Arthenior - Erdőszéli tisztás
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 139 (2761. - 2780. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
2780. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-07-21 14:49:11
Üzenet elküldve: 2015-07-21 14:49:11
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Emlékek sebei//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Rendoll csókja elmélyül, és ez a csók úgy hat Liára, mint a bimbóra a nyári napsugár, kivirul tőle, megnyílik, életre kel, olyan életre, amit eddig nem ismert.
Csókolták már meg mások is, többen is, de egyik csók sem volt ilyen mély, ennyire szenvedélyes, követelőző és egyben adakozó. A lány feje szédül, lehunyt szemei előtt szikrák táncolna, ajkait megnyitja, öleli ő is a férfit, hiszen nőből van, fiatal, egészséges, ahogy Rendoll is az.
valahol mélyen tudta, vagy inkább csak érezte, hogy ez lehetne akár így is kettejük között. Mi másért csókolta volna meg tegnap a férfi láztól forró ajkait? Biztos kereshetett volna más megoldást is, hogy beadja neki az orvosságot, de ő inkább mentségeket keresett magának.
Nem bánta meg. Most se bánja, akkor sem fogja bánni, ha kiderülne, hogy ostobaság, mert gyönyörű csodás ostobaság akkor.
A férfi a nevét suttogja, az ő nevét!
Az ajkai a nyakán vándorolnak le, elérik a kulcscsontját, majd a másik oldalon visszafelé indulnak.
Lia átöleli, belesimogat a szőke tincsekbe, megcirógatja a tarkóját, ujjai a vállaiba mélyednek a ruha szövetén át.*
~Vajon milyen lenne a bőrét érezni, azt simítani?~
*Nem tiltakozik, mikor Rendoll a térdét cirógatja meg, akkor sem, mikor az érdes férfitenyér a combján siklik végig.
Mert jó, és izgató, és finom, és akarja még. Mert most érzi, hogy él, hogy valaki vonzónak látja, talán még szépnek is, hogy valakinek szüksége van rá, nem mint gyógyítóra, hanem rá, önmagáért.
Újra csókolják egymás, Lia kissé felemelkedik a férfihoz simul, mint aki érezni vágyik, és így is van, szeretné, akarja...
Mégis, az az egy elsuttogott szó téríti magához, ami más lányokat és nőket elandalít és kezessé tesz.*
~Szeretlek.~
*Lia nagyot nyel, keze végigsimít Rendoll karján, ujjai az erős csukló köré fonódnak, gyengéd, de határozott mozdulattal tolja el a férfi kezét a combja tövétől.
Még soha semmi nem esett ennyire nehezére, pedig, ha a férfi olyan tisztességes, mint eddig, akkor harcolnia sem kell ellene, ámde mikor felnéz az égkék szemekbe számít rá, hogy értetlenséget lát majd.
Talán sértettséget is, vagy megbántottságot, sőt, még a dühre is felkészül.
Mégsem tehet mást.*
- Hiszen alig ismersz még *súgja halkan.*
~Vonzódsz hozzám, elhiszem, és bizonyára hálás is vagy, és hasonlítok Ehnorára, ami nem is tudom előny-e ilyenkor, vagy inkább nehezebbé teszi a dolgokat. Vágysz rám. Igen, bizonyára, a tested kétségtelenül.~
*Hiszen Lia pontosan érezte, mennyire.*
~Talán már kedvelsz is engem, ahogy én is téged. De szeretni?~
*Némán néz a férfi szemébe, próbálja kiolvasni belőle, mit gondolhat a másik, mit érezhet.*
~Talán szeretsz is már. Vagy talán fogsz. Adj még nekem időt, hogy tudjam! Adj még magadnak is időt, hogy te is biztosan tudd!~
*Lia ki akarná mondani ezeket a szavakat, talán ki is fogja pár óra múlva, ha Rendoll most nem hagyja magára, mert most csak annyit tud mondani:*
- Adj még időt, kérlek!
*Nem löki el magától a férfit, csak reménykedve nézi, annyira szeretné, ha a másik megértené, hogy számára ez még túl gyors lenne, hiszen csak egy bő napja találkoztak.*
- Rendoll *súgja gyengéden a nevét*, kérlek, várjunk még, amíg...
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Rendoll csókja elmélyül, és ez a csók úgy hat Liára, mint a bimbóra a nyári napsugár, kivirul tőle, megnyílik, életre kel, olyan életre, amit eddig nem ismert.
Csókolták már meg mások is, többen is, de egyik csók sem volt ilyen mély, ennyire szenvedélyes, követelőző és egyben adakozó. A lány feje szédül, lehunyt szemei előtt szikrák táncolna, ajkait megnyitja, öleli ő is a férfit, hiszen nőből van, fiatal, egészséges, ahogy Rendoll is az.
valahol mélyen tudta, vagy inkább csak érezte, hogy ez lehetne akár így is kettejük között. Mi másért csókolta volna meg tegnap a férfi láztól forró ajkait? Biztos kereshetett volna más megoldást is, hogy beadja neki az orvosságot, de ő inkább mentségeket keresett magának.
Nem bánta meg. Most se bánja, akkor sem fogja bánni, ha kiderülne, hogy ostobaság, mert gyönyörű csodás ostobaság akkor.
A férfi a nevét suttogja, az ő nevét!
Az ajkai a nyakán vándorolnak le, elérik a kulcscsontját, majd a másik oldalon visszafelé indulnak.
Lia átöleli, belesimogat a szőke tincsekbe, megcirógatja a tarkóját, ujjai a vállaiba mélyednek a ruha szövetén át.*
~Vajon milyen lenne a bőrét érezni, azt simítani?~
*Nem tiltakozik, mikor Rendoll a térdét cirógatja meg, akkor sem, mikor az érdes férfitenyér a combján siklik végig.
Mert jó, és izgató, és finom, és akarja még. Mert most érzi, hogy él, hogy valaki vonzónak látja, talán még szépnek is, hogy valakinek szüksége van rá, nem mint gyógyítóra, hanem rá, önmagáért.
Újra csókolják egymás, Lia kissé felemelkedik a férfihoz simul, mint aki érezni vágyik, és így is van, szeretné, akarja...
Mégis, az az egy elsuttogott szó téríti magához, ami más lányokat és nőket elandalít és kezessé tesz.*
~Szeretlek.~
*Lia nagyot nyel, keze végigsimít Rendoll karján, ujjai az erős csukló köré fonódnak, gyengéd, de határozott mozdulattal tolja el a férfi kezét a combja tövétől.
Még soha semmi nem esett ennyire nehezére, pedig, ha a férfi olyan tisztességes, mint eddig, akkor harcolnia sem kell ellene, ámde mikor felnéz az égkék szemekbe számít rá, hogy értetlenséget lát majd.
Talán sértettséget is, vagy megbántottságot, sőt, még a dühre is felkészül.
Mégsem tehet mást.*
- Hiszen alig ismersz még *súgja halkan.*
~Vonzódsz hozzám, elhiszem, és bizonyára hálás is vagy, és hasonlítok Ehnorára, ami nem is tudom előny-e ilyenkor, vagy inkább nehezebbé teszi a dolgokat. Vágysz rám. Igen, bizonyára, a tested kétségtelenül.~
*Hiszen Lia pontosan érezte, mennyire.*
~Talán már kedvelsz is engem, ahogy én is téged. De szeretni?~
*Némán néz a férfi szemébe, próbálja kiolvasni belőle, mit gondolhat a másik, mit érezhet.*
~Talán szeretsz is már. Vagy talán fogsz. Adj még nekem időt, hogy tudjam! Adj még magadnak is időt, hogy te is biztosan tudd!~
*Lia ki akarná mondani ezeket a szavakat, talán ki is fogja pár óra múlva, ha Rendoll most nem hagyja magára, mert most csak annyit tud mondani:*
- Adj még időt, kérlek!
*Nem löki el magától a férfit, csak reménykedve nézi, annyira szeretné, ha a másik megértené, hogy számára ez még túl gyors lenne, hiszen csak egy bő napja találkoztak.*
- Rendoll *súgja gyengéden a nevét*, kérlek, várjunk még, amíg...
2779. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-07-20 22:24:55
Üzenet elküldve: 2015-07-20 22:24:55
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Emlékek sebei//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Lia nem tiltakozik most sem, ahogy eddigi csókváltásaik alkalmával sem, pedig most mohón fedezi fel a szájának minden édes részét. Érzi az ujjakat, ahogy hajába hatolnak, minden hívja és csábítja, hogy menjen tovább az úton, aminek az ígérete, hogy Lia az övé lesz. Nem gondolkodik az ösztönök nyomása alatt, mert ha megtenné eszébe juthatna, hogy alig egy napja ismeri és le van neki kötelezve, hogy kedves és ártatlannak tetsző lány, aki küzdelmeiben magára volt hagyatva, akkor nem merne ennyire közel furakodni hozzá, mert a tisztelet megakadályozná, hogy valódi vágyai teret nyerjenek, de most kikapcsolnak a gondolatai csak érzelmei kavarodnak szenvedélyével és emlékeivel, ahogy szája gyengéden kérve, aztán követelve csókolja tovább gyönyörű gyógyítóját. A nyögést hallva szenvedélye magasra ível. Mintha megint csak hívó jelzés lenne és bizonyítaná nem csak álmodik, ez a kecses, puha, érzéki valóság, ami testéhez simulva adja meg magát neki. Tenyere simogatva keres utat a lány bőréhez, hogy jobban érezze, de a ruha útját állja, így szája kezdi el simogatni a nyakán haladva végig a csupasz részeket.*
-Lia...
*Sóhajtja bele a nedves simogató csókokba a nevet, a lányét, akit ölelhet, aki szakasztott felesége mása, mégis az íze, az illata, az ívei mások. Érzi pontosan ahogyan keze lejjebb csúszik végig simogatva a combja felé, mert a felső ruha alatti bezártság kínzóan akadályozza, hogy érezze a selymes bőr érintését. A lány ruhájának alját kezdi el simogató keze felfelé simítani, meglelve végre az utat a hosszú lábakhoz. A ruha alja tenyere alatt redőzik felfelé, amíg eléri végre Liát magát. A térde immár kiszabadultan a ruha fogságából lehet simogató keze alatt. Vére ereiben gyorsabban kezd száguldani, ahogy keze elindul feljebb haladva a térd fölé. Érezni őt, simítani a bársonyos bőrét, mindennél többet jelent most, mintha az egész világa fájdalmával együtt megszűnt volna létezni és csak Lia töltené ki lelke minden részét. Csókja simogatásai nyaka alatt a szabadon hagyott részek felé jár, hogy ugyanazt az utat bejárva vissza is találjon ismét a rózsaszín ajkakra.*
~Légy az enyém Lia...~
*Kezei a ruha alatt már a vászon alsónál járnak és ujjai alatt érzi annak redőit is. Minden érintés csak bódultabbá teszi és feszíti belülről egy szó, amit nem mondott ki olyan hosszú ideje már és ami most kitölti elméjét az emlékekkel és a jelen szenvedélyével keveredve, hogy elérje végre ajkait és elhagyja azokat.*
-Szeretlek...
*Súgja rekedten a lány füléhez hajolva, hogy azután másik keze ujjai, a selymes dús hajkoronába hatolva vonják magukhoz újra csókolva őt. A csókkal lelke egy darabját is átküldi Liának, hogy többé kétség se maradhasson benne, a dobogó és még nagyon is élő szíve őt választotta. Mostantól hozzá tartozik az is bármit hozzon is a jövő.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Lia nem tiltakozik most sem, ahogy eddigi csókváltásaik alkalmával sem, pedig most mohón fedezi fel a szájának minden édes részét. Érzi az ujjakat, ahogy hajába hatolnak, minden hívja és csábítja, hogy menjen tovább az úton, aminek az ígérete, hogy Lia az övé lesz. Nem gondolkodik az ösztönök nyomása alatt, mert ha megtenné eszébe juthatna, hogy alig egy napja ismeri és le van neki kötelezve, hogy kedves és ártatlannak tetsző lány, aki küzdelmeiben magára volt hagyatva, akkor nem merne ennyire közel furakodni hozzá, mert a tisztelet megakadályozná, hogy valódi vágyai teret nyerjenek, de most kikapcsolnak a gondolatai csak érzelmei kavarodnak szenvedélyével és emlékeivel, ahogy szája gyengéden kérve, aztán követelve csókolja tovább gyönyörű gyógyítóját. A nyögést hallva szenvedélye magasra ível. Mintha megint csak hívó jelzés lenne és bizonyítaná nem csak álmodik, ez a kecses, puha, érzéki valóság, ami testéhez simulva adja meg magát neki. Tenyere simogatva keres utat a lány bőréhez, hogy jobban érezze, de a ruha útját állja, így szája kezdi el simogatni a nyakán haladva végig a csupasz részeket.*
-Lia...
*Sóhajtja bele a nedves simogató csókokba a nevet, a lányét, akit ölelhet, aki szakasztott felesége mása, mégis az íze, az illata, az ívei mások. Érzi pontosan ahogyan keze lejjebb csúszik végig simogatva a combja felé, mert a felső ruha alatti bezártság kínzóan akadályozza, hogy érezze a selymes bőr érintését. A lány ruhájának alját kezdi el simogató keze felfelé simítani, meglelve végre az utat a hosszú lábakhoz. A ruha alja tenyere alatt redőzik felfelé, amíg eléri végre Liát magát. A térde immár kiszabadultan a ruha fogságából lehet simogató keze alatt. Vére ereiben gyorsabban kezd száguldani, ahogy keze elindul feljebb haladva a térd fölé. Érezni őt, simítani a bársonyos bőrét, mindennél többet jelent most, mintha az egész világa fájdalmával együtt megszűnt volna létezni és csak Lia töltené ki lelke minden részét. Csókja simogatásai nyaka alatt a szabadon hagyott részek felé jár, hogy ugyanazt az utat bejárva vissza is találjon ismét a rózsaszín ajkakra.*
~Légy az enyém Lia...~
*Kezei a ruha alatt már a vászon alsónál járnak és ujjai alatt érzi annak redőit is. Minden érintés csak bódultabbá teszi és feszíti belülről egy szó, amit nem mondott ki olyan hosszú ideje már és ami most kitölti elméjét az emlékekkel és a jelen szenvedélyével keveredve, hogy elérje végre ajkait és elhagyja azokat.*
-Szeretlek...
*Súgja rekedten a lány füléhez hajolva, hogy azután másik keze ujjai, a selymes dús hajkoronába hatolva vonják magukhoz újra csókolva őt. A csókkal lelke egy darabját is átküldi Liának, hogy többé kétség se maradhasson benne, a dobogó és még nagyon is élő szíve őt választotta. Mostantól hozzá tartozik az is bármit hozzon is a jövő.*
2778. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-07-20 21:15:52
Üzenet elküldve: 2015-07-20 21:15:52
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Emlékek sebei//
*Csókok. A tarkóján!
Válasz helyett, vagy ahelyett, hogy a férfi megmozdulna, csókokat kap?
Lia egy pillanatig semmit sem ért, de aztán leesik neki, hogy Rendoll valószínűleg még félig álmodik, vagy nem csak félig. Így valamennyivel érthetőbbek a csókok, és talán még akár bocsánatosak is.
Lia nem buta nő, tudja ő, hogy a férfiak olykor, sőt nem is annyira ritkán, bizony álmodnak érzéki dolgokról. Ez normális, és teljességgel természetes, hiszen az ő életük sem csak csata, vagy favágás.
Lia megbocsáthatónak tartja a hajába, a nyakába záporozó csókocskákat, betudja annak, hogy a sebesültje még nem ébredt fel rendesen. Van ilyen. Néha még nők is álmodnak hasonlókat, ezt biztosan tudja. Csak a férfiak gyakrabban.
De legalább végre megmoccan mögötte Rendoll.
Elengedi a karját.*
~Na, végre! Mindjárt felemeli rólam a karját, elég kínos már így is a helyzet, főleg azok után a kis csókok után.~
*Lia nyaka még mindig bizsereg, hiszen neki sem jeges víz folyik az ereiben, ugyanakkor úgy véli, ez csak amolyan ösztönös reakció volt a féri részéről.*
~Lázálom, hasonlóság, most pedig álom. Ösztönös mind. Nem szabad mást hinnem.~
*A férfi végre elengedi a hideg acélt, és Lia már-már fellélegezne, mikor érzi, hogy cseberből vederbe került, mert a meleg férfikéz most az ő oldalán vándorol felfelé, és még feljebb, hogy újra magához ölelje.*
– Ó! *sikkant egy aprót, de inkább meglepetten, na jó, picit talán felháborodottan is, pedig önmagában az érintés nem kellemetlen, sőt! És bizony ez nem teszi könnyebbé a lány dolgát.*
– Hát én sem tudom, honnan támadnak ilyen ötleteid! *morogja, és ficeregni kezd, hogy szabaduljon. Kérdés csak az, hogy vajon ez mennyire hatásos?
Ugyanis a férfi hirtelen fordít rajta egyet, és Lia a hátán találja magát.
