Külső területek - Erdőmélye
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 54 (1061. - 1080. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
![>Mirasyn Foks [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11132_1521230910_ember_no.jpg)
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1908-1927
1080. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-03-27 01:31:28
Üzenet elküldve: 2018-03-27 01:31:28
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Szelíd
//A Nagy Egyenlőség Napja - Szertartások: Észak//
*A nő nem látszik megsértődni a visszautasításon, ahogy azon sem, hogy Umonnak több marad.*
-Egészségedre! Remélem, ízleni fog. *A férfi arckifejezése, reakciója alapján ebben nincs is hiba. Dirina mosolyogva figyeli, ahogy eltűnik a nedű maradéka.*
-Bizony, kuzinék értik a mesterségüket. *Elteszi a kis hordót és a fakorsót is, aztán utazásra kész állapotba hozza a csomagját. Végül a két férfi felé fordul.*
-Köszönöm a segítséget nektek! Nem térek vissza veletek az erődötökbe, innen rövidítek kicsit. *Kezével mutatja is, hogy milyen irányba tervez menni.* Aki errefelé útba igazított, említette, hogy barátságos népek laknak itt, de felülmúltátok a várakozásomat. Az istenem áldjon meg Titeket!
*Azzal búcsút int és el is indul, de néhány lépés után megtorpan és a homlokára csap.*
-Majd' elfelejtettem! *Övéről pénzes erszényt old le és dobja Umonnak. Ha Umon Palasan megolvassa a tartalmát, 120 aranyat fog találni benne.
Dirina mosolyogva kommentál.*
-Ezt a csekélységet igazán nem utasíthatjátok vissza! *Nevetve integet, aztán eltűnik a rengetegben.*
*A nő nem látszik megsértődni a visszautasításon, ahogy azon sem, hogy Umonnak több marad.*
-Egészségedre! Remélem, ízleni fog. *A férfi arckifejezése, reakciója alapján ebben nincs is hiba. Dirina mosolyogva figyeli, ahogy eltűnik a nedű maradéka.*
-Bizony, kuzinék értik a mesterségüket. *Elteszi a kis hordót és a fakorsót is, aztán utazásra kész állapotba hozza a csomagját. Végül a két férfi felé fordul.*
-Köszönöm a segítséget nektek! Nem térek vissza veletek az erődötökbe, innen rövidítek kicsit. *Kezével mutatja is, hogy milyen irányba tervez menni.* Aki errefelé útba igazított, említette, hogy barátságos népek laknak itt, de felülmúltátok a várakozásomat. Az istenem áldjon meg Titeket!
*Azzal búcsút int és el is indul, de néhány lépés után megtorpan és a homlokára csap.*
-Majd' elfelejtettem! *Övéről pénzes erszényt old le és dobja Umonnak. Ha Umon Palasan megolvassa a tartalmát, 120 aranyat fog találni benne.
Dirina mosolyogva kommentál.*-Ezt a csekélységet igazán nem utasíthatjátok vissza! *Nevetve integet, aztán eltűnik a rengetegben.*
1079. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-03-22 17:15:31
Üzenet elküldve: 2018-03-22 17:15:31
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//A Nagy Egyenlőség Napja - Szertartások: Észak//
*A szertartás nem tart túl sokáig, legalábbis az, amit a törp annak nevez. Umon érdeklődéssel figyeli a zsolozsmát és a kihelyezett tárgyakat szemléli közben.*
~ Fekete és fehér gyöngyök. Ellentét. ~ *morfondírozik, majd azon kezd gondolkodni, hogy a harmadikra miért nem került semmi. Arra a következtetésre jut, hogy talán ott lesz kinyilatkoztatás, vagy jel. Mindenesetre nagyon érdekli a dolog, mert a kolostorban semmi hasonlót nem végeztek, mikor a Fekete Fához beszéltek. A törp azonban kínok közepette hamarosan végez, a sikkantásra Umon majdnem bemozdul, hogy elkapja, mégis csak egy hölgyről van szó, de a mozdulat félúton megáll, mikor látja, hogy Dirina megoldja a dolgokat.*
~ Törp itóka! ~ *Csillan fel a szeme, de nem szólal meg, nem akarja megsérteni megbízójukat, majd, amikor végül megkínálják őket, ráadásul az egész maradék reá száll, komolyságot erőltet magára.*
- Hát, ha így gondoljátok! Megpróbálom! Egészségetekre! *Mondja, miközben társai felé emeli a korsót, merev arccal és szinte összeszorított szájjal, hogy az, ami benne összefutott, ne csurranjon ki fogai között.*
- Ááááááhhhh. *Van olyan érzés, amit nem lehet visszatartani. Az ital megédesíti a torkát, s vele együtt napját. Nem akarja véka alá rejteni véleményét.*
- A barátaid kitűnő szeszfőzők! Ez valóban méltó e pillanathoz. Köszönöm! *Mondja, majd visszaadja mosolyogva a törpnek a korsót, s türelmesen vár a következő momentumra.*
*A szertartás nem tart túl sokáig, legalábbis az, amit a törp annak nevez. Umon érdeklődéssel figyeli a zsolozsmát és a kihelyezett tárgyakat szemléli közben.*
~ Fekete és fehér gyöngyök. Ellentét. ~ *morfondírozik, majd azon kezd gondolkodni, hogy a harmadikra miért nem került semmi. Arra a következtetésre jut, hogy talán ott lesz kinyilatkoztatás, vagy jel. Mindenesetre nagyon érdekli a dolog, mert a kolostorban semmi hasonlót nem végeztek, mikor a Fekete Fához beszéltek. A törp azonban kínok közepette hamarosan végez, a sikkantásra Umon majdnem bemozdul, hogy elkapja, mégis csak egy hölgyről van szó, de a mozdulat félúton megáll, mikor látja, hogy Dirina megoldja a dolgokat.*
~ Törp itóka! ~ *Csillan fel a szeme, de nem szólal meg, nem akarja megsérteni megbízójukat, majd, amikor végül megkínálják őket, ráadásul az egész maradék reá száll, komolyságot erőltet magára.*
- Hát, ha így gondoljátok! Megpróbálom! Egészségetekre! *Mondja, miközben társai felé emeli a korsót, merev arccal és szinte összeszorított szájjal, hogy az, ami benne összefutott, ne csurranjon ki fogai között.*
- Ááááááhhhh. *Van olyan érzés, amit nem lehet visszatartani. Az ital megédesíti a torkát, s vele együtt napját. Nem akarja véka alá rejteni véleményét.*
- A barátaid kitűnő szeszfőzők! Ez valóban méltó e pillanathoz. Köszönöm! *Mondja, majd visszaadja mosolyogva a törpnek a korsót, s türelmesen vár a következő momentumra.*
1078. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-03-22 15:32:32
Üzenet elküldve: 2018-03-22 15:32:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//A Nagy Egyenlőség Napja - Szertartások: Észak//
*A két szerzetes viszonylag gyorsan elkészíti az oltár emelvényei, Dirina-nak már nem sok dolga marad és az emelvények állnak. A csuhás elégedetten nézi az erdő részeiből emelt oltárrészeket, kő, fa és a harmadikban a kettő kombinációja, az Erdő Szívének is megfelelő volna ez az oltár. Mosolyogva fordul Umon felé, szavak nélkül mondva köszönetet neki.
A törpe nő kérésére, hogy ne zavarják, kurtán bólint és elhátrál, hogy a sarkaira ülve figyelje Dirina ténykedését. Érdeklődve szemléli a kis tálakban lévő fekete és fehér gyöngyöket, melyek minden bizonnyal Teysus megjelenítését szolgálják, majd csendben várakozik, amíg a szertartás véget nem ér. Az elf türelmes, egyetlen mukkanás nélkül üli végig a fohászt, majd amikor Dirina elzsibbadt lábát masszírozza, szerény mosollyal kel fel ültéből. Számára megszokott ez a póz, kevésbé zsibbasztó így a hosszú ideig tartó ülés.
Amikor megkapja az italt, kicsit ijedt pillantással néz bele a korsóba, tartva attól, hogy a hegyek lábánál élő törpe barátok itala sört jelent, s ha az, úgy bocsánatkérő mosollyal hajol meg Dirina felé.*
- Bocsáss meg, Dirina, de én nem ihatok alkoholt. Kérlek, ne haragudj. *Sajnálja, hogy ő nem osztozhat az erre a pillanatra tartogatott ital élvezetében, bizonyosan fenséges lehet, hisz törpék készítették, de történetesen tudja, hogy Umon iszik ilyesmit, hisz a köszöntő mulatságon is ivott.*
- Kérlek, idd meg. Ne sértsük meg Teysus hívét. *Nyújtja a korsót Umon felé kérlelő tekintettel. Ez bizonyosan nem fog megártani a barátnak és törpe sört sem gyakran kóstolhat az elf vagy ember fia.*
*A két szerzetes viszonylag gyorsan elkészíti az oltár emelvényei, Dirina-nak már nem sok dolga marad és az emelvények állnak. A csuhás elégedetten nézi az erdő részeiből emelt oltárrészeket, kő, fa és a harmadikban a kettő kombinációja, az Erdő Szívének is megfelelő volna ez az oltár. Mosolyogva fordul Umon felé, szavak nélkül mondva köszönetet neki.
