nem alszik mélyen, mégis képes pihenni eleget közben. Hátát megtámasztja valaminek, és úgy alszik. Valamikor az éjszaka vége tájékán Xeenyl rázza fel, s ébreszti csendben. Onnantól őrködik. Lassú, nesztelen léptekkel körüljárja a tábort. Figyel mindenre. Tudja jól, hogy az éj ezen órái a legveszélyesebbek. Ilyenkor válik az álom a legmélyebbé, s az alvó a legkiszolgáltatottabbá. Szerencsére az éj hátralévő része is mindennemű gond nélkül telik el, s a hajnal pirkadásával együtt odalép Crunanhoz. Óvatosan guggol le az alvó férfi mellé, s kezét annak vállára helyezi.*
-Crunnan... reggeledik.
*Mondja halkan, bár sejti, úgy is ébredni kell mindenki másnak is.*
*Igen, a talaj egyenetlenségei okozhatnak kellemetlenséget a csúszkánál, de ha magasabbra kötik a bőrök tetejét, akkor talán nem ér le olyan mélyre, hogy a kisebb kövek kiszakítsák. A ló meg elég okos állat ahhoz, hogy a nagyobbakat ne kerülné ki. A bozótosba sem fog belemászni, ha nem muszáj. Egy szóval, Opeia nem aggódik. Inkább igyekszik minél biztosabbra megalkotni a megfelelő számú szerkezetet. Ami egyedül aggályos lehet, hogy a csúszkákkal felszerelt hátasok nem haladhatnak elég gyorsan. Igaz, elég sokan gyalogolnak mellettük. Viszont könnyebb húzni a motyót, mint cipelni.
Ezzel aztán körül is járta magában az egészet, s végül útnak indulnak. Némán halad, olykor megpihentetve kezét lova kantárjánál. Néha ellenőrzi a csúszkákat, a rögzítéseket. Nem kéne elhagyni a cumót, ha már sikerült magukkal hozni. Az út persze koránt sem kényelmes gyalogtúra, de egy pusztai soha nem panaszkodna emiatt, sőt meg sem igazán terheli ennyi menetelés. A lassú haladás, és a nehézségek inkább az idővel kelnek versenyre. Abból valahogy mindig kevés van.
Épp ezeken morfondírozik magában, amikor Xeenyl megszólítja. Fejét felkapja, és a férfire mered, kissé meglepetten, de aztán hamar összeszedi magát. Apró mosollyal ajkán rázza meg a fejét.*
-Nem, még soha nem jártam délen. A mi törzsünk fent élt északon, az északi hegyek lábánál. A havat jobban viselem.
*S mintha csak igazolni akarná a teste szavait, apró verejték cseppek indulnak meg halántékánál, s láthatatlan módon gerince vonalában is. Persze, ruháját ettől még nem lazítja meg, köpenyét sem veszi le. Még nincsenek olyan helyzetben, hogy ezt könnyen megtegye. Megszokta már, hogy mindig éber legyen, és mindig ugrásra kész.
Aztán persze, ha Xeenyl mesél neki a déli falvakról és városokról, azt szívesen meghallgatja, legalább megismerkedik kicsit előre azzal, amire számíthat majd. Ha odaérnek egyszer. Mert az még odébb van, jó pár napi vándorlásnak néznek elébe. Legalább is, így gondolja. Szerencsére az este közeledtével elérik a pontot, amelyet Ra kinézett, s talán hosszú hetek elteltével most először örül a nagyobb mennyiségű víznek. Persze, ezt is csak módjával. Opeia ugyanis nem tud úszni, bár eme hiányosságáról most nem számol be.
Ez talán egy jó szemlélőnek abból válik egyértelművé, hogy éppen csak bokáig gázol bele a vízbe. Lovát látja el elsőként, és gondoskodik arról, hogy a megrakott csúszkák is a megfelelő helyzetben várják a következő napot. Sziklának támasztva. Végül Crunan kiosztja az őrséget, ő pedig biccent csupán.
Az este és az éjszaka is nyugalmasan telik. Nem alszik mélyen, mégis képes pihenni eleget közben. Hátát megtámasztja valaminek, és úgy alszik. Valamikor az éjszaka vége tájékán Xeenyl rázza fel, s ébreszti csendben. Onnantól őrködik. Lassú, nesztelen léptekkel körüljárja a tábort. Figyel mindenre. Tudja jól, hogy az éj ezen órái a legveszélyesebbek. Ilyenkor válik az álom a legmélyebbé, s az alvó a legkiszolgáltatottabbá. Szerencsére az éj hátralévő része is mindennemű gond nélkül telik el, s a hajnal pirkadásával együtt odalép Crunanhoz. Óvatosan guggol le az alvó férfi mellé, s kezét annak vállára helyezi.*
-Crunnan... reggeledik.
*Mondja halkan, bár sejti, úgy is ébredni kell mindenki másnak is.*
793. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-05-31 16:41:36
Üzenet elküldve: 2015-05-31 16:41:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Renhoer vándorlás//
*Mi tagadás, Opeia kijelentésén meghökken kissé. Na, nem azért, mert a nőnek ne lenne igaza, hanem azon, hogy ő maga miért nem vette ezt észre. Azzal magyarázza maga előtt tévedését, hogy jobban érdekelte Eory biztonsága, s a farkasok hogyléte már másodlagos volt. Mindenesetre, ő maga nem tart attól, hogy ezek a vadak nagy veszélyt jelentenének rájuk a későbbiekben. Le vannak gyengülve, s kétséges, hogy ilyen állapotban mekkora sikerrel vadásznának le egy nagyobb állatot.
A csúszka ötletére rábólint, talán jól jöhet, ha több holmit vihetnek magukkal. Ha szükséges, segédkezik az elkészítésében is.*
*Hosszú utat kénytelenek megtenni, s bármennyire is nincs ínyére a sok gyaloglás, nem nyafogós fajta. Nem iszik sokat, csak a haját vizezi be néha, hisz a göndör fürtök most kellemetlenül melegítik nyakát, és vállát. Időnkét Eory bundájára is juttat a vízből, amit az eb hálásan fogad.
Olykor bátyja felé sandít, ki beszélgetést kezdeményez az új lánnyal, s habár először furcsállja viselkedését, hamar ráeszmél, mi is folyik itt tulajdonképpen. Jól tudja, milyen bizalmatlan tud lenni esetenként testvére, és míg nem ismeri ki az újonnan jöttet, addig nem fedi fel előtte valódi jellemét. Nem is szól közbe, hagyja, hogy Xeenyl nyugodtan alkalmazza eljárását.
Végezetül csak megérkeznek az oázishoz. A lány egyből a tóhoz lép, s miután nadrágját a térdéig felrángatja, besétál a vízbe. Kutyája rögvest követi, egy nagy ugrással terem a vízben, melynek során Jia sem ússza meg szárazon. Ha Xeenyl netán a közelben ácsorog, még ő is kaphat a fröcskölésből. Jia csak nevet ezen, nem zavarja, hogy vizes lett. Legfeljebb este kicsit közelebb húzódik a tűzhöz, de valószínűsíthető, hogy a nap melege még előbb megszárítja.
Miután felfrissítette magát, úgy dönt, megkeresi Cloont, s megnézni, hogy viselte a vándorlást. Szerencsére lova jó állapotban van, érdeklődéssel szemléli az új környezetet. Miután a lány letisztította szőréről a port, kivezeti a vízből, s engedi, hogy szabadon felfedezhesse a terepet. Azért napközben óvón tartja rajta fél szemét, s estére inkább biztonságba helyezi. A szokottnál kicsivel korábban tér nyugovóra, hogy kipihenhesse magát a másnap esedékes korai indulásra.*
*Mi tagadás, Opeia kijelentésén meghökken kissé. Na, nem azért, mert a nőnek ne lenne igaza, hanem azon, hogy ő maga miért nem vette ezt észre. Azzal magyarázza maga előtt tévedését, hogy jobban érdekelte Eory biztonsága, s a farkasok hogyléte már másodlagos volt. Mindenesetre, ő maga nem tart attól, hogy ezek a vadak nagy veszélyt jelentenének rájuk a későbbiekben. Le vannak gyengülve, s kétséges, hogy ilyen állapotban mekkora sikerrel vadásznának le egy nagyobb állatot.
A csúszka ötletére rábólint, talán jól jöhet, ha több holmit vihetnek magukkal. Ha szükséges, segédkezik az elkészítésében is.*
*Hosszú utat kénytelenek megtenni, s bármennyire is nincs ínyére a sok gyaloglás, nem nyafogós fajta. Nem iszik sokat, csak a haját vizezi be néha, hisz a göndör fürtök most kellemetlenül melegítik nyakát, és vállát. Időnkét Eory bundájára is juttat a vízből, amit az eb hálásan fogad.
Olykor bátyja felé sandít, ki beszélgetést kezdeményez az új lánnyal, s habár először furcsállja viselkedését, hamar ráeszmél, mi is folyik itt tulajdonképpen. Jól tudja, milyen bizalmatlan tud lenni esetenként testvére, és míg nem ismeri ki az újonnan jöttet, addig nem fedi fel előtte valódi jellemét. Nem is szól közbe, hagyja, hogy Xeenyl nyugodtan alkalmazza eljárását.
Végezetül csak megérkeznek az oázishoz. A lány egyből a tóhoz lép, s miután nadrágját a térdéig felrángatja, besétál a vízbe. Kutyája rögvest követi, egy nagy ugrással terem a vízben, melynek során Jia sem ússza meg szárazon. Ha Xeenyl netán a közelben ácsorog, még ő is kaphat a fröcskölésből. Jia csak nevet ezen, nem zavarja, hogy vizes lett. Legfeljebb este kicsit közelebb húzódik a tűzhöz, de valószínűsíthető, hogy a nap melege még előbb megszárítja.
Miután felfrissítette magát, úgy dönt, megkeresi Cloont, s megnézni, hogy viselte a vándorlást. Szerencsére lova jó állapotban van, érdeklődéssel szemléli az új környezetet. Miután a lány letisztította szőréről a port, kivezeti a vízből, s engedi, hogy szabadon felfedezhesse a terepet. Azért napközben óvón tartja rajta fél szemét, s estére inkább biztonságba helyezi. A szokottnál kicsivel korábban tér nyugovóra, hogy kipihenhesse magát a másnap esedékes korai indulásra.*
792. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-05-28 20:26:01
Üzenet elküldve: 2015-05-28 20:26:01
ÚJ
Rang: Kitiltott felhasználó
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Renhoer vándorlás//
*Kicsit meglepődik Opeia kijelentésén. Először azt hiszi a lováról van szó, aztán rögtön oda is kapja a fejét, hogy leellenőrizze a farkasokat. Talán figyelmetlen volt, talán bele se akart gondolni ebbe az esetbe, de az állatok egyike tényleg állapotos. Pár hónap múlva a tavasz közepén az anyafarkas egy rakás kis gyilkosnak fog életet adni akik majd az ő lovaikra és a törzs zsákmányaira vadásznak, ő pedig épp most mentette meg az életüket.* ~Hagyjuk.~ *Lándzsáját elrakja és folytatja a pakolást.* -Talán egy nap az ellenségeinket is megeszik. *Most már mindegy. Nem az övék a puszta. Már teremhetnek hárpiákat a fák, és hullámozhatnak viperák a fűtenger helyén, nem érdekes. Nem az ő földjük.
