Kikötő - Dokkok és kikötő
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Tenger és szigetek (új) Kikötői erdőség (új) Csatornarendszer (új) | Dokkok és kikötő | Lakónegyed (új) Vámház (új) Világítótorony (új) |  |
140. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2012-10-16 10:06:41
Üzenet elküldve: 2012-10-16 10:06:41
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 33
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 33
Játékstílus: Szelíd
// A barlang titkai //
*Hogy is van az a mondás a hazug emberrel és a sánta kutyával? Úgy néz ki Mayt hamarabb utoléri, mint hitte, ami éppenséggel egyáltalán nem nevezhető kellemes fordulatnak. Érezte, amint kicsúszott a száján, hogy ebből baj lesz, bár jobban belegondolva azt nem mondta, hogy követte a családi hagyományokat, csak hogy egyik leszármazottja... Ettől kicsit felbuzdulva fordul Quaéhez és villant rá egy elragadó mosolyt, melynek hatására szemei sötét félhold alakúak lesznek. Persze ebbe az emberes hátba veregetés szenvedései is belejátszanak.*
- Üdvözlöm hölgyem!
*Csupán miután kinyitja szemeit esik le az álla, hiszen a nő heges képe és ruhája cseppet sem bizalom gerjesztő, s a legkevésbé nevezhető hölgyesnek. Sebaj, őt ennél azért nehezebb zavarba hozni, akkor is, ha közben azon kattog folyamatosan agya, hogy szörnyvadászra bizony szükség lesz.
"Atya ég, hová mennek ezek az őrültek?"
Magában elhatározza, hogy amint forrósodik a helyzet ő bizony lelép. Majd valami olyasmire hivatkozik, hogy egyenlőre még csak elméleti szakember és ugyan a bestiáriumot kívülről fújja gyakorlatban aligha veszik hasznát. Kár, hogy sosem tartozott erősségei közé a veszélyérzékelés, sőt..
Szóval még mindig mosolyogva biccent egyet a lehölgyezett amazonnak, majd csendes várakozásra adja a fejét. Háta még mindig zsibbad a másik tenyérnyomaitól. Ha nem lenne ilyen kiszolgáltatott helyzetben bizony megkapná a magáét, de sajnos nem kelthet feltűnést. Most, hogy már hárman vannak határozottan úgy mutat mintha kalandor volna.
S már kezdené jól érezni magát, mikor újabb idegen érkezik köreikben. A férfi ugyan városőrnek mondja magát, de May hamar megismeri a maga fajtát, a vészharang szinte egyből megkondul hegyes kis fülei mellett, de még mindig nincs abban a helyzetben, hogy elárulja magát. Fogalma sincs mi a másik, viszont körülbelül annyira lehet Hawul városőr szerinte, mint ő szörnyvadász. Minden erejét összeszedve próbál rá nem gyanakodva nézni, így inkább elfordul és az eget kémleli.
Aztán úgy néz ki nem csak neki van szörnyen szerencsétlen napja, hanem a fickónak is ki cseppet sem tagadja, hogy akkor vagy most álnéven mutatkozott be.
"Na szép, helyben vagyunk."
Ez persze nem bizonyít semmit, de alátámasztja May megérzéseit.
"Jobb lesz vele vigyázni."
Pillant körbe potenciális anyafigura után akiből kinézi, hogy szárnyai alá venné és védelmezné, de nem talál.
"Lehet jobban jártam volna, ha tényleg hajóra szálok."
Fúj ki egy nagyobb tincset szeme elől.
"Nem, meg kell magam húzni egy időre."
Húzza el száját, mintha csak az iménti eseményekre reagált volna.*
- Szerintem várunk még, Büdöske. Kizártnak tartom, hogy ennyi kalandvágyó egyén létezzen csak ebben a koszfészekben.
*Válaszol a férfi kérdésére az általa ráruházott névvel illetve. Mellé azért megereszt egy elragadó mosolyt, s alig észrevehetően karcsapáson kívül húzódik.*
- Szerintetek?
*Vonja be a másik két 'hölgyet', akiket magában szintén elkeresztelt már. A felszínit Krinolinnak, mert hasonlít a nevére és az ő képét is felszabdalták mint azt sütéskor, a mélységi kolegínát pedig Karomnak. Utóbbit még párszor le fogja cserélni, de hirtelen nem jutott eszébe ennél találóbb.*
A hozzászólás írója (May Linn Zentai) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.10.16 10:11:07
*Hogy is van az a mondás a hazug emberrel és a sánta kutyával? Úgy néz ki Mayt hamarabb utoléri, mint hitte, ami éppenséggel egyáltalán nem nevezhető kellemes fordulatnak. Érezte, amint kicsúszott a száján, hogy ebből baj lesz, bár jobban belegondolva azt nem mondta, hogy követte a családi hagyományokat, csak hogy egyik leszármazottja... Ettől kicsit felbuzdulva fordul Quaéhez és villant rá egy elragadó mosolyt, melynek hatására szemei sötét félhold alakúak lesznek. Persze ebbe az emberes hátba veregetés szenvedései is belejátszanak.*
- Üdvözlöm hölgyem!
*Csupán miután kinyitja szemeit esik le az álla, hiszen a nő heges képe és ruhája cseppet sem bizalom gerjesztő, s a legkevésbé nevezhető hölgyesnek. Sebaj, őt ennél azért nehezebb zavarba hozni, akkor is, ha közben azon kattog folyamatosan agya, hogy szörnyvadászra bizony szükség lesz.
"Atya ég, hová mennek ezek az őrültek?"
Magában elhatározza, hogy amint forrósodik a helyzet ő bizony lelép. Majd valami olyasmire hivatkozik, hogy egyenlőre még csak elméleti szakember és ugyan a bestiáriumot kívülről fújja gyakorlatban aligha veszik hasznát. Kár, hogy sosem tartozott erősségei közé a veszélyérzékelés, sőt..
Szóval még mindig mosolyogva biccent egyet a lehölgyezett amazonnak, majd csendes várakozásra adja a fejét. Háta még mindig zsibbad a másik tenyérnyomaitól. Ha nem lenne ilyen kiszolgáltatott helyzetben bizony megkapná a magáét, de sajnos nem kelthet feltűnést. Most, hogy már hárman vannak határozottan úgy mutat mintha kalandor volna.
S már kezdené jól érezni magát, mikor újabb idegen érkezik köreikben. A férfi ugyan városőrnek mondja magát, de May hamar megismeri a maga fajtát, a vészharang szinte egyből megkondul hegyes kis fülei mellett, de még mindig nincs abban a helyzetben, hogy elárulja magát. Fogalma sincs mi a másik, viszont körülbelül annyira lehet Hawul városőr szerinte, mint ő szörnyvadász. Minden erejét összeszedve próbál rá nem gyanakodva nézni, így inkább elfordul és az eget kémleli.
Aztán úgy néz ki nem csak neki van szörnyen szerencsétlen napja, hanem a fickónak is ki cseppet sem tagadja, hogy akkor vagy most álnéven mutatkozott be.
"Na szép, helyben vagyunk."
Ez persze nem bizonyít semmit, de alátámasztja May megérzéseit.
"Jobb lesz vele vigyázni."
Pillant körbe potenciális anyafigura után akiből kinézi, hogy szárnyai alá venné és védelmezné, de nem talál.
"Lehet jobban jártam volna, ha tényleg hajóra szálok."
Fúj ki egy nagyobb tincset szeme elől.
"Nem, meg kell magam húzni egy időre."
Húzza el száját, mintha csak az iménti eseményekre reagált volna.*
- Szerintem várunk még, Büdöske. Kizártnak tartom, hogy ennyi kalandvágyó egyén létezzen csak ebben a koszfészekben.
*Válaszol a férfi kérdésére az általa ráruházott névvel illetve. Mellé azért megereszt egy elragadó mosolyt, s alig észrevehetően karcsapáson kívül húzódik.*
- Szerintetek?
*Vonja be a másik két 'hölgyet', akiket magában szintén elkeresztelt már. A felszínit Krinolinnak, mert hasonlít a nevére és az ő képét is felszabdalták mint azt sütéskor, a mélységi kolegínát pedig Karomnak. Utóbbit még párszor le fogja cserélni, de hirtelen nem jutott eszébe ennél találóbb.*
A hozzászólás írója (May Linn Zentai) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.10.16 10:11:07
139. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2012-10-15 23:27:41
Üzenet elküldve: 2012-10-15 23:27:41
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 228
OOC üzenetek: 72
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 228
OOC üzenetek: 72
Játékstílus: Vakmerő
//A barlang titkai//
* A gyilkos először nem tudja hova tenni a háta mögül érkező közbevetést, ám mikor meglátja a sötételfet, minden a helyére kerül. Ha Hawul valamennyire is törődne az általános érzelmekkel - melyeket ő többnyire megvet, hisz csak az áldozatok arcára kiülő félelem az, ami valamennyire mulattatja -, most bizonyára örvendene.*
- Mit rózsának hívunk, bárhogy nevezzük, éppoly illatos * idézi Hawul valahonnan elméje mélyéről eme - a helyzetet tekintve - igen találó mondást.*
- Azt hiszem máris nőttek a csapat esélyei. * mondja az őr gunyorosan, miután körbetekint a szedett-vedett kompánián. Csupa nő - a vezetőt és önmagát leszámítva - és ránézésre nem mind a harcos fajtából.*
- Mi ketten már bizonyítottunk egymásnak a szörnyvadászatot tekintve.
* Na persze Hawul még mindig nem tartja valószínűnek, hogy valóban valamiféle rémségek legyenek azok, amelyeket a barlangoknál láttak. Esetleg bajkeverő suhancokról lehet szó, a városban mindennaposak az iylen esetek, mégsem kerítenek nekik ekkora feneket.*
- Várunk még valakit, vagy indulhatunk? * kérdezi Hawul a csapat másik férfi tagjától, nem palástolván hangjában a türelmetlenséget. Hiába, nincs mit rejtegetnie, vissza akar menni, hogy tovább egyengesse jövője alakulását.
* A gyilkos először nem tudja hova tenni a háta mögül érkező közbevetést, ám mikor meglátja a sötételfet, minden a helyére kerül. Ha Hawul valamennyire is törődne az általános érzelmekkel - melyeket ő többnyire megvet, hisz csak az áldozatok arcára kiülő félelem az, ami valamennyire mulattatja -, most bizonyára örvendene.*
- Mit rózsának hívunk, bárhogy nevezzük, éppoly illatos * idézi Hawul valahonnan elméje mélyéről eme - a helyzetet tekintve - igen találó mondást.*
- Azt hiszem máris nőttek a csapat esélyei. * mondja az őr gunyorosan, miután körbetekint a szedett-vedett kompánián. Csupa nő - a vezetőt és önmagát leszámítva - és ránézésre nem mind a harcos fajtából.*
- Mi ketten már bizonyítottunk egymásnak a szörnyvadászatot tekintve.
* Na persze Hawul még mindig nem tartja valószínűnek, hogy valóban valamiféle rémségek legyenek azok, amelyeket a barlangoknál láttak. Esetleg bajkeverő suhancokról lehet szó, a városban mindennaposak az iylen esetek, mégsem kerítenek nekik ekkora feneket.*
- Várunk még valakit, vagy indulhatunk? * kérdezi Hawul a csapat másik férfi tagjától, nem palástolván hangjában a türelmetlenséget. Hiába, nincs mit rejtegetnie, vissza akar menni, hogy tovább egyengesse jövője alakulását.
138. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2012-10-15 21:18:20
Üzenet elküldve: 2012-10-15 21:18:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 406
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 406
OOC üzenetek: 68
Játékstílus: Megfontolt
//A barlang titkai//
*Néhány napig céltalanul kóborolt a kikötőben és környékén, töméntelen mennyiségű italt fogyasztott el ilyen-olyan gyanús alakokkal, akiknek esetleg bérgyilkosra lenne szüksége, mire hírét vette a szörnyvadász expedíciónak. A morcos matróz, aki szólt neki a készülődő vadászatról, nemigen hitt a szörnyek létezésében, Caram azonban eléggé ismeri a föld alatti világot ahhoz, hogy egyetlen barlangot sem higgyen lakatlannak.