A törpe nő kérésére, hogy ne zavarják, kurtán bólint és elhátrál, hogy a sarkaira ülve figyelje Dirina ténykedését. Érdeklődve szemléli a kis tálakban lévő fekete és fehér gyöngyöket, melyek minden bizonnyal Teysus megjelenítését szolgálják, majd csendben várakozik, amíg a szertartás véget nem ér. Az elf türelmes, egyetlen mukkanás nélkül üli végig a fohászt, majd amikor Dirina elzsibbadt lábát masszírozza, szerény mosollyal kel fel ültéből. Számára megszokott ez a póz, kevésbé zsibbasztó így a hosszú ideig tartó ülés.
Amikor megkapja az italt, kicsit ijedt pillantással néz bele a korsóba, tartva attól, hogy a hegyek lábánál élő törpe barátok itala sört jelent, s ha az, úgy bocsánatkérő mosollyal hajol meg Dirina felé.*
- Bocsáss meg, Dirina, de én nem ihatok alkoholt. Kérlek, ne haragudj. *Sajnálja, hogy ő nem osztozhat az erre a pillanatra tartogatott ital élvezetében, bizonyosan fenséges lehet, hisz törpék készítették, de történetesen tudja, hogy Umon iszik ilyesmit, hisz a köszöntő mulatságon is ivott.*
- Kérlek, idd meg. Ne sértsük meg Teysus hívét. *Nyújtja a korsót Umon felé kérlelő tekintettel. Ez bizonyosan nem fog megártani a barátnak és törpe sört sem gyakran kóstolhat az elf vagy ember fia.*
1077. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-03-22 13:25:59
Üzenet elküldve: 2018-03-22 13:25:59
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Szelíd
//A Nagy Egyenlőség Napja - Szertartások: Észak//
*Mire a törpe mindent előkészít, két kísérője már javában dolgozik. Segít egy keveset, de inkább útjában van a két, gyorsan dolgozó férfinek, ezért félreállva nézi, ahogy befejezik az oltár építését. Amint kész vannak, két mély fatálat vesz elő. Az egyikbe fekete gyöngyöket pakol, ez a tál a bal oldali kőrakásra kerül. A másik tálba fehér gyöngyöket rak, ez a tál a jobb oldali halom tetején kap helyet. A két venárhoz fordul.*
-Köszönöm nektek! Most elvégzem a szertartást! Kérlek, csak akkor zavarjatok, ha feltétlenül szükséges!
*A harmadik, jelöletlen halom elé guggol és halkan motyogni kezd. Egy óra harmada telhet így el, amikor feltápászkodik. Rögtön sikkant is egy aprót.*
-Juj, de elzsibbadt a lábam! *A földre visszaülve masszírozza kicsit nevezett testrészét, aztán újra feláll. A csomagjából fakorsót és egy bájosan apró hordót vesz elő. Ott helyben csapra is veri, tartalma éppen megtölti a korsót.*
-A hegyek lábánál élő barátaim remeke. Egy ilyen alkalomra tartogattam. *Nagyokat kortyolva iszik bele, majd átszellemülten sóhajt.*
-Fenséges. *Pyctának nyújtja a korsót és kacsint.*Felezzétek el!
*Mire a törpe mindent előkészít, két kísérője már javában dolgozik. Segít egy keveset, de inkább útjában van a két, gyorsan dolgozó férfinek, ezért félreállva nézi, ahogy befejezik az oltár építését. Amint kész vannak, két mély fatálat vesz elő. Az egyikbe fekete gyöngyöket pakol, ez a tál a bal oldali kőrakásra kerül. A másik tálba fehér gyöngyöket rak, ez a tál a jobb oldali halom tetején kap helyet. A két venárhoz fordul.*
-Köszönöm nektek! Most elvégzem a szertartást! Kérlek, csak akkor zavarjatok, ha feltétlenül szükséges!
*A harmadik, jelöletlen halom elé guggol és halkan motyogni kezd. Egy óra harmada telhet így el, amikor feltápászkodik. Rögtön sikkant is egy aprót.*
-Juj, de elzsibbadt a lábam! *A földre visszaülve masszírozza kicsit nevezett testrészét, aztán újra feláll. A csomagjából fakorsót és egy bájosan apró hordót vesz elő. Ott helyben csapra is veri, tartalma éppen megtölti a korsót.*
-A hegyek lábánál élő barátaim remeke. Egy ilyen alkalomra tartogattam. *Nagyokat kortyolva iszik bele, majd átszellemülten sóhajt.*
-Fenséges. *Pyctának nyújtja a korsót és kacsint.*Felezzétek el!
1076. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-03-21 17:01:26
Üzenet elküldve: 2018-03-21 17:01:26
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//A Nagy Egyenlőség Napja - Szertartások: Észak//
*A törp gyors tempót diktál, de Umon jó formában van, így nem okoz számára nehézséget a követés. Jóllehet nem ismeri ki magát annyira a vadonban, ellentétben Dirinával, aki viszont céltudatosan és határozottan halad előre. Kivéve akkor, amikor kissé megtorpan, ilyenkor Umon általában meglepetten áll meg, hogy aztán ismét loholjon Dirina után.*
~ Talán imádkozik, vagy útmutatást kér. ~ *Tűnődik el magában. Megkönnyebbül, mikor Pycta felzárkózik melléjük, s immár együtt érkeznek meg a kiszemelt tisztásra. A törp tempójához hasonlóan most sem teketóriázik túl sokat, de miért is tenné, így a feladatok hamarosan adottak lesznek, melyhez tüstént nekilátnak. Tekintve, hogy Pycta kövekből a háromszög egyik csúcsát kezdi építeni, ő nekiáll a másodiknak, s hosszabb ágakból képez alapot, hogy egy nagyobb nem messze fekvő kőnek biztos alapot szolgáltasson, mikor rágurítja azt. Szerencsére a kő elég formás és gömbölyded, így emelnie sem kell, csak az elején. Miután arrébb gurítja giliszták fúrják magukat gyorsan alább a nedves földbe, s gurulása mély nyomot hagy maga után a fűben. Ahogy a kő a helyére kerül, Pycta által kiszemelt villám csapta hasábok összegyűjtésében és összeállításában segédkezik. Nem kell sok idő hozzá, s a háromszög lassan kirajzolódik, a szerzetes kissé hátrébb lép, hogy munkájukat megszemlélje, ahol kell még igazít kicsit, majd várakozóan tekint Dirinára, kezeit összeütve, hogy a rátapadt kosztól megszabaduljon.*
*A törp gyors tempót diktál, de Umon jó formában van, így nem okoz számára nehézséget a követés. Jóllehet nem ismeri ki magát annyira a vadonban, ellentétben Dirinával, aki viszont céltudatosan és határozottan halad előre. Kivéve akkor, amikor kissé megtorpan, ilyenkor Umon általában meglepetten áll meg, hogy aztán ismét loholjon Dirina után.*
~ Talán imádkozik, vagy útmutatást kér. ~ *Tűnődik el magában. Megkönnyebbül, mikor Pycta felzárkózik melléjük, s immár együtt érkeznek meg a kiszemelt tisztásra. A törp tempójához hasonlóan most sem teketóriázik túl sokat, de miért is tenné, így a feladatok hamarosan adottak lesznek, melyhez tüstént nekilátnak. Tekintve, hogy Pycta kövekből a háromszög egyik csúcsát kezdi építeni, ő nekiáll a másodiknak, s hosszabb ágakból képez alapot, hogy egy nagyobb nem messze fekvő kőnek biztos alapot szolgáltasson, mikor rágurítja azt. Szerencsére a kő elég formás és gömbölyded, így emelnie sem kell, csak az elején. Miután arrébb gurítja giliszták fúrják magukat gyorsan alább a nedves földbe, s gurulása mély nyomot hagy maga után a fűben. Ahogy a kő a helyére kerül, Pycta által kiszemelt villám csapta hasábok összegyűjtésében és összeállításában segédkezik. Nem kell sok idő hozzá, s a háromszög lassan kirajzolódik, a szerzetes kissé hátrébb lép, hogy munkájukat megszemlélje, ahol kell még igazít kicsit, majd várakozóan tekint Dirinára, kezeit összeütve, hogy a rátapadt kosztól megszabaduljon.*
1075. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-03-21 15:06:20
Üzenet elküldve: 2018-03-21 15:06:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//A Nagy Egyenlőség Napja - Szertartások: Észak//
*Miután elbúcsúzott Lyz-től és felzárkózott Umonhoz és Dirina-hoz, csendben követi a törpe nőt, ha nem kérdezik, nem beszél. Neki jól esik a hallgatás, régi barátja a csend, ezért egyáltalán nem frusztráló, nem érzi úgy, hogy mindenképp mondania kell valamit.
Úgy tűnik, a törpe jól ismeri a vadont, legalább annyira, mint a venárok, mert olyan ösvényeket követ, amelyeket csak a vadászok szoktak, amikor vadászni vagy élelmet gyűjteni indulnak. A csuhás növekvő érdeklődéssel követi Dirina-t, s amikor megállnak azon a kis tisztáson, halovány mosoly dereng fel keskeny ajkain. Ha a törpe nő nem mondja, akkor is tudná, hogy megérkeztek.