A csúszka gondolata nem olyan rossz ötlet, de nehezebb terepen nem tudnak vele haladni. A hegyes kövek könnyen kiszakítják a bőrt, a tövisbozót pedig megakaszthatja őket és akkor az egész szállítmány oda ezért nem a kedvenc módszere.* -Van pár fölösleges sátrunk, azokból összejön a bőr és a rudazat. *Fordul testvére felé. Ha Ra akadályokról számol be a csúszkát még akkor is levághatják.*
*Hosszú az út az oázisig, de legalább a vízzel nem kell spórolniuk. Gyakran kortyol bele a kulacsba, néha haját is bevizezi mikor már végképp nem bírja a déli hőséget.* -Jártál már a déli vidékeken? *Kérdezi Opei-át. Részben, hogy elfoglalja magát a hosszú út alatt, részben mert még nem ismeri eléggé a lányt. Apjától hamar visszakapta fegyvereit, sőt szinte a törzs teljes jogú tagjává avatták, ő ennél kicsit gyanakvóbb természetű és amíg el nem múlik a gyanúja addig végig kedvesebbik oldalát fogja mutatni a lány előtt. Egész úton jó hangulatban van, még a gyaloglás ellenére is, pedig lovas embernek nem való a cipőjét koptatni. Morgással és gyanakvással úgyse érhetne el semmit. Nem először csinál hasonlót, így Jiawale és Crunan már értheti a metódust. Ha érdekli a lányt akkor szívesen mesél a déli falvakról, arról a pár fosztogatásról amiben része volt, és a pletykákról amik Artheniorról szólnak. Ő maga még nem járt a városban, egyszer látta a templom tornyát, de közelebb nem ment, és a levegő városa mindig is túl erős volt, hogy megtámadhassák.
Végül elérik az oázist. Első dolga persze a kulacsok újratöltése és az ivás. A lovakat is a tóhoz vezeti. Ők velük ellentétben nem tudnak kulacsból inni, pedig már mindnek fehér veríték borítja hátát. Nem is mennek el onnan messzire, bokáig a vízben szedi le róluk a málhát, köti le a csúszkát és húzza mindezt arrébb a parttól, és dől maga is melléjük, egy a napon megszáradt bivalydarabot rágcsálva. És mikor apja beosztja őrködni úgy dönt már ott is marad. Az álom most először száll rá úgy mint valami ezüsthátú bogár és nem csak szemtelen légy módjára zümmög körötte.*
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2015.05.29 14:23:53, a következő indokkal:
A rendszer által is kijelzett helyesírási hibák javítása (fojtatja vs. folytatja).
*Kicsit meglepődik Opeia kijelentésén. Először azt hiszi a lováról van szó, aztán rögtön oda is kapja a fejét, hogy leellenőrizze a farkasokat. Talán figyelmetlen volt, talán bele se akart gondolni ebbe az esetbe, de az állatok egyike tényleg állapotos. Pár hónap múlva a tavasz közepén az anyafarkas egy rakás kis gyilkosnak fog életet adni akik majd az ő lovaikra és a törzs zsákmányaira vadásznak, ő pedig épp most mentette meg az életüket.* ~Hagyjuk.~ *Lándzsáját elrakja és folytatja a pakolást.* -Talán egy nap az ellenségeinket is megeszik. *Most már mindegy. Nem az övék a puszta. Már teremhetnek hárpiákat a fák, és hullámozhatnak viperák a fűtenger helyén, nem érdekes. Nem az ő földjük.
A csúszka gondolata nem olyan rossz ötlet, de nehezebb terepen nem tudnak vele haladni. A hegyes kövek könnyen kiszakítják a bőrt, a tövisbozót pedig megakaszthatja őket és akkor az egész szállítmány oda ezért nem a kedvenc módszere.* -Van pár fölösleges sátrunk, azokból összejön a bőr és a rudazat. *Fordul testvére felé. Ha Ra akadályokról számol be a csúszkát még akkor is levághatják.*
*Hosszú az út az oázisig, de legalább a vízzel nem kell spórolniuk. Gyakran kortyol bele a kulacsba, néha haját is bevizezi mikor már végképp nem bírja a déli hőséget.* -Jártál már a déli vidékeken? *Kérdezi Opei-át. Részben, hogy elfoglalja magát a hosszú út alatt, részben mert még nem ismeri eléggé a lányt. Apjától hamar visszakapta fegyvereit, sőt szinte a törzs teljes jogú tagjává avatták, ő ennél kicsit gyanakvóbb természetű és amíg el nem múlik a gyanúja addig végig kedvesebbik oldalát fogja mutatni a lány előtt. Egész úton jó hangulatban van, még a gyaloglás ellenére is, pedig lovas embernek nem való a cipőjét koptatni. Morgással és gyanakvással úgyse érhetne el semmit. Nem először csinál hasonlót, így Jiawale és Crunan már értheti a metódust. Ha érdekli a lányt akkor szívesen mesél a déli falvakról, arról a pár fosztogatásról amiben része volt, és a pletykákról amik Artheniorról szólnak. Ő maga még nem járt a városban, egyszer látta a templom tornyát, de közelebb nem ment, és a levegő városa mindig is túl erős volt, hogy megtámadhassák.
Végül elérik az oázist. Első dolga persze a kulacsok újratöltése és az ivás. A lovakat is a tóhoz vezeti. Ők velük ellentétben nem tudnak kulacsból inni, pedig már mindnek fehér veríték borítja hátát. Nem is mennek el onnan messzire, bokáig a vízben szedi le róluk a málhát, köti le a csúszkát és húzza mindezt arrébb a parttól, és dől maga is melléjük, egy a napon megszáradt bivalydarabot rágcsálva. És mikor apja beosztja őrködni úgy dönt már ott is marad. Az álom most először száll rá úgy mint valami ezüsthátú bogár és nem csak szemtelen légy módjára zümmög körötte.*
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2015.05.29 14:23:53, a következő indokkal:
A rendszer által is kijelzett helyesírási hibák javítása (fojtatja vs. folytatja).
791. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-05-28 15:29:25
Üzenet elküldve: 2015-05-28 15:29:25
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Renhoer vándorlás//
*A háta mögött baktató törzsnek alig nevezhető emberek tempójában vezeti hátasát a tisztásig, melyet felfedezett. Görcsösen markolja a kantárt, körmei a tenyerébe vájnak, s holdsarló alakú vörös nyomokat hagynak homokszín bőrén. Szemeivel alig nézi az ösvényt, a ló tudja, merre tartson, okos és gyors állat. Ha a többiek beszélnek, ő aligha hallja, nem is érdekli. Ezért nem lehet sohasem vezér, a saját útján jár, még akkor is, amikor a csapattal van. Őt kevés dolog köti ezekhez az emberekhez. Renhoer lázadása után el tudott szökni a fogva tartóitól és ez által valamiféle kötődést érez, amit legegyszerűbben ezzel a szóval lehetne leírni: kötelesség.
Hátranéz, hogy végig futtassa szemét az embereken, majd ugyanazzal a folyton egykedvű fejjel tér vissza a paripája sörényéhez. Velük van, mert így egyszerűbb, és mert a város messze van.
Előveszi tőrét a hüvelyéből és a körmeit kezdi tisztogatni, amíg oda nem érnek, ahova egy éjjelt szánnak eltölteni. Tudomása szerint. A vezér hangját úgy hallja, mintha méteres vízréteg mögül jönne, de megérti és kizökken gondolatai közül, hogy válaszoljon.*
-Elég messze. *Válaszolja hátra sem fordulva. Ennek a kérdésnek semmi értelme. Akkor sem érnek oda hamarabb, ha elmondja méterre pontosan a pihenő állomás helyét, akkor meg minek fecsérelje a szavakat?
Megállnak egy pár percre, ami nem tetszik a nőnek. Ő is tudja, hogy nem lehet a halálba hajszolni a lovakat és magát sem, de tempójuk nem volt túl megerőltető, nem kellett vágtázva menekülniük a pusztaság vadjai elől, egy szavuk sem lehet. Leszáll a lóról és gyalog folytatja útját, amint elindulnak ismét.
Délutánba hajló idővel megérkezik a céljuk első halvány délibábja is, mely fodrozódva bontakozik ki előttük, s egyre szilárdabbá válik, ahogy közelednek hozzá. Most egy egész éjjelt tölthetnek viszonylag biztonságos helyen, ha a puszta szinte egyetlen „oázisát” ahová állatok ezrei vándorolnak a környékről ivóvíz reményében, biztonságosnak lehet nevezni.
~Mindegy, ha megéljük a holnapot már megérte.~
A fák közé vezeti Barnát, s a vízhez engedi, ahol ő maga is kortyol egy keveset, kellő távolságra a méntől. S amint ételhez jut, eszik is, csak éppen annyit, hogy elegendő tápanyagot juttasson a szervezetébe. A vezér gyorsan ismerteti a tervet, amihez neki nincs sok köze. A holnapi nap is olyan lesz, mint a mai, rohanás a hátassal és imádkozás egy megfelelő hely reményében, ahol a következő éjjelt is átvészelhetik.
Mielőtt nyugovóra térne, de miután mindent elrendezett – letisztította poros lovát, itatta és etette, megtisztította saját magát is – az ördögvigyor bokorhoz sétál, melyet kinézett már egyszer magának. A pipája még mindég megvan, melyet a felderítőkkel osztott meg néhány pogány szertartás alkalmával. Talán abban az időben a vezér még nem tudott ezekről az eltöltött mosolyt fakasztó órákról a többiekkel, vagy nem érdekelte. Amíg a törzs erős és hatékony, mit számít? Zsákvászont vesz elő, s jó két marék barna levelet, s fiatal vörös virághajtást szed bele, majd összecsavarja azt és öve alá szorítja. Jó szolgálatot fog tenni a későbbiekben. A kinyílt virágokból néhányat a tenyerébe szed, párat pedig azonnal összerágcsál. Szerencsére ezeknek ilyetén fogyasztása nem okoz annyi mellékhatást, mint a levelek elfüstölése, csupán kioldja az ember fejében összeszorult csomókat, s ellazítja, hogy álma pihentetőbb legyen.
Eztán a törzse felé fordul, hogy végignézzen rajtuk, majd a bokor tövében ül le, s ott is szándékozik nyugovóra térni, ha senki sem keresi társaságát, s a vadak is békén hagyják őket.*
*A háta mögött baktató törzsnek alig nevezhető emberek tempójában vezeti hátasát a tisztásig, melyet felfedezett. Görcsösen markolja a kantárt, körmei a tenyerébe vájnak, s holdsarló alakú vörös nyomokat hagynak homokszín bőrén. Szemeivel alig nézi az ösvényt, a ló tudja, merre tartson, okos és gyors állat. Ha a többiek beszélnek, ő aligha hallja, nem is érdekli. Ezért nem lehet sohasem vezér, a saját útján jár, még akkor is, amikor a csapattal van. Őt kevés dolog köti ezekhez az emberekhez. Renhoer lázadása után el tudott szökni a fogva tartóitól és ez által valamiféle kötődést érez, amit legegyszerűbben ezzel a szóval lehetne leírni: kötelesség.
Hátranéz, hogy végig futtassa szemét az embereken, majd ugyanazzal a folyton egykedvű fejjel tér vissza a paripája sörényéhez. Velük van, mert így egyszerűbb, és mert a város messze van.
Előveszi tőrét a hüvelyéből és a körmeit kezdi tisztogatni, amíg oda nem érnek, ahova egy éjjelt szánnak eltölteni. Tudomása szerint. A vezér hangját úgy hallja, mintha méteres vízréteg mögül jönne, de megérti és kizökken gondolatai közül, hogy válaszoljon.*
-Elég messze. *Válaszolja hátra sem fordulva. Ennek a kérdésnek semmi értelme. Akkor sem érnek oda hamarabb, ha elmondja méterre pontosan a pihenő állomás helyét, akkor meg minek fecsérelje a szavakat?
Megállnak egy pár percre, ami nem tetszik a nőnek. Ő is tudja, hogy nem lehet a halálba hajszolni a lovakat és magát sem, de tempójuk nem volt túl megerőltető, nem kellett vágtázva menekülniük a pusztaság vadjai elől, egy szavuk sem lehet. Leszáll a lóról és gyalog folytatja útját, amint elindulnak ismét.
Délutánba hajló idővel megérkezik a céljuk első halvány délibábja is, mely fodrozódva bontakozik ki előttük, s egyre szilárdabbá válik, ahogy közelednek hozzá. Most egy egész éjjelt tölthetnek viszonylag biztonságos helyen, ha a puszta szinte egyetlen „oázisát” ahová állatok ezrei vándorolnak a környékről ivóvíz reményében, biztonságosnak lehet nevezni.
~Mindegy, ha megéljük a holnapot már megérte.~
A fák közé vezeti Barnát, s a vízhez engedi, ahol ő maga is kortyol egy keveset, kellő távolságra a méntől. S amint ételhez jut, eszik is, csak éppen annyit, hogy elegendő tápanyagot juttasson a szervezetébe. A vezér gyorsan ismerteti a tervet, amihez neki nincs sok köze. A holnapi nap is olyan lesz, mint a mai, rohanás a hátassal és imádkozás egy megfelelő hely reményében, ahol a következő éjjelt is átvészelhetik.
