//Kiút//
*Nem sieti el, miután lakását kulcsra zárta, s a kulcsot nyakába akasztotta, tűnődve indul a világítótorony irányába. Lassan esteledik, s a kikötő megtelik élettel. Részeg matrózok és kapitányaik a nők fenekét markolva ordas hangon röhögnek tulajdonképpen minden sarkon. Nem bántja a fülét, megszokta már, unott tekintettel néz körbe. Zavarja a tétlenség, a tervtelenség, melyre az utóbbi időben kárhoztatva lett, egyszerűen azt érzi nincs kiút. Napról-napra él, gyakorlatilag csak a tisztálkodásnak és a munkájának. Nehéz úgy, hogy a lelkére a kutya sem kíváncsi, jóllehet, ha megnyílna valakinek sem tudna mit mondani magáról, olyannyira semmitérő és sekélyes az előélete. Csak a szokványos közhelyes dolgok, amik egy kikötői életben tengődő férfit jellemezhetik. Olykor több elfogyasztott szíverősítő, néha nagyobb, néha kevesebb mennyiségű étel. Este lefekszik, reggel felkel, persze a szerencsés esetben. Szerencsétlen esetben kifog egy telhetetlenebb ügyfelet, aki egész éjszakán át nyúzza. Végül ő választotta. Elmehetett volna dokkmunkásnak is. Felnevet a gondolatra, s végig nézve magán, majd a dokkokban ládákat cipelő munkások testalkatán, s máris szembetűnő a lényegi különbség. Arányos testalkata csupán illúzió, látszat, esztétikum. Valójában egy fele akkora ládát megmozdítani sem tudna, nemhogy felemelni. Nagyot reccsen alatta a palló, melyre ijedten kapja oda tekintetét, aztán lassan megnyugszik. ~ Javításra szorul. ~ Gondolja magában, s ismét eszébe jut a környék elhanyagoltsága és lehangoltsága. Gyakorlatilag a kétes elemeken kívül, mint amilyen ő maga is, másik nemigen vetődnek ide, talán egy-két kalandor. Beszívja a sós levegőt, s a távolban már lassan a célját látja. Halványan mosolyodik el, már ennek sem tud örülni. A kilátástalanság gondolata lassan oly mértékben uralja elméjét, hogy beleőrül.*
- Talán... haza sem kellene mennem többet... olyan egyszerű lenne. *A méla gondolat megtapad, mint kagyló a parti fövenyen, összezár, s nem mozdul többé. Elnézve a fölötte magasodó világítótorony tetejét, elméje már azon dolgozik, vajon hogyan tudna felmászni rá.*