Kikötő - Dokkok és kikötő
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Tenger és szigetek (új) Kikötői erdőség (új) Csatornarendszer (új) | Dokkok és kikötő | Lakónegyed (új) Vámház (új) Világítótorony (új) |  |
3000. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2016-08-11 12:52:09
Üzenet elküldve: 2016-08-11 12:52:09
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
//Kiürítési parancs//
//Grombar után - 4. nap//
*Kelyri arca egyértelműen rosszallást tükröz.*
-Ziana hadnagy. Megértem, ha fáradt, de mint ahogy azt ön is mondta dolgunk lenne.
A testőre meg... igazán szemrevaló, de megvannak a magam testének őrizői.
*"Vág vissza" hasonló hangnemben.*
-Én végeztem, itt azért még láttam pár nem túl üres házat.
*Mutat körbe.*
-Sürgethetné az embereit!
*Lyukad ki arra, amit szeretne.*
-Éjfélkor indulni kellene, az emberek arra számítanak. Illetve... találtunk egy érdekesebb szállítmányt, érdemes lenne megnézni.
*Hajít oda egy zsákot a földre Ziana szekere elé.*
-Ez magáé, meg az embereié.
A felgyújtott hajón voltak... Nem igazán akartak kihajtani.
*Picit felhúzza szemöldökét az egész lovak elcsórása dologra, de csak biccent.*
-Hát menjen, a lovam marad, nyilván van másnak is, mi pedig akkor hamarosan indulunk.
*Léptet el egy tisztelgés után. Már csak a bánatos juhász marad, aki pár aggodalmaskodó hebegés-habogás után a Dokkok felé veszi az irányt, hogy csatlakozzon a tömeghez. A hold pedig jócskán az égen ragyog.
Közben Zopal Grognard átnézve a zsákját nagyjából 80 aranyat érőre becsülheti.
*
//Grombar után - 4. nap//
*Kelyri arca egyértelműen rosszallást tükröz.*
-Ziana hadnagy. Megértem, ha fáradt, de mint ahogy azt ön is mondta dolgunk lenne.
A testőre meg... igazán szemrevaló, de megvannak a magam testének őrizői.
*"Vág vissza" hasonló hangnemben.*
-Én végeztem, itt azért még láttam pár nem túl üres házat.
*Mutat körbe.*
-Sürgethetné az embereit!
*Lyukad ki arra, amit szeretne.*
-Éjfélkor indulni kellene, az emberek arra számítanak. Illetve... találtunk egy érdekesebb szállítmányt, érdemes lenne megnézni.
*Hajít oda egy zsákot a földre Ziana szekere elé.*
-Ez magáé, meg az embereié.
A felgyújtott hajón voltak... Nem igazán akartak kihajtani.
*Picit felhúzza szemöldökét az egész lovak elcsórása dologra, de csak biccent.*
-Hát menjen, a lovam marad, nyilván van másnak is, mi pedig akkor hamarosan indulunk.
*Léptet el egy tisztelgés után. Már csak a bánatos juhász marad, aki pár aggodalmaskodó hebegés-habogás után a Dokkok felé veszi az irányt, hogy csatlakozzon a tömeghez. A hold pedig jócskán az égen ragyog.
Közben Zopal Grognard átnézve a zsákját nagyjából 80 aranyat érőre becsülheti.
*
2999. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2016-08-10 17:37:23
Üzenet elküldve: 2016-08-10 17:37:23
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Kiürítési parancs//
//Xalema//
*Amikor Xalema nem nyújtja ki felé a kezét, Ephemia elbizonytalanodik. ~Talán nem akarja elvállalni? Bolondot csinál belőlem, esküszöm.~ De amikor az elf leül a fölre hátát egy ládának vetve, valójában rájön, bizonyosan fontos dolgot akar mondani. Szokatlan tőle ez a komoly arckifejezés.*
- Nem értelek téged.
*Azzal a lány elkezd mesélni, ő pedig hallgatja. Egy rosszmájú bűnbanda, mesés gazdaságot ígérő kincsek, egy felégetett falu, kevés túlélő. Olyannyira beleéli magát a történetbe, hogy ő is leül a földre, alkalmi útitársa mellé.
Mikor az akasztásokat ecseteli, kicsit megborzong. Egyrészt a gondolattól, másrészt pedig Xalema hátborzongató mosolyától. Nem is mosoly az, inkább valami ördögi jel arra, hogy ennek a történetnek nem lesz boldog vége. És egy hang most azt súgja neki belülről, hogy lehetséges az övének sem.
A Vörös nevét említve valami elkezd rémleni neki. Mintha már hallotta volna valahol ezt a nevet. Mintha a dajkája gyermekkorában ezzel a névvel riogatta volna őt, amikor rosszalkodott. ~Szóval a Vörös valami hírhedt legendává nőtte ki magát. Azt hittem, ezzel csak a kisgyerekek ijesztgetik egymást. Úgy tűnik, ezt a jó szokást egyes tolvajoknak sem sikerült kinőnie.~
Továbbra is hallgatja a mesét a Testvériségről, a különböző rémtörténetekről. Aztán mikorra Xalema a saját személyes történetével áll elő, már nem nagyon akar hinni a fülének. ~Gondolom nyomós okod volt neked is egy nemesi villába betérni...~ Az elf lány mondókáját egy bizarr figyelmeztetéssel zárja, amelyet Ephemia ez után a história után már nem tud teljességgel komolyan venni.
Erre az elf leányzó felpattan, jobb karjánál magával rántva Ephemiát. Ezzel a lendülettel igyekszik megtartani egyensúlyát, s egy heves kézrázás után meglepődve veszi tudomásul, hogy az elf elvállalja a munkát.*
- Micsoda? Tehát akkor mégis?... *Sóhajt egyet. Pedig már meg sem kellett volna lepődnie.* Na jó, azért ez nem ilyen egyszerű.
*Elengedi Xalema kezét.*
- Figyelj, nem tagadom, hogy ezeknek a mindenféle históriáknak lehet valóságalapja. De azt gyanítom és azt tartom a legvalószínűbbnek, hogy ezek a történetek a Testvériségről csak mendemondák. Szájról szájra terjednek immár negyven éve, de hogy mi a valóság? Azt már senki sem tudja. Vagy épp mind halottak. Akárhogy is legyen, én tudom, hogy nem biztonságos vizeken evezek. De a családom nevéért meg kell tennem. Nem hagyhatom, hogy befeketítse egy olyan személy, akinek még a szándékát s kilétét sem tudom.
*A fizetségen elgondolkodik. Még eddig nem volt konkrét elképzelése a pénzösszeggel kapcsolatban. Végül rögtönöz.*
- Pénzösszegként 300 aranyat hajlandó vagyok egyben átadni. Valamint még elárulom neked, hogy az ellopott ládácska tartalmaz néhány igen ritka és értékes griffcsontból faragott medált és nyakláncot, valamint még néhány igencsak egyedi ékszert. A bácsikám hozta távoli földekről egy-egy üzleti útja után, a piaci értéke pedig hallatlanul magas. Az elvégzett feladat után ezeket is megkapnád fizetség gyanánt. Egyébként mindezeket persze csak álcázás céljából tartottuk a papírok fölött, néhány kasmírszövetre rakva. Ha valaki ki tudja nyitni a bonyolult zárat a ládán és felnyitja a tetejét, nem a papírokat látja, hanem fölötte az ékszer…
*Ekkor megáll. Villámként csap belé a szörnyű felismerés, és mintha egy pillanatra mennydörgést is hallana valahol a fejében. Talán ez a megvilágosodás hangja. Nem bírja ki, hogy ne kiáltson fel.*
- Hát persze! Hogy is lehettem ilyen vak? Már rég rá kellett volna jönnöm! Az ősök nevére mondom…
*Kezeit összekulcsolja a tarkóján és idegesen az égre tekint. Gondolatai a leggyorsabb griffmadarak sebességével cikáznak a fejében, s közben még társáról és környezetéről is teljesen elfeledkezik. A fejében próbálja összerakni a képet, és mintha néhány darab most egymásba illene…*
//Xalema//
*Amikor Xalema nem nyújtja ki felé a kezét, Ephemia elbizonytalanodik. ~Talán nem akarja elvállalni? Bolondot csinál belőlem, esküszöm.~ De amikor az elf leül a fölre hátát egy ládának vetve, valójában rájön, bizonyosan fontos dolgot akar mondani. Szokatlan tőle ez a komoly arckifejezés.*
- Nem értelek téged.