Mielőtt nyugovóra térne, de miután mindent elrendezett – letisztította poros lovát, itatta és etette, megtisztította saját magát is – az ördögvigyor bokorhoz sétál, melyet kinézett már egyszer magának. A pipája még mindég megvan, melyet a felderítőkkel osztott meg néhány pogány szertartás alkalmával. Talán abban az időben a vezér még nem tudott ezekről az eltöltött mosolyt fakasztó órákról a többiekkel, vagy nem érdekelte. Amíg a törzs erős és hatékony, mit számít? Zsákvászont vesz elő, s jó két marék barna levelet, s fiatal vörös virághajtást szed bele, majd összecsavarja azt és öve alá szorítja. Jó szolgálatot fog tenni a későbbiekben. A kinyílt virágokból néhányat a tenyerébe szed, párat pedig azonnal összerágcsál. Szerencsére ezeknek ilyetén fogyasztása nem okoz annyi mellékhatást, mint a levelek elfüstölése, csupán kioldja az ember fejében összeszorult csomókat, s ellazítja, hogy álma pihentetőbb legyen.
Eztán a törzse felé fordul, hogy végignézzen rajtuk, majd a bokor tövében ül le, s ott is szándékozik nyugovóra térni, ha senki sem keresi társaságát, s a vadak is békén hagyják őket.*
790. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-05-23 21:11:20
Üzenet elküldve: 2015-05-23 21:11:20
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Renhoer vándorlás//
-Rendben. Ez jó lesz egy addig, amíg nem találunk másikat. Igyekezzetek nem lemaradni, megállni csak végső esetben! Nem számít milyen messze van, ma muszáj elérnünk oda!
*Megvárja amíg mindenki felpakolja a holmijait a lovakra. Aztán nekiindul, arra, amerről Ra jött. A nyomok olvashatóak. A nap már régen felkelt, Ra egy kicsit sokat késlekedett, narancssárgából kezd citromba váltani. Az égen nincs felhő, ez a nap meleg napnak ígérkezik. Szedi a lábait, hatalmas léptekkel követi felderítője lovának patanyomait. Tudja, hogy ő erősebb és magasabb is a többieknél, ezért igyekszik úgy menni, hogy tudják tartani az iramot. A nyomok ellen semmit sem tehetnek, esetleg imádkozhatnak, hogy a szél tüntesse el őket.
Délig kitartóan menetelnek. A nap magasra hág, pont őfelettük van. Egy lenge szellő, nem sok, még annyi sem fúj. Hátrapillant, majd megáll. Az emberei már elfáradhattak a kimerítő út során. *
-Itt megpihenünk!
*Mondja halkan. Ennyi talán elég is. Ő maga iszik, és bevizezi fejét. Kissé felfrissül. Néhány falatot is letuszkol a torkán. Szó se róla, jól esik de ennyi menetelés, ilyen melegben, még neki is sok. *
-Eddig nagyon sokat meneteltünk. De sajnos nem pihenhetünk sokat. Még ma oda kell érnünk. Milyen messze vagyunk még, Ra?
*Persze azért sürgeti törzsét, mert fél egy esetleges támadástól. Óvatosan pillant körbe, de semmit sem lát a pusztán, csak elvétve néhány fát, na meg rengeteg füvet. Végignéz emberein. *
~Csak te védheted meg őket. Ha te nem teszed, ki fogja? Xeenyl? Ő még túl fiatal. Annyi szőr nincs a tökén, hogy melegen tartsa. Ra? Egy nőre akarod bízni az embereidet? A többiek gyengék. Dabnis? Ugyan már! Szerinted miért te lettél te lettél a törzsfő? ~
*Magához tér. Kicsit megártott neki a napsütés, mert elszendergett, állva. De amit hallott, az igaz. Csak ő védheti meg a többieket. Ehhez is tartja magát. *
-Indulunk!
*Jelenti ki kurtán. És újra elindul Ra nyomait követve. *
*Délutánra jár az idő, már annak is a vége felé, mikor megpillantja az úti célt. Ez erőt önt belé, viszont neki nem sokra van szüksége. Inkább a többieknek kellene. *
-Emberek, ott a cél! Nemsokára megérkezünk! Ott majd megpihenhettek! Addig is kitartás.
*Nemsokára megérkeznek. Első ránézésre nem rossz, sőt, szerencsére, vadállatmentesnek tűnik, egyelőre. Kortyol egyet a vízből, majd elkezdi kiadni a parancsokat. *
-Aki akar az felállíthat magának egy sátrat, és aki éhes ehet. Itt éjszakázunk. Holnap megint hajnalban indulunk, tehát jobb, ha most aludni tértek. Főleg te, Ra. Én felveszem az első őrséget, Xeenyl te leszel a következő. Utána Opeia, ő majd felkelt engem, ha már nem bírja.
*Most már neki is nyugodtan parancsolhat, hiszen már az ő törzsébe tartozik. Magához vesz egy kevés ételt, és a vízből is kortyolgat. Addig őrködik, míg megjelennek az első csillagok, ami elég hosszú idő. Halkan odalopakodik Xeenyl-hez és így szól: *
-Fiam! Rajtad a sor! Vigyázz az állatokkal!
*Aztán ő is lefekszik a földre, és azonnal elnyomja az álom. Reméli, hogy egyik embere sem alszik el az őrségeben, és reggel arra ébred, hogy Opeia rázza fel. *
-Rendben. Ez jó lesz egy addig, amíg nem találunk másikat. Igyekezzetek nem lemaradni, megállni csak végső esetben! Nem számít milyen messze van, ma muszáj elérnünk oda!
*Megvárja amíg mindenki felpakolja a holmijait a lovakra. Aztán nekiindul, arra, amerről Ra jött. A nyomok olvashatóak. A nap már régen felkelt, Ra egy kicsit sokat késlekedett, narancssárgából kezd citromba váltani. Az égen nincs felhő, ez a nap meleg napnak ígérkezik. Szedi a lábait, hatalmas léptekkel követi felderítője lovának patanyomait. Tudja, hogy ő erősebb és magasabb is a többieknél, ezért igyekszik úgy menni, hogy tudják tartani az iramot. A nyomok ellen semmit sem tehetnek, esetleg imádkozhatnak, hogy a szél tüntesse el őket.
Délig kitartóan menetelnek. A nap magasra hág, pont őfelettük van. Egy lenge szellő, nem sok, még annyi sem fúj. Hátrapillant, majd megáll. Az emberei már elfáradhattak a kimerítő út során. *
-Itt megpihenünk!
*Mondja halkan. Ennyi talán elég is. Ő maga iszik, és bevizezi fejét. Kissé felfrissül. Néhány falatot is letuszkol a torkán. Szó se róla, jól esik de ennyi menetelés, ilyen melegben, még neki is sok. *
-Eddig nagyon sokat meneteltünk. De sajnos nem pihenhetünk sokat. Még ma oda kell érnünk. Milyen messze vagyunk még, Ra?
*Persze azért sürgeti törzsét, mert fél egy esetleges támadástól. Óvatosan pillant körbe, de semmit sem lát a pusztán, csak elvétve néhány fát, na meg rengeteg füvet. Végignéz emberein. *
~Csak te védheted meg őket. Ha te nem teszed, ki fogja? Xeenyl? Ő még túl fiatal. Annyi szőr nincs a tökén, hogy melegen tartsa. Ra? Egy nőre akarod bízni az embereidet? A többiek gyengék. Dabnis? Ugyan már! Szerinted miért te lettél te lettél a törzsfő? ~
*Magához tér. Kicsit megártott neki a napsütés, mert elszendergett, állva. De amit hallott, az igaz. Csak ő védheti meg a többieket. Ehhez is tartja magát. *
-Indulunk!
*Jelenti ki kurtán. És újra elindul Ra nyomait követve. *
*Délutánra jár az idő, már annak is a vége felé, mikor megpillantja az úti célt. Ez erőt önt belé, viszont neki nem sokra van szüksége. Inkább a többieknek kellene. *
-Emberek, ott a cél! Nemsokára megérkezünk! Ott majd megpihenhettek! Addig is kitartás.
*Nemsokára megérkeznek. Első ránézésre nem rossz, sőt, szerencsére, vadállatmentesnek tűnik, egyelőre. Kortyol egyet a vízből, majd elkezdi kiadni a parancsokat. *
-Aki akar az felállíthat magának egy sátrat, és aki éhes ehet. Itt éjszakázunk. Holnap megint hajnalban indulunk, tehát jobb, ha most aludni tértek. Főleg te, Ra. Én felveszem az első őrséget, Xeenyl te leszel a következő. Utána Opeia, ő majd felkelt engem, ha már nem bírja.
*Most már neki is nyugodtan parancsolhat, hiszen már az ő törzsébe tartozik. Magához vesz egy kevés ételt, és a vízből is kortyolgat. Addig őrködik, míg megjelennek az első csillagok, ami elég hosszú idő. Halkan odalopakodik Xeenyl-hez és így szól: *
-Fiam! Rajtad a sor! Vigyázz az állatokkal!
*Aztán ő is lefekszik a földre, és azonnal elnyomja az álom. Reméli, hogy egyik embere sem alszik el az őrségeben, és reggel arra ébred, hogy Opeia rázza fel. *
789. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-05-20 19:53:04
Üzenet elküldve: 2015-05-20 19:53:04
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Táborban//
*Meséje végeztével a törzs feje veszi át a szót, és Opeia megtudhatja, nem csak az ő eddigi törzse járt hasonlóképpen. A természet olykor elvégzi a maga munkáját, s nem engedi a gyengéket és betegeket szembe szállni a nehézségekkel.*
~Talán egyszer majd én is így megyek el. Észrevétlenül elragad a fagy.~
*Gondolatban sóhajt fel, aztán követi a vezért annak sátrába, ahol visszakapja fegyvereit. Biccent is rá egyet, majd a lováról leszerszámozott holmijai közül egy vastagabb takarót vesz elő, s a tűz közelébe helyezkedik el. Talán nem túl kényelmes a helyzet, ahogy félig ülve, félig fekve bebugyolálja magát, de már megszokta. Jó megoldás ez a féléber alváshoz. Mert az éjszaka mindig rejthet és hozhat meglepetéseket.*
//Renhoer vándorlás//
*Így telik el az éjszaka. Néha felrezzen egy-egy neszre, s olykor dob is a tűzre korhadt ágat, hogy életben tartsa a lángokat hajnalig. Aztán engedi csak elhamvadni. S mikor Crunan reggel Ra-t ébreszti, pár perccel később már Opeiát is talpon találhatja.
A pusztai nem nagyon beszél, csak végzi a dolgát, melyet kijelöltek számára. Nem szól ellene, hogy lovát birtokba veszi a törzs, hiszen ez most mindannyiuk túlélését jelenti. Persze másféle felhasználásának nem örülni, hiszen kedveli az állatot.
Az étel körül felbukkanó farkasok sem lepik meg igazán. Az élet rendjéhez hozzátartozik az is, hogy legyen valaki, aki a maradékot eltakarítja. Ráadásul amilyen girhes ez a kettő, hát nem lehetett egy bőséges telük.*
-Vemhes.
*Szól oda a Renhoer testvéreknek biccentve fejével csupán az alacsonyabbik farkas felé. S bár tényleg rettenetesen sovány a nőstény farkas, de látható, hogy a hasa kerekebb, mint társának. A faj fenntartása náluk is elsődleges. Végül örül, hogy a maradékot Xeenyl a dögevőknek juttatja. Úgy sem tudják mindet magukkal vinni, hát legalább ezeknek is jut. Mert lehet, hogy nem mindenki szíveli őket, de azért nekik is megvan a feladatuk az élet körforgásában.*
-Miért nem csinálunk néhány ágból, és bőrből csúszkát, amit a lovak mögé tudnánk kötni? Azzal többet is elvihetünk a hasznosnak ítélt holmikból.