Felszerelésén nem sokat változtat, hiszen ha a felszínre is költözött, valójában sosem szűnt meg mélységi lénynek lenni. Sötétkék inge és szűk nadrágja, ugyanilyen színű köpenye és puha fekete csizmája tökéletesen megfelel az útra. Fajtájából adódóan nincs szüksége melegebb holmira, a páncélzatot pedig sosem szerette, mindig úgy érezte, akadályozza a mozgásban - márpedig gyorsasága és ügyessége többet ér a harcban, mint testi ereje. Ez alól csak drow motívumokkal díszített alkarvédője jelent kivételt. Fegyverei is a szokásosak: a kovácsinastól kapott ezüstveretes tőr és az Issedtől kapott kétpengéjű kés az övén, régi kése a csizmája szárában, valamint a dobócsillagai, ha távolról kellene támadnia. Táskájában néhány megmaradt bájital, némi vékony kötél (régen használta már, de most talán szüksége lesz rá), tűzszerszám, természetesen a naplója néhány írószerszámmal és a valaha elátkozott könyv, amitől valamiért még mindig nem szabadult meg.
Éppen Hawul bemutatkozását hallja, amikor megérkezik.*
Amikor legutóbb találkoztunk, még nem így hívtak *szólal meg a férfi háta mögött, halványan mosolyogva, majd előrébb lép, és biccentéssel üdvözli az eddig összegyűlteket.*
Az én nevem Caram Solithian *mutatkozik be ő is.*
*Néhány napig céltalanul kóborolt a kikötőben és környékén, töméntelen mennyiségű italt fogyasztott el ilyen-olyan gyanús alakokkal, akiknek esetleg bérgyilkosra lenne szüksége, mire hírét vette a szörnyvadász expedíciónak. A morcos matróz, aki szólt neki a készülődő vadászatról, nemigen hitt a szörnyek létezésében, Caram azonban eléggé ismeri a föld alatti világot ahhoz, hogy egyetlen barlangot sem higgyen lakatlannak.
Felszerelésén nem sokat változtat, hiszen ha a felszínre is költözött, valójában sosem szűnt meg mélységi lénynek lenni. Sötétkék inge és szűk nadrágja, ugyanilyen színű köpenye és puha fekete csizmája tökéletesen megfelel az útra. Fajtájából adódóan nincs szüksége melegebb holmira, a páncélzatot pedig sosem szerette, mindig úgy érezte, akadályozza a mozgásban - márpedig gyorsasága és ügyessége többet ér a harcban, mint testi ereje. Ez alól csak drow motívumokkal díszített alkarvédője jelent kivételt. Fegyverei is a szokásosak: a kovácsinastól kapott ezüstveretes tőr és az Issedtől kapott kétpengéjű kés az övén, régi kése a csizmája szárában, valamint a dobócsillagai, ha távolról kellene támadnia. Táskájában néhány megmaradt bájital, némi vékony kötél (régen használta már, de most talán szüksége lesz rá), tűzszerszám, természetesen a naplója néhány írószerszámmal és a valaha elátkozott könyv, amitől valamiért még mindig nem szabadult meg.
Éppen Hawul bemutatkozását hallja, amikor megérkezik.*
Amikor legutóbb találkoztunk, még nem így hívtak *szólal meg a férfi háta mögött, halványan mosolyogva, majd előrébb lép, és biccentéssel üdvözli az eddig összegyűlteket.*
Az én nevem Caram Solithian *mutatkozik be ő is.*
137. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2012-10-15 19:34:05
Üzenet elküldve: 2012-10-15 19:34:05
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 228
OOC üzenetek: 72
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 228
OOC üzenetek: 72
Játékstílus: Vakmerő
//A barlang titkai//
* Hawulnak semmi kedve nem volt ehhez az úthoz. Bárki bármit is állítson, számára a szegénynegyedi nyomortelep maga volt a tökély.*
- Egy kis pihenőre van szükséged * mondta a kapitány, ki nem is próbálta leplezni ellenszenvét Hawul irányába.
* Pihenés, még mit nem. A város falain kívül a föld alatt üldözze pár részeges matróz lázálmait. Így is volt mi miatt mérgelődnie, de most még az otthonnak tekintett szegénynegyedet is elkellett hagynia.
Az őrség persze nem nélkülözött tőle semmit - bár nem is tehették volna, Hawul mindig kihasználta a hasonló helyzeteket. Túlélőfelszerelése akár arra is elég, hogy elvonuljon remetének az erdőbe és évek múltán, mint vénember térjen vissza az állományba. Persze ő nem kívánkozik ennyi időt eltölteni a városon kívül, sőt, minél előbb vissza akar érni.
A 'barlangász' felszerelés többnyire kötelekből, megannyi mászóeszközből - ereszkedők, mászók, karabínerek, beülők -, egy érdes talpú csizmából, és a biztonsági sisakból állt. Hiába, az őrség ritkán jár le a föld alá, de akkor megadja a módját.
Az eligazítás szerint egy bányászt keres. Megkapta a leírását is, de semmi kedve nem volt foglalkozni vele. Kérdezősködik itt-ott és csak az ember nyomára bukkan, ki nők gyűrűjében pipát szívogat.*
- Hawul Raan, a városi őrség nevében. Ha minden igaz tájékoztattak a megjelenésemről.
* A gyilkos egy kicsit fáradt hozzá, hogy önmagát hozza. Érdekes módon egyszerűbb színészkedni, így ameddig nem talál magára játssza a becsületes rendfenntartó erőt.*
* Hawulnak semmi kedve nem volt ehhez az úthoz. Bárki bármit is állítson, számára a szegénynegyedi nyomortelep maga volt a tökély.*
- Egy kis pihenőre van szükséged * mondta a kapitány, ki nem is próbálta leplezni ellenszenvét Hawul irányába.
* Pihenés, még mit nem. A város falain kívül a föld alatt üldözze pár részeges matróz lázálmait. Így is volt mi miatt mérgelődnie, de most még az otthonnak tekintett szegénynegyedet is elkellett hagynia.
Az őrség persze nem nélkülözött tőle semmit - bár nem is tehették volna, Hawul mindig kihasználta a hasonló helyzeteket. Túlélőfelszerelése akár arra is elég, hogy elvonuljon remetének az erdőbe és évek múltán, mint vénember térjen vissza az állományba. Persze ő nem kívánkozik ennyi időt eltölteni a városon kívül, sőt, minél előbb vissza akar érni.
A 'barlangász' felszerelés többnyire kötelekből, megannyi mászóeszközből - ereszkedők, mászók, karabínerek, beülők -, egy érdes talpú csizmából, és a biztonsági sisakból állt. Hiába, az őrség ritkán jár le a föld alá, de akkor megadja a módját.
Az eligazítás szerint egy bányászt keres. Megkapta a leírását is, de semmi kedve nem volt foglalkozni vele. Kérdezősködik itt-ott és csak az ember nyomára bukkan, ki nők gyűrűjében pipát szívogat.*
- Hawul Raan, a városi őrség nevében. Ha minden igaz tájékoztattak a megjelenésemről.
* A gyilkos egy kicsit fáradt hozzá, hogy önmagát hozza. Érdekes módon egyszerűbb színészkedni, így ameddig nem talál magára játssza a becsületes rendfenntartó erőt.*
136. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2012-10-15 17:06:24
Üzenet elküldve: 2012-10-15 17:06:24
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 81
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 81
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Szelíd
//A barlang titkai//
*Quae mélyet szippant az esti, hűvös levegőből. Az évszak miatt is immár egyre fagyosabb idők fognak rájuk járni, a késői óra pedig még lejjebb viszi a hőmérsékletet. Pedig előre gondolkodott, igyekezett vastagon felöltözni, hiszen idekint is hideg van, ők pedig a föld alá mennek, ki tudja milyen mélyre!
A megbeszélt helyszínre tart. Járás közben fekete bakancsa dobog, ahogy elhalad a dokkok deszkáin, légvonalban nincsen messze, de - ahogy itt mindig - a lepakolt áru, dobozok, csomagok káosza nehezíti közlekedést. A nem a legbizalomgerjesztőbb nőalak szokásához híven feketét öltött, bár messziről csak a sötét köpenyt lehet kivenni a karcsú alakon, ahogy enyhén lengedezik viselője mögöt.
Az lehetetlen, hogy a hidegtől borzongjon ennyire. Bőre szinte csak nyaktól felfele fedetlen. Nem, tud ő erre sokkal valószínűbb okot. A közelgő ismeretlen és a valószínű harc izgatja ennyire, szíve már most zakatol, remeg az izgalomtól, hiszen olyan következik, amire - bárki is bárhogyan állítja - nem lehet felkészülni. A túlélés a tét. Eszel, vagy megesznek. Épp ezért van itt, inkább ő megy elébe a végzetnek, minthogy az lepje meg váratlanul. És eddig mindig Quae bizonyult jobbnak.
Induláskor túl sokat nem töprengett a felszerelésen. A hátán keresztbe vetett hosszúkard, csípőjén lógó könnyű, de annál halálosabb fokos és az övébe tűzött tőr magától értetődőek voltak. Gondolván, most inkább praktikusságra, mint igazi védelemre lesz szüksége, nem öltözött vasba, az nem is lenne az ő stílusa. Felsője, nem is igazán páncélnak mondható - egy fekete, növényi mintákkal tarkított bőr mellény, az érzékenyebb részeken megerősítve (mint például váll, mellkas, hátul gerinc). Látszik rajta, hogy már számtalan alkalommal használva volt: néhány helyen vágások éktelenkednek rajta, máshol össze is kellett fércelni. Alatta vásott hosszúujjút hord, mi most nyaknál zsineggel van megkötve. Alul csatos, térdeinél vastagabb anyagú, szintén fekete nadrág, kezein bőrkesztyű. Haja már néhány nappal ezelőtt lett befonva, szóval jelenleg az az igazi Quae-hez illő, laza, csapzott. Ha meghal, és egyáltalán rá találna valaki, tudni fogják, hogy harcban veszett oda.
Hát így közeledik, arca a feszültség ellenére semmilyen érzelmet nem tükröz, még minek is. Megemlítendő még a vállán átvetett nyeregtáska, miben csak kevés holmi lelhető fel. Kettő darab, előre elkészített fáklya (tanulva az előző alkalomból), tűzkő és tapló, egy majdnem üres vizeskulacs és némi étel. Talán még megjárja, hogy nem készült fel alaposabban. És még valami, a biztosíték, ha minden kötél szakadna. Még mielőtt elindult volna ide, Artheniorból, a kovácstól, az még az utolsó pillanatban megállította. 'Nesze, fogd.' Mondta. 'De vigyázz vele, csak végső esetben használd. Talán többet árt, mint használ...' De Quae megfogadta, és az alig egy kortynyi folyadékot tartalmazó üvegcse most ott pihen a táska alján.
Közeledve a megbeszélt helyhez, már egész kis csoportot vél felfedezni. Egy tagbaszakadt férfit és - meglepetésére - egy eléggé nádszálnak látszó lányt. Quae abban sem biztos, hogy azért tartózkodik itt, hogy velük tartson, de ki tudja. Nem akarja elkövetni másokkal szemben azt a hibát, amit ő a legjobban gyűlöl, az előítéleteket. Szerencséjére elcsípi az utolsó mondatokat a beszélgetésből.*
- Szörnyvadászra bizony szükségünk lesz!
*Toppan be ezzel hozzájuk, a megjegyzéssel egy időben nem gyengén hátbaveregetve a lányt. Rávigyorodik, ezzel pedig szemétől a száján keresztül tartó heg elnyúlik, ami a vidám arckifejezést mintha vicsorgássá változtatná. Abban sem biztos, hogy az elhangzott állításban mennyi az igazság, de tegyük próbára! A kis közjáték után eszmél, nehogy azt higgyék, ő nem ismeri az illemet!*
- 'Estét! Quae Quarrian.
*Nos, immár biztos, hogy az előző, néhány heti elbizonytalanodás után visszatért a régi Quae. De egyelőre csak karba tett kézzel álldogál, várakozik, feltételezve, hogy nem hárman vágnak neki a veszélyes útnak.*
*Quae mélyet szippant az esti, hűvös levegőből. Az évszak miatt is immár egyre fagyosabb idők fognak rájuk járni, a késői óra pedig még lejjebb viszi a hőmérsékletet. Pedig előre gondolkodott, igyekezett vastagon felöltözni, hiszen idekint is hideg van, ők pedig a föld alá mennek, ki tudja milyen mélyre!