*Azzal a lány elkezd mesélni, ő pedig hallgatja. Egy rosszmájú bűnbanda, mesés gazdaságot ígérő kincsek, egy felégetett falu, kevés túlélő. Olyannyira beleéli magát a történetbe, hogy ő is leül a földre, alkalmi útitársa mellé.
Mikor az akasztásokat ecseteli, kicsit megborzong. Egyrészt a gondolattól, másrészt pedig Xalema hátborzongató mosolyától. Nem is mosoly az, inkább valami ördögi jel arra, hogy ennek a történetnek nem lesz boldog vége. És egy hang most azt súgja neki belülről, hogy lehetséges az övének sem.
A Vörös nevét említve valami elkezd rémleni neki. Mintha már hallotta volna valahol ezt a nevet. Mintha a dajkája gyermekkorában ezzel a névvel riogatta volna őt, amikor rosszalkodott. ~Szóval a Vörös valami hírhedt legendává nőtte ki magát. Azt hittem, ezzel csak a kisgyerekek ijesztgetik egymást. Úgy tűnik, ezt a jó szokást egyes tolvajoknak sem sikerült kinőnie.~
Továbbra is hallgatja a mesét a Testvériségről, a különböző rémtörténetekről. Aztán mikorra Xalema a saját személyes történetével áll elő, már nem nagyon akar hinni a fülének. ~Gondolom nyomós okod volt neked is egy nemesi villába betérni...~ Az elf lány mondókáját egy bizarr figyelmeztetéssel zárja, amelyet Ephemia ez után a história után már nem tud teljességgel komolyan venni.
Erre az elf leányzó felpattan, jobb karjánál magával rántva Ephemiát. Ezzel a lendülettel igyekszik megtartani egyensúlyát, s egy heves kézrázás után meglepődve veszi tudomásul, hogy az elf elvállalja a munkát.*
- Micsoda? Tehát akkor mégis?... *Sóhajt egyet. Pedig már meg sem kellett volna lepődnie.* Na jó, azért ez nem ilyen egyszerű.
*Elengedi Xalema kezét.*
- Figyelj, nem tagadom, hogy ezeknek a mindenféle históriáknak lehet valóságalapja. De azt gyanítom és azt tartom a legvalószínűbbnek, hogy ezek a történetek a Testvériségről csak mendemondák. Szájról szájra terjednek immár negyven éve, de hogy mi a valóság? Azt már senki sem tudja. Vagy épp mind halottak. Akárhogy is legyen, én tudom, hogy nem biztonságos vizeken evezek. De a családom nevéért meg kell tennem. Nem hagyhatom, hogy befeketítse egy olyan személy, akinek még a szándékát s kilétét sem tudom.
*A fizetségen elgondolkodik. Még eddig nem volt konkrét elképzelése a pénzösszeggel kapcsolatban. Végül rögtönöz.*
- Pénzösszegként 300 aranyat hajlandó vagyok egyben átadni. Valamint még elárulom neked, hogy az ellopott ládácska tartalmaz néhány igen ritka és értékes griffcsontból faragott medált és nyakláncot, valamint még néhány igencsak egyedi ékszert. A bácsikám hozta távoli földekről egy-egy üzleti útja után, a piaci értéke pedig hallatlanul magas. Az elvégzett feladat után ezeket is megkapnád fizetség gyanánt. Egyébként mindezeket persze csak álcázás céljából tartottuk a papírok fölött, néhány kasmírszövetre rakva. Ha valaki ki tudja nyitni a bonyolult zárat a ládán és felnyitja a tetejét, nem a papírokat látja, hanem fölötte az ékszer…
*Ekkor megáll. Villámként csap belé a szörnyű felismerés, és mintha egy pillanatra mennydörgést is hallana valahol a fejében. Talán ez a megvilágosodás hangja. Nem bírja ki, hogy ne kiáltson fel.*
- Hát persze! Hogy is lehettem ilyen vak? Már rég rá kellett volna jönnöm! Az ősök nevére mondom…
*Kezeit összekulcsolja a tarkóján és idegesen az égre tekint. Gondolatai a leggyorsabb griffmadarak sebességével cikáznak a fejében, s közben még társáról és környezetéről is teljesen elfeledkezik. A fejében próbálja összerakni a képet, és mintha néhány darab most egymásba illene…*
2998. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2016-08-09 17:58:48
Üzenet elküldve: 2016-08-09 17:58:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 460
OOC üzenetek: 115
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 460
OOC üzenetek: 115
Játékstílus: Vakmerő
//Egy kereskedő bőrében//
*A hideg sem tesz jót túlzottan a sebeknek, és a fáradtság sem. Nem fog ártani, ha egy-két napra Chiari kezei közé heveredik, feltéve, ha épségben hazatér.
Első lépésként kijut a raktárból, méghozzá úgy, hogy sikerül megszereznie Davos fejét. Hogy mit fog vele kezdeni Kagan, az egy nagyon jó kérdés, de bizonyítéknak legalább megállja majd a helyét, igazolja Aletai történetét.
Nem mintha a vérmocsok, ami tetőtől talpig beborítja, nem lenne elég alátámasztása a szavainak, mégis reménykedik, hogy ettől többet is leszállít Amon Ruadh hadurának.
A menekülés közben a fagyott földre is rá kell lépnie, és a csizmatalpán érzi is, hogy nem bírna túlzottan sokáig rohanni rajta, mielőtt itt lelné a halálát, mégis sikerül valahogy kijutnia. Fellép a hordóra, és kiveti magát az ablakon. Nem, egyáltalán nem tud figyelni arra, hogy miként ugrik, vagy, hogy fájni fog-e neki a földet érés.
Egyszerre legyen elég egy problémával foglalkozni. A levegőben persze már próbálja koordinálni az esést, de nem kifejezetten sikerül, és ráadásul két méter magasan van legalább az ablak. Minden, amit tenni tud, ha nem akarja az arcával tompítani a teste súlyát, az az, hogy maga alá vágja a könyökét.
Irdatlan fájdalom hasít bele, ami ugyan hangot nem csal ki az orgyilkosból, de az arca eltorzul tőle, és ez éppen elég jel ahhoz, hogy tudja: eltörött.
Deformálódás nem látszik rajta, ezért lehet, hogy megúszta egy repedéssel, de az orvosi vizsgálat után majd többet fog tudni a félvér.
Most nem is igazán tud vele foglalatoskodni, hiszen nem ártana eltűnni innen, méghozzá mielőbb.
Zuhanás közben fémes csengést hallott, és miután a sérült kezét maga mellé szorítva feltápászkodik, ennek néz először utána.
Egy éjfekete gyűrűt talál a földön, és bár a mai este után vannak kételyei, hogy az efféle tárgyak feltétlenül jót jelentenek-e, becsúsztatja a zsebébe, majd szintén az ép, azaz a bal kezével megragadja Davos haját, és a fejjel együtt elviharzik Amon Ruadh felé.*
*A hideg sem tesz jót túlzottan a sebeknek, és a fáradtság sem. Nem fog ártani, ha egy-két napra Chiari kezei közé heveredik, feltéve, ha épségben hazatér.
Első lépésként kijut a raktárból, méghozzá úgy, hogy sikerül megszereznie Davos fejét. Hogy mit fog vele kezdeni Kagan, az egy nagyon jó kérdés, de bizonyítéknak legalább megállja majd a helyét, igazolja Aletai történetét.
Nem mintha a vérmocsok, ami tetőtől talpig beborítja, nem lenne elég alátámasztása a szavainak, mégis reménykedik, hogy ettől többet is leszállít Amon Ruadh hadurának.
A menekülés közben a fagyott földre is rá kell lépnie, és a csizmatalpán érzi is, hogy nem bírna túlzottan sokáig rohanni rajta, mielőtt itt lelné a halálát, mégis sikerül valahogy kijutnia. Fellép a hordóra, és kiveti magát az ablakon. Nem, egyáltalán nem tud figyelni arra, hogy miként ugrik, vagy, hogy fájni fog-e neki a földet érés.
Egyszerre legyen elég egy problémával foglalkozni. A levegőben persze már próbálja koordinálni az esést, de nem kifejezetten sikerül, és ráadásul két méter magasan van legalább az ablak. Minden, amit tenni tud, ha nem akarja az arcával tompítani a teste súlyát, az az, hogy maga alá vágja a könyökét.
Irdatlan fájdalom hasít bele, ami ugyan hangot nem csal ki az orgyilkosból, de az arca eltorzul tőle, és ez éppen elég jel ahhoz, hogy tudja: eltörött.
