//Megbízás//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Éjfél baljóslatú tekintetében két világ létezik, mely szorosan összeolvadva, kéz a kézben járnak. Elszakíthatatlanok, most mégis gigászi távolságokat kell áthidalniuk, hogy az átláthatatlan, ében tükrökben fantomképekként újra egyesüljenek. A múlt, és a jelen hamis árnyékai ezek, melyek sziluettjeiben mindig felsejlenek a madár feszes szárnyai, s tollai foglalják keretbe a számára két legfontosabb személy egyre halványodó képét.
Milyen furcsa, hogy egy egyszerű állat, kit ezen a világon oly kevesen tartanak számon, képes felidézni a hatalmasok számára jelentéktelennek tűnő múlt vízióit is, sőt képes tanulni a saját, s mások hibáiból is. Ahogy nem csap kétszer ugyanoda a villám, úgy a holló sem követi el kétszer ugyanazt a baklövést. Ha ezzel tisztában vagyunk, akkor meg sem kell lepődnünk azon, hogy gazdája olykor még saját toprongyos életénél is jobban félti egyetlen hű társa épségét.
S most ez az állat tépi fel a lassan hegedő sebeit. Csőrét a lelkébe döfi, s nyúzza, szakítja a lágy szöveteket, teljesen kifordítva magából az egyébként józan gondolkodású férfit, mígnem csak egy nagy rakás, két lábon járó hulla nem marad hátra belőle.
Rég volt már, mikor legutóbb marta a bűn lelkiismeret-furdalás nélküli lényét, de az elméjében tobzódó sötét gondolatok hatására, melyet az előtte álló nő látványa gerjeszt most hirtelen nem találja azt az érzéketlen, rideg szívet, mi ezidáig mindig kisegítette a mocsárból. Keresi, de sehol sem találja.*
-Hogy ismerlek-e?
*A csend után, mely majdnem elemészti, most a semmiből fellobban a vak gyűlölet lángja. Kezei görcsösen ökölbe szorulnak, szíve majd kiugrik a helyéről. Ajkai szélén kényszeredett rángások jelennek meg, s a sűrűsödő ködfátyol teljesen kizárja a körülötte hömpölygő embereket. Hárman maradnak. Rovéna, Ő, és az egyre feszítő gyűlölet, mi csakis saját maga ellen irányul. Már korábban belefáradt azon reménytelen próbálkozásaiba, hogy minden haragját, minden dühét a lányra zúdítsa, hisz sosem sikerült neki. Mintha egy kijárat nélküli labirintusban bolyongott volna, mindig visszajutott a kiindulási pontra, miszerint ha képes lett volna más emberré válni, akkor nem kellene magányosan megdöglenie. De képtelen volt megváltozni. Éjfél sem hagyná, hogy szárnyait lemetsszék, ezzel megfosztva a szabadság látszatától is.*
-Hús!
*A holló hangja élesen vág a levegőbe, s hívja életre újra a Ras szemeiből lassan kivesző fényt. Most végre újra felokádja őt az érzelmek tengere, s arcára kiül az a jellegzetes rókavigyor, mit csakis az ő pofájára tervezett a Sors.*
-Nálam jobban senki sem ismer!
*Természetesen most hogy újra élőnek érzi magát, és visszatér a bíbor folyadék a végtagjaiba, felfigyel a két idegenre is, kik valami érthetetlen véletlen folytán rögtön felismerik őt, sőt egy burkolt üzleti ajánlattal is előrukkolnak, mi igazán felkeltené az érdeklődését is, ha épp nem lenne ezerszer jobb dolga. Nem akar rájuk pillantani, nem akar velük foglalkozni, hisz ha fontos, minden bizonnyal megvárják, hogy az idomár végre figyelmet fordítson rájuk, csakhogy... a dalos hangú szépség újonnan összekapart társa, mintha bármi köze is lenne a dologhoz, közbeszól. Ráadásul nem csak úgy egyszerűen, mint ahogy azt egy épeszű ember tenné, hanem szemérmetlenül Rasdeher nevében is beszélve, és meginvitálva őket egy olyan helyre, ahova jelenleg a legkevesebb kedve van menni. Így kénytelen mégis foglalkozni a dologgal.*
-Nem tudom melyik szerencsétlen szart a világra, kislány, és fogalmam sincs, hogy van bőr a képeden a nagyok dolgába belepofázni, de gyorsan húzd vissza a segged arra a porfészekre, ahonnan jöttél, mielőtt én küldelek vissza darabokban, jól átsütve!
*Frusztrált, ráadásul nincs is hangulata szépen, jól átgondolt tervvel lekoptatni a lányka szarvát, ezért egyszerűen kirobban a száján a sok szemét. Nem megszokott tőle ez, de ez az egész helyzet, amibe most belecsöppent egészen kaotikussá, és irányíthatatlanná kezd válni. Végül most már muszáj tekintetét a szép nevű úriemberre emelni.*
-Jó következtetés, sokan így ismernek! Rosszabbkor viszont nem is találhattak volna rám az urak, de ha már idáig fáradtak meghallgatom azt a "remek ajánlatot"! Miről lenne szó?
*Míg a helyszínnel alapos kontrasztban álló gnóm úrhoz beszél, szeme sarkából végig Rovénát figyeli. Még egyszer nem veszti csak úgy szem elől.*