//Nyári forgatag//
//Gyöngyhalászat – nézőként//
*A férfi fájdalmas sóhajára nem reagál, tekintetét a versenyzőkre irányítja. Többnyire egyáltalán nem érdekli a többi szánalmas kis teremtés egymáshoz való viszonya, főleg ha valami románcról van szó, itt pedig ezt szimatolja a levegőben. Egyedül akkor érdekli, ha valami titkos, vagy éppen nem hétköznapi dologról van szó. De az, hogy a pórnép, miként mulatja egymással az időt, teljesen érdeklődésén kívül marad, ebben igencsak különbözik a többi nőtől, akik másról sem képesek csacsogni.*
- Volna némi sejtésem a dologról. *Köszörüli meg a torkát a végén, ami a fiatal leányzó feltaláló képességét illeti. Ócska kis szajhának tűnik az ő méregzöld szemeiben, ki üres, semmitmondó szavakkal árulja magát, s még pénzt is kér azért, hogy csípőjét párszor megringatva néhány percnyi örömöt okozzon a férfiaknak. Talán egy másik életben, ha máshova születik hasonlóképp járna el maga is, hiszen külső adottságai megvannak hozzá, csak éppen ő sokkal magasabb rendűnek tartja magát, minthogy ennyire lealacsonyodjon. Egy férfinek igen csak meg kell küzdenie, s romlottságáról bizonyosságot tenni, ha Qeannah kegyei közé akar kerülni.
A kisebb örömöket illetően Mian segíti ki. Büszkén húzza ki magát a húgára pillanatra. Akár rá is rivallhatna, hogy nem illik társaságban ilyenekről beszélni, ám úgy tűnik a férfi mit sem foglalkozik az ilyenekkel, vagy csak éppen nem veszi őket elég komolyan.*
- Az túl gyors. *Mélázik el egy pillanatra.* De igazad van, talán pont emiatt csak apró kis öröm.
*A győzelem emlegetésével azért igen csak jó ponton találja el az idősebb lányt, akinek arcára csalfa vigyor kúszik, amit azonban hamar ismét komollyá varázsolnak saját szavai.*
- S ugyan mit nyernék vele? *Kezét ez pillanatra a mellkasára helyezi, kissé hátradől, s úgy néz a férfire, mintha csak blődségek ömlenének ki a száján.* Csillogó érmet? Aranyat? *Kacarászik.* Esetleg dicsőséget? Amire én vágyok, azt egy ilyen verseny nem tudja felkínálni. *Így is többet mond, mint kellett volna, de hát véleményének nem tud gátat szabni. Saját véleménye szerint az élet nagyobb terein már így is győztesnek számít, már csak azzal is, hogy jókor, s jó helyre született.
Ha éppen ivott volna valamit, hát azt biztos kiköpte volna a száján, amikor a Svir nevű kalandor azt mondja húgának, hogy talán ideje lenne kipróbálnia az úszást. Nem bírja visszatartani és felkacag. Jóllehet ez nem az az éterien visszhangzó kacaj, mit tündérektől, s gyermekektől hallani, amitől felvidul az ember szíve. Nem ez, inkább gonosz, sokat sejtető.
Időközben bemutatják a versenyzőket, és úgy tűnik a jobbján ülő férfi kimondottan élvezi a helyzetet. Valóban annak a vidám félnótásnak tűnik, akik olykor betévednek a gazdagnegyedbe. A nagy tapsra való felszólításra felvonja a szemöldökét, ám kezei meg sem moccannak az ölében. Ha ő egyszer tapsolni fog hát az akkor lesz, amikor valaki képére esik a medence mellett, s felnyílik a feje. Vagy esetleg ha az egyik néző őrült mészárlásba kezd. De egy verseny kezdetén tapsolni?
Ezek a gondolatok valahol ott bujkálnak arckifejezésében és szemében is, vélhetőleg nem ez lesz az a nap, amikor ő itt összeveri a két kezét.*
- Zsibbasztóan izgalmas. *Hangja ismét unalmas, a megszokott.
Valahogy el tudja képzelni mit élveznek ebben az egészben ezek a népek, s éppen nem neki való. Ő szívesebben nézne harci tornát, mágus tusát, ahol sérülnek is az egyének. Ez a gyengelelkűeknek való, s az olyan vidám fickóknak, mint a kalandor is.*
- Maga kalandor… *Kezdi hirtelen.* Nem ismer mágusokat? *Ha már új ismeretség, talán tud segíteni is. *