Az elhangzottakra csak kurtán bólint és máris indul, hogy keressen valamit, amit a törpe oltárként használhat, szerencsére az erdő bővelkedik ilyesmiben, csak kell egy kis kreativitás, hogy az elf meglássa a dolgokban az emelvényt.
A csuhást nem nagyon érdekli, ha összekeni magát vagy a ruháját, a durva darócruha strapabíró, nem kell kímélni. Előbb pár gyerekfejnyi nagyságú lapos követ ás ki az avarból, alól százfelé futnak az árnyéklakó parányok, bogarak, hernyók mozdulnak lomhán, hogy hűvöst keressenek a rothadt levelek alá fúrva magukat újra.
Nem telik bele sok idő és a hosszúéletű kövekből térdmagas emelvényt épít, talán ennek az ötletnek később is hasznát veszi. Amikor végzett, segít Umonnak, ha kell, de a harmadik emelvénynek egy kidöntött fát szemel ki, amelyet talán villámcsapás érhetett, mert ahogy a földre zuhant, alkarnyi darabokra hasadt, ezekből gúlaszerűen egy másik emelvényt kezd építeni, amiben az átkozott szerzetes is bizonyosan segít, ha végzett az általa állított emelvénnyel, így fertályóra múlva kész is a tompaszögű háromszög az oltár alapjának.*
*Miután elbúcsúzott Lyz-től és felzárkózott Umonhoz és Dirina-hoz, csendben követi a törpe nőt, ha nem kérdezik, nem beszél. Neki jól esik a hallgatás, régi barátja a csend, ezért egyáltalán nem frusztráló, nem érzi úgy, hogy mindenképp mondania kell valamit.
Úgy tűnik, a törpe jól ismeri a vadont, legalább annyira, mint a venárok, mert olyan ösvényeket követ, amelyeket csak a vadászok szoktak, amikor vadászni vagy élelmet gyűjteni indulnak. A csuhás növekvő érdeklődéssel követi Dirina-t, s amikor megállnak azon a kis tisztáson, halovány mosoly dereng fel keskeny ajkain. Ha a törpe nő nem mondja, akkor is tudná, hogy megérkeztek.
Az elhangzottakra csak kurtán bólint és máris indul, hogy keressen valamit, amit a törpe oltárként használhat, szerencsére az erdő bővelkedik ilyesmiben, csak kell egy kis kreativitás, hogy az elf meglássa a dolgokban az emelvényt.
A csuhást nem nagyon érdekli, ha összekeni magát vagy a ruháját, a durva darócruha strapabíró, nem kell kímélni. Előbb pár gyerekfejnyi nagyságú lapos követ ás ki az avarból, alól százfelé futnak az árnyéklakó parányok, bogarak, hernyók mozdulnak lomhán, hogy hűvöst keressenek a rothadt levelek alá fúrva magukat újra.
Nem telik bele sok idő és a hosszúéletű kövekből térdmagas emelvényt épít, talán ennek az ötletnek később is hasznát veszi. Amikor végzett, segít Umonnak, ha kell, de a harmadik emelvénynek egy kidöntött fát szemel ki, amelyet talán villámcsapás érhetett, mert ahogy a földre zuhant, alkarnyi darabokra hasadt, ezekből gúlaszerűen egy másik emelvényt kezd építeni, amiben az átkozott szerzetes is bizonyosan segít, ha végzett az általa állított emelvénnyel, így fertályóra múlva kész is a tompaszögű háromszög az oltár alapjának.*
1074. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-03-21 14:52:17
Üzenet elküldve: 2018-03-21 14:52:17
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Szelíd
//A Nagy Egyenlőség Napja - Szertartások: Észak//
*A törpe nem túl gyorsan, de töretlen lendülettel bandukol. Termete ellenére meglepő fürgeséggel halad az erdő kuszaságában, Pyctáéknak bizony igyekezniük kell, hogy ne mmaradjanak le. Mintha a fejében lenne a környék összes ösvénye. Időnként megáll, lehunyja a szemét, motyog magában valamit, aztán már meg is tovább, mindig céltudatosan. Hamarosan meg is érkeznek egy egészen kicsiny tisztásra, ahol egy néhány lépésnyi átmérőjű körben akadálytalanul sugárzik a fény a talajra, mintha valaki ablakot nyitott volna az égre a megannyi árny között. A nő itt megáll, körülnéz és elégedetten bólint.*
-Itt jó lesz.
*Miközben elkezdi előpakolni a holmijait hátizsákjából, a két kísérőhöz fordul.*
-Szükségem van három emelvényre az oltárhoz. Tönk, tuskó, nagyobb kő, több kőből kőrakás, ilyesmi. A lényeg, hogy egymástól nagyjából egy lépés távolságra legyenek, ilyesmi elrendezésben. *Egy nagyon tompaszögű háromszöget rajzol a levegőbe a kezével.* Kérlek, próbáljatok ilyesmiket keríteni, amíg előkészülök! Ha valami túl nehéz nektek, szóljatok és segítek!
*A törpe nem túl gyorsan, de töretlen lendülettel bandukol. Termete ellenére meglepő fürgeséggel halad az erdő kuszaságában, Pyctáéknak bizony igyekezniük kell, hogy ne mmaradjanak le. Mintha a fejében lenne a környék összes ösvénye. Időnként megáll, lehunyja a szemét, motyog magában valamit, aztán már meg is tovább, mindig céltudatosan. Hamarosan meg is érkeznek egy egészen kicsiny tisztásra, ahol egy néhány lépésnyi átmérőjű körben akadálytalanul sugárzik a fény a talajra, mintha valaki ablakot nyitott volna az égre a megannyi árny között. A nő itt megáll, körülnéz és elégedetten bólint.*
-Itt jó lesz.
*Miközben elkezdi előpakolni a holmijait hátizsákjából, a két kísérőhöz fordul.*
-Szükségem van három emelvényre az oltárhoz. Tönk, tuskó, nagyobb kő, több kőből kőrakás, ilyesmi. A lényeg, hogy egymástól nagyjából egy lépés távolságra legyenek, ilyesmi elrendezésben. *Egy nagyon tompaszögű háromszöget rajzol a levegőbe a kezével.* Kérlek, próbáljatok ilyesmiket keríteni, amíg előkészülök! Ha valami túl nehéz nektek, szóljatok és segítek!
1073. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-03-16 21:24:51
Üzenet elküldve: 2018-03-16 21:24:51
ÚJ
![>Mirasyn Foks [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11132_1521230910_ember_no.jpg)
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 595
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 595
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Vakmerő
*Elég gyorsan elhagyta a Vadvédet, hogy ismét szívét követve megkeresse testvérét, vagy legalábbis halljon felőle valamit, mint például, hogy még él. Már nem érzi a veszélyt, hogy távol kéne tartania magát a várostól, nem fél Ryrrostól sem, ha találkozna vele, lehet bemutatná neki Lesert, hogy közelebbről is összebarátkozzanak. ~El sem hiszem, hogy a pasik miatt kell mindig szétválnunk és én takarítok utána.~ Na de legalább egyikük megőrizte a becsületét is és nem feküdt le mindenfélékkel, pedig az erődben lett volna kikkel. Hű lovát fáradhatatlanul hajtja, hogy új helyen érdeklődjön munkalehetőség na meg szeretett ikre után.*
A hozzászólás írója (Mirasyn Foks) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.03.16 21:28:39
A hozzászólás írója (Mirasyn Foks) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.03.16 21:28:39
1072. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-03-13 19:38:34
Üzenet elküldve: 2018-03-13 19:38:34
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Éjszaka//
*Sajnálja, hogy Pyctától és Baydetől nem búcsúzott el, de mindig ez a legnehezebb, ő pedig ahogy mindig, most is szereti a könnyebb utat választani.
A konyhából már korábban elcsent némi útravalót, úgyhogy ezzel nem lesz gondja. Egy ideig.
A fejébe húzva a csuklyát az éj leple alatt tőle telhetően óvatosan oson ki a kapun. A kapu alatt áthaladva még a nyakát is behúzza, szinte a hátán érzi az őrség vizslató pillantását. Nem hagyná magát megállítani a világért sem, hiszen érezhették, nem ide való.
A Vadvéd vélt zártsága kósza ábrándnak tűnik csupán, orkok, mélységiek és kitudja még milyen népek fiai is meleg otthonra találnak, még akkor is, ha nincs meg bennük Pycta őszinte hite a Fákban Lakó felé. Nem mintha bárkit is elítélne, csak... Nem érzi magát Venárnak.
Még egyszer visszanéz a sötétlő erődítmény felé, kissé furdalja a lelkiismeret, hisz jóformán megmentették.
Sóhajtva lép tovább és ahogy távolodik, úgy esik le róla a teher, amit "szökése" miatt érzett. Véletlenül sem elfelejtve, hogy hol is jár, óvatosan lépdel a fák között kitaposott ösvényen, bár szíve szerint szökdécselne.
Kezét végigsimítja egy korhadó, mohos fa törzsén, majd halkan dúdolni kezd.