Deformálódás nem látszik rajta, ezért lehet, hogy megúszta egy repedéssel, de az orvosi vizsgálat után majd többet fog tudni a félvér.
Most nem is igazán tud vele foglalatoskodni, hiszen nem ártana eltűnni innen, méghozzá mielőbb.
Zuhanás közben fémes csengést hallott, és miután a sérült kezét maga mellé szorítva feltápászkodik, ennek néz először utána.
Egy éjfekete gyűrűt talál a földön, és bár a mai este után vannak kételyei, hogy az efféle tárgyak feltétlenül jót jelentenek-e, becsúsztatja a zsebébe, majd szintén az ép, azaz a bal kezével megragadja Davos haját, és a fejjel együtt elviharzik Amon Ruadh felé.*
2997. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2016-08-08 20:32:18
Üzenet elküldve: 2016-08-08 20:32:18
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 217
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 217
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Kiürítési parancs//
//Ephemia//
*Figyelmesen hallgatja Ephemiát és egyre kevésbé tetszik neki, amiket hall. ~Nemesi házak sötét titkai, amiért a Testvériséget küldik… Most kellene szépen elköszönni és lelépni innen, mert ez jobb már nem lesz.~ Mégis marad és figyel és tulajdonképpen érdeklik is az elhangzottak. Kalandot és izgalmat szimatol és egy ideje már amúgy is unatkozott. Az átlagos kereskedők, nemesek erszényének elemelése nem sok újdonsággal kecsegtet, kivéve persze, ha a Városőrség szervez hajtóvadászatot az elf után, de az is inkább kellemetlen, mint izgalmas. ~De a Testvériség… Ennél azért kevésbé izgalmasabb kalandnak jobban örülnék. Azért meghalni nem kéne.~
Ephemia hirtelen teljesen másról kezd beszélni. Xaly kerek szemekkel pislog kettőt, mire rájön, mi történik, majd elnézően mosolyog. ~Kár ennyi fáradtságot pazarolni egy katonára. Ha nem lennének altisztjeik, a sisakot is fordítva vennék föl és azt hinnék, csillagtalan éjszaka van.~ A közjáték után a lány folytatja a beszámolót, Xaly néha bólintva hallgatja. Ahogy elhangzik a munka szó, kicsit elhúzza a száját. Nagyhangú, de piti bűnözőktől szokta hallani, hogy „mekkora munkát csináltak”. Az ilyeneket szokta vérükbe fagyva viszont látni valamelyik különösen sötét sikátorban, a Szegénynegyedben.
A lány kinyújtott kezére először csak mered egy-két szívdobbanásig, aztán megrázza a fejét.*
-Ez nem ilyen egyszerű. *Kényelmesen letelepszik a földre, hátát egy ládának veti, mint aki meséhez készül és valóban, beszélni kezd, tőle szokatlan komolysággal. Közben nem Ephemiára néz, hanem valahova a levegőbe, mintha oda lenne írva, amit mondani akar.*
-Harmincnyolc évvel ezelőtt egy komolyabban vehető banda a Szegénynegyedből egy nagy dobásra készült a városon kívül. Akkoriban az a szóbeszéd járta, hogy az erdő szélétől jó napi járóföldre van egy kis rejtett falu, ahol mesés kincseket rejtenek, de senki nem találta. Aztán egy szép napon a banda főnöke valamiért meg akart nyuvasztani valami piti kis gazembert. Ha minden igaz, élve akarta megfőzetni, hogy miért, már nem tudni. A lényeg, hogy mikor már kezdett melege lenni, a pali eldadogta, hogy tudja, hol ez a kis falu. Hogy honnan tudta, rejtély, de az biztos, hogy azért, hogy az életét mentse, kicsit kiszínezte a valóságot. Hogy ő a saját szemével látta az aranyhalmokat meg a drága köveket meg mittudomén, mindent. A lényeg, hogy a főnök elhatározta, hogy elmegy érte az embereivel. Csakhogy híre ment a vállalkozásnak, úgyhogy az indulás napján a Negyed ocsmányabbik fele ott tobzódott a város szélén. Egy-két lelkes jelentkezőt gyorsan agyon vertek meg vízbe fojtottak, de végül nem lehetett lekoptatni a sleppet meg már a katonák is gyülekeztek, hogy mi ez a nagy nekibuzdulás. Jobb ötletük nem volt, csak remélték, hogy mindenkinek jut majd elég vagy úgy gondoltál, majd az osztozkodásnál raknak rendet, a lényeg, hogy elindult a csapat, estére oda is értek. Mondanom sem kell, nem volt arany, se semmi más, amiért mentek. Ezt kissé rossz néven vette a kincsre éhes horda A falu lakóit… *Itt kicsit megtorpan a mesélésben. Tulajdonképpen egyetlen villanáson kívül semmire sem emlékszik, de mégis, valami sötét félelem kúszik a mellébe, ha erre gondol. Egy sóhajjal igyekszik helyre tenni kibillenő lelki egyensúlyát.*
-Nos… Senki nem élte túl a támadást. Illetve… *Elmosolyodik, ezen mindig mosolyognia kell. Van, aki korán kezdi a rossz dolgok megúszását.*
-Szóval akadt azért túlélő, de most nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy ahogy a kis kirándulásnak, úgy a mészárlásnak is híre ment. Néha még a Városőrség is képes a dolgát végezni, vagy legalábbis akkoriban még ment neki. Hamar összeterelték a résztvevőket. Egy-két főkolompost alaposabban megdolgoztak, akik erre a kegyelem reményében elbrekegték az összes résztvevő nevét. Száz szónak is egy a vége, napokig csak akasztottak a jó városőrök. *Kicsit elhallgat, átgondolja, amit tud. ~Most jön az érdekes rész.~ Ephemiára pillant, sötéten elvigyorodik.*
-Ezek után egy jó ideig kuss volt a Szegénynegyedben. Állítólag egy-két hónapig még éjszaka is ki lehetett menni az utcára anélkül, hogy megpróbálnának kirabolni. Ami fontos, hogy azoknak a nagy része is kötélen végezte, akik… khm… a tulajdonviszonyok újrarendezéséből éltek. *Újabb vigyor és kacsintás.* Akik pedig maradtak, rettenetesen meg voltak ijedve. Tudod, a tolvajok igen messze vannak a tápláléklánc csúcsától és az ilyen nagyobb tisztogatásokat általában ők szívják meg. Szóval akadt egy súlyos arc, a Vörös, aki azelőtt sem kicsiben utazott. Nemesi házakba ment be, drága dolgokat, fontos leveleket vitt el, gyilkolt is, ha kellett. Olyat is hallottam, hogy a falu megtámadásában is részt vett, de nem fogsz épeszű lényt találni, aki ezt megerősíti neked. Amikor a leszámolás után mindenki lapult, ő összeszedte azokat, akiknek volt valami nevük akkoriban és valahogy életben maradtak. Fürge Amek, Szürke Horalil, a Patkányfattyú… Ezek mind nagymenők voltak akkoriban. Ők és még néhányan megalapították a Kulcs Testvériségét. Az volt az ötletük, hogy olyan bandát hozzanak létre, akik soha nem árulják el egymást. Most majd megkérdezed, hogy miért kulcs, úgyhogy inkább megmondom, amit én hallottam. Állítólag azért, mert létezik valamiféle kulcs, ami nélkül teljesen lehetetlen megtalálni vagy leleplezni őket. Vannak néhányan, akik elviszik az üzenetet nekik, akiket meg lehet keresni, ha meg akarod bízni őket, de ezek inkább halnak meg a bitón, mint, hogy elárulják a Testvériséget. Gondolom, ők jobbat tudnak az akasztásnál. *Újra a levegőbe néz, kicsit megborzong. Hallott dolgokat, de inkább nem mondja el. Talán már ennyi is elég a lánynak, minek ijesztgesse?*
-Szóval ez majdnem negyven éve volt. Azóta elég keveset tudni róluk. Hogy kik vannak benne, mit csinálnak, rejtély. Néha, ha valaki nagyon nyom nélkül tűnik el, főleg, ha fontos volt az illető, akkor a Testvériségre fogják, aztán vagy igaz, vagy nem. De az biztos, hogy ott vannak és ha valami nagy disznóság készül, aki tudja, mire figyeljen, észreveszi, hogy belenyúltak. Nagyon ritkán ők maguk fedik fel magukat. *Itt azért megborzong.* Egy fiatal őrmester nyomozni kezd, majd eltűnik és néhány hat elteltével megtalálja valaki vékony föld alatt, nyelve alatt egy rozsdás kulccsal. Vagy egy kereskedő futára hírül hozza, hogy másnap reggelre megérkezik a karaván. Sosem érkezik meg, a futárt ellenben megfojtva találják, markában egy darab kígyóbőr és persze egy kulcs. Ilyenkor nem kérdés, hogy ki volt az elkövető. De általában senki nem tud semmit. A magamfajta kíváncsi elf nagy ritkán bele botlik morzsákba és még ritkábban szerencsém van. Vagy inkább pechem, ahogy vesszük. Egyik éjjel éppen egy nemesi villában jártam, mert… nos, ott volt dolgom. Előfordul. Szóval éppen az ékszerek között válogattam, mikor végigfutott a hátamon a hideg. Megfordulok és ott állt. Sötételf volt és mosolygott és pontosan tudtam, hogy azon gondolkozik, megöljön-e. Tudod, azért nekem nem nagyon lehet a hátam mögé osonni. Neki sikerült. Állt és nézett mosolyogva, aztán a szája elé tette az egyik ujját. Elsétált mellettem, az ékszerekre rá sem nézett, csak kihúzott egy papírokkal teli fiókot, kivett egyet, a helyére tett egy pontosan ilyen kendőt, mint amit mutattál, aztán elsétált. Egyetlen lappal. Megvártam, amíg eltűnik, aztán én is leléptem. Másnap jártam arra, mert kíváncsi voltam. A nemes urak és hölgyek éppen hintóba pakolták, amijük volt és baromira siettek. Harmadnapra üres volt a ház. *Ephemiára néz, a szemében halálos komolyság.*