Ha más lenne itt, akkor most sikítana és rúgna, de így csak pislog, majd mindenhova néz, csak azokba az égkék szemekbe nem, inkább szemügyre veszi a férfi homlokát, a homlokába lógó szőke tincseket, az orra vonalát, az állát, ami így reggelre kissé borostás, a száját…*
~A száját nem kellett volna, nagyon nem!~
*Lia végül mégis a fölé hajló férfi szemébe néz, mikor az a nevén szólítja, és el se tud tőle szakadni, akkor sem, mikor érzi, hogy a férfi lélegzete felgyorsul, akkor sem, mikor közelebb hajol és akkor sem, mikor az ajkai a szájára tapadnak.
Ehhez képest, ami tegnap este történt ártatlan gyermeki puszi volt csak!
Gyengéd, mégis forrón perzselő, édes, mint a nyáron termő őszibarack, amit csak ízlelne az ember még és újra. Lia pedig nőből van, és már rég nem csókolta meg senki.
Így pedig…? Nem is tudja, volt-e bárki.
Ujjai alatt meleg bőrt érez, a borosták finom karcolását, aztán selymes hajat.*
~Bűn, hogy egy férfinak ennyire puha és selymes lehet a haja!~
*Halk nyögést hall, de nem tudja, hogy melyiküktől származik, talán tőle, végigsimogat a férfi tarkóján, miközben viszonozza a csókját.*
*Csókok. A tarkóján!
Válasz helyett, vagy ahelyett, hogy a férfi megmozdulna, csókokat kap?
Lia egy pillanatig semmit sem ért, de aztán leesik neki, hogy Rendoll valószínűleg még félig álmodik, vagy nem csak félig. Így valamennyivel érthetőbbek a csókok, és talán még akár bocsánatosak is.
Lia nem buta nő, tudja ő, hogy a férfiak olykor, sőt nem is annyira ritkán, bizony álmodnak érzéki dolgokról. Ez normális, és teljességgel természetes, hiszen az ő életük sem csak csata, vagy favágás.
Lia megbocsáthatónak tartja a hajába, a nyakába záporozó csókocskákat, betudja annak, hogy a sebesültje még nem ébredt fel rendesen. Van ilyen. Néha még nők is álmodnak hasonlókat, ezt biztosan tudja. Csak a férfiak gyakrabban.
De legalább végre megmoccan mögötte Rendoll.
Elengedi a karját.*
~Na, végre! Mindjárt felemeli rólam a karját, elég kínos már így is a helyzet, főleg azok után a kis csókok után.~
*Lia nyaka még mindig bizsereg, hiszen neki sem jeges víz folyik az ereiben, ugyanakkor úgy véli, ez csak amolyan ösztönös reakció volt a féri részéről.*
~Lázálom, hasonlóság, most pedig álom. Ösztönös mind. Nem szabad mást hinnem.~
*A férfi végre elengedi a hideg acélt, és Lia már-már fellélegezne, mikor érzi, hogy cseberből vederbe került, mert a meleg férfikéz most az ő oldalán vándorol felfelé, és még feljebb, hogy újra magához ölelje.*
– Ó! *sikkant egy aprót, de inkább meglepetten, na jó, picit talán felháborodottan is, pedig önmagában az érintés nem kellemetlen, sőt! És bizony ez nem teszi könnyebbé a lány dolgát.*
– Hát én sem tudom, honnan támadnak ilyen ötleteid! *morogja, és ficeregni kezd, hogy szabaduljon. Kérdés csak az, hogy vajon ez mennyire hatásos?
Ugyanis a férfi hirtelen fordít rajta egyet, és Lia a hátán találja magát.
Ha más lenne itt, akkor most sikítana és rúgna, de így csak pislog, majd mindenhova néz, csak azokba az égkék szemekbe nem, inkább szemügyre veszi a férfi homlokát, a homlokába lógó szőke tincseket, az orra vonalát, az állát, ami így reggelre kissé borostás, a száját…*
~A száját nem kellett volna, nagyon nem!~
*Lia végül mégis a fölé hajló férfi szemébe néz, mikor az a nevén szólítja, és el se tud tőle szakadni, akkor sem, mikor érzi, hogy a férfi lélegzete felgyorsul, akkor sem, mikor közelebb hajol és akkor sem, mikor az ajkai a szájára tapadnak.
Ehhez képest, ami tegnap este történt ártatlan gyermeki puszi volt csak!
Gyengéd, mégis forrón perzselő, édes, mint a nyáron termő őszibarack, amit csak ízlelne az ember még és újra. Lia pedig nőből van, és már rég nem csókolta meg senki.
Így pedig…? Nem is tudja, volt-e bárki.
Ujjai alatt meleg bőrt érez, a borosták finom karcolását, aztán selymes hajat.*
~Bűn, hogy egy férfinak ennyire puha és selymes lehet a haja!~
*Halk nyögést hall, de nem tudja, hogy melyiküktől származik, talán tőle, végigsimogat a férfi tarkóján, miközben viszonozza a csókját.*
2777. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-07-20 16:35:25
Üzenet elküldve: 2015-07-20 16:35:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Emlékek sebei//
*Finom az illata és olyan jó, hogy mellette ébredhet. A tudatáig csak lassan hatol el a gondolat. Az álom jótékony leple alatt egy lökést érez, ami az ébrenlét felszíne felé löki, de még nem kel fel. Visszahúzza még a jótékony álom, ami a tudatára borult a hajnal kezdetén, de a mocorgás éberebbé teszi és elkezdi észlelni a karján pihenő fej súlyát. Mocorog egy kicsit a test másik karja alatt.*
~Persze Ehnora kelt fel előbb, ha későn jövök mindig felébreszt, hogy szeresem.~
*Kicsit felé hajol félálomban és a tarkójához simítja az állát, hogy finom csókokat leheljen rá. Közben kardot tartó keze erősebben öleli magához a puha női testet. A felszólítás eljut a füléig és nem kis zavarodottságot okoz a reggeli ébredés és álom határvonalán keringve. Keze megmozdul és érzi, hogy a kardot fogja.*
~Miért hoztam a kardot az ágyunkba?~
*Elengedi a kardot kicsit már zsibbadt ujjai közül, aztán végigvezeti tenyerét a női test vonalán felfelé, hogy kicsit feljebb ölelje magához jobban.*
-Bocsáss... meg ne tudom, hogy támadhatott ilyen ötletem.
*Mosolyog a gondolatra, aztán érzékeihez eljut a fű és a természet illata, a zajok is megütik a fülét, ahogy végleg jön a tudata a felszínre a valóság felé. Kicsit megnyitja a szemét, hogy beszűrődjön rajta egy pár vakító fénynyaláb. A haj stimmel, aminek a színe foltokban jelenik meg előtte, de a hely... fa van fölöttük és a szél borzolja a leveleiket. Tudata végképp felébred és olyan hirtelen tör rá a tegnapi nap, a mai, hogy szeme egy pillanatra tágra nyílva kipattan.*
~LIA!~
*Hirtelen fordítja magához a női testet, karjával rásegítve egy kicsit és fölé emelkedve néz rá, hogy a végső bizonysága meglegyen az arcát látva. A kék szemek, a makacs áll, igen ez Lia és valószínűleg álmában közelebb került hozzá, mint azt eredetileg tervezte. A közelsége, mint eddig mindig, most is csodás érzés, sőt felébreszti a vágyat benne... illetve... már nem is kell keltegetni, mivel erősen ébren van.*
-Lia én...
~... sajnálom. Sajnálom? Nem, nem sajnálom, hogy melletted ébredhetek azt sajnálom, hogy eddig nem tehettem.~
*Nem kell hozzá sok idő, hogy újra elvesszen a kék tekintetben miután megtalálta. Elemi erővel kezdi vonzani a sötét rózsaszín száj, amit már kétszer érzett a sajátján. Légzése egy kicsit gyorsulni kezd. Most kellene elengednie és bocsánatot kérnie, az lenne a lovagias, de a vágyai ellen ezúttal elbukik, ha Lia nem állítja meg lassan foglyul ejtve szemeit közelít felé amíg csak szájuk egybe nem olvad, hogy újra ízlelje, minden eddiginél szenvedélyesebben.*
A hozzászólás írója (Rendoll Tawinn) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.07.20 16:42:34
*Finom az illata és olyan jó, hogy mellette ébredhet. A tudatáig csak lassan hatol el a gondolat. Az álom jótékony leple alatt egy lökést érez, ami az ébrenlét felszíne felé löki, de még nem kel fel. Visszahúzza még a jótékony álom, ami a tudatára borult a hajnal kezdetén, de a mocorgás éberebbé teszi és elkezdi észlelni a karján pihenő fej súlyát. Mocorog egy kicsit a test másik karja alatt.*
~Persze Ehnora kelt fel előbb, ha későn jövök mindig felébreszt, hogy szeresem.~
*Kicsit felé hajol félálomban és a tarkójához simítja az állát, hogy finom csókokat leheljen rá. Közben kardot tartó keze erősebben öleli magához a puha női testet. A felszólítás eljut a füléig és nem kis zavarodottságot okoz a reggeli ébredés és álom határvonalán keringve. Keze megmozdul és érzi, hogy a kardot fogja.*
~Miért hoztam a kardot az ágyunkba?~
*Elengedi a kardot kicsit már zsibbadt ujjai közül, aztán végigvezeti tenyerét a női test vonalán felfelé, hogy kicsit feljebb ölelje magához jobban.*
-Bocsáss... meg ne tudom, hogy támadhatott ilyen ötletem.
*Mosolyog a gondolatra, aztán érzékeihez eljut a fű és a természet illata, a zajok is megütik a fülét, ahogy végleg jön a tudata a felszínre a valóság felé. Kicsit megnyitja a szemét, hogy beszűrődjön rajta egy pár vakító fénynyaláb. A haj stimmel, aminek a színe foltokban jelenik meg előtte, de a hely... fa van fölöttük és a szél borzolja a leveleiket. Tudata végképp felébred és olyan hirtelen tör rá a tegnapi nap, a mai, hogy szeme egy pillanatra tágra nyílva kipattan.*
~LIA!~
*Hirtelen fordítja magához a női testet, karjával rásegítve egy kicsit és fölé emelkedve néz rá, hogy a végső bizonysága meglegyen az arcát látva. A kék szemek, a makacs áll, igen ez Lia és valószínűleg álmában közelebb került hozzá, mint azt eredetileg tervezte. A közelsége, mint eddig mindig, most is csodás érzés, sőt felébreszti a vágyat benne... illetve... már nem is kell keltegetni, mivel erősen ébren van.*
-Lia én...
~... sajnálom. Sajnálom? Nem, nem sajnálom, hogy melletted ébredhetek azt sajnálom, hogy eddig nem tehettem.~
*Nem kell hozzá sok idő, hogy újra elvesszen a kék tekintetben miután megtalálta. Elemi erővel kezdi vonzani a sötét rózsaszín száj, amit már kétszer érzett a sajátján. Légzése egy kicsit gyorsulni kezd. Most kellene elengednie és bocsánatot kérnie, az lenne a lovagias, de a vágyai ellen ezúttal elbukik, ha Lia nem állítja meg lassan foglyul ejtve szemeit közelít felé amíg csak szájuk egybe nem olvad, hogy újra ízlelje, minden eddiginél szenvedélyesebben.*
A hozzászólás írója (Rendoll Tawinn) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.07.20 16:42:34
2776. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-07-20 11:20:33
Üzenet elküldve: 2015-07-20 11:20:33
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Emlékek sebei//
*Pontosan látja, hogy Rendoll nem ért vele egyet, de ettől függetlenül ő nem tartja magát csodatévőnek, és úgy véli, semmire sem ment volna, ha a férfi nem lenne fiatal, egészséges, és nem akarna élni. Azt viszont nem tudja, hogy mi hozta meg az életkedvét, de azt is lehetségesnek tartja, hogy valahol mélyen mindig is élni akart, akármi is történt, hiszen évekig kitartott, pedig Lia aztán pontosan tudja, hányféle módon keresheti valaki a veszélyt, elég példával találkozott már.
Elgondolkodik ezen, de aztán észreveszi, hogy Rendoll rajta felejtette a pillantását, és az is feltűnik neki, hogy valami nagyon nem tetszik a férfinak, de mielőtt rákérdezhetne, hogy mi a baj, ő már meg is szólal.*
- Igaz, elsülhet nagyon rosszul is. Nem hiszem, hogy az én szüleimet érdekelte volna, talán a fiatalabb fivéremet igen, de nem tudom. Kései gyerek vagyok. A nővérem már anya volt, mikor én születtem, az idősebbik fivérem már felnőtt, apánk utóda, az ifjabb is már a kamaszkora végén. Én csak úgy voltam, anyám nem épült fel soha rendesen utánam, apánknak csak plusz gondot jelentettem, egy újabb lány, akit majd ki kell házasítani, hozományt adni... Jó megoldásnak tűnt a férjem. Nem voltam egészen tizenöt. Ő fiatal volt, elég jóképű, gazdag is, kereskedő, mint az apám. Nem volt taszító. Nem szerettem, de a nővérem biztatott, hogy nekem még jobb is, mint neki, mert az én férjem legalább fiatal, és majd megszeretem, ahogy ő is megszerette a magáét *mesél halkan a lány.* És örültem, mikor azt mondta, hogy nincs abban semmi sürgető, hogy mi ketten, hogy nagyon fiatalka vagyok és várunk. Gondoltam, akkor tényleg kapok időt. Sose bántott, úgy értem, nem ütött meg, nem kiabált rám. Mindenem megvolt amit aranyért kapni lehet. De... egyszerűen nem érdekeltem.
*Lia megvonja a vállát. Nem, nem törődött ő bele, de időbe telt amíg rájött, mi is a gond.*
- Aztán eljöttem tőle.
*A férfi ha rákérdez, talán még több részletet is megtudhat majd, de Lia magától most nem mond többet.
A lány hálás a témaváltásért, de aztán a férfi szavai, amit mond és ahogy, nevetnie kell, miközben fülig vörösödik, ahogy elképzeli a helyzetet, hogy mi lett volna, ha OTT sérül meg.*
- Ajj, azt jobb el sem képzelni! Nagyon fáj ám ott, meg nagyon vérzik is! Jó, hogy az a részed egészben maradt!
*Mikor kimondja jön csak rá, hogy a szavait bizony lehet máshogy is érteni, még mélyebben pirul, de ennek ellenére valóban úgy gondolja, hogy igencsak szomorú lett volna, ha a férfinak az a része sérült volna meg.
Egy hosszú percig Rendoll égkék szemeibe néz, majd a tűzbe bámul, végül elhelyezkedik.*
- Jó éjszakát neked is! *suttogja.
Egy darabig még mocorog, de végül elnyomja az álom.
Meleg és puha, nem, nem puha, meleg és kemény a párnája, de jó rajta aludni. Olyan biztonságos. Jó az illata is. Nem is tudja mikor aludt utoljára illatos ágyban. Erdő és fák illete van, és vadvirágok, és még valami izgalmasabb illat, bőr és fűszer, és valami nyomja a derekát.
A pillái résén át látja, már világosodik, megmoccan, nyújtózna, de a párna is mozogni kezd a feje alatt kicsit.*
~Párna? Milyen párna?~
*Újra érzi a súlyt a derekán, a hátának simuló melegséget, a fenekének nyomódó keménységet.*
~Hogymivan?~
*Oldalra fordítja a fejét és már tudja, mielőtt igazán megnézte volna, a párnája a férfi egyik karja, a derekén a másik, a hátának feszül a mellkasa, a fejét pedig azért fordítja nehezen, mert Rendoll félig ráfeküdt a hajára. Lia szeretne megmoccanni, de az nem megy olyan egyszerűen, a szoknyája is fogságba esett, nem tud csak úgy felkelni vagy odébb csúszni.
Megböki hát a szőkét és halkan megszólal:*
- Odébb mennél és eltennéd a kardodat? Nyomja a hátsóm.
*Lia még csak ébredezik, így a legegyszerűbb következtetésre jut, és csak utána veszi észre, hogy a férfi a kezében szorongatja a kardját. Az őt ölelő kezében. A testük előtt!
Kerekre nyílnak a szemei, az arca pipacsvörösre pirul, megmerevedik, és csak a szeme sarkából mer Rendollra sandítani.*
*Pontosan látja, hogy Rendoll nem ért vele egyet, de ettől függetlenül ő nem tartja magát csodatévőnek, és úgy véli, semmire sem ment volna, ha a férfi nem lenne fiatal, egészséges, és nem akarna élni. Azt viszont nem tudja, hogy mi hozta meg az életkedvét, de azt is lehetségesnek tartja, hogy valahol mélyen mindig is élni akart, akármi is történt, hiszen évekig kitartott, pedig Lia aztán pontosan tudja, hányféle módon keresheti valaki a veszélyt, elég példával találkozott már.