Fogalma sincs, hogy mit hoz a holnap, de talán ez a legizgalmasabb az egészben.*
*Sajnálja, hogy Pyctától és Baydetől nem búcsúzott el, de mindig ez a legnehezebb, ő pedig ahogy mindig, most is szereti a könnyebb utat választani.
A konyhából már korábban elcsent némi útravalót, úgyhogy ezzel nem lesz gondja. Egy ideig.
A fejébe húzva a csuklyát az éj leple alatt tőle telhetően óvatosan oson ki a kapun. A kapu alatt áthaladva még a nyakát is behúzza, szinte a hátán érzi az őrség vizslató pillantását. Nem hagyná magát megállítani a világért sem, hiszen érezhették, nem ide való.
A Vadvéd vélt zártsága kósza ábrándnak tűnik csupán, orkok, mélységiek és kitudja még milyen népek fiai is meleg otthonra találnak, még akkor is, ha nincs meg bennük Pycta őszinte hite a Fákban Lakó felé. Nem mintha bárkit is elítélne, csak... Nem érzi magát Venárnak.
Még egyszer visszanéz a sötétlő erődítmény felé, kissé furdalja a lelkiismeret, hisz jóformán megmentették.
Sóhajtva lép tovább és ahogy távolodik, úgy esik le róla a teher, amit "szökése" miatt érzett. Véletlenül sem elfelejtve, hogy hol is jár, óvatosan lépdel a fák között kitaposott ösvényen, bár szíve szerint szökdécselne.
Kezét végigsimítja egy korhadó, mohos fa törzsén, majd halkan dúdolni kezd.
Fogalma sincs, hogy mit hoz a holnap, de talán ez a legizgalmasabb az egészben.*
1071. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-03-12 10:06:51
Üzenet elküldve: 2018-03-12 10:06:51
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
*A szerencse ritkán játszik szerepet Erdőmélyén, ahol a Fákban Lakó törvényei ítélnek. Mások számára kegyetlen törvények ezek, de a csuhásnak ez az élet. Bizonyosan oka van annak is, hogy Mirazsik túlélte és ő rátalált, de ahhoz, hogy ezt neki is elmondhassa, még épségben le kell jutnia a fáról.*
- Csak óvatosan. *Mondja felfelé nézve, a földről lekövetve a lány mozgását, majd amikor kijelenti, hogy nem tudja tovább tartani magát, a csuhás felkészül a zuhanására.*
- Az erdő szerelmére. *Suttogja maga elé, ahogy igazít még kicsit az állásán, térdeit berogyasztja kissé, hogy stabilabb állást vegyen fel, majd amikor Mirazsik háttal lefelé zuhan, két kézzel elkapja, ereje, ügyessége és gyorsasága is képessé teszi erre, így hát a lány épségben lejut, bár nincs eszméleténél.
Lefekteti a puha avarba, hogy megvizsgálja, de fizikai sebeket nem vesz észre rajta, legfeljebb meghűlt kicsit. Karjába fogja a könnyű testet, majd megindul visszafelé. Ennyit a nyugodt sétáról.*
- Xauzur! *Ereszti ki a hangját, hogy az irbiszt visszahívja.
A párduc csak percek elteltével tér vissza, láthatóan épen és jóllakottan.*
- Nekem nem hoztál semmit? *Mosolyog a csuhás az irbiszre, aki érdeklődve szimatolja meg a karjában tartott lány lábát.*
- Nem, ez nem a tiéd. Mondtam, hogy intézem. *Válaszol a sárga ragadozószemekből kiolvasott kérdésre. Furcsa, hogy nem furcsa, hogy egy állathoz beszél, de olyan intelligensnek tűnik, mintha értené a beszédet.
Hosszú percek múlva már ismerős terepre érnek, az erőd már nincs messze. Annyi biztos hogy Mirazsik-nak fogalma sem lehet, hogy hol vannak, hisz eszméletlen töltötte az idevezető utat, de talán, ha nem lett volna ájult, akkor is csak nehezen tájékozódhatott volna a vadonban.*
- Csak óvatosan. *Mondja felfelé nézve, a földről lekövetve a lány mozgását, majd amikor kijelenti, hogy nem tudja tovább tartani magát, a csuhás felkészül a zuhanására.*
- Az erdő szerelmére. *Suttogja maga elé, ahogy igazít még kicsit az állásán, térdeit berogyasztja kissé, hogy stabilabb állást vegyen fel, majd amikor Mirazsik háttal lefelé zuhan, két kézzel elkapja, ereje, ügyessége és gyorsasága is képessé teszi erre, így hát a lány épségben lejut, bár nincs eszméleténél.
Lefekteti a puha avarba, hogy megvizsgálja, de fizikai sebeket nem vesz észre rajta, legfeljebb meghűlt kicsit. Karjába fogja a könnyű testet, majd megindul visszafelé. Ennyit a nyugodt sétáról.*
- Xauzur! *Ereszti ki a hangját, hogy az irbiszt visszahívja.
A párduc csak percek elteltével tér vissza, láthatóan épen és jóllakottan.*
- Nekem nem hoztál semmit? *Mosolyog a csuhás az irbiszre, aki érdeklődve szimatolja meg a karjában tartott lány lábát.*
- Nem, ez nem a tiéd. Mondtam, hogy intézem. *Válaszol a sárga ragadozószemekből kiolvasott kérdésre. Furcsa, hogy nem furcsa, hogy egy állathoz beszél, de olyan intelligensnek tűnik, mintha értené a beszédet.
Hosszú percek múlva már ismerős terepre érnek, az erőd már nincs messze. Annyi biztos hogy Mirazsik-nak fogalma sem lehet, hogy hol vannak, hisz eszméletlen töltötte az idevezető utat, de talán, ha nem lett volna ájult, akkor is csak nehezen tájékozódhatott volna a vadonban.*
1070. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-03-11 23:34:53
Üzenet elküldve: 2018-03-11 23:34:53
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 264
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 264
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
*Mirazsik még meg sem gyászolta a bátyját, az életben maradás valahogy annyira lekötötte, hogy talán majd biztonságos helyen megadja neki a végtisztességet.*
-Szerencsém volt... *Szégyen a menekülés, de hasznos, hisz itt van és él, és valaki még örül is ennek. Nem kell a segítségért cserébe cselédkednie sem, szóval eddig jól áll, hogy hasznos élete legyen és ne alázatos.*
-Nem bírom már tartani magam. *Nincs sok ereje, de a fára visszakapaszkodás sok energiát elvett tőle, szóval maga mögé néz, ott áll Pycta, sehol az útban egy ág, így hátradőlve elengedi magát és az utolsó pár lábat zuhanással tölti. Közben azon gondolkozik, hogy vajon mennyit futhatott befelé félelmében, ha már az Erdő mélyébe került. Többen is vannak, biztonságban lesz. Ezek az utolsó gondolatai, mielőtt eszméletét veszti és elájul. Kissé kihűlt és hideg a bőre.*
-Szerencsém volt... *Szégyen a menekülés, de hasznos, hisz itt van és él, és valaki még örül is ennek. Nem kell a segítségért cserébe cselédkednie sem, szóval eddig jól áll, hogy hasznos élete legyen és ne alázatos.*
-Nem bírom már tartani magam. *Nincs sok ereje, de a fára visszakapaszkodás sok energiát elvett tőle, szóval maga mögé néz, ott áll Pycta, sehol az útban egy ág, így hátradőlve elengedi magát és az utolsó pár lábat zuhanással tölti. Közben azon gondolkozik, hogy vajon mennyit futhatott befelé félelmében, ha már az Erdő mélyébe került. Többen is vannak, biztonságban lesz. Ezek az utolsó gondolatai, mielőtt eszméletét veszti és elájul. Kissé kihűlt és hideg a bőre.*
1069. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-03-11 23:08:14
Üzenet elküldve: 2018-03-11 23:08:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
*Egy bemutatkozás nem csak arra jó, hogy a másik tudja, hogyan szólítson valakit, akit megismert. A csuhás úgy sejti, hogy az alapvető bizalom első lépése ez, hogy tudjuk, kivel beszélünk, hogy lássuk, nem titkol előttünk semmit a másik. Az persze más kérdés, hogy akár valótlan nevet is mondhat bárki, de az ilyesmi távol áll a csuhástól.
