//Régi ház és új otthon//
//Rendoll//
*Nem kislány már, hogy nem merje megnézni a férfit, aki tetszik neki, és főleg így, hogy az bizony már a férje. A szertartás a világ legegyszerűbbje volt, Lia számára mégis a legcsodálatosabb.
Óvatos mozdulattal megforgatja az ujján a karikagyűrűjét, ami pontosan illik rá, nem lötyög, de nem is szorít.
Rendoll őt nézi, és Lia elmosolyodik. Egyszerűen boldog. Ez előtt a ház előtt sosem volt igazi otthona, Rendoll előtt sosem volt igazi társa. Szerencsésnek érzi magát, hogy itt lehet, hogy együtt vannak, hogy egymásra találtak. Ahogy azért is, hogy Rendoll hasonlóan érez, hogy a férfi képes volt megnyílni, hogy a múltbéli fájdalmai visszahúzódtak és már nem keresi a veszélyeket.*
~A karavánút, az nem volt semmi, se könnyű se egyszerű vállalkozásnak nem mondanám és veszélytelen sem volt. A végén az a lovas csata! Szerencse, hogy volt nálunk gyógyító ital, különben lehettem volna akármilyen ügyes, Rend arcán örökre ott maradt volna a nyom. Nem mintha akkor kevésbé szerettem volna, de mégis jobb így. Az emlékek így is előjönnek néha.~
*Igen, Lia annak is örül, hogy a férje másban is örömét leli, nem csak a kardforgatásban. Nem mintha akkor elfordulna Rendtől, ha a férfi továbbra is karavánokat kísérne, vagy más hasonló munkát végezne, mert nem, sőt Lia vele tartana, hiszen karavánok mellett nőtt fel, neki nem idegen az az életforma sem, de mégis örül és sokkal nyugodtabb, hogy a városban laknak, és hogy a párja tisztes foglalkozást keresett magának.*
~A kocsik reparálása bizony fontos munka, és szakértelmet kíván. Igen. Majd híre megy, és akkor lesznek megrendeléseink is. Kialakul. De a házgondnokság is mindenképpen jó állás. És majd lesz valahogy. A lényeg, hogy együtt vagyunk.~
- Talán minden nap nem, de ez után az ebéd után lesz még alkalom, úgy érzem.
*Lia lustán nyújtózkodik, de aztán munkához is látnak, már amennyire a konyha rendbetétele az, bár ha ketten együtt végzik, akkor szórakozás is.*
- Nem. Komolyan nem. De nagyon jóllaktam, ennek ellenére inkább jobb lenne a friss levegőn. Nem tenne jót, ha átaludnám a délutánt.
*Lia a párjára kacsint, mókásan, de amit mond annak egy része komoly. El tudna dőlni, ugyanakkor azzal valóban teljesen felborulna a napi ritmusa, és végül egész éjjel nem tudna pihenni.*
- Benne vagy? *kuncogni kezd.* Miért van olyan érzésem, hogy nem alvásra gondolnál?
*Lia finoman elpirul, majd egy picit bólint.*
- Majd egy kis könnyű vacsora után, uram, meg egy fürdő után...
*Rendoll ötletére azonnal rábólint.*
- A kocsi jó lenne, ott úgyis leszállunk és sétálunk is, de ha sikerül valami értékeset találni, akkor nem kellene cipekednünk és hazafelé is kényelmesebb volna.
*Így végül a kocsival indulnak el, és persze Gebével, lévén Nastor túl előkelőnek gondolja magát ahhoz, hogy ilyen kiruccanásokon csak úgy, hámba fogva, rész vegyen.
A zsákok és a lapátok a kocsi hátuljában vannak, ők ketten a bakon, Lia Rendoll vállához simul.*
- Szerencsénk van, hogy ennyire szép idő lett mostanra *mondja egyszerűen és az éppen csak bárányfelhős őszi égre pillant.* Szerinted milyen a fánk ilyenkor, mikor a lombok már arany és rozsda színt kapnak?
*Ujjaikat összefonva beszélgetnek míg szépen komótosan elhúzza gebe a kocsit a tisztásra.*
- Igen, sajnos egyre nehezebben megy neki, de azért még mindig igyekszik. Ha ma találunk valami érdemeset, akkor holnap el tudjuk majd rakni. Már kinéztem egy részt a hátsó kerítés előtt, késő délelőttől süti a nap is, pont jó hely.
*Közben megérkeznek, és Lia mosolyogva néz körbe.*
~Ott van.~
*Pillantása szinte azonnal megtalálja az ő fájukat.*
- Szeretem ezt a helyet. Mondtam már? *A fáról a kedvesére pillant.*