Elgondolkodik ezen, de aztán észreveszi, hogy Rendoll rajta felejtette a pillantását, és az is feltűnik neki, hogy valami nagyon nem tetszik a férfinak, de mielőtt rákérdezhetne, hogy mi a baj, ő már meg is szólal.*
- Igaz, elsülhet nagyon rosszul is. Nem hiszem, hogy az én szüleimet érdekelte volna, talán a fiatalabb fivéremet igen, de nem tudom. Kései gyerek vagyok. A nővérem már anya volt, mikor én születtem, az idősebbik fivérem már felnőtt, apánk utóda, az ifjabb is már a kamaszkora végén. Én csak úgy voltam, anyám nem épült fel soha rendesen utánam, apánknak csak plusz gondot jelentettem, egy újabb lány, akit majd ki kell házasítani, hozományt adni... Jó megoldásnak tűnt a férjem. Nem voltam egészen tizenöt. Ő fiatal volt, elég jóképű, gazdag is, kereskedő, mint az apám. Nem volt taszító. Nem szerettem, de a nővérem biztatott, hogy nekem még jobb is, mint neki, mert az én férjem legalább fiatal, és majd megszeretem, ahogy ő is megszerette a magáét *mesél halkan a lány.* És örültem, mikor azt mondta, hogy nincs abban semmi sürgető, hogy mi ketten, hogy nagyon fiatalka vagyok és várunk. Gondoltam, akkor tényleg kapok időt. Sose bántott, úgy értem, nem ütött meg, nem kiabált rám. Mindenem megvolt amit aranyért kapni lehet. De... egyszerűen nem érdekeltem.
*Lia megvonja a vállát. Nem, nem törődött ő bele, de időbe telt amíg rájött, mi is a gond.*
- Aztán eljöttem tőle.
*A férfi ha rákérdez, talán még több részletet is megtudhat majd, de Lia magától most nem mond többet.
A lány hálás a témaváltásért, de aztán a férfi szavai, amit mond és ahogy, nevetnie kell, miközben fülig vörösödik, ahogy elképzeli a helyzetet, hogy mi lett volna, ha OTT sérül meg.*
- Ajj, azt jobb el sem képzelni! Nagyon fáj ám ott, meg nagyon vérzik is! Jó, hogy az a részed egészben maradt!
*Mikor kimondja jön csak rá, hogy a szavait bizony lehet máshogy is érteni, még mélyebben pirul, de ennek ellenére valóban úgy gondolja, hogy igencsak szomorú lett volna, ha a férfinak az a része sérült volna meg.
Egy hosszú percig Rendoll égkék szemeibe néz, majd a tűzbe bámul, végül elhelyezkedik.*
- Jó éjszakát neked is! *suttogja.
Egy darabig még mocorog, de végül elnyomja az álom.
Meleg és puha, nem, nem puha, meleg és kemény a párnája, de jó rajta aludni. Olyan biztonságos. Jó az illata is. Nem is tudja mikor aludt utoljára illatos ágyban. Erdő és fák illete van, és vadvirágok, és még valami izgalmasabb illat, bőr és fűszer, és valami nyomja a derekát.
A pillái résén át látja, már világosodik, megmoccan, nyújtózna, de a párna is mozogni kezd a feje alatt kicsit.*
~Párna? Milyen párna?~
*Újra érzi a súlyt a derekán, a hátának simuló melegséget, a fenekének nyomódó keménységet.*
~Hogymivan?~
*Oldalra fordítja a fejét és már tudja, mielőtt igazán megnézte volna, a párnája a férfi egyik karja, a derekén a másik, a hátának feszül a mellkasa, a fejét pedig azért fordítja nehezen, mert Rendoll félig ráfeküdt a hajára. Lia szeretne megmoccanni, de az nem megy olyan egyszerűen, a szoknyája is fogságba esett, nem tud csak úgy felkelni vagy odébb csúszni.
Megböki hát a szőkét és halkan megszólal:*
- Odébb mennél és eltennéd a kardodat? Nyomja a hátsóm.
*Lia még csak ébredezik, így a legegyszerűbb következtetésre jut, és csak utána veszi észre, hogy a férfi a kezében szorongatja a kardját. Az őt ölelő kezében. A testük előtt!
Kerekre nyílnak a szemei, az arca pipacsvörösre pirul, megmerevedik, és csak a szeme sarkából mer Rendollra sandítani.*
2775. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-07-19 23:04:01
Üzenet elküldve: 2015-07-19 23:04:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Emlékek sebei//
*Megítélése szerint Lia túl szerény, ha az ő remek szervezetének tulajdonítja a felépülését. Valójában a lába és az életkedve is tőle tért vissza, azon nem segített volna, ha erős a szervezete és helyén dagadnak az izmai, de nem javítja ki a lányt. Inkább csak megállapítja magában megint, hogy milyen sok jó tulajdonsága van a lánynak. Most már mellé csaphatja a szerénységet is. Nem tud egyetérteni azzal, amit hall. Ő megküzdött az igaz szerelemért, de az is igaz, hogy nem volt ártatlan fiatal lány és pontosan tudta mit akar, ennek ellenére nem tud elmenni a tény mellett, hogy az érzelmeit mint olyat gyakorlatilag semmibe vették, amikor hozzá adták egy nyilvánvalóan vad idegenhez. Ez ellen fellázad a lelke, mert nem tudja ilyen könnyen felfogni a dolgokat mint Lia.*
~Lehet te is csak magadat győzködöd? Másképpen kellett volna ennek történnie. Egy becsületes jó fiúval kellett volna megesküdnöd, aki szívből szeret és érted van. Akinek a karjaiban elfelejtheted a bánatod, a fáradságod és szépnek álmodod a jövőt.~
-Kérdés ki mit tart borzasztónak, mert én például a kényszerházasságokat, ha nem is borzasztónak, de kegyetlennek mindenképpen tartom.
*Szidja belül magát, hogy ezt ki kellett mondania, de nem bírta megállni.*
~Jónak mondom, ő pontosan tudja ezt.~
*Inkább úgy dönt befogja a száját és nem szól többet ebben a témában. Mondjuk ez nem akadályozza meg abban, hogy gondoljon, de az már nem bánthatja meg legalább Liát.*
-Igen a többi részem szerencsésen megúszta a találkozást a fenevaddal. Hálás is vagyok neki, hogy nem ugrott feljebb, mert azt már végképp kínos lett volna bekötözni.
*Hunyorog egy kicsit ugratva a kék szemek tulaját, aztán, amikor elhelyezkedik megint csak hosszan elnézi. Ez az az elfoglaltság, amit sosem un meg.*
-Jó éjszakát Lia.
*Látja, ahogyan álomba szenderül és elalszik egyenletesen lélegezve. Olyan szép így, a tűz fénye egyre halványabban ég. Ő nem tud még elaludni, őrködik a gyönyörű gyógyító álma felett. Nincs messze tőle csak a karját kellene kinyújtania érte. Nagy a kísértés és a keze el is indul az alvó lány felé, de nem tudja mihez kezdene, ha felébredne. Mit mondjon neki? Vagy mit tegyen? Nem mondhatja, hogy mindennél jobban vágyik rá, hogy érezze még él és nincs halálra ítélve többé. Az éjszaka neszei közé egy vadállat morgása vegyül és felkapva a kardját maga mellől néz szét nyugtalanul. A zaj nem ismétlődik meg, így lazít az acél szorításán. A lányra néz és nagy nehezen leküzdi maguk között a kartávot, hogy mellé feküdjön. Ha vadállat támadna rájuk, mégis csak jobb, ha őt tép szét elsőnek, addig, amíg kardját belemártja Lia menekülhet. Mellette fekve szinte pont olyan, mint régen Ehnora mellett, amikor egy hossz nap után boldogan aludtak el egymás mellett. Csak tíz centire van most Liától, olyan közel, pont így volt felesége mellett is, kivéve, hogy őt mindig átölelte, amikor aludtak. Nem tudja mikor csukódik le a szeme, de már a hajnal hűvöse érződik. A felkelő nap sugarai pedig már Lia oldalán találják reggel, ahogy karját átvetve rajta öleli kardját tartó kezével magához szorosan és alszik.*
*Megítélése szerint Lia túl szerény, ha az ő remek szervezetének tulajdonítja a felépülését. Valójában a lába és az életkedve is tőle tért vissza, azon nem segített volna, ha erős a szervezete és helyén dagadnak az izmai, de nem javítja ki a lányt. Inkább csak megállapítja magában megint, hogy milyen sok jó tulajdonsága van a lánynak. Most már mellé csaphatja a szerénységet is. Nem tud egyetérteni azzal, amit hall. Ő megküzdött az igaz szerelemért, de az is igaz, hogy nem volt ártatlan fiatal lány és pontosan tudta mit akar, ennek ellenére nem tud elmenni a tény mellett, hogy az érzelmeit mint olyat gyakorlatilag semmibe vették, amikor hozzá adták egy nyilvánvalóan vad idegenhez. Ez ellen fellázad a lelke, mert nem tudja ilyen könnyen felfogni a dolgokat mint Lia.*
~Lehet te is csak magadat győzködöd? Másképpen kellett volna ennek történnie. Egy becsületes jó fiúval kellett volna megesküdnöd, aki szívből szeret és érted van. Akinek a karjaiban elfelejtheted a bánatod, a fáradságod és szépnek álmodod a jövőt.~
-Kérdés ki mit tart borzasztónak, mert én például a kényszerházasságokat, ha nem is borzasztónak, de kegyetlennek mindenképpen tartom.
*Szidja belül magát, hogy ezt ki kellett mondania, de nem bírta megállni.*
~Jónak mondom, ő pontosan tudja ezt.~
*Inkább úgy dönt befogja a száját és nem szól többet ebben a témában. Mondjuk ez nem akadályozza meg abban, hogy gondoljon, de az már nem bánthatja meg legalább Liát.*
-Igen a többi részem szerencsésen megúszta a találkozást a fenevaddal. Hálás is vagyok neki, hogy nem ugrott feljebb, mert azt már végképp kínos lett volna bekötözni.
*Hunyorog egy kicsit ugratva a kék szemek tulaját, aztán, amikor elhelyezkedik megint csak hosszan elnézi. Ez az az elfoglaltság, amit sosem un meg.*
-Jó éjszakát Lia.
*Látja, ahogyan álomba szenderül és elalszik egyenletesen lélegezve. Olyan szép így, a tűz fénye egyre halványabban ég. Ő nem tud még elaludni, őrködik a gyönyörű gyógyító álma felett. Nincs messze tőle csak a karját kellene kinyújtania érte. Nagy a kísértés és a keze el is indul az alvó lány felé, de nem tudja mihez kezdene, ha felébredne. Mit mondjon neki? Vagy mit tegyen? Nem mondhatja, hogy mindennél jobban vágyik rá, hogy érezze még él és nincs halálra ítélve többé. Az éjszaka neszei közé egy vadállat morgása vegyül és felkapva a kardját maga mellől néz szét nyugtalanul. A zaj nem ismétlődik meg, így lazít az acél szorításán. A lányra néz és nagy nehezen leküzdi maguk között a kartávot, hogy mellé feküdjön. Ha vadállat támadna rájuk, mégis csak jobb, ha őt tép szét elsőnek, addig, amíg kardját belemártja Lia menekülhet. Mellette fekve szinte pont olyan, mint régen Ehnora mellett, amikor egy hossz nap után boldogan aludtak el egymás mellett. Csak tíz centire van most Liától, olyan közel, pont így volt felesége mellett is, kivéve, hogy őt mindig átölelte, amikor aludtak. Nem tudja mikor csukódik le a szeme, de már a hajnal hűvöse érződik. A felkelő nap sugarai pedig már Lia oldalán találják reggel, ahogy karját átvetve rajta öleli kardját tartó kezével magához szorosan és alszik.*
2774. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-07-19 20:15:02
Üzenet elküldve: 2015-07-19 20:15:02
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Coof Iagha//
*Szép helyre érkeztek, ez nem vitás. Neki azonban dolga van, nincs ideje itt gyönyörködni. Még a mai nap vissza szeretne menni a templomba, és a könyvtárat is szemügyre szeretné venni. A némber azonban meg akar állni. *
~Remek! ~
*Nem csoda, hogy ideges. Napok óta úton van, és most szeretne ebédelni egy jót, majd visszatérni a saját kis világába, a könyvek közé.
Eddig nem sok szó esett köztük, és ez így is van jól. Nauros-t a legkevésbé sem érdekli egy óriásnő élete. Azonban az nem ért a szóból. *
~Nem lehet felfogni, hogy nem láttam senkit?! ~
*Szeme villámokat szór rá, még ha a másik nem is látja. *
-A templomban láttam néhány alakot, de mint mondtam, rajtuk kívül senkit.
~Boldog vagy?! Indulhatnánk végre?! ~
*Szeretne már indulni. Fekete köpenyében csak álldogál, a nőre vár. Még nincsenek bent az erdőben, szóval szemügyre veheti a napot.
A Kedves Ember megtanította, hogy hogyan kell olvasni a nap állásából. Egy órával, és egy fertályórával múlt dél. *
~Túl sokat késlekedtem. Meddig vesztegelünk még? ~
*Lehet, hogy kissé túlreagálja a dolgot, hisz semmi dolga nincs. Arra megy, amerre akar, és azt csinál amit akar. De akkor sem kell egy helyben állni. *
-Indulhatunk esetleg?
*Szép helyre érkeztek, ez nem vitás. Neki azonban dolga van, nincs ideje itt gyönyörködni. Még a mai nap vissza szeretne menni a templomba, és a könyvtárat is szemügyre szeretné venni. A némber azonban meg akar állni. *
~Remek! ~
*Nem csoda, hogy ideges. Napok óta úton van, és most szeretne ebédelni egy jót, majd visszatérni a saját kis világába, a könyvek közé.
Eddig nem sok szó esett köztük, és ez így is van jól. Nauros-t a legkevésbé sem érdekli egy óriásnő élete. Azonban az nem ért a szóból. *
~Nem lehet felfogni, hogy nem láttam senkit?! ~
*Szeme villámokat szór rá, még ha a másik nem is látja. *
-A templomban láttam néhány alakot, de mint mondtam, rajtuk kívül senkit.
~Boldog vagy?! Indulhatnánk végre?! ~
*Szeretne már indulni. Fekete köpenyében csak álldogál, a nőre vár. Még nincsenek bent az erdőben, szóval szemügyre veheti a napot.
A Kedves Ember megtanította, hogy hogyan kell olvasni a nap állásából. Egy órával, és egy fertályórával múlt dél. *
~Túl sokat késlekedtem. Meddig vesztegelünk még? ~
*Lehet, hogy kissé túlreagálja a dolgot, hisz semmi dolga nincs. Arra megy, amerre akar, és azt csinál amit akar. De akkor sem kell egy helyben állni. *
-Indulhatunk esetleg?
2773. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-07-19 19:36:00
Üzenet elküldve: 2015-07-19 19:36:00
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 34
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 34
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Megégetett//
*A férfi - bár ezt Coof nem tudja biztosan a köpenynek miatt - tartja a tempót, így hamar elérnek a tisztásra.
Békés helyre érkeznek. Hiába van közel a folyó, a zúgás, amit a parton lehetett hallani, ide nem tud betörni.
Nem véletlen, hogy sokan itt szoktak meditálni, feltöltődni.
Az óriás mikor Artheniorba jön, általában a piacteret keresi fel, méghozzá ezen az úton keresztül, így eltévedni nem fognak. Ez az egy biztos.
Coof nincs társalgós kedvében. Folyton a kis tündérke jár az eszében. Fél, hogy valami baja esett a kópénak. ~Amilyen gyenge volt! Bár járni tudott...~
Ennek ellenére, vagy éppen ezért a lány lelassít, és bevárja a köpenyest, majd megszólítja.*
- Nem látott valakit, bárkit a templomkertből kijönni? Akár a folyópartra, akár a másik irányba?
*Igaz az idegen azt mondta, hogy nem látta Eront, ám azt nem, hogy senkit.
Coof a türelmetlenségtől majd szétroppan. ~Legyünk már ott!~ Ám ettől előrébb nem kerülnek.*
*A férfi - bár ezt Coof nem tudja biztosan a köpenynek miatt - tartja a tempót, így hamar elérnek a tisztásra.
Békés helyre érkeznek. Hiába van közel a folyó, a zúgás, amit a parton lehetett hallani, ide nem tud betörni.
Nem véletlen, hogy sokan itt szoktak meditálni, feltöltődni.
Az óriás mikor Artheniorba jön, általában a piacteret keresi fel, méghozzá ezen az úton keresztül, így eltévedni nem fognak. Ez az egy biztos.
Coof nincs társalgós kedvében. Folyton a kis tündérke jár az eszében. Fél, hogy valami baja esett a kópénak. ~Amilyen gyenge volt! Bár járni tudott...~
Ennek ellenére, vagy éppen ezért a lány lelassít, és bevárja a köpenyest, majd megszólítja.*
- Nem látott valakit, bárkit a templomkertből kijönni? Akár a folyópartra, akár a másik irányba?
*Igaz az idegen azt mondta, hogy nem látta Eront, ám azt nem, hogy senkit.
Coof a türelmetlenségtől majd szétroppan. ~Legyünk már ott!~ Ám ettől előrébb nem kerülnek.*
2772. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-07-19 15:15:44
Üzenet elküldve: 2015-07-19 15:15:44
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Emlékek sebei//
– Amennyire tudom, igen, Artheniorba tartanak, de hogy mikorra érnek oda, azt nem tudom. A készletek feltöltéséről volt szó. Öten indultunk el, Gabrien és a párja Janemita. A hósörényű lovag, és ő volt a vezetőnk, én így éreztem. Aztán Khan, aki Gabrien kapitánya, helyettese, volt még a karaván mellett, és Rilai, a csaplárlány, akit végül maga mellé választott. Nem akartam ötödik kerék lenni a szekerükön. *Lia megvonja a vállát, immár képes közönyösen beszélni a dologról, ami egy bő napja még annyira bántotta.