A megbeszélt helyszínre tart. Járás közben fekete bakancsa dobog, ahogy elhalad a dokkok deszkáin, légvonalban nincsen messze, de - ahogy itt mindig - a lepakolt áru, dobozok, csomagok káosza nehezíti közlekedést. A nem a legbizalomgerjesztőbb nőalak szokásához híven feketét öltött, bár messziről csak a sötét köpenyt lehet kivenni a karcsú alakon, ahogy enyhén lengedezik viselője mögöt.
Az lehetetlen, hogy a hidegtől borzongjon ennyire. Bőre szinte csak nyaktól felfele fedetlen. Nem, tud ő erre sokkal valószínűbb okot. A közelgő ismeretlen és a valószínű harc izgatja ennyire, szíve már most zakatol, remeg az izgalomtól, hiszen olyan következik, amire - bárki is bárhogyan állítja - nem lehet felkészülni. A túlélés a tét. Eszel, vagy megesznek. Épp ezért van itt, inkább ő megy elébe a végzetnek, minthogy az lepje meg váratlanul. És eddig mindig Quae bizonyult jobbnak.
Induláskor túl sokat nem töprengett a felszerelésen. A hátán keresztbe vetett hosszúkard, csípőjén lógó könnyű, de annál halálosabb fokos és az övébe tűzött tőr magától értetődőek voltak. Gondolván, most inkább praktikusságra, mint igazi védelemre lesz szüksége, nem öltözött vasba, az nem is lenne az ő stílusa. Felsője, nem is igazán páncélnak mondható - egy fekete, növényi mintákkal tarkított bőr mellény, az érzékenyebb részeken megerősítve (mint például váll, mellkas, hátul gerinc). Látszik rajta, hogy már számtalan alkalommal használva volt: néhány helyen vágások éktelenkednek rajta, máshol össze is kellett fércelni. Alatta vásott hosszúujjút hord, mi most nyaknál zsineggel van megkötve. Alul csatos, térdeinél vastagabb anyagú, szintén fekete nadrág, kezein bőrkesztyű. Haja már néhány nappal ezelőtt lett befonva, szóval jelenleg az az igazi Quae-hez illő, laza, csapzott. Ha meghal, és egyáltalán rá találna valaki, tudni fogják, hogy harcban veszett oda.
Hát így közeledik, arca a feszültség ellenére semmilyen érzelmet nem tükröz, még minek is. Megemlítendő még a vállán átvetett nyeregtáska, miben csak kevés holmi lelhető fel. Kettő darab, előre elkészített fáklya (tanulva az előző alkalomból), tűzkő és tapló, egy majdnem üres vizeskulacs és némi étel. Talán még megjárja, hogy nem készült fel alaposabban. És még valami, a biztosíték, ha minden kötél szakadna. Még mielőtt elindult volna ide, Artheniorból, a kovácstól, az még az utolsó pillanatban megállította. 'Nesze, fogd.' Mondta. 'De vigyázz vele, csak végső esetben használd. Talán többet árt, mint használ...' De Quae megfogadta, és az alig egy kortynyi folyadékot tartalmazó üvegcse most ott pihen a táska alján.
Közeledve a megbeszélt helyhez, már egész kis csoportot vél felfedezni. Egy tagbaszakadt férfit és - meglepetésére - egy eléggé nádszálnak látszó lányt. Quae abban sem biztos, hogy azért tartózkodik itt, hogy velük tartson, de ki tudja. Nem akarja elkövetni másokkal szemben azt a hibát, amit ő a legjobban gyűlöl, az előítéleteket. Szerencséjére elcsípi az utolsó mondatokat a beszélgetésből.*
- Szörnyvadászra bizony szükségünk lesz!
*Toppan be ezzel hozzájuk, a megjegyzéssel egy időben nem gyengén hátbaveregetve a lányt. Rávigyorodik, ezzel pedig szemétől a száján keresztül tartó heg elnyúlik, ami a vidám arckifejezést mintha vicsorgássá változtatná. Abban sem biztos, hogy az elhangzott állításban mennyi az igazság, de tegyük próbára! A kis közjáték után eszmél, nehogy azt higgyék, ő nem ismeri az illemet!*
- 'Estét! Quae Quarrian.
*Nos, immár biztos, hogy az előző, néhány heti elbizonytalanodás után visszatért a régi Quae. De egyelőre csak karba tett kézzel álldogál, várakozik, feltételezve, hogy nem hárman vágnak neki a veszélyes útnak.*
135. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2012-10-15 13:02:27
Üzenet elküldve: 2012-10-15 13:02:27
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 33
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 28
OOC üzenetek: 33
Játékstílus: Szelíd
// A barlang titkai //
*A kicsi May, mint mindig most is nagy bajban volt. Egészen Arthenior piacterétől követték rosszakarói, s csak remélni tudja, hogy végre sikerült lerázni őket. Úgy intézte, hogy azt higgyék felszállt egy hajóra, de amennyire rájár a rúd mostanság biztosra veszi, hogy hamar megtalálják.
"Fel kell szívódnom mielőtt még észrevesznek."
Ezen gondolattól vezérelve húzta meg magát pár órácskára az egyik ócska, halszagú épületben. A halászok még kint voltak a vízen, de csak addig maradhatott, míg vissza nem tértek, ám sosem tudott tétlenül üldögélni, pedig valószínűleg sokkal nyugodtabb élete lehetett volna, ha tudna. A várakozással töltött időt inkább arra használta, hogy némileg megváltoztassa külsejét. Anyja mindig mondta, hogy csodákra képes a fürdő, hát meg kell hagyni igaza van. Kicsit undorodva nyúlt bele a dézsába, amiben a férfiak kezüket mossák, de valahogy megy kellett tisztítania összekoszolódott pofiját. Ezután haját kezével kifésülte, összefonta, hogy látszódjon már már bájosnak nevezhető arca és ő is lásson valamit, majd ruháját is lecserélte. Mire végzett alig ismert magára a víztükörben.
"Remélem ezzel az üldözőim is így lesznek."
A piszkos holmikat elrejtette a raktárban, majd az összecsencselt aranyakkal a piactér felé vette útját. Alig voltak már, hiszen jócskán estefelé járt az idő, de ami lényeges egy hosszabb utazáshoz azt azért beszerezte. Vett egy meleg vöröses-barna utazóköpenyt, kovakövet, néhány fáklyát, hozzá olajat, 20 méter kötelet, amit tartósnak ítélt, de azért viszonylag vékony, szárított húst és egy nagyobb vizes tömlőt (2 l víz fér bele). Késre nem volt gondja, egy tőr mindig van csizmája szárában és pár dobócsillag is akad széles övébe dugva az arra kiképzett zsebecskékben. Nem sok, s inkább bosszantó velük, mintsem elrettentő, de már számtalanszor múlott azon sorsa, hogy üldözője lábába vágta. Zsákját jól megpakolva nézelődik a dokkoknál, mert az egyik kofától úgy hallotta van valami fickó aki a Barlangok felé indul. "Pompás." Csillant fel szeme egyből amint megtudta, hisz így nem csupán idegenvezetőre lelt, de vélhetően társakra is akad akik talán nem hagynak elhurcolni egy szegény ártatlan kislányt.
Széles mosollyal ajkán indul meg a pipázó alak irányába, kissé gyanakodva, hogy csak ő van. Idegességét próbálja azért leplezni, de olykor-olykor diszkréten körbepillant, hátha ŐK is itt vannak. Aztán azzal nyugtatja magát, hogy saját anyja sem ismerné fel őt ebben a szerelésben. Testhez álló mélyvörös ruha arannyal futtatott alkar és lábszár védőkkel, valamint szép hegyesen kacskaringózó vállvédőkkel. Életében nem volt rajta ennyi szín. Fogalma sincs miért épp most vette elő családja féltve őrzött 'ereklyéit'. Apja szerint őseik még sárkányvadászattal foglalkoztak, s sokat vándoroltak. Ez a ruha talán dédanyjáé volt, ha hihet örege szavainak. Persze utóbbinak nem túl nagy hitelt ad tekintve, hogy felesége mellett az alkohol a másik nagy szerelme, de azt meg kell hagyni szép darab, s most még jól is jön.*
- Kellemes esténk van! *Teszi le a férfiéhez csomagját, elvégre nincs ő az efféle súlyokhoz szokva. Ha lenne pénze vett volna egy málhás szamarat.*
- Úgy hallottam Ön vezeti fel a Barlangba az arra vállalkozókat. *Mosolyodik el újfent.*
- A nevem May Zentai. *Hajtja meg törzsét.*
- Egy ősi szörnyvadász család leszármazottja. *Állítja határozottan, olyannyira, hogy szinte már ő is elhiszi igazat szól. Végül is akkorát nem ferdít, csupán kissé leporolta és kicsinosította a családi tűzhelynél keringő történeteket. Miért is ne lehetne az esti meséből valóság. Szegény kicsi May nem is sejti még mi vár rá. Valószínűleg amint meg tudja mire is készülnek ezerszer átkozni fogja magát a nagyszájú tolvajlány legújabb hencegéséért, hiszen utóbbiban is csapnivaló, nem még előbbiben. A kardról annyit tud melyik vége szúr, viszont tényleg sok mítoszt hallott rejtélyes bestiákról, igaz nem ragaszkodik hozzá, hogy lelépjenek a mesekönyv lapjairól. Maradjanak csak fenn a polcon a lovagok és varázslók közt!*
*A kicsi May, mint mindig most is nagy bajban volt. Egészen Arthenior piacterétől követték rosszakarói, s csak remélni tudja, hogy végre sikerült lerázni őket. Úgy intézte, hogy azt higgyék felszállt egy hajóra, de amennyire rájár a rúd mostanság biztosra veszi, hogy hamar megtalálják.
"Fel kell szívódnom mielőtt még észrevesznek."
Ezen gondolattól vezérelve húzta meg magát pár órácskára az egyik ócska, halszagú épületben. A halászok még kint voltak a vízen, de csak addig maradhatott, míg vissza nem tértek, ám sosem tudott tétlenül üldögélni, pedig valószínűleg sokkal nyugodtabb élete lehetett volna, ha tudna. A várakozással töltött időt inkább arra használta, hogy némileg megváltoztassa külsejét. Anyja mindig mondta, hogy csodákra képes a fürdő, hát meg kell hagyni igaza van. Kicsit undorodva nyúlt bele a dézsába, amiben a férfiak kezüket mossák, de valahogy megy kellett tisztítania összekoszolódott pofiját. Ezután haját kezével kifésülte, összefonta, hogy látszódjon már már bájosnak nevezhető arca és ő is lásson valamit, majd ruháját is lecserélte. Mire végzett alig ismert magára a víztükörben.
"Remélem ezzel az üldözőim is így lesznek."
A piszkos holmikat elrejtette a raktárban, majd az összecsencselt aranyakkal a piactér felé vette útját. Alig voltak már, hiszen jócskán estefelé járt az idő, de ami lényeges egy hosszabb utazáshoz azt azért beszerezte. Vett egy meleg vöröses-barna utazóköpenyt, kovakövet, néhány fáklyát, hozzá olajat, 20 méter kötelet, amit tartósnak ítélt, de azért viszonylag vékony, szárított húst és egy nagyobb vizes tömlőt (2 l víz fér bele). Késre nem volt gondja, egy tőr mindig van csizmája szárában és pár dobócsillag is akad széles övébe dugva az arra kiképzett zsebecskékben. Nem sok, s inkább bosszantó velük, mintsem elrettentő, de már számtalanszor múlott azon sorsa, hogy üldözője lábába vágta. Zsákját jól megpakolva nézelődik a dokkoknál, mert az egyik kofától úgy hallotta van valami fickó aki a Barlangok felé indul. "Pompás." Csillant fel szeme egyből amint megtudta, hisz így nem csupán idegenvezetőre lelt, de vélhetően társakra is akad akik talán nem hagynak elhurcolni egy szegény ártatlan kislányt.