*A kérdést Xeenyl és Jia felé teszi fel, akik bizonyára épp úgy tudják, mit ért csúszka alatt, mint ő. Hiszen a pusztai népek sokszor oldják meg így a szállítást. Két hosszabb botot két rövidebbel rögzítenek egymáshoz, s erre a keretre egy bőrt illesztenek, melyre pakolni lehet. A hosszú botok egy-egy végét a lovak nyergéhez lehet erősíteni, s bár látható nyomot hagy, de azért mégiscsak könnyebb a szállítás, és nem is kell annyi mindent hátrahagyni. Ha a testvérek jóváhagyják ötletét, akkor segít a három csúszka elkészítésében is.
Így aztán pakolászással telik el az idő, míg végül az előre küldött felderítő visszaérkezik, s jelentést tesz a vezérnek. Opeia kérdőn pillantgat feléjük. Úgy véli, hamarosan indulni fognak.*
*Meséje végeztével a törzs feje veszi át a szót, és Opeia megtudhatja, nem csak az ő eddigi törzse járt hasonlóképpen. A természet olykor elvégzi a maga munkáját, s nem engedi a gyengéket és betegeket szembe szállni a nehézségekkel.*
~Talán egyszer majd én is így megyek el. Észrevétlenül elragad a fagy.~
*Gondolatban sóhajt fel, aztán követi a vezért annak sátrába, ahol visszakapja fegyvereit. Biccent is rá egyet, majd a lováról leszerszámozott holmijai közül egy vastagabb takarót vesz elő, s a tűz közelébe helyezkedik el. Talán nem túl kényelmes a helyzet, ahogy félig ülve, félig fekve bebugyolálja magát, de már megszokta. Jó megoldás ez a féléber alváshoz. Mert az éjszaka mindig rejthet és hozhat meglepetéseket.*
//Renhoer vándorlás//
*Így telik el az éjszaka. Néha felrezzen egy-egy neszre, s olykor dob is a tűzre korhadt ágat, hogy életben tartsa a lángokat hajnalig. Aztán engedi csak elhamvadni. S mikor Crunan reggel Ra-t ébreszti, pár perccel később már Opeiát is talpon találhatja.
A pusztai nem nagyon beszél, csak végzi a dolgát, melyet kijelöltek számára. Nem szól ellene, hogy lovát birtokba veszi a törzs, hiszen ez most mindannyiuk túlélését jelenti. Persze másféle felhasználásának nem örülni, hiszen kedveli az állatot.
Az étel körül felbukkanó farkasok sem lepik meg igazán. Az élet rendjéhez hozzátartozik az is, hogy legyen valaki, aki a maradékot eltakarítja. Ráadásul amilyen girhes ez a kettő, hát nem lehetett egy bőséges telük.*
-Vemhes.
*Szól oda a Renhoer testvéreknek biccentve fejével csupán az alacsonyabbik farkas felé. S bár tényleg rettenetesen sovány a nőstény farkas, de látható, hogy a hasa kerekebb, mint társának. A faj fenntartása náluk is elsődleges. Végül örül, hogy a maradékot Xeenyl a dögevőknek juttatja. Úgy sem tudják mindet magukkal vinni, hát legalább ezeknek is jut. Mert lehet, hogy nem mindenki szíveli őket, de azért nekik is megvan a feladatuk az élet körforgásában.*
-Miért nem csinálunk néhány ágból, és bőrből csúszkát, amit a lovak mögé tudnánk kötni? Azzal többet is elvihetünk a hasznosnak ítélt holmikból.
*A kérdést Xeenyl és Jia felé teszi fel, akik bizonyára épp úgy tudják, mit ért csúszka alatt, mint ő. Hiszen a pusztai népek sokszor oldják meg így a szállítást. Két hosszabb botot két rövidebbel rögzítenek egymáshoz, s erre a keretre egy bőrt illesztenek, melyre pakolni lehet. A hosszú botok egy-egy végét a lovak nyergéhez lehet erősíteni, s bár látható nyomot hagy, de azért mégiscsak könnyebb a szállítás, és nem is kell annyi mindent hátrahagyni. Ha a testvérek jóváhagyják ötletét, akkor segít a három csúszka elkészítésében is.
Így aztán pakolászással telik el az idő, míg végül az előre küldött felderítő visszaérkezik, s jelentést tesz a vezérnek. Opeia kérdőn pillantgat feléjük. Úgy véli, hamarosan indulni fognak.*
788. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-05-20 19:02:31
Üzenet elküldve: 2015-05-20 19:02:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Táborban//
*Végighallgatja az új lány történetét, s bátyja szónoklatát is, ám egyikhez sem fűzi hozzá véleményét, inkább megtartja magának. A határozás jogosultsága atyjánál van, s ő követni is fogja mindenhová, mindenesetre megvan a maga nézete. Ő nem szavazna kezdetben ekkora bizalmat az új lánynak, habár tény, hogy nem mutatott ártó szándékot. Ismét a rámered a nőre, s úgy nézegeti, mintha akkor látná először. Mikor testvére szól, önkéntelenül az ötlik eszébe, mint apjának: Xeenyl tökéletes lesz majd vezérnek. Ezúttal bátyja felé fordítja tekintetét, mosolyt küldve felé, s biccent egyet. A felvetés valóban helyénvaló, igazat ad neki, ugyanakkor nem sietné ezt el ennyire. Persze, minden nappal előnyhöz juthatnak, s késlekedni sem érdemes, Jia azonban természetéből adódóan ragaszkodó, nehezére esik elhagynia egyik napról a másikra azt a helyet, ahol felnőtt.
A vacsora után még eltölt némi időt a szabad ég alatt, ám nemsokára már behúzódik a sátorba. Szokásos helyén tér nyugovóra, oldalán Eoryval. Nem is sejti, miféle aggodalmak fogalmazódnak meg Ra-ban ebével kapcsolatban, ezúttal mégis mintha szorosabban ölelné magához az állatot.*
//Renhoer vándorlás//
*Viszonylag korán felébred, de még nem pattan fel azonnal. Nem szeret talpon lenni elsőként, a szunnyadó tábortól elkerülhetetlenül rátör a magány. Így hát megvárja, míg testvére is ébredezik, s vele együtt kel. Reggelijét csendben költi el, s a maradékot, mint mindig, most is Eorynak juttatja.
Egy darabig a sátorban pakolászik, gyógynövényei között válogat, hogy miket is tudna magával vinni. Ám mivel nem akarja zavarni a még alvókat, kilép a levegőre, hogy megnézze, tud-e valamiben bátyja segítségére lenni. Nem várt látvány fogadja, a két nyeszlett farkassal szembenéző bátyja képére nem számított. Épp ezért le is dermed egy pillanatra, már csak a belérögzült tanítás végett is, mivel tisztában van vele, hogy nem tanácsos semmiféle hirtelen mozdulatot elkövetni a vadak közelében. Ahogy Xeenyl felé szól, összerezzen, majd szétnéz a környezetében, nem követte-e esetleg Eory. Mivel megkönnyebbülve tapasztalja, hogy ebe valahol a sátorban matathat még, lassan, kimért lépésékkel közelíti bátyját.*
- Várható volt, hogy előjönnek, de azt nem gondoltam, hogy ilyen hamar. *Csóválja a fejét, miközben tekintetét továbbra sem veszi le a vadállatokról. Tulajdonképpen már éppen kezdene sajnálatot érezni a két vézna állat iránt, mikor meghallja a háta mögül érkező, igen ismerős morgást. Ijedten fordul oda, de ugyanaz fogadja, ami lelki szemei előtt már megjelent. Eory áll ott, szétvetett mellső lábakkal, fülét hátracsapva, szemei csak úgy villognak. Éles fogait fenyegetően csattogtatja a hívatlan vendégek felé, de egyelőre nem mutat támadási szándékot. Jia mégis felé lendül, s úgy helyezkedik, hogy eltakarja jószága elől a farkasokat.*
- A sátorba! *Parancsol erélyes hangon Eoryra, ki továbbra is feszülten ácsorog, cseppet sem enyhítve ellenséges viselkedésén. A lány nem számít túlzott engedelemre a részéről, de nem is tágít a kutya elől. Eory a levegőbe szimatol, újabb morgást hallat, majd lemondóan megfordul, és bekullog a sátorba. Jia megnyugodva fordul vissza testvéréhez, hogy segédkezzen az élelem elhelyezésében. Amint ezzel készen vannak, kicsit magára hagyja Xeenyl-t, s elindul, hogy saját holmiját rendbe tegye. Fegyvereit, ékszereit, s ruhaneműit egy zsákba gyömöszöli, gyógynövényeivel s főzőedényeivel együtt.
Legközelebb csak akkor hagyja el a sátrat, amikor Ra visszatér. A hely ígéretesnek tűnik, ahogy a nő leírja, de azt is sejti, hogy ez csak egy ideiglenes megállópont lesz, mielőtt továbbvándorolnának egy letelepedésre alkalmasabb hely felé.*
*Végighallgatja az új lány történetét, s bátyja szónoklatát is, ám egyikhez sem fűzi hozzá véleményét, inkább megtartja magának. A határozás jogosultsága atyjánál van, s ő követni is fogja mindenhová, mindenesetre megvan a maga nézete. Ő nem szavazna kezdetben ekkora bizalmat az új lánynak, habár tény, hogy nem mutatott ártó szándékot. Ismét a rámered a nőre, s úgy nézegeti, mintha akkor látná először. Mikor testvére szól, önkéntelenül az ötlik eszébe, mint apjának: Xeenyl tökéletes lesz majd vezérnek. Ezúttal bátyja felé fordítja tekintetét, mosolyt küldve felé, s biccent egyet. A felvetés valóban helyénvaló, igazat ad neki, ugyanakkor nem sietné ezt el ennyire. Persze, minden nappal előnyhöz juthatnak, s késlekedni sem érdemes, Jia azonban természetéből adódóan ragaszkodó, nehezére esik elhagynia egyik napról a másikra azt a helyet, ahol felnőtt.
A vacsora után még eltölt némi időt a szabad ég alatt, ám nemsokára már behúzódik a sátorba. Szokásos helyén tér nyugovóra, oldalán Eoryval. Nem is sejti, miféle aggodalmak fogalmazódnak meg Ra-ban ebével kapcsolatban, ezúttal mégis mintha szorosabban ölelné magához az állatot.*
//Renhoer vándorlás//
*Viszonylag korán felébred, de még nem pattan fel azonnal. Nem szeret talpon lenni elsőként, a szunnyadó tábortól elkerülhetetlenül rátör a magány. Így hát megvárja, míg testvére is ébredezik, s vele együtt kel. Reggelijét csendben költi el, s a maradékot, mint mindig, most is Eorynak juttatja.
Egy darabig a sátorban pakolászik, gyógynövényei között válogat, hogy miket is tudna magával vinni. Ám mivel nem akarja zavarni a még alvókat, kilép a levegőre, hogy megnézze, tud-e valamiben bátyja segítségére lenni. Nem várt látvány fogadja, a két nyeszlett farkassal szembenéző bátyja képére nem számított. Épp ezért le is dermed egy pillanatra, már csak a belérögzült tanítás végett is, mivel tisztában van vele, hogy nem tanácsos semmiféle hirtelen mozdulatot elkövetni a vadak közelében. Ahogy Xeenyl felé szól, összerezzen, majd szétnéz a környezetében, nem követte-e esetleg Eory. Mivel megkönnyebbülve tapasztalja, hogy ebe valahol a sátorban matathat még, lassan, kimért lépésékkel közelíti bátyját.*
- Várható volt, hogy előjönnek, de azt nem gondoltam, hogy ilyen hamar. *Csóválja a fejét, miközben tekintetét továbbra sem veszi le a vadállatokról. Tulajdonképpen már éppen kezdene sajnálatot érezni a két vézna állat iránt, mikor meghallja a háta mögül érkező, igen ismerős morgást. Ijedten fordul oda, de ugyanaz fogadja, ami lelki szemei előtt már megjelent. Eory áll ott, szétvetett mellső lábakkal, fülét hátracsapva, szemei csak úgy villognak. Éles fogait fenyegetően csattogtatja a hívatlan vendégek felé, de egyelőre nem mutat támadási szándékot. Jia mégis felé lendül, s úgy helyezkedik, hogy eltakarja jószága elől a farkasokat.*
- A sátorba! *Parancsol erélyes hangon Eoryra, ki továbbra is feszülten ácsorog, cseppet sem enyhítve ellenséges viselkedésén. A lány nem számít túlzott engedelemre a részéről, de nem is tágít a kutya elől. Eory a levegőbe szimatol, újabb morgást hallat, majd lemondóan megfordul, és bekullog a sátorba. Jia megnyugodva fordul vissza testvéréhez, hogy segédkezzen az élelem elhelyezésében. Amint ezzel készen vannak, kicsit magára hagyja Xeenyl-t, s elindul, hogy saját holmiját rendbe tegye. Fegyvereit, ékszereit, s ruhaneműit egy zsákba gyömöszöli, gyógynövényeivel s főzőedényeivel együtt.
