//Árnyak űzője//
//Morfiusz//
//A hozzászólás +16 jeleneteket tartalmaz//
*A suttogásra elpirul.*
– Mondtad. Talán úgy van, de nem is tudom, néha jó meglepni vele másokat.
~Most téged.~
– Majd néha így hagyom. A kedvedért. De kibontva nehéz vele bánni *felel halkan.
Nem hiszi, hogy a hajáról kezdenének beszélgetésbe, annyira nem naiv, főleg nem miután Morfiusz ajkait a nyakán érzi.
Tudja, hogy ez veszélyes játék, hogy könnyen átléphetnek a határokon, hogy innentől minden megváltozhat. Meg is fog változni.
A közelség, Morf hangja, az érintései elvarázsolják, szereti a csókjait, a gyengédségét. A tisztáson is jó volt vele lenni, és mikor a combját csókolta meg majdnem összecsuklottak alatta a lábai.
Az első csók lágy, a második mélyebb, és a lány nem tolja el magától Morfiuszt. A meleg víz, a finom illatok, az hogy ketten vannak, a hangulat, a meghittség engedékennyé teszik. *
~Jó átölelni őt, érezni a közelségét, az erejét. Őt magát. Az ízét. Az izmai erejét. Azt, hogy akar.~
*Shyahar nem buta, tudja, hogy Morf akarja őt, nehéz is lenne nem éreznie ilyen közelségben. Amire nem számított az a mohósága.
Morfiusz eddig is kimutatta, hogy szeretne vele lenni, de ilyen messze még sosem jutottak, mindig sikerült elterelnie valahogy a férfi figyelmét, vagy óvatosan meghátrálnia.
Nem arról van szó, eddig sem az volt az ok, hogy ő nem kívánná. Vonzónak találja Morfiuszt, lényegében az első pillanattól tetszik neki. De először idegen volt csak, most pedig már számít. Így az is számít, mit gondol a lányról, Shyahar pedig nem akarta, hogy könnyűvérűnek higgye, nem akarta túl korán, vagy épp olcsón adni magát. És nem, nem aranyakra vagy ajándékokra gondolt, azokra soha. Morfiusz olyan nagyon keveset mondott magáról, arról, hogy ki is ő valójába, a lány apró részletekből, elszólásokból, félszavakból rakosgatott össze magának egy képet, ami természetesen lehet akár téves is, de valahogy úgy érzi, a férfi nincs az olyan nőkhöz szokva, mint ő.*
~Ez nem üzlet. Tőlem nem pénzért kap ölelést.~
*Úgy hiszi, ezt már Morf is pontosan tudja, és egészen idáig olyan türelmes volt vele, igazán az, akkor is mikor egy ágyban aludtak a borászatban az első éjjel, akkor is mikor az út szélén bújtak egymáshoz a hideg ellen. Eddig mindig.
Most viszont Shyahar érzi, hogy kezdenek elpattanni a láncok, melyek eddig visszafogták a férfit. Olyan könnyedén oldja le róla a felsőjét, mintha naponta ezt csinálná, az érintése egyszerre lágy és mohó, sürgető, birtokló, és nem áll meg a kebleinél, nem elég pár csók, nem elég az összesimulás.
Most nem.*
~Mindent akar. És itt. És most. De. De nekem nem menne a dézsában. Az egekre! Hiszen ágyban is gyakorlatlan vagyok. És ez még finom megfogalmazás. Nem! Nem lehet itt! Jaj, itt nem!~
*Morf újra megcsókolja, és ő visszacsókol, ugyanakkor kezei a férfi kezeire találnak, megfogja őket, ha tudja, összefűzi az ujjaikat, combjait összeszorítja, még mielőtt Morf teljesen levetkőztetné.*
– Várj! Kérlek! *szólal meg halkan, ahogy elhúzódik a csókból, de komolyan és a mélybarna szempár pillantását keresi.* Morf, kérlek, Morfiusz! *suttog neki, de a kezeit nem ereszti.
Egy puszit ad a férfi vállára, majd újra a szemébe néz.*
– Kérlek! Ne itt, kérlek. Én… nos, én *Shyahar nyel, érzi, az arca szinte lángol, de már nincs hova elbújni, nincs hova hátrálni, nem is akarna* Morf, kérlek, ne itt. Amit, szóval, amire azt hiszem, hogy gondolsz, és, szóval, azt ágyban. Jó?
*Képtelen rendesen fogalmazni, de reméli azért Morfhoz elér a lényeg.*
~Nem akarlak elutasítani, csak kérlek, kérlek szépen, még csak nem is a dézsa a baj, csak az, hogy én még…~
– Morf, én még…
*Idáig jut.*