Széles mosollyal ajkán indul meg a pipázó alak irányába, kissé gyanakodva, hogy csak ő van. Idegességét próbálja azért leplezni, de olykor-olykor diszkréten körbepillant, hátha ŐK is itt vannak. Aztán azzal nyugtatja magát, hogy saját anyja sem ismerné fel őt ebben a szerelésben. Testhez álló mélyvörös ruha arannyal futtatott alkar és lábszár védőkkel, valamint szép hegyesen kacskaringózó vállvédőkkel. Életében nem volt rajta ennyi szín. Fogalma sincs miért épp most vette elő családja féltve őrzött 'ereklyéit'. Apja szerint őseik még sárkányvadászattal foglalkoztak, s sokat vándoroltak. Ez a ruha talán dédanyjáé volt, ha hihet örege szavainak. Persze utóbbinak nem túl nagy hitelt ad tekintve, hogy felesége mellett az alkohol a másik nagy szerelme, de azt meg kell hagyni szép darab, s most még jól is jön.*
- Kellemes esténk van! *Teszi le a férfiéhez csomagját, elvégre nincs ő az efféle súlyokhoz szokva. Ha lenne pénze vett volna egy málhás szamarat.*
- Úgy hallottam Ön vezeti fel a Barlangba az arra vállalkozókat. *Mosolyodik el újfent.*
- A nevem May Zentai. *Hajtja meg törzsét.*
- Egy ősi szörnyvadász család leszármazottja. *Állítja határozottan, olyannyira, hogy szinte már ő is elhiszi igazat szól. Végül is akkorát nem ferdít, csupán kissé leporolta és kicsinosította a családi tűzhelynél keringő történeteket. Miért is ne lehetne az esti meséből valóság. Szegény kicsi May nem is sejti még mi vár rá. Valószínűleg amint meg tudja mire is készülnek ezerszer átkozni fogja magát a nagyszájú tolvajlány legújabb hencegéséért, hiszen utóbbiban is csapnivaló, nem még előbbiben. A kardról annyit tud melyik vége szúr, viszont tényleg sok mítoszt hallott rejtélyes bestiákról, igaz nem ragaszkodik hozzá, hogy lelépjenek a mesekönyv lapjairól. Maradjanak csak fenn a polcon a lovagok és varázslók közt!*
134. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2012-10-14 17:49:54
Üzenet elküldve: 2012-10-14 17:49:54
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 87
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 56
OOC üzenetek: 87
Játékstílus: Szelíd
//A barlang titkai//
* A tenger felől lágyan fúj a szél, emiatt a dokkoknál pár fokkal hűvösebb lesz. Esteledik már az idő. Egyre több munkás indul haza, hogy fáradt teste nyugalmat találjon az éjjel, mert holnap is dolgozik. Egy ember, azonban nem törődik a tömeggel, hanem egy nagy hátizsákot cipel, amiben elsősorban több napra elegendő étel van, fáklyához botok, kötél, tőr és egy térkép. Barlangba készül, ám nem egyedül. A megbeszélt helyre igyekszik, hogy ott megvárja a jelentkezőket, majd később egy híres barlang felé veszik az irányt. A dokkok végénél megáll, mert ott van a találkozási pont. Lerakja a hátáról a hátizsákot, azután némi hideg élelmet vesz elő, és jóízűen kezd el falatozni. Szemével, közben követi az eseményeket. Amit róla lehet tudni, hogy egy markáns megjelenésű férfi, aki harmincas éveit tapossa. Bányászattal foglalkozik, és ráadásul eddig ő az egyetlen, aki a különös lényeket látta a tekintetével. A kikötőben zajlik az élet. A közelben két munkás veszekedik, majd távolabb két úri hölgy nyugodtan sétál a célja felé. Páran megnézik a nagy batyuval rendelkező férfit, azonban csak pár másodpercre pillanat az egész. Este lesz, és az a kevés ember szintén eltűnik. Magányosan várakozik, aztán ne unalmasan múljon az idő, akkor előszedi a pipáját, majd a dohányt. Csak pár perc az egész, aztán higgadtabban várakozik, közben a füstöt eregeti.
" Fene vinné el! Talán túl hamar jöttem el otthonról, azonban kivárom míg megérkeznek. "Szól magában, majd elrendezi a batyuját és hátát egy hideg falnak dönti. Gondolatai elkalandoznak, és azon agyal, hogy miként informálja a csapatot, hogy a barlang bejáratáig tudja őket elkísérni. Másik ami fejtörést okoz neki, hogy eláruljon e pár dolgot a szörnyekkel kapcsolatban, mert nem szeretné elűzni őket.*
* A tenger felől lágyan fúj a szél, emiatt a dokkoknál pár fokkal hűvösebb lesz. Esteledik már az idő. Egyre több munkás indul haza, hogy fáradt teste nyugalmat találjon az éjjel, mert holnap is dolgozik. Egy ember, azonban nem törődik a tömeggel, hanem egy nagy hátizsákot cipel, amiben elsősorban több napra elegendő étel van, fáklyához botok, kötél, tőr és egy térkép. Barlangba készül, ám nem egyedül. A megbeszélt helyre igyekszik, hogy ott megvárja a jelentkezőket, majd később egy híres barlang felé veszik az irányt. A dokkok végénél megáll, mert ott van a találkozási pont. Lerakja a hátáról a hátizsákot, azután némi hideg élelmet vesz elő, és jóízűen kezd el falatozni. Szemével, közben követi az eseményeket. Amit róla lehet tudni, hogy egy markáns megjelenésű férfi, aki harmincas éveit tapossa. Bányászattal foglalkozik, és ráadásul eddig ő az egyetlen, aki a különös lényeket látta a tekintetével. A kikötőben zajlik az élet. A közelben két munkás veszekedik, majd távolabb két úri hölgy nyugodtan sétál a célja felé. Páran megnézik a nagy batyuval rendelkező férfit, azonban csak pár másodpercre pillanat az egész. Este lesz, és az a kevés ember szintén eltűnik. Magányosan várakozik, aztán ne unalmasan múljon az idő, akkor előszedi a pipáját, majd a dohányt. Csak pár perc az egész, aztán higgadtabban várakozik, közben a füstöt eregeti.
" Fene vinné el! Talán túl hamar jöttem el otthonról, azonban kivárom míg megérkeznek. "Szól magában, majd elrendezi a batyuját és hátát egy hideg falnak dönti. Gondolatai elkalandoznak, és azon agyal, hogy miként informálja a csapatot, hogy a barlang bejáratáig tudja őket elkísérni. Másik ami fejtörést okoz neki, hogy eláruljon e pár dolgot a szörnyekkel kapcsolatban, mert nem szeretné elűzni őket.*
133. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2012-10-13 10:12:39
Üzenet elküldve: 2012-10-13 10:12:39
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Szelíd
//Esemény - A Mélység Szemei//
*Óvatosan lép a rámpára, a nedves fa megadón nyöszörög még az ő könnyed léptei alatt is. A tengeri szél durván ragadja meg köpönyege szegélyét és őrült táncba kezd vele, a távolban egy macska kezd vészjósló dallamba, a Hold derengő fénye kísérteties árnyakként tünteti fel a Kikötőben járókat. Némi félelem férkőzik Kataleia szívébe, de nem gyűrheti le az ott felgyülemlett elszántságot és reményt. Magabiztos léptekkel járul a kapitány elé, nagy kék szemeit figyelmesen fordítja felé, tekintetében a kellő tisztelet mellett kíváncsiság csillan, s szótlanul hallgatja az útmutatást. Torka összeszorul a név hallatán, s valószínűleg ezt nem veszik észre, de nagyot nyel, hogy a torkában keletkező gombóctól szabadulni próbáljon. A fegyver szó említésére az oldalán függő tőrre csúsztatja kezét és rászorít markolatára, s magában egy rövid könyörgést intéz isteneik felé, hogy ne kelljen használnia.*
- Kapitány úr! Ne haragudjon, nekem volna egy kérdésem! Ha jól értelmeztem szavait, Ön egy rablótámadásnak véli az esetet. Az a tintahal, amihez a halász a parton fohászkodott, miként van vagy lehetett befolyással a történtekre?
*Hangja először kissé megremeg, nem tudja felmérni, hogy a kapitány milyen mértékű tiszteletlenségnek fogja majd fel érdeklődését, de kezdeti aggályait a kíváncsiság könnyedén győzi le. Bízva abban, hogy közben választ kaphat kérdésére szótlanul követi a férfit a ladikhoz, majd mikor magukra maradtak kérdőn tekint Alinarra, hogy mi a véleménye az elmondottakról.*
*Óvatosan lép a rámpára, a nedves fa megadón nyöszörög még az ő könnyed léptei alatt is. A tengeri szél durván ragadja meg köpönyege szegélyét és őrült táncba kezd vele, a távolban egy macska kezd vészjósló dallamba, a Hold derengő fénye kísérteties árnyakként tünteti fel a Kikötőben járókat. Némi félelem férkőzik Kataleia szívébe, de nem gyűrheti le az ott felgyülemlett elszántságot és reményt. Magabiztos léptekkel járul a kapitány elé, nagy kék szemeit figyelmesen fordítja felé, tekintetében a kellő tisztelet mellett kíváncsiság csillan, s szótlanul hallgatja az útmutatást. Torka összeszorul a név hallatán, s valószínűleg ezt nem veszik észre, de nagyot nyel, hogy a torkában keletkező gombóctól szabadulni próbáljon. A fegyver szó említésére az oldalán függő tőrre csúsztatja kezét és rászorít markolatára, s magában egy rövid könyörgést intéz isteneik felé, hogy ne kelljen használnia.*
- Kapitány úr! Ne haragudjon, nekem volna egy kérdésem! Ha jól értelmeztem szavait, Ön egy rablótámadásnak véli az esetet. Az a tintahal, amihez a halász a parton fohászkodott, miként van vagy lehetett befolyással a történtekre?
