//Malrion szobája//
-Otthon.
*Mondja ki teljesen egyszerűen, úgy, mintha ez a város, ez a kúria nem az otthona lenne. Majd egy keserű fintorral pontosít, hiszen Malrion keveset tudhat Ryz múltjáról.*
-Lihanech mellett, ahol felnőttem, és ahol a nagyanyámmal éltünk. Egy hatalmas, földalatti birtok. A család tagjainak, a szolgálóinak, a harcosainak. A régi szokás szerint. Majdnem minden a régi szokás szerint.
*Mosolyodik el nosztalgikusan, majd vált át hamar aggódóba, mikor inasára terelődik a szó. Ehhez nincs mit hozzáfűznie, azokat a zavaros érzéseket pedig, melyeket a kislány hiánya okoz nem Malrionnal fogja megosztani. Feltehetően egyáltalán nem fogja senkivel sem megosztani.
Moon és a komolyság? Röviden, de szívből nevet fel.*
-Bízom benne, hogy annál komolyabb leszel. Már ami az igazán lényeges dolgokat illeti. A többiben inkább maradj meg ilyennek.
*A méregkeveréshez úgy fest húga a kellő, és elvárt megfontoltsággal viszonyul. A kijelentésre pedig, hogy ezt érzi leginkább sajátjának Ryz lelkében minden ellenérv egy csapásra foszlik semmivé. Hát ki ő, hogy elvegye a leány reményeit, céljait? Hiszen maga is megkapta a maga idejében a kellő támogatást bármiféle botorsághoz, mit kamasz esze kiadott.
A fiatal ficsúr említésére csak száját húzza.*
-Szolgáló, mi?
*Hamiskás mosollyal keresi Malrion pillantását, valahol mókás, hogy egy minden hájjal megkent diplomatát próbál átrázni a csitri.*
-Ahogy Cralan is csak egy testőr volt?
*Talán bármely más nemesi családban aggasztó jelként tekintenének arra, ha a kisasszony hosszas agóniáról, kínokról sző terveket. Ryz csak értőn biccent, elméjébe jegyezve, hogy miféle szerekre adja majd le rendelését. A könyvkölcsönzést saját részről sürgetné, de annyira nem, hogy most maga megmozduljon.
Kezdene bele az őrség dolgába, de ekkor megzavarják őket. Fordul a betérő felé, méri végig ismét, mint egy darab pecsenyehúst a gondos szakácsnő. Nem gondolja úgy, hogy mozdulnia kellene. Végig hallgatva a választékos, illedelmes bocsánatkérést előbb a fruska felé ismétli meg egyetlen kérdését.*
-Szolgáló, mi?
*Majd RD felé pillantva legyinti le a témát nagyvonalúan.*
-Hagyd el, azok a skorpiók olykor engem is hm. *gondolkodik el mi lenne az ide illő kifejezés.* elbizonytalanítanak.
*Vigyorog szélesen, majd vonja meg vállát.*
-Sokat segít ha cölöphöz kötözve, saját piszkukban képzeled el őket, kínoktól visító hangon. Vagy ha tudod, hogy kiszolgáltatottak neked.
*Zárja a jó tanácsok sorát egy időre, és int egy ülőalkalmatosság felé.*
-Tedd le magad, fontos dolgokat kell megbeszéljünk.
*Majd ismét Malrionra pillant, és kezdi el magyarázni az őrség dolgát, igyekezve a szolgálóra is figyelni, jelezve mindkettejükhöz szólnak szavai.*
-Jelentettem Moon és Botjo eltűnését az őrségnek. Ígéretet kaptam arra nézve, hogy alapos nyomozásba kezdenek. Nem volt a legjobb stratégia ily sokáig húzni a dolgot, ezzel mind gyanúba keveredhetünk. Szóval, ha esetleg az őrség idejönne, és felforgatna mindent nem szeretném, ha bármi félreérthetőt találna nálatok. Megértettétek?
*Nagy sóhajjal fújja ki a levegőt, és mutat fenyegetően a fiúra.*
-Te! Csak egy szolgáló vagy. Alsóbbrendű, férfi, nem a család tagja. Természetesen aggódtál az úrnőért, de te csak parancsokat teljesítesz, nem hozol döntéseket, nem intézkedsz egyedül. Te pedig kedvesem.
*Fordul húga felé.*
-Majd felemésztett az aggodalom, két hatig enni se bírtál, a párnád sírtad tele minden éjjel Moon miatt, ám hallgattál rám, és ezért nem fordultál a hatóságokhoz.
*Próbálja védeni az ifjakat, lehetőségeihez mérten, mondjuk itt a méregkeverő eszközök léte nagy rizikó. De mint mindig, határtalanul bízik saját képességeiben.*
-Szóval ReiDith.
*Zárva le az őrség témát, nyit újabbat, bájoló farkasvigyorral méregetve a legénykét.*
-Hallom a húgom körül legyeskedsz. Győzz meg kérlek, hogy nincs okom emiatt aggódni, és a megölésedet fontolgatni.
*Dől hátra, helyezkedik el kényelmesen, ad némi útmutató a következőkhöz.*
-Mondjuk beszélj odaadásról, hűségről, egyebekről.
*Int hanyag eleganciával, jelezve, akár kezdheti is a fiú.*