-Nem tudom, milyen ügyei voltak apádnak, de fontold meg, bele akarsz-e folyni. Tudnod kell, ha ebbe belevágsz, nagyon mélyre kell merülnöd. Olyan mélyre, ahonnan nem biztos, hogy tisztán tudsz visszajönni. Ha megúszod élve. És nem, egyáltalán nem biztos, hogy alkalmas vagyok a feladatra. Jó vagyok, hajjaj, de milyen jó! *Kacsint, de aztán újra komolyan, sőt, vésztjóslóan néz.* De a Testvériség nagyban játszik. Mi meg az életünkkel fogunk, ha keresztbe teszünk nekik. Szóval… *Váratlanul felpattan, az arcán széles mosollyal megragadja Ephemia addigra minden bizonnyal leeresztett jobbját és hevesen megrázza.*
-… természetesen vállalom. Beszéljünk a fizetségről!
//Ephemia//
*Figyelmesen hallgatja Ephemiát és egyre kevésbé tetszik neki, amiket hall. ~Nemesi házak sötét titkai, amiért a Testvériséget küldik… Most kellene szépen elköszönni és lelépni innen, mert ez jobb már nem lesz.~ Mégis marad és figyel és tulajdonképpen érdeklik is az elhangzottak. Kalandot és izgalmat szimatol és egy ideje már amúgy is unatkozott. Az átlagos kereskedők, nemesek erszényének elemelése nem sok újdonsággal kecsegtet, kivéve persze, ha a Városőrség szervez hajtóvadászatot az elf után, de az is inkább kellemetlen, mint izgalmas. ~De a Testvériség… Ennél azért kevésbé izgalmasabb kalandnak jobban örülnék. Azért meghalni nem kéne.~
Ephemia hirtelen teljesen másról kezd beszélni. Xaly kerek szemekkel pislog kettőt, mire rájön, mi történik, majd elnézően mosolyog. ~Kár ennyi fáradtságot pazarolni egy katonára. Ha nem lennének altisztjeik, a sisakot is fordítva vennék föl és azt hinnék, csillagtalan éjszaka van.~ A közjáték után a lány folytatja a beszámolót, Xaly néha bólintva hallgatja. Ahogy elhangzik a munka szó, kicsit elhúzza a száját. Nagyhangú, de piti bűnözőktől szokta hallani, hogy „mekkora munkát csináltak”. Az ilyeneket szokta vérükbe fagyva viszont látni valamelyik különösen sötét sikátorban, a Szegénynegyedben.
A lány kinyújtott kezére először csak mered egy-két szívdobbanásig, aztán megrázza a fejét.*
-Ez nem ilyen egyszerű. *Kényelmesen letelepszik a földre, hátát egy ládának veti, mint aki meséhez készül és valóban, beszélni kezd, tőle szokatlan komolysággal. Közben nem Ephemiára néz, hanem valahova a levegőbe, mintha oda lenne írva, amit mondani akar.*
-Harmincnyolc évvel ezelőtt egy komolyabban vehető banda a Szegénynegyedből egy nagy dobásra készült a városon kívül. Akkoriban az a szóbeszéd járta, hogy az erdő szélétől jó napi járóföldre van egy kis rejtett falu, ahol mesés kincseket rejtenek, de senki nem találta. Aztán egy szép napon a banda főnöke valamiért meg akart nyuvasztani valami piti kis gazembert. Ha minden igaz, élve akarta megfőzetni, hogy miért, már nem tudni. A lényeg, hogy mikor már kezdett melege lenni, a pali eldadogta, hogy tudja, hol ez a kis falu. Hogy honnan tudta, rejtély, de az biztos, hogy azért, hogy az életét mentse, kicsit kiszínezte a valóságot. Hogy ő a saját szemével látta az aranyhalmokat meg a drága köveket meg mittudomén, mindent. A lényeg, hogy a főnök elhatározta, hogy elmegy érte az embereivel. Csakhogy híre ment a vállalkozásnak, úgyhogy az indulás napján a Negyed ocsmányabbik fele ott tobzódott a város szélén. Egy-két lelkes jelentkezőt gyorsan agyon vertek meg vízbe fojtottak, de végül nem lehetett lekoptatni a sleppet meg már a katonák is gyülekeztek, hogy mi ez a nagy nekibuzdulás. Jobb ötletük nem volt, csak remélték, hogy mindenkinek jut majd elég vagy úgy gondoltál, majd az osztozkodásnál raknak rendet, a lényeg, hogy elindult a csapat, estére oda is értek. Mondanom sem kell, nem volt arany, se semmi más, amiért mentek. Ezt kissé rossz néven vette a kincsre éhes horda A falu lakóit… *Itt kicsit megtorpan a mesélésben. Tulajdonképpen egyetlen villanáson kívül semmire sem emlékszik, de mégis, valami sötét félelem kúszik a mellébe, ha erre gondol. Egy sóhajjal igyekszik helyre tenni kibillenő lelki egyensúlyát.*
-Nos… Senki nem élte túl a támadást. Illetve… *Elmosolyodik, ezen mindig mosolyognia kell. Van, aki korán kezdi a rossz dolgok megúszását.*
-Szóval akadt azért túlélő, de most nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy ahogy a kis kirándulásnak, úgy a mészárlásnak is híre ment. Néha még a Városőrség is képes a dolgát végezni, vagy legalábbis akkoriban még ment neki. Hamar összeterelték a résztvevőket. Egy-két főkolompost alaposabban megdolgoztak, akik erre a kegyelem reményében elbrekegték az összes résztvevő nevét. Száz szónak is egy a vége, napokig csak akasztottak a jó városőrök. *Kicsit elhallgat, átgondolja, amit tud. ~Most jön az érdekes rész.~ Ephemiára pillant, sötéten elvigyorodik.*
-Ezek után egy jó ideig kuss volt a Szegénynegyedben. Állítólag egy-két hónapig még éjszaka is ki lehetett menni az utcára anélkül, hogy megpróbálnának kirabolni. Ami fontos, hogy azoknak a nagy része is kötélen végezte, akik… khm… a tulajdonviszonyok újrarendezéséből éltek. *Újabb vigyor és kacsintás.* Akik pedig maradtak, rettenetesen meg voltak ijedve. Tudod, a tolvajok igen messze vannak a tápláléklánc csúcsától és az ilyen nagyobb tisztogatásokat általában ők szívják meg. Szóval akadt egy súlyos arc, a Vörös, aki azelőtt sem kicsiben utazott. Nemesi házakba ment be, drága dolgokat, fontos leveleket vitt el, gyilkolt is, ha kellett. Olyat is hallottam, hogy a falu megtámadásában is részt vett, de nem fogsz épeszű lényt találni, aki ezt megerősíti neked. Amikor a leszámolás után mindenki lapult, ő összeszedte azokat, akiknek volt valami nevük akkoriban és valahogy életben maradtak. Fürge Amek, Szürke Horalil, a Patkányfattyú… Ezek mind nagymenők voltak akkoriban. Ők és még néhányan megalapították a Kulcs Testvériségét. Az volt az ötletük, hogy olyan bandát hozzanak létre, akik soha nem árulják el egymást. Most majd megkérdezed, hogy miért kulcs, úgyhogy inkább megmondom, amit én hallottam. Állítólag azért, mert létezik valamiféle kulcs, ami nélkül teljesen lehetetlen megtalálni vagy leleplezni őket. Vannak néhányan, akik elviszik az üzenetet nekik, akiket meg lehet keresni, ha meg akarod bízni őket, de ezek inkább halnak meg a bitón, mint, hogy elárulják a Testvériséget. Gondolom, ők jobbat tudnak az akasztásnál. *Újra a levegőbe néz, kicsit megborzong. Hallott dolgokat, de inkább nem mondja el. Talán már ennyi is elég a lánynak, minek ijesztgesse?*
