//Második szál//
//Dryrron//
*Elégedett mosoly terül szét ajkain, ahogy hallja a férfi válaszát.*
- Persze, nem kell a végletekig. De egy harcosba azt nevelik bele, hogy ne bízzon senkibe. Hogy bárki lehet ellenség, még akár egy gyermek, vagy egy nő is. S ha ilyennel kerülsz szembe, nem állhatsz úgy hozzá, hogy oh, ő csak egy gyermektestű lény, biztos hogy nem akar bántani. Mert ha nem így van, még végig sem mondod ezt a mondatod és máris egy nyilat repít a szemed közé. Vagy elkábít a mágiájával, vagy mérgezett fúvócsővel. És még sorolhatnám.
*A mester szó hallatára egy pillanatra eltöpreng, majd gondolkodóba is esik. Állát simítva ízlelgeti a szavakat egymás után, s be kell vallania magának, hogy tetszik.*
- Miért is ne? *Vigyorodik szemtelenül.* - Talán pár puhánykánt életre is tudnék nevelni. *Elképzeli sajátos nevelési ötleteit, s már csak a gondolata is jókedvre fakasztja. Nem is olyan halkan kuncog fel egy-egy elképzelt jelenetnél, miközben a mozaikból kirakott plafont szemléli.*
- Csontjaidból lehetne jó tárgyakat csinálni. Sakk figurák, evőeszköz, sokan szeretik a csontékszereket is. No meg a bőröd egy részéből akár az általad hőn áhított könyveket is lehetne készíteni. Így még jól is járnál halálodba is. *Ötletel tovább.* - Oh, a belső szerveidet pedig ételnek el lehetne adni! Uh, mennyi embernek lehetne beadni, hogy oh, ez csak krododil szív, nem, nem ember hús, ez állati hús. A sok bolond meg hazavinné és megenné. *Röhögi el magát a végén, sajátos morbid humorán. Még ezernyi más módszer és ötlet is eszébe jut, de még a beszélgetésük későbbi fonalaira is gondolnia kell. Nem árulhat el rögtön mindent.*
- Oh, szóval csak azért, mert képtelenségnek tűnik a feltételezés, már az is? Az elf egyszer mondd igazat, akkor sem hisznek neki. *Sóhajtja el magát, álcázott megtörtséggel és csalódottsággal ábrázatán. Az, hogy ez mind nem igaz, ajkai szegletébe megbúvó vibrálás jelezheti a férfi számára.
De hamarosan hangos kacagásba tör ki, hogy újra a medence szélén legyen.*
- Azt mondják, hogy a barbárok is ekként viselkednek. Ők sem vetik meg az állati ösztönöket. *Vigyorodik el.* - Vagyis egykor. Ma már nem hiszem, hogy léteznek barbárok, ahhoz már túlságosan túlfejlődött az elfiség. Bár, az ilyen eldugott szigeteken. *Vigyorodik el.*
- S netán te is űzted ezt a sportot? A szakállad sok mindent megmagyarázna. *Vigyorodik félre hajtott fejjel, minek hatására a laza kontya oldalra lendül. S ezzel a mozdulatával az azt tartó csat is kicsúszik haja pedig egyenesen a vízbe csapódik, hogy a kezdeti felszíni lebegés után lassan merüljön a víz alá.*