Legközelebb csak akkor hagyja el a sátrat, amikor Ra visszatér. A hely ígéretesnek tűnik, ahogy a nő leírja, de azt is sejti, hogy ez csak egy ideiglenes megállópont lesz, mielőtt továbbvándorolnának egy letelepedésre alkalmasabb hely felé.*
787. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-05-18 15:49:49
Üzenet elküldve: 2015-05-18 15:49:49
ÚJ
Rang: Kitiltott felhasználó
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Táborban//
*A megbeszélésnek hamar vége van. Nem is csoda, csak hárman szólaltak fel, mégis iszonyatos kongó hiányt érez mintha valami elmaradt volna. Apja szavaira csak egy bólintás a válasz, ezzel a dolog eldöntetett. Néma lett a tábor és ha a lány igazat mondott akkor néma már az egész vidék és mind meghalt akitől valaha is félniük kellett ahogy azok is akik csatlakozhatnának vándorlásukhoz. Mit vándorlás, egy egyszerű család költözik pár dombbal arrébb a pusztán és már annak is örülhetnek ha egy még élő törzs felkínálja vendégszeretetét. Ezek a gondolatok kísértik miközben az étel lassan elfogy az asztalról és minél tisztább az a pár fatányér annál tisztább előtte mennyire elveszett előle az a bizonyos tisztség amit Crunan oly sokáig viselt.
Nincs valami nagy étvágya, de igyekszik minden falatot legyűrni. Amit meghagynak az talán már holnapra megromlik és megint vadászhatnak. A pusztán nehézkes raktározni a dolgokat.
//Renhoer vándorlás//
Talán ő az egyetlen a táborban aki kialudtan ébred. Családtagjai régóta álmatlanok, ami a körülmények ismeretében nem egy nagy csoda, valakinek viszont kipihentnek is kell lennie. A reggelit gyorsan elkölti. Tegnapi vacsorájával szemben most szorítja őket az idő. Ra nem véletlenül volt a felderítők vezére. Gyors mint a szél és ha sokat vacakolnak még azelőtt vissza fog térni, hogy egyáltalán kitörölhették volna a csipát szemük sarkából. Így pár falat után neki is kezd a pakolásnak. Mivel csak három ló áll rendelkezésükre, ezért jól meg kell gondolniuk mit visznek magukkal. Szerencsére a használható dolgok gyűjteményét már tegnap sikerült összeállítaniuk (ha nem is teljesen) így legalább keresgélni nem kell közöttük. Sajnos a sátrakat nem csomagolták össze így ez okozhat apró kellemetlenségeket, és persze ott van a temérdek bivaly hús amit tegnap csak két lóval és Dabnis acélizmaival tudott felkötni a fára.
Mikor odafordul, hogy megnézze mennyire volt hatékony a füstölés egy újabb meglepetés fogadja, amitől aztán gyorsan kezében terem a lándzsa. Bár a tegnapi füst távol tartotta a keselyűket és a legyeket, azonban most a törzs egyetlen élelméhez két csont sovány farkas közeledik. Nem maga a jelenség a meglepő, inkább, hogy pont ezek az undok dögök maradtak meg a tél végezte után.* -Jia. *Szól oda halkan testvérének, majd tekintetével Eory felé jelez. Azt már észrevette mennyire kedves az állat húga szívének. A kutyák természetükből adódóan nehezen viselik vad rokonaikat és nem szeretné, ha az állat összeugrana a két girhes fenevaddal.
Megfogja az egyik ló kantárszárát és lassan elindul a felkötött hús irányába. Arra ügyel, hogy az állat ne Cloon legyen, ugyanis ezt a lovat választotta, a törzs élelmének szállítására így gyakorlatilag az utazás alatt minden ragadozó legszebb vágyálmaként járkálhat a mezőkön.* -Rá kerül az élelmiszer, Cloon viszi a sátrakat, a harmadik pedig a használati tárgyakat és fegyvereket.
-Hé. *Kiált oda a két éhenkórásznak. Nem kell küzdelemre gondolni. A farkas falkába verődve veszélyes ellenfél, ha megízlelte a zsákmányt akkor hajlandó küzdeni érte. A városiak ezért is félnek úgy tőlük, de a pusztai népek már ismerik a valódi természetüket. A sorrendet minden fajnak tiszteletben kell tartani és Xeenyl a lándzsájával most épp előrébb áll abban a bizonyos sorrendben. Leszel annyi húst amennyit az adott hátas elbír, azt rá is köti annak hátára, amit már nem bírna el a hátas azzal nem tud mit tenni. Ez is kitart legalább egy hétig, a többi meg úgyis megromlana, így a maradékot levágva a fáról mintegy átadja azt a környék ragadozóinak. Reméli azok majd a bivaly könnyen felfalható felére mennek rá és nem próbálják meg akadályozni a csapat vándorlását.
Ha ezzel kész van megkezdi néhány sátor összehajtását. Szükség lesz egy nagy sátorra, egyre a sámánnak, akit ugyan ma még nem látott, és még négy másikra a törzs többi tagjának. Ha apja másképp dönt akkor aszerint csökkenti ezek számát és a súlykülönbséget pár egyéb tárggyal orvosolja. A fennmaradó harmadik lóval is ugyanígy jár el. Bár mivel ez Opeia állata nyilván az ő véleménye is számít, ahogy húgáé Cloon esetében.*
-Vegyük át még egyszer. *Áll oda a törzs megmaradt tagjaihoz miután befejezte a munkát.* -Hús, ponyvák, nyúzókések, egy tagló, kovakövek, varrókészlet, kötelek, pár fegyver, edények, lábasok, fűszerek, víz, egy dob, némi arany, és persze Taruk kellékei. *A fémeszközök többsége nem fért el se a lovakon se a hátizsákokban, kétszáz ember fegyverzetét lehetetlen pár emberrel és három lóval elszállítani így azokat letakarja egy sátorponyvával és a nagy csődör gondjaira bízza. Egy nap talán visszajön értük, ha nem akkor sajnos mind az enyészeté lesz.
Ra végül visszaérkezik. A jelentése biztató. Van víz, élelem és élet ami egyszerre jelent veszélyt és lehetőségeket. A patások kifogyhatatlan élelemforrást jelentenek, de ha nem vigyáznak könnyen eltaposhatják a tábort, vagy épp az ellenséget, a víz létszükséglet, ám minden kellemes és kellemetlen alakot a közelükbe fog vonzani. A hely mindenképp útba ejtendő ám letelepedés tekintetében apjánál a döntés joga. Amíg saját szemével nem látta a helyet ő se mellette se ellene nem fog agitálni.*
*A megbeszélésnek hamar vége van. Nem is csoda, csak hárman szólaltak fel, mégis iszonyatos kongó hiányt érez mintha valami elmaradt volna. Apja szavaira csak egy bólintás a válasz, ezzel a dolog eldöntetett. Néma lett a tábor és ha a lány igazat mondott akkor néma már az egész vidék és mind meghalt akitől valaha is félniük kellett ahogy azok is akik csatlakozhatnának vándorlásukhoz. Mit vándorlás, egy egyszerű család költözik pár dombbal arrébb a pusztán és már annak is örülhetnek ha egy még élő törzs felkínálja vendégszeretetét. Ezek a gondolatok kísértik miközben az étel lassan elfogy az asztalról és minél tisztább az a pár fatányér annál tisztább előtte mennyire elveszett előle az a bizonyos tisztség amit Crunan oly sokáig viselt.
Nincs valami nagy étvágya, de igyekszik minden falatot legyűrni. Amit meghagynak az talán már holnapra megromlik és megint vadászhatnak. A pusztán nehézkes raktározni a dolgokat.
//Renhoer vándorlás//
Talán ő az egyetlen a táborban aki kialudtan ébred. Családtagjai régóta álmatlanok, ami a körülmények ismeretében nem egy nagy csoda, valakinek viszont kipihentnek is kell lennie. A reggelit gyorsan elkölti. Tegnapi vacsorájával szemben most szorítja őket az idő. Ra nem véletlenül volt a felderítők vezére. Gyors mint a szél és ha sokat vacakolnak még azelőtt vissza fog térni, hogy egyáltalán kitörölhették volna a csipát szemük sarkából. Így pár falat után neki is kezd a pakolásnak. Mivel csak három ló áll rendelkezésükre, ezért jól meg kell gondolniuk mit visznek magukkal. Szerencsére a használható dolgok gyűjteményét már tegnap sikerült összeállítaniuk (ha nem is teljesen) így legalább keresgélni nem kell közöttük. Sajnos a sátrakat nem csomagolták össze így ez okozhat apró kellemetlenségeket, és persze ott van a temérdek bivaly hús amit tegnap csak két lóval és Dabnis acélizmaival tudott felkötni a fára.
Mikor odafordul, hogy megnézze mennyire volt hatékony a füstölés egy újabb meglepetés fogadja, amitől aztán gyorsan kezében terem a lándzsa. Bár a tegnapi füst távol tartotta a keselyűket és a legyeket, azonban most a törzs egyetlen élelméhez két csont sovány farkas közeledik. Nem maga a jelenség a meglepő, inkább, hogy pont ezek az undok dögök maradtak meg a tél végezte után.* -Jia. *Szól oda halkan testvérének, majd tekintetével Eory felé jelez. Azt már észrevette mennyire kedves az állat húga szívének. A kutyák természetükből adódóan nehezen viselik vad rokonaikat és nem szeretné, ha az állat összeugrana a két girhes fenevaddal.
Megfogja az egyik ló kantárszárát és lassan elindul a felkötött hús irányába. Arra ügyel, hogy az állat ne Cloon legyen, ugyanis ezt a lovat választotta, a törzs élelmének szállítására így gyakorlatilag az utazás alatt minden ragadozó legszebb vágyálmaként járkálhat a mezőkön.* -Rá kerül az élelmiszer, Cloon viszi a sátrakat, a harmadik pedig a használati tárgyakat és fegyvereket.
-Hé. *Kiált oda a két éhenkórásznak. Nem kell küzdelemre gondolni. A farkas falkába verődve veszélyes ellenfél, ha megízlelte a zsákmányt akkor hajlandó küzdeni érte. A városiak ezért is félnek úgy tőlük, de a pusztai népek már ismerik a valódi természetüket. A sorrendet minden fajnak tiszteletben kell tartani és Xeenyl a lándzsájával most épp előrébb áll abban a bizonyos sorrendben. Leszel annyi húst amennyit az adott hátas elbír, azt rá is köti annak hátára, amit már nem bírna el a hátas azzal nem tud mit tenni. Ez is kitart legalább egy hétig, a többi meg úgyis megromlana, így a maradékot levágva a fáról mintegy átadja azt a környék ragadozóinak. Reméli azok majd a bivaly könnyen felfalható felére mennek rá és nem próbálják meg akadályozni a csapat vándorlását.
Ha ezzel kész van megkezdi néhány sátor összehajtását. Szükség lesz egy nagy sátorra, egyre a sámánnak, akit ugyan ma még nem látott, és még négy másikra a törzs többi tagjának. Ha apja másképp dönt akkor aszerint csökkenti ezek számát és a súlykülönbséget pár egyéb tárggyal orvosolja. A fennmaradó harmadik lóval is ugyanígy jár el. Bár mivel ez Opeia állata nyilván az ő véleménye is számít, ahogy húgáé Cloon esetében.*
-Vegyük át még egyszer. *Áll oda a törzs megmaradt tagjaihoz miután befejezte a munkát.* -Hús, ponyvák, nyúzókések, egy tagló, kovakövek, varrókészlet, kötelek, pár fegyver, edények, lábasok, fűszerek, víz, egy dob, némi arany, és persze Taruk kellékei. *A fémeszközök többsége nem fért el se a lovakon se a hátizsákokban, kétszáz ember fegyverzetét lehetetlen pár emberrel és három lóval elszállítani így azokat letakarja egy sátorponyvával és a nagy csődör gondjaira bízza. Egy nap talán visszajön értük, ha nem akkor sajnos mind az enyészeté lesz.
