*Ha őszinte akar lenni magához, meglepő mennyiségű ital várta abban, hogy végre elkezdje talán a végtelenségig is halogatható munkásságát. Nem meglepő módon még mindig képes egy kevéssel hátrébb tolni a kötelességeit annyival, amíg a szedett gyógynövényeket, ehető gombákat és persze a piacon vásárolt dolgokat elhelyezi, a fénykorában pedig könyvként funkcionáló papírhalmazt pedig elhelyezi egy biztonságos helyre, ablakot becsukja, nem akarja egy szélfúvás által elrontatni a kísérleteit. Elsőként, a legfontosabb, egy jegyzetkönyv, amibe leírhatja a lényegesebb összefüggéseket és logikai láncokat. A felszerelés készen, rendezve, most már csak az érdemi munkát kéne végezni. Így el is telik pár óra, színes füstökben, érdekes italokban és egy csipetnyi szórakozásban. Meglepő módon, jól szórakozik, de inkább csak azon, ahogy a színek változnak és az eredmények kinéznek, nem szempont a gyakorlati hasznosság vagy hasonlók. Azért jegyzetét elnézve, persze megtalálható olyan ital is, már aki érti a szöveget. Ez egy fontos megjegyzés, hiszen ez nem úgy működik, hogy az ember elviszi a papírost, elolvassa kettőször, aztán vagy megérti vagy nem. Mint minden szakma, az alkímia sem mentes a szakszavaktól, ami a rejtegetési és bizonyítási vágy egy torz keverékéből úgy öntötte el a nyelvezetét, mint annak idején a lihanechi-tó a mocsári révet. Természetesen vannak bizonyos egzakt folyamatok, amiket szinte képtelenség és őrült dolog is lenne minden egyes alkalommal újra mondatba foglalni, minden megfogalmazásban veszít valamit a pontos jelentéséből, pusztán a szavak változása miatt. És vannak azok a 'tudós' fők, akik létező folyamatokat, anyagokat neveztek át vagy alkottak, hogy kevésbé érthető legyen munkásságuk és ezzel kiemelkedjenek azok közül, akik nem értik meg őket. És az érdekesség, hogy ezek a szavak is pont olyan legitimitással terjedtek el, mintha lenne létjogosságuk. Persze Nestar kevés rosszat fog szólni, hiszen maga is használja ezeket a kifejezések, bizonyos értelemben presztízskérdés is lett az, hogy ismeri-e, ő pedig nem engedheti meg magának azt, hogy nem. Szomorú, de nem sokat tehet ez ellen. Így a városok közti együttműködés az alkimisták szempontjából szinte lehetetlen. Még ha lenne is egy alkímiában jártas diplomata, aki folyékonyan használja és érti mindkét hely nyelvezetét, ami nem mindig a közösként elfogadott nyelv, akkor is meg kéne küzdenie azzal a rigolyával, hogy más helyiségekben, már csak a nagy távolságok miatt, más szaknyelvi szavakat alkottak meg és akár bizonyos kifejezések szó nélkül maradtak, más kifejezésekre viszont nem fog találni semmit az adott nyelvben. Ha egyáltalán szándékozott a város elfogadott nyelvén írni és munkálkodni, nem pedig a faja ősi nyelvét használja. Ilyenkor egy halovány mosoly ül ki az arcára, hogy talán mégis jó, hogy az alkimistákat nem fogja össze globálisan senki, mert gyorsan és könnyedén fulladna nevetség tárgyává a koncepció. A könyvtárban úgy is összeülnek, bár így átgondolva a legtöbb ismerőse inkább tudós vagy mágiában jártas személy. Akiket lassan megtisztelhetne azzal, hogy elmélyed a tudományágukban. Viszont elbóbiskolt és még itt van pár üvegcse, amivel dolgoznia kell mára. Az oldalak gyorsan teltek a könyvben, viszont a nap állása azt mutatja a számára, hogy fel kell függesztenie ezen cselekvését, ha még tervez valamit a napra. Igazából a tény, hogy látja a napot, azt jelenti a számára, hogy még mindig lusta volt egy függönyt szerezni.*