Rendollra pillant, aki kicsit sem hasonlít a kapitányra, sem a haja, sem a szemei, sem a mosolya, mely mintha időnként feltűnne az arcán, de talán a jelleme sem, bár a lány még alig ismeri, mégis másnak érzi. De ez nem keseríti el, sőt.*
– Köszönöm, uram *biccent a dicséretre mosolyogva, mert hát melyik nő ne örülne, ha jót mondanak a főztjéről, még ha csak ilyen egyszerű fogásról is van szó.
Pillog egyet, mikor észreveszi, hogy ismét egymásba kapcsolódott a tekintetük, majd egészen picit megcsóválja a fejét.*
- Talán, de talán még inkább annak, hogy erős a szervezeted, így az orvosságaim hatásosak tudtak lenni.
~Hiszen láttam elégszer, hogy hiába teszek meg mindent, az ápoltam mégis elmegy.~
*Lia gondolni sem mer arra, hogy talán az az első csók is számított, az, hogy Rendoll megnyugodva engedte meg a kezelést, és abban a percben talán már nem a közelgő végre gondolt, hanem az életre.
Aztán mesélni kezd, nem túl bő lére eresztve, de nem is titkolózva, nem mond el minden részletet, de a lényegi dolgokról ejt azért szót.
Aztán felnéz, és látja, hogy a férfi szájában megállt az étel és csodálkozó szemeket mereszt rá. Való igaz, ő is nagyot nézett, mikor rajtakapta a hites urát. Addig nagy ártatlanságában nem is tudta, hogy olyasmi is létezhet a világon, de immár némileg nyitottabb szemmel jár.*
– Ha jobban belegondolok, nem volta annyira borzasztó, nem bántott, volt fedél a fejem felett, szép ruháim voltak, egy nagy ház úrnője voltam, nem kényszerített semmire, nem volt más dolgom, csak csinosnak lenni és mosolyogni a városi eseményeken. Azt hiszem, ha ebbe belenyugodtam volna, hogy így élek, akkor a négy fal között, titokban bármit csinálhattam volna.
~De milyen élet lett volna az?~
*Aztán aprót bólint, majd elmosolyodik.*
– Nem volt könnyű nélküle, hiányzik, pedig már elég idős is volt, és a végén nagyon beteg. Mindketten tudtuk, hogy búcsúznunk kell, mégis próbálkoztam *sóhajt, egy pillanatra lehajtja a fejét, majd újra a férfi égkék szemeibe néz.* Remélem, úgy lesz, hogy lesz majd valaki, akit taníthatok. De addig is, teszem azt, amit ő is tett volna. Csodálatos öregasszony volt, számomra egyfajta nagymama is.
*Lia most már szélesebben mosolyog, mert csupa szép emlékre gondol, az együtt töltött szép napokra, a sok nevetésre, arra is, ahogy énekeltek az apró szekerüket hajtva.*
– A karodnak kutya baja! *vágja rá azonnal.*
~Na és másod sem beteg!~
*Lia nem ostoba, de a sebesült mentségére szóljon, hogy valóban odakészítette a kardját a keze ügyébe, bár kérdéses, hogy ülő helyzetből hogyan tudna vívni, de sokszor a meglepetés ereje is elég lehet.*
- Nos, rendben, de előbb még elintézek egy dolgot *felel, és pár percre eltűnik a bokrok között, de nem marad el sokáig.
A tűz halványan pislákol még, mikor végre Lia is lefekszik a köpenyére, be nem takarózik, mert az éjszaka langyos. Forgolódik kicsit, majd a férfi felé sandít, szusszan, és úgy helyezkedik, hogy karnyújtásnyi távolságban legyenek.*
– Jó éjt! *motyogja, de utána már alszik is, hiszen előző éjjel egy szemhunyásnyi pihenés sem jutott neki.
Álma mély, de sokat mocorog.
Hogy mennyire sokat, arra majd csak a hajnal fénye tud felelni.*
– Amennyire tudom, igen, Artheniorba tartanak, de hogy mikorra érnek oda, azt nem tudom. A készletek feltöltéséről volt szó. Öten indultunk el, Gabrien és a párja Janemita. A hósörényű lovag, és ő volt a vezetőnk, én így éreztem. Aztán Khan, aki Gabrien kapitánya, helyettese, volt még a karaván mellett, és Rilai, a csaplárlány, akit végül maga mellé választott. Nem akartam ötödik kerék lenni a szekerükön. *Lia megvonja a vállát, immár képes közönyösen beszélni a dologról, ami egy bő napja még annyira bántotta.
Rendollra pillant, aki kicsit sem hasonlít a kapitányra, sem a haja, sem a szemei, sem a mosolya, mely mintha időnként feltűnne az arcán, de talán a jelleme sem, bár a lány még alig ismeri, mégis másnak érzi. De ez nem keseríti el, sőt.*
– Köszönöm, uram *biccent a dicséretre mosolyogva, mert hát melyik nő ne örülne, ha jót mondanak a főztjéről, még ha csak ilyen egyszerű fogásról is van szó.
Pillog egyet, mikor észreveszi, hogy ismét egymásba kapcsolódott a tekintetük, majd egészen picit megcsóválja a fejét.*
- Talán, de talán még inkább annak, hogy erős a szervezeted, így az orvosságaim hatásosak tudtak lenni.
~Hiszen láttam elégszer, hogy hiába teszek meg mindent, az ápoltam mégis elmegy.~
*Lia gondolni sem mer arra, hogy talán az az első csók is számított, az, hogy Rendoll megnyugodva engedte meg a kezelést, és abban a percben talán már nem a közelgő végre gondolt, hanem az életre.
Aztán mesélni kezd, nem túl bő lére eresztve, de nem is titkolózva, nem mond el minden részletet, de a lényegi dolgokról ejt azért szót.
Aztán felnéz, és látja, hogy a férfi szájában megállt az étel és csodálkozó szemeket mereszt rá. Való igaz, ő is nagyot nézett, mikor rajtakapta a hites urát. Addig nagy ártatlanságában nem is tudta, hogy olyasmi is létezhet a világon, de immár némileg nyitottabb szemmel jár.*
– Ha jobban belegondolok, nem volta annyira borzasztó, nem bántott, volt fedél a fejem felett, szép ruháim voltak, egy nagy ház úrnője voltam, nem kényszerített semmire, nem volt más dolgom, csak csinosnak lenni és mosolyogni a városi eseményeken. Azt hiszem, ha ebbe belenyugodtam volna, hogy így élek, akkor a négy fal között, titokban bármit csinálhattam volna.
~De milyen élet lett volna az?~
*Aztán aprót bólint, majd elmosolyodik.*
– Nem volt könnyű nélküle, hiányzik, pedig már elég idős is volt, és a végén nagyon beteg. Mindketten tudtuk, hogy búcsúznunk kell, mégis próbálkoztam *sóhajt, egy pillanatra lehajtja a fejét, majd újra a férfi égkék szemeibe néz.* Remélem, úgy lesz, hogy lesz majd valaki, akit taníthatok. De addig is, teszem azt, amit ő is tett volna. Csodálatos öregasszony volt, számomra egyfajta nagymama is.
*Lia most már szélesebben mosolyog, mert csupa szép emlékre gondol, az együtt töltött szép napokra, a sok nevetésre, arra is, ahogy énekeltek az apró szekerüket hajtva.*
– A karodnak kutya baja! *vágja rá azonnal.*
~Na és másod sem beteg!~
*Lia nem ostoba, de a sebesült mentségére szóljon, hogy valóban odakészítette a kardját a keze ügyébe, bár kérdéses, hogy ülő helyzetből hogyan tudna vívni, de sokszor a meglepetés ereje is elég lehet.*
- Nos, rendben, de előbb még elintézek egy dolgot *felel, és pár percre eltűnik a bokrok között, de nem marad el sokáig.
A tűz halványan pislákol még, mikor végre Lia is lefekszik a köpenyére, be nem takarózik, mert az éjszaka langyos. Forgolódik kicsit, majd a férfi felé sandít, szusszan, és úgy helyezkedik, hogy karnyújtásnyi távolságban legyenek.*
– Jó éjt! *motyogja, de utána már alszik is, hiszen előző éjjel egy szemhunyásnyi pihenés sem jutott neki.
Álma mély, de sokat mocorog.
Hogy mennyire sokat, arra majd csak a hajnal fénye tud felelni.*
2771. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-07-19 12:15:23
Üzenet elküldve: 2015-07-19 12:15:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Emlékek sebei//
*Úgy tűnik a sors keresztül húzta Lia korábbi terveit.*
~Tehát egy karavánnal tartott volna? Vajon mi történt velük?~
-Na és a többiek akikkel voltál a karaván szétesése után? Az a pár ember is erre tart a városba?
~Lehet összefutunk velük? Remélem Lia nem gondolja meg magát és velem marad, vagyis én vele maradhatok, a többi nem számít.~
*A felszólításra, hogy ellenőrizze az ételt, muszáj visszafogottan sziszegve nevetnie, főleg, mert az azt követő okfejtés eléggé beletalál a humorközpontjába, ami nem igazán volt eddig túl sokszor aktív. Mióta Liával van kezdi érezni, hogy még életben van és ezt nem csak a lába gyógyításának köszönheti. Átveszi az ételt és megforgatja ujjaival, hogy szemügyre vegye.*
-Tökéletes lett.
*Mosolyog rá hálásan, aztán megint a kék gyűrűkön felejti a tekintetét. A bókja hatására vörösbe forduló, finom vonások szép látványt nyújtanak száraz tekintetének. Issza magába a lány látványát, amíg az elkezd eszegetni.*
-Csak neked köszönhetem, hogy már csak idő kérdése és megint talpra állok. Ha nem gyógyítasz meg mostanra meghalok.
~Ha nem csókollak meg akkor a lelkem is halott lenne, ugyanúgy mint eddig volt a hosszú évek alatt. Megmentettél Lia... ~
*Megvárja, hogy a lény nekikezdjen az evésnek, aztán ő is megkóstolja az amúgy igen csak jó ízű gumókat. Igaz nem érzi, hogy túl éhes lenne, de sérült már meg és tudja ilyenkor az étel adja az erőt a gyógyuláshoz. Gyógyszer, amit le kell erőltetni. Liát amúgy sem bántaná meg azzal, hogy nem gyűri le az összes pityókát amit adott. Két falat között felpillant meglepetten, ahogy hallgatja.*
~Tehát volt házad? Asszony voltál?~
*Nem tudja miért csodálkozik ezen, azon kellene, hogy már nincs férjnél, de mégis nem boldogítja ez a tény. A további beszámolótól meg minden igyekezete ellenére kiül a csodálkozás az arcára. A száját elfoglaló étel megakadályozza, hogy a szájára tóduló káromkodás elhagyja azt. A szülők által elrendezett kiváló házasságok, amik nincsenek tekintettel se szívre se érzésre, kimondottan fel tudja bosszantani. Talán, azért is, mert neki megadatott, hogy azt vegye feleségül, akit a szíve választott, de ott is sokat kellett küzdenie a szülőkkel azért, hogy ő legyen végül a jövendőbeli és ne egy másik fickó,m akinek csak vagyona volt, de becsülete nem.*
~Tehát nem lettél igazi feleség? Vajon sohasem... ?~
*Megint nem érti miért tölti el elégedettséggel a gondolat, pedig sajnálnia kellene ezt a rossz kezdést, ami Liának jutott és főleg a végét, ami vándorlásra kényszerítette. A szavaiból kitűnik, hogy a szabadság érzése kitöltötte az úrt, amit egy ilyen férj hagyhatott maga után.*
-Nem lehetett könnyű egy ilyen házasságban.
*Mondja végül színtelen hangon, mert nem tudja elnyomni teljesen azt az érzést ami valahogy megelégedéssel hallgatta, hogy Lia igazán nem volt még asszony. A tanító sorsát hallva valóban együtt érez a bánatával, mert hangja alapján nagyon is ragaszkodhatott tanítójához.*
-Sajnálom, hogy egyedül maradtál a tél után. A mesterek megnyugtató támaszt adnak a kérdésekkel teli úton. De úgy látom kiváló tanító volt. Könnyedén mentettél meg minden nehézség nélkül, ezért én is hálával tartozom neki, bárhol legyen is a lelke ebben a pillanatban.
*Részvét teljes mosolya és tekintete biztatóan vetül a kék szemekbe.*
-Nem fogod elfelejteni, amit tanított neked és talán egy nap tovább is adhatod a tudást, amit tőle kaptál.
*A vigasztaló szavak után újra csend telepedik kis táborukra és az ételt sikerül magába gyömöszölnie. Az este lassan köréjük gyűlik és csendjében megjelennek az állatok neszei.*
-Ne feküdj, majd tőlem nagyon messze! Ha a lábam sérült is a karom még rendben van.
*Húzza közelebb magához a kardját és maga mellé fekteti.*
*Úgy tűnik a sors keresztül húzta Lia korábbi terveit.*
~Tehát egy karavánnal tartott volna? Vajon mi történt velük?~
-Na és a többiek akikkel voltál a karaván szétesése után? Az a pár ember is erre tart a városba?
~Lehet összefutunk velük? Remélem Lia nem gondolja meg magát és velem marad, vagyis én vele maradhatok, a többi nem számít.~
*A felszólításra, hogy ellenőrizze az ételt, muszáj visszafogottan sziszegve nevetnie, főleg, mert az azt követő okfejtés eléggé beletalál a humorközpontjába, ami nem igazán volt eddig túl sokszor aktív. Mióta Liával van kezdi érezni, hogy még életben van és ezt nem csak a lába gyógyításának köszönheti. Átveszi az ételt és megforgatja ujjaival, hogy szemügyre vegye.*
-Tökéletes lett.
*Mosolyog rá hálásan, aztán megint a kék gyűrűkön felejti a tekintetét. A bókja hatására vörösbe forduló, finom vonások szép látványt nyújtanak száraz tekintetének. Issza magába a lány látványát, amíg az elkezd eszegetni.*
-Csak neked köszönhetem, hogy már csak idő kérdése és megint talpra állok. Ha nem gyógyítasz meg mostanra meghalok.
~Ha nem csókollak meg akkor a lelkem is halott lenne, ugyanúgy mint eddig volt a hosszú évek alatt. Megmentettél Lia... ~
*Megvárja, hogy a lény nekikezdjen az evésnek, aztán ő is megkóstolja az amúgy igen csak jó ízű gumókat. Igaz nem érzi, hogy túl éhes lenne, de sérült már meg és tudja ilyenkor az étel adja az erőt a gyógyuláshoz. Gyógyszer, amit le kell erőltetni. Liát amúgy sem bántaná meg azzal, hogy nem gyűri le az összes pityókát amit adott. Két falat között felpillant meglepetten, ahogy hallgatja.*
~Tehát volt házad? Asszony voltál?~
*Nem tudja miért csodálkozik ezen, azon kellene, hogy már nincs férjnél, de mégis nem boldogítja ez a tény. A további beszámolótól meg minden igyekezete ellenére kiül a csodálkozás az arcára. A száját elfoglaló étel megakadályozza, hogy a szájára tóduló káromkodás elhagyja azt. A szülők által elrendezett kiváló házasságok, amik nincsenek tekintettel se szívre se érzésre, kimondottan fel tudja bosszantani. Talán, azért is, mert neki megadatott, hogy azt vegye feleségül, akit a szíve választott, de ott is sokat kellett küzdenie a szülőkkel azért, hogy ő legyen végül a jövendőbeli és ne egy másik fickó,m akinek csak vagyona volt, de becsülete nem.*
~Tehát nem lettél igazi feleség? Vajon sohasem... ?~
*Megint nem érti miért tölti el elégedettséggel a gondolat, pedig sajnálnia kellene ezt a rossz kezdést, ami Liának jutott és főleg a végét, ami vándorlásra kényszerítette. A szavaiból kitűnik, hogy a szabadság érzése kitöltötte az úrt, amit egy ilyen férj hagyhatott maga után.*
-Nem lehetett könnyű egy ilyen házasságban.
*Mondja végül színtelen hangon, mert nem tudja elnyomni teljesen azt az érzést ami valahogy megelégedéssel hallgatta, hogy Lia igazán nem volt még asszony. A tanító sorsát hallva valóban együtt érez a bánatával, mert hangja alapján nagyon is ragaszkodhatott tanítójához.*
-Sajnálom, hogy egyedül maradtál a tél után. A mesterek megnyugtató támaszt adnak a kérdésekkel teli úton. De úgy látom kiváló tanító volt. Könnyedén mentettél meg minden nehézség nélkül, ezért én is hálával tartozom neki, bárhol legyen is a lelke ebben a pillanatban.
*Részvét teljes mosolya és tekintete biztatóan vetül a kék szemekbe.*
-Nem fogod elfelejteni, amit tanított neked és talán egy nap tovább is adhatod a tudást, amit tőle kaptál.
*A vigasztaló szavak után újra csend telepedik kis táborukra és az ételt sikerül magába gyömöszölnie. Az este lassan köréjük gyűlik és csendjében megjelennek az állatok neszei.*
-Ne feküdj, majd tőlem nagyon messze! Ha a lábam sérült is a karom még rendben van.
