~ Levegő. Hűvös levegő. ~
*Zúgó áramlat téríti magához. A világ sötét, mint a korom, csak csukott szemhéjain át volna esélye bárminek is beáramolnia, azt azonban görcsösen szorítja össze. Egészen az alhasig feszül be, ellensúlyozandó a gyomrában lévő fájdalmat. Dohos, páradús levegő tolul orrába, meg távolabbról nyirkos gyökerek illata talán. Érzékei lassan tisztulnak a szaglás beindulásától, a csönd, amely körülveszi, gyanúsan nagy. Teste lassan reaktiválja magát. Mozdulna, de nem tud. Kezei csuklótájt szíjjal lekötve. Egy rántás. Nem túl erős. Csak a keze sajdul bele. Majd még egy, erősebben. Aztán egészen vadul. Fogai összeszorulnak, a düh tehetetlen, torz mordulásként hagyja el a száját. Kinyitja a szemét. Félhomály. Még ez is bántja a szemét, szemhéjait akarattal feszíti felfelé, hogy minél hamarabb hozzászokjon. Fejét elfordítja, jobbra, majd balra. Sok mindent nem lát, a képet azonban összerakja. Egy föld alatti üregben lehet, amely nem teljesen elzárt, tekintve a légáramlatot. A fej mozdulatához nem hall hangot, csak a vérárama dörömböl fülében, mintha be lenne dugva. Lábán nyálkás test kúszik végig, kicsit odébb kemény, apró lábak nyomódnak bőrébe. Rúgna, de hasztalan. Aztán egy marás, égő fájdalommal, mely futótűzként terjed tova. Kínjai közepette érzi, hogy egyik hallójárat felszabadul. Férfihangot hall. Fojtottat, torzítani igyekvőt. Mégis felismerni véli benne Kyross, a mester jobb kezének fémes ízű hangját.*
- Jó reggelt, bogárkám! Lenne egy megbízatás a számodra. Nem kell kapkodnod az elfogadással.
*Ő sem sietteti a mondókáját, a tempó ugyanaz marad.*
- Legalább két perced van, mielőtt a méreg visszafordíthatatlan károsodásokat okoz. Persze, ha elég gyors volnál a válasszal, még van remény az ellenszer beadására. Pislants kettőt, ha elfogadod az alkut!
*Ami utána következik, attól elhűl a vér az ereiben, hogy aztán egy pillanat alatt újra felforrjon. A másodpercek lassan olvadnak, a lassú, de biztos öntudatvesztés felé. Cserepes ajkai szólásra emelkednek. Ez az egyetlen esély.*
- Jól csinálod! *paskol rá Yeza vadítóan tekergőző fenekére. Fricskának szánja, fölénye jeleként, de magában kénytelen bevallani, hogy tényleg profi munkát végez a csaj. Ágyéka megemelkedik, csak egy keveset, de hozzányomulva a vöröshöz egyértelmű jelét adja keménységének. A kis pimasz női mivoltát fegyverként használva igyekszik rést találni magabiztosságának páncélján. Ezt nem hagyhatja annyiban. El kell olvasztani, le kell törnie a dacos ellenállást, hogy aztán megtehesse, amit kell. Az ajkak a nyakról felkúsznak a másik szájáig, finoman érintve azt végigsimítanak rajta, majd mély, érzéki csókba fordítja át a mozdulatot, de csak néhány röpke másodpercig, hogy a hiány érzete minél nagyobb legyen.*
- Úgy látszik, ismersz, mint a tenyeredet. Felesleges titkolóznom. *Rásimít a vörös kezére, arra, amelyik szabadon van, bár a másikon is jelentősen enyhült a szorítás.*
- Nem avattak be. *Gyomra újból görcsbe dermed, mint ott, akkor, s úgy is marad, mint Kyross szavai hallatán tette. Arcán csak egy rezdülés fut végig, s egy fájdalommal teli röpke pillantás.*
- Szégyen, nem szégyen. De szükségem van az információra. Ezért még veled is hajlandó vagyok alkut kötni.
*Finoman engedi ki a csalit. Szépnek tűnik, illatosnak, kívánatosnak, a vágyak tökéletes kielégítőjének. A megszorult Wäoreyn, akinek segítségre van szüksége. A sebezhetetlennek tűnő sárkány, aki egy pillanatra szánni való, szárnyaszegett kismadárra változik, s megmentés helyett csak az eltipratásban reménykedhet.*
- De ha nem állítod le a kezed, lefoglak, térdre kényszerítelek, hátrahúzom a hajad, és megtanulhatod, milyen az, amikor valami igazán kemény járja át a testedet.
*A matatás nem kerüli el a figyelmét. Yeza ujjainak játéka sosem volt ellenére, csak akkor már jó helyen tegye. A hangja kimért, tárgyilagos, mintha csak az időjárást ismertetné. Ígéret hallható ki belőle, nem fenyegetés.*
- Egy hajszálnyival érdekesebbnek tűnsz, mint az a nyikhaj elfecske, akinek a nyomába kéne erednem. Rá bármikor sort keríthetsz. Az viszont érdekelne, miből maradok ki, ha veszem a bátorságot, és egy időre eltűnök a világ színe elől.
~ Levegő, forró levegő. ~
*Lélegzete zihál. A tehetetlen düh és a gyorsan fogyatkozó élet kapkodás a levegő után megteszi hatását. Üvöltene, de nem tud. Szabadulna, de nem tud. Ha halva marad, biztos a kudarc. Ha elfogadja az ajánlatot, szinte biztos a kudarc és szétszaggatja a saját lelkét is. De ez a halvány esély még izmainak bénulásának és tüdejének összeomlása előtt sem hagyja nyugodni.*
- Tíz *hangzik felette a hang. Haláltusája nem mérhető másodpercekben és a vég bekövetkezte sem, mégis sürgető és fenyegető.*
- Kilenc!
*Utolsó kétségbeesett kísérlet a kitörésre, lehetetlen és irreális fantáziák felszárnyalása. Sikerülni fog!*
- Három!
~ Anyád! ~
*A gazfickó ugrik egyet az időben, a végletekig fokozva a nyomást, hogy megtörje, és döntést csikarjon ki belőle. Kettőt pislant. Éles döfés, majd újra beköszönt az öntudatlanság.*