// Rahil //
*Míg törékeny embertestét kényelmesebb helyzetbe pozicionálja, feltűnik neki, hogy a vöröske által keltett egyenletesen fodrozódó hullámok megülepedni látszanak, mintegy jelezvén, hogy a kedves megállapodott végre. Már amúgy is kezdte bosszantani a lány önfeledt lubickolása, mindenesetre ráemeli szürkés köddel vegyített lélektükreit, hogy megbizonyosodhasson a motivációjáról. Sosem árt egy vérengző fajtárs közelében alaposan szemmel tartani, hogy mit művelnek, ám az is egyértelművé vált már a számára, hogy ez a nővérke sokkalta megfontoltabb, mint Sotheena volt. S ahogy sejteni is lehetett, a hó bőrű nem aljas támadást feszenget az izmaiban, nem is azt kutatja, miként és hogyan csaphatna le rá, hanem úgy viselkedik... Nos, mint ahogy ő maga is tenné.
A vörösbe hajló barna íriszek szemérmetlenül mustrálják végig, amelyre egy aprócska kis mosolyt ad válaszul, miként telt ajkainak szegletébe finom görbület festődik. Amilyen visszafogott, olyan kihívó is egyben, ám hamar leáldoz a pimasz mozzanat csillaga, s visszarendeződik arca a bájos Elenithez idomos ábrázathoz. Persze kétség sem férhet hozzá, hogy az előtte evickélő hölgyeménynek sejtelme sem lehet az egykori szőke leányról, aki épp oly jelentéktelen volt, mint a bátyja maga. Néha maga sem érti, minek erőlteti ezt az egész ostobaságot, hiszen amilyen izgalmasnak tűnt egy artheniori titkos rend ötlete, most annál kevesebb élvezetet nyújt a lény számára, a felesleges köröket pedig egyáltalán nem állja.
Mindenesetre most annál lényegesebb, hogy nem feltétlen kell az ismeretlen ember valaha volt személyiségéhez ragaszkodnia, szóval nyugodtan eljátszadozhat azzal, mit is óhajt megmutatni magából.*
- Részemről a szerencse, kedves Yüsmene... *Újabb hazug mosoly talál otthont a barackszín ajkakon, miközben akár egy elkényeztetett fruska, léhán legyint egyet a tegeződés kérdésére vékony kacsójával. Díszes, aranykarpereceinek koccanása szinte fájó a fülnek, ahogy éket vernek a két fúria lágy, nőies beszédébe, azonban amilyen hirtelen keltették fel a figyelmet, oly könnyed is elfelejteni őket.*
- Hogyne. Bennem is megült az érzet, hogy talán nem is állunk oly távol egymástól, kedves. *Szemérmetlenül használja fel a lánytól hallott bájos megszólítást, s ezúttal rajta a sor, hogy végignézze a fajtárs elhelyezkedésének procedúráját.
Képtelen elvonatkoztatni a hófehér, törékeny nyaktól, amely szinte már könyörög azért, hogy átharapják, feltépjék vagy épp elnyisszantsák...
~Kár, hogy nem szeretném elrontani a mókát, édesem, pedig legszívesebben miszlikbe aprítanám azt a kecses kis testedet.~
Való igaz, hogyha a karmazsin hajzuhataggal megáldott szépség nem épp egy fajtársa volna, most örömmel festene vörössel a világos bőr hibátlan vásznára. Talán épp ez a tökéletesség az, ami elméjébe gyilkos gondolatokat szül, persze tény, hogy ilyen téren mindig is gazdagon gyümölcsözött a képzelete. Másik oldalról viszont az is megeshet, hogy a lány keltette felfokozott, izgatott állapota csitítja le benne a gyilkost, mert efféle örömökben ritkán részesíti holmi halandó, és most igazán szeretné kiélvezni a lehetőséget.*
- Ha valaki nem kötelezi el magát? Nos, kedves Yüsmene, akkor úgy vélem, hogy nem lehet nemes a lélek. Azt beszélik, hogy aki a jó ügyekért köteleződik el, annak nemes a szelleme.
~Én meg mindjárt hányok, ha még egy ilyen mondatot ki kell ejtenem a számon.~
*Zsörtölődik, belső hangja pedig a szokásos dühvel szólal meg, melynek nyomait szerencsére nem lehet észrevenni kívülről. Sima arca nyugodt, ráncok nem tarkítják, míg lélektükrei megbékélt fénnyel vetülnek a lágyan fodrozódó víz felszínére.*
- Ami a gyűlöletet illeti... Gyűlölheted az ellenséged a harcmezőn, míg ezzel az otthonodat véded. *Válaszolja meg egyszerűen, azonban most már igazán kíváncsi, miért erőltet egy ilyen rémesen sablonos, emberi témát a fajtárs.*
- Úgy hallom ki a szavaidból, hogy te egészen más oldalon foglalsz állást. Hogyan vélekedsz, mitől nemes egy lélek, Yüsmene? *Kérdezi lágy hangon, amint ujjbegyeit hol jobbra, hol balra úsztatja a víz tetején, minden kis mozzanatnál apró hullámokat idézve köröttük.*