-Szóval ez majdnem negyven éve volt. Azóta elég keveset tudni róluk. Hogy kik vannak benne, mit csinálnak, rejtély. Néha, ha valaki nagyon nyom nélkül tűnik el, főleg, ha fontos volt az illető, akkor a Testvériségre fogják, aztán vagy igaz, vagy nem. De az biztos, hogy ott vannak és ha valami nagy disznóság készül, aki tudja, mire figyeljen, észreveszi, hogy belenyúltak. Nagyon ritkán ők maguk fedik fel magukat. *Itt azért megborzong.* Egy fiatal őrmester nyomozni kezd, majd eltűnik és néhány hat elteltével megtalálja valaki vékony föld alatt, nyelve alatt egy rozsdás kulccsal. Vagy egy kereskedő futára hírül hozza, hogy másnap reggelre megérkezik a karaván. Sosem érkezik meg, a futárt ellenben megfojtva találják, markában egy darab kígyóbőr és persze egy kulcs. Ilyenkor nem kérdés, hogy ki volt az elkövető. De általában senki nem tud semmit. A magamfajta kíváncsi elf nagy ritkán bele botlik morzsákba és még ritkábban szerencsém van. Vagy inkább pechem, ahogy vesszük. Egyik éjjel éppen egy nemesi villában jártam, mert… nos, ott volt dolgom. Előfordul. Szóval éppen az ékszerek között válogattam, mikor végigfutott a hátamon a hideg. Megfordulok és ott állt. Sötételf volt és mosolygott és pontosan tudtam, hogy azon gondolkozik, megöljön-e. Tudod, azért nekem nem nagyon lehet a hátam mögé osonni. Neki sikerült. Állt és nézett mosolyogva, aztán a szája elé tette az egyik ujját. Elsétált mellettem, az ékszerekre rá sem nézett, csak kihúzott egy papírokkal teli fiókot, kivett egyet, a helyére tett egy pontosan ilyen kendőt, mint amit mutattál, aztán elsétált. Egyetlen lappal. Megvártam, amíg eltűnik, aztán én is leléptem. Másnap jártam arra, mert kíváncsi voltam. A nemes urak és hölgyek éppen hintóba pakolták, amijük volt és baromira siettek. Harmadnapra üres volt a ház. *Ephemiára néz, a szemében halálos komolyság.*
-Nem tudom, milyen ügyei voltak apádnak, de fontold meg, bele akarsz-e folyni. Tudnod kell, ha ebbe belevágsz, nagyon mélyre kell merülnöd. Olyan mélyre, ahonnan nem biztos, hogy tisztán tudsz visszajönni. Ha megúszod élve. És nem, egyáltalán nem biztos, hogy alkalmas vagyok a feladatra. Jó vagyok, hajjaj, de milyen jó! *Kacsint, de aztán újra komolyan, sőt, vésztjóslóan néz.* De a Testvériség nagyban játszik. Mi meg az életünkkel fogunk, ha keresztbe teszünk nekik. Szóval… *Váratlanul felpattan, az arcán széles mosollyal megragadja Ephemia addigra minden bizonnyal leeresztett jobbját és hevesen megrázza.*
-… természetesen vállalom. Beszéljünk a fizetségről!
2996. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2016-08-08 19:27:29
Üzenet elküldve: 2016-08-08 19:27:29
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 111
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 111
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Szelíd
//Egy kereskedő bőrében//
*Sebei továbbra is minden lépésénél felsajdulnak, de annyira nem vészes hogy ne tudná elnyomni a biztos halállal szembenézve. Gyors léptei elvezetik Davoshoz akit könnyen meg is szabadít a testétől, aztán már indulhat is az összetákolt létráját megmászni az ablakig. Egy-két lépést meg kell hogy tegyen a már kékre fagyott padlón is, de az egyáltalán nem csúszik, éppen ellenkezőleg, oda-odafagy csizmájának talpa a rövid érintések alatt is, de lendületének hála könnyedén elszakítja a felülettől. Még szerencse hogy nem kell sokat bóklásznia rajta, mert minden egyes lépés lassítja és ha még párszor hozzátapadna akkor talán már nem tudna szabadulni. A hideg legalább fájdalmait enyhíti, de mire az ablakhoz ér ujjai már kissé nehezebben engedelmeskednek finom mozdulatoknak. Az ablakon persze csak kijut, de az esés meglehetősen kellemetlen. Sebei ismét felsajdulnak, viszont legalább nem érzi már a borzasztó hideget. Davos fejét is elejti az érkezéskor, de valami más is koppan azon és saját magán kívül a földön. A hangot magát talán észre sem venné, lehet hogy nem tulajdonítana neki jelentőséget hiszen a felszerelése is zajt csap a puffanáskor, de mikor ismét a kereskedő fejéért nyúl megpillant valami fekete, apró tárgyat maga mellett. Egy fekete gyűrű az, de hogy honnét a fenéből került most elő, arra nem biztos hogy rájön a félvér. Isteni csoda, véletlen szerencse, a sors jutalma hogy leszámolt az ellenség egyik szolgájával? Ki tudja mi szabadult volna el a kikötőben ha most nem veszi elejét az egésznek? Talán sosem tudja meg minek köszönheti az apró csecsebecsét. Talán rájön, hogy az egyik belé fúródott ujjról került át ruhájának gyűrődéseibe és most a földre érkezéskor kiesett. Egyelőre hovatartozása mellékes, a lényeg hogy ott csillog a földön, várva hogy valaki felvegye. A benti lángok fénye csak néha világlik ki a raktárból, de kívülről is látszik egy-két foltban hogy átfagynak a falak. Az egész halkan recseg, kattog, míg végül a tető egy része már nem bírja tovább és beszakad. A fények eltűnnek, a hangjáték is kicsit csendesedik, de meg-megreccsen még az épület néha, ránézésre nem lenne túl biztonságos újra bemenni. Aletai szabad és életben van. Sebei kellemetlenek, de az életét nem fenyegetik, mozgását sem nagyon korlátozzák ha óvatosan cselekszik. Futni azért talán jobb ha nem próbál meg, huzamosabb ideig semmiképpen, de ha nem került valami méreg a szervezetébe akkor egy-két napon belül teljesen felépülhet. Legalább Davos fejét megszerezte és ha nem ódzkodik attól hogy esetleg átkos dolgot talált, a gyűrűt is magáévá teheti.*
*Sebei továbbra is minden lépésénél felsajdulnak, de annyira nem vészes hogy ne tudná elnyomni a biztos halállal szembenézve. Gyors léptei elvezetik Davoshoz akit könnyen meg is szabadít a testétől, aztán már indulhat is az összetákolt létráját megmászni az ablakig. Egy-két lépést meg kell hogy tegyen a már kékre fagyott padlón is, de az egyáltalán nem csúszik, éppen ellenkezőleg, oda-odafagy csizmájának talpa a rövid érintések alatt is, de lendületének hála könnyedén elszakítja a felülettől. Még szerencse hogy nem kell sokat bóklásznia rajta, mert minden egyes lépés lassítja és ha még párszor hozzátapadna akkor talán már nem tudna szabadulni. A hideg legalább fájdalmait enyhíti, de mire az ablakhoz ér ujjai már kissé nehezebben engedelmeskednek finom mozdulatoknak. Az ablakon persze csak kijut, de az esés meglehetősen kellemetlen. Sebei ismét felsajdulnak, viszont legalább nem érzi már a borzasztó hideget. Davos fejét is elejti az érkezéskor, de valami más is koppan azon és saját magán kívül a földön. A hangot magát talán észre sem venné, lehet hogy nem tulajdonítana neki jelentőséget hiszen a felszerelése is zajt csap a puffanáskor, de mikor ismét a kereskedő fejéért nyúl megpillant valami fekete, apró tárgyat maga mellett. Egy fekete gyűrű az, de hogy honnét a fenéből került most elő, arra nem biztos hogy rájön a félvér. Isteni csoda, véletlen szerencse, a sors jutalma hogy leszámolt az ellenség egyik szolgájával? Ki tudja mi szabadult volna el a kikötőben ha most nem veszi elejét az egésznek? Talán sosem tudja meg minek köszönheti az apró csecsebecsét. Talán rájön, hogy az egyik belé fúródott ujjról került át ruhájának gyűrődéseibe és most a földre érkezéskor kiesett. Egyelőre hovatartozása mellékes, a lényeg hogy ott csillog a földön, várva hogy valaki felvegye. A benti lángok fénye csak néha világlik ki a raktárból, de kívülről is látszik egy-két foltban hogy átfagynak a falak. Az egész halkan recseg, kattog, míg végül a tető egy része már nem bírja tovább és beszakad. A fények eltűnnek, a hangjáték is kicsit csendesedik, de meg-megreccsen még az épület néha, ránézésre nem lenne túl biztonságos újra bemenni. Aletai szabad és életben van. Sebei kellemetlenek, de az életét nem fenyegetik, mozgását sem nagyon korlátozzák ha óvatosan cselekszik. Futni azért talán jobb ha nem próbál meg, huzamosabb ideig semmiképpen, de ha nem került valami méreg a szervezetébe akkor egy-két napon belül teljesen felépülhet. Legalább Davos fejét megszerezte és ha nem ódzkodik attól hogy esetleg átkos dolgot talált, a gyűrűt is magáévá teheti.*
2995. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2016-08-08 18:33:08
Üzenet elküldve: 2016-08-08 18:33:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 460
OOC üzenetek: 115
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 460
OOC üzenetek: 115
Játékstílus: Vakmerő
//Egy kereskedő bőrében//
*Aletai számára szerencse, hogy a nő elbízta magát, jóllehet, hogy ezzel a szerencsével egy sokkal nagyobb terhet vesz a nyakába. Sikeresen félreüti a fegyvert, és meg is kínálja a boszorkányt egy adag porral, csak úgy tisztességtelenül, orgyilkosi módra.