Ra végül visszaérkezik. A jelentése biztató. Van víz, élelem és élet ami egyszerre jelent veszélyt és lehetőségeket. A patások kifogyhatatlan élelemforrást jelentenek, de ha nem vigyáznak könnyen eltaposhatják a tábort, vagy épp az ellenséget, a víz létszükséglet, ám minden kellemes és kellemetlen alakot a közelükbe fog vonzani. A hely mindenképp útba ejtendő ám letelepedés tekintetében apjánál a döntés joga. Amíg saját szemével nem látta a helyet ő se mellette se ellene nem fog agitálni.*
786. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-05-18 14:08:02
Üzenet elküldve: 2015-05-18 14:08:02
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// Táborban //
*Miközben a tüzet mustrálja, igyekszik elmerülni annak táncában miközben a fiú és annak apja beszél. Mint mindig, most sem csüng a szavaikon, ahogy azt sosem tette. A maga gondolataival foglalkozik és csak annyira nyitja ki elméjét a külvilág felé, hogy felfogja mi a dolga.
~Tehát délre vándorlunk. Remélem tudja mit csinál.~
Gondolatai sötétek, nehezére esik látni a jót a dolgokban. Vagy csupán fél reménykedni? Ra nem tudná megmondani, ami biztos, hogy most is inkább töri a fejét azon, hogy az élelmet nehéz lesz vonszolni, a holmijukat annál inkább, a víz kevés és amivel összeakadhatnak útközben, meglehet, hogy mérgezett. Jia kutyája is aggasztja. Nem tudná megmondani honnan szerezte a dögöt, s nem is érdekli, csupán azt látja, hogy egyel több etetni való, amelynek semmi haszna sincs. Persze ép elméje tudja, hogy ez nem igaz, pusztán ez a kietlen élet, a maroknyi ember, akik maradtak a kétszázból, elkeserítő.
Ahogy a Renhoer vér befejezte a beszédét, bólintással jelzi, hogy megértette és megteszi amit tud. Ezek után megvárja míg a lány megsüti az ennivalójukat és a neki kijáró adagot meglepően jó szájízzel fogyasztja. Az emberek a városokban nem értékelik eléggé az ételt. Természetesnek veszik, pedig ez kiváltság, ezt Ra tudja, tudta és tudni is fogja, s nem felejti míg él.
Az este viszonylag gyorsan telik számára. Elérkezik a nyugvó nap. A nő nem tér be a sátorba, amíg mindenki - akinek nincs más dolga - be nem megy a menedékbe. A barna lovat készíti fel a holnapra. Ad neki enni, ami gabona még maradt, abból, hogy elég energiája legyen és ne dögöljön ki a lábai közül. Az égi mén ezekért a gondolatokért súlyos patája alá fogja temetni, de nem törődik vele. Amíg a ló eszik, ő az égre emeli a tekintetét.
~Megbüntettél, akkor is amikor a lábad nyomában jártam, mit tehetnél még? Vedd az életem, ha úgy tetszik. Nem vesztettem hitem benned, óh, nem, most már látom mi féle isten vagy.~
Megpaskolja a herélt hátsóját és elpakolja a holmikat, nyerget, zablát, kantárt, eztán ő is továbbáll és egyetlen mindent elmondó pillantást vet a vezérre, egy olyat amiben belefoglalja minden aggodalmát, de közli ezzel, hogy egyetért a döntésükkel. Nincs mindég szüksége szavakra, egy ideje ismerik már egymást, hogy ezt megtehesse, még ha nem is felhőtlen és közeli a viszonyuk. A sátor száját félrelökve lép be és telepszik helyére, hogy háttal fekve megpróbáljon aludni. Korán indul és gyorsan, hosszú utat kell megtennie.*
//Renhoer vándorlás//
*Későn tudott elaludni, de valamennyit mégis pihent. Tudomásul kell vennie, hogy a történtek után már nem lesz könnyű nyugodtan álomra hajtania a fejét, s meg kell tanulnia kevéssel beérni. A főnök rázza fel félálmából. Rápillant, majd szinte azonnal éberré válik.*
-Értem. A nyomomban induljatok el, lassan, ha túl soká volnék. *Ejti ki a kurta választ. Nem mond többet, nem hiszi, hogy szükség van a fölösleges süketelésre, megértette és megteszi amit tennie kell. Talpra áll, s odakint a tegnap is társául szegődött Barnát nyergeli fel, hogy aztán vágtában elinduljon délnek. Nem tudná megmondani mennyi idő lesz az út, de azt bizton állíthatja, hogy nem két perc.
Igyekszik a lovat egyenesen irányítani, de a kietlen pusztán nincs egyenes, hiszen szinte minden ugyanaz, derékig fű, kevés fa. A nap állásából tájékozódik, mely most a balra ragyog a horizont alján, hajnali fakó világot gyújtva. Mire az ég lángba borul, szeretné ha ez a kevés ember együtt lenne. Pontosabban, ő lenne velük. Aggódik az új jövevény miatt, nem szeretne arra visszatérni, hogy felvágott torokkal fekszenek a törzsét alkotó emberek. Hamar elhessegeti ezeket a gondolatokat, hiszen ha a nő gyilkos lenne, már megölte volna őket, ha akarja. Jobb esetben már ő lenne hulla.
A nap már jócskán elszakadt a földtől, mikor egy facsoporthoz ér. Különösen nőttek körbe, ez jelenthet vizet, talán egy kicsi tavat, a fák között és jelenthet ezzel együtt veszélyt. Falkákat, csordákat. Óvatosan vezeti közelebb a lovat, s mikor már elég közel ér, leszáll a nyeregből és gyalog teszi meg az utat. Íját leveszi válláról, s egy nyilat is az idegre akaszt. Lefelé tartva lépdel közelebb, óvatosan és némán. A fák árnyékában valóban víz bújik meg, ahová állatok csoportja vándorol el nap, mint nap. Elég sok víz van a mederben, talán a bő havazás okán. Most is sorakozik néhány patás, szerencsére nem sok, pár csordától elszakadt hím lehet.
~Vajon meg lesz a mai vacsora is?~
Gondolja miközben célba vesz egy fiatal szajgát, ami a tél előtt elég nagy számban élt a vidéken, most valószínűleg megcsappant az állomány. Leengedi fegyverét, megrázza a fejét. Nem kockáztatja meg azt, hogy mire ideérjenek, átvegyék a dögevők és a ragadozók a területet, kik a vérszagra úgy gyűlnének, mint légy a szarra. Néhány nyúl bizton előjön még akkor is, amikor ideérnek mind. Az egyetlen dolog, ami még a ragadozóknál is veszélyesebb számára az a rohadt Drahun. Csak cammog a három méterével, s tapogat a csápjaival, de ha az ember óvatosan akar kitérni az útjából, akár akkor is begolyózhat, s akkor nincs az a gyorsaság, amivel kitérhetne az útjából. Az egyetlen teendő akkor, hogy áll és reménykedik, hogy elkerülik a tölgy törzs méretű lábak, s legjobb esetben is tele rakja a nadrágját.
Elhúzza a száját és sóhajt egy halkat. Felméri a növényzetet is amíg itt van, hogy részletes információval szolgálhasson. Az első amit meglát és felismer az természetesen az ördögvigyor. Már a látványától is mosolyra húzódik a szája, talán az egyetlen dolog a világon, ami minden nemű keserűséget és bánatot elfeledtet vele. Nem csak a növény hatása, de az emlékei is felderítik, amiket fogyasztása közben élt meg. A felderítő csapatával a félszáraz növényt pipába tömködték és kézről-kézre adták tova. Megállás nélkül nevettek, azon, hogy egy sáska mászik felfelé a vastag fűszálon. Megingatja a fejét és igyekszik letörölni a vigyort a képéről. Lát még néhány gyógyhatású növénykét is, és jópárat amit nem ismer. Jia talán többet tud ezekről.
Óvatosan kihátrál Barnához és a fegyverét is elteszi, majd visszafelé veszi az irányt, hogy megkeresse embereit, igyekszik a naphoz igazodni. Most gyorsabban vágtáz a lovával, minél hamarabb elakarja érni őket és beszámolni a dolgokról.
Nem tudná megmondani órában mennyit volt távol, de reméli nem túl sokat. Mindenesetre, amint látóhatárban vannak a többiek, azonnal odasiet és mindenkihez egyszerre akar beszélni, ami elég kapkodó tekintetet és összeakadt szavakat eredményez, de megköszörüli a torkát és összeszedi magát. Ha eddig búval béleltnek ismerték meg, most már nem akarja, egy izgatott kislány ábrázatát felvenni. A vezérhez fordul.*
-Találtam egy tavacskát. *Mondja még mindig elég remegő hangon.* Khm... néhány fa vette közre, gondolom a bőséges víz miatt nőttek ott ki. Azt feltételezem, néhány patás járhat oda vízért, állandó lakókat nem láttam. *Kisöpör egy fonatot a homlokából.*
-Ott letelepedhetünk, egy darabig.
*Rövid sóhajtás után, várja a válaszokat, esetleg valami ellenvetést.*
*Miközben a tüzet mustrálja, igyekszik elmerülni annak táncában miközben a fiú és annak apja beszél. Mint mindig, most sem csüng a szavaikon, ahogy azt sosem tette. A maga gondolataival foglalkozik és csak annyira nyitja ki elméjét a külvilág felé, hogy felfogja mi a dolga.
~Tehát délre vándorlunk. Remélem tudja mit csinál.~
Gondolatai sötétek, nehezére esik látni a jót a dolgokban. Vagy csupán fél reménykedni? Ra nem tudná megmondani, ami biztos, hogy most is inkább töri a fejét azon, hogy az élelmet nehéz lesz vonszolni, a holmijukat annál inkább, a víz kevés és amivel összeakadhatnak útközben, meglehet, hogy mérgezett. Jia kutyája is aggasztja. Nem tudná megmondani honnan szerezte a dögöt, s nem is érdekli, csupán azt látja, hogy egyel több etetni való, amelynek semmi haszna sincs. Persze ép elméje tudja, hogy ez nem igaz, pusztán ez a kietlen élet, a maroknyi ember, akik maradtak a kétszázból, elkeserítő.
Ahogy a Renhoer vér befejezte a beszédét, bólintással jelzi, hogy megértette és megteszi amit tud. Ezek után megvárja míg a lány megsüti az ennivalójukat és a neki kijáró adagot meglepően jó szájízzel fogyasztja. Az emberek a városokban nem értékelik eléggé az ételt. Természetesnek veszik, pedig ez kiváltság, ezt Ra tudja, tudta és tudni is fogja, s nem felejti míg él.
Az este viszonylag gyorsan telik számára. Elérkezik a nyugvó nap. A nő nem tér be a sátorba, amíg mindenki - akinek nincs más dolga - be nem megy a menedékbe. A barna lovat készíti fel a holnapra. Ad neki enni, ami gabona még maradt, abból, hogy elég energiája legyen és ne dögöljön ki a lábai közül. Az égi mén ezekért a gondolatokért súlyos patája alá fogja temetni, de nem törődik vele. Amíg a ló eszik, ő az égre emeli a tekintetét.