Nem nagyon tud mit válaszolni a következő szavakra, Erdőmélye bizony veszélyes hely, saját törvényekkel és elvekkel. A medve pedig elég jó helyen áll a táplálékláncban.*
- Nagyon sajnálom, az Erdő Szíve nyugosztalja. *Csak ennyit tud kibökni és magában elrebeg egy gyors fohászt, hogy a Fákban Lakó elvezesse az elhunyt lelkét a végtelen erdőkbe.*
- Örülök, hogy te épségben megúsztad, Mirazsik. *Mondja utána, majd figyeli, ahogy a lány elkezd lemászni a fáról. Magában drukkol neki, hogy sikerüljön és egész ügyesen csinálja, amikor megcsúszik a lába. A csuhás azonnal mozdul, elég gyors és az ereje se átlagos ahhoz, hogy ne tudja elkapni, de végül a lánynak sikerül megkapaszkodnia.*
- Vigyázz, óvatosan. *Inti nagyobb odafigyelésre Mirazsik-ot.*
- Nem, nem az erdő szélén, ez itt már Erdőmélye. Mi itt élünk a barátaimmal, a venárokkal. *Válaszol, ahogy követi a lány mozgását, hátha tényleg el kell kapnia.*
- Persze, itt vagyok alattad, ha leesnél, elkaplak. *Biztosítja, majd valóban felkészül, hogy hátha segítenie kell. Nem tudja, mennyi ideje lehet odafent a lány, de biztosan hosszú ideje, ha így legyengült.*
Nem nagyon tud mit válaszolni a következő szavakra, Erdőmélye bizony veszélyes hely, saját törvényekkel és elvekkel. A medve pedig elég jó helyen áll a táplálékláncban.*
- Nagyon sajnálom, az Erdő Szíve nyugosztalja. *Csak ennyit tud kibökni és magában elrebeg egy gyors fohászt, hogy a Fákban Lakó elvezesse az elhunyt lelkét a végtelen erdőkbe.*
- Örülök, hogy te épségben megúsztad, Mirazsik. *Mondja utána, majd figyeli, ahogy a lány elkezd lemászni a fáról. Magában drukkol neki, hogy sikerüljön és egész ügyesen csinálja, amikor megcsúszik a lába. A csuhás azonnal mozdul, elég gyors és az ereje se átlagos ahhoz, hogy ne tudja elkapni, de végül a lánynak sikerül megkapaszkodnia.*
- Vigyázz, óvatosan. *Inti nagyobb odafigyelésre Mirazsik-ot.*
- Nem, nem az erdő szélén, ez itt már Erdőmélye. Mi itt élünk a barátaimmal, a venárokkal. *Válaszol, ahogy követi a lány mozgását, hátha tényleg el kell kapnia.*
- Persze, itt vagyok alattad, ha leesnél, elkaplak. *Biztosítja, majd valóban felkészül, hogy hátha segítenie kell. Nem tudja, mennyi ideje lehet odafent a lány, de biztosan hosszú ideje, ha így legyengült.*
1068. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-03-11 22:50:12
Üzenet elküldve: 2018-03-11 22:50:12
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 264
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 264
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
*Jó hosszú neve van az elfnek, az elejét megjegyzi, az a lényeges úgy is, a többit csak elengedi a füle mellett egyelőre.*
-Hallottam, ahogy meghal, kétlem hogy jól lenne. *Kezd el szipogni, mint aki mindjárt elkezd sírni, na de megmakacsolva magát erőt vesz magán a lány és szemügyre veszi, merre is kéne lemásznia erről a fáról, amivel már elég jól összemelegedtek.*
-Az erdő szélénél laksz? *Érdeklődik, mert akkor mégsem futott be annyira az erdőbe, mint amitől mindig is tiltották, nem hiába, veszélyes egy hely.*
-Mirazsik vagyok, de otthon csak Zsengének hívtak. *Elég kis fiatal, érhető a név, na meg nem is hangzik olyan rosszul sem. A kis elf megcélozza az ágat, amit mutatott neki Pycta. Sikerül leereszkednie rá, csak azzal nem számolt, hogy megcsúszik a lába rajta, így most egy kicsit zuhanni kezd.*
-Ááá!*Az életösztön erősebb még mindig, így gyors kapálózás közben a következő ágban megkapaszkodik, amit sikerül elkapnia. A lábait lendíti, hogy átkulcsolhassa az ágat és felmászhasson rá. Nem akar leesni, sikerül ismét biztonságban a faágon lennie és bár gyerekjáték az út, még is lassan és óvatosan indul el lefelé ismét.*
-Ugye ha újból leesek elkapsz? *Nincs sok ereje már, remeg a keze meg az ujjai is, kicsit szédül is, korgó gyomra jelzi, hogy rég nem ehetett.*
-Hallottam, ahogy meghal, kétlem hogy jól lenne. *Kezd el szipogni, mint aki mindjárt elkezd sírni, na de megmakacsolva magát erőt vesz magán a lány és szemügyre veszi, merre is kéne lemásznia erről a fáról, amivel már elég jól összemelegedtek.*
-Az erdő szélénél laksz? *Érdeklődik, mert akkor mégsem futott be annyira az erdőbe, mint amitől mindig is tiltották, nem hiába, veszélyes egy hely.*
-Mirazsik vagyok, de otthon csak Zsengének hívtak. *Elég kis fiatal, érhető a név, na meg nem is hangzik olyan rosszul sem. A kis elf megcélozza az ágat, amit mutatott neki Pycta. Sikerül leereszkednie rá, csak azzal nem számolt, hogy megcsúszik a lába rajta, így most egy kicsit zuhanni kezd.*
-Ááá!*Az életösztön erősebb még mindig, így gyors kapálózás közben a következő ágban megkapaszkodik, amit sikerül elkapnia. A lábait lendíti, hogy átkulcsolhassa az ágat és felmászhasson rá. Nem akar leesni, sikerül ismét biztonságban a faágon lennie és bár gyerekjáték az út, még is lassan és óvatosan indul el lefelé ismét.*
-Ugye ha újból leesek elkapsz? *Nincs sok ereje már, remeg a keze meg az ujjai is, kicsit szédül is, korgó gyomra jelzi, hogy rég nem ehetett.*
1067. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-03-11 22:28:34
Üzenet elküldve: 2018-03-11 22:28:34
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
*A pityergés meglepi, meg is ijed kicsit, mert ilyesmire nem számított. Egy lépést hátrál, majd megköszörüli a torkát. Mostanra kiderül számára, hogy egy elf csücsül az ágon, meglehetősen zavart és ijedt hangulatban.*
- A nevem Pycta del Ventus, már nem kell félned, segítek. *Válaszol nyugtatóan, majd igyekszik felmérni a fát, hogy a lány hogyan mászhatna le.*
- Egy medve? *Kérdez vissza megrökönyödve, amikor az elf közli, hogy mi történt.*
- Kérlek, mássz le, nem tudom, mi történhetett a bátyáddal, de biztosan jól van. *Nyugtatja tovább a lányt. Medvével nem találkozott errefelé, de ki tudja, milyen messziről került ide ez a hosszúéletű.*
- Nem kérek semmit, az Erdő Szívére, miért kérnék? Ha lemászol, itt van a közelben az otthonom, kipihenheted magad és holnap majd megkeressük a bátyád. *Próbálkozik meg, majd egy vastagabb ágra mutat a lány alatt.*
- Ott van az az ág, azon lejuthatsz és onnan már gyerekjáték lemászni. *Mondja, mert biztos benne, hogy le tud mászni, csak az ijedtségtől merevedtek meg a tagjai.*
- Hogy hívnak? *Kérdi, hogy kicsit terelje a lány figyelmét és úgy hátha le tudja imádkozni a fáról.*
- A nevem Pycta del Ventus, már nem kell félned, segítek. *Válaszol nyugtatóan, majd igyekszik felmérni a fát, hogy a lány hogyan mászhatna le.*
- Egy medve? *Kérdez vissza megrökönyödve, amikor az elf közli, hogy mi történt.*
- Kérlek, mássz le, nem tudom, mi történhetett a bátyáddal, de biztosan jól van. *Nyugtatja tovább a lányt. Medvével nem találkozott errefelé, de ki tudja, milyen messziről került ide ez a hosszúéletű.*
- Nem kérek semmit, az Erdő Szívére, miért kérnék? Ha lemászol, itt van a közelben az otthonom, kipihenheted magad és holnap majd megkeressük a bátyád. *Próbálkozik meg, majd egy vastagabb ágra mutat a lány alatt.*
- Ott van az az ág, azon lejuthatsz és onnan már gyerekjáték lemászni. *Mondja, mert biztos benne, hogy le tud mászni, csak az ijedtségtől merevedtek meg a tagjai.*
- Hogy hívnak? *Kérdi, hogy kicsit terelje a lány figyelmét és úgy hátha le tudja imádkozni a fáról.*
1066. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-03-11 22:13:47
Üzenet elküldve: 2018-03-11 22:13:47
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 264
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 264
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
*A nagy izgalom utáni fáradság legyűri kicsit és elszundikál a fát már görcsösen ölelve. Éber álom ez, ami minden kicsi zajnál magához téríti a fiatal lányt. Nincs nyugta, na de kivételesen egy másik elfet lát meg egy vaddal, ami elfut.*
-Semmi sincs rendben! *Válaszol szipogva, remeg a félelemtől és a fáradtságtól is már.*
-Félek és nem tudok lemászni sem, nincs hova mennem és a bátyám valószínű felfalta egy medve. *Büszke vadásznak kéne lennie, ehelyett meg itt sír egy idegennek. Mirazsik azért nem foglalkozik ezzel annyira, hisz még gyermek, na meg nincs is kinek bizonygatnia, hogy milyen neves vadász család tagja, hisz nem indultak a keresésére és nem is fognak már.*
-Mit kérsz a segítségért cserébe? *Érdeklődik, mert szolgálólány meg apród nem szívesen lenne.*
-Semmi sincs rendben! *Válaszol szipogva, remeg a félelemtől és a fáradtságtól is már.*
-Félek és nem tudok lemászni sem, nincs hova mennem és a bátyám valószínű felfalta egy medve. *Büszke vadásznak kéne lennie, ehelyett meg itt sír egy idegennek. Mirazsik azért nem foglalkozik ezzel annyira, hisz még gyermek, na meg nincs is kinek bizonygatnia, hogy milyen neves vadász család tagja, hisz nem indultak a keresésére és nem is fognak már.*
-Mit kérsz a segítségért cserébe? *Érdeklődik, mert szolgálólány meg apród nem szívesen lenne.*
1065. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-03-11 22:01:08
Üzenet elküldve: 2018-03-11 22:01:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
*Lassú léptekkel sétál az erdő fái között, örül, hogy újra itt lehet. Mostanában olyan kevés lehetősége volt magányos sétákra. Bár most nincs egyedül, Erdőmélye csúcsragadozójával sétálva azért mégis más érzés. Xauzur engedelmesen követi, de a csuhás nem is parancsolgat neki lépten-nyomon, hagyja, hogy az irbisz kedvére járjon a fák között, kedvtelve figyeli az izmok játékát a selymesen fénylő szőr alatt.