Az elvakult nő most először kerül láthatóan is kiszolgáltatott helyzetbe, és ezt igyekszik is kihasználni Aletai. Az arcát védi ugyan, de a dereka védelmén még a hadonászó kardja ellenére is talál rést, így afelé lendíti meg az ívkardot, vélhetően a végsőkig széthasítva a húst.
Úgy fest, hogy ez a kegyelemdöfés, már csak az a kérdés, hogy kinek.
Ahogy a nő pajzsa alaktalan masszává alakul, már sejti az orgyilkos, hogy ez neki bizony nagyon nem lesz jó.
Már biztos, hogy küldetése kudarcba fullad, de üres kézzel nem térhet vissza, ezt ő is tudja.
Valahol mélyen Davos fejében ott van az utolsó kép, az, amikor még Korrupttal beszélgetett. Talán kiderülhet ebből a férfi azonossága, talán sikerülhet megszerezni.
Sajnos érzékeli, hogy Kagan egy kicsit mostanában rossz szemmel nézi a bénázását, így ha ez is teljes kudarc lenne, az végzetes törést okozna a kettőjük kapcsolatában. Talán élete hátralevő részében sepregethetné a Vaskorsót! Még mit nem! Akkor inkább idefagy a raktárba!
Amíg ez a kósza gondolat átfut a fején, addig a levegő kellően hideg lesz körülötte, éppen ezért tisztában van vele, hogy nagyon kevés az ideje.
Rohanva elindul a földön fekvő Davos felé, majd az ívkard egy mozdulatával lemetszi a fejét, hogy aztán a földről a hajánál fogva felkapja azt, és kereket oldhasson.
A kérdés csak az, hogy a rendelkezésre álló cseppnyi idő alatt jéggé fagy-e a félelf, vagy sem.
Nincs más menekülési útvonala, mint a hordóból és a dobozokból épített fellépő a fentebbi ablakhoz.
A kérdés csak az, hogy eléri-e a fagy előtt. Ha igen, akkor nagy sebességgel fellép rá, és nem törődve azzal, hogy kint mire esik, hová érkezik, kiveti magát az ablakon.
Ha fagyott már a hordó, nos, akkor nem marad más számára csak a remény. Ebben az esetben a hordó melletti deszkának rohan, remélve, hogy a fagyszőnyegen megtett néhány lépés alatt, ha szerez is fagyási sérüléseket, túléli.
Számítása szerint a deszka egy ilyen erős fagy hatására törékennyé fagyott, és sikerül átszaggatnia, hogy aztán magatehetetlenül kigurulhasson a raktár mellé, a dobozok közé. Akárhogy is, túlzottan sokat nem tervez a jégen lépkedve ácsorogni, mert számítása szerint ez egy igen erős jég, és könnyen üvegesre fagyasztaná a húsát.*
*Aletai számára szerencse, hogy a nő elbízta magát, jóllehet, hogy ezzel a szerencsével egy sokkal nagyobb terhet vesz a nyakába. Sikeresen félreüti a fegyvert, és meg is kínálja a boszorkányt egy adag porral, csak úgy tisztességtelenül, orgyilkosi módra.
Az elvakult nő most először kerül láthatóan is kiszolgáltatott helyzetbe, és ezt igyekszik is kihasználni Aletai. Az arcát védi ugyan, de a dereka védelmén még a hadonászó kardja ellenére is talál rést, így afelé lendíti meg az ívkardot, vélhetően a végsőkig széthasítva a húst.
Úgy fest, hogy ez a kegyelemdöfés, már csak az a kérdés, hogy kinek.
Ahogy a nő pajzsa alaktalan masszává alakul, már sejti az orgyilkos, hogy ez neki bizony nagyon nem lesz jó.
Már biztos, hogy küldetése kudarcba fullad, de üres kézzel nem térhet vissza, ezt ő is tudja.
Valahol mélyen Davos fejében ott van az utolsó kép, az, amikor még Korrupttal beszélgetett. Talán kiderülhet ebből a férfi azonossága, talán sikerülhet megszerezni.
Sajnos érzékeli, hogy Kagan egy kicsit mostanában rossz szemmel nézi a bénázását, így ha ez is teljes kudarc lenne, az végzetes törést okozna a kettőjük kapcsolatában. Talán élete hátralevő részében sepregethetné a Vaskorsót! Még mit nem! Akkor inkább idefagy a raktárba!
Amíg ez a kósza gondolat átfut a fején, addig a levegő kellően hideg lesz körülötte, éppen ezért tisztában van vele, hogy nagyon kevés az ideje.
Rohanva elindul a földön fekvő Davos felé, majd az ívkard egy mozdulatával lemetszi a fejét, hogy aztán a földről a hajánál fogva felkapja azt, és kereket oldhasson.
A kérdés csak az, hogy a rendelkezésre álló cseppnyi idő alatt jéggé fagy-e a félelf, vagy sem.
Nincs más menekülési útvonala, mint a hordóból és a dobozokból épített fellépő a fentebbi ablakhoz.
A kérdés csak az, hogy eléri-e a fagy előtt. Ha igen, akkor nagy sebességgel fellép rá, és nem törődve azzal, hogy kint mire esik, hová érkezik, kiveti magát az ablakon.
Ha fagyott már a hordó, nos, akkor nem marad más számára csak a remény. Ebben az esetben a hordó melletti deszkának rohan, remélve, hogy a fagyszőnyegen megtett néhány lépés alatt, ha szerez is fagyási sérüléseket, túléli.