*Hangja először kissé megremeg, nem tudja felmérni, hogy a kapitány milyen mértékű tiszteletlenségnek fogja majd fel érdeklődését, de kezdeti aggályait a kíváncsiság könnyedén győzi le. Bízva abban, hogy közben választ kaphat kérdésére szótlanul követi a férfit a ladikhoz, majd mikor magukra maradtak kérdőn tekint Alinarra, hogy mi a véleménye az elmondottakról.*
132. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2012-10-10 16:10:41
Üzenet elküldve: 2012-10-10 16:10:41
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Mivara dal Vierri, Undirra Assim részére//
*Kalkerolk igazság szerint sokkal gyorsabb tempót venne fel szokásához híven, mint a másik kettő, hisz bámulatos sebességgel szokot átkelni mindenen. Szándékosan maradt le, mert még annyira nem szívleli az elfet, hogy megossza vele légterét. Hisz akkor a végén beszélni kéne, és hallaná a sok beszédet, ha őt nem is vonnák be. Amikor lelassítanak, ő megáll, hogy haladjanak előre, vár amíg el nem indulnak. Meglehetősen vicces jelenséget váltott ki Undirra jót akarása, mert Kalkerolk nem volt hajlandó megszüntetni a távolságot. Mind ezt csak megállásával jelezte. Kedve szerint ő elöl ment volna sebes lépteivel, de nem tudta merre tartanak, ezért inkább számára kényelmetlenebb utat választotta. Kicsit feszült is lett, mikor lassítottak, mert már az a tempó is nagyon lassú volt számára. De gondolta, hogy Mivara úgy is tájékoztatja még a beavatatlan elfet a gnómunk különös dolgairól, ami talán csak számára és néhány elvetemült rokonlelkének volt ily természetes dolog.*
*Kalkerolk igazság szerint sokkal gyorsabb tempót venne fel szokásához híven, mint a másik kettő, hisz bámulatos sebességgel szokot átkelni mindenen. Szándékosan maradt le, mert még annyira nem szívleli az elfet, hogy megossza vele légterét. Hisz akkor a végén beszélni kéne, és hallaná a sok beszédet, ha őt nem is vonnák be. Amikor lelassítanak, ő megáll, hogy haladjanak előre, vár amíg el nem indulnak. Meglehetősen vicces jelenséget váltott ki Undirra jót akarása, mert Kalkerolk nem volt hajlandó megszüntetni a távolságot. Mind ezt csak megállásával jelezte. Kedve szerint ő elöl ment volna sebes lépteivel, de nem tudta merre tartanak, ezért inkább számára kényelmetlenebb utat választotta. Kicsit feszült is lett, mikor lassítottak, mert már az a tempó is nagyon lassú volt számára. De gondolta, hogy Mivara úgy is tájékoztatja még a beavatatlan elfet a gnómunk különös dolgairól, ami talán csak számára és néhány elvetemült rokonlelkének volt ily természetes dolog.*
131. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2012-10-09 23:42:57
Üzenet elküldve: 2012-10-09 23:42:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 53
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 53
Játékstílus: Szelíd
*Undirra elgondolása helyesnek bizonyul és az emberek mint megannyi riadt kis vadgalamb szétszélednek a szélrózsa minden irányába utat adva a veszélyes szállítmánynak. Mikor sikerül kikerülniük a tömegből Undirra kap egy puszit az arcára és ettől elvörösödik. Eddig legtöbbször ellenségei vérétől lett vörös az arca nem egy szépséges Gnóm puszijától. Nem is tud megszólalni inkább megpróbálja a néma profi arckifejezést felvenni. Mintha csak ekkor jutott volna eszébe a lány reklamációja a fizetség miatt halkan, de erélyesen megszólal.*
-Az én szakmámban nem lehet előre kiszámítani mi fog történni ezért az elvégzett munka után mondom meg a béremet. Minél nehezebb egy feladat a végén annál többet kérek akinek nem tud megfizetni az ne járkáljon veszélyes helyekre.-
*Ekkor eszébe jut valami és megsimogatja az arcát. Még mindig érzi rajta a szépség ajkait és ez nagyon kellemes érzés. A két Gnómnak fogalma sincs, hogy már mindketten előre megfizették a szolgálatait. Nem csak az ajándékaikkal, de a kedvességükkel kivívták, hogy élethalál harcot vívjon értük ha kell. Mívara szavait végighallgatva rohan a lány után azonban rohanás során észre vesz valamit. Kalkerolk Nem képes olyan gyorsan rohanni mint ők így tapintatosan megkéri szélvész kisasszonyt, hogy lassabban menjenek.*
-Elnézést kérek Mívara lassítanál egy kicsit? Ha mind egymáshoz közel futunk jobban tudunk egymásra vigyázni.- Furcsa érzés számára, hogy ez tündéri teremtés ilyen szélsebesen tud rohanni.*
-Az én szakmámban nem lehet előre kiszámítani mi fog történni ezért az elvégzett munka után mondom meg a béremet. Minél nehezebb egy feladat a végén annál többet kérek akinek nem tud megfizetni az ne járkáljon veszélyes helyekre.-
*Ekkor eszébe jut valami és megsimogatja az arcát. Még mindig érzi rajta a szépség ajkait és ez nagyon kellemes érzés. A két Gnómnak fogalma sincs, hogy már mindketten előre megfizették a szolgálatait. Nem csak az ajándékaikkal, de a kedvességükkel kivívták, hogy élethalál harcot vívjon értük ha kell. Mívara szavait végighallgatva rohan a lány után azonban rohanás során észre vesz valamit. Kalkerolk Nem képes olyan gyorsan rohanni mint ők így tapintatosan megkéri szélvész kisasszonyt, hogy lassabban menjenek.*
-Elnézést kérek Mívara lassítanál egy kicsit? Ha mind egymáshoz közel futunk jobban tudunk egymásra vigyázni.- Furcsa érzés számára, hogy ez tündéri teremtés ilyen szélsebesen tud rohanni.*
130. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2012-10-09 20:00:38
Üzenet elküldve: 2012-10-09 20:00:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 17
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 17
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
// Goprianka átka - Úton a Rejtelmes Sziget felé //
*Mindirra elszántságtól csillogó szemei pihennek a kalózférfin, amíg az a kis csapat számára értékes mondanivalóját befejezi. Nem érdekli, hogy bízhat-e az idegenekben, miként az sem, hogy igazat szólnak-e, ugyanis hatalmas ajándékot kapott tőlük, a reményt. A nő most először érzi úgy, hogy van esély a túlélésre.
"Mókuskám, nagyobb segítség lehetsz, mint gondoltam volna. Főleg így, hogy nem egy újabb, Nanaia által irányított bábú leszel." Halovány, komisz mosoly jelenik meg piros ajkain erre a gondolatra. Bizalmával nem ajándékozta meg az idegeneket, de végtére is, mit számít ez? Hiszen eme halálos kórnál nagyobb bajt, már csak igen nehezen okozhatnának neki. Így aztán, a hívogató fejbiccentés látva, Mindirra nem sokat teketóriázik, elindul a vörös hajú után. Jobban mondva elindulna, ha jelenlegi társa nem állítaná meg. "Te értesz a férfiakhoz, én pedig a kalózokhoz, úgyhogy ez most az én asztalom. Bár... ha belegondolok, milyen ramatyul keverted a lapokat ennél a két szerencsétlennél is, azt hiszen vissza kell szívnom előbbi állításomat."*
- Saját belátásom szerint fogok cselekedni, nem úgy, ahogy Te jónak látod. *Szemeivel a másikéit keresi, hogy szavainak nyomatékot adjon, majd elindul a 'kormányos' felé.* Ellenben ha én a helyedben lennék... *Fordul vissza egy pillanatra.* szétnéznék egy kicsit a hajón. Velünk ellentétben ők ismerik ezt a tákolmányt. *Fordít ismét hátat, majd folytatja útját a magában csak Mókusnak nevezett alak felé. Ha melléér, nem szól semmit, csak némán leül, lehetőleg úgy, hogy hátát nekitámaszthassa valaminek. Vár arra, hogy a férfi kezdeményezzen, vagy csupán szeretne egy kicsit pihenni az elmúlt néhány óra kavalkádja után, amíg még megteheti? Nem lehet tudni. Annyi azonban bizonyos, hogy hacsak meg nem szólítják, az ő torkát nem fogja elhagyni egy hang sem.*
*Mindirra elszántságtól csillogó szemei pihennek a kalózférfin, amíg az a kis csapat számára értékes mondanivalóját befejezi. Nem érdekli, hogy bízhat-e az idegenekben, miként az sem, hogy igazat szólnak-e, ugyanis hatalmas ajándékot kapott tőlük, a reményt. A nő most először érzi úgy, hogy van esély a túlélésre.
"Mókuskám, nagyobb segítség lehetsz, mint gondoltam volna. Főleg így, hogy nem egy újabb, Nanaia által irányított bábú leszel." Halovány, komisz mosoly jelenik meg piros ajkain erre a gondolatra. Bizalmával nem ajándékozta meg az idegeneket, de végtére is, mit számít ez? Hiszen eme halálos kórnál nagyobb bajt, már csak igen nehezen okozhatnának neki. Így aztán, a hívogató fejbiccentés látva, Mindirra nem sokat teketóriázik, elindul a vörös hajú után. Jobban mondva elindulna, ha jelenlegi társa nem állítaná meg. "Te értesz a férfiakhoz, én pedig a kalózokhoz, úgyhogy ez most az én asztalom. Bár... ha belegondolok, milyen ramatyul keverted a lapokat ennél a két szerencsétlennél is, azt hiszen vissza kell szívnom előbbi állításomat."*
- Saját belátásom szerint fogok cselekedni, nem úgy, ahogy Te jónak látod. *Szemeivel a másikéit keresi, hogy szavainak nyomatékot adjon, majd elindul a 'kormányos' felé.* Ellenben ha én a helyedben lennék... *Fordul vissza egy pillanatra.* szétnéznék egy kicsit a hajón. Velünk ellentétben ők ismerik ezt a tákolmányt. *Fordít ismét hátat, majd folytatja útját a magában csak Mókusnak nevezett alak felé. Ha melléér, nem szól semmit, csak némán leül, lehetőleg úgy, hogy hátát nekitámaszthassa valaminek. Vár arra, hogy a férfi kezdeményezzen, vagy csupán szeretne egy kicsit pihenni az elmúlt néhány óra kavalkádja után, amíg még megteheti? Nem lehet tudni. Annyi azonban bizonyos, hogy hacsak meg nem szólítják, az ő torkát nem fogja elhagyni egy hang sem.*
129. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2012-10-09 13:53:52
Üzenet elküldve: 2012-10-09 13:53:52
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 94
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 94
Játékstílus: Szelíd
- Ha ezzel azt akarod mondani, hogy csinálsz valamit, majd a végén hasadra ütsz és kinyögsz valami orbitálisan nagy árat felejtsd el. *Mondja fejet csóválva.*
- Gnóm vagyok és nem gyerek. Ha azt hiszed ebbe belemegyek nagyon tévedsz. *Húzza fel sértődést színlelve orrát, de közben agykerekei tovább forognak.*
- Persze kivételek lehetnek, mondjuk hirtelen jött helyzetek amikor nem kezdhetünk el előre egyezkedni. *Tűnődik.*
- Mint ez a mostani. Na jó, majd később visszatérünk rá. *Mosolyog, hogy végre útjára indulhasson. Mire végez Míva vigyora már szinte a füléig ér, s közben hatalmas csillogó szemekkel néz Assimra.*
- Köszönjük. *Lép közelebb, s int neki hogy hajoljon lejjebb, mert így nem tudja átadni beígért jutalmát.*
- Ezt Kalkerolk helyett. *Nyom egy nagy cuppanóst az elf arcára, feltéve ha ebben is segítségére volt, majd figyelmét ismét barátjának szenteli, ki azt magyarázza hogyan kell a csodakövet használni. Elteszi, de tuti biztos rá fog még párszor kérdezni. Képtelenség ennyi mindent megjegyezni.*
- Édes tőled. *Mosolyog a vörösre, s bár nem kérte, sőt jelét sem adta, hogy hiányozna ad neki is egy puszit.*
- Csak hogy ne legyél féloldalas. *Mondja nevetve.*
- Nézzétek! Jó sokat futhattunk, mert ez az út az erdőkhöz vezet. *Ezzel kutakodni kezd, s előránt egy térképet.*
- Igen. Ha követjük majd srégen balra tartunk kilyukadunk a szántókra, onnan meg már csak egy köpés a Grombar kastély. *Hajtja össze vigyorogva, majd elindul az egy darabig kikövezett, majd földessé váló úton.*
- Gyertek, ne maradjatok le! *Pillant hátra társaira.*
// A tiétek akár már mehet a következő helyszínre is. //
A hozzászólás írója (Mivara dal Vierri) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.10.09 13:55:24
- Gnóm vagyok és nem gyerek. Ha azt hiszed ebbe belemegyek nagyon tévedsz. *Húzza fel sértődést színlelve orrát, de közben agykerekei tovább forognak.*
- Persze kivételek lehetnek, mondjuk hirtelen jött helyzetek amikor nem kezdhetünk el előre egyezkedni. *Tűnődik.*
- Mint ez a mostani. Na jó, majd később visszatérünk rá. *Mosolyog, hogy végre útjára indulhasson. Mire végez Míva vigyora már szinte a füléig ér, s közben hatalmas csillogó szemekkel néz Assimra.*
- Köszönjük. *Lép közelebb, s int neki hogy hajoljon lejjebb, mert így nem tudja átadni beígért jutalmát.*
- Ezt Kalkerolk helyett. *Nyom egy nagy cuppanóst az elf arcára, feltéve ha ebben is segítségére volt, majd figyelmét ismét barátjának szenteli, ki azt magyarázza hogyan kell a csodakövet használni. Elteszi, de tuti biztos rá fog még párszor kérdezni. Képtelenség ennyi mindent megjegyezni.*
- Édes tőled. *Mosolyog a vörösre, s bár nem kérte, sőt jelét sem adta, hogy hiányozna ad neki is egy puszit.*
- Csak hogy ne legyél féloldalas. *Mondja nevetve.*
- Nézzétek! Jó sokat futhattunk, mert ez az út az erdőkhöz vezet. *Ezzel kutakodni kezd, s előránt egy térképet.*
- Igen. Ha követjük majd srégen balra tartunk kilyukadunk a szántókra, onnan meg már csak egy köpés a Grombar kastély. *Hajtja össze vigyorogva, majd elindul az egy darabig kikövezett, majd földessé váló úton.*
- Gyertek, ne maradjatok le! *Pillant hátra társaira.*
// A tiétek akár már mehet a következő helyszínre is. //
A hozzászólás írója (Mivara dal Vierri) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.10.09 13:55:24
128. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2012-10-07 14:47:15
Üzenet elküldve: 2012-10-07 14:47:15
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Szelíd
//Mivara dal Vierri, Undirra Assim részére//
*Kalkerolk szerencséjére, tudta kezelni a gyönyörű leányt. Így nem eset le semmi, mikor a lány a nyakába ugrott. Bár nem sok kellet hozzá, hogy a törékeny alkimistánkat elsodorja Mivara.