~Megbüntettél, akkor is amikor a lábad nyomában jártam, mit tehetnél még? Vedd az életem, ha úgy tetszik. Nem vesztettem hitem benned, óh, nem, most már látom mi féle isten vagy.~
Megpaskolja a herélt hátsóját és elpakolja a holmikat, nyerget, zablát, kantárt, eztán ő is továbbáll és egyetlen mindent elmondó pillantást vet a vezérre, egy olyat amiben belefoglalja minden aggodalmát, de közli ezzel, hogy egyetért a döntésükkel. Nincs mindég szüksége szavakra, egy ideje ismerik már egymást, hogy ezt megtehesse, még ha nem is felhőtlen és közeli a viszonyuk. A sátor száját félrelökve lép be és telepszik helyére, hogy háttal fekve megpróbáljon aludni. Korán indul és gyorsan, hosszú utat kell megtennie.*
//Renhoer vándorlás//
*Későn tudott elaludni, de valamennyit mégis pihent. Tudomásul kell vennie, hogy a történtek után már nem lesz könnyű nyugodtan álomra hajtania a fejét, s meg kell tanulnia kevéssel beérni. A főnök rázza fel félálmából. Rápillant, majd szinte azonnal éberré válik.*
-Értem. A nyomomban induljatok el, lassan, ha túl soká volnék. *Ejti ki a kurta választ. Nem mond többet, nem hiszi, hogy szükség van a fölösleges süketelésre, megértette és megteszi amit tennie kell. Talpra áll, s odakint a tegnap is társául szegődött Barnát nyergeli fel, hogy aztán vágtában elinduljon délnek. Nem tudná megmondani mennyi idő lesz az út, de azt bizton állíthatja, hogy nem két perc.
Igyekszik a lovat egyenesen irányítani, de a kietlen pusztán nincs egyenes, hiszen szinte minden ugyanaz, derékig fű, kevés fa. A nap állásából tájékozódik, mely most a balra ragyog a horizont alján, hajnali fakó világot gyújtva. Mire az ég lángba borul, szeretné ha ez a kevés ember együtt lenne. Pontosabban, ő lenne velük. Aggódik az új jövevény miatt, nem szeretne arra visszatérni, hogy felvágott torokkal fekszenek a törzsét alkotó emberek. Hamar elhessegeti ezeket a gondolatokat, hiszen ha a nő gyilkos lenne, már megölte volna őket, ha akarja. Jobb esetben már ő lenne hulla.
A nap már jócskán elszakadt a földtől, mikor egy facsoporthoz ér. Különösen nőttek körbe, ez jelenthet vizet, talán egy kicsi tavat, a fák között és jelenthet ezzel együtt veszélyt. Falkákat, csordákat. Óvatosan vezeti közelebb a lovat, s mikor már elég közel ér, leszáll a nyeregből és gyalog teszi meg az utat. Íját leveszi válláról, s egy nyilat is az idegre akaszt. Lefelé tartva lépdel közelebb, óvatosan és némán. A fák árnyékában valóban víz bújik meg, ahová állatok csoportja vándorol el nap, mint nap. Elég sok víz van a mederben, talán a bő havazás okán. Most is sorakozik néhány patás, szerencsére nem sok, pár csordától elszakadt hím lehet.
~Vajon meg lesz a mai vacsora is?~
Gondolja miközben célba vesz egy fiatal szajgát, ami a tél előtt elég nagy számban élt a vidéken, most valószínűleg megcsappant az állomány. Leengedi fegyverét, megrázza a fejét. Nem kockáztatja meg azt, hogy mire ideérjenek, átvegyék a dögevők és a ragadozók a területet, kik a vérszagra úgy gyűlnének, mint légy a szarra. Néhány nyúl bizton előjön még akkor is, amikor ideérnek mind. Az egyetlen dolog, ami még a ragadozóknál is veszélyesebb számára az a rohadt Drahun. Csak cammog a három méterével, s tapogat a csápjaival, de ha az ember óvatosan akar kitérni az útjából, akár akkor is begolyózhat, s akkor nincs az a gyorsaság, amivel kitérhetne az útjából. Az egyetlen teendő akkor, hogy áll és reménykedik, hogy elkerülik a tölgy törzs méretű lábak, s legjobb esetben is tele rakja a nadrágját.
Elhúzza a száját és sóhajt egy halkat. Felméri a növényzetet is amíg itt van, hogy részletes információval szolgálhasson. Az első amit meglát és felismer az természetesen az ördögvigyor. Már a látványától is mosolyra húzódik a szája, talán az egyetlen dolog a világon, ami minden nemű keserűséget és bánatot elfeledtet vele. Nem csak a növény hatása, de az emlékei is felderítik, amiket fogyasztása közben élt meg. A felderítő csapatával a félszáraz növényt pipába tömködték és kézről-kézre adták tova. Megállás nélkül nevettek, azon, hogy egy sáska mászik felfelé a vastag fűszálon. Megingatja a fejét és igyekszik letörölni a vigyort a képéről. Lát még néhány gyógyhatású növénykét is, és jópárat amit nem ismer. Jia talán többet tud ezekről.
Óvatosan kihátrál Barnához és a fegyverét is elteszi, majd visszafelé veszi az irányt, hogy megkeresse embereit, igyekszik a naphoz igazodni. Most gyorsabban vágtáz a lovával, minél hamarabb elakarja érni őket és beszámolni a dolgokról.
Nem tudná megmondani órában mennyit volt távol, de reméli nem túl sokat. Mindenesetre, amint látóhatárban vannak a többiek, azonnal odasiet és mindenkihez egyszerre akar beszélni, ami elég kapkodó tekintetet és összeakadt szavakat eredményez, de megköszörüli a torkát és összeszedi magát. Ha eddig búval béleltnek ismerték meg, most már nem akarja, egy izgatott kislány ábrázatát felvenni. A vezérhez fordul.*
-Találtam egy tavacskát. *Mondja még mindig elég remegő hangon.* Khm... néhány fa vette közre, gondolom a bőséges víz miatt nőttek ott ki. Azt feltételezem, néhány patás járhat oda vízért, állandó lakókat nem láttam. *Kisöpör egy fonatot a homlokából.*
-Ott letelepedhetünk, egy darabig.
*Rövid sóhajtás után, várja a válaszokat, esetleg valami ellenvetést.*
785. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-05-17 18:01:37
Üzenet elküldve: 2015-05-17 18:01:37
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 9
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Táborban//
*Figyelmesen végighallgatja a nő beszédét. Szóval ők is hasonlóan végezték be. Nem lehettek erős törzs legalábbis biztos nem olyanok voltak mint ők. Messze a Renhoereké volt a legnagyobb és legerősebb törzs a pusztán és nem ismertek ellenfelet. Ha a legerősebb törzs közül is csak ők élték túl, mi van, ha a hatalmas pusztán, csak ők élnek? Legalábbis ő ezt szeretné. Lehet, hogy a többieknek több eszük volt, délre vándoroltak, és erejük teljében vannak? Most a legsebezhetőbbek, és ha továbbra is itt maradnak, akkor lehet, hogy nem sokáig lesznek már itt. Menniük kell. *
-A mi törzsünk is hasonló véget ért.
*Mondja a nőnek, de csak azért, hogy mondjon valamit. Lehet, hogy nem egy művelt ember, (mármint a városiak szemével nézve) de nem ostoba. Másra nem tud gondolni, csak arra, hogy menniük kell, de gyorsan. A lehető leghamarabb. Már holnap. És erre nem csak ő jött rá. Xeenyl szólal meg. Crunannak jól esik tudni, hogy a fia előregondolkodik. Jó lesz vezérnek. Reméli, hogy ő nem fogja hagyni, hogy a törzse elpusztuljon. Mikor Xeenyl befejezi, bólint egyet. *
-Igazat beszélsz fiam. Én is emiatt aggódtam.
*Feláll, fölébe tornyosulva mindenkinek, és mély hangján így szól: *
-Emberek! A fiamnak igaza van. Mennünk kell, különben könnyen itt végezzük. Evés után mindenki szedje össze a holmiját, mert holnap délre vonulunk. Kénytelenek leszünk itt hagyni a törzshelyünket, és biztonságos helyre kell vonulnunk. Három lovunk van, abból kettőt teherhordónak befogunk, egyet pedig Ra kap felderítésre. Egy jól védhető hely kell nekünk. Tudom, hogy ez most nehéz, de ha élni akarunk mennünk kell. Most egyetek, aztán szedelőzködjetek, és aludjatok. Holnap korán indulunk.
*Most, hogy kiadta a feladatot, megvárja, míg mindenki enni kap, Jiawale jóvoltából, aztán előszedi fegyvereit. Bőrpáncélját magára ölti, igaz nem takar sokkal többet. Fegyvereit két oldalára helyezi, és az ő részéről ennyi. Nincs több holmija, nem tud többet vinni. Odamegy a ládához, kiveszi Opeia fegyvereit, és visszaadja neki. *
-Remélem a vándorlás közben nem kellesz használnod ezeket. Nyugodtan maradhatsz, ha segítesz megvédeni őket. Mi összetartunk.
*Meg sem várja a választ, távozik, majd figyeli a többieket. Ha nem szólnak hozzá, ő csendben marad, és megvárja, míg mindegyikük elmegy aludni. Ő nem alszik. Őrzi a tábort, nehogy valaki illetéktelen behatoljon. Magát hibáztatja a történtekért, és most az élete árán is megvédi a maradék törzsét. *
//Renhoer vándorlás//
*Reggel még mindig ugyanúgy ül. Amint meglátja, hogy szürkül az ég alja bemegy a sátorba, és felkelti Ra-t. *
-Gyere, mennünk kell. Én felkészítem a többieket, te menj el olyan messzire délre, amennyire csak tudsz, majd térj vissza, ha találtál olyan helyet, ahová megpihenhetnénk. Addig fogjuk ezt játszani, amíg nem találunk biztonságos helyet. Most menj.
*Megvárja, míg a felderítő lova eltűnik a távolban, ami nem nehéz a fényviszonyok miatt. Ahogy a nő eltűnik, kezdi felébreszteni a többieket. Kiadja a parancsot a reggelire, és, hogy amit hozni akarnak azt pakolják fel a lovakra. Figyeli őket, megvárja amíg végeznek. *
-Helyes. Megvárjuk amíg Ra visszatér, aztán indulunk. Készüljetek fel mind lelkileg, mind testileg. Kemény menet vár ránk.
*Figyelmesen végighallgatja a nő beszédét. Szóval ők is hasonlóan végezték be. Nem lehettek erős törzs legalábbis biztos nem olyanok voltak mint ők. Messze a Renhoereké volt a legnagyobb és legerősebb törzs a pusztán és nem ismertek ellenfelet. Ha a legerősebb törzs közül is csak ők élték túl, mi van, ha a hatalmas pusztán, csak ők élnek? Legalábbis ő ezt szeretné. Lehet, hogy a többieknek több eszük volt, délre vándoroltak, és erejük teljében vannak? Most a legsebezhetőbbek, és ha továbbra is itt maradnak, akkor lehet, hogy nem sokáig lesznek már itt. Menniük kell. *
-A mi törzsünk is hasonló véget ért.
*Mondja a nőnek, de csak azért, hogy mondjon valamit. Lehet, hogy nem egy művelt ember, (mármint a városiak szemével nézve) de nem ostoba. Másra nem tud gondolni, csak arra, hogy menniük kell, de gyorsan. A lehető leghamarabb. Már holnap. És erre nem csak ő jött rá. Xeenyl szólal meg. Crunannak jól esik tudni, hogy a fia előregondolkodik. Jó lesz vezérnek. Reméli, hogy ő nem fogja hagyni, hogy a törzse elpusztuljon. Mikor Xeenyl befejezi, bólint egyet. *
-Igazat beszélsz fiam. Én is emiatt aggódtam.
*Feláll, fölébe tornyosulva mindenkinek, és mély hangján így szól: *
-Emberek! A fiamnak igaza van. Mennünk kell, különben könnyen itt végezzük. Evés után mindenki szedje össze a holmiját, mert holnap délre vonulunk. Kénytelenek leszünk itt hagyni a törzshelyünket, és biztonságos helyre kell vonulnunk. Három lovunk van, abból kettőt teherhordónak befogunk, egyet pedig Ra kap felderítésre. Egy jól védhető hely kell nekünk. Tudom, hogy ez most nehéz, de ha élni akarunk mennünk kell. Most egyetek, aztán szedelőzködjetek, és aludjatok. Holnap korán indulunk.
