// Dwirinthalen-bál //
*Aravae megmosolyogja az apró, szinte semmisnek tekinthető simítást, mellyel puha, ápolt bőrét illette a férfi. Azonban hamar kiül arcára a komolyság, s míg Lazzur láthatóan mély töprengések közepette mormol, tanakodik, addig hol a levelet, hol pedig magát az uraságot figyeli.
Úgy is oly közel van most, miért is ne nézhetné meg magának jobban a harcost, kinek kora messze nem hozzá illő, mégis a bölcsessége, a tapasztalatai és jelleme igen csak vonzóvá teszik a hölgy számára. Nem csak a társaságát emelik az élvezetesség köribe a szellemi érdemek, hanem az egész lényét, a megjelenésével együtt.
No meg aztán, az illata is valami egészen furcsa, mégis jellegzetes, és a hószín haj is egészen különösen fest az éjbőr kontrasztjaként, melyet nem vörös, hanem sárga szemek törnek meg... Aravae bánja, hogy nem kezdett korábban utazásokba, bár nem jelentett volna biztosítékot arra nézve, hogy ők találkozzanak. Tán épp most van ideje ennek az egésznek, s az égiek nem hiába szövögették így a sors láthatatlan fonalát. Azonban nem szabad csalfa ábrándokba ringatózni, ez csupán egy kósza est végtelennek tűnő életének egy aprócska pontján, s igazán nem is jelent semmit, ha úgy hozzák az események a jövőben. Azonban egy történelmi pillanattá is kerekedhet, de ilyesfajta gondolatokba az elf hölgy igazán nem kívánkozik bocsátkozni. Oly bizonytalan és kérdéses sok minden az univerzumban, az viszont bizonyos, hogy most ők itt vannak, és Ser Lazzur épp hozzászól.
Aravae szemérmesen süti le tekintetét, miként rádöbben, talán túl sokáig függeszthette a férfin mélykék szemeit, de pár pillanat elhalványodásában ismét ráemeli a lélektükröket, melyekbe eleinte kíváncsiság csillan, viszont hamar odafurakszik az aggodalom is.*
- Egészen ködös a szemeim előtt ez az eset, ugyanis ezidáig senki ismerőseként nem tudhatta magát a családom Arthenior városából... De könnyen megeshet, hogy csak ide sodródott az illetékes... *Töpreng, ahogy telt, pirosas ajkait finoman beharapja, majd oldalra veti eltűnődött tekintetét. Azonban Lazzur ismét felkelti érdeklődését, s a hölgy nem rest kimutatni kíváncsiságát az uraság véleménye iránt.*
- Természetesen. Én sem óhajtom magunkra fordítani a balszerencse figyelmét. *Bólint egyetértéséül, miközben átemeli kezébe a levelet, s minekután visszahajtogatta eredeti formájába, becsúsztatja az aprócska tasakba, hol eddig is nyugodott.
Eztán nyitná ajkait, hogy egy kinti sétára invitálja a férfit, de csakugyan furfangosabb ötlete kerekedik partnerének, kit ésszerűségéért egy bájos mosollyal jutalmaz. Valóban feltűnés mentesebb megoldás, ha egy bálon nő s férfi táncol, semmint a kinti sötétbe burkolózva felszívódik egy kis időre... A legnemesebbeknek is bizonyára egyből valami úrhoz és hölgyhöz nem méltó férkőzne a tudatába, s Aravae nem kívánja megpecsételni magát s a harcost valami ízléstelen bélyeggel.
Így hát illedelmesen elfogadja a felkérést, puha kacsóját Lazzur vaskos kezébe simítja, hogy az uralkodókéhoz mérhető méltósággal sétáljanak a többi mulatozó közé. Némelyek, mondhatni a többség a határokon belül mozog, megtartva az illemszabályok követelte normákat, míg mások tán az alkohol mámorában, vagy pusztán tudatlanságuk szégyenében lézengenek jobbra-balra, s próbálnak partnert találni silány szenvedésükben.
Aravae csak remélni véli, hogy kettejük beszédét senki nem fogja ilyen sületlenségekkel zavarni.
Azzal a hölgy a Dwirinthalen felé fordul, s míg egyik keze tovább pihen a férfi tenyerében, a másik a széles vállra simul, jelezve, hogy tulajdonosa készen áll a táncra. S amennyiben nekikezdenek, a nő izgatottságában máris a tárgyra tér. No de nem ám, melyet a férfiak leginkább óhajtanának, inkább előbbi beszédtémájukra kíváncsi, s miután azt kitárgyalták, jöhet ismét a szórakozás.*
- Kíváncsivá tett, Ser Lazzur, így kérem, ne várasson véleményének megosztásával... *Duruzsolja lágyan, talán egy aprónyit visszavéve hangerejéből, hogy a környezetükben táncolók ne hallhassák őket, s közben finom mosolyra húzza nőies ajkait, amint tekintetét összefonja a férfiével.*