*Húzza közelebb magához a kardját és maga mellé fekteti.*
2770. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-07-19 01:44:40
Üzenet elküldve: 2015-07-19 01:44:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Emlékek sebei//
*Visszamosolyog, önkéntelenül is.*
– Az az igazság, hogy pár nappal ez előtt úgy volt, hogy egy nagyobb útra indulunk egy karavánnal, arra készültünk. De aztán minden balul sült el. A karavánból nem lett semmi, a csapat egy része feloszlott, páran mi is eljöttünk. De így gyakorlatilag mindenem össze volt csomagolva, és még az útra is készültem, még némi tartalék élelemmel is, és az most jól jön.
*Visszafordul az ételük felé, majd szépen kipiszkálja a pityókákat a hamu alól, és ellenőrzi, jól átsültek-e.*
– Mindig nézd meg a pityóka rendesen átsült-e, vagy megfőtt-e, mert ha nem hasmarsot kapsz tőle, ami most kész katasztrófa lenne, tekintve, hogy nem tudsz felpattanni és a legközelebbi bokorba futni.
*Azt meg inkább nem képzeli el, hogy mi történne, ha ilyen helyzetben jönne rá Rendollra a szapora. Nagyon kínos lenne. Rettentő kínos. Nem nagyon tudna mit adni neki, ha még ennél is jobban tönkremenne a nadrágja.
Rendoll felé pillant, és magában hálát ad a sorsnak, hogy a férfi valószínűleg nem tud gondolatot olvasni.
Aztán észreveszi, hogy a férfi is őt nézi, de az ő szemében nem a humor szikrája csillan most meg, inkább komoly, elgondolkodó. Lia újra odapillant, a szeme sarkából, nem túl feltűnően, pedig szinte érzi magán a férfi tekintetének a súlyát. Abban reménykedik, hogy a lángok táncoló fényénél a leszálló estében nem látszik, hogy kezd elpirulni.
Zavartan nyalja meg a szája szélét, miközben óvatosan lehúzza a pityókák héját, aztán két adagra osztja az ételt egy kis vászondarabon, amit egyfajta konyharuhaként használ, egy nagyobbra és egy kisebbre. A nagyobb adagot a férfi felé fordítja.*
– Remélem jó lett, mert ma este nem nagyon van más.
*Ugyanis valóban nem mozdult el a férfi mellől, amíg az a gyógynövény hozta álomban lebegett. Nem merte ugyanis egyedül hagyni teljesen tehetetlenül.*
– Nem ha, hanem amikor *feleli és most egyenesen a kék szempárba néz, és nem kapja félre a pillantását.* Talpra fogsz állni.
*Aztán mégis elpirul, hiszen nem sűrűn mondták a szemébe a férfiak eddig, ha csinosnak is látták, és tart tőle, hogy ezt a pirulást most bizony a férfi is észreveszi.
Utána csak halkan sóhajt.*
– Volt házam. Valaha.
*Nagyot szusszan, aztán a lábait maga alá húzva elhelyezkedik. Tart tőle, hogy Rendoll esetleg nem fogja elsőre megérteni a történetét, hiszen neki magának sem volt egyszerű felfognia, és persze kicsit tart a véleményétől is.*
– Nem tudom, hogy sorban álltak-e. Apám rendezte el a dolgot. Nem voltam egészen tizenöt éves, mikor férjhez adott. Bő három évet voltam úgy férjnél, majdnem négyet is, hogy nem volt valójában férjem. Aztán ott találtam magam az utcán egyetlen peták nélkül, de legalább szabadon.
Nem túl felemelő történet, ugye? És elég óvatossá teszi az ember lányát.
*Picit megvonja a vállát, majd óvatosan félbetör egy kisebb pityókát és majszolni kezdi.*
– Aztán találkoztam a tanítómmal, és vándoroltunk. De míg a nagy karavánokat kísérik férfiak, testőrök, mi kettesben mentünk, sehol nem időztünk elég hosszan. A mesternőm pedig csak most, az előző télen ment el, az még fél év se teljesen. Pár nap még hibádzik hozzá.
*Fél év meg nem olyan rettentő sok idő, szerinte, hogy furát gondoljanak róla, amiért még nem akadt össze senkivel komolyan, főleg az ő múltbéli tapasztalata után.*
*Visszamosolyog, önkéntelenül is.*
– Az az igazság, hogy pár nappal ez előtt úgy volt, hogy egy nagyobb útra indulunk egy karavánnal, arra készültünk. De aztán minden balul sült el. A karavánból nem lett semmi, a csapat egy része feloszlott, páran mi is eljöttünk. De így gyakorlatilag mindenem össze volt csomagolva, és még az útra is készültem, még némi tartalék élelemmel is, és az most jól jön.
*Visszafordul az ételük felé, majd szépen kipiszkálja a pityókákat a hamu alól, és ellenőrzi, jól átsültek-e.*
– Mindig nézd meg a pityóka rendesen átsült-e, vagy megfőtt-e, mert ha nem hasmarsot kapsz tőle, ami most kész katasztrófa lenne, tekintve, hogy nem tudsz felpattanni és a legközelebbi bokorba futni.
*Azt meg inkább nem képzeli el, hogy mi történne, ha ilyen helyzetben jönne rá Rendollra a szapora. Nagyon kínos lenne. Rettentő kínos. Nem nagyon tudna mit adni neki, ha még ennél is jobban tönkremenne a nadrágja.
Rendoll felé pillant, és magában hálát ad a sorsnak, hogy a férfi valószínűleg nem tud gondolatot olvasni.
Aztán észreveszi, hogy a férfi is őt nézi, de az ő szemében nem a humor szikrája csillan most meg, inkább komoly, elgondolkodó. Lia újra odapillant, a szeme sarkából, nem túl feltűnően, pedig szinte érzi magán a férfi tekintetének a súlyát. Abban reménykedik, hogy a lángok táncoló fényénél a leszálló estében nem látszik, hogy kezd elpirulni.
Zavartan nyalja meg a szája szélét, miközben óvatosan lehúzza a pityókák héját, aztán két adagra osztja az ételt egy kis vászondarabon, amit egyfajta konyharuhaként használ, egy nagyobbra és egy kisebbre. A nagyobb adagot a férfi felé fordítja.*
– Remélem jó lett, mert ma este nem nagyon van más.
*Ugyanis valóban nem mozdult el a férfi mellől, amíg az a gyógynövény hozta álomban lebegett. Nem merte ugyanis egyedül hagyni teljesen tehetetlenül.*
– Nem ha, hanem amikor *feleli és most egyenesen a kék szempárba néz, és nem kapja félre a pillantását.* Talpra fogsz állni.
*Aztán mégis elpirul, hiszen nem sűrűn mondták a szemébe a férfiak eddig, ha csinosnak is látták, és tart tőle, hogy ezt a pirulást most bizony a férfi is észreveszi.
Utána csak halkan sóhajt.*
– Volt házam. Valaha.
*Nagyot szusszan, aztán a lábait maga alá húzva elhelyezkedik. Tart tőle, hogy Rendoll esetleg nem fogja elsőre megérteni a történetét, hiszen neki magának sem volt egyszerű felfognia, és persze kicsit tart a véleményétől is.*
– Nem tudom, hogy sorban álltak-e. Apám rendezte el a dolgot. Nem voltam egészen tizenöt éves, mikor férjhez adott. Bő három évet voltam úgy férjnél, majdnem négyet is, hogy nem volt valójában férjem. Aztán ott találtam magam az utcán egyetlen peták nélkül, de legalább szabadon.
Nem túl felemelő történet, ugye? És elég óvatossá teszi az ember lányát.
*Picit megvonja a vállát, majd óvatosan félbetör egy kisebb pityókát és majszolni kezdi.*
– Aztán találkoztam a tanítómmal, és vándoroltunk. De míg a nagy karavánokat kísérik férfiak, testőrök, mi kettesben mentünk, sehol nem időztünk elég hosszan. A mesternőm pedig csak most, az előző télen ment el, az még fél év se teljesen. Pár nap még hibádzik hozzá.
*Fél év meg nem olyan rettentő sok idő, szerinte, hogy furát gondoljanak róla, amiért még nem akadt össze senkivel komolyan, főleg az ő múltbéli tapasztalata után.*
2769. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-07-18 18:58:43
Üzenet elküldve: 2015-07-18 18:58:43
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 179
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Alku tárgya//
*Most már egy kicsit bizakodóbb, de azért a fogadó miatt még aggódik egy kicsit. Nem túl jó ötlet emberek közé vinni ezt a veszett némbert. Bár egészen kifizetődő, az emberkereskedelem kevéssé mondható elfogadottnak az artheniori ítészek szemében. Neki pedig nincs kedve kötélen himbálózva végezni. Túl jóvágású ő hamar büdösödő szélharangnak.
Nagyon reméli, hogy nem fogja megbánni ezt az egészet. Nem. Ami azt illeti, máris bánja. De most már muszáj lesz pénzt kihúznia ebből a baklövéséből.*
*Most már egy kicsit bizakodóbb, de azért a fogadó miatt még aggódik egy kicsit. Nem túl jó ötlet emberek közé vinni ezt a veszett némbert. Bár egészen kifizetődő, az emberkereskedelem kevéssé mondható elfogadottnak az artheniori ítészek szemében. Neki pedig nincs kedve kötélen himbálózva végezni. Túl jóvágású ő hamar büdösödő szélharangnak.
Nagyon reméli, hogy nem fogja megbánni ezt az egészet. Nem. Ami azt illeti, máris bánja. De most már muszáj lesz pénzt kihúznia ebből a baklövéséből.*
2768. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-07-18 18:04:24
Üzenet elküldve: 2015-07-18 18:04:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Emlékek sebei//
*Új mosollyal néz Liára az észrevétel hallatán.*
-Az igazat megvallva bármilyen ételre ezt mondtam volna, de a pityóka is nagyon jól hangzik. Jó, hogy ilyen felkészülten utazol, látom mindened van, ami kellhet.
*Mutat a tűz felé, amit az előbb gyújtott meg. Lia elfogadja az ajánlatot így együtt fognak tovább menni. Ez a gondolat nagy megnyugvással tölti el. A jelenléte is elég ahhoz, hogy érezze van értelme bárminek is. Elnézte, ahogy gondosan és szelíden rakta meg tüzet, készíti az ételt, ápolja kedvesen. Olyan, mintha a régi otthonos, meghitt érzést keltené benne. A tűz pattogása és a fénye a kedves arcon annyira szép látvány, hogy le sem tudja venni róla sokáig a szemét. Lia, mintha a szeme sarkából szintén őt méregetné.*
~A csókod olyan édes volt, hogy tudsz ilyen nyugodtan viselkedni ez után? Talán te már le is zártad magadban, talán nem jelentett semmit.~
*Nem hagyja, hogy erőt vegyen a rosszkedve az előbbi meghitt érzésen. Inkább annak igyekszik örülni, hogy nem válnak el útjaik.*
-Azért, ha talpra állok igyekszem, majd a hasznodra lenni. Különben még nem találkoztam ilyen csinos álmodozó gyógyítóval, szóval nehéz lesz ezt megunni.
*Hirtelen olyan könnyednek érzi magát a hangvételtől, hogy el sem akarja hinni milyen gyorsan fordult át a mély gyász érzése, de tény, hogy egészen furcsán eszébe jut a holnap. Ilyen már rég nem esett meg vele, de eszébe jut milyen lesz Liát kísérni feltölteni a készleteit vele beszélgetni, enni, aludni. Szinte már családias lesz újból? Ahogy a pityókák készülnek máris olyan érzés.*
-Az remek lesz. Milyen jó házi asszony vagy, mintha csak lett volna már családod, vagy házad. A semmi közepén is be tudsz azonnal rendezkedni.
*Mosolyog elismerően.*
-Tulajdonképpen kicsit csodálkozom, hogy még nem kötötték be a fejed. Biztosan sorban álltak nálatok a kérők, akik elepedtek érted.
*Nem tudja, vajon miért találta egyedül Liát, de tényleg különös, ha még senki nem szemelte ki magának. Amilyen csinos és kedves, vagy lehet ennyire válogatós lenne? Érdeklődve vonja fel szemöldökét és kíváncsi a lány mit válaszol erre.*
*Új mosollyal néz Liára az észrevétel hallatán.*
-Az igazat megvallva bármilyen ételre ezt mondtam volna, de a pityóka is nagyon jól hangzik. Jó, hogy ilyen felkészülten utazol, látom mindened van, ami kellhet.
*Mutat a tűz felé, amit az előbb gyújtott meg. Lia elfogadja az ajánlatot így együtt fognak tovább menni. Ez a gondolat nagy megnyugvással tölti el. A jelenléte is elég ahhoz, hogy érezze van értelme bárminek is. Elnézte, ahogy gondosan és szelíden rakta meg tüzet, készíti az ételt, ápolja kedvesen. Olyan, mintha a régi otthonos, meghitt érzést keltené benne. A tűz pattogása és a fénye a kedves arcon annyira szép látvány, hogy le sem tudja venni róla sokáig a szemét. Lia, mintha a szeme sarkából szintén őt méregetné.*
~A csókod olyan édes volt, hogy tudsz ilyen nyugodtan viselkedni ez után? Talán te már le is zártad magadban, talán nem jelentett semmit.~
*Nem hagyja, hogy erőt vegyen a rosszkedve az előbbi meghitt érzésen. Inkább annak igyekszik örülni, hogy nem válnak el útjaik.*
-Azért, ha talpra állok igyekszem, majd a hasznodra lenni. Különben még nem találkoztam ilyen csinos álmodozó gyógyítóval, szóval nehéz lesz ezt megunni.
*Hirtelen olyan könnyednek érzi magát a hangvételtől, hogy el sem akarja hinni milyen gyorsan fordult át a mély gyász érzése, de tény, hogy egészen furcsán eszébe jut a holnap. Ilyen már rég nem esett meg vele, de eszébe jut milyen lesz Liát kísérni feltölteni a készleteit vele beszélgetni, enni, aludni. Szinte már családias lesz újból? Ahogy a pityókák készülnek máris olyan érzés.*
-Az remek lesz. Milyen jó házi asszony vagy, mintha csak lett volna már családod, vagy házad. A semmi közepén is be tudsz azonnal rendezkedni.
*Mosolyog elismerően.*
-Tulajdonképpen kicsit csodálkozom, hogy még nem kötötték be a fejed. Biztosan sorban álltak nálatok a kérők, akik elepedtek érted.
*Nem tudja, vajon miért találta egyedül Liát, de tényleg különös, ha még senki nem szemelte ki magának. Amilyen csinos és kedves, vagy lehet ennyire válogatós lenne? Érdeklődve vonja fel szemöldökét és kíváncsi a lány mit válaszol erre.*
2767. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-07-18 11:55:01
Üzenet elküldve: 2015-07-18 11:55:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Emlékek sebei//
*Nem szól közbe, nem tesz semmit, csak leül a sarkaira, és ott van Rendoll mellett, csendesen, halkan. Nem bámulja meg a férfit, és nem kezdi hamis szavakkal nyugtatni, csak meghallgatja. Nem ítél, nem tartja ettől gyengébbnek, vagy kisebbnek, sőt!*
~Csak az igazán erősek mernek így sírni.~
*A köszönetre csak picit megrázza a fejét, jelezve, hogy ezen nincs mit köszönni. Egyszerűen nem is tudna máshogy tenni.
Ez az a helyzet, mikor végképp ügyetlen a szavakkal, helyette így próbálja meg éreztetni, hogy megérti a másikat, már amennyire csak megértheti ezt a fájdalmat olyas valaki, aki még sosem ment át rajta.*
– Akkor ezt megbeszéltük. Tényleg, ettél te már mocsári pityókát, vagy bármibe beleegyeztél volna? *kérdezi kíváncsian.*
~Mert bizony előfordulhat ez is, hogy most bármire rábólintana. Nem mintha a pityóka nem lenne jó étel, mert Lia szerint igenis az, ha valaki rendesen el tudja készíteni. Mert ha nem akkor a szerencsétlen delikvens szaladgálhat a legközelebbi bokorba.~
*Lia végig magán érzi Rendoll tekintetét, amíg összegyűjti a szétszórt rőzsét, miközben a kovakővel szikrát pattint, majd tüzet gyújt, miközben a félrekotor egy ággal a hamuból, és alá rejti a pityókákat. Szerencsétlenkedik is persze, de nem vészesen, hiszen nem gyújtja meg magán a ruhát, az ételt sem égeti szénné.
Igyekszik úgy tevékenykedni, mintha semmi különleges nem történt volna, miközben pontosan tudja, hogy de igen.*
~Öt év rettentő hosszú idő, s bár nem tudhatom, de úgy érzem, ő most először képes arra, hogy nyíltan sírjon.~
*A lány a szeme sarkából időnként a férfire sandít, úgy látja nagyon mélyen a gondolataiba merült.
Kíváncsi persze, vajon mi járhat most az eszében, de úgy érzi, jobb lesz, ha a szőke magától jut elhatározásra, kényszer nélkül kezd el beszélni. *
~Már ha elkezd.~
*Csendesen telnek a percek, csak a tűz pattog halkan, szikraesőt küldve az immár alkonyi sötétbe boruló ég felé. Lia ellenőrzi a pityókát, aztán csak nézi a táncoló lángokat és vár. Arra, hogy elkészüljön a vacsorájuk, arra, hogy Rendoll beszélni kezdjen.
