Kikötő - Dokkok és kikötő
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Tenger és szigetek (új) Kikötői erdőség (új) Csatornarendszer (új) | Dokkok és kikötő | Lakónegyed (új) Vámház (új) Világítótorony (új) |  |
4180. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2019-04-16 17:53:31
Üzenet elküldve: 2019-04-16 17:53:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő látképe//
*Érdekes adalék Ralasról a kövek iránti érdeklődés, olyasmi, amit később megoszthatnak egymással. Talán még neki is szokásává válik megvizsgálni a kavicsokat. Már ha valaha eljutnak még odáig, mert útjukon sok a buktató, s koránt sem biztos, hogy együtt végig mennek rajta. A hangulat közöttük máris hűlni kezd, Ralas megpendíti a más férfiak iránti érzéseinek húrját. Nyomasztón telepszik lelkére a felismerés.*
- A te közeledben mást érzek.
*Suttogja csak, szinte félénken, s a hideg kezd futkosni rajta. A váltott felügyeletre bólint.*
- Igazad van, nem szabad egyedül hagyni a személyzetet. Csak ha találunk egy igazán megbízható intézőt. Nem mintha bizalmatlan lennék, csak kell az élre valaki, aki kezeli a váratlan helyzeteket és mind hallgatnak rá. Hogy mikor, ki és hova megy, még ráérünk megbeszélni.
*Hagyja lezárni a témát, hiszen egyetértenek. Ez az utolsó ilyen szerencsés dolog a következő percekben. Nehéz dolgot próbált megcselekedni, őszintén megvallani kételyeit. Utólag már nem is érti, hogy miért. Talán tényleg túlságosan szívéhez nőtt a férfi, s így próbálja megmenteni önmagától? Vagy volt olyan ostoba, hogy egy pillanatig is azt hitte, megértheti, mit szeretne mondani neki? Az éj hűvöse mintha visszalopakodna közéjük, aztán hirtelen gyülemlik fel a feszültség. Ralas kezeit erőszakkal nem tartja vissza, éber tekintete viszont figyeli a változást. Majd a kifakadást. S az lesz, amit épp pár perce említett. Világaik összecsapnak. Az indulatot gyorsan gerjeszti benne a fejéhez vágott dolgok sora, dühösen villan a tekintete és feláll. Míg Ralas ki nem tombolja magát, türtőzteti hangját, nem vág közbe, de ajkait összepréseli, balja pedig ökölbe szorul. Aztán úgy véli, elkésett. A férfi kimondja a döntő szavakat, elhajtja a többi férfihoz. Erre már felszegi az állát és kiereszti a haragját.*
- Azt hiszed, csak te szenvedtél az életben?! Azt mondod, semmit sem tudok rólad? Hát igen! Nem tudok rólad szinte semmit, de itt nem én vagyok az, aki az első szóra ellöki a másikat. Én legalább beismerem, hogy még nem értelek és megkérdezlek, hogy mit akarsz tőlem. Mert azt elengedted a füled mellett, hogy más gyökereink vannak, és más vagyok, mint te. Csak azt hallod meg, amit meg akarsz hallani. Iszonyú nagylelkűség azt mondani, hogy „nem baj, kedves, hogy kicsit másképp nézel ki, nekem megfelel”, ám én mondtam, a külsőség a legkevesebb, amiben eltérünk. Már megbeszéltük, hogy nem engedek az ágyamba mást, míg te sem, ennek ellenére most ugyanerre hivatkozva zavartál el, pedig én tartom magam az ígéretemhez. Felajánlottam magamból a legjobbat neked, és te fel sem fogod, hogy mire legyintesz, értéktelennek címkézve és tapodva rajta. Sőt…
*A dühtől kissé megremeg a szája.*
- Olyasmit próbáltam megosztani veled, amit senki mással. Szerinted miért tettem? Nem lett volna sokkal ésszerűbb - ha már abból indulsz ki, amit a fejemhez vágtál -, ha eljátszom a szende, rajongó lányt és sóhajtozom csillogó szemekkel? Azt hiszed, nem menne? Még csak nagyon meg se kellene játszanom magam!
*Egy pillanatra megtorpan és dühösen elkapja a tekintetét.*
- De te csak azt olvasod ki abból, amit mondtam, amire felcsattanhatsz és ellökhetsz!
*Sötéten pillant vissza a férfira.*
- Mondtam én, hogy olyan maradok, amilyen voltam? A Sellő megváltoztat téged és engem is. De úgy tűnik, ez neked nem elég...
A hozzászólás írója (Zammiria Rykoven) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.16 17:57:17
//A kikötő látképe//
*Érdekes adalék Ralasról a kövek iránti érdeklődés, olyasmi, amit később megoszthatnak egymással. Talán még neki is szokásává válik megvizsgálni a kavicsokat. Már ha valaha eljutnak még odáig, mert útjukon sok a buktató, s koránt sem biztos, hogy együtt végig mennek rajta. A hangulat közöttük máris hűlni kezd, Ralas megpendíti a más férfiak iránti érzéseinek húrját. Nyomasztón telepszik lelkére a felismerés.*
- A te közeledben mást érzek.
*Suttogja csak, szinte félénken, s a hideg kezd futkosni rajta. A váltott felügyeletre bólint.*
- Igazad van, nem szabad egyedül hagyni a személyzetet. Csak ha találunk egy igazán megbízható intézőt. Nem mintha bizalmatlan lennék, csak kell az élre valaki, aki kezeli a váratlan helyzeteket és mind hallgatnak rá. Hogy mikor, ki és hova megy, még ráérünk megbeszélni.
*Hagyja lezárni a témát, hiszen egyetértenek. Ez az utolsó ilyen szerencsés dolog a következő percekben. Nehéz dolgot próbált megcselekedni, őszintén megvallani kételyeit. Utólag már nem is érti, hogy miért. Talán tényleg túlságosan szívéhez nőtt a férfi, s így próbálja megmenteni önmagától? Vagy volt olyan ostoba, hogy egy pillanatig is azt hitte, megértheti, mit szeretne mondani neki? Az éj hűvöse mintha visszalopakodna közéjük, aztán hirtelen gyülemlik fel a feszültség. Ralas kezeit erőszakkal nem tartja vissza, éber tekintete viszont figyeli a változást. Majd a kifakadást. S az lesz, amit épp pár perce említett. Világaik összecsapnak. Az indulatot gyorsan gerjeszti benne a fejéhez vágott dolgok sora, dühösen villan a tekintete és feláll. Míg Ralas ki nem tombolja magát, türtőzteti hangját, nem vág közbe, de ajkait összepréseli, balja pedig ökölbe szorul. Aztán úgy véli, elkésett. A férfi kimondja a döntő szavakat, elhajtja a többi férfihoz. Erre már felszegi az állát és kiereszti a haragját.*
- Azt hiszed, csak te szenvedtél az életben?! Azt mondod, semmit sem tudok rólad? Hát igen! Nem tudok rólad szinte semmit, de itt nem én vagyok az, aki az első szóra ellöki a másikat. Én legalább beismerem, hogy még nem értelek és megkérdezlek, hogy mit akarsz tőlem. Mert azt elengedted a füled mellett, hogy más gyökereink vannak, és más vagyok, mint te. Csak azt hallod meg, amit meg akarsz hallani. Iszonyú nagylelkűség azt mondani, hogy „nem baj, kedves, hogy kicsit másképp nézel ki, nekem megfelel”, ám én mondtam, a külsőség a legkevesebb, amiben eltérünk. Már megbeszéltük, hogy nem engedek az ágyamba mást, míg te sem, ennek ellenére most ugyanerre hivatkozva zavartál el, pedig én tartom magam az ígéretemhez. Felajánlottam magamból a legjobbat neked, és te fel sem fogod, hogy mire legyintesz, értéktelennek címkézve és tapodva rajta. Sőt…
*A dühtől kissé megremeg a szája.*
- Olyasmit próbáltam megosztani veled, amit senki mással. Szerinted miért tettem? Nem lett volna sokkal ésszerűbb - ha már abból indulsz ki, amit a fejemhez vágtál -, ha eljátszom a szende, rajongó lányt és sóhajtozom csillogó szemekkel? Azt hiszed, nem menne? Még csak nagyon meg se kellene játszanom magam!
*Egy pillanatra megtorpan és dühösen elkapja a tekintetét.*
- De te csak azt olvasod ki abból, amit mondtam, amire felcsattanhatsz és ellökhetsz!
*Sötéten pillant vissza a férfira.*
- Mondtam én, hogy olyan maradok, amilyen voltam? A Sellő megváltoztat téged és engem is. De úgy tűnik, ez neked nem elég...
A hozzászólás írója (Zammiria Rykoven) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.16 17:57:17
4179. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2019-04-16 12:54:30
Üzenet elküldve: 2019-04-16 12:54:30
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő látképe//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- Érdekes? *Csillan fel a férfi tekintete, s ajkán mosoly játszik. Valójában Ralas gondolta csupán butaságnak, ezek szerint Zam korántsem tartja annak. Apró öröm ez a napfelkelte páros magányában elmerülve.*
- Tudod, hogy a könyvekben is el szoktam merülni. *Szélesedik a mosoly.* Egy kő hasonlít a könyvhöz, megannyi titkot rejt minden egyes repedés, s, ahogy a borító kopik, úgy jelzi minden domborulat a kő korát, vagy azt, hogy éppen honnan jött. Megmutatom. *Bólint, de egyelőre nem mozdul, hisz további kényesebb kérdések, illetve beszélgetés következik. Ralas is elkomorodik ugyan, de korántsem azért, amiért Zammiria. Ő nem lát különbséget, csupán a külcsín más, ami ráadásul Zam mellett szól, mert gyönyörűnek találja. Választhatna emberlányt is, vélhetően kapva kapnának az alkalmon, rutinos szerető, megértő és szolgalelkű, emellett jobb az ágyban, mint az átlag, de ő mégsem teszi. Zammiria tölti ki mindennapjainak gondolatát, az ő hiánya lebeg szeme előtt, ha nincs, s ha itt van, szomorúsága rá is rátelepszik, mert megérteni és segíteni akarja, nem csak testileg... lelkileg is.*
- Miről beszélsz? Hisz két kezed van, s két szemed, fülünk alakja más, ahogyan talán szívünk ritmusa is. *Csodálkozik rá az elhangzottakra.* De nem hiszem, hogy ne dobogna a tiéd is hevesebben, mikor találkozunk... hacsak nem persze ez igaz az összes férfira, akivel találkozol. *Komorodik el.* Akkor valóban mások vagyunk, s másképp gondolkodunk. *Sóhajt fel, s horgasztja le a fejét. Fogalma sincs Zammiria belső viaskodásáról, benne oly tisztán látszik minden, mint a hajnali harmat a fűszálakról csüngve, legalábbis most azt érzi, aztán ahogyan belső késztetése engedi, s ösztöne diktálja, lassan elbizonytalanodik. Gyomra tájékán erős nyomást érez, mely mellkasába sugároz felfelé, akár az éhségérzet, vagy, mint amikor valami nagyon megfeküdte, kínzó és égető, levegőért kapkodó. Persze úrrá lesz rajta, hisz miért ne lenne, érzett már hasonlót, igaz nagyon fiatal volt. Most újra azt érzi, hogy megtörténik, s mi a lánynak kalitka, az számára már inkább szoruló hurokként érződik. Legszívesebben inkább fel, s alá sétálna, mint ülne, persze a közelség, mint mindig, most is kellemes. Nem ül ki arcára értetlenség, de egyre inkább kezd összezavarodni, saját maga miatt is.*
- Ahogy megvettük a Sellőt és a tartozásokat rendeztük. *Mondja csendesen a lány szemébe nézve.* Mehetünk együtt is. *Vonja meg a vállát, de nem egykedvűen inkább csak afféle önkéntelen mozdulatként.* Vagy osztozhatunk. De egyikőnknek mindig a Sellőben kell maradnia, nem hagyhatjuk a személyzetet sem egyedül. *Ebből Ralas nem akar engedni, s bár ultimátum meg sem fogalmazódik fejében semmi kapcsán, azért vannak sarkalatos pontok, amiből nem kíván engedni. Az pedig, hogy a Sellő soha nem maradhat vezető nélkül.*
- Természetesen előtte mindent meg fogunk beszélni. *Igyekszik megnyugtatni a lányt, hisz nem titkolózásról van szó, pusztán a praktikum diktálja a döntéseket.* Mindenről tudni fogsz és mindenben közösen döntünk. *Bólint nyomatékul, s közben keze már Zamméba kulcsolódik.*
- Idomulsz... átrendeződsz... *Kerekedik el a szeme, s keze lassan engedi el Zamét, melyet, ha a lány szorít, akkor immár csak ő tart, ha nem, hát lassan engedi le maga mellé, hosszú levegőt véve, s borúsabb tekintettel. Nem palástolja már fürkésző tekintetét és borúlátását sem a kijelentések kapcsán. Lassan és tagoltan szólal meg, hangja mélyről jön és gyanakvó:*
- Ha én vagyok a tenger... *Nyel egyet, megvillanó tekintettel.* akkor ki a dűne? És vajon a szél... akkor sosem egy irányból fúj, hogy mindig a tenger felé tereljen? *Lassan feláll, majd hátat fordítva ismét a naplementébe néz.* Tehát, ha gondolsz egyet, akkor engedsz a tenger _nyaldosásának_ ám, ha úgy tartja a széljárás, akkor pedig rásimulsz a dűnére... ha? *Csattan fel. Ralas intelligens ember, sok mindent nem ért, de a költői képeket igen.*
- Hogy én... én mit akarok? *Fordul vissza levegőért kapkodva immár haragvón felnevetve.* Hogy a homok dönthesse el, kinek az ágyába fekszik be. *Legyint, aztán hirtelen változik meg. Kihúzza magát, tartása hirtelen válik egyenessé, ahogy arca pedig rideggé. Gyorsan és keményen mondja a szavakat, gyakorlatilag ellentmondást nem tűrően.*
- Csak a Sellőn vagyok hajlandó osztozkodni. Olykor talán mondtam mást, ez mára változott. Elnézek neked dolgokat, oda mész és akkor, amikor akarsz! Azt intézel és úgy, ahogyan akarsz! *Emelkedik a hangerősség.* A titkaid a tiéd, engem nem érdekel és tiszteletben tartom!! De osztoztam már nőn... és kurvára nem lett jó vége. *Csattan fel ismét.* Szerinted csupán testi kapcsolatra vágyom?! Szerinted nem keféltem végig az egész életemet, hogy épp eléggé megundorodjam magamtól?! Szerinted légyottokra és becéző szavakra vágyom csupán, mikor rossz a kedvem?! Hát, marhára nem ismersz Zammira! Rohadtul nem ismersz! *Karba fonja kezét, s immár elcsendesedik.* De a hajlandóságot sem látom rá, így vagy rohadtul félreértelek, vagy rohadtul átvertek, de akkor világosíts fel kérlek a verzióidról!
