*Torkát cirógató hányinger, émelygés és pusztító gyengeség gyötri, mikor lassan visszatér a valóságba. Nem elég hogy a látószerveire boruló szemhéja mázsás súlyát lehetetlen feladatnak tűnik felfeszíteni egyszerű módszerekkel, de még az éjszaka folyamán rárakódó csipa is problémákat vet fel. Néhány perc erőtlen próbálkozás után végül feladja, s látatlanul próbál rájönni hol van, mit keres itt, és mi történt vele az éjszaka, miután engedett fajtársa ajánlatának. ~Körbeugrálta a szakállam, majd megkínált azzal a löttyel. Ez eddig tiszta.~ Az a házilag kikevert kerítésszaggató itóka, amit Xil elhúzott az orra előtt, mint valami mézesmadzagot még mindig enyhén marja nyelőcsövét, ám emlékei ezen kívül hiányosak.
Újból megkísérli szabaddá tenni lélektükreit, azonban rögtön egy hűvös remegés fut végig a talpától egészen a feje búbjáig. Csak most jön rá, hogy eddig is remegett a dermesztő hidegtől. Hirtelen olyan érzése támad, mintha egy igen ismerős helyen, egy hűvös, nyirkos pincében ébredt volna fel.
Ha a szemét nem tudja kinyitni, kénytelen a többi érzékszervére hagyatkozni, hisz muszáj lesz felmérnie a helyzetet, mielőtt elhamarkodott lépésekre szánná el magát. Némán fülel, de csak távolinak tűnő halk neszek másznak be gonoszan hallójárataiba. Zsibbadt kezeit némi átmozgatás után tudja csak megmozdítani, így hamar bebizonyosodik hogy téved. Az ujjbegyei a kora reggel harmatos fűszálaiba kapaszkodnak bele, mit nem lehet összetéveszteni semmivel mással. Tehát a szabad ég alatt aludt el, s itt töltötte az egész éjszakát.
~Ideje összeszednem magam!~ Minden erejét összeszedve, előbb kidörzsöli szemeiből a gennyes váladékot, majd lassan felszabadítja most egészen haloványan izzó vörös szempárját. A nap rögtön elvakítja, mire reflexszerűen kitakarja tenyerével az álnok égitestet.
Némi időt igénybe vesz, míg felméri a terepet, és észreveszi a nem messze tőle óljaikban szunyókáló házőrző bestiákat, kik csoda, hogy nem tépték szét az éjjel a területükre betolakodó részeg sötételfet. Inkább nem akar belegondolni, hogy miként került ide, és hogy mi lett Xil sorsa, de azt rögtön észreveszi, hogy az egyik dög igen jó húsban van. Talán még cimborája néhány földi maradványát is megtalálhatná a környéken, ha jobban körbenézne.
Nem teszi, helyette rendbe rakja magát, már amennyire tudja ilyen másnaposan, hogy aztán végre kisettenkedjen a kúria kapuin kívülre. Ha minden jól megy, még élve meg is úszhatja.*