Örül neki, hogy megvették Worenth-től az állatot, mert itt az erdőben újra otthon lehet.
Az irbisz egy pillanatra megmerevedik és távolba réved, halk morgással jelez a csuhásnak. Az elf a párduc mellé lép, jobbját a hátára teszi, úgy fordul a jelzett irányba. Az egyik fa ágai közt, furcsa alakot pillant meg. Miután jobban megnézi, mintha valaki ülne az ágak között.*
- Menj csak vadászni, Xauzur, meg fogsz találni. Őt pedig intézem.*Mosolyog az irbiszre. Mindig olyan érzése van, amikor a sárgásan villogó szemekbe néz, mintha maga a Fákban Lakó nézne rá, amitől elmondhatatlan érzés keríti hatalmába, mintha egy lépéssel közelebb került volna az Erdő Szívének lényegéhez. Xauzur csalódottan fújtat egyet, majd beleveti magát a sűrűbe, bár minden nap kap ételt a druidáktól, azért mégis szüksége van a vadászat izgalmára és örömére. A csuhás pedig a fa magasában rejtőző alak felé indul.*
- Az Erdő Szíve áldjon! Minden rendben, segíthetek valamiben? *Kérdi megállva a fa alatt, a törzstől tíz lépésre, hogy onnan kémleljen fel a magasba.*
Örül neki, hogy megvették Worenth-től az állatot, mert itt az erdőben újra otthon lehet.
Az irbisz egy pillanatra megmerevedik és távolba réved, halk morgással jelez a csuhásnak. Az elf a párduc mellé lép, jobbját a hátára teszi, úgy fordul a jelzett irányba. Az egyik fa ágai közt, furcsa alakot pillant meg. Miután jobban megnézi, mintha valaki ülne az ágak között.*
- Menj csak vadászni, Xauzur, meg fogsz találni. Őt pedig intézem.*Mosolyog az irbiszre. Mindig olyan érzése van, amikor a sárgásan villogó szemekbe néz, mintha maga a Fákban Lakó nézne rá, amitől elmondhatatlan érzés keríti hatalmába, mintha egy lépéssel közelebb került volna az Erdő Szívének lényegéhez. Xauzur csalódottan fújtat egyet, majd beleveti magát a sűrűbe, bár minden nap kap ételt a druidáktól, azért mégis szüksége van a vadászat izgalmára és örömére. A csuhás pedig a fa magasában rejtőző alak felé indul.*
- Az Erdő Szíve áldjon! Minden rendben, segíthetek valamiben? *Kérdi megállva a fa alatt, a törzstől tíz lépésre, hogy onnan kémleljen fel a magasba.*
1064. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-03-11 13:57:58
Üzenet elküldve: 2018-03-11 13:57:58
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 264
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 264
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
*Vadásznak született, most mégis egy fán bujkál és pityereg. Mikor elindult bátyával a nagy beavató vadászatra nem erre számított. Könnyű célpont volt az őzike, amit kinéztek, na de nem voltak egyedül, akiknek pont arra az őzgidára esett a választásuk. Messzebb egy nagyobb medve szintén lesben állt és figyelt. Az áldozata hirtelen eldől és egy vékony fa áll ki a nyakából. Tökéletes lövés, nem szenved soká az áldozat, ám mikor a prédáért indul a kicsi elf bátya, hatalmasat bődül a medve és az is megindul a zsákmány és annak elbirtoklója felé. Csak annyi halovány emléke van, hogy fusson fel egy fára és ágról-ágra próbáljon minél messzebb jutni, de nézzen vissza soha. Nem is mert volna visszanézni a kicsi Mirazsik, csak tette, amire utasították. Messzire eljutott a fákon, most is az egyiknek egy magasabb ágán ül és a fatörzset ölelgetve szomorkodik. Mi lesz most ő vele és meddig éli túl egyedül a vadonban. Hiába ügyes az íjjal, itt most az nem segít rajta, a legtöbb állat tud fára mászni is. Rövid élete volt és most lehet itt a vég, na de amíg lehet azért még reménykedik, hogy valaki a keresésükre indul és megmenekülhet, talán még abban is hisz egy kicsit, hogy vannak elvetemültek, akik az erdőt lakják és tőlük is kaphat némi segítséget.*
1063. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-03-04 16:15:51
Üzenet elküldve: 2018-03-04 16:15:51
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 360
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 360
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
*Kevés szóval tudja kifejezni, amit akkor érez, mikor végre eléri az erdőség határát. Az ismerős szagok, az ismerős ízek, a nedves avar a földön és a jelenleg kissé kopasz fák, minden, mi életében fontos és valamelyest számít.*
- Ismét itthon vagyok! *Susogja az első fának, mit megérint kezével, s tisztelettel simítja végig, hisz az erdőnek lelke van. Akár nevén is nevezhetné, de akkor túlságosan is megfogható lenne a megfoghatatlan. Az egyik közelebbi fára fel is kapaszkodik, hogy rövidebb távon úgy közlekedjen repülve a magasban, persze arra nagyon vigyáz, hogy egyetlen ágat se törjön le.*
- Pppszííí! Hogy a juhar dőlne rád! *Magát ostorozza, amiért így járt, miért nem öltözött fel rendesen? Nincs is kedve a fákon utazni, mert sajgó ízületei már nem nagyon engedik, félő, hogy lepottyan. Ezért gyalogosan folytatja tovább az ismerős ösvényeken. Különösebb lakhelye, egészen pontosan meghatározva nincs, minden fát és minden bokrot a barátjának tekint, így épp ott hajtja le fejét, ahol éppen megpihen. Most egyelőre nincs kedve megállni, fél attól, ha megtelepszik, akkor bizony odafagy és nem kel föl többé.*
- Nagyon rosszul érzem magam. *Mondja csak úgy a fák lombjának és egy-két elrepülő madárnak, talán segítséget vár a vadontól, vagy iránymutatást, hogy gyógynövényekhez jusson, de a fagy kegyetlen. Egy-két apró fűszálat magába töm, de már émelyeg is, nagyon nehezen halad előre.*
- Ismét itthon vagyok! *Susogja az első fának, mit megérint kezével, s tisztelettel simítja végig, hisz az erdőnek lelke van. Akár nevén is nevezhetné, de akkor túlságosan is megfogható lenne a megfoghatatlan. Az egyik közelebbi fára fel is kapaszkodik, hogy rövidebb távon úgy közlekedjen repülve a magasban, persze arra nagyon vigyáz, hogy egyetlen ágat se törjön le.*
- Pppszííí! Hogy a juhar dőlne rád! *Magát ostorozza, amiért így járt, miért nem öltözött fel rendesen? Nincs is kedve a fákon utazni, mert sajgó ízületei már nem nagyon engedik, félő, hogy lepottyan. Ezért gyalogosan folytatja tovább az ismerős ösvényeken. Különösebb lakhelye, egészen pontosan meghatározva nincs, minden fát és minden bokrot a barátjának tekint, így épp ott hajtja le fejét, ahol éppen megpihen. Most egyelőre nincs kedve megállni, fél attól, ha megtelepszik, akkor bizony odafagy és nem kel föl többé.*
- Nagyon rosszul érzem magam. *Mondja csak úgy a fák lombjának és egy-két elrepülő madárnak, talán segítséget vár a vadontól, vagy iránymutatást, hogy gyógynövényekhez jusson, de a fagy kegyetlen. Egy-két apró fűszálat magába töm, de már émelyeg is, nagyon nehezen halad előre.*
1062. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-02-28 08:56:27
Üzenet elküldve: 2018-02-28 08:56:27
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Menekülés//
*A tavak, tengerek hava fellegekkel játszik, s a szerzetes arcára, az olykor a sűrűbbek árnyékot vetnek. Stigmáival játszanak, néha velük egybeolvadva, s van alkalom, mikor stigma nélküli tiszta arcát mutatja. Nem tűnik tisztának még így sem, a rátapadt sár, mit rejtőzködésre használt, továbbra is ott van, nincs, mi fizikai és lelki valóját lecsupaszítsa. Ami történt, jelenleg elméjében nem játszik közre, nem emlékszik a sikításra, nem emlékszik a hörgésre, nem emlékszik a falban meredten megálló dobócsillagra, s a patakokban folyó vérre. A szél lassan csitul, csak pillanatokra kap bele a hármas ruházatába, Umon lassan vállig érő hajába, hogy szelíden mozgassa kissé át azon tincseket, melyeket a sár nem szennyezett. Szemei csukva, s tovább éli álmát, mely talán, úgy érzi, jelenlegi életében az utolsó lehet. Persze az álomban ezen csak mosolyog, mert a szerzetes lelkének tiszta oldala, ha nagyon ritkán is, de olykor megmutatkozik. Akkor szeretettel viseltetik minden iránt, mi körbeveszi, hisz erre tanították, erre nevelték.*
~ Umon, míg neved megkapod bizonyítanod kell. A magad körül élőkről szeretettel gondoskodj, légyen az árva, vagy családos, légyen az terebélyes fa, fa vagy igyekvő csemete. Légyen az emlék, vagy élő. Ha ezt megszeged, szembe kell nézned a következményekkel, s testedből kilépve, el kell hagynod e világot, mert lelked nem méltó erre az életre, s mindarra, mit képviselned kell!