*Tárja szét a kezét mereven a lányt nézve, aztán csak lemondóan legyint.*
- Tudod mit?! Legyen hát a dűne. Nem kell idomulnod a tengerhez, kerülje a szélnek iránya! *Szűri ki szigorú szemekkel cinikusan, fájdalomittasan a mondatot fogai között.*
- Az úgy idomul, ahogy akarod, ha a homok végre a gatyájába kúszik! *Kellően felhergeli magát. Ez kiválóan látszik.* Én meg maradok kurva, aki mindig is voltam. *A nap szikrázó fénye immár teljesen a tájra borul, huncutul csillan meg a fény, a partra vetett kavicsokon. Akárha megannyi apró csillag feküdne a fövenyen, olykor hínár takarja be őket gyengéden, hogy nyugodtan megpihenhessenek tajtékzó utazásuk után.*
//A kikötő látképe//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- Érdekes? *Csillan fel a férfi tekintete, s ajkán mosoly játszik. Valójában Ralas gondolta csupán butaságnak, ezek szerint Zam korántsem tartja annak. Apró öröm ez a napfelkelte páros magányában elmerülve.*
- Tudod, hogy a könyvekben is el szoktam merülni. *Szélesedik a mosoly.* Egy kő hasonlít a könyvhöz, megannyi titkot rejt minden egyes repedés, s, ahogy a borító kopik, úgy jelzi minden domborulat a kő korát, vagy azt, hogy éppen honnan jött. Megmutatom. *Bólint, de egyelőre nem mozdul, hisz további kényesebb kérdések, illetve beszélgetés következik. Ralas is elkomorodik ugyan, de korántsem azért, amiért Zammiria. Ő nem lát különbséget, csupán a külcsín más, ami ráadásul Zam mellett szól, mert gyönyörűnek találja. Választhatna emberlányt is, vélhetően kapva kapnának az alkalmon, rutinos szerető, megértő és szolgalelkű, emellett jobb az ágyban, mint az átlag, de ő mégsem teszi. Zammiria tölti ki mindennapjainak gondolatát, az ő hiánya lebeg szeme előtt, ha nincs, s ha itt van, szomorúsága rá is rátelepszik, mert megérteni és segíteni akarja, nem csak testileg... lelkileg is.*
- Miről beszélsz? Hisz két kezed van, s két szemed, fülünk alakja más, ahogyan talán szívünk ritmusa is. *Csodálkozik rá az elhangzottakra.* De nem hiszem, hogy ne dobogna a tiéd is hevesebben, mikor találkozunk... hacsak nem persze ez igaz az összes férfira, akivel találkozol. *Komorodik el.* Akkor valóban mások vagyunk, s másképp gondolkodunk. *Sóhajt fel, s horgasztja le a fejét. Fogalma sincs Zammiria belső viaskodásáról, benne oly tisztán látszik minden, mint a hajnali harmat a fűszálakról csüngve, legalábbis most azt érzi, aztán ahogyan belső késztetése engedi, s ösztöne diktálja, lassan elbizonytalanodik. Gyomra tájékán erős nyomást érez, mely mellkasába sugároz felfelé, akár az éhségérzet, vagy, mint amikor valami nagyon megfeküdte, kínzó és égető, levegőért kapkodó. Persze úrrá lesz rajta, hisz miért ne lenne, érzett már hasonlót, igaz nagyon fiatal volt. Most újra azt érzi, hogy megtörténik, s mi a lánynak kalitka, az számára már inkább szoruló hurokként érződik. Legszívesebben inkább fel, s alá sétálna, mint ülne, persze a közelség, mint mindig, most is kellemes. Nem ül ki arcára értetlenség, de egyre inkább kezd összezavarodni, saját maga miatt is.*
- Ahogy megvettük a Sellőt és a tartozásokat rendeztük. *Mondja csendesen a lány szemébe nézve.* Mehetünk együtt is. *Vonja meg a vállát, de nem egykedvűen inkább csak afféle önkéntelen mozdulatként.* Vagy osztozhatunk. De egyikőnknek mindig a Sellőben kell maradnia, nem hagyhatjuk a személyzetet sem egyedül. *Ebből Ralas nem akar engedni, s bár ultimátum meg sem fogalmazódik fejében semmi kapcsán, azért vannak sarkalatos pontok, amiből nem kíván engedni. Az pedig, hogy a Sellő soha nem maradhat vezető nélkül.*
- Természetesen előtte mindent meg fogunk beszélni. *Igyekszik megnyugtatni a lányt, hisz nem titkolózásról van szó, pusztán a praktikum diktálja a döntéseket.* Mindenről tudni fogsz és mindenben közösen döntünk. *Bólint nyomatékul, s közben keze már Zamméba kulcsolódik.*
- Idomulsz... átrendeződsz... *Kerekedik el a szeme, s keze lassan engedi el Zamét, melyet, ha a lány szorít, akkor immár csak ő tart, ha nem, hát lassan engedi le maga mellé, hosszú levegőt véve, s borúsabb tekintettel. Nem palástolja már fürkésző tekintetét és borúlátását sem a kijelentések kapcsán. Lassan és tagoltan szólal meg, hangja mélyről jön és gyanakvó:*
- Ha én vagyok a tenger... *Nyel egyet, megvillanó tekintettel.* akkor ki a dűne? És vajon a szél... akkor sosem egy irányból fúj, hogy mindig a tenger felé tereljen? *Lassan feláll, majd hátat fordítva ismét a naplementébe néz.* Tehát, ha gondolsz egyet, akkor engedsz a tenger _nyaldosásának_ ám, ha úgy tartja a széljárás, akkor pedig rásimulsz a dűnére... ha? *Csattan fel. Ralas intelligens ember, sok mindent nem ért, de a költői képeket igen.*
- Hogy én... én mit akarok? *Fordul vissza levegőért kapkodva immár haragvón felnevetve.* Hogy a homok dönthesse el, kinek az ágyába fekszik be. *Legyint, aztán hirtelen változik meg. Kihúzza magát, tartása hirtelen válik egyenessé, ahogy arca pedig rideggé. Gyorsan és keményen mondja a szavakat, gyakorlatilag ellentmondást nem tűrően.*
- Csak a Sellőn vagyok hajlandó osztozkodni. Olykor talán mondtam mást, ez mára változott. Elnézek neked dolgokat, oda mész és akkor, amikor akarsz! Azt intézel és úgy, ahogyan akarsz! *Emelkedik a hangerősség.* A titkaid a tiéd, engem nem érdekel és tiszteletben tartom!! De osztoztam már nőn... és kurvára nem lett jó vége. *Csattan fel ismét.* Szerinted csupán testi kapcsolatra vágyom?! Szerinted nem keféltem végig az egész életemet, hogy épp eléggé megundorodjam magamtól?! Szerinted légyottokra és becéző szavakra vágyom csupán, mikor rossz a kedvem?! Hát, marhára nem ismersz Zammira! Rohadtul nem ismersz! *Karba fonja kezét, s immár elcsendesedik.* De a hajlandóságot sem látom rá, így vagy rohadtul félreértelek, vagy rohadtul átvertek, de akkor világosíts fel kérlek a verzióidról!
*Tárja szét a kezét mereven a lányt nézve, aztán csak lemondóan legyint.*
- Tudod mit?! Legyen hát a dűne. Nem kell idomulnod a tengerhez, kerülje a szélnek iránya! *Szűri ki szigorú szemekkel cinikusan, fájdalomittasan a mondatot fogai között.*
- Az úgy idomul, ahogy akarod, ha a homok végre a gatyájába kúszik! *Kellően felhergeli magát. Ez kiválóan látszik.* Én meg maradok kurva, aki mindig is voltam. *A nap szikrázó fénye immár teljesen a tájra borul, huncutul csillan meg a fény, a partra vetett kavicsokon. Akárha megannyi apró csillag feküdne a fövenyen, olykor hínár takarja be őket gyengéden, hogy nyugodtan megpihenhessenek tajtékzó utazásuk után.*
4178. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2019-04-16 11:25:05
Üzenet elküldve: 2019-04-16 11:25:05
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő látképe//
*A kényszeredett mosoly tanúskodik róla, hogy érdeklődése félresiklik. Ralas terelné a témát, ám Zam nem hagyja annyiban.*
- Miért ne lenne érdekes meglátni olyasmit, ami mellett más elmegy?
*Sötét szemei kutatón keresnek valamit a férfi tekintetében, mosolya szelíd.*
- Szokatlan módját találtad meg az öröm forrásának, pusztán ezért kérdeztem vissza. Én még sosem nézegettem a köveket. Nem úgy, ahogy te. Érdekelne, melyiket találod szépnek. Mutathatnál majd néhányat.
*Fajának boncolgatását viszont Ralas nem ereszti el szó nélkül. A szakállas törpén elvigyorodik, de aztán a derű kihűl az arcán.*
- Többről van itt szó holmi külsőségeknél.
*Viszonozza a pillantást komolyan.*
- Mások vagyunk. Talán még nem érzed, de én is más vagyok, mint az ember nők. Nem jobb, nem rosszabb, de talán nehezen fogod megérteni, miért vagyok ilyen. És nem tudom, elfogadod-e valaha, ha egyszer igazán megismersz.
*Egymás mellé ülnek ismét, de közeledésére először úgy hiszi, elutasítást kap. Valami összeszorul gyomortájon. Összezavarja hát, hogy aztán mégis találkoznak ajkaik. A gyomortáji feszültségbe enyhe remegés vegyül, mit értetlenül érzékel. Aztán a vágy melege söpör végig rajta, Ralas ellenállhatatlanul vonzza magához. Azonban érzi, most távol van tőle, ezért erőt vesz magán, és elereszti ajkait. A férfi elégedett pillantása a sötét szemek sejlő izzásával találkozhat, ahogy eltávolodnak. Nem tudja, pontosan mi Ralas szándéka és mit érezhet, de úgy tűnik, messze esnek álláspontjaik egymástól. Ha úgy tetszik, a kalitka más-más falának döntik hátukat. Minthogy kapcsolatuk több síkon létezik, óhatatlan, hogy a munka, az üzlet szóba kerüljön, mely a legerősebb hatással van rájuk.*
- Mikor?
*Kérdez vissza csodálkozva.*
- Nem tervezek most sehova se menni konkrétan.
*A megengedő szavak mögött ellenérzéseket vél sejteni, s nem biztos benne, hogy nem születik egy nap ebből is ultimátum, ám reméli, az a nap mégsem jön el, mert abban már nem engedhet. Abból, ahogy Ralas a Sellővel kapcsolatos tárgyalásokról beszél, megint úgy érzi, őt szorítja háttérbe, s tulajdonképpen önmagát tekinti a Sellő élén állónak, aki a végső döntéseket hozza. Ha neki itt vannak a titkai, akkor neki ott van a Sellő. De talán ez így van jól. Kezdettől fogva ő viselte a nagyobb kockázatot az álomért, és az út előtt feltehetően kikéri majd a véleményét. Komoly arckifejezése feloldódik egy halvány mosolyban.*
- A tárgyalásokra tehát te szeretnél menni. Jól van, azért remélem, közös állásponton leszünk. Míg távol leszel, gondoskodom a Sellőről. Mikor pedig itt vagy, akkor rólad is.