Majd Mivara felkérte Assimot hogy távolítsa el a tömeget. Abban a reményben, hogy Kalkerolk jobb szemmel fog utána az elfre nézni. És hát igaza is lett. Mert mikor az elf sikerrel járt egésszé megbarátkozott a gondolattal, hogy legyen egy alkalmazottja, aki eltünteti az embereket, nem feltétlenül a kardjával. Mikor vége tért a pereputty oda megy a elfhez és ad neki a kőből és a folyadékból.*
Ez még jól jöhet, a menekülni kell. És mint az imént kiderült látványkeltéshez is alkalmas.
*Majd a hölgynek is ad belőle egy keveset helyben töltött át két kisebb fiolába, az ő nagyobb üvegcséjéből.
- Csak vigyázatok hogy körkörösen üssétek össze, vagy a füst instabillá válik, ha nem így teszitek, és akkor nem lesz ilyen lágy marja a tüdőt. És az ideális folyadék mennyiség két uncia, vagy is úgy három nagyobb csepp.
*Majd mikor elmondta a használati utasítást, jelezte, hogy készen áll újra a további úthoz.*
*Kalkerolk szerencséjére, tudta kezelni a gyönyörű leányt. Így nem eset le semmi, mikor a lány a nyakába ugrott. Bár nem sok kellet hozzá, hogy a törékeny alkimistánkat elsodorja Mivara.
Majd Mivara felkérte Assimot hogy távolítsa el a tömeget. Abban a reményben, hogy Kalkerolk jobb szemmel fog utána az elfre nézni. És hát igaza is lett. Mert mikor az elf sikerrel járt egésszé megbarátkozott a gondolattal, hogy legyen egy alkalmazottja, aki eltünteti az embereket, nem feltétlenül a kardjával. Mikor vége tért a pereputty oda megy a elfhez és ad neki a kőből és a folyadékból.*
Ez még jól jöhet, a menekülni kell. És mint az imént kiderült látványkeltéshez is alkalmas.
*Majd a hölgynek is ad belőle egy keveset helyben töltött át két kisebb fiolába, az ő nagyobb üvegcséjéből.
- Csak vigyázatok hogy körkörösen üssétek össze, vagy a füst instabillá válik, ha nem így teszitek, és akkor nem lesz ilyen lágy marja a tüdőt. És az ideális folyadék mennyiség két uncia, vagy is úgy három nagyobb csepp.
*Majd mikor elmondta a használati utasítást, jelezte, hogy készen áll újra a további úthoz.*
127. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2012-10-07 13:11:58
Üzenet elküldve: 2012-10-07 13:11:58
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Szelíd
*A hang hallatán lábai azonnal megállásra késztetik. Dermedten várja, hogy mi fog következni. Nem fordul hátra, tudja, hogy nem lenne elég ereje utána elmenni. Sötét árnyak nyaldossák meggyötört lelkét. Tekintete éppoly üres, mint mikor meghallotta, hogy Luna nagy valószínűséggel halott. A tudat, hogy elveszthette, borzasztó volt. Az, hogy nem lehetett ott, hogy megvédje az élete árán is. Most viszont van rá lehetősége, elvégre ha elmegy, biztosan megmenti. Mégis, ez az érzés sokkal rosszabb, mint akkor. Most hallja hangját, és bár nem látja jelenleg, tisztában van vele, hogy hogyan érez a másik. Ez okozza neki a legnagyobb fájdalmat.
Már indítaná lépteit, mikor a nő elé áll. Tekintetét nincs ideje elkapni, szembesül azzal, amit alkotott. Szemei elkerekednek a látványt látva. El akarja kapni fejét, de nem tudja. Nem képes oldalra fordítani, hogy ne lássa azt, mi előtte van. Teljesen összeomlik. Az élettelen szemeket látva kést szúrna saját szívébe, ha Luna nem lenne most is jelen. "Mit tettem... Egy szörnyeteg vagyok, jobbat érdemel! Jobb lenne, ha most azonnal elmennék. Nem bántanám... Többször biztosan nem. Ha nem vagyok vele..." szörnyülködik.
Az éjnő erősségével szemben Asto most igencsak gyengének érzi lábait. A félvér térdre esik, továbbra is a másikat lesve. A szemeket, melyekre nem ismer rá. "Akkor sem volt ilyen, mikor megismertem..." döbben rá.*
- Mit tettem veled? Folyton csak bántalak, valahányszor a közeledben vagyok. Egy szörny vagyok, semmi több. Ha nem történik mindez... Sokkal boldogabb lennél, ha annak idején nem találkozunk. Csak kárt teszek benned, ezt... nem bírom... Miért nem hagysz itt, mész az utadon és éled boldogan az életed? Anélkül, aki folyton csak megkeseríti? *kérdi kétségbeesetten. Üres tekintetében könnyek jelennek meg. Kezébe veszi tőrét, bár még nem tudja, hogy pontosan mit is fog tenni vele. Megöli magát? Vagy mást? Esetleg csak kapaszkodót keres? Nem tudni. Még ő maga sem tudja.*
- Látod mi lett belőlem... Nem érdemelsz olyan bánásmódot, mint amivel én viseltetem irántad. *suttog. Eddigi keménysége romokban hever, egész valójával együtt. Sok dolgon ment keresztül, főleg most. Nem tudja mi tévő legyen. Legszívesebben véget vetne a szenvedésnek, de túlságosan nagy az önbecsülése ahhoz, hogy végezzen magával.*
- Ölj meg! *könyörög*
Már indítaná lépteit, mikor a nő elé áll. Tekintetét nincs ideje elkapni, szembesül azzal, amit alkotott. Szemei elkerekednek a látványt látva. El akarja kapni fejét, de nem tudja. Nem képes oldalra fordítani, hogy ne lássa azt, mi előtte van. Teljesen összeomlik. Az élettelen szemeket látva kést szúrna saját szívébe, ha Luna nem lenne most is jelen. "Mit tettem... Egy szörnyeteg vagyok, jobbat érdemel! Jobb lenne, ha most azonnal elmennék. Nem bántanám... Többször biztosan nem. Ha nem vagyok vele..." szörnyülködik.
Az éjnő erősségével szemben Asto most igencsak gyengének érzi lábait. A félvér térdre esik, továbbra is a másikat lesve. A szemeket, melyekre nem ismer rá. "Akkor sem volt ilyen, mikor megismertem..." döbben rá.*
- Mit tettem veled? Folyton csak bántalak, valahányszor a közeledben vagyok. Egy szörny vagyok, semmi több. Ha nem történik mindez... Sokkal boldogabb lennél, ha annak idején nem találkozunk. Csak kárt teszek benned, ezt... nem bírom... Miért nem hagysz itt, mész az utadon és éled boldogan az életed? Anélkül, aki folyton csak megkeseríti? *kérdi kétségbeesetten. Üres tekintetében könnyek jelennek meg. Kezébe veszi tőrét, bár még nem tudja, hogy pontosan mit is fog tenni vele. Megöli magát? Vagy mást? Esetleg csak kapaszkodót keres? Nem tudni. Még ő maga sem tudja.*
- Látod mi lett belőlem... Nem érdemelsz olyan bánásmódot, mint amivel én viseltetem irántad. *suttog. Eddigi keménysége romokban hever, egész valójával együtt. Sok dolgon ment keresztül, főleg most. Nem tudja mi tévő legyen. Legszívesebben véget vetne a szenvedésnek, de túlságosan nagy az önbecsülése ahhoz, hogy végezzen magával.*
- Ölj meg! *könyörög*
126. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2012-10-07 12:30:45
Üzenet elküldve: 2012-10-07 12:30:45
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 293
OOC üzenetek: 120
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 293
OOC üzenetek: 120
Játékstílus: Szelíd
*A férfi rá se tekint, mintha nem érdekelné, vagy mintha nem merne ránézni. Szavaival és tetteivel egyszerre tolja el magától a sötételfet, mindenféle magyarázat nélkül. A nő semmit sem ért. Először úgy tűnt, mintha kedvese is örülne a találkozásnak, most azonban egyszerűen otthagyja. Szívét egy pillanatra élettel töltötte meg, hogy aztán újra beletiporhasson? Az több mint kegyetlenség.. Bárhogy is, de Asto nem tenne ilyet.
Ahogy a félvér megindítja lépteit, lábai megremegnek. Legszívesebben utána rohanna, de a fájdalom mégis térdre akarja kényszeríteni, lelökni máskor stabil lábairól. Ezt viszont nem engedheti! Ha itt akarja tartani Astot, össze kell szednie magát, most! De mégis mit mondhatna? Mi az, amivel maradásra bírná? Kétségbeesetten keresi a megoldásokat, minden pillanatban újabb ötleteket szülve, de nyomban el is dobja azokat. Nincs épkézláb gondolata. A félelem úrrá lett egész lényén. A távolodó alak egyszer csak megáll. Hangja megüti a nő fülét. Szavai után eszébe jut a csikó, melyet úgy vártak. De mielőtt az emlékek elönthetnék a férfi újra tovább indul.*
- Várj! *az egyre messzebbre haladó félvér látványa sokkal rémisztőbb, mint bármi más, és ez szólásra készteti. De mit mondhatna? Bármit mond, bárhogy könyörög, Asto nem akar itt maradni.
Bizonytalan léptekkel megindul a férfi után, egyre gyorsítva azokat, majd elé kerül, és alakjával útját állja.*
- Várj.. *ismétli. Mostanra azonban szívét belepte a reménytelenség. Szemei olyannyira elsötétültek, mint talán még soha. Mintha már nem is élne, mintha csak egy élettelen test gátolná a férfi útját.*
- Ha újra elmész, bennem minden remény meghal. Ha nem akarsz többet látni, menny, nem tarthatlak vissza. De akkor ne kínozz. *Mondja halkan, mint ha csak halálos ágyán feküdne.* Ha te elmész, én meghalok. Kérlek.. ne keljen úgy léteznem, hogy nem élek. *hosszú ujjait Asto kardjának markolatára csúsztatja. Élettelen íriszeit a vörös szempárra emeli. Már-már undorodik attól az élettől, ami azután következik, hogy a férfi eltűnik a tömegben. Inkább itt helyben meghal, minthogy egy pillanatra is át kelljen élnie azt a fajta létezést. Egy vallomással azonban akkor is tartozik, bármi is legyen ez után.*
- Szeretlek Asto..
Ahogy a félvér megindítja lépteit, lábai megremegnek. Legszívesebben utána rohanna, de a fájdalom mégis térdre akarja kényszeríteni, lelökni máskor stabil lábairól. Ezt viszont nem engedheti! Ha itt akarja tartani Astot, össze kell szednie magát, most! De mégis mit mondhatna? Mi az, amivel maradásra bírná? Kétségbeesetten keresi a megoldásokat, minden pillanatban újabb ötleteket szülve, de nyomban el is dobja azokat. Nincs épkézláb gondolata. A félelem úrrá lett egész lényén. A távolodó alak egyszer csak megáll. Hangja megüti a nő fülét. Szavai után eszébe jut a csikó, melyet úgy vártak. De mielőtt az emlékek elönthetnék a férfi újra tovább indul.*
- Várj! *az egyre messzebbre haladó félvér látványa sokkal rémisztőbb, mint bármi más, és ez szólásra készteti. De mit mondhatna? Bármit mond, bárhogy könyörög, Asto nem akar itt maradni.