*Most, hogy kiadta a feladatot, megvárja, míg mindenki enni kap, Jiawale jóvoltából, aztán előszedi fegyvereit. Bőrpáncélját magára ölti, igaz nem takar sokkal többet. Fegyvereit két oldalára helyezi, és az ő részéről ennyi. Nincs több holmija, nem tud többet vinni. Odamegy a ládához, kiveszi Opeia fegyvereit, és visszaadja neki. *
-Remélem a vándorlás közben nem kellesz használnod ezeket. Nyugodtan maradhatsz, ha segítesz megvédeni őket. Mi összetartunk.
*Meg sem várja a választ, távozik, majd figyeli a többieket. Ha nem szólnak hozzá, ő csendben marad, és megvárja, míg mindegyikük elmegy aludni. Ő nem alszik. Őrzi a tábort, nehogy valaki illetéktelen behatoljon. Magát hibáztatja a történtekért, és most az élete árán is megvédi a maradék törzsét. *
//Renhoer vándorlás//
*Reggel még mindig ugyanúgy ül. Amint meglátja, hogy szürkül az ég alja bemegy a sátorba, és felkelti Ra-t. *
-Gyere, mennünk kell. Én felkészítem a többieket, te menj el olyan messzire délre, amennyire csak tudsz, majd térj vissza, ha találtál olyan helyet, ahová megpihenhetnénk. Addig fogjuk ezt játszani, amíg nem találunk biztonságos helyet. Most menj.
*Megvárja, míg a felderítő lova eltűnik a távolban, ami nem nehéz a fényviszonyok miatt. Ahogy a nő eltűnik, kezdi felébreszteni a többieket. Kiadja a parancsot a reggelire, és, hogy amit hozni akarnak azt pakolják fel a lovakra. Figyeli őket, megvárja amíg végeznek. *
-Helyes. Megvárjuk amíg Ra visszatér, aztán indulunk. Készüljetek fel mind lelkileg, mind testileg. Kemény menet vár ránk.
784. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-05-15 23:28:55
Üzenet elküldve: 2015-05-15 23:28:55
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 66
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
* Magasra nőtt fű, imitt amott egy-egy bucka, a távolban egy egyedül árválkodó fa, nem messze Quariontól két rövid szarv. Kicsit közelebb érve egy őz csontváza hever groteszkül összegabalyodva a fűben. * ~ Ez igen ha nem jutok át ezen a helyen gyorsan én is a szarvas jószág sorsára jutok. ~ * Kíváncsisága nem engedi nyugodni. Kíváncsian lökdösi szét a csontokat. Szeme fel csillan mikor egy csillogó foltot vesz észre a csontok közt. Mohón lenyúl érte, de a markába csak egy szépen fényesre kopott kő csillog. * -Hogy az a ..., hogy nekem soha nincs szerencsém. - * Lemondóan sújt egyet a levegőbe, majd a tőle lehető leggyorsabb iramba elindul a pusztán keresztül. *
783. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-05-07 10:06:13
Üzenet elküldve: 2015-05-07 10:06:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 7
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 7
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
*Kemény és kimondottan nehéz napok állnak mögötte. Lábai már csak maguktól, automatikusan lépkednek egymás után, s csak az az erő éltezi, hogy mindjárt vége, már majdnem ott van... Négy napja rója a puszta idegesítően lapos vidékét, de legalább a nap fénye aranyos derengésbe borítja alakját, ami hol elrejti, hol feltűnően fényesen hírdeti érkezését. Mikor elindult, volt egy kis sátra. Egyszerű, aranybarna vászon sátor, ami nem élte meg a harmadnap reggelén keletkezett szélvihart. Meillsan ilyen szempontból kimondottan szerencsésnek érezheti magát. Se banditával nem találkozott eddigi útja során, se esővel vagy nagyobb orkánnal és mikor a gyors söprésű szélvihar elkapta, akkor sem tartózkodott a sátorában. Kész szerencse, hacsak nem számítjuk hozzá, hogy ennek köszönhetően egy kitüremkedő sziklacsoportnál kellett meghúznia magát összegömbölyödve, hogy a felvert por nem menjen a szemébe és amik vége, lásson is valamit. Mostanra már nem mardt sok motyója, amit cipelnie kéne, de léptein csak akkor gyorsít, mikor már látni véli a rónaság végét. Legközelebb nem kockáztatna egy ilyen utat egyedül. Gyalog.
Ha beér valami lakott területre, akkor elsősorban vizet meg valami élelmet kell szereznie. Ha minden igaz, hamarosan el kell érnie a fővárost is, Artheniort. Nagy bozalommal fordul az ottani mesteremberek irányába.*
Ha beér valami lakott területre, akkor elsősorban vizet meg valami élelmet kell szereznie. Ha minden igaz, hamarosan el kell érnie a fővárost is, Artheniort. Nagy bozalommal fordul az ottani mesteremberek irányába.*
782. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-05-06 23:26:37
Üzenet elküldve: 2015-05-06 23:26:37
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
// Egy új kezdet //
* Két teljes napja kószál már az ork, kimerülten a pusztában. Szomját csupán egy gyors zápor, míg éhségét egy kövigyík csillapította. *
~ Csak találjam meg azt a koszos, emberlakta várost. Valakit kiherélek! ~
* Fogadkozik magában Thuzdag, s szemei előtt régi emlékképek tűnnek fel. A törzs szálláshelye, régi mentorának, majd apjának az arca. Beszédet vél hallani, megrovó, kioktató beszédet. *
- Takarodjatok tőlem! -
* Kiabálja magából kikelve, de hiába, mert sem a hangok, sem az arcok nem tűnnek, illetve hallgatnak el. *
- Elég legyen már! -
* Rogy le a földre. Tudata tisztábbik fele felismeri, hogy ez a kimerültség és a vérveszteségnek köszönhető. Kezei a földet kaparják, s egy ismerős nyomot tapintanak ki. *
~ Szekérnyom! ~
* Jut el a tudatáig a felismerés. Tekintetét felemelve követi a nyomot, egészen addig, ameddig ellát. Arcán egy gonosz vigyorral tápászkodik fel, s indul el a nyomot követve. *
* Két teljes napja kószál már az ork, kimerülten a pusztában. Szomját csupán egy gyors zápor, míg éhségét egy kövigyík csillapította. *
~ Csak találjam meg azt a koszos, emberlakta várost. Valakit kiherélek! ~
* Fogadkozik magában Thuzdag, s szemei előtt régi emlékképek tűnnek fel. A törzs szálláshelye, régi mentorának, majd apjának az arca. Beszédet vél hallani, megrovó, kioktató beszédet. *
- Takarodjatok tőlem! -
* Kiabálja magából kikelve, de hiába, mert sem a hangok, sem az arcok nem tűnnek, illetve hallgatnak el. *
- Elég legyen már! -
* Rogy le a földre. Tudata tisztábbik fele felismeri, hogy ez a kimerültség és a vérveszteségnek köszönhető. Kezei a földet kaparják, s egy ismerős nyomot tapintanak ki. *
~ Szekérnyom! ~
* Jut el a tudatáig a felismerés. Tekintetét felemelve követi a nyomot, egészen addig, ameddig ellát. Arcán egy gonosz vigyorral tápászkodik fel, s indul el a nyomot követve. *
781. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2015-05-05 15:23:19
Üzenet elküldve: 2015-05-05 15:23:19
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Táborban//
*Kötelénél fogva beljebb húzza a tehenet, s egy viszonylag kevésbé poros részen, ott ahol eléggé kemény a föld megáll vele. A fiúra néz, hogy válaszoljon az apját és annak bátyját érintő kérdésre.*
-Hamarosan itt lesznek. *Nem mond többet, legyen az ő dicsőségük elmesélni a történetüket a bikával, mert azt a nő tudja, hogy megérik, hogy elmondják, nem öletik meg magukat, ezek után, amit átéltek nem.
A fiú úgy viselkedik, ahogy azt egy törzsfő fiától elvárná az ember, azonnal intézkedik, addig míg atyja távol van. Ra megfoglya a felé célzott fegyvert, amivel levághatják a nagy állatot. Még nem engedi el a kötelet, ami tartja a vadat, félő, tudja, hogy mi vele a tervük, s nyugtalankodhat, de már nem sokáig. Amint a másik megfente pengéjét segít annak lenyesni a vad fejét.
Eközben jön Crunan, Dabnis és egy idegen. Ha végeztek a gyilkolással, akkor odatekint rá, gyorsan méri föl, és nem szól. Igyekszik visszafojtani mindennemű arckifejezést a nő irányába, pusztán az örök dühös ábrázata marad meg, s arcán megfeszülnek a törzsi jelek.
Amíg a törzsfő intézkedik és a nő is elmondja történetét, addig Ra a fiúnak segít, amiben tud. Annak terve hogy felhúzzák a tehenet a fára és megfüstölik ínyére van, mindig is szerette az ilyetén kétkezi munkát. A nyúzásban és belezésben is segédkezik, saját tőrével nyesdekeli le a vastag bőrt. Aztán a fa ágára kasztja azt, irhával kifelé, hogy lenyúzhassa a fölösleges, semmire való faggyút.
A bőr kikészítésében sok tapasztalata van, az előkészületeket el is végzi rajta, ami elég ahhoz, hogy a bőr ne rohadjon szét, majd estére járva abbahagyja, holnap is lesz ideje, vagy ha neki fontosabb feladata lesz a főnök lánya bizton képes lesz elvégezni ezt.
A hátralévő időben a tűz előtt ül le lábait felhúzva, s átkarolva, hogy ne fázzon annyira, s minél több részét betakarja egykori fekete heréltjének irhája, mely köpenye lett az idők során. Ebben a testhelyzetben várja a vacsorát, melyet Jia készít. Nem vetne meg egy kosár kenyeret és zöldségeket sem, de ez ebben a helyzetben ábránd csupán, a hús is nagy kincs, sőt, még nagyobb.*
*Kötelénél fogva beljebb húzza a tehenet, s egy viszonylag kevésbé poros részen, ott ahol eléggé kemény a föld megáll vele. A fiúra néz, hogy válaszoljon az apját és annak bátyját érintő kérdésre.*
-Hamarosan itt lesznek. *Nem mond többet, legyen az ő dicsőségük elmesélni a történetüket a bikával, mert azt a nő tudja, hogy megérik, hogy elmondják, nem öletik meg magukat, ezek után, amit átéltek nem.
A fiú úgy viselkedik, ahogy azt egy törzsfő fiától elvárná az ember, azonnal intézkedik, addig míg atyja távol van. Ra megfoglya a felé célzott fegyvert, amivel levághatják a nagy állatot. Még nem engedi el a kötelet, ami tartja a vadat, félő, tudja, hogy mi vele a tervük, s nyugtalankodhat, de már nem sokáig. Amint a másik megfente pengéjét segít annak lenyesni a vad fejét.
Eközben jön Crunan, Dabnis és egy idegen. Ha végeztek a gyilkolással, akkor odatekint rá, gyorsan méri föl, és nem szól. Igyekszik visszafojtani mindennemű arckifejezést a nő irányába, pusztán az örök dühös ábrázata marad meg, s arcán megfeszülnek a törzsi jelek.
Amíg a törzsfő intézkedik és a nő is elmondja történetét, addig Ra a fiúnak segít, amiben tud. Annak terve hogy felhúzzák a tehenet a fára és megfüstölik ínyére van, mindig is szerette az ilyetén kétkezi munkát. A nyúzásban és belezésben is segédkezik, saját tőrével nyesdekeli le a vastag bőrt. Aztán a fa ágára kasztja azt, irhával kifelé, hogy lenyúzhassa a fölösleges, semmire való faggyút.
A bőr kikészítésében sok tapasztalata van, az előkészületeket el is végzi rajta, ami elég ahhoz, hogy a bőr ne rohadjon szét, majd estére járva abbahagyja, holnap is lesz ideje, vagy ha neki fontosabb feladata lesz a főnök lánya bizton képes lesz elvégezni ezt.
A hátralévő időben a tűz előtt ül le lábait felhúzva, s átkarolva, hogy ne fázzon annyira, s minél több részét betakarja egykori fekete heréltjének irhája, mely köpenye lett az idők során. Ebben a testhelyzetben várja a vacsorát, melyet Jia készít. Nem vetne meg egy kosár kenyeret és zöldségeket sem, de ez ebben a helyzetben ábránd csupán, a hús is nagy kincs, sőt, még nagyobb.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2917-2936