*Mosolya szélesedik kissé. Különösen érinti a gyermek kifejezés, és a kézfogás bensőségessége, de igyekszik palástolni zavarát. Ő is kezdi érezni a hátát jólesőn simogató napsugarakat. A biztatásra aztán sóhajt egyet, válla fölött, a csuklya takarásából kiles a horizontra, majd Ralasra fordítja tekintetét.*
- Olyan vagy, mint a tenger. A felszínen nyitott és ragyogó, vállán cipeli a súlyos hajókat, befogad és éltet számtalanféle lényt. Erős, mégis érzelmes, mikor szelíden simogatja a fövenyt, s puhán áthalad rajta bármi. Emellett mély, s a mélységben elfeledett, korhadó roncsokat őriz.
*Egy pillanatnyi szünetet tart, mielőtt folytatja.*
- Én… én viszont a parti homok vagyok. Puha és melengető. Idomulok a környezeti hatásokhoz, átrendeződöm aszerint, hogy épp a szél hord a dűnére vagy a hullámok simítanak el. Vegyülök a tengerrel, együtt csillogok vele, ám végül mindig megmarad a különbözőség, s a víz jobban megérzi a homokszemek durva felszínét.
*Megsimogatja ujjaival a férfi kezeit.*
- Nem tudom, mit vársz pontosan tőlem. És magadtól. Fontos vagy nekem, boldognak szeretnélek látni. De nem tudom, milyen boldog lehet a víz a homokkal.
//A kikötő látképe//
*A kényszeredett mosoly tanúskodik róla, hogy érdeklődése félresiklik. Ralas terelné a témát, ám Zam nem hagyja annyiban.*
- Miért ne lenne érdekes meglátni olyasmit, ami mellett más elmegy?
*Sötét szemei kutatón keresnek valamit a férfi tekintetében, mosolya szelíd.*
- Szokatlan módját találtad meg az öröm forrásának, pusztán ezért kérdeztem vissza. Én még sosem nézegettem a köveket. Nem úgy, ahogy te. Érdekelne, melyiket találod szépnek. Mutathatnál majd néhányat.
*Fajának boncolgatását viszont Ralas nem ereszti el szó nélkül. A szakállas törpén elvigyorodik, de aztán a derű kihűl az arcán.*
- Többről van itt szó holmi külsőségeknél.
*Viszonozza a pillantást komolyan.*
- Mások vagyunk. Talán még nem érzed, de én is más vagyok, mint az ember nők. Nem jobb, nem rosszabb, de talán nehezen fogod megérteni, miért vagyok ilyen. És nem tudom, elfogadod-e valaha, ha egyszer igazán megismersz.
*Egymás mellé ülnek ismét, de közeledésére először úgy hiszi, elutasítást kap. Valami összeszorul gyomortájon. Összezavarja hát, hogy aztán mégis találkoznak ajkaik. A gyomortáji feszültségbe enyhe remegés vegyül, mit értetlenül érzékel. Aztán a vágy melege söpör végig rajta, Ralas ellenállhatatlanul vonzza magához. Azonban érzi, most távol van tőle, ezért erőt vesz magán, és elereszti ajkait. A férfi elégedett pillantása a sötét szemek sejlő izzásával találkozhat, ahogy eltávolodnak. Nem tudja, pontosan mi Ralas szándéka és mit érezhet, de úgy tűnik, messze esnek álláspontjaik egymástól. Ha úgy tetszik, a kalitka más-más falának döntik hátukat. Minthogy kapcsolatuk több síkon létezik, óhatatlan, hogy a munka, az üzlet szóba kerüljön, mely a legerősebb hatással van rájuk.*
- Mikor?
*Kérdez vissza csodálkozva.*
- Nem tervezek most sehova se menni konkrétan.
*A megengedő szavak mögött ellenérzéseket vél sejteni, s nem biztos benne, hogy nem születik egy nap ebből is ultimátum, ám reméli, az a nap mégsem jön el, mert abban már nem engedhet. Abból, ahogy Ralas a Sellővel kapcsolatos tárgyalásokról beszél, megint úgy érzi, őt szorítja háttérbe, s tulajdonképpen önmagát tekinti a Sellő élén állónak, aki a végső döntéseket hozza. Ha neki itt vannak a titkai, akkor neki ott van a Sellő. De talán ez így van jól. Kezdettől fogva ő viselte a nagyobb kockázatot az álomért, és az út előtt feltehetően kikéri majd a véleményét. Komoly arckifejezése feloldódik egy halvány mosolyban.*
- A tárgyalásokra tehát te szeretnél menni. Jól van, azért remélem, közös állásponton leszünk. Míg távol leszel, gondoskodom a Sellőről. Mikor pedig itt vagy, akkor rólad is.
*Mosolya szélesedik kissé. Különösen érinti a gyermek kifejezés, és a kézfogás bensőségessége, de igyekszik palástolni zavarát. Ő is kezdi érezni a hátát jólesőn simogató napsugarakat. A biztatásra aztán sóhajt egyet, válla fölött, a csuklya takarásából kiles a horizontra, majd Ralasra fordítja tekintetét.*
- Olyan vagy, mint a tenger. A felszínen nyitott és ragyogó, vállán cipeli a súlyos hajókat, befogad és éltet számtalanféle lényt. Erős, mégis érzelmes, mikor szelíden simogatja a fövenyt, s puhán áthalad rajta bármi. Emellett mély, s a mélységben elfeledett, korhadó roncsokat őriz.
*Egy pillanatnyi szünetet tart, mielőtt folytatja.*
- Én… én viszont a parti homok vagyok. Puha és melengető. Idomulok a környezeti hatásokhoz, átrendeződöm aszerint, hogy épp a szél hord a dűnére vagy a hullámok simítanak el. Vegyülök a tengerrel, együtt csillogok vele, ám végül mindig megmarad a különbözőség, s a víz jobban megérzi a homokszemek durva felszínét.
*Megsimogatja ujjaival a férfi kezeit.*
- Nem tudom, mit vársz pontosan tőlem. És magadtól. Fontos vagy nekem, boldognak szeretnélek látni. De nem tudom, milyen boldog lehet a víz a homokkal.
4177. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2019-04-16 07:46:48
Üzenet elküldve: 2019-04-16 07:46:48
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő látképe//
- Nem keresem. *Sóhajt fel.* Nem is gyűjtöm, csak egyszerűen a természet különlegessége, egyszerű, mégis tündöklő, olykor elmerengek bennük. Rábukkanok, megnézem, aztán haladok tovább. *Vonja meg a vállát, egy kicsit el is szégyelli magát, hogy ilyen butaságokról beszél, mire kényszeredetten elmosolyodik.* Felejtsd el. Nem érdekes. *A pillanatnyi csend ismét kiharap az életből egy darabot, igaz, az idő, mint mindig megállni látszik, egyedül a madarak lomha röpte és a hullámok szelíd mozgása jelzi, hogy bizony, ha ólomlábakon is, de halad tovább. Tekintve, hogy közvetlenül Zam arcára néz, nem kerüli el a sötét momentum, mivel a lány ismét magát méltatja, mint annak idején korábban a lakásán. Nem tudja elkerülni a kérdést és nem is akarja, mert ismét érzi, ahogy a feszültség nő, a pillanat pedig röppen.*
- Miért kellene letagadnod? Sötételf, ember, elf, gnóm, hát nem mindegy? *Kérdezi csendesen a lány sötét szemeit fürkészve.* Soha nem tettem különbséget, s nem is tervezem, nekem Zammiria vagy, s nem "csak" egy sötételf. *Egy pillanatra elgondolkodik, aztán felsóhajt, szándékosan tereli humorosabb síkra a beszélgetést.* Azt mondjuk nem bánom, hogy nem szakállas törpe vagy... húzogatja fel szemöldökét huncutul... az sokkal körülményesebb lenne. *Húzódik ajka kissé közelebb füleihez, s a napfelkeltének hátat fordító mosoly, immár csak Zammiriára figyel. Érzi a szorítást kézfején, s a húzásnak engedve foglal helyet az iménti kövön, tekintetüket immár a part menti fövenynek fordítva. A távolban tisztán hallatszanak a móló szurkos falábai meg-megtörő hullámok. Akkor is a fövenyt fürkészi, mikor érzi a mozdulatot, mellyel arca Zam felé fordul. Engedi magát neki, s hosszan szívja be a lányt körbelengő virágillatot, miközben kissé fáradt és szomorú szemei a lányéba fúródnak. Mélán, mintegy varázslat alatt csóválja meg fejét:*
- Nem... *Suttogja.* Nem, köszönöm. Meg kell tanulnom enélkül, csak a gondolataimat és az időmet veszi el. *A csók édes és meleg, mint mindig, puha ajkak érintik egymást, s lehelet forrósága, az orron át távozó levegő hűvösségének keveredése, a már ismert összhatást kelti, bár ezúttal valahogy sokkal romantikusabb. A távolodó arcra rámosolyog, tisztán jelzi a tekintet, hogy jól esett neki a kezdeményezés, egy kicsit talán amolyan "na végre" szándékot is tükröznek a meghatározhatatlan színű szemek. Elégedetten domborítja hátát a nap melegének, miközben Zammiria mesélni kezd. Oly szeleteket tud meg a lány múltjáról, melyeket korábban még nem tudott. Wegtoren. Forró, tüzes, aranyszín és homok. Az egyik talán legkegyetlenebb város, miről hallott, s a lány onnan származna? Meglepetten kapja fel tekintetét.*
- Tudom. *Bólint némán, majd tovább figyel. Tisztában volt vele, hogy nem lesznek összenőve. Azt is tudta, hogy akadnak majd pillanatok, amikor a lány saját útját járja és neki ezt a szabadságot meg kell adnia. Azt is tudja, hogy ezalatt az utak alatt bármi megtörténhet, mégis szükséges, hogy megbízzon benne. Tiszta lappal indítottak ebbe pedig nem fér bele sem a féltékenység, sem pedig az aggodalom. Ők választották ezt az életet, jórészt egymástól függetlenül.*
- Igen. *Suttogja.* Mikor kell indulnod? *Kérdezi óvatosan, mintha már látná maga előtt a távozó lány alakját, amint utolsó intésének mozdulatát még a fák árnyéka vetíti vissza. Nem kérdez mást. Amihez nincs még köze, az jobb, ha az árnyék vetülete marad.* Tudom, hogy amit csinálsz az fontos és szükséges. Ebben nem akadályozhatlak, megbízom benned. *Bólint mélán.*
- Nekem is el kell majd mennem. Egyedül terveztem. Muszáj kiterjesztenem az üzletet, ehhez pedig tárgyalásokra van szükség. Mindketten úton leszünk, csak arra kell figyelnünk, hogy váltva tegyük meg. *Szinte fáj erről beszélnie, zsibongó mellkasából kiugrik a szív, jóllehet nem üzleti tárgyaláson vannak, mégis muszáj a száraz tényekről beszélni.* A Sellő közös gyermekünk... *Mondja puhán elmosolyodva.* Egyszerűen... nem hagyhatjuk egyedül. *Vonja meg a vállát.* Folytasd... *Jelzi, s ha van még mit mesélni a lánynak magáról, függetlenül attól, hogy két keze immár átnyúlva a lányét keresi, s ha teheti, belekapaszkodik ujjaival, tovább figyel.*
//A kikötő látképe//
- Nem keresem. *Sóhajt fel.* Nem is gyűjtöm, csak egyszerűen a természet különlegessége, egyszerű, mégis tündöklő, olykor elmerengek bennük. Rábukkanok, megnézem, aztán haladok tovább. *Vonja meg a vállát, egy kicsit el is szégyelli magát, hogy ilyen butaságokról beszél, mire kényszeredetten elmosolyodik.* Felejtsd el. Nem érdekes. *A pillanatnyi csend ismét kiharap az életből egy darabot, igaz, az idő, mint mindig megállni látszik, egyedül a madarak lomha röpte és a hullámok szelíd mozgása jelzi, hogy bizony, ha ólomlábakon is, de halad tovább. Tekintve, hogy közvetlenül Zam arcára néz, nem kerüli el a sötét momentum, mivel a lány ismét magát méltatja, mint annak idején korábban a lakásán. Nem tudja elkerülni a kérdést és nem is akarja, mert ismét érzi, ahogy a feszültség nő, a pillanat pedig röppen.*
- Miért kellene letagadnod? Sötételf, ember, elf, gnóm, hát nem mindegy? *Kérdezi csendesen a lány sötét szemeit fürkészve.* Soha nem tettem különbséget, s nem is tervezem, nekem Zammiria vagy, s nem "csak" egy sötételf. *Egy pillanatra elgondolkodik, aztán felsóhajt, szándékosan tereli humorosabb síkra a beszélgetést.* Azt mondjuk nem bánom, hogy nem szakállas törpe vagy... húzogatja fel szemöldökét huncutul... az sokkal körülményesebb lenne. *Húzódik ajka kissé közelebb füleihez, s a napfelkeltének hátat fordító mosoly, immár csak Zammiriára figyel. Érzi a szorítást kézfején, s a húzásnak engedve foglal helyet az iménti kövön, tekintetüket immár a part menti fövenynek fordítva. A távolban tisztán hallatszanak a móló szurkos falábai meg-megtörő hullámok. Akkor is a fövenyt fürkészi, mikor érzi a mozdulatot, mellyel arca Zam felé fordul. Engedi magát neki, s hosszan szívja be a lányt körbelengő virágillatot, miközben kissé fáradt és szomorú szemei a lányéba fúródnak. Mélán, mintegy varázslat alatt csóválja meg fejét:*
- Nem... *Suttogja.* Nem, köszönöm. Meg kell tanulnom enélkül, csak a gondolataimat és az időmet veszi el. *A csók édes és meleg, mint mindig, puha ajkak érintik egymást, s lehelet forrósága, az orron át távozó levegő hűvösségének keveredése, a már ismert összhatást kelti, bár ezúttal valahogy sokkal romantikusabb. A távolodó arcra rámosolyog, tisztán jelzi a tekintet, hogy jól esett neki a kezdeményezés, egy kicsit talán amolyan "na végre" szándékot is tükröznek a meghatározhatatlan színű szemek. Elégedetten domborítja hátát a nap melegének, miközben Zammiria mesélni kezd. Oly szeleteket tud meg a lány múltjáról, melyeket korábban még nem tudott. Wegtoren. Forró, tüzes, aranyszín és homok. Az egyik talán legkegyetlenebb város, miről hallott, s a lány onnan származna? Meglepetten kapja fel tekintetét.*
- Tudom. *Bólint némán, majd tovább figyel. Tisztában volt vele, hogy nem lesznek összenőve. Azt is tudta, hogy akadnak majd pillanatok, amikor a lány saját útját járja és neki ezt a szabadságot meg kell adnia. Azt is tudja, hogy ezalatt az utak alatt bármi megtörténhet, mégis szükséges, hogy megbízzon benne. Tiszta lappal indítottak ebbe pedig nem fér bele sem a féltékenység, sem pedig az aggodalom. Ők választották ezt az életet, jórészt egymástól függetlenül.*
- Igen. *Suttogja.* Mikor kell indulnod? *Kérdezi óvatosan, mintha már látná maga előtt a távozó lány alakját, amint utolsó intésének mozdulatát még a fák árnyéka vetíti vissza. Nem kérdez mást. Amihez nincs még köze, az jobb, ha az árnyék vetülete marad.* Tudom, hogy amit csinálsz az fontos és szükséges. Ebben nem akadályozhatlak, megbízom benned. *Bólint mélán.*
- Nekem is el kell majd mennem. Egyedül terveztem. Muszáj kiterjesztenem az üzletet, ehhez pedig tárgyalásokra van szükség. Mindketten úton leszünk, csak arra kell figyelnünk, hogy váltva tegyük meg. *Szinte fáj erről beszélnie, zsibongó mellkasából kiugrik a szív, jóllehet nem üzleti tárgyaláson vannak, mégis muszáj a száraz tényekről beszélni.* A Sellő közös gyermekünk... *Mondja puhán elmosolyodva.* Egyszerűen... nem hagyhatjuk egyedül. *Vonja meg a vállát.* Folytasd... *Jelzi, s ha van még mit mesélni a lánynak magáról, függetlenül attól, hogy két keze immár átnyúlva a lányét keresi, s ha teheti, belekapaszkodik ujjaival, tovább figyel.*
4176. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2019-04-15 21:39:30
Üzenet elküldve: 2019-04-15 21:39:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő látképe//
*Együtt kuncog saját szapulásán, nagylelküen átlép rajta, hogy igazságtalanságon alapszik, jobban esik a nevetés.*
- Kavicsok?