Számítása szerint a deszka egy ilyen erős fagy hatására törékennyé fagyott, és sikerül átszaggatnia, hogy aztán magatehetetlenül kigurulhasson a raktár mellé, a dobozok közé. Akárhogy is, túlzottan sokat nem tervez a jégen lépkedve ácsorogni, mert számítása szerint ez egy igen erős jég, és könnyen üvegesre fagyasztaná a húsát.*
2994. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2016-08-07 21:59:50
Üzenet elküldve: 2016-08-07 21:59:50
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 111
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 111
OOC üzenetek: 20
Játékstílus: Szelíd
//Egy kereskedő bőrében//
*A nő bizony elbízta magát. Egyfelől nem nézte ki hogy a sebei után még ilyen fürgén ugrálna a férfi, másfelől tényleg azt hitte hogy sikerült a pajzsával rendesen arcon találni, így egyáltalán nem várt ilyen összeszedett mozdulatsort. A felé meredő kardot könnyűszerrel löki odébb Aletai így másik markának tartalmát is ellenállás nélkül a mélységi arcába dobhatja. Ellenfele azonban reflexből felfelé rántja a pajzsát hogy legsebezhetőbb pontját, fejtájékát védhesse, de már túl késő. Szeme telemegy a padló porával és az összeszáradt sártörmelékkel. Pajzsát azért nem ereszti de vakon hátrálni kezd, kardjával suhint egyet kettőt elkeseredetten, de a tapasztalt harcosnak ilyesmi már nem jelenthet akadályt. Nyakra vagy fejre támadni ugyan nincs lehetősége, de a nő dereka teljesen szabaddá válik, tálcán kínálja magát a lehetőség. Az ívkard mélyen a húsba hatol, a szörnyeteg felsikolt és összerezzen, kardját ki is ejti a kezéből. Megtántorodik és térdre rogy, aztán hátraül a sarkaira, de mire a pajzsos keze is lehanyatlik már vigyor ül az arcán.*
- Égjetek a fagy tüzében!
*Kezéhez nőtt csontpajzsa hirtelen sötét masszává olvad és azonnal kék lángokra kap, ugyanígy a már elejtett kardja is, sőt, bőre és egész lénye is szép lassan, meglehetősen látványosan szétfolyik és hatalmas, hidegkék tűznyelveket táplál. Először a bőre, aztán a hús, az izmok... Az egész úgy tíz másodperc alatt zajlik le, csak a csontváz bírja tovább, egy fél percig még egyben marad, de végül az is kezd elolvadni és tovább táplálja, nagyobbra szítja a tüzet. Különös, de nem áraszt meleget. Éppen ellenkezőleg, rohamosan hűlni kezd a levegő. A test alatt a padló azonnal megfagy és ahogy ég egyre terjed szét körben. A felcsapó lángok a mennyezetet is jegesre festik, a fa recseg ropog, nehéz megjósolni hogy meddig tart majd ki. A nő ruhája hó szerű jégporrá hullik szét. A félvérnek mindenképpen távolabb kell húzódnia ha nem akar fagyási sebeket szerezni. A látvány rémisztő és borzalmas, a fagy félelmetes és ki tudja meddig fog terjedni? A félvér nem is tudja végignézni az egész jelenséget, hátrálnia, menekülnie kell. Bírni fogja a ház szerkezete vagy összeomlik? Ha valamit idebentről magáévá szeretne tenni Aletai akkor nagyon sietnie kell, már egy-két másodperc elteltével is reszket. Kockáztat és megpróbál bizonyítékot vinni Davos haláláról és az itt történtekről? Vagy kiiszkol minél előbb és reménykedik benne hogy az épület egyben marad, figyeli az eseményeket és visszatér ha már biztonságos lesz? Akárhogy is, gyorsan kell döntenie, és nem feltétlenül csak a küldetése, de esetleg az élete is lehet a tét.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.08.07 22:04:23
*A nő bizony elbízta magát. Egyfelől nem nézte ki hogy a sebei után még ilyen fürgén ugrálna a férfi, másfelől tényleg azt hitte hogy sikerült a pajzsával rendesen arcon találni, így egyáltalán nem várt ilyen összeszedett mozdulatsort. A felé meredő kardot könnyűszerrel löki odébb Aletai így másik markának tartalmát is ellenállás nélkül a mélységi arcába dobhatja. Ellenfele azonban reflexből felfelé rántja a pajzsát hogy legsebezhetőbb pontját, fejtájékát védhesse, de már túl késő. Szeme telemegy a padló porával és az összeszáradt sártörmelékkel. Pajzsát azért nem ereszti de vakon hátrálni kezd, kardjával suhint egyet kettőt elkeseredetten, de a tapasztalt harcosnak ilyesmi már nem jelenthet akadályt. Nyakra vagy fejre támadni ugyan nincs lehetősége, de a nő dereka teljesen szabaddá válik, tálcán kínálja magát a lehetőség. Az ívkard mélyen a húsba hatol, a szörnyeteg felsikolt és összerezzen, kardját ki is ejti a kezéből. Megtántorodik és térdre rogy, aztán hátraül a sarkaira, de mire a pajzsos keze is lehanyatlik már vigyor ül az arcán.*
- Égjetek a fagy tüzében!
*Kezéhez nőtt csontpajzsa hirtelen sötét masszává olvad és azonnal kék lángokra kap, ugyanígy a már elejtett kardja is, sőt, bőre és egész lénye is szép lassan, meglehetősen látványosan szétfolyik és hatalmas, hidegkék tűznyelveket táplál. Először a bőre, aztán a hús, az izmok... Az egész úgy tíz másodperc alatt zajlik le, csak a csontváz bírja tovább, egy fél percig még egyben marad, de végül az is kezd elolvadni és tovább táplálja, nagyobbra szítja a tüzet. Különös, de nem áraszt meleget. Éppen ellenkezőleg, rohamosan hűlni kezd a levegő. A test alatt a padló azonnal megfagy és ahogy ég egyre terjed szét körben. A felcsapó lángok a mennyezetet is jegesre festik, a fa recseg ropog, nehéz megjósolni hogy meddig tart majd ki. A nő ruhája hó szerű jégporrá hullik szét. A félvérnek mindenképpen távolabb kell húzódnia ha nem akar fagyási sebeket szerezni. A látvány rémisztő és borzalmas, a fagy félelmetes és ki tudja meddig fog terjedni? A félvér nem is tudja végignézni az egész jelenséget, hátrálnia, menekülnie kell. Bírni fogja a ház szerkezete vagy összeomlik? Ha valamit idebentről magáévá szeretne tenni Aletai akkor nagyon sietnie kell, már egy-két másodperc elteltével is reszket. Kockáztat és megpróbál bizonyítékot vinni Davos haláláról és az itt történtekről? Vagy kiiszkol minél előbb és reménykedik benne hogy az épület egyben marad, figyeli az eseményeket és visszatér ha már biztonságos lesz? Akárhogy is, gyorsan kell döntenie, és nem feltétlenül csak a küldetése, de esetleg az élete is lehet a tét.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.08.07 22:04:23
2993. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2016-08-07 21:04:48
Üzenet elküldve: 2016-08-07 21:04:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Kiürítési parancs//
//Xalema//
*Xalema reakciója a szövetdarab láttán kicsit meglepi őt. Mintha az eddig semmitől sem félő elf leányzó az imént egy pillanat erejéig megborzongott volna. De az sem kizárt, hogy csak a képzelete játszik Ephemiával. Mielőtt a kérdést megválaszolná, hangját még halkabbra veszi, ám igyekszik nem feltűnni a sugdolózásával.*
- Az a ládika igen fontos okmányokat és iratokat tartalmaz, főleg apám dolgait. Pontos dolgokat én sem tudok mondani, de akárki bizonyítékokat lelhet benne olyan dolgokra, amelyekre...
*Szavait elharapja, de aztán mégis folytatja.*
- Nos, amelyekre a családunk nem feltétlenül büszke és mindenkinek jobb, ha titokban maradnak.
*Nem jó ötlet bizalmas családi dolgokról csevegni egy ilyesfajta helyen, de Xalemának a lehető legkisebb információ is a segítségére lehet.*
- Ha nem lenne ilyen fontos ez a kis tárgy, akkor nem utaztam volna le a Kikötőig. A kendő miatt láttam jobbnak nem Artheniorban kutakodni a megfelelő ember után. Sejtéseim szerint egy helyi tolvajcéh tagja lehet az elkövető, így hát nem mertem ott tárgyalni senkivel. Ki tudja kivel akadtam volna össze. Még a végén híre ment volna, hogy titokban mit művelek, talán atyám is megtudta volna. Vagy pont a bűnös.
*Ezúttal is egy őrt lát közeledni feléjük. Szigorú tekintettel méregeti őket. ~Na most légy jó színész, Ephemia!~*
- Ööhm... Igen, szerintem is hallatlan! Hogy ki tudja használni egy ilyen vén kereskedő a népet, pláne ilyen vész idején! Még hogy a hal ára a duplája legyen, na ilyet még nem hallottam. Egye meg amit kifogott az a vén csepűrágó!