Az egyszerű kérdés kicsit meglepi, valami hosszabbra számított az alapján, mennyit töprengett a férfi.*
~Együtt?~
*Lia lassan elmosolyodik, majd bólint.*
– Azt, hogy sokkal jobb lenne, mint egyedül. Már ha el tudsz viselni *folytatja némi öniróniával, majd egy kis fél mosollyal pillant rá.
Aztán a mosolya kiszélesedik.*
– Éppen nekem sincs sok tervem azon kívül, hogy feltöltöm a készleteimet, itt, az erőben is, meg utána a városban is. Vagy fordítva.
*Lia mosolyogva csóválja a fejét, Rendoll, ahogy tréfálkozik sokkal jobb társaság, mint mikor félkába a láztól.*
– Most vagy sérült, de ez átmeneti. Helyre fogsz jönni. Lehet, hogy még te leszel az, aki megunja, hogy egy álmodozó gyógyítót kísérgessen az útján.
*Lia újra ellenőrzi a vacsorájukat, majd kihalássza az átsült gumókat a tűzből.*
– Amint hűlnek kicsit, ehetünk.
*Nem szól közbe, nem tesz semmit, csak leül a sarkaira, és ott van Rendoll mellett, csendesen, halkan. Nem bámulja meg a férfit, és nem kezdi hamis szavakkal nyugtatni, csak meghallgatja. Nem ítél, nem tartja ettől gyengébbnek, vagy kisebbnek, sőt!*
~Csak az igazán erősek mernek így sírni.~
*A köszönetre csak picit megrázza a fejét, jelezve, hogy ezen nincs mit köszönni. Egyszerűen nem is tudna máshogy tenni.
Ez az a helyzet, mikor végképp ügyetlen a szavakkal, helyette így próbálja meg éreztetni, hogy megérti a másikat, már amennyire csak megértheti ezt a fájdalmat olyas valaki, aki még sosem ment át rajta.*
– Akkor ezt megbeszéltük. Tényleg, ettél te már mocsári pityókát, vagy bármibe beleegyeztél volna? *kérdezi kíváncsian.*
~Mert bizony előfordulhat ez is, hogy most bármire rábólintana. Nem mintha a pityóka nem lenne jó étel, mert Lia szerint igenis az, ha valaki rendesen el tudja készíteni. Mert ha nem akkor a szerencsétlen delikvens szaladgálhat a legközelebbi bokorba.~
*Lia végig magán érzi Rendoll tekintetét, amíg összegyűjti a szétszórt rőzsét, miközben a kovakővel szikrát pattint, majd tüzet gyújt, miközben a félrekotor egy ággal a hamuból, és alá rejti a pityókákat. Szerencsétlenkedik is persze, de nem vészesen, hiszen nem gyújtja meg magán a ruhát, az ételt sem égeti szénné.
Igyekszik úgy tevékenykedni, mintha semmi különleges nem történt volna, miközben pontosan tudja, hogy de igen.*
~Öt év rettentő hosszú idő, s bár nem tudhatom, de úgy érzem, ő most először képes arra, hogy nyíltan sírjon.~
*A lány a szeme sarkából időnként a férfire sandít, úgy látja nagyon mélyen a gondolataiba merült.
Kíváncsi persze, vajon mi járhat most az eszében, de úgy érzi, jobb lesz, ha a szőke magától jut elhatározásra, kényszer nélkül kezd el beszélni. *
~Már ha elkezd.~
*Csendesen telnek a percek, csak a tűz pattog halkan, szikraesőt küldve az immár alkonyi sötétbe boruló ég felé. Lia ellenőrzi a pityókát, aztán csak nézi a táncoló lángokat és vár. Arra, hogy elkészüljön a vacsorájuk, arra, hogy Rendoll beszélni kezdjen.
Az egyszerű kérdés kicsit meglepi, valami hosszabbra számított az alapján, mennyit töprengett a férfi.*
~Együtt?~
*Lia lassan elmosolyodik, majd bólint.*
– Azt, hogy sokkal jobb lenne, mint egyedül. Már ha el tudsz viselni *folytatja némi öniróniával, majd egy kis fél mosollyal pillant rá.
Aztán a mosolya kiszélesedik.*
– Éppen nekem sincs sok tervem azon kívül, hogy feltöltöm a készleteimet, itt, az erőben is, meg utána a városban is. Vagy fordítva.
*Lia mosolyogva csóválja a fejét, Rendoll, ahogy tréfálkozik sokkal jobb társaság, mint mikor félkába a láztól.*
– Most vagy sérült, de ez átmeneti. Helyre fogsz jönni. Lehet, hogy még te leszel az, aki megunja, hogy egy álmodozó gyógyítót kísérgessen az útján.
*Lia újra ellenőrzi a vacsorájukat, majd kihalássza az átsült gumókat a tűzből.*
– Amint hűlnek kicsit, ehetünk.
2766. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-07-18 11:06:50
Üzenet elküldve: 2015-07-18 11:06:50
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 253
OOC üzenetek: 134
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 253
OOC üzenetek: 134
Játékstílus: Szelíd
// Beszerző körút - édes kettesben //
* A főzet szép lassan belekerül a negédes rum mellé az üvegbe. Fokozatosan keverednek el az adalékok az alkohollal, hogy végül eggyé váljon az eredeti tartalommal. A sok beszéd elég időt is ad erre.
Aztán érkezik az első korty. Rum Rum, de valami nem egészen stimmel, erősebb mint eddig volt. De ez kit érdekel jelenleg nemde? Szinte lelassul az idő ahogy a lány a dús ajkához emeli az üveg száját s újabb adag nedű szalad át rajta, hogy torkán végigfutva enyhítse szomját. Közben mit sem sejtve haladnak Taran pedig vélhetően várja a hatást. Vajon az árus szélhámos volt és tényleg csak tengervizet adott el súlyos aranyért, vagy igazat mondott ? Valószínűleg nemsokára kiderül... *
* A főzet szép lassan belekerül a negédes rum mellé az üvegbe. Fokozatosan keverednek el az adalékok az alkohollal, hogy végül eggyé váljon az eredeti tartalommal. A sok beszéd elég időt is ad erre.
Aztán érkezik az első korty. Rum Rum, de valami nem egészen stimmel, erősebb mint eddig volt. De ez kit érdekel jelenleg nemde? Szinte lelassul az idő ahogy a lány a dús ajkához emeli az üveg száját s újabb adag nedű szalad át rajta, hogy torkán végigfutva enyhítse szomját. Közben mit sem sejtve haladnak Taran pedig vélhetően várja a hatást. Vajon az árus szélhámos volt és tényleg csak tengervizet adott el súlyos aranyért, vagy igazat mondott ? Valószínűleg nemsokára kiderül... *
2765. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-07-18 10:37:38
Üzenet elküldve: 2015-07-18 10:37:38
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
// Beszerző körút - édes kettesben //
*Tágra nyílt szemekkel mered vissza a férfi kérdésére.*
- Köröznek, persze, hogy köröznek. *Mintha mi sem lenne természetesebb. Hiszen nem csak arról van szó, hogy olykor lopkod, de mellé kalózkodott is, pár hete, vagy hónapja pedig a Kikötő utcáin szúrt hasba egy embert. Ez persze csak az ő paranoiája. Vélhetőleg az őrség nem ad az ilyenekre, mint ő. Vannak nála komolyabb bűnözők is. Ám, amitől inkább fél, azok az orgyilkosok és fejvadászok. De hát azok a fogadóban is megbújhatnak.*
- Tisztás? *Vonja meg a szemöldökét. Lassan kezd neki ismerős lenni a hely, csak akkor nem volt ennyire kihalt.* Ó, már emlékszem. Itt volt a harci torna. *Harap az ajkára és próbálja belőni melyik volt az a hely, ahol végül egy fél-elf térdre kényszerítette. Persze ő jobban szereti az emléket feleleveníteni, amikor ő hagyott helyben egy nála kétszer nagyobb benga állatot, aki buzogánnyal csapkodott a feje felett, mindenesetre, ha egy dologban elismeri vereségét, hát az a harc. Ha valaki ügyesebb, akkor ügyesebb. Ez is azt jelzi, hogy van még hova fejlődnie, hogy ő legyen a legjobb.*
- Helyes! *Szól vissza meg sem fordulva, amikor eltűnik, hogy átöltözzön. A ruha sokkal kellemesebb, a nyári szellő kellemesen simogatja csupasz lábait, s vállát, a nadrág és a fűző-blúz kombináció után ez legalább olyan érzés, mintha meztelen lenne.
Visszafele jut eszébe egy gonosz kis ötlet. Bár a mágus kikötötte, hogy nem akar pénzt a lánytól, de mi lenne, ha nem tudná, hogy az a lánytól van? Elvégre is neki szánt szándéka, hogy Taranból a lehető legnagyobb mágust faragják az oldalán, még ha nem is túlzottan hisz ebben a varázslás dologban, de így már ketten, az ő kardforgató tehetségével és Taran robbantgatásaival minden bizonnyal kevés megoldhatatlan dolog lenne előttük.
Éppen indulna, hogy végrehajtsa a tervét, amikor valami megüti a fülét. Valami, aminek nem örül. Szeme felett megpendül egy ideg, kezét ökölbe szorítja.*
- Hogy... hogy mi? *Bár igyekszik higgadt maradni, de valami mégis arra utal, hogy ez nem sikerült.* Te beleittál a rumba? *Sipítja hirtelen és széttárja a kezét. ODavágtat a férfihez és kikapja a kezéből az italt.*
- Első szabály *Emeli meg az ujját.* A rumomból csak úgy nem iszunk. Csak úgy nem. Ez egy fenséges ital, nem isszuk meg csak úgy. *Na persze, bagoly mondja. De hát, aki ennyit iszik, annak ez olyan, mintha a veséjét lopnák ki.*
- Negyedik strigula. Ha összejön az ötödik, akkor... *Elmereng. Fogalma sincs mi lesz akkor, hiszen szüksége van a mágusra.* Akkor ne tudd meg mi lesz. *Újabb kibúvó az elől, hogy nem tudja mit mondjon.
Igazából a mágusnál rafináltabbal még nem találkozott. Hiszen rögtön mond is valami olyat, amitől egyetlen nő sem bír mosolygás nélkül megállni a lábán. A szokásos vörös pír újfent hamar visszakúszik világos bőrére, amint végignéz magán. A bók meglepte, végülis most nem az volt az első számú célja, hogy tetszelegjen, de ha már így alakult, az csak még jobb.*
- Hát izé... *Nézegeti a csizmája orrát, kerülve a másik arcát. A hirtelen jött düh így száll el.* Hát köszi. *Simít hátra egy tincset a füle mögé. Más most nem igazán jut eszébe, amit mondhatna, így cselekvéssel tereli el a figyelmet.
Bár kezében az üveg, de még nem iszik bele, tartja magát korábbi tervéhez. Nem, nem ahhoz, hogy tarkón vágja a férfit, bár nem sok kell hozzá, hanem a pénzhez. Lehajol a táskájához és kutatni kezd benne. Még szerencse, hogy több külön zsákban tartja az aranyait, illetve van amit csak úgy bedobál a táskja aljára.*
- Kihasználtam az időt és megszabadítottam némi aranytól pár embert. Még egy gyerek is megtudta volna csinálni. *Kacarászik, persze hazudik.* Gondoltam a sikeres terelőképességed valamivel meg kell fizetni. *Azzal pedig Taran Laton elé löki az egyik kis zsákot. Maga sem tudja mennyi lehet benne, de súlyából adódóan ha nem is több, de 2300 aranyál nincs benne kevesebb.*
*
- Persze ne aggódj, van nekem is. *Emel meg egy másik zsákot és meglengeti maga előtt. Az elmúlt időszakban elég sok pénzt halmozott fel, ott van, amit a szoborért kapott, na meg a versenyeken való részvétel és a néha-néha előforduló lopások.*
- Mehetünk, de innentől inkább rád hagyatkozom. Még a végén Lihanechben találjuk magunkat, ha továbbra is én vezetek. *Attól pedig a kráken mentse meg őt, hogy visszatérjen arra a környékre.
Ezt megkoronázva pedig beleiszik a rumba, egyelőre csak egy kortyot, majd menet közben ha lehet többet is. Ártatlanul, mit sem sejtve.*
*Tágra nyílt szemekkel mered vissza a férfi kérdésére.*
- Köröznek, persze, hogy köröznek. *Mintha mi sem lenne természetesebb. Hiszen nem csak arról van szó, hogy olykor lopkod, de mellé kalózkodott is, pár hete, vagy hónapja pedig a Kikötő utcáin szúrt hasba egy embert. Ez persze csak az ő paranoiája. Vélhetőleg az őrség nem ad az ilyenekre, mint ő. Vannak nála komolyabb bűnözők is. Ám, amitől inkább fél, azok az orgyilkosok és fejvadászok. De hát azok a fogadóban is megbújhatnak.*
- Tisztás? *Vonja meg a szemöldökét. Lassan kezd neki ismerős lenni a hely, csak akkor nem volt ennyire kihalt.* Ó, már emlékszem. Itt volt a harci torna. *Harap az ajkára és próbálja belőni melyik volt az a hely, ahol végül egy fél-elf térdre kényszerítette. Persze ő jobban szereti az emléket feleleveníteni, amikor ő hagyott helyben egy nála kétszer nagyobb benga állatot, aki buzogánnyal csapkodott a feje felett, mindenesetre, ha egy dologban elismeri vereségét, hát az a harc. Ha valaki ügyesebb, akkor ügyesebb. Ez is azt jelzi, hogy van még hova fejlődnie, hogy ő legyen a legjobb.*
- Helyes! *Szól vissza meg sem fordulva, amikor eltűnik, hogy átöltözzön. A ruha sokkal kellemesebb, a nyári szellő kellemesen simogatja csupasz lábait, s vállát, a nadrág és a fűző-blúz kombináció után ez legalább olyan érzés, mintha meztelen lenne.
Visszafele jut eszébe egy gonosz kis ötlet. Bár a mágus kikötötte, hogy nem akar pénzt a lánytól, de mi lenne, ha nem tudná, hogy az a lánytól van? Elvégre is neki szánt szándéka, hogy Taranból a lehető legnagyobb mágust faragják az oldalán, még ha nem is túlzottan hisz ebben a varázslás dologban, de így már ketten, az ő kardforgató tehetségével és Taran robbantgatásaival minden bizonnyal kevés megoldhatatlan dolog lenne előttük.
Éppen indulna, hogy végrehajtsa a tervét, amikor valami megüti a fülét. Valami, aminek nem örül. Szeme felett megpendül egy ideg, kezét ökölbe szorítja.*
- Hogy... hogy mi? *Bár igyekszik higgadt maradni, de valami mégis arra utal, hogy ez nem sikerült.* Te beleittál a rumba? *Sipítja hirtelen és széttárja a kezét. ODavágtat a férfihez és kikapja a kezéből az italt.*
- Első szabály *Emeli meg az ujját.* A rumomból csak úgy nem iszunk. Csak úgy nem. Ez egy fenséges ital, nem isszuk meg csak úgy. *Na persze, bagoly mondja. De hát, aki ennyit iszik, annak ez olyan, mintha a veséjét lopnák ki.*
- Negyedik strigula. Ha összejön az ötödik, akkor... *Elmereng. Fogalma sincs mi lesz akkor, hiszen szüksége van a mágusra.* Akkor ne tudd meg mi lesz. *Újabb kibúvó az elől, hogy nem tudja mit mondjon.
Igazából a mágusnál rafináltabbal még nem találkozott. Hiszen rögtön mond is valami olyat, amitől egyetlen nő sem bír mosolygás nélkül megállni a lábán. A szokásos vörös pír újfent hamar visszakúszik világos bőrére, amint végignéz magán. A bók meglepte, végülis most nem az volt az első számú célja, hogy tetszelegjen, de ha már így alakult, az csak még jobb.*
- Hát izé... *Nézegeti a csizmája orrát, kerülve a másik arcát. A hirtelen jött düh így száll el.* Hát köszi. *Simít hátra egy tincset a füle mögé. Más most nem igazán jut eszébe, amit mondhatna, így cselekvéssel tereli el a figyelmet.
Bár kezében az üveg, de még nem iszik bele, tartja magát korábbi tervéhez. Nem, nem ahhoz, hogy tarkón vágja a férfit, bár nem sok kell hozzá, hanem a pénzhez. Lehajol a táskájához és kutatni kezd benne. Még szerencse, hogy több külön zsákban tartja az aranyait, illetve van amit csak úgy bedobál a táskja aljára.*
- Kihasználtam az időt és megszabadítottam némi aranytól pár embert. Még egy gyerek is megtudta volna csinálni. *Kacarászik, persze hazudik.* Gondoltam a sikeres terelőképességed valamivel meg kell fizetni. *Azzal pedig Taran Laton elé löki az egyik kis zsákot. Maga sem tudja mennyi lehet benne, de súlyából adódóan ha nem is több, de 2300 aranyál nincs benne kevesebb.*
*- Persze ne aggódj, van nekem is. *Emel meg egy másik zsákot és meglengeti maga előtt. Az elmúlt időszakban elég sok pénzt halmozott fel, ott van, amit a szoborért kapott, na meg a versenyeken való részvétel és a néha-néha előforduló lopások.*
- Mehetünk, de innentől inkább rád hagyatkozom. Még a végén Lihanechben találjuk magunkat, ha továbbra is én vezetek. *Attól pedig a kráken mentse meg őt, hogy visszatérjen arra a környékre.