*Kérdez vissza elgondolkodón.*
- Kavicsokat szoktál keresgélni a parton?
*Szokatlan ötletnek találja, sosem foglalkozott az apróra zúzódott, csiszolódott kövek formájával vagy színével. Tekintete sebtiben végigsöpri a környező fövenyt, talál-e valami rendkívülit, de nem is igazán tudja, mit keressen.
A csendesen töltött percek később váratlanul szakadnak meg, mikor Ralas ráébred, miért is ritka szépség a napfelkelte csodálata Zam számára. Aggodalma túlzó persze, hiszen még csak némi kényelmetlenségről van szó, melyet némán tűrt volna érte, hogy örömet szerezen. Felmosolyog és felsandít a férfi arcára huncutul, az ő keze is keresi a másikét, hogy kissé megszorítsa. Puhán felel.*
- Semmi baj, hálás vagyok, hogy megosztottad velem. Ez sokat jelent nekem. Igen, valóban sötételf vagyok.
*Komorodik el és elfordítja a tekintetét.*
- Ezt nem tagadhatom le. Soha.
*Amint Ralas a gyerekkoráról kezd beszélni, ismét rátekint, ujjának cirógatását élvezi az arcán. A múlt fájdalmai sejlenek fel szavaiban, talán először mesél róluk, talán csak nem eleget, de láthatóan küzd még démonaival. Megint megszorítja a kezét. Lehalkítja a hangját.*
- Itt vagyok veled. Gyere, ülj le!
*Igyekszik visszaterelni a sziklára, maga pedig egyszerűen hátat fordít a tengernek, ellenkező irányban ül a magáéra, így mindketten kényelmesen, egymással szembenézve beszélgethetnek tovább. Ha erre Ralas kapható, akkor arcát érintve hajol hozzá szemből, egy kicsit hamarabb megállva, minthogy összeérnek. Puhán suttogja a szavakat neki.*
- Csak egy korty bor, ha elfogadod... az idegek megnyugtatására.
*Komolyan tekint a szemeibe. Nem játszik, nem színlel. Persze hatni kíván, de ezt szavakba is öntötte, miképp. S ez a csók, ha létrejön, nem is több most támogatása jelénél. Puha és meleg, de nem csábítónak szánja. S nem is annyira érzelmes tán, hogy felkavarja a lelket. Jobb szeretné azt most megnyugtatni. Hogy sikerül-e ebből bármi is, nem biztos persze. Lehet, hogy önnön fegyelme inog meg a hosszas várakozás utáni első csókban. Lehet, hogy Ralas nem is engedi az egészet. De leginkább arra számít mégis, hogy ajkaik találkoznak, majd némi idő után békében elválnak, Zam ujjai pedig simogatón csúszhatnak le a férfi arcáról, miközben tekintete az eredményt figyeli. Többé-kevésbé biztosan folytatódik a beszélgetés is.*
- Wegtorenből érkeztem. A tengeren át, múlt nyáron. Egy szabómester keze alatt dolgoztam, tőle tanultam a szakmát. És sok mást is.
*Ralas szemeibe néz.*
- Tudod, hogy nem csupán ezzel foglalkozom. Hiszen első találkozásunkkor utaltam rá. És északra sem új szabásminták vagy a tharg csipkeverők miatt mentem el.
*Ralas talán álmodozó és olykor meggondolatlan, de már többször bizonyította, hogy nagyon intelligens. Hiszen maga számolt be Ceale-ről, hogy szeretné, ha találkoznának, és tényszerű információkat hozott, valamint a Sellő előtt felvetett szabóság kapcsán is a titkos ügyletek szóba kerültek a részéről.*
- Információszerzéssel és kapcsolatrendszer építésével is foglalkozom. Ez nagy diszkréciót kíván. Olykor el kell mennem hosszabb-rövidebb időre emiatt. Míg üzlettársként beszéltünk erről, úgy tűnt, megérted és elfogadod. Ez még mindig így van?
*Fürkészi a férfi arcát, mert nem elégszik meg a puszta szavakkal. Senkinek nem használ, ha megpróbálja elhitetni, hogy a titkolózás nem zavaró.*
A hozzászólás írója (Zammiria Rykoven) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.15 21:42:51
//A kikötő látképe//
*Együtt kuncog saját szapulásán, nagylelküen átlép rajta, hogy igazságtalanságon alapszik, jobban esik a nevetés.*
- Kavicsok?
*Kérdez vissza elgondolkodón.*
- Kavicsokat szoktál keresgélni a parton?
*Szokatlan ötletnek találja, sosem foglalkozott az apróra zúzódott, csiszolódott kövek formájával vagy színével. Tekintete sebtiben végigsöpri a környező fövenyt, talál-e valami rendkívülit, de nem is igazán tudja, mit keressen.
A csendesen töltött percek később váratlanul szakadnak meg, mikor Ralas ráébred, miért is ritka szépség a napfelkelte csodálata Zam számára. Aggodalma túlzó persze, hiszen még csak némi kényelmetlenségről van szó, melyet némán tűrt volna érte, hogy örömet szerezen. Felmosolyog és felsandít a férfi arcára huncutul, az ő keze is keresi a másikét, hogy kissé megszorítsa. Puhán felel.*
- Semmi baj, hálás vagyok, hogy megosztottad velem. Ez sokat jelent nekem. Igen, valóban sötételf vagyok.
*Komorodik el és elfordítja a tekintetét.*
- Ezt nem tagadhatom le. Soha.
*Amint Ralas a gyerekkoráról kezd beszélni, ismét rátekint, ujjának cirógatását élvezi az arcán. A múlt fájdalmai sejlenek fel szavaiban, talán először mesél róluk, talán csak nem eleget, de láthatóan küzd még démonaival. Megint megszorítja a kezét. Lehalkítja a hangját.*
- Itt vagyok veled. Gyere, ülj le!
*Igyekszik visszaterelni a sziklára, maga pedig egyszerűen hátat fordít a tengernek, ellenkező irányban ül a magáéra, így mindketten kényelmesen, egymással szembenézve beszélgethetnek tovább. Ha erre Ralas kapható, akkor arcát érintve hajol hozzá szemből, egy kicsit hamarabb megállva, minthogy összeérnek. Puhán suttogja a szavakat neki.*
- Csak egy korty bor, ha elfogadod... az idegek megnyugtatására.
*Komolyan tekint a szemeibe. Nem játszik, nem színlel. Persze hatni kíván, de ezt szavakba is öntötte, miképp. S ez a csók, ha létrejön, nem is több most támogatása jelénél. Puha és meleg, de nem csábítónak szánja. S nem is annyira érzelmes tán, hogy felkavarja a lelket. Jobb szeretné azt most megnyugtatni. Hogy sikerül-e ebből bármi is, nem biztos persze. Lehet, hogy önnön fegyelme inog meg a hosszas várakozás utáni első csókban. Lehet, hogy Ralas nem is engedi az egészet. De leginkább arra számít mégis, hogy ajkaik találkoznak, majd némi idő után békében elválnak, Zam ujjai pedig simogatón csúszhatnak le a férfi arcáról, miközben tekintete az eredményt figyeli. Többé-kevésbé biztosan folytatódik a beszélgetés is.*
- Wegtorenből érkeztem. A tengeren át, múlt nyáron. Egy szabómester keze alatt dolgoztam, tőle tanultam a szakmát. És sok mást is.
*Ralas szemeibe néz.*
- Tudod, hogy nem csupán ezzel foglalkozom. Hiszen első találkozásunkkor utaltam rá. És északra sem új szabásminták vagy a tharg csipkeverők miatt mentem el.
*Ralas talán álmodozó és olykor meggondolatlan, de már többször bizonyította, hogy nagyon intelligens. Hiszen maga számolt be Ceale-ről, hogy szeretné, ha találkoznának, és tényszerű információkat hozott, valamint a Sellő előtt felvetett szabóság kapcsán is a titkos ügyletek szóba kerültek a részéről.*
- Információszerzéssel és kapcsolatrendszer építésével is foglalkozom. Ez nagy diszkréciót kíván. Olykor el kell mennem hosszabb-rövidebb időre emiatt. Míg üzlettársként beszéltünk erről, úgy tűnt, megérted és elfogadod. Ez még mindig így van?
*Fürkészi a férfi arcát, mert nem elégszik meg a puszta szavakkal. Senkinek nem használ, ha megpróbálja elhitetni, hogy a titkolózás nem zavaró.*
A hozzászólás írója (Zammiria Rykoven) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.15 21:42:51
4175. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2019-04-15 19:39:00
Üzenet elküldve: 2019-04-15 19:39:00
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő látképe//
*A kósza csendbe, csak a néha-néha haját felborzoló szél fuvallata, s a levegőben méltósággal úszó sirályok egy-egy vijjogása szól bele. A tenger lassan elterül, olykor a part felé nyújtózik, majd vissza, s mintha inkább a felkelő nap fénye felé húzódna, hogy hátát melengesse kedvesen. Előbb csak a narancsszín jelenik meg, egy apró fénypászmában adja meg a jelet a többinek. Mellé lassan tojássárgája kúszik, s a sárga többi árnyalatával vegyül. Terjedelmes korong jelenik meg a láthatáron, lassan, de biztosan felfelé törekszik, akárha apró lépcsőket venne lassan égi trónja felé. Kitárul a táj, s élettel telik meg, Ralas óvatosan fordítja tekintetét a napról Zam arca felé. Lehet lehunyt szemmel emeli tekintetét a szélbe, lehet összekapcsolódik a két szempár nem lehet tudni. Lágy mosoly, s újra a nap fénye, mígnem már ezer színárnyalatban tündöklik, énekel a tenger. Megannyi szinesztéziáját rebegi, s mellé ezüstgyöngyökkel hinti tele. Ha volna hangja napfelkeltének, vélhetően kórusban énekelnének a sugarak, a gyöngyök apró csengettyűnk hangjai, s a nap emelkedéséhez mély vonós húzná a talpalávalót. Ismét Zam felé fordul, s a látens kérésre csak halkan kuncog fel:*
- Mikor volt... nem kellett, most meg innád! *Rázza meg nevetve a fejét.* Tipikus nő. *Legyint aztán, s halkan kacag tovább, mert a pillanat romantikáját esze ágában sincs megtörni.*
- Ugye? Számtalanszor láttam már, olykor egészen érdekes kavicsokat mos ki a víz, amik, persze csak kavicsok, de... szépek azért. *Vonja meg mosolyogva a vállát, aztán az egyre erősödő nap fényében, ahogy Zam hátrahajtja a csuklyát, s hófehér hajába kap a szél lassan gondolat kúszik elméjébe...*
- Az egekre... hiszen a szemed! Zam... ne haragudj... *Pattan fel rögtön, s áll a lány elé, hogy a csuklyát visszahúzza a homlokáig. Úgyis marad, a lány előtt, két kezében tartva a csuklya két szélét, aggódó pillantásokkal méregetve, a sötéttel kiemelt sötétlő szempár mélységét.*
- Bocsáss meg... elfelejtettem... a sötételfek... *Kezdi zavartan, s igyekszik úgy állni, hogy a fényt kitakarja a lány elől.* Azt hittem csodás lesz, nekem nem sötételf vagy, hanem Zammiria. *Sóhajt lemondóan.* De valahogy mindig csak egy részletet ragadok ki az életemből, s nem gondolom végig, hogy ez másokra milyen hatással lehet.