Bizonytalan léptekkel megindul a férfi után, egyre gyorsítva azokat, majd elé kerül, és alakjával útját állja.*
- Várj.. *ismétli. Mostanra azonban szívét belepte a reménytelenség. Szemei olyannyira elsötétültek, mint talán még soha. Mintha már nem is élne, mintha csak egy élettelen test gátolná a férfi útját.*
- Ha újra elmész, bennem minden remény meghal. Ha nem akarsz többet látni, menny, nem tarthatlak vissza. De akkor ne kínozz. *Mondja halkan, mint ha csak halálos ágyán feküdne.* Ha te elmész, én meghalok. Kérlek.. ne keljen úgy léteznem, hogy nem élek. *hosszú ujjait Asto kardjának markolatára csúsztatja. Élettelen íriszeit a vörös szempárra emeli. Már-már undorodik attól az élettől, ami azután következik, hogy a férfi eltűnik a tömegben. Inkább itt helyben meghal, minthogy egy pillanatra is át kelljen élnie azt a fajta létezést. Egy vallomással azonban akkor is tartozik, bármi is legyen ez után.*
- Szeretlek Asto..
125. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2012-10-07 11:52:08
Üzenet elküldve: 2012-10-07 11:52:08
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Szelíd
*Mikor a nő nekivágódik, nem néz rá. Kezei is csak lógnak teste mellett. Tartása továbbra is elutasító, nem viszonozza az ölelést, bármennyire is nehezére esik. Fejét elfordítja és elnéz a távolba. Csak néz, de nem igazán lát semmit. Egyre feszültebb és idegesebb. Teste enyhén remegni kezd, melyen próbál úrrá lenni.*
- Sajnálom... Nem a te dolgod. *mondja ridegen. Az okot nem szándékozik elmondani. Nem, annál sokkal több esze van. Ha az éjnő tudná, hogy veszélyben van, biztosan nem tudná elküldeni. Ezt pedig nem kockáztatja. Továbbra is rideg és kimért marad. Egyik kezével próbálja eltolni magától kedvesét. Képén halvány fintor jelenik meg. A verekedésnek most már kezdi érezni eredményét. Tagjai sajognak, de ez most a legkisebb baja.*
- Ahogy mondod, nem tudod, hogy mi történt velem. De nem is kell tudnod. Legyen elég annyi, hogy megváltoztam... *mondja, miközben egy pillanatra lecsukja szemeit.*
- Élni pedig képes vagy nélkülem. Eddig sem tudtad, hogy mi van velem és éltél. Hidd el, néhány nap és teljes létezésem kérdés lesz számodra. *suttogja. Hangja kezdi cserbenhagyni. Ezt igyekszik elkerülni és rövidre zárni a beszélgetést, elvégre most erősnek kell mutatkoznia. Azt, hogy már nem szereti, nem bírja kimondani. Eddig is szerette, még akkor is, mikor úgy hitte, hogy Luna nincs többé. Saját viselkedésén szörnyűködik. Nem érti mi lett vele. Csodálja, hogy az a fél év ennyire képes volt megváltoztatni. Vagy nem is az vezeti most cselekedeteit, hanem a másik iránt érzett szerelme? Lehetséges, de nem tudja elválasztani egymástól érzéseit. Túlságosan furcsa számára, hogy a kínon kívül mást is érez. "Azt hittem erősebb lettem, de csak egyre gyengébb... Nagyra voltam az erőmmel, erre egy nő, egyetlen szóval képes felém kerekedni és összetörni? Jellemző... Mindig csak a szám járt, most sincs ez másként. Csakhogy erre most szükség van." gondolkozik. Szánalmat kezd érezni saját maga iránt. Egyre mélyebbre süllyed, de nem áll ellen, sőt, egyre távolabb taszítja magát egykori önmagától.
Közelebb lép Lunához, finoman megcsókolja búcsúzóul, majd eltávolodik és hátat fordít neki. Lépteit még soha nem volt ilyen nehéz megindítania. Nem tudja mi tévő legyen. Ezzel a döntéssel nem csak saját, de a másik életét is megkeseríti, melyet soha nem akart. "Ezzel én fogom bántani. Pedig annak idején megfogadtam, hogy nem teszem. Változnak az idők..." mentegetőzik magában.*
- A csikót... eljuttattam a húgomhoz. *szólal meg, mikor eszébe jut ez a kis szösszenet. Gondolta jó, ha az éjnő tudja. Nem is érti, hogy miért.*
- Vigyázz magadra!
- Sajnálom... Nem a te dolgod. *mondja ridegen. Az okot nem szándékozik elmondani. Nem, annál sokkal több esze van. Ha az éjnő tudná, hogy veszélyben van, biztosan nem tudná elküldeni. Ezt pedig nem kockáztatja. Továbbra is rideg és kimért marad. Egyik kezével próbálja eltolni magától kedvesét. Képén halvány fintor jelenik meg. A verekedésnek most már kezdi érezni eredményét. Tagjai sajognak, de ez most a legkisebb baja.*
- Ahogy mondod, nem tudod, hogy mi történt velem. De nem is kell tudnod. Legyen elég annyi, hogy megváltoztam... *mondja, miközben egy pillanatra lecsukja szemeit.*
- Élni pedig képes vagy nélkülem. Eddig sem tudtad, hogy mi van velem és éltél. Hidd el, néhány nap és teljes létezésem kérdés lesz számodra. *suttogja. Hangja kezdi cserbenhagyni. Ezt igyekszik elkerülni és rövidre zárni a beszélgetést, elvégre most erősnek kell mutatkoznia. Azt, hogy már nem szereti, nem bírja kimondani. Eddig is szerette, még akkor is, mikor úgy hitte, hogy Luna nincs többé. Saját viselkedésén szörnyűködik. Nem érti mi lett vele. Csodálja, hogy az a fél év ennyire képes volt megváltoztatni. Vagy nem is az vezeti most cselekedeteit, hanem a másik iránt érzett szerelme? Lehetséges, de nem tudja elválasztani egymástól érzéseit. Túlságosan furcsa számára, hogy a kínon kívül mást is érez. "Azt hittem erősebb lettem, de csak egyre gyengébb... Nagyra voltam az erőmmel, erre egy nő, egyetlen szóval képes felém kerekedni és összetörni? Jellemző... Mindig csak a szám járt, most sincs ez másként. Csakhogy erre most szükség van." gondolkozik. Szánalmat kezd érezni saját maga iránt. Egyre mélyebbre süllyed, de nem áll ellen, sőt, egyre távolabb taszítja magát egykori önmagától.
Közelebb lép Lunához, finoman megcsókolja búcsúzóul, majd eltávolodik és hátat fordít neki. Lépteit még soha nem volt ilyen nehéz megindítania. Nem tudja mi tévő legyen. Ezzel a döntéssel nem csak saját, de a másik életét is megkeseríti, melyet soha nem akart. "Ezzel én fogom bántani. Pedig annak idején megfogadtam, hogy nem teszem. Változnak az idők..." mentegetőzik magában.*
- A csikót... eljuttattam a húgomhoz. *szólal meg, mikor eszébe jut ez a kis szösszenet. Gondolta jó, ha az éjnő tudja. Nem is érti, hogy miért.*
- Vigyázz magadra!
124. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2012-10-07 11:12:54
Üzenet elküldve: 2012-10-07 11:12:54
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 293
OOC üzenetek: 120
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 293
OOC üzenetek: 120
Játékstílus: Szelíd
*Csókja heves viszonzásra talál, azonban ezután nem várt keménységbe ütközik. Azt hitte, hogy most megtalálta azt, aminek már a reményét s elvesztette, és most azt mondja hogy el kell válniuk? Nem, ez lehetetlen! Ez nem lehet! Nem engedheti el! Fájdalmasan omlik az elridegült testre, kezeivel magához szorítja, ujjaival kapaszkodót keres rajta. Nem akarja elengedni. Nem! Soha többé.. Bármi is történt, nem hagyhatja itt újra! Ha kell az egész világgal szembe áll, csak vele maradhasson.*
- Miért? Miért akarsz itt hagyni? Belehalok, ha tudom hogy létezel, mégsem lehetek veled! Ne hagyj el, könyörgöm.. *fakad ki. Szemei megtelnek könnyekkel, melyek megáztatják éjszínű arcát.*
- Nem tudom mi történt veled, hogy miért tűntél el, és hogy miért akarsz újra magamra hagyni, de kérlek ne tedd! *kétségbeesésében minden gondolatát, érzelmét kimondja, csak hogy maradásra bírja kedvesét.* Vagy.. talán már nem szeretsz? Legalább áruld el, hogy miért akarsz elhagyni! *karjaival még mindig öleli, azonban felnéz rá, fájdalmas pillantással fürkészve a vérszín íriszeket, melyekben megannyi fájdalomra lel.*
- Ha itt hagysz, az én életemnek nem lesz tovább értelme.. *suttogja halkan, talán nem is Astonak, csak magát a felismerést mondja ki. Eddig legalább egy cseppnyi remény éltette, de ha most elmegy, minden szertefoszlik. Szinte hallatszik, ahogy szíve ordít a fájdalomtól, ha már csak belegondol abba, hogy újra el kell válniuk. Bármilyen hosszú, és bármennyire elkínzott halál is jóval édesebb lenne, mint egy olyan létezés, amiben tudja, csak a férfi nélkül létezhet.*
- Kérlek.. *ismételi újra elgyötört, fájdalmas hangon.*
- Miért? Miért akarsz itt hagyni? Belehalok, ha tudom hogy létezel, mégsem lehetek veled! Ne hagyj el, könyörgöm.. *fakad ki. Szemei megtelnek könnyekkel, melyek megáztatják éjszínű arcát.*
- Nem tudom mi történt veled, hogy miért tűntél el, és hogy miért akarsz újra magamra hagyni, de kérlek ne tedd! *kétségbeesésében minden gondolatát, érzelmét kimondja, csak hogy maradásra bírja kedvesét.* Vagy.. talán már nem szeretsz? Legalább áruld el, hogy miért akarsz elhagyni! *karjaival még mindig öleli, azonban felnéz rá, fájdalmas pillantással fürkészve a vérszín íriszeket, melyekben megannyi fájdalomra lel.*
- Ha itt hagysz, az én életemnek nem lesz tovább értelme.. *suttogja halkan, talán nem is Astonak, csak magát a felismerést mondja ki. Eddig legalább egy cseppnyi remény éltette, de ha most elmegy, minden szertefoszlik. Szinte hallatszik, ahogy szíve ordít a fájdalomtól, ha már csak belegondol abba, hogy újra el kell válniuk. Bármilyen hosszú, és bármennyire elkínzott halál is jóval édesebb lenne, mint egy olyan létezés, amiben tudja, csak a férfi nélkül létezhet.*
- Kérlek.. *ismételi újra elgyötört, fájdalmas hangon.*
123. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2012-10-07 10:50:37
Üzenet elküldve: 2012-10-07 10:50:37
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Szelíd
*Szíve vadul zakatol. Gondolkozni próbál, de nem megy neki. Fél éven keresztül nem csinált mást, csak túlélt. Ehhez viszont nem eszére, sokkal inkább erejére volt szükség. Az tartotta életben, hogy biztosan csak hazudnak és Luna még él. Az utóbbi hetekben azonban teljesen elvesztette a reményt. Csak menekült és küzdött. Sötét foltja volt a világnak, kinek véleménye szerint élnie sem kellene. Ezzé vált ő. Egy rideg alakká, ki hosszú idő után most érez először valódi érzelmeket.
A várt pofon elmarad. Helyette olyat kap, melyet minden egyes nap óhajtott szíve és testének minden porcikája. Karjai ismét a szeretett nő köré fonódnak, miközben hevesen visszacsókol, próbálva bepótolni azt a külön töltött fél évet. Most nem távolodik el. Bár a csók után még mindig érez valamiféle ürességet, reménykedik benne, hogy az éjnő majd elmulasztja azt és ismét megtölti.*
- Hogyan lehetséges ez? Azt mondták... Ostoba voltam, hogy hittem nekik. *sóhajt. Saját bolondságát szégyelli. Tekintetében mélységes fájdalom és öröm vetekszik egymással, nem tudva eldönteni, hogy melyik is az erősebb. Örül, hogy itt van az éjbőrű. Megjelenése azonban újabb fájdalmakat szül és félelmet. Fél, hogy ismét el kényszerül veszíteni, vagy hogy megsérül miatta. Elvégre őt üldözik. "Ezt nem hagyhatom... Inkább váljanak el útjaink és éljen épségben..." gondolja keserűen. Ezt elhatározva megkeményíti lelkét. Vonásai ezzel egy időben szilárdulnak meg, hideg élekkel. Egész testtartása rideggé és cseppet sem viszonozóvá válik, amint ismét eltávolodik.*
- Örülök, hogy láttalak. De... Attól tartok, továbbra is külön utakon fogunk járni. *mondja, miközben a föld felé fordítja fejét. Nem képes a szemébe nézni, ahhoz még nem gyűjtött össze kellő erőt. Lelke saját szavaitól omlik darabokra. Elvesztette, őrjítően hosszú időre, most mégis visszakapta néhány percre, hogy megint elváljanak útjaik. "Legalább el tudok búcsúzni. Nem láthatnak meg vele, nem kockáztathatok. Az a fél év sajnos túl sok árnyat hozott magával az életembe. Nem sodorhatom veszélybe. Ezért hagytam el a családomat is... Nem teszem kockára senkinek az életét a saját hibáim miatt." elhatározásra jutott, de egyelőre még csak elméletben sikerült. A gyakorlatba fektetéssel igencsak akadnak problémái. Félti a nőt, de nélküle az életet nehezen képzeli el. Egyszer már el kellett, de most, hogy tudja, hogy mégis él, nehezebb, mint valaha. Valamiféle reakcióra vár. Tartása még mindig merev és elutasító. Tekintetét azonban még mindig nem bírja a másik íriszeire emelni. Azokra, melyekben valószínűleg szintén csak fájdalmat látna, ahogy sajátjában is érzi annak jelenlétét.*
A várt pofon elmarad. Helyette olyat kap, melyet minden egyes nap óhajtott szíve és testének minden porcikája. Karjai ismét a szeretett nő köré fonódnak, miközben hevesen visszacsókol, próbálva bepótolni azt a külön töltött fél évet. Most nem távolodik el. Bár a csók után még mindig érez valamiféle ürességet, reménykedik benne, hogy az éjnő majd elmulasztja azt és ismét megtölti.*
- Hogyan lehetséges ez? Azt mondták... Ostoba voltam, hogy hittem nekik. *sóhajt. Saját bolondságát szégyelli. Tekintetében mélységes fájdalom és öröm vetekszik egymással, nem tudva eldönteni, hogy melyik is az erősebb. Örül, hogy itt van az éjbőrű. Megjelenése azonban újabb fájdalmakat szül és félelmet. Fél, hogy ismét el kényszerül veszíteni, vagy hogy megsérül miatta. Elvégre őt üldözik. "Ezt nem hagyhatom... Inkább váljanak el útjaink és éljen épségben..." gondolja keserűen. Ezt elhatározva megkeményíti lelkét. Vonásai ezzel egy időben szilárdulnak meg, hideg élekkel. Egész testtartása rideggé és cseppet sem viszonozóvá válik, amint ismét eltávolodik.*
- Örülök, hogy láttalak. De... Attól tartok, továbbra is külön utakon fogunk járni. *mondja, miközben a föld felé fordítja fejét. Nem képes a szemébe nézni, ahhoz még nem gyűjtött össze kellő erőt. Lelke saját szavaitól omlik darabokra. Elvesztette, őrjítően hosszú időre, most mégis visszakapta néhány percre, hogy megint elváljanak útjaik. "Legalább el tudok búcsúzni. Nem láthatnak meg vele, nem kockáztathatok. Az a fél év sajnos túl sok árnyat hozott magával az életembe. Nem sodorhatom veszélybe. Ezért hagytam el a családomat is... Nem teszem kockára senkinek az életét a saját hibáim miatt." elhatározásra jutott, de egyelőre még csak elméletben sikerült. A gyakorlatba fektetéssel igencsak akadnak problémái. Félti a nőt, de nélküle az életet nehezen képzeli el. Egyszer már el kellett, de most, hogy tudja, hogy mégis él, nehezebb, mint valaha. Valamiféle reakcióra vár. Tartása még mindig merev és elutasító. Tekintetét azonban még mindig nem bírja a másik íriszeire emelni. Azokra, melyekben valószínűleg szintén csak fájdalmat látna, ahogy sajátjában is érzi annak jelenlétét.*
122. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2012-10-07 10:07:56
Üzenet elküldve: 2012-10-07 10:07:56
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 293
OOC üzenetek: 120
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 293
OOC üzenetek: 120
Játékstílus: Szelíd
*Érzi kedvesének ölelő karjait, melyek még most is oly hihetetlennek tűnnek. Mikor az eltávolodik tőle arcára kis kielégületlenség ül ki. Ölelni akarja még. Azonban az érdekes kérésen elgondolkozik. Már hogy lenne képes ő behúzni neki? Ez elképzelhetetlen! És most mégis erre kéri kedvese. Figyeli, amint erőt vesz magán, és felkészül a pofonra, ám még mindig nincs szíve megütni. És mi lesz, ha mégis megütné, és az egész szertefoszlana? Nem, ezt akár hogy is, de képtelen megtenni. Még ha egész biztos lenne abban, hogy ez a valóság, akkor sem tudná, hát még így! Kis hezitálás után azonban újabb döntést hoz. Odalép a férfihoz, kezeivel maga felé húzza tarkójánál fogva, majd ajkait az oly régen érintett ajkakra tapasztja. Újra megbizonyosodik arról, hogy ez nem mind a képzelet szüleménye. Semmilyen ábránd nem lehet ilyen. Felbátorodva falni kezdi az ajkakat, lassanként kitöltve a szívébe férkőzött ürességet, hiányt. Csókjában minden érzés megjelenik, a mérhetetlen öröm, és a feloldozás a fél évnyi, bár örökkévalóságnak tűnő szenvedés után. És az, amit sosem hitt volna. Hogy újra csókolhatja elvesztett kedvesét.
Ajkai csak akkor eresztik kedvesét, mikor a levegőhiány túlsúlyba lép. Ekkor a nő lábujjhegyre ágaskodik, majd karjait a férfi nyakára fonva öleli át ismét.*
- Soha nem akarlak elengedni.. *suttogja halkan majd a férfi nyakhajlatához bújtatja arcát. Fogalma sincs, hogy mi történhetett a külön töltött időszakban, de abban biztos, hogy párja számára is legalább olyan gyötrelmes idő volt, mint neki. Most viszont újra együtt vannak. Az elvesztett idő lehet, hogy talán pótolhatatlan, és épp ezért, nem akar csak egy pillanatot is elveszíteni azokból, melyet Astoval tölthet.*
Ajkai csak akkor eresztik kedvesét, mikor a levegőhiány túlsúlyba lép. Ekkor a nő lábujjhegyre ágaskodik, majd karjait a férfi nyakára fonva öleli át ismét.*
- Soha nem akarlak elengedni.. *suttogja halkan majd a férfi nyakhajlatához bújtatja arcát. Fogalma sincs, hogy mi történhetett a külön töltött időszakban, de abban biztos, hogy párja számára is legalább olyan gyötrelmes idő volt, mint neki. Most viszont újra együtt vannak. Az elvesztett idő lehet, hogy talán pótolhatatlan, és épp ezért, nem akar csak egy pillanatot is elveszíteni azokból, melyet Astoval tölthet.*
121. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2012-10-07 09:39:42
Üzenet elküldve: 2012-10-07 09:39:42
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 233
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Szelíd
*A zöld tekintetet fürkészi. Nyomokat keres, arra, hogy aki előtte áll, tényleg az, akinek látja. Egyelőre nem közelít tovább. Csak áll, rettegve attól, hogy mindez talán megbomlott elméjének szüleménye. Alaposan, újra és újra végignéz a másikon. Elméjéből előidézi kedvesének részleteit és próbálja összehasonlítani ezzel itt. A kép teljesen ugyanaz, kivéve azt, amit szemeiben lát. Az élettelenebb, nem olyan, mint volt. "Ő tényleg Luna... De megváltozott. Csakúgy, mint én..."
A nő közeledtére egy lépést bizonytalanul hátrál. Amint nekivágódik, megnyugodva veszi tudomásul, hogy a jelenség valódi, nem csak képzelet. "Vagy még mindig alszok a hajón és álom az egész? Miért történik mindez most?" Karjait körülfonja kedvesén és magához öleli. Tekintetét az ég felé fordítja egy pillanatra. Nem tudja kinek hálálkodjon mindezért, de azt sem bánná, ha az összes istenhez kellene egyesével, akiről csak tud a világ.
Lehajtja fejét és arcát Luna hajába temeti. Mélyen beszívja illatát, ami pont olyan, mint amikor legutoljára látta. Ábrázata egy pillanatra ellágyul, aztán ismét megkeményedik. Bosszúszomja eluralkodik rajta. Képe komoly és elhatározott lesz, miközben a semmibe mered. Szíve keménységét még kedvese sem tudta felolvasztani. Az fagyos, annak ellenére, hogy őt tarthatja karjaiban. A tett, melyet ellenük elkövettek, túl tesz mindenen. "Ezért még leszámolok mindenkivel, remélem tudjátok..." üzen gondolatban legújabb ellenségeinek. Tisztában van vele, hogy azoknak erről fogalma sincs, mégis, így elhatározása még erősebb, mint valaha.
Eltávolodik egy lépést. Ismét végignéz a másikon, még mindig hitetlenkedve. Oly sokáig élt abban a tudatban, hogy Ő halott és hogy megszűnt létezni mindaz, mit képviselt.*
- Megtennéd... hogy behúzol nekem egyet? Ne érts félre, nem őrültem meg. Azt hiszem... De meg kell bizonyosodnom. Tudnom kell, hogy ez a valóság és nem pedig a hajón alszom még mindig és csak álmodom... *néz rá kérlelőn. Ennél jobb ötlete nem volt. Most pedig kihúzza magát, határozottan, mégis továbbra is kérlelően néz a másikra. Felkészült a pofonra és kész azt férfiasan viselni, már amennyire ebben a helyzetben képes. Továbbra is figyeli a másikat. Már számtalanszor végigmérte, de egyszerűen nem bír betelni a látvánnyal, mi elé tárult a csuklya lehullásával.*
A nő közeledtére egy lépést bizonytalanul hátrál. Amint nekivágódik, megnyugodva veszi tudomásul, hogy a jelenség valódi, nem csak képzelet. "Vagy még mindig alszok a hajón és álom az egész? Miért történik mindez most?" Karjait körülfonja kedvesén és magához öleli. Tekintetét az ég felé fordítja egy pillanatra. Nem tudja kinek hálálkodjon mindezért, de azt sem bánná, ha az összes istenhez kellene egyesével, akiről csak tud a világ.
Lehajtja fejét és arcát Luna hajába temeti. Mélyen beszívja illatát, ami pont olyan, mint amikor legutoljára látta. Ábrázata egy pillanatra ellágyul, aztán ismét megkeményedik. Bosszúszomja eluralkodik rajta. Képe komoly és elhatározott lesz, miközben a semmibe mered. Szíve keménységét még kedvese sem tudta felolvasztani. Az fagyos, annak ellenére, hogy őt tarthatja karjaiban. A tett, melyet ellenük elkövettek, túl tesz mindenen. "Ezért még leszámolok mindenkivel, remélem tudjátok..." üzen gondolatban legújabb ellenségeinek. Tisztában van vele, hogy azoknak erről fogalma sincs, mégis, így elhatározása még erősebb, mint valaha.
Eltávolodik egy lépést. Ismét végignéz a másikon, még mindig hitetlenkedve. Oly sokáig élt abban a tudatban, hogy Ő halott és hogy megszűnt létezni mindaz, mit képviselt.*
- Megtennéd... hogy behúzol nekem egyet? Ne érts félre, nem őrültem meg. Azt hiszem... De meg kell bizonyosodnom. Tudnom kell, hogy ez a valóság és nem pedig a hajón alszom még mindig és csak álmodom... *néz rá kérlelőn. Ennél jobb ötlete nem volt. Most pedig kihúzza magát, határozottan, mégis továbbra is kérlelően néz a másikra. Felkészült a pofonra és kész azt férfiasan viselni, már amennyire ebben a helyzetben képes. Továbbra is figyeli a másikat. Már számtalanszor végigmérte, de egyszerűen nem bír betelni a látvánnyal, mi elé tárult a csuklya lehullásával.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260