Ezt megkoronázva pedig beleiszik a rumba, egyelőre csak egy kortyot, majd menet közben ha lehet többet is. Ártatlanul, mit sem sejtve.*
2764. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-07-18 09:00:23
Üzenet elküldve: 2015-07-18 09:00:23
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 161
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 161
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
// Beszerző körút – édes kettesben//
*Úgy tűnik, hogy a piacon mondottak kellően felturbózták a lány önbizalmát, sőt, ő is megdicsérte a mágustanoncot.
Ezt követően érdekes tézissel áll elő a kalóz, miszerint tegyenek egy hatalmas kerülőt az erdő felől, nehogy belebotoljanak a városőrségbe.*
-Köröznek?
*Néz értetlenül a lányra, mert indokolatlannak tartja, hiszen nem kapták el őket, miközben meglopták a bájital kereskedőt. A három éhes kölyök meg kit is zavar?
Taran végül megrántja a vállát, utat engedve Dynti csavaros és érthetetlen észjárásának, majd követni kezdi. Pontosan ő sem emlékszik, hogy az erdő felől hogy is jutnak majd el a Pegazusba, de majdcsak bevillannak neki a gyermekkori képek! Ha meg nem, hát eltévednek, nagy kaland!*
-Ez, kérlek szépen egy tisztás!
*Emeli meg a mutató ujját a kalózlány kérdésére, miközben pimaszul elmosolyodik. Ezt követően olyan dolog történik, ami kihagyhatatlan lehetőséget kínál Taran számára, hogy beváltsa az ördögi tervét. Dynti eltűnik az erdőbe, hogy ruhát váltson, Taran pedig sietve nekilát, hogy elkészítse a rumot a fogyasztásra. Ebben a melegben bizonyára megfőtt egy kicsit, fel kell hát dobni valamivel.*
-Nem kukkolok, ígérem!
*Talán ez az első ígéret, amit be is fog tartani, hiszen nem sok ideje van. Amint a lány eltűnik a fák között, Taran elfordul, mintha imitálná azt, hogy nem kukkol, holott csak azért teszi, hogy a lány ne láthassa, hogy mit is csinál. Előveszi a tőrét és egy kicsi vágást ejt a mutató ujján, amiből kiserken a vér. Ezt követően a kék üveget is előkeresi a köpenye zsebéből, majd a dugótól megszabadítva szabaddá teszi a kiöntőnyílást, hogy belecsöppentse a vérét. A művelet után a dugót vissza teszi, és egy kicsit összerázza, hogy kellő arányban elkeveredhessen benne a vöröslő anyag.
A kis üvegcsét ezt követően elrejti a kezében, miközben odasiet a rumhoz. Vet egy pillantást az öltözködő lány felé, azt mérlegelve, hogy maradt-e még elég ideje a merénylet végrehajtásához. Ha még öltözik a nő, akkor felpattintja a kulacsot és egy jó nagy kortyot iszik belőle, majd, ha az legalább negyedig van (és csak akkor), beletölti a kék szérumot.
Talán éppen csak, hogy marad ideje arra, hogy az üres üveget becsúsztassa a zsebébe, miközben Dyntina visszaér.*
-Én már utólagos engedelmeddel, ittam!
*Ezzel átnyújtja a lánynak a kulacsot, miután összeszedi a földön heverő csomagot.*
-Gyönyörű vagy! Nagyon jól áll a ruha!
*Dicséri meg, miközben végigméri az angyali ruhába bújt ördögöt.*
-Gyere, közben menjünk! Nincs messze a fogadó, ott tovább ünnepelhetünk és megszállhatunk éjszakára is!
*Honnan is tudná, hogy milyen messze is van a fogadó? Mindegy, addig legalább lesz ideje a boldog és felkorbácsolt lánynak elfogyasztania a rumot, és jó eséllyel a benne lévő trükkös, kék folyadékot.*
*Úgy tűnik, hogy a piacon mondottak kellően felturbózták a lány önbizalmát, sőt, ő is megdicsérte a mágustanoncot.
Ezt követően érdekes tézissel áll elő a kalóz, miszerint tegyenek egy hatalmas kerülőt az erdő felől, nehogy belebotoljanak a városőrségbe.*
-Köröznek?
*Néz értetlenül a lányra, mert indokolatlannak tartja, hiszen nem kapták el őket, miközben meglopták a bájital kereskedőt. A három éhes kölyök meg kit is zavar?
Taran végül megrántja a vállát, utat engedve Dynti csavaros és érthetetlen észjárásának, majd követni kezdi. Pontosan ő sem emlékszik, hogy az erdő felől hogy is jutnak majd el a Pegazusba, de majdcsak bevillannak neki a gyermekkori képek! Ha meg nem, hát eltévednek, nagy kaland!*
-Ez, kérlek szépen egy tisztás!
*Emeli meg a mutató ujját a kalózlány kérdésére, miközben pimaszul elmosolyodik. Ezt követően olyan dolog történik, ami kihagyhatatlan lehetőséget kínál Taran számára, hogy beváltsa az ördögi tervét. Dynti eltűnik az erdőbe, hogy ruhát váltson, Taran pedig sietve nekilát, hogy elkészítse a rumot a fogyasztásra. Ebben a melegben bizonyára megfőtt egy kicsit, fel kell hát dobni valamivel.*
-Nem kukkolok, ígérem!
*Talán ez az első ígéret, amit be is fog tartani, hiszen nem sok ideje van. Amint a lány eltűnik a fák között, Taran elfordul, mintha imitálná azt, hogy nem kukkol, holott csak azért teszi, hogy a lány ne láthassa, hogy mit is csinál. Előveszi a tőrét és egy kicsi vágást ejt a mutató ujján, amiből kiserken a vér. Ezt követően a kék üveget is előkeresi a köpenye zsebéből, majd a dugótól megszabadítva szabaddá teszi a kiöntőnyílást, hogy belecsöppentse a vérét. A művelet után a dugót vissza teszi, és egy kicsit összerázza, hogy kellő arányban elkeveredhessen benne a vöröslő anyag.
A kis üvegcsét ezt követően elrejti a kezében, miközben odasiet a rumhoz. Vet egy pillantást az öltözködő lány felé, azt mérlegelve, hogy maradt-e még elég ideje a merénylet végrehajtásához. Ha még öltözik a nő, akkor felpattintja a kulacsot és egy jó nagy kortyot iszik belőle, majd, ha az legalább negyedig van (és csak akkor), beletölti a kék szérumot.
Talán éppen csak, hogy marad ideje arra, hogy az üres üveget becsúsztassa a zsebébe, miközben Dyntina visszaér.*
-Én már utólagos engedelmeddel, ittam!
*Ezzel átnyújtja a lánynak a kulacsot, miután összeszedi a földön heverő csomagot.*
-Gyönyörű vagy! Nagyon jól áll a ruha!
*Dicséri meg, miközben végigméri az angyali ruhába bújt ördögöt.*
-Gyere, közben menjünk! Nincs messze a fogadó, ott tovább ünnepelhetünk és megszállhatunk éjszakára is!
*Honnan is tudná, hogy milyen messze is van a fogadó? Mindegy, addig legalább lesz ideje a boldog és felkorbácsolt lánynak elfogyasztania a rumot, és jó eséllyel a benne lévő trükkös, kék folyadékot.*
2763. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-07-17 16:13:30
Üzenet elküldve: 2015-07-17 16:13:30
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Emlékek sebei//
*Lia kérdése csak egyetlen szó, de ez felszakítja a gátat benne, ami mögött a tengernyi fájdalom húzódik. Szemét ellepi a könnyfátyol, de erőszakkal bent tartja a kicsordulni készülő könnyeket.*
-Igen… olyan kicsike volt még, nem tehettem meg az első lépéseit ebben a világban.
Mondja elhaló hangon, nagy erőfeszítésébe kerül, hogy vissza tudja toloncolni a bánat folyóját szeme sarkába, de mikor megérzi Lia vigasztaló érintését, nem tudja tovább megfékezni könnyeit. Legurul az arca szélén a szeme sarkában őrzött cseppek folyama. Hátrahajtja a fejét, hogy a fa megtámassza azt és behunyt szemmel mondja megkönnyebbülten.*
-Köszönöm…
~Köszönöm, hogy nem haragszol, hogy nem hagysz faképnél, hogy együtt érzel velem, hogy ilyen jó vagy és kedves és gyógyító.~
*A rőzsék összeszedése közben nem néznek egymásra, így gyorsan letörli a bánat sós vizének nyomait. Megkönnyebbülten és hálásan tekint Liára. Olyan természetesen kezd beszélni, hogy az átlendíti őt is a nyugalomba és a szorító érzésének közelében is megjelenik valami mosolyféle, ami kiül az arcára. A szomorúság csak a szemében tükröződik tovább, de a hangja már úgy szól, mint először.*
-A legjobb, amit ember kívánhat, köszönöm Lia.
*Ezt a szót nagyon sokszor mondta már és mondani is fogja neki. Hálával tartozik és elhatározza, hogy miként fogja meghálálni neki a segítséget. Nem fogja hagyni, hogy egyedül maradjon. Szüksége van védelemre és neki amúgy sincsenek céljai vagy tervei, nem is voltak. Őt vigyázni és segíteni pont elég jó életcélnak tűnik és tudat alatt nem akarja, hogy útjaik szétváljanak a nap felkeltével. Nézi tovább, ahogy a tűz gyullad, a lány pedig folytatja tovább a gondoskodást. Ahogy ő tesz-vesz neki úgy nyugszik meg egyre jobban a kedélye. A végére valami, meghitt nyugalom telepedik meg a fájó űr helyén. Elkísérni Liát és segíteni őt, új életcélt adhat neki az eddigi céltalan bolyongás helyett végre. Követi megint a mozdulatait elgondolkodva. Nem tudja, vajon mit szólna hozzá, ha felajánlaná neki, hogy tartsanak együtt a lány célja felé. Ha neki már nincs legalább abban hadd segítse, hogy ő elérje a sajátját. Idegen még végül is, ha azt veszi, hogy egy egész napja sem találkoztak, de ismeri már a csókját és a bánatát, azon kívül egészen biztosan neki köszönheti az életét, így nem érzi már távolinak őt. Óvatosan kezd bele a mondandójába azért, mert nem szeretné, ha ötlete túlzott tolakodásnak hatna. Ő is inkább segítségnek szánja, amivel igazolhatja, hogy még vele maradhat, hogy nem kell, majd újabb magányos úttal szembenéznie. Nem fogja kimondani azt amit ténylegesen gondol, mert az talán még az eddigi bánat özönnél is megterhelőbb lenne az ifjú nő számára, de úgy gondolja megmentette az életét, így az már övé innentől kezdve. Neki adja és neki szenteli, ha engedi, mert a közelében nem érzi olyan feleslegesnek és üresnek. Mindezeket megtartja magának, ahogy elhatározza nem fogja többé bánatával sem terhelni. Ha a lába rendbe jön igyekszik, majd mindenben a szolgálatára és a hasznára lenni. Most már csak, azért fohászkodik magában, hogy Lia is így akarja ezt és ne akarja őt elküldeni, vagy nélküle folytatni az útját. Reméli el fogja fogadni a szolgálatit. Megértené valahol, ha a történtek miatt inkább távol tudná magától. Nem dilemmázik tovább, hanem óvatosan felteszi a kérdést miközben a szívét feszíti a remény, hogy az énből megint mi lehet, amíg az Istenek és Lia engedik.*
-Mit szólnál, ha miután felépültem együtt mennénk tovább egy darabon?
~Mondjuk pár évig, amíg férjhez nem mész és az urad kidobja megfáradt bánatos testőrödet a háztól.~
-Tudod nekem nem igazán van ötletem, merre tartsak és örömmel felajánlanám szolgálataimat neked, hogy viszonozzam a kedvességed.
~És hogy ne kelljen egyedül maradnom a gondolataimmal és az emlékeimmel megint, ilyen hosszú időre.~
*Lassan elmosolyodik és szemében a bánat helyén valami fény kezd kibontakozni, ami talán még vidámságnak is nevezhető.*
-Persze lehet, hogy nem akarsz egy sérült bánatos lovagot útitársadnak. Eddig úgy tűnik csak a gondod van velem. Nem is ismersz és máris ápolhatsz, etethetsz én meg csak a lábamat feltéve várom azt a fenséges pityókát. Nem csodálnám, ha ezek után elkergetnél.
A hozzászólás írója (Rendoll Tawinn) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.07.17 16:14:03
*Lia kérdése csak egyetlen szó, de ez felszakítja a gátat benne, ami mögött a tengernyi fájdalom húzódik. Szemét ellepi a könnyfátyol, de erőszakkal bent tartja a kicsordulni készülő könnyeket.*
-Igen… olyan kicsike volt még, nem tehettem meg az első lépéseit ebben a világban.
Mondja elhaló hangon, nagy erőfeszítésébe kerül, hogy vissza tudja toloncolni a bánat folyóját szeme sarkába, de mikor megérzi Lia vigasztaló érintését, nem tudja tovább megfékezni könnyeit. Legurul az arca szélén a szeme sarkában őrzött cseppek folyama. Hátrahajtja a fejét, hogy a fa megtámassza azt és behunyt szemmel mondja megkönnyebbülten.*
-Köszönöm…
~Köszönöm, hogy nem haragszol, hogy nem hagysz faképnél, hogy együtt érzel velem, hogy ilyen jó vagy és kedves és gyógyító.~
*A rőzsék összeszedése közben nem néznek egymásra, így gyorsan letörli a bánat sós vizének nyomait. Megkönnyebbülten és hálásan tekint Liára. Olyan természetesen kezd beszélni, hogy az átlendíti őt is a nyugalomba és a szorító érzésének közelében is megjelenik valami mosolyféle, ami kiül az arcára. A szomorúság csak a szemében tükröződik tovább, de a hangja már úgy szól, mint először.*
-A legjobb, amit ember kívánhat, köszönöm Lia.
*Ezt a szót nagyon sokszor mondta már és mondani is fogja neki. Hálával tartozik és elhatározza, hogy miként fogja meghálálni neki a segítséget. Nem fogja hagyni, hogy egyedül maradjon. Szüksége van védelemre és neki amúgy sincsenek céljai vagy tervei, nem is voltak. Őt vigyázni és segíteni pont elég jó életcélnak tűnik és tudat alatt nem akarja, hogy útjaik szétváljanak a nap felkeltével. Nézi tovább, ahogy a tűz gyullad, a lány pedig folytatja tovább a gondoskodást. Ahogy ő tesz-vesz neki úgy nyugszik meg egyre jobban a kedélye. A végére valami, meghitt nyugalom telepedik meg a fájó űr helyén. Elkísérni Liát és segíteni őt, új életcélt adhat neki az eddigi céltalan bolyongás helyett végre. Követi megint a mozdulatait elgondolkodva. Nem tudja, vajon mit szólna hozzá, ha felajánlaná neki, hogy tartsanak együtt a lány célja felé. Ha neki már nincs legalább abban hadd segítse, hogy ő elérje a sajátját. Idegen még végül is, ha azt veszi, hogy egy egész napja sem találkoztak, de ismeri már a csókját és a bánatát, azon kívül egészen biztosan neki köszönheti az életét, így nem érzi már távolinak őt. Óvatosan kezd bele a mondandójába azért, mert nem szeretné, ha ötlete túlzott tolakodásnak hatna. Ő is inkább segítségnek szánja, amivel igazolhatja, hogy még vele maradhat, hogy nem kell, majd újabb magányos úttal szembenéznie. Nem fogja kimondani azt amit ténylegesen gondol, mert az talán még az eddigi bánat özönnél is megterhelőbb lenne az ifjú nő számára, de úgy gondolja megmentette az életét, így az már övé innentől kezdve. Neki adja és neki szenteli, ha engedi, mert a közelében nem érzi olyan feleslegesnek és üresnek. Mindezeket megtartja magának, ahogy elhatározza nem fogja többé bánatával sem terhelni. Ha a lába rendbe jön igyekszik, majd mindenben a szolgálatára és a hasznára lenni. Most már csak, azért fohászkodik magában, hogy Lia is így akarja ezt és ne akarja őt elküldeni, vagy nélküle folytatni az útját. Reméli el fogja fogadni a szolgálatit. Megértené valahol, ha a történtek miatt inkább távol tudná magától. Nem dilemmázik tovább, hanem óvatosan felteszi a kérdést miközben a szívét feszíti a remény, hogy az énből megint mi lehet, amíg az Istenek és Lia engedik.*
-Mit szólnál, ha miután felépültem együtt mennénk tovább egy darabon?
~Mondjuk pár évig, amíg férjhez nem mész és az urad kidobja megfáradt bánatos testőrödet a háztól.~
-Tudod nekem nem igazán van ötletem, merre tartsak és örömmel felajánlanám szolgálataimat neked, hogy viszonozzam a kedvességed.