*Magához hűen azonnal kezd önmarcangolásba, persze az aggódó tekintetén mit sem változtat, egyik keze lassan csúszik le a csuklya széléről, majd a lány kezét keresi.*
- Soha nem volt alkalmunk még rendesen beszélgetni, azt gondoltam talán itt lehetne az első. Ez... én vagyok. *Mutat hátra a láthatár közepén kúszó napra.*
- Egészen fiatal voltam, mikor erre jártam, de felnőtt fejemmel elfelejtettem. Nemrég fedeztem újra fel. *Vall színt.* Már emlékszem... *Simít végig Zam arcán fent lévő kezének hüvelykujjával.* mindig ide bújtam, mikor üldöztek. *Nevet fel egy kissé szomorúan.* Itt nem találtak rám. Az asszony sem, pedig, hogy keresett! *Kacag fel fájdalmasan.* Mint a tüzelő szukák. *Sziszegi fogai között, aztán csak fejéből rázza ki az ide nem illő gondolatokat.* Nem ezért jöttünk. *Sóhajt.* Inkább te beszélj... lehet mégis kellett volna az az ital. *Komorodik el, de ujja még mindig Zammiria márványszín bőrét simítja.*
//A kikötő látképe//
*A kósza csendbe, csak a néha-néha haját felborzoló szél fuvallata, s a levegőben méltósággal úszó sirályok egy-egy vijjogása szól bele. A tenger lassan elterül, olykor a part felé nyújtózik, majd vissza, s mintha inkább a felkelő nap fénye felé húzódna, hogy hátát melengesse kedvesen. Előbb csak a narancsszín jelenik meg, egy apró fénypászmában adja meg a jelet a többinek. Mellé lassan tojássárgája kúszik, s a sárga többi árnyalatával vegyül. Terjedelmes korong jelenik meg a láthatáron, lassan, de biztosan felfelé törekszik, akárha apró lépcsőket venne lassan égi trónja felé. Kitárul a táj, s élettel telik meg, Ralas óvatosan fordítja tekintetét a napról Zam arca felé. Lehet lehunyt szemmel emeli tekintetét a szélbe, lehet összekapcsolódik a két szempár nem lehet tudni. Lágy mosoly, s újra a nap fénye, mígnem már ezer színárnyalatban tündöklik, énekel a tenger. Megannyi szinesztéziáját rebegi, s mellé ezüstgyöngyökkel hinti tele. Ha volna hangja napfelkeltének, vélhetően kórusban énekelnének a sugarak, a gyöngyök apró csengettyűnk hangjai, s a nap emelkedéséhez mély vonós húzná a talpalávalót. Ismét Zam felé fordul, s a látens kérésre csak halkan kuncog fel:*
- Mikor volt... nem kellett, most meg innád! *Rázza meg nevetve a fejét.* Tipikus nő. *Legyint aztán, s halkan kacag tovább, mert a pillanat romantikáját esze ágában sincs megtörni.*
- Ugye? Számtalanszor láttam már, olykor egészen érdekes kavicsokat mos ki a víz, amik, persze csak kavicsok, de... szépek azért. *Vonja meg mosolyogva a vállát, aztán az egyre erősödő nap fényében, ahogy Zam hátrahajtja a csuklyát, s hófehér hajába kap a szél lassan gondolat kúszik elméjébe...*
- Az egekre... hiszen a szemed! Zam... ne haragudj... *Pattan fel rögtön, s áll a lány elé, hogy a csuklyát visszahúzza a homlokáig. Úgyis marad, a lány előtt, két kezében tartva a csuklya két szélét, aggódó pillantásokkal méregetve, a sötéttel kiemelt sötétlő szempár mélységét.*
- Bocsáss meg... elfelejtettem... a sötételfek... *Kezdi zavartan, s igyekszik úgy állni, hogy a fényt kitakarja a lány elől.* Azt hittem csodás lesz, nekem nem sötételf vagy, hanem Zammiria. *Sóhajt lemondóan.* De valahogy mindig csak egy részletet ragadok ki az életemből, s nem gondolom végig, hogy ez másokra milyen hatással lehet.
*Magához hűen azonnal kezd önmarcangolásba, persze az aggódó tekintetén mit sem változtat, egyik keze lassan csúszik le a csuklya széléről, majd a lány kezét keresi.*
- Soha nem volt alkalmunk még rendesen beszélgetni, azt gondoltam talán itt lehetne az első. Ez... én vagyok. *Mutat hátra a láthatár közepén kúszó napra.*
- Egészen fiatal voltam, mikor erre jártam, de felnőtt fejemmel elfelejtettem. Nemrég fedeztem újra fel. *Vall színt.* Már emlékszem... *Simít végig Zam arcán fent lévő kezének hüvelykujjával.* mindig ide bújtam, mikor üldöztek. *Nevet fel egy kissé szomorúan.* Itt nem találtak rám. Az asszony sem, pedig, hogy keresett! *Kacag fel fájdalmasan.* Mint a tüzelő szukák. *Sziszegi fogai között, aztán csak fejéből rázza ki az ide nem illő gondolatokat.* Nem ezért jöttünk. *Sóhajt.* Inkább te beszélj... lehet mégis kellett volna az az ital. *Komorodik el, de ujja még mindig Zammiria márványszín bőrét simítja.*
4174. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2019-04-15 16:31:11
Üzenet elküldve: 2019-04-15 16:31:11
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő látképe//
*Amennyire viharosan indult viszonyuk, oly csendes, óvatos, tán félszeg most kapcsolatuk körvonalazódása. Ralas említette, hogy ilyen érzései még nem voltak, s maga sem biztos benne, miként tekintsen rá, legalábbis amennyire Zam kivette a szavaiból. Elképzelhető, hogy ennél határozottabb elképzelése is van, csak tán a fogadtatásban nem volt biztos. Zam mindig is kinyilvánította függetlenségvágyát, ahogy azt is, hogy nem tűri, ha egy férfi birtokolni akarja. Simulékonyság és nyakasság furcsa keveréke, igyekszik puhasággal bevonni keménységét és a közös pontokat keresni az ellentétek helyett. Mindketten önszántukból beléptek az aranykalitkába, még keresik a helyüket benne, fél szemmel a másikat figyelve. Mivel eddig viszonylag nagy távolságot tartottak, súrlódás sem igazán volt közöttük.
Ahogy távolodnak a Sellőtől és köréjük borul a természet, majd kitágul a látóhatár, úgy olvad le apránként a hivatalosság álcája is róluk. A karolásban rásimuló kéz melegére válaszként Zam is aprót simít Ralas kézfején. Az érintések számára hosszan emléket hagynak bőrén, ott érzi akkor is őket, mikor eleresztik egymást. Ébredezik benne az elnyomott vonzalom, szíve gyorsabban jár, tekintetén, reakcióin egyre inkább kezd átsejleni a vágyakozó nő. Beszélgetésük még jelentéktelen, leginkább udvariassági körökből, már korábban elmondott szavakból áll. Az itallal kapcsolatos tréfán halkan nevet.*
- Pedig lehet, hogy nem bánnám. Most itt vagyok veled. Lehet, hogy jól esne nekem is.
*Aztán kiterül előttük a horizont végtelensége, s egy időre megtorpan, hogy megcsodálja. A csillagok már elhomályosultak, a színek élénkülnek, a távolságok képlékennyé válnak. A partot simogató hullámok ritmusa nyugalmat áraszt, köpönyegébe belekap a szél és megtáncoltatja, némi borzongást keltve benne.*
- Gyönyörű.
*Suttogja, talán csak saját magának. A szemle után követi Ralas iránymutatását. A homok süppedős kissé, de azért megbirkózik az egyensúllyal, míg elérnek Ralas kedvenc töprengő helyére. Vagy tán jobban mondva józanodásának színterére. Szolid mosollyal foglal helyet mellette és két kézzel emeli hátra a csuklyát a fejéről. Szinte azonnal meg is bánja, mert amint kiszabadulnak a holdfényű tincsek, ziláltan hullnak az arcába a megpördülő szélben. Némi rendezés után azonban kiegyeznek egymással, és Zam képes élvezni a várakozást. Ralasra pillant, a szemeiben tükröződő arany fényekre, kissé tán átszellemült arcára. Csendes mosollyal fordul aztán a látvány felé, megértette, hogy itt most ez a fontos. Kattogó elméjét azonban nehéz leállítania, elemző énje mohón szedi szét még az önmagáért való pillanatot is. Aztán egy kicsit mégis lassulni kezd, szívverése helyreáll a söprő moraj békéjében. A színek játéka betölti szemeit, a végtelenség szabadsága szinte magába szippantja. Aztán megpillantja a csipkés sziklákat, amint rendületlenül állnak ellen az elemeknek. Nyelnie kell egyet. Köpönyegét összehúzza magán kissé és fejét egyenesen tartva igyekszik belefeledkezni még egy kicsit a jelen csendjébe. Míg érzékeny, fáradt szemei bírják a fényerőt.*
A hozzászólás írója (Zammiria Rykoven) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.15 18:49:07
//A kikötő látképe//
*Amennyire viharosan indult viszonyuk, oly csendes, óvatos, tán félszeg most kapcsolatuk körvonalazódása. Ralas említette, hogy ilyen érzései még nem voltak, s maga sem biztos benne, miként tekintsen rá, legalábbis amennyire Zam kivette a szavaiból. Elképzelhető, hogy ennél határozottabb elképzelése is van, csak tán a fogadtatásban nem volt biztos. Zam mindig is kinyilvánította függetlenségvágyát, ahogy azt is, hogy nem tűri, ha egy férfi birtokolni akarja. Simulékonyság és nyakasság furcsa keveréke, igyekszik puhasággal bevonni keménységét és a közös pontokat keresni az ellentétek helyett. Mindketten önszántukból beléptek az aranykalitkába, még keresik a helyüket benne, fél szemmel a másikat figyelve. Mivel eddig viszonylag nagy távolságot tartottak, súrlódás sem igazán volt közöttük.
Ahogy távolodnak a Sellőtől és köréjük borul a természet, majd kitágul a látóhatár, úgy olvad le apránként a hivatalosság álcája is róluk. A karolásban rásimuló kéz melegére válaszként Zam is aprót simít Ralas kézfején. Az érintések számára hosszan emléket hagynak bőrén, ott érzi akkor is őket, mikor eleresztik egymást. Ébredezik benne az elnyomott vonzalom, szíve gyorsabban jár, tekintetén, reakcióin egyre inkább kezd átsejleni a vágyakozó nő. Beszélgetésük még jelentéktelen, leginkább udvariassági körökből, már korábban elmondott szavakból áll. Az itallal kapcsolatos tréfán halkan nevet.*
- Pedig lehet, hogy nem bánnám. Most itt vagyok veled. Lehet, hogy jól esne nekem is.
*Aztán kiterül előttük a horizont végtelensége, s egy időre megtorpan, hogy megcsodálja. A csillagok már elhomályosultak, a színek élénkülnek, a távolságok képlékennyé válnak. A partot simogató hullámok ritmusa nyugalmat áraszt, köpönyegébe belekap a szél és megtáncoltatja, némi borzongást keltve benne.*
- Gyönyörű.