*A leülő avar, megpróbálja elfedni, tán a szél játéka ez is, mely mikor alábbhagy, a tánc véget ér. Nem érzi, hogy testét puha kezek ragadják meg óvatosan, s emelik fel. Az ő emelkedése ettől messzebbre akarja vinni, s az eddig sebeit eltakaró sár alól lassú patakokban indul meg az életető vér. Szerencsére talán az erdei állatok pusztán a sár illatát érzik, s talán szerencséjükre Umon nem messze a Vadvért kapujától hullik a földre. Umon a sötétségben valahogy ezt reméli, nem akarja, hogy bárkinek baja essen.*
//Álomemlékek//
*A nap, s a hold, a vulkánok, a perzselő homok, a színek, s levelek, gyorsan telnek az évszakok. A képzés nehéz, s a szerzetes gyermekként is felnőtt módjára folytatja képzését. Apái szigorúak, szigorúbbak, mint egy rendes apa, bár a szerzetesnek nincs viszonyítási alapja. A nyitott tetejű kolostor közepén terebélyesedő Fekete Fa törzsénél sok időt tölt, áhítattal néz a lombkoronára, s a rajta áttűző hold fényére. Nem beszélnek a házban történtekről, talán kíméletből, talán félelemből, de úgy általában véve sem beszélnek egymással sem. Nincs szükség a szavakra, mikor tettekkel is megértik egymást. A szerzetes számos némán dolgozó és edző gyermeket lát, van kinek egy-egy sötét vonal húzódik arcán keresztül, van kinek több is, ugyan, ez általában az idősebbekre jellemző. A szerzetes nem érti meg ennek jelentőségét, míg meg nem kapja az elsőt. A művelet fájdalmas és megalázó, de viselnie kell, mi sorsát jelképezi, s a Fekete Fa nedve bőrébe ivódik, hogy megkezdje táncát, eleinte egyedül.*
//Menekülés//
*A hullámzó felszín alá folyamatosan merül. Hiába emelik, hiába tartják, merülése folyamatos. Mintha a folyók, tengerek hava lelkébe törne be, s lehúzná a mélybe. Előbb fény, majdan szürkület, s lába alatt az ásító sötétség. A többieket látja ismét, már nem falevelek képében, apró buborékokban jelennek meg, s indulnak el mellette felfelé törve, hisz légyen bármi a múltjukban, őket a tisztaság jellemzi. Kezét nyújtja lassan a mélyben, hogy megérintsen egyet-egyet, de azok felfelé folytatva útjukat, játszi kitérővel a messzi felszínen elpukkannak.*
~ Ne hagyjatok el engem... barátaim! ~
*Elméje tisztul, s üresedik, szitaként engedi át a pernyeként, s apróbb kavicsszemekként aláhulló emlékképeket, hogy csak a nagyobb darabok maradjanak, végül azonban ezek is leesnek egyszer a tátongó mélység felé. Umon testéből lassan száll az erő, korábbi harca egyébként is sokat kivesz belőle. Erdőmélye szellője kedves barátjaként öleli körbe, továbbra sem érzi a hideget. Elméje úgy tisztul, miként a fák lombjai engedik át a napfényt, kissé megszűrve. Egy neven gondolkodik, mely nagyon nehezen jut eszébe, s a szitából aláhulló morzsát az utolsó pillanatban kapja még el tenyerével:*
~ Aenae. Remélem meg tudsz nekem bocsájtani! *Erőtlen kezében tartott apró emlékmorzsa tenyeréből lassan kifordul, vagy tán az erdőmélyi szél ily kegyes, s Umon immár ismét mosolyog, talán azt akarja, így emlékezzenek rá.*
*A tavak, tengerek hava fellegekkel játszik, s a szerzetes arcára, az olykor a sűrűbbek árnyékot vetnek. Stigmáival játszanak, néha velük egybeolvadva, s van alkalom, mikor stigma nélküli tiszta arcát mutatja. Nem tűnik tisztának még így sem, a rátapadt sár, mit rejtőzködésre használt, továbbra is ott van, nincs, mi fizikai és lelki valóját lecsupaszítsa. Ami történt, jelenleg elméjében nem játszik közre, nem emlékszik a sikításra, nem emlékszik a hörgésre, nem emlékszik a falban meredten megálló dobócsillagra, s a patakokban folyó vérre. A szél lassan csitul, csak pillanatokra kap bele a hármas ruházatába, Umon lassan vállig érő hajába, hogy szelíden mozgassa kissé át azon tincseket, melyeket a sár nem szennyezett. Szemei csukva, s tovább éli álmát, mely talán, úgy érzi, jelenlegi életében az utolsó lehet. Persze az álomban ezen csak mosolyog, mert a szerzetes lelkének tiszta oldala, ha nagyon ritkán is, de olykor megmutatkozik. Akkor szeretettel viseltetik minden iránt, mi körbeveszi, hisz erre tanították, erre nevelték.*
~ Umon, míg neved megkapod bizonyítanod kell. A magad körül élőkről szeretettel gondoskodj, légyen az árva, vagy családos, légyen az terebélyes fa, fa vagy igyekvő csemete. Légyen az emlék, vagy élő. Ha ezt megszeged, szembe kell nézned a következményekkel, s testedből kilépve, el kell hagynod e világot, mert lelked nem méltó erre az életre, s mindarra, mit képviselned kell!
*A leülő avar, megpróbálja elfedni, tán a szél játéka ez is, mely mikor alábbhagy, a tánc véget ér. Nem érzi, hogy testét puha kezek ragadják meg óvatosan, s emelik fel. Az ő emelkedése ettől messzebbre akarja vinni, s az eddig sebeit eltakaró sár alól lassú patakokban indul meg az életető vér. Szerencsére talán az erdei állatok pusztán a sár illatát érzik, s talán szerencséjükre Umon nem messze a Vadvért kapujától hullik a földre. Umon a sötétségben valahogy ezt reméli, nem akarja, hogy bárkinek baja essen.*
//Álomemlékek//
*A nap, s a hold, a vulkánok, a perzselő homok, a színek, s levelek, gyorsan telnek az évszakok. A képzés nehéz, s a szerzetes gyermekként is felnőtt módjára folytatja képzését. Apái szigorúak, szigorúbbak, mint egy rendes apa, bár a szerzetesnek nincs viszonyítási alapja. A nyitott tetejű kolostor közepén terebélyesedő Fekete Fa törzsénél sok időt tölt, áhítattal néz a lombkoronára, s a rajta áttűző hold fényére. Nem beszélnek a házban történtekről, talán kíméletből, talán félelemből, de úgy általában véve sem beszélnek egymással sem. Nincs szükség a szavakra, mikor tettekkel is megértik egymást. A szerzetes számos némán dolgozó és edző gyermeket lát, van kinek egy-egy sötét vonal húzódik arcán keresztül, van kinek több is, ugyan, ez általában az idősebbekre jellemző. A szerzetes nem érti meg ennek jelentőségét, míg meg nem kapja az elsőt. A művelet fájdalmas és megalázó, de viselnie kell, mi sorsát jelképezi, s a Fekete Fa nedve bőrébe ivódik, hogy megkezdje táncát, eleinte egyedül.*
//Menekülés//
*A hullámzó felszín alá folyamatosan merül. Hiába emelik, hiába tartják, merülése folyamatos. Mintha a folyók, tengerek hava lelkébe törne be, s lehúzná a mélybe. Előbb fény, majdan szürkület, s lába alatt az ásító sötétség. A többieket látja ismét, már nem falevelek képében, apró buborékokban jelennek meg, s indulnak el mellette felfelé törve, hisz légyen bármi a múltjukban, őket a tisztaság jellemzi. Kezét nyújtja lassan a mélyben, hogy megérintsen egyet-egyet, de azok felfelé folytatva útjukat, játszi kitérővel a messzi felszínen elpukkannak.*
~ Ne hagyjatok el engem... barátaim! ~
*Elméje tisztul, s üresedik, szitaként engedi át a pernyeként, s apróbb kavicsszemekként aláhulló emlékképeket, hogy csak a nagyobb darabok maradjanak, végül azonban ezek is leesnek egyszer a tátongó mélység felé. Umon testéből lassan száll az erő, korábbi harca egyébként is sokat kivesz belőle. Erdőmélye szellője kedves barátjaként öleli körbe, továbbra sem érzi a hideget. Elméje úgy tisztul, miként a fák lombjai engedik át a napfényt, kissé megszűrve. Egy neven gondolkodik, mely nagyon nehezen jut eszébe, s a szitából aláhulló morzsát az utolsó pillanatban kapja még el tenyerével:*
~ Aenae. Remélem meg tudsz nekem bocsájtani! *Erőtlen kezében tartott apró emlékmorzsa tenyeréből lassan kifordul, vagy tán az erdőmélyi szél ily kegyes, s Umon immár ismét mosolyog, talán azt akarja, így emlékezzenek rá.*
1061. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2018-02-27 21:30:19
Üzenet elküldve: 2018-02-27 21:30:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Menekülés//
*Nem válaszol a szavakra, csak figyel. De nem a fülével figyel, hanem az elméjével, a szívével, ami olykor sokkal jobban lát, mint a gyarló fizikai érzékek, amelyek az anyagi világ behatásait közvetítik a halandóknak. Ezekkel az érzékekkel születik minden halandó, de akadnak, akik megtanulják, hogyan érezhetnek azokkal az érzékekkel, amelyek ugyanúgy mindenkiben megvannak, de csak keveseknek adatik meg, hogy használni is tudják.
A csuhás éppen ezt akarta hallani, az igazságot, nem pedig a végső döntést, az utat akarta látni, amely e sötét befejezés felé sodorta őket. Kifejezéstelen tekintettel hallgatja a történetet, Xotara beismerését, de nem szólal meg. Sem kioktatás, sem rosszalló szavak nem hagyják el a feszültségtől keskeny ajkakat, csak a lombzöld tekintet fürkészi a mélységi nőt, miközben a történtek előzményeit lefesti.
Ő maga ültette azt a kis fát, áldozat volt az Erdő Szíve előtt, amellyel jóindulatát kérték, hogy küldetésük sikerrel járjon. Darenn is ott volt, az ő ajándéka is a hajszálnyi gyökerek közt pihen és a csuhásnak meggyőződése, hogy onnan kezdődött az új időszámítás az új venárok életében. Akkor kezdtek el gyarapodni, akkor találtak otthonra a kóborlók, köztük Xotara is.
A sötételf lány sem bűnös, annyiban csupán, hogy önző volt és a saját érzései elfeledtették vele, miféle következményekkel járhat, ha dühében olyanokat vág Umon fejéhez, amelyeket maga sem gondol komolyan. Kíváncsi a csuhás, hogy ha Xotara egy magányos csikót látna kóborolni az erdőben, vajon akkor is így gondolkodna-e? Hisz, ha az a kis csikó önerejéből nem képes életben maradni, akkor nem érdemli meg, hogy tovább éljen. A ragadozók martaléka lehet.
Ám vannak pillanatok, amikor igenis segíteni kell a rászorulókon. Egy apró mozdulattal, egy jó tettel, egy jó szóval visszaterelni őt az életbe az elmúlás felé vezető útról. Nem fogni kell a kezét és vezetni, hanem segíteni és utat mutatni.*
- Szeret téged. *Szólal meg halkan, törődötten. Rekedtes hangjában ott rezeg az elfojtott indulat, az erőnek erejével féken tartott ösztön, hogy beváltsa ígéretét.*
- Védeni akart. Magától. A csalódástól. *Szomorú a hangja. Szomorú, hogy idáig jutottak, hogy nem figyelt eléggé, hogy nem cselekedett időben. Segíteni kellett volna, többet, hatékonyabban vagy nem is tudja. Csak meghallgatni.
Xotara is végre belátni látszik, hogy nem lehet annyira önző, hogy csak a saját érzéseit figyeli, s nem érdekli, kit hogyan és milyen mélyen bánt meg. Őt elfogadják, de ő nem akar elfogadni másokat. Megelégszik azzal, hogy fekete báránynak titulálja magát és eszerint viselkedik másokkal, ahelyett, hogy valóban megnyílna és őszintén meghallgatna, bízna másokban.*
- Én... én nem akarok bántani senkit. *Fordul a lombzöld tekintet a fa lábánál fekvő szerzetes felé.*
- A hibákat ki kell javítani, nem pedig hátat fordítani nekik. Ha elmennél, csak a könnyebbik utat választanád. Tényleg ezt akarod? *Még mindig Umon felé néz, majd megindul felé és leguggol hozzá, hogy felemelje az eszméletlen testet. A száraz levelek lassan befejezik táncukat, a vihar elül, lassan lehulló avart hagyva csak maga után.*
- Már ez az otthonod és mi vagyunk a családod. Nem szeretném, hogy elmenj, persze, ha menni akarsz, nem tartalak vissza. Semmi visszavonhatatlan nem történt. Neked hála. *A csuhás újra Xotara felé fordul és sokáig néma marad, ahogy a nőt fürkészi, de a tekintetében hála csillog.*
- Segíts kérlek hazavinni Umont.
*Nem válaszol a szavakra, csak figyel. De nem a fülével figyel, hanem az elméjével, a szívével, ami olykor sokkal jobban lát, mint a gyarló fizikai érzékek, amelyek az anyagi világ behatásait közvetítik a halandóknak. Ezekkel az érzékekkel születik minden halandó, de akadnak, akik megtanulják, hogyan érezhetnek azokkal az érzékekkel, amelyek ugyanúgy mindenkiben megvannak, de csak keveseknek adatik meg, hogy használni is tudják.
A csuhás éppen ezt akarta hallani, az igazságot, nem pedig a végső döntést, az utat akarta látni, amely e sötét befejezés felé sodorta őket. Kifejezéstelen tekintettel hallgatja a történetet, Xotara beismerését, de nem szólal meg. Sem kioktatás, sem rosszalló szavak nem hagyják el a feszültségtől keskeny ajkakat, csak a lombzöld tekintet fürkészi a mélységi nőt, miközben a történtek előzményeit lefesti.
Ő maga ültette azt a kis fát, áldozat volt az Erdő Szíve előtt, amellyel jóindulatát kérték, hogy küldetésük sikerrel járjon. Darenn is ott volt, az ő ajándéka is a hajszálnyi gyökerek közt pihen és a csuhásnak meggyőződése, hogy onnan kezdődött az új időszámítás az új venárok életében. Akkor kezdtek el gyarapodni, akkor találtak otthonra a kóborlók, köztük Xotara is.
A sötételf lány sem bűnös, annyiban csupán, hogy önző volt és a saját érzései elfeledtették vele, miféle következményekkel járhat, ha dühében olyanokat vág Umon fejéhez, amelyeket maga sem gondol komolyan. Kíváncsi a csuhás, hogy ha Xotara egy magányos csikót látna kóborolni az erdőben, vajon akkor is így gondolkodna-e? Hisz, ha az a kis csikó önerejéből nem képes életben maradni, akkor nem érdemli meg, hogy tovább éljen. A ragadozók martaléka lehet.
Ám vannak pillanatok, amikor igenis segíteni kell a rászorulókon. Egy apró mozdulattal, egy jó tettel, egy jó szóval visszaterelni őt az életbe az elmúlás felé vezető útról. Nem fogni kell a kezét és vezetni, hanem segíteni és utat mutatni.*
- Szeret téged. *Szólal meg halkan, törődötten. Rekedtes hangjában ott rezeg az elfojtott indulat, az erőnek erejével féken tartott ösztön, hogy beváltsa ígéretét.*
- Védeni akart. Magától. A csalódástól. *Szomorú a hangja. Szomorú, hogy idáig jutottak, hogy nem figyelt eléggé, hogy nem cselekedett időben. Segíteni kellett volna, többet, hatékonyabban vagy nem is tudja. Csak meghallgatni.
Xotara is végre belátni látszik, hogy nem lehet annyira önző, hogy csak a saját érzéseit figyeli, s nem érdekli, kit hogyan és milyen mélyen bánt meg. Őt elfogadják, de ő nem akar elfogadni másokat. Megelégszik azzal, hogy fekete báránynak titulálja magát és eszerint viselkedik másokkal, ahelyett, hogy valóban megnyílna és őszintén meghallgatna, bízna másokban.*
- Én... én nem akarok bántani senkit. *Fordul a lombzöld tekintet a fa lábánál fekvő szerzetes felé.*
- A hibákat ki kell javítani, nem pedig hátat fordítani nekik. Ha elmennél, csak a könnyebbik utat választanád. Tényleg ezt akarod? *Még mindig Umon felé néz, majd megindul felé és leguggol hozzá, hogy felemelje az eszméletlen testet. A száraz levelek lassan befejezik táncukat, a vihar elül, lassan lehulló avart hagyva csak maga után.*
- Már ez az otthonod és mi vagyunk a családod. Nem szeretném, hogy elmenj, persze, ha menni akarsz, nem tartalak vissza. Semmi visszavonhatatlan nem történt. Neked hála. *A csuhás újra Xotara felé fordul és sokáig néma marad, ahogy a nőt fürkészi, de a tekintetében hála csillog.*
- Segíts kérlek hazavinni Umont.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1908-1927