~És hogy ne kelljen egyedül maradnom a gondolataimmal és az emlékeimmel megint, ilyen hosszú időre.~
*Lassan elmosolyodik és szemében a bánat helyén valami fény kezd kibontakozni, ami talán még vidámságnak is nevezhető.*
-Persze lehet, hogy nem akarsz egy sérült bánatos lovagot útitársadnak. Eddig úgy tűnik csak a gondod van velem. Nem is ismersz és máris ápolhatsz, etethetsz én meg csak a lábamat feltéve várom azt a fenséges pityókát. Nem csodálnám, ha ezek után elkergetnél.
A hozzászólás írója (Rendoll Tawinn) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.07.17 16:14:03
2762. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-07-17 14:31:31
Üzenet elküldve: 2015-07-17 14:31:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Emlékek sebei//
*Nem könnyű elhúzódnia, nagyon nem, mert jólesett neki az ölelés, ugyanakkor nem tettetheti magát süketnek, és ha most nem tisztázzák valahogy ezt az egészet, akkor soha.
Ami mit sem számítana akkor, ha Lia az a fajta nő lenne, aki kihasznál egy ilyen alkalmat csakis arra, hogy szórakozzon, vagy hogy valami kifacsart módon bosszút álljon egy olyan alakon, akit ez messziről nem érdekel. De Lia nem ez a fajta nő, és bár az első csókra talán ráfoghatja, hogy ezt a módot találta a legegyszerűbbnek, hogy rávegye a férfit az együttműködésre, arra, hogy bevegye az orvosságot, és hogy úgy gondolta, a sebesült úgysem fog emlékezni rá, most ez a mentség nem áll rendelkezésére.*
~Rendoll ugyanúgy magánál volt, mint én, és az én nevem mondta. De miért, ha közben meg...?~
*De úgy tűnik, a férfi is valami hasonlóra gondolhat talán. A pillantása olyan, mintha álomból ébredne.*
~De kiről álmodott?~
*Lia próbálja megőrizni a méltóságát, hiszen annyira nem fontos az a nyomorú rőzseköteg, hogy ne várhatott volna, de legalább el tud vele szöszölni és addig sem kell azokba a kék szemekbe néznie. De tudja jól, nem húzhatja ezzel sokáig az időt, csak némi haladékot nyerhet. Egy percet, kettőt.
Ám a férfi beszélni kezd, egyszer tőmondatok, semmi cikornyásság, csak a tények, és ettől még tragikusabb az egész. De Lia sejtette, hogy valami ilyesmiről lehet szó.
Csak azt nem gondolta volna, hogy...*
- A kisfiad? *szakad ki belőle a kérdés.*
~Hogy lehet túlélni? Hogy élheti valaki túl a gyermeke halálát? A fiáét, aki vér a véréből és hús a húsából? Nem lenne szabad a gyerekeknek előbb elmenniük. Soha!~
*A lány szemét most befutják a könnyek, sőt egy csepp le is perdül az arcán. Eszébe jutnak a gyermekek. Újszülöttek, kik gyengék voltak, lázban égő kisbabák, olyanok akik valami járványt kaptak el, de olyanok is, kiket baleset ért, egy ló rúgása, egy leszakadó faág, a tó vizén megnyíló rianás. Gyerekek, akiket megmentett, gyerekek, akiket elveszített. Ostoba kamaszok, kik azt hitték oly nagy a baj, hogy nem élhetik túl, és felnőttek, harcosok is, nők is, maguk is anyák, kiknek idős szüleik várakoztak a szekerük mellett. És az anyák arcai, és az apáké is. Férfiak, akik a karjai közé zuhantak, férfiak, akik térden állva zokogtak, vagy épp a szellemeket átkozták, fiatalok és aggastyánok is, férfiak akik egész zsáknyi aranyat ígértek, csak hozza vissza a fiukat, és férfiak akik csak álltak szárazon égő szemekkel, hogy másnap az ő testüket vágják le a ház mestergerendájáról.
Lia nem gondolkodik, hogy helyes-e, nem mérlegel, nem érdekli a logika, csak megsimítja Rendoll vállát.
Nem mond semmit, erre nincsenek már szavai.
Még egyszer végigsimít a férfi vállán, bár legszívesebben a haját simítaná meg, de tudja, azt nem teheti.*
- Meg *nehezen jön a szó, de kimondja, és miután kimondta, valahogy könnyebbnek érzi magát.
Aztán újra a rőzsehalomra néz.*
- Ha már összegyűjtöttem, használjuk is, jó?
*Elhúzódik, és az iszákjába kotor.*
- Hajában sült pityóka a vacsora. Attól tartok, nem vitakérdés, ha eszed jó, ha nem, akkor nem gyógyulsz meg.
*Az arcát letörli a tenyere élével, majd kérdőn pillant a férfira, vajon mit szól ehhez az étekhez.*
*Nem könnyű elhúzódnia, nagyon nem, mert jólesett neki az ölelés, ugyanakkor nem tettetheti magát süketnek, és ha most nem tisztázzák valahogy ezt az egészet, akkor soha.
Ami mit sem számítana akkor, ha Lia az a fajta nő lenne, aki kihasznál egy ilyen alkalmat csakis arra, hogy szórakozzon, vagy hogy valami kifacsart módon bosszút álljon egy olyan alakon, akit ez messziről nem érdekel. De Lia nem ez a fajta nő, és bár az első csókra talán ráfoghatja, hogy ezt a módot találta a legegyszerűbbnek, hogy rávegye a férfit az együttműködésre, arra, hogy bevegye az orvosságot, és hogy úgy gondolta, a sebesült úgysem fog emlékezni rá, most ez a mentség nem áll rendelkezésére.*
~Rendoll ugyanúgy magánál volt, mint én, és az én nevem mondta. De miért, ha közben meg...?~
*De úgy tűnik, a férfi is valami hasonlóra gondolhat talán. A pillantása olyan, mintha álomból ébredne.*
~De kiről álmodott?~
*Lia próbálja megőrizni a méltóságát, hiszen annyira nem fontos az a nyomorú rőzseköteg, hogy ne várhatott volna, de legalább el tud vele szöszölni és addig sem kell azokba a kék szemekbe néznie. De tudja jól, nem húzhatja ezzel sokáig az időt, csak némi haladékot nyerhet. Egy percet, kettőt.
Ám a férfi beszélni kezd, egyszer tőmondatok, semmi cikornyásság, csak a tények, és ettől még tragikusabb az egész. De Lia sejtette, hogy valami ilyesmiről lehet szó.
Csak azt nem gondolta volna, hogy...*
- A kisfiad? *szakad ki belőle a kérdés.*
~Hogy lehet túlélni? Hogy élheti valaki túl a gyermeke halálát? A fiáét, aki vér a véréből és hús a húsából? Nem lenne szabad a gyerekeknek előbb elmenniük. Soha!~
*A lány szemét most befutják a könnyek, sőt egy csepp le is perdül az arcán. Eszébe jutnak a gyermekek. Újszülöttek, kik gyengék voltak, lázban égő kisbabák, olyanok akik valami járványt kaptak el, de olyanok is, kiket baleset ért, egy ló rúgása, egy leszakadó faág, a tó vizén megnyíló rianás. Gyerekek, akiket megmentett, gyerekek, akiket elveszített. Ostoba kamaszok, kik azt hitték oly nagy a baj, hogy nem élhetik túl, és felnőttek, harcosok is, nők is, maguk is anyák, kiknek idős szüleik várakoztak a szekerük mellett. És az anyák arcai, és az apáké is. Férfiak, akik a karjai közé zuhantak, férfiak, akik térden állva zokogtak, vagy épp a szellemeket átkozták, fiatalok és aggastyánok is, férfiak akik egész zsáknyi aranyat ígértek, csak hozza vissza a fiukat, és férfiak akik csak álltak szárazon égő szemekkel, hogy másnap az ő testüket vágják le a ház mestergerendájáról.
Lia nem gondolkodik, hogy helyes-e, nem mérlegel, nem érdekli a logika, csak megsimítja Rendoll vállát.
Nem mond semmit, erre nincsenek már szavai.
Még egyszer végigsimít a férfi vállán, bár legszívesebben a haját simítaná meg, de tudja, azt nem teheti.*
- Meg *nehezen jön a szó, de kimondja, és miután kimondta, valahogy könnyebbnek érzi magát.
Aztán újra a rőzsehalomra néz.*
- Ha már összegyűjtöttem, használjuk is, jó?
*Elhúzódik, és az iszákjába kotor.*
- Hajában sült pityóka a vacsora. Attól tartok, nem vitakérdés, ha eszed jó, ha nem, akkor nem gyógyulsz meg.
*Az arcát letörli a tenyere élével, majd kérdőn pillant a férfira, vajon mit szól ehhez az étekhez.*
2761. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőszéli tisztás
Üzenet elküldve: 2015-07-17 12:46:29
Üzenet elküldve: 2015-07-17 12:46:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
// Beszerző körút – édes kettesben//
//Még a piacon//
*Szélesen elvigyorodik, és színpadiasan hajol meg a férfi előtt, még pukedlizik is egyet. Teljesen fel van dobódva, nincs is jobb egy jól sikerült lopásnál. Esetleg egy sikeres gyilkosság, vagy egy kis etyepetye, de mostanság inkább a tolvajlás maradt ki az életéből.
Az egója további fényezésére pedig pördül egyet a tengelye körül. Szebb bókot még talán életében nem kapott.*
- Mondj még ilyeneket. *Huncut mosoly, majd megáll a pörgésben a férfi előtt.* Azért ez a kis közjáték is ügyes volt a részedről. *Kacsint mellé. Persze önfeledtségében egyáltalán nem vette észre, hogy Taran vásárolt is valamit, megragadt annyinál, hogy biztosan csak azért érdeklődik, meg alkudozik, hogy a figyelmet tovább terelje.*
- Azt javaslom, keressünk valami fogadót, de kerüljünk az erdő felől, nem szívesen mennék most a szegénynegyed felé, miután az a három kölyök is arra ment. Talán az őrök is ott vannak. Úgyhogy szerintem erről megyünk, biztosan odajutunk. *Teljesen mindegy, hogy egyébként téved, hiszen az erdő felől nehéz lesz megközelíteni a Pegazust, de hát ő nem ismeri a várost, így teljes nyugodtsággal indul meg a biztos eltévedés felé. Visszatérve a kovács felé, vissza az erdőhöz. Közben szaporán legyezgeti magát. A tengeri és a kikötői klímához ugyan hozzászokhatott volna, de északi lány létére még mindig nehezen viseli a hőséget.*
//A tisztáson//
*Vidám léptekkel halad, egészen addig amíg, míg valami furcsa, kör alakú, füves, virágos helyre nem érkeznek. Ott megáll, csípőjére teszi a kezét és megráncolja homlokát.*
- Hát ez meg a fene? *Néz Taranra, hátha ő jobban tudja merre járnak. Ha kap választ, ha nem, ő a tisztás szélén, már félig az erdőben az egyik fa törzséhez ledobja a táskáját, majd kirángatja a fehér, kopott, gyűrött ruháját. Ledobja fegyvereit a táska mellé.*
- Most pedig itt megvársz és nem kukkolsz! *Emeli meg a mutatóujját és eltűnik a fák között, hogy átöltözzön. Még egy napot képtelen eltölteni ebben a nadrágban. Egy pillanatra azért megfordul.* És meg se próbálj itt hagyni, mert megtalállak. *Vonja meg a szemöldökét kajánul és most már tényleg elvonul, egy rejtettebb zugba. No, nem mintha a férfi nem látott volna belőle már eleget néhány nappal ezelőtt, de ő tartja magát ahhoz, hogy sejtelmeskedik. Lerángatja magáról a nadrágot, a fűzőt és a blúzt, majd felkapja a könnyed, lenge ruhát, ami vékony pánttal tartja magát a lány vállán, s nagyjából combközépig ér.*
~Mindjárt másabb~ *Visszarángatja magára a csizmát és visszalépdel Taranhoz, a földre dobva ruháit.*
- Most pedig, igyunk!
//Még a piacon//
*Szélesen elvigyorodik, és színpadiasan hajol meg a férfi előtt, még pukedlizik is egyet. Teljesen fel van dobódva, nincs is jobb egy jól sikerült lopásnál. Esetleg egy sikeres gyilkosság, vagy egy kis etyepetye, de mostanság inkább a tolvajlás maradt ki az életéből.
Az egója további fényezésére pedig pördül egyet a tengelye körül. Szebb bókot még talán életében nem kapott.*
- Mondj még ilyeneket. *Huncut mosoly, majd megáll a pörgésben a férfi előtt.* Azért ez a kis közjáték is ügyes volt a részedről. *Kacsint mellé. Persze önfeledtségében egyáltalán nem vette észre, hogy Taran vásárolt is valamit, megragadt annyinál, hogy biztosan csak azért érdeklődik, meg alkudozik, hogy a figyelmet tovább terelje.*
- Azt javaslom, keressünk valami fogadót, de kerüljünk az erdő felől, nem szívesen mennék most a szegénynegyed felé, miután az a három kölyök is arra ment. Talán az őrök is ott vannak. Úgyhogy szerintem erről megyünk, biztosan odajutunk. *Teljesen mindegy, hogy egyébként téved, hiszen az erdő felől nehéz lesz megközelíteni a Pegazust, de hát ő nem ismeri a várost, így teljes nyugodtsággal indul meg a biztos eltévedés felé. Visszatérve a kovács felé, vissza az erdőhöz. Közben szaporán legyezgeti magát. A tengeri és a kikötői klímához ugyan hozzászokhatott volna, de északi lány létére még mindig nehezen viseli a hőséget.*
//A tisztáson//
*Vidám léptekkel halad, egészen addig amíg, míg valami furcsa, kör alakú, füves, virágos helyre nem érkeznek. Ott megáll, csípőjére teszi a kezét és megráncolja homlokát.*
- Hát ez meg a fene? *Néz Taranra, hátha ő jobban tudja merre járnak. Ha kap választ, ha nem, ő a tisztás szélén, már félig az erdőben az egyik fa törzséhez ledobja a táskáját, majd kirángatja a fehér, kopott, gyűrött ruháját. Ledobja fegyvereit a táska mellé.*
- Most pedig itt megvársz és nem kukkolsz! *Emeli meg a mutatóujját és eltűnik a fák között, hogy átöltözzön. Még egy napot képtelen eltölteni ebben a nadrágban. Egy pillanatra azért megfordul.* És meg se próbálj itt hagyni, mert megtalállak. *Vonja meg a szemöldökét kajánul és most már tényleg elvonul, egy rejtettebb zugba. No, nem mintha a férfi nem látott volna belőle már eleget néhány nappal ezelőtt, de ő tartja magát ahhoz, hogy sejtelmeskedik. Lerángatja magáról a nadrágot, a fűzőt és a blúzt, majd felkapja a könnyed, lenge ruhát, ami vékony pánttal tartja magát a lány vállán, s nagyjából combközépig ér.*
~Mindjárt másabb~ *Visszarángatja magára a csizmát és visszalépdel Taranhoz, a földre dobva ruháit.*
- Most pedig, igyunk!
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7361-7380 , 7381-7400 , 7401-7420 , 7421-7440 , 7441-7460 , 7461-7480 , 7481-7500 , 7501-7520 , 7521-7540 , 7541-7560 , 7561-7580 , 7581-7600 , 7601-7620 , 7621-7640 , 7641-7660 , 7661-7680 , 7681-7700 , 7701-7720 , 7721-7740 , 7741-7760 , 7761-7780 , 7781-7800 , 7801-7820 , 7821-7840 , 7841-7860 , 7861-7880 , 7881-7900 , 7901-7920 , 7921-7940 , 7941-7960 , 7961-7980 , 7981-8000 , 8001-8020 , 8021-8040 , 8041-8060 , 8061-8080 , 8081-8100 , 8101-8120 , 8121-8140 , 8141-8160 , 8161-8180 , 8181-8200 , 8201-8220 , 8221-8240 , 8241-8260 , 8261-8280 , 8281-8300 , 8301-8320 , 8321-8340 , 8341-8360 , 8361-8380 , 8381-8400 , 8401-8420 , 8421-8440 , 8441-8460 , 8461-8480 , 8481-8500 , 8501-8520 , 8521-8540 , 8541-8560 , 8561-8580 , 8581-8600 , 8601-8620 , 8621-8640 , 8641-8660 , 8661-8680 , 8681-8700 , 8701-8720 , 8721-8740 , 8741-8760 , 8761-8780 , 8781-8800 , 8801-8820 , 8821-8840 , 8841-8860 , 8861-8880 , 8881-8900 , 8901-8920 , 8921-8940 , 8941-8960 , 8961-8980 , 8981-9000 , 9001-9020 , 9021-9040 , 9041-9060 , 9061-9080 , 9081-9100 , 9101-9120 , 9121-9140 , 9141-9160 , 9161-9180 , 9181-9200 , 9201-9220 , 9221-9240 , 9241-9260 , 9261-9280 , 9281-9300 , 9301-9320 , 9321-9340 , 9341-9360 , 9361-9380 , 9381-9400 , 9401-9420 , 9421-9440 , 9441-9460 , 9461-9480 , 9481-9500 , 9501-9520 , 9521-9540 , 9541-9560 , 9561-9580 , 9568-9587