*Suttogja, talán csak saját magának. A szemle után követi Ralas iránymutatását. A homok süppedős kissé, de azért megbirkózik az egyensúllyal, míg elérnek Ralas kedvenc töprengő helyére. Vagy tán jobban mondva józanodásának színterére. Szolid mosollyal foglal helyet mellette és két kézzel emeli hátra a csuklyát a fejéről. Szinte azonnal meg is bánja, mert amint kiszabadulnak a holdfényű tincsek, ziláltan hullnak az arcába a megpördülő szélben. Némi rendezés után azonban kiegyeznek egymással, és Zam képes élvezni a várakozást. Ralasra pillant, a szemeiben tükröződő arany fényekre, kissé tán átszellemült arcára. Csendes mosollyal fordul aztán a látvány felé, megértette, hogy itt most ez a fontos. Kattogó elméjét azonban nehéz leállítania, elemző énje mohón szedi szét még az önmagáért való pillanatot is. Aztán egy kicsit mégis lassulni kezd, szívverése helyreáll a söprő moraj békéjében. A színek játéka betölti szemeit, a végtelenség szabadsága szinte magába szippantja. Aztán megpillantja a csipkés sziklákat, amint rendületlenül állnak ellen az elemeknek. Nyelnie kell egyet. Köpönyegét összehúzza magán kissé és fejét egyenesen tartva igyekszik belefeledkezni még egy kicsit a jelen csendjébe. Míg érzékeny, fáradt szemei bírják a fényerőt.*
A hozzászólás írója (Zammiria Rykoven) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.15 18:49:07
4173. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2019-04-15 14:39:46
Üzenet elküldve: 2019-04-15 14:39:46
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 520
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő látképe//
*A kikötő ezen területe harsányan zöld és eldugott. Persze, nem annyira, mint majd néhány hat múlva lesz, ettől függetlenül a part menti fövenyen megtelepedő növényzet dús és burjánzó. Az apró ösvény melyen haladnak nem túl nagy, de egymás mögött haladva férnek csak el, s a kikötő felé vezető út végleg bezárul mögöttük. Homokos talajon járnak, melyet csak néha szakít meg egy-egy szikla, persze a folyó menti homokhoz képest ez még mindig inkább összefüggő földnek tűnik.*
- Betartom a szabályokat. Értem miért vannak. *Mosolyodik el, hogy megnyugtassa a lányt, ezúttal tényleg semmilyen hátsó szándéka nem volt sem az elengedéssel, sem pedig a távolságtartással kapcsolatosan. Csendesen bólint, a nőiességre szánt megjegyzésre nem válaszol, egyértelmű, hogy így gondolja, így további megerősítést nem lát szükségesnek ezzel kapcsolatosan. Kissé szélesedik az ösvény, ezért lassan felzárkózik a lány mellé.*
- Ezt már megbeszéltük. Menned kellett, hát mentél, aztán most itt vagy. *Fordul szemeit a lányéba fúrva, s a simításra immár karját felajánlja ismét, tekintve, hogy valóban nem kell mitől tartaniuk.*
- Hidd el, nem jár erre senki. Nem kell tartanunk semmitől. *Mondja kedvesen, majd másik kezét is a talán belekarolt kézre helyezi.*
- Tudom és kimondottan örülök neki. *Nevet fel kissé hangosabban.* Egy kissé kiütöttem magam a vége felé, talán a legjobb pillanatban érkeztetek.* Fogok is, ne aggódj. Előrenéz, majd megjegyzi.* Már tényleg nincs messze, csak néhány lépés és odaérünk. Az ital csak olykor ismerős, sohasem barát. Ehhez tartom magam, most sincs nálam. *Engedi el hirtelen Zamot és látványosan megmotozza saját magát.* Látod?! Figyelek a biztonsági előírásokra. *Kuncog fel, aztán félrehajtja az utolsó benyúló bozótos ágait, mely kapcsán hirtelen egy tisztázott területre érnek. Öböl nyúlik be a szárazföldbe, néhol aranyló, néhol pedig szürkébb homok keveredik elterülve, amit csak olykor szakít meg egy-egy nagyobb szikla.*
- Az a kedvencem. *Mutat az egyikre, s affelé veszi az irányt Zammal. A tenger morajlása ezen a zárt területen hangosabb kissé, s a homokos fövenyt olykor meg-megnyaló hullámok kellemes ritmust diktálnak. Kristálytiszta kép, ami a felkelő nap fényében hátsó megvilágítást élvez, mert a távolban ébredő nap, méltóságteljesen bukkan ki a horizont mögül, hogy aranyló és ezüstpalásttal fedje be a tengert. Az ég tiszta, felhő nem látható, a tenger moraján kívül semmi nem hallható, talán csak a kisebb bozótosban élő szárnyas élővilág hangja.*
- Szeretek itt lenni. *Mondja csendesen, miután a sziklára leül, majd maga mellé mutat.* Ennek pont nekidől egy, az hasonlóan kényelmesnek tűnik, az lehet a tiéd a műsorhoz. *Szusszan fel nevetve.* Már kezdődik. *Mutat a távolba, s valóban, a napfelkelte tudata átveszi a valóságot a kikötőben, ezen a helyen szinte semmi másra nem lehet koncentrálni, csak arra, s a messzi távolban ringó hajókra, mik talán szintén pont erre vártak.*
//A kikötő látképe//
*A kikötő ezen területe harsányan zöld és eldugott. Persze, nem annyira, mint majd néhány hat múlva lesz, ettől függetlenül a part menti fövenyen megtelepedő növényzet dús és burjánzó. Az apró ösvény melyen haladnak nem túl nagy, de egymás mögött haladva férnek csak el, s a kikötő felé vezető út végleg bezárul mögöttük. Homokos talajon járnak, melyet csak néha szakít meg egy-egy szikla, persze a folyó menti homokhoz képest ez még mindig inkább összefüggő földnek tűnik.*
- Betartom a szabályokat. Értem miért vannak. *Mosolyodik el, hogy megnyugtassa a lányt, ezúttal tényleg semmilyen hátsó szándéka nem volt sem az elengedéssel, sem pedig a távolságtartással kapcsolatosan. Csendesen bólint, a nőiességre szánt megjegyzésre nem válaszol, egyértelmű, hogy így gondolja, így további megerősítést nem lát szükségesnek ezzel kapcsolatosan. Kissé szélesedik az ösvény, ezért lassan felzárkózik a lány mellé.*
- Ezt már megbeszéltük. Menned kellett, hát mentél, aztán most itt vagy. *Fordul szemeit a lányéba fúrva, s a simításra immár karját felajánlja ismét, tekintve, hogy valóban nem kell mitől tartaniuk.*
- Hidd el, nem jár erre senki. Nem kell tartanunk semmitől. *Mondja kedvesen, majd másik kezét is a talán belekarolt kézre helyezi.*
- Tudom és kimondottan örülök neki. *Nevet fel kissé hangosabban.* Egy kissé kiütöttem magam a vége felé, talán a legjobb pillanatban érkeztetek.* Fogok is, ne aggódj. Előrenéz, majd megjegyzi.* Már tényleg nincs messze, csak néhány lépés és odaérünk. Az ital csak olykor ismerős, sohasem barát. Ehhez tartom magam, most sincs nálam. *Engedi el hirtelen Zamot és látványosan megmotozza saját magát.* Látod?! Figyelek a biztonsági előírásokra. *Kuncog fel, aztán félrehajtja az utolsó benyúló bozótos ágait, mely kapcsán hirtelen egy tisztázott területre érnek. Öböl nyúlik be a szárazföldbe, néhol aranyló, néhol pedig szürkébb homok keveredik elterülve, amit csak olykor szakít meg egy-egy nagyobb szikla.*
- Az a kedvencem. *Mutat az egyikre, s affelé veszi az irányt Zammal. A tenger morajlása ezen a zárt területen hangosabb kissé, s a homokos fövenyt olykor meg-megnyaló hullámok kellemes ritmust diktálnak. Kristálytiszta kép, ami a felkelő nap fényében hátsó megvilágítást élvez, mert a távolban ébredő nap, méltóságteljesen bukkan ki a horizont mögül, hogy aranyló és ezüstpalásttal fedje be a tengert. Az ég tiszta, felhő nem látható, a tenger moraján kívül semmi nem hallható, talán csak a kisebb bozótosban élő szárnyas élővilág hangja.*
- Szeretek itt lenni. *Mondja csendesen, miután a sziklára leül, majd maga mellé mutat.* Ennek pont nekidől egy, az hasonlóan kényelmesnek tűnik, az lehet a tiéd a műsorhoz. *Szusszan fel nevetve.* Már kezdődik. *Mutat a távolba, s valóban, a napfelkelte tudata átveszi a valóságot a kikötőben, ezen a helyen szinte semmi másra nem lehet koncentrálni, csak arra, s a messzi távolban ringó hajókra, mik talán szintén pont erre vártak.*
4172. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2019-04-15 11:13:28
Üzenet elküldve: 2019-04-15 11:13:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő látképe//
*Talán túlságosan óvatos, talán kissé zavart is. Keverednek fejében a szerepek, nehéz összeegyeztetnie őket. Ralas az érzelmes nőt próbálja előhúzni belőle, a leginkább elhanyagoltat, a leginkább elnyomottat. A legsebezhetőbbet. A szilárd, összeszedett üzletasszony szigorú ellenőrzés alatt szeretné tartani a kapcsolatot, nehezen bukik alá, tán meg is sérti az érzelmes férfit Ralasban.*
- Nem tudom.
*Felel enyhültebben, nem látott vagy hallott semmi konkrét dolgot, ami indokolná nyugtalanságát. Mikor a férfi ellép mellőle, először rászorít a karjára ellenkezése jeleként, de úgy érzi, el kell engednie, mert Ralas így akarja. Máris hiányozni kezd melegsége, s megenged egy gyengédebb pillantást felé.*
- Azért néha lehetsz az. Én is nő vagyok.
*Mosolyog engesztelőn. Elgondolkodón hallgatja és hozzágondolja a férfi hányatott időszakának apró mozzanatait.*
- Sajnálom, hogy olyan hosszú időre magadra hagytalak...
*Simítja meg a karját egy alkalmas pillanatban. Itt már tényleg nehezebb kilesni őket, legalábbis észrevétlenül, kezd oldottabban viselkedni. Másfelől persze az elhagyatottság veszélyes is, ezért éberségéből nem ad lejjebb.*
- Tudom, mennyire fontos neked a mulató, és mennyire megterhelő a vezetése. De most már támaszkodhatsz rám is, nem kell egyedül megbirkóznod vele.
*Bujkál ő is a szűkebb, vadregényesebb ösvényen, miközben hangjában melegséggel beszél.*
- Ha pedig mégis úgy érzed, inni szeretnél, szólj és veled leszek...
*Megállítja Ralast és megsimogatja gyengéden az arcát, miközben a szemeibe nézve suttog.*
- Vigyáznod kell magadra, sokan függnek tőled. Nekem is szükségem van rád.
*Némi zavarral ereszti el aztán. Közel lehetnek már a célhoz és egyre világosodik, igyekszik nem fennakadni az ágak-bogak között, ahogy haladnak tovább. Kíváncsi, mi várja őket. Többféle értelemben is.*
//A kikötő látképe//
*Talán túlságosan óvatos, talán kissé zavart is. Keverednek fejében a szerepek, nehéz összeegyeztetnie őket. Ralas az érzelmes nőt próbálja előhúzni belőle, a leginkább elhanyagoltat, a leginkább elnyomottat. A legsebezhetőbbet. A szilárd, összeszedett üzletasszony szigorú ellenőrzés alatt szeretné tartani a kapcsolatot, nehezen bukik alá, tán meg is sérti az érzelmes férfit Ralasban.*
- Nem tudom.
*Felel enyhültebben, nem látott vagy hallott semmi konkrét dolgot, ami indokolná nyugtalanságát. Mikor a férfi ellép mellőle, először rászorít a karjára ellenkezése jeleként, de úgy érzi, el kell engednie, mert Ralas így akarja. Máris hiányozni kezd melegsége, s megenged egy gyengédebb pillantást felé.*
- Azért néha lehetsz az. Én is nő vagyok.
*Mosolyog engesztelőn. Elgondolkodón hallgatja és hozzágondolja a férfi hányatott időszakának apró mozzanatait.*
- Sajnálom, hogy olyan hosszú időre magadra hagytalak...
*Simítja meg a karját egy alkalmas pillanatban. Itt már tényleg nehezebb kilesni őket, legalábbis észrevétlenül, kezd oldottabban viselkedni. Másfelől persze az elhagyatottság veszélyes is, ezért éberségéből nem ad lejjebb.*
- Tudom, mennyire fontos neked a mulató, és mennyire megterhelő a vezetése. De most már támaszkodhatsz rám is, nem kell egyedül megbirkóznod vele.
*Bujkál ő is a szűkebb, vadregényesebb ösvényen, miközben hangjában melegséggel beszél.*
- Ha pedig mégis úgy érzed, inni szeretnél, szólj és veled leszek...
*Megállítja Ralast és megsimogatja gyengéden az arcát, miközben a szemeibe nézve suttog.*
- Vigyáznod kell magadra, sokan függnek tőled. Nekem is szükségem van rád.