*~Csepűrágó? Na ez honnan jött?~ Kicsit úgy érzi, túljátszotta magát. De a jelek nem erre utalnak, a katona ugyanis lassacskán továbbáll. Fellélegzik, és visszatér az előzőleges témához, immár halkabban.*
- Khm... Tudod a bácsikám kereskedő, és egy fontos ügylete van, illetve volt a környéken. Úgy gondoltam, itt az alkalom hogy megtaláljam akit keresek, szóval leutaztam vele és a fivéreimmel a kikötőbeli családi rezidenciánkba. Persze a szándékaimról még most sem tud a családom semmit, de legalább itt annyira nem vagyok szem előtt. Még azt sem tudta senki az egyik fivéremen kívül, hogy egyáltalán hajnalban eljöttem a rezidenciáról. És még most ez a hirtelen kiürítési parancs is...
*Igyekszik legyűrni magában visszatérő aggodalmát. Előre tudja, hogyha egyszer sikerül hazatérnie, bácsikája alaposan meg fogja nevelni, hát még az apja... Ebbe inkább bele sem gondol.*
- A lényeg, hogy találkoztam veled. Az eddigiek alapján úgy gondolom, alkalmas lennél erre a feladatra, és esetleg lehetnek kapcsolataid is bizonyos körökben. Talán még a szimbólum is ismerős neked. Akárhogy is, szeretném ha elvállalnád ezt a munkát.
*A létrejövendő alku jelképeként kinyújtja jobb kezét Xalema felé egy kézfogásra. Csak remélni tudja, hogy az elf lány nem riadt el a feladattól.*
//Xalema//
*Xalema reakciója a szövetdarab láttán kicsit meglepi őt. Mintha az eddig semmitől sem félő elf leányzó az imént egy pillanat erejéig megborzongott volna. De az sem kizárt, hogy csak a képzelete játszik Ephemiával. Mielőtt a kérdést megválaszolná, hangját még halkabbra veszi, ám igyekszik nem feltűnni a sugdolózásával.*
- Az a ládika igen fontos okmányokat és iratokat tartalmaz, főleg apám dolgait. Pontos dolgokat én sem tudok mondani, de akárki bizonyítékokat lelhet benne olyan dolgokra, amelyekre...
*Szavait elharapja, de aztán mégis folytatja.*
- Nos, amelyekre a családunk nem feltétlenül büszke és mindenkinek jobb, ha titokban maradnak.
*Nem jó ötlet bizalmas családi dolgokról csevegni egy ilyesfajta helyen, de Xalemának a lehető legkisebb információ is a segítségére lehet.*
- Ha nem lenne ilyen fontos ez a kis tárgy, akkor nem utaztam volna le a Kikötőig. A kendő miatt láttam jobbnak nem Artheniorban kutakodni a megfelelő ember után. Sejtéseim szerint egy helyi tolvajcéh tagja lehet az elkövető, így hát nem mertem ott tárgyalni senkivel. Ki tudja kivel akadtam volna össze. Még a végén híre ment volna, hogy titokban mit művelek, talán atyám is megtudta volna. Vagy pont a bűnös.
*Ezúttal is egy őrt lát közeledni feléjük. Szigorú tekintettel méregeti őket. ~Na most légy jó színész, Ephemia!~*
- Ööhm... Igen, szerintem is hallatlan! Hogy ki tudja használni egy ilyen vén kereskedő a népet, pláne ilyen vész idején! Még hogy a hal ára a duplája legyen, na ilyet még nem hallottam. Egye meg amit kifogott az a vén csepűrágó!
*~Csepűrágó? Na ez honnan jött?~ Kicsit úgy érzi, túljátszotta magát. De a jelek nem erre utalnak, a katona ugyanis lassacskán továbbáll. Fellélegzik, és visszatér az előzőleges témához, immár halkabban.*
- Khm... Tudod a bácsikám kereskedő, és egy fontos ügylete van, illetve volt a környéken. Úgy gondoltam, itt az alkalom hogy megtaláljam akit keresek, szóval leutaztam vele és a fivéreimmel a kikötőbeli családi rezidenciánkba. Persze a szándékaimról még most sem tud a családom semmit, de legalább itt annyira nem vagyok szem előtt. Még azt sem tudta senki az egyik fivéremen kívül, hogy egyáltalán hajnalban eljöttem a rezidenciáról. És még most ez a hirtelen kiürítési parancs is...
*Igyekszik legyűrni magában visszatérő aggodalmát. Előre tudja, hogyha egyszer sikerül hazatérnie, bácsikája alaposan meg fogja nevelni, hát még az apja... Ebbe inkább bele sem gondol.*
- A lényeg, hogy találkoztam veled. Az eddigiek alapján úgy gondolom, alkalmas lennél erre a feladatra, és esetleg lehetnek kapcsolataid is bizonyos körökben. Talán még a szimbólum is ismerős neked. Akárhogy is, szeretném ha elvállalnád ezt a munkát.
*A létrejövendő alku jelképeként kinyújtja jobb kezét Xalema felé egy kézfogásra. Csak remélni tudja, hogy az elf lány nem riadt el a feladattól.*
2992. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2016-08-05 12:16:39
Üzenet elküldve: 2016-08-05 12:16:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1240
OOC üzenetek: 210
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1240
OOC üzenetek: 210
Játékstílus: Vakmerő
//Kiürítési parancs//
//Grombar után - 4. nap//
//Dobás eredménye: 4//
*Kelyri hangjára ébred, nem túl kipihenten. Fájdalmasan nyögve emeli le arcáról a kalapot és ül fel, csak hogy a következő pillanatban már szokásos vigyorával szövegeljen.*
-A testőröm. De megkaphatod, ha tetszik.
*Érti félre szándékosan a szőke hadnagy szavait, miközben lekászálódik a szekérről, újra szolgálatba helyezve önmagát. És legelőbb a több száz bégető vattapamacsot igyekezve eltávolítani az útból.*
-Vigye innen ezeket jóember! A Hadúr ad földet, biztonságos legelőt. Terelődjenek odébb.
*Rendezi le gyorsan, reményei szerint a pásztort, majd kalapját a fejébe nyomva igyekszik tájékozódni.*
-Hogy állunk? Végeztünk? Indulhat a menet? Mi ez a füst? Nekem még dolgom van a toronyban, de ne várjatok rám.
*Hadarja el egy szuszra mondandóját, majd miközben hadnagyi reakcióra vár máris tekinget körbe, keresve valamit.*
-Lehet kéne egy ló.
*Akad meg végül kék pillantása Kelyri hátasán.*
//Grombar után - 4. nap//
//Dobás eredménye: 4//
*Kelyri hangjára ébred, nem túl kipihenten. Fájdalmasan nyögve emeli le arcáról a kalapot és ül fel, csak hogy a következő pillanatban már szokásos vigyorával szövegeljen.*
-A testőröm. De megkaphatod, ha tetszik.
*Érti félre szándékosan a szőke hadnagy szavait, miközben lekászálódik a szekérről, újra szolgálatba helyezve önmagát. És legelőbb a több száz bégető vattapamacsot igyekezve eltávolítani az útból.*
-Vigye innen ezeket jóember! A Hadúr ad földet, biztonságos legelőt. Terelődjenek odébb.
*Rendezi le gyorsan, reményei szerint a pásztort, majd kalapját a fejébe nyomva igyekszik tájékozódni.*
-Hogy állunk? Végeztünk? Indulhat a menet? Mi ez a füst? Nekem még dolgom van a toronyban, de ne várjatok rám.
*Hadarja el egy szuszra mondandóját, majd miközben hadnagyi reakcióra vár máris tekinget körbe, keresve valamit.*
-Lehet kéne egy ló.
*Akad meg végül kék pillantása Kelyri hátasán.*
2991. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2016-08-05 11:29:26
Üzenet elküldve: 2016-08-05 11:29:26
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 217
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 217
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Kiürítési parancs//
//Ephemia//
*Úgy tűnik, Ephemia fenntartásai ellenére is gyorsan alkalmazkodott így, hogy más körülmények közé csöppent, mint amiket eddig megszokhatott. ~Keményebb lány lehet, mint gondoltam. Vagy, mint ő maga gondolta magáról.~ Xalema hagyja magát a másik lány észrevett zughoz húzni. Odaérve látja, hogy a lány jól választott, