//Albun szobája//
*Sóhajt egyet, alig hallhatóan. Ez a történet nem róla szól, arról, hogy Manuri hogyan ismeri meg a mindennapjait, vagy éppen életének lapjait. Nem is szeret erről beszélni, érdektelennek tartja a távolabbi célok távlatában. Mégis, valahogy ösztönös módon jól esik neki, ahogy ez az egyszerű, bájos teremtmény itt fekszik az ölében, róla érdeklődik, és közben szemmel láthatóan az orrát fixírozza, mint egy pajkos kisgyerek, aki azt hiszi, a felnőtteknek fogalmuk sincs, mi zajlik a hátuk mögött. Vagy éppen az orruk előtt. Ez esetben alatt. Szeretne a kedvére tenni, de nem a hagyományos módon. Akkor már egy kicsit dolgozzon meg a válaszokért.*
- Emlékszel arra, hogy nemrég arról beszéltél nekem, hogy kedveled a kis színes üvegcséket? *Egy kicsit lefelé néz, megnehezítve a megfigyelési hadműveletet.* - Elgondolkoztál azon, hogy valójában miért is kedveled őket? *Amit mond, annak látszólag semmi köze az eddigiekhez. Az is lehet, hogy értetlenséget fog szülni. De épp ez lehet a mércéje annak, hogy érdemes-e tovább beszélnie. Jobbjával a másik karját cirógatja, bátorítón-kedveskedőn.*