*Legújabb társa, mellyel éppen valami reggeli harapnivaló után indultak volna, érthetetlen okokból, szinte, hogy egyszer csak felszívódik az ork mellől. Nem tudni, hogy mi lelte, lehet, hogy csak egy vadat pillantott meg és nem akarta hangjával elijeszteni, ezért csenden odalopózott, így Toragg nem vette észre, merre is kószált el, vagy csak simán faképnél hagyta a nagyra nőtt monstrumot. Az ork körülnéz, Ex nyomait kutatva, de sehol semmi.*
~Hova tűnhetett ez a jómadár? Ejh... Akkor ma is a fogadóban reggelizek, ezt a szarvas témát meg elhalasztom, de az biztos, hogy egyszer a közeljövőben teljesítésre kerül!~
*Vállat von, lévén, hogy akármennyire is fülel, még apró neszeket sem hall, mely a másik, közelben tartózkodását jelezné. Toragg eléggé furcsállja a dolgot, hogy nem vette észre a férfi távozását, tán még kicsit sajnálja is a dolgot, de ez van... Eredeti úti célja felé veszi az irányt, mégpedig a tisztás irányába.*
*Az említett helyszínre érve, már szinte érezhető a mágia, melyet csak úgy áraszt magából itt, szinte minden. Lép párat a tisztást körbeölelő fák karikájának középpontja felé, majd térdre ereszkedik olyan formán, mint ahogy a hárpiák előtt, még a kastélynál lévő kis túrája alkalmával.*
-Wen yaord, wen porris'lim. Porris'lim, erel'parale radn Rawok, erel'harpin radn erel'traeh. Plaar Rhou'lim'tor, tar serrol Tho'Rhee thorlmu yaord radn serrol'lim tho darob'lim tho'warolis'lim radn Rezuk'kram. Serrol Rhee'lim'tor! Raayk Toragg.
*Mormolja halkan az imát, melyet minden másik reggel is, hogy erőt és segedelmet kérjen az Ősöktől. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül meg is fogja kapni, elvégre nem a szellemek bírnak a legnagyobb befolyással erre a világra, mégis úgy érzi, hogy az ökleivel mért ütések erősebbek, agya is jobban jár, valamint fürgébb is, mint mikor valamilyen okból kifolyólag el kell hanyagolnia kora reggeli fohászát.*
-Tho Rhou shalloum'tor alec, Rhee horeop Rhou'tor!-
*Hallatszik alig érthetően egy furcsa hang az ork fejében, mely vagy csak egy, vagy több hang együttes mantrája; közelről és egyszerre távolról is, melyet csak ő hall és senki más. Az Ősök beszélnek hozzá, legalábbis Toragg ezt vallja, de ennek az ellenkezőjét már senki sem tudja megmagyarázni neki, ő így nevelkedett, sőt... A törzs, melyben élt, is ugyan ezeket a hangokat követte és tán még követik is, feltéve, ha találtak a sámán helyére valakit, aki ugyancsak átadja a kapott üzenetet. Az ork, vaskos karjait melleire helyezi, majd egy utolsó, halk szóval köszön el az Ősöktől, mindezek után fölegyenesedve eddigi helyzetéből.*
~Na, ez is megvan, akkor jöhet már tényleg a reggeli!~