*Némi zavarral ereszti el aztán. Közel lehetnek már a célhoz és egyre világosodik, igyekszik nem fennakadni az ágak-bogak között, ahogy haladnak tovább. Kíváncsi, mi várja őket. Többféle értelemben is.*
4171. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2019-04-08 19:20:20
Üzenet elküldve: 2019-04-08 19:20:20
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
*Erőteljes léptek koppannak a mólón, s szemei máris a távolt fürkészik egy-egy érkező hajó után. Több is akad, mely most fut ki, azonban a legtöbb terhet szállít, ott hely csupán a legénységnek van, másnak nincs. Nem csalódott, mi késik nem múlik, egyébként sem biztos, hogy az éjszaka közepén kellene felmerészkednie egy hajóra, így léptei inkább a világítótorony felé indulnak. Talán már járt itt, talán nem. Oly régen volt mikor megérkezett, hogy idejét sem tudja már. Sem a város, sem a környező területek nem adtak számára semmit, csak Kaiykot. Ezzel elégedett, jó érzések támadnak lelkében, mikor a lányra gondol. Nincs tisztában ezek jelentésével, de nem is akarja fejtegetni. Sokkal inkább koncentrál az előtte álló időre, mely talán kevés, talán sok, ezt csak az istenek tudnák megmondani, ha akarnák. Ortas beszélt már hozzájuk, gyakorlatilag egyfolytában velük beszél, társaság híján, azonban választ még sohasem kapott, jóllehet nem is várta azt. Nem méltó rá. Egyszer megtelik az üresség, egyszer majd le benne is valami, mire visszagondol, mibe kapaszkodik, most azonban csak a sarlója feszül jobb kezében, s számszeríja a hátán. Ez pont elegendő az eljövendő időszak átvészeléséhez.*
- Jövök már. Jövök. *Hogy kihez beszél, azt még maga sem tudja.*
- Jövök már. Jövök. *Hogy kihez beszél, azt még maga sem tudja.*
4170. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2019-04-04 14:27:56
Üzenet elküldve: 2019-04-04 14:27:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Hifeti//
*A fiatal elf, őszintén meglepődik amikor a többé kevésbé fajta-beli megszólítja. Alapvetően tudja, hogy a kikötő egy veszélyes környék, szóval idegenekkel szóba elegyedni nem egy megfontolt dolog, de az, hogy a másik kivénhedt csatalóhoz hasonlítja, miközben a legtöbb fajtája beli még gyerekként tekint rá, annyira meglepő fordulat, hogy elképzelése sincs mit kezdjen a helyzettel. Ujjaival idegesen dobol a combján miközben a szavakat keresi, hogy válaszolni tudjon. Már szinte tudja, hogy mit válaszoljon, mire a lovas a következő fordulathoz tereli. A gomba, melyről akkor se tudná, megmondani, hogy miféle, ha egy isten parancsolná azt, elég egyenes úton arra a következtetésre tereli, hogy a sötételf vagy bolond, vagy valamilyen narkotikum hatása alatt áll. Egyik lehetőség sem tűnik túl kecsegtetőnek, viszont ellentmondani valakinek aki egy elutasításra sértés ként is tekinthet, megfelelően rossz gondolatnak tűnik ahhoz, hogy ne legyen opció.*
-Egye fene, megihatunk valamit. Bár nem sok történetem van ami érdekes lehet számodra.*Bólint rá a számára ismeretlen hely meglátogatására. Lelke mélyén azért reménykedik, hogy valamilyen szolidabb kocsma az Sellő, de erős kétségei vannak efelől, újdonsült ismerősére pillantva.*
*A fiatal elf, őszintén meglepődik amikor a többé kevésbé fajta-beli megszólítja. Alapvetően tudja, hogy a kikötő egy veszélyes környék, szóval idegenekkel szóba elegyedni nem egy megfontolt dolog, de az, hogy a másik kivénhedt csatalóhoz hasonlítja, miközben a legtöbb fajtája beli még gyerekként tekint rá, annyira meglepő fordulat, hogy elképzelése sincs mit kezdjen a helyzettel. Ujjaival idegesen dobol a combján miközben a szavakat keresi, hogy válaszolni tudjon. Már szinte tudja, hogy mit válaszoljon, mire a lovas a következő fordulathoz tereli. A gomba, melyről akkor se tudná, megmondani, hogy miféle, ha egy isten parancsolná azt, elég egyenes úton arra a következtetésre tereli, hogy a sötételf vagy bolond, vagy valamilyen narkotikum hatása alatt áll. Egyik lehetőség sem tűnik túl kecsegtetőnek, viszont ellentmondani valakinek aki egy elutasításra sértés ként is tekinthet, megfelelően rossz gondolatnak tűnik ahhoz, hogy ne legyen opció.*
-Egye fene, megihatunk valamit. Bár nem sok történetem van ami érdekes lehet számodra.*Bólint rá a számára ismeretlen hely meglátogatására. Lelke mélyén azért reménykedik, hogy valamilyen szolidabb kocsma az Sellő, de erős kétségei vannak efelől, újdonsült ismerősére pillantva.*
4169. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2019-04-04 14:22:18
Üzenet elküldve: 2019-04-04 14:22:18
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 35
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 35
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
*A Világítótorony után úgy dönt, elindul Artheniorba és a Mágustoronyhoz. Nagy út vár rá, de már úgy is megtette egyszer, csak akkor megállt a Pegazus fogadóban. Minél hamarabb el akar érni Artheniorba, hogy az éjszakát ne valamelyik erdőségben töltse. Bár még azért van elég idő az este leszálltáig, de azért jobb elindulni korábban. Úgy gondolja, hogy jobb félni mint megijedni.*
A hozzászólás írója (Ewoulbert Nedrenrickge) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.04 14:26:48
A hozzászólás írója (Ewoulbert Nedrenrickge) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2019.04.04 14:26:48
4168. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2019-04-04 13:31:25
Üzenet elküldve: 2019-04-04 13:31:25
ÚJ
![>Grawok Hifeti [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/881_sotetelf_ferfi.jpg)
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 241
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 241
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Megfontolt
//Moer//
* A Hifeti fiú békésen lovagol a tengerparton. Talán már a világítótoronynál is feltűnt neki nem csak az ork, de egy másik idegen is. Akárhogyan történik, az elhagyatott területen nem szól rá, csupán a kirakodó hajók közelében ér az elf férfi mellé egy ló. Ha felnéz, akkor azt láthatja, hogy egy sötételf egyenesen őt nézi lefelé. És lyukas szalmakalapját megérintve köszön.*
-Üdvözlet, drága barátom! A ruhádból úgy látom, hozzám hasonlóan sok mindent megéltél már te is. Talán két ilyen kivénhedt csataló elüthetné együtt az időt.
Gyere, meghívlak egy italra a Sellőben! Kíváncsi vagyok a történeteidre. Egy pohár mellett kellemesebb a beszélgetés, mint állandóan felfelé nézni.
* Sokat mondóan elnéz a település belseje felé, ahol valamelyik utca a híres bordélyházhoz vezet. De még előbb elővesz a táskájából valamit.*
-Láttál már ilyet?
* Egy zölden világító gombát tart Grawok a kezében, amilyet eddig tudomása szerint nagyon kevesen láthattak.*
4167. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2019-04-04 02:21:48
Üzenet elküldve: 2019-04-04 02:21:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
*Az elf ruganyos léptekkel távolodik egész napos meditációjától, izmaiban még érzi a merevséget, de kapkodó tekintete már az este izgalmait kutatja. A kikötő sok izgalmat ígér, hiszen a világ valószínűleg legnagyobb kereskedelmi állomása, és az ilyen kivédhetetlenül rendelkezik mindenféle luxussal. Moer óvatosságra inti magát, ahogy teszi azt minden egyes este amikor a dokkok közelébe kerül. Elég élénken élnek benne a figyelmeztetések amiket az ideköltözésekor kapott, hogy mennyire vigyázzon a környező területtel, hiszen ahol pénz van ott megjelennek a különböző veszélyek, és az ilyesmit érdemesebb elkerülnie. Felületesen bár, de odafigyel a környezetére, miközben fokozatosan halad az épületek között. Kerülgeti az esti forgalmat, miközben viszonylagosan céltudatosnak mondható módon halad a lakónegyed felé.*
4166. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2019-03-31 09:46:28
Üzenet elküldve: 2019-03-31 09:46:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1853
OOC üzenetek: 355
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1853
OOC üzenetek: 355
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fodrok a víz tükrén//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Mikor a lány a fogaihoz kap Taitos csal megforgatja szemeit.*
-Na, megvannak?
*Kérdezi, ám koránt sem ilyen nagyszájú, mikor előkerül az a bizonyos pácolt zokni.*
-Jajj, nem!
*Arrébb ugrik.*
-Csak vicceltem, vicceltem!
*Szól még idejében, mielőtt a valószínűleg sokat ~Sok olyat, amiről nem akarok tudni.~ látott ruhadarabot a lány az arcába nyomná.*
-Perverznek hívhatsz, de biztosan nem egy zokni lesz az oka.
*A Sellőről ilyen részletekig nem is gondolkodott el. Valószínűleg az ő utas gúnyája sem jelentene egy belépőt oda.*
~Esetleg egy ezüstköpeny.~
*Letesz a dologról végül. Senkinek sem hiányzik, hogy a Kikötőben mellét verve bizonygassa, hogy ő mágus és márpedig engedjék be.*
-Jó lesz a Rumos.
*Sóhajt.*
-Viszont én rendelek, te utánam jössz be leülni. Ha már vernek addigra akkor tégy ahogy jónak látod. Legutóbb átvertem egy pár matrózt.
*Gyorsan el is meséli a történetet, nehogy simlisnek nézzék.*
-Na persze nem úgy, csak legutóbb két igazi hölgy jött be oda egyedül, azok a tengeri munkások meg láthatóan egy élvezetes estére vágytak.
*Nyomja meg az igazi szót kissé. Persze esélyes, hogy az idő és a borgőz feledtette az esetet, de ki tudhatja?*
-Kurvák meg mindenhol vannak, csak máshogy hívják őket. *Mosolyodik el.*
-De azért reménykedem, hogyha nem lapulevelet halászok a tengerből, akkor nem lesz szükségem rájuk.
*Persze az összes eddig életéből eltűnt nőalak aggodalomra adhat okot, amit viszont a Tina gondolatára feltörő melegség fed el végleg.*
-De neked bérelhetek egyet.
*Jegyzi meg ezután Taitos nagy örömmel nyugtázza, hogy rátapintott a lány érdeklődésikörére.*
~Gyíktetem, brr!~
*Látott ő már olyat, evett is, a patkányéval lehet egy helyen az élmény. Ekkor jönnek meg az egerek is. A lány érdeklődéséből valamicske Taitosra is átragad.*
-Olyan szőrösek?
*Kérdez rá. A pókokra gondol, de nem fejti ki.*
-És mit csinálsz ennyi tetemmel?
*Kicsit összezavarodik.*
-És az élőkkel? Miért jó megnézni ahogy szétesnek?
*Dőlnek belőle a kérdések. A növényeknél pedig úgy érzi már tudja is miről van szó.*
~Nekünk nincs is!~
*Esik le neki. Mondjuk az erdő közepén laknak, ahol egy délután alatt majdnem mindent találni lehet, de milyen jól nézne ki Synmirán egy kisebb-nagyobb kert.*
-Mit tudtál szerezni? Azért a tengeriekből van erre sok, nem?
*Kérdezi, hiszen ha a lány tud azokról mesélni, az Taitos kiolthatatlan tudásszomján is enyhíthet egy kupicányit.*
//Fodrok a víz tükrén//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Mikor a lány a fogaihoz kap Taitos csal megforgatja szemeit.*
-Na, megvannak?
*Kérdezi, ám koránt sem ilyen nagyszájú, mikor előkerül az a bizonyos pácolt zokni.*
-Jajj, nem!
*Arrébb ugrik.*
-Csak vicceltem, vicceltem!
*Szól még idejében, mielőtt a valószínűleg sokat ~Sok olyat, amiről nem akarok tudni.~ látott ruhadarabot a lány az arcába nyomná.*
-Perverznek hívhatsz, de biztosan nem egy zokni lesz az oka.
*A Sellőről ilyen részletekig nem is gondolkodott el. Valószínűleg az ő utas gúnyája sem jelentene egy belépőt oda.*
~Esetleg egy ezüstköpeny.~
*Letesz a dologról végül. Senkinek sem hiányzik, hogy a Kikötőben mellét verve bizonygassa, hogy ő mágus és márpedig engedjék be.*
-Jó lesz a Rumos.
*Sóhajt.*
-Viszont én rendelek, te utánam jössz be leülni. Ha már vernek addigra akkor tégy ahogy jónak látod. Legutóbb átvertem egy pár matrózt.
*Gyorsan el is meséli a történetet, nehogy simlisnek nézzék.*
-Na persze nem úgy, csak legutóbb két igazi hölgy jött be oda egyedül, azok a tengeri munkások meg láthatóan egy élvezetes estére vágytak.
*Nyomja meg az igazi szót kissé. Persze esélyes, hogy az idő és a borgőz feledtette az esetet, de ki tudhatja?*
-Kurvák meg mindenhol vannak, csak máshogy hívják őket. *Mosolyodik el.*
-De azért reménykedem, hogyha nem lapulevelet halászok a tengerből, akkor nem lesz szükségem rájuk.
*Persze az összes eddig életéből eltűnt nőalak aggodalomra adhat okot, amit viszont a Tina gondolatára feltörő melegség fed el végleg.*
-De neked bérelhetek egyet.
*Jegyzi meg ezután Taitos nagy örömmel nyugtázza, hogy rátapintott a lány érdeklődésikörére.*
~Gyíktetem, brr!~
*Látott ő már olyat, evett is, a patkányéval lehet egy helyen az élmény. Ekkor jönnek meg az egerek is. A lány érdeklődéséből valamicske Taitosra is átragad.*
-Olyan szőrösek?
*Kérdez rá. A pókokra gondol, de nem fejti ki.*
-És mit csinálsz ennyi tetemmel?
*Kicsit összezavarodik.*
-És az élőkkel? Miért jó megnézni ahogy szétesnek?
*Dőlnek belőle a kérdések. A növényeknél pedig úgy érzi már tudja is miről van szó.*
~Nekünk nincs is!~
*Esik le neki. Mondjuk az erdő közepén laknak, ahol egy délután alatt majdnem mindent találni lehet, de milyen jól nézne ki Synmirán egy kisebb-nagyobb kert.*
-Mit tudtál szerezni? Azért a tengeriekből van erre sok, nem?
*Kérdezi, hiszen ha a lány tud azokról mesélni, az Taitos kiolthatatlan tudásszomján is enyhíthet egy kupicányit.*
4165. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2019-03-27 19:52:11
Üzenet elküldve: 2019-03-27 19:52:11
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Társkeresés, Grawok//
*Aligha tartaná magát harcra edzettnek, de ezt az információt a világért sem osztaná meg újdonsült üzlettársával.*
-A felét előre.
*Nyújtja a kezét mosolyogva, hogy a férfi felsegíthesse a ló hátára. Feltételezi, hogy valami sötétebb ügyletről lehet szó, ha ekkora titkolódzás övezi a dolgot. Plusz bízhat benne, hogy a mélységi nem pillangónak nézi, hisz nem szokás ilyen pénzekkel dobálózni egy-egy menetért a dokkoknál.
Jobb opció híján a sötételf derekába kapaszkodik és nincs ellenére, hogy immáron lóháton közlekedhet.*
-Vannak barátaim a Kikötőben, ha becsapsz, hát pórul jársz.
*Duruzsol a férfi fülébe, majd jobbjával a kalapjához nyúl, nehogy levigye azt a menetszél. Nagyon kíváncsi a sötételf ajánlatára, na meg arra, mit tud belőle majd kihozni.*
*Aligha tartaná magát harcra edzettnek, de ezt az információt a világért sem osztaná meg újdonsült üzlettársával.*
-A felét előre.
*Nyújtja a kezét mosolyogva, hogy a férfi felsegíthesse a ló hátára. Feltételezi, hogy valami sötétebb ügyletről lehet szó, ha ekkora titkolódzás övezi a dolgot. Plusz bízhat benne, hogy a mélységi nem pillangónak nézi, hisz nem szokás ilyen pénzekkel dobálózni egy-egy menetért a dokkoknál.
Jobb opció híján a sötételf derekába kapaszkodik és nincs ellenére, hogy immáron lóháton közlekedhet.*
-Vannak barátaim a Kikötőben, ha becsapsz, hát pórul jársz.
*Duruzsol a férfi fülébe, majd jobbjával a kalapjához nyúl, nehogy levigye azt a menetszél. Nagyon kíváncsi a sötételf ajánlatára, na meg arra, mit tud belőle majd kihozni.*
4164. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2019-03-27 15:20:24
Üzenet elküldve: 2019-03-27 15:20:24
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 241
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 241
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Megfontolt
//Társkeresés, Milhen//
* Úgy tűnik alaposan felkelti az érdeklődést. És nem is véletlenül mondott ekkora összeget. Arcán gúnyos mosoly terül el az alkudozás hallatán.*
-Rendben! Legyen hatszáz! Ha meggyőzőn végzed el a munkád, akkor megkapod. De ez esetben ha csalódást keltesz, akkor könnyen leértékelem és hibás árúért csak a töredéket fizetem.
* Talán ekkora méretbeli különbségek mellett akkor sem lenne sokkal könnyebb dolga a tengerésznőnek, ha gyalogszerrel próbálna a férfi nagy lépésközzel eljutni a habokig. Ám indokolatlanul nem teszi lehetetlenné a vele tartást. Vigyáz a tempóra, hogy tartható legyen.*
-Pont egy ilyen alak kell nekem. Fogdmegnek nem fizetnék soha félezres fizetést. Nekem most egy harcra edzett társ kell. Vagyis hogy nem most. Készen kell állnod, és amikor eljön az idő, szólok. És a feladatot is elmondom.
De ne itt beszéljük meg a részleteket! Gyere, menjünk egy fogadóba! Meghívlak egy italra.
* A karját nyújtja, hogy felrántsa az ember nőt is a kanca hátára, ha nincs ellene, hogy a sétálásnál kicsit gyorsabban érjenek oda az új helyszínükre.*
-No, meg lovaglás közben is beszélgethetünk még...
* Ha nem látta volna az előbb négykézláb a földön, akkor is az lenne a meggyőződése, hogy egy nő Milhen helyében jó néven venné, ha végre arra alkalmas helyen felüdülhetne és rendbe szedhetné magát.
Bár lehet ez változni fog, miután alaposan végig nézte az alakját reménybeli új munkaadója. És elégedettség csillog a szemében a látottak után.*
4163. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2019-03-27 14:56:09
Üzenet elküldve: 2019-03-27 14:56:09
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Társkeresés, Grawok//
*Rég járt a Sellőben, ha még mindig a Patkányok fennhatósága alá tartozik, tán jobb is elkerülni. Utóbbinak kiderítése azonban még várat magára, mert egy fehérhajú mélységi hím kanyarítja elé lovát, kizárólagosan neki címezve a mondanivalóját.*
-Egy ilyen valakire?
*Szűkűl össze a tekintete, ahogy a lovával utját álló sötételf arcár fürkészi, keze pedig a kard markolatára téved. Az arany említésére azonban hamar elengedi, szeme pedig izgatottan felcsillan.*
-Hatszáz.
*Vágja rá élből, arcán pedig barátságos mosoly terül szét.*
-Mi a feladat? Ha azokat a ládákat kellene felpakolni akkor...
*Siklik tekintete a felpakolásr váró ládákra a mólón, keze pedig a karcsú derekakra, jelezve, hogy ilyen esetben ne számítson rá. Tekintetével követi a lovast, ahogy belegázol a vízbe és a vérvörössé váló víz sem kerüli el figyelmét.*
-Szóval mi lenne a munka?
~Meggyőzni valakit? Esetleg elcsenni egy erszényt vagy levelet? Netán eltüntetni egy holttestet?~ *Ez utóbbi ötlet egyáltalán nem lenne ínyére, ennek ellenre a férfi után szegődik, egy pillanatra felemelve kalapját, hogy hátrasöpörje a fakószőke tincseket. Talán egyeseknek derogálna, hogy gyalogszerrel kutyagol a lovas mellett, de nem Milhennek. Pedig igen csak szednie kell a lábait, hogy lépést tarthasson a mélységivel és a paripájával.*
*Rég járt a Sellőben, ha még mindig a Patkányok fennhatósága alá tartozik, tán jobb is elkerülni. Utóbbinak kiderítése azonban még várat magára, mert egy fehérhajú mélységi hím kanyarítja elé lovát, kizárólagosan neki címezve a mondanivalóját.*
-Egy ilyen valakire?
*Szűkűl össze a tekintete, ahogy a lovával utját álló sötételf arcár fürkészi, keze pedig a kard markolatára téved. Az arany említésére azonban hamar elengedi, szeme pedig izgatottan felcsillan.*
-Hatszáz.
*Vágja rá élből, arcán pedig barátságos mosoly terül szét.*
-Mi a feladat? Ha azokat a ládákat kellene felpakolni akkor...
*Siklik tekintete a felpakolásr váró ládákra a mólón, keze pedig a karcsú derekakra, jelezve, hogy ilyen esetben ne számítson rá. Tekintetével követi a lovast, ahogy belegázol a vízbe és a vérvörössé váló víz sem kerüli el figyelmét.*
-Szóval mi lenne a munka?
~Meggyőzni valakit? Esetleg elcsenni egy erszényt vagy levelet? Netán eltüntetni egy holttestet?~ *Ez utóbbi ötlet egyáltalán nem lenne ínyére, ennek ellenre a férfi után szegődik, egy pillanatra felemelve kalapját, hogy hátrasöpörje a fakószőke tincseket. Talán egyeseknek derogálna, hogy gyalogszerrel kutyagol a lovas mellett, de nem Milhennek. Pedig igen csak szednie kell a lábait, hogy lépést tarthasson a mélységivel és a paripájával.*
4162. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2019-03-27 08:36:27
Üzenet elküldve: 2019-03-27 08:36:27
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 241
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 241
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Megfontolt
//Társkeresés, Milhen//
* Nem túl jó napja van ma a sötételfünknek. Gonosz pillantások villannak a lyukas szalmakalap alól véletlenszerűen a járókelőkre. Valami furcsa okból lovas sorstársai ha szembejönnek, egyszer nem keltik fel a figyelmét, hogy akár csak egy ilyen kellemetlen szemrevételezéssel átfusson rajtuk. Ám egy másodpercnél tovább senki sem időzik.
Így vág át a lakónegyed házai között a legforgalmasabb utcákat használva. Nem is csodálkozom ezen. A patás állat, amin halad, az nem a szűk sikátorok közé való.
Már látszanak a dokkok, mikor végre egy földön kúszó egyént három másodpercig is néz. És ahogy a tengerésznő menne a város belseje felé, elé áll a lovával.*
-Végre! Pont egy ilyen valakire van szükségem. Munkám lenne a számodra. Ötszáz arany a fizetség.
Érdekel?
* Ha elutasítást kap, csak meg tovább. De ha felkeltette a hajóból épp kidobott kíváncsiságát, akkor elmosolyodik és int neki, hogy kövesse. És ebben az esetben keres egy alkalmas helyet a tengerparton, ahol belegázolva a tenger hullámai lemossák a vért a lova lábáról.*
4161. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2019-03-27 00:18:26
Üzenet elküldve: 2019-03-27 00:18:26
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Érkezés//
-Há!
*Kiált fel, ahogy undok csattanással landol a méretes pocsolyában. Nem először lökik le hajóról, de most sem kellemesebb élmény a mólóval való találkozás, mint máskor.*
-Nos rendben.
*Fordul hanyatt, karjával támasztva magát hunyorog dühösen az őt lelökő vigyorgó alakokra. Roppant előkelő mód szegi fel állát, persze sokat ront az összképen, hogy némi vizet is ki kell köpnie, mielőtt beszélni kezd.*
-Meglátjuk, hol találtok még egy ilyen elsőtisztet.
*Köp a földre, majd biztos ami biztos, az esetleges felé dobott tárgyak röppályáján nehezítve hátrálni kezd, jelen esetben négykézláb. Mikor elfogadható távolságra került a hajótól, feltápászkodva rohan be a még esőben is sürgő-forgó dokkokra, hogy elvegyülhessen a tömegben. Kisöpri arcából az esőtől csatakos fürtöket, végül megenged magának egy hatalmas sóhajt. Nem gondolta volna, hogy életben hagyják. Persze a legszerelmesebb kapitány is sokat tett az ügy érdekében. Vigyorodik el, bár nagyon nincs oka rá jelenleg.*
~Kocsma. Fogadó. Valami.~
*Vág át az ismerős Kikötőn, lépésenként erősen cuppogó hangokat hallatva. A Rókalyuk most kicsit bajos, feltételezi, hogy a kevésbé tisztelt matrózok is ott tivornyáznak majd pár napig. Marad a Sellőház. *
-Há!
*Kiált fel, ahogy undok csattanással landol a méretes pocsolyában. Nem először lökik le hajóról, de most sem kellemesebb élmény a mólóval való találkozás, mint máskor.*
-Nos rendben.
*Fordul hanyatt, karjával támasztva magát hunyorog dühösen az őt lelökő vigyorgó alakokra. Roppant előkelő mód szegi fel állát, persze sokat ront az összképen, hogy némi vizet is ki kell köpnie, mielőtt beszélni kezd.*
-Meglátjuk, hol találtok még egy ilyen elsőtisztet.
*Köp a földre, majd biztos ami biztos, az esetleges felé dobott tárgyak röppályáján nehezítve hátrálni kezd, jelen esetben négykézláb. Mikor elfogadható távolságra került a hajótól, feltápászkodva rohan be a még esőben is sürgő-forgó dokkokra, hogy elvegyülhessen a tömegben. Kisöpri arcából az esőtől csatakos fürtöket, végül megenged magának egy hatalmas sóhajt. Nem gondolta volna, hogy életben hagyják. Persze a legszerelmesebb kapitány is sokat tett az ügy érdekében. Vigyorodik el, bár nagyon nincs oka rá jelenleg.*
~Kocsma. Fogadó. Valami.~
*Vág át az ismerős Kikötőn, lépésenként erősen cuppogó hangokat hallatva. A Rókalyuk most kicsit bajos, feltételezi, hogy a kevésbé tisztelt matrózok is ott tivornyáznak majd pár napig. Marad a Sellőház. *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5256-5275