*Ütemes pata kopogás zaja hallik az utca vége felől, ahogy befordul a sarkon a két személyes fekete hintó. Mérete nem túl hivalkodó, ahogy aranyozott festéssel díszített motívumai sem, visszafogott mégis előkelő, nemesi hatást kelt a szemlélőben. Ablakai bíbor függönyök mögé rejtik a benne utazót, jótékony félhomályt teremtve a kupéban. Egy ében csődör léptet előtte büszkén, emelt fővel, bakján pedig díszes öltözetű ember férfi ül. Mereven bámul előre, lazán tartva a gyeplőt kezében, szigorú némasággal révedve a semmibe. Pár lassan lepergő perc elteltével a kúria kapujához érnek, ahol zajtalanul lefékezve állnak meg. A kocsis fürgén pattan le a bakról, hogy a kupé ajtaját egy halk kopogtatást követően óvatosan nyissa ki, kezét nyújtva nemes utasának. Egy kecses ében kacsó simul fehér tenyerébe, hogy tulajdonosa az inas segítségével leereszkedjen a kocsi oldalára illesztett lépcsőn. Kíváncsi szemnek még nem nyújt sok látványt az éj szín köpönyegbe burkolt kecses alak, kinek arcát még árnyékába rejti a hatalmas csuklya. Titokzatossága gondolatébresztő lehet, ám finom mozdulatai cseppet sem ijesztőek, a kúria környékén pedig megszokott lehet a fényérzékeny mélységiek ilyenfajta öltözködése. Szótlanul húzza vissza kezét, hogy köpönyege alá rejtse, majd szinte hangtalan léptekkel indul meg a kapu felé. Hosszú öltözete úgy sejteti, mintha csak könnyeden siklana a kikövezett úton, s olybá tűnik, hogy a vas kapu sem tarthatja majd vissza, ám mégis megáll előtte. A lovászinas közben szolgálatkészen kezdi leoldozni a hintó hátuljára rögzített utazó ládát, melyet aztán az oldalára rögzített kereken húz a kapu elé, mely kissé zörögve döcög utána. Ha a ház őrei ezidáig nem észlelték az újonnan érkezőket, erre a zajra már biztos felfigyeltek és hangos csaholással üdvözlik vendégeiket. A kecses alak, most csuklyáját kissé hátracsúsztatva próbál betekinteni a rácsok közt, s fel is fedez egyet a ház körül tevékenykedő szolgálók közül. Kezével jelezve inti magához, s meglepve tapasztalja, hogy Gidralst üdvözölheti személyében. A szolgáló is felismeri a ház korábbi lakóját, így egy tiszteletteljes üdvözlés után kinyitja a kaput az időközben ismét árnyékba burkolózó hölgynek, s a kutyákat arrébb tessékelve bevezeti őt és a kocsist a házba. Az előtér kellemes hűvösséggel és megnyugtató félhomállyal köszönti a hármasukat, ahol az inas utasításra olyan helyre helyezi el a csomagot, hogy ne legyen útban a későbbiekben. Munkája végeztél a járt úton távozik, s Gidrals is visszatér korábbi teendőihez. Amint az öreg kétszárnyú ajtó becsukódik a férfiak mögött, úgy a rég látott vendégről is lehull a jótékonyan takaró bársony köpönyeg. S most hogy lekerült, feltűnhet, hogy eddig takarásban lévő kezében egy könyv méretű dobozt tart. A félhomályban szinte vakító vibrálással bújik elő a vérvörös selyemből készült földig érő ruha, mely sokat sejtetőn simul a tökéletes testre. Ám mégsem kihívó ez a nemesi öltözet, hisz alig hagy fedetlenül némi éjszín bőrfelületet. Csupán a két kéz, a kecses nyak, s a szobor tökéletességű arc marad rejtek nélkül.
Több mint 10 éve már, hogy járt e falak közt, s bizony ez idő alatt rengeteg változást remélt, mivel most szembesülhet is. Kíváncsian vonul hát a lépcső aljába, ahol feltekintve megpillanthatja a matrónájukról készült festményt.*
~Szépen felcseperedtél.~
*Dús ajkai mosolyra húzódnak, majd a tőle megszokott puha, megfontolt léptekkel veszi az irányt a dolgozószoba felé, hogy méltóképp üdvözölhesse matrónáját, amennyiben itthon találja.*
//Dolgozószoba//
*Kissé meglepve tapasztalja, hogy átalakult a belső elrendezés, így fürkésző pillantásokkal kutatja a megfelelő irányt. Végül megpillantja a szinte mennyezetig érő szobrot a Sötét Anyáról, melyet főhajtással üdvözöl. Egy kis ideig megállapodik előtte, s bíbor színben izzó szemeiben reményteljes pillantást vélhetnének felfedezni. De nem időzik itt sokáig, hisz beszéd zajára lesz figyelmes a szomszédos szobából, mivel csak hímek hangját hallja kiszűrődni odabentről engedély kérés nélkül lép be az ajtón. A hirtelen felbukkanó vendég, talán torkukra forrasztja a szót, s néhány pillanatig megakasztja társalgásukat, míg értelmük síkjára helyezik a látottakat. Ki korábban ismerte, akár meglepve tapasztalhatja, hogy az idő bizony kegyesen bánt a mélységi nősténnyel, s vonásai ugyanazon tökéletességgel rajzolják ki arcát, mint hosszú évekkel ezelőtt. Talán csak a szemeiben tomboló őrült tűz lángja csitult épp annyira, hogy ne keltsen félelmet a gyanútlanokban. Derékig érő hosszú haja szelíd loknikban lágyan keretezi arcát, ezüst zuhatagként omlik le válláról mellkasára és hátára. Bőrénél is sötétebb ajkai finom mosolyt rajzolva pihennek szótlanul, míg a vörös fényben tündöklő szempár a teremben lévőket pásztázza. Előbb az ifjút méri végig, szinte egy szemvillanás alatt, nem sok figyelmet szentelve neki, majd az idősebbre irányul tekintete kiben egy rég látott rokont vél felfedezni. Ajkai most elnyílnak, ahogy mosolya még szélesebbre húzódik, s igazgyöngyként sorakozó fogai is előtűnnek a nagy gondossággal mímelt öröm következtében.*
- Micsoda meglepetés!
*Hangja szinte sóhajként tör fel, majd kellemesen mélyen búg tovább.*
- Nem gondoltam, hogy még valaha itt talállak!
*Közelebb is lép rég látott unokatestvéréhez, s kezét előrenyújtva jelzi, hogy kész fogadni a hím részéről a köszöntést, s ha ennek eleget tesz az ifjú felé fordul, természetesen felé is tartva kezét.*
- És az ifjú? Talán a gyermeked?
*A gyermek szó kiejtésével egyidejűleg talán öklendezni is kezdene, ha nem fejlesztette volna már ilyen magas szintűre önuralmát az évek során. De belülről mardosó undora rejtély marad a jelenlévők számára, s kíváncsisággal fürkészi a jelenlévők arcát.*
A hozzászólás írója (Soraya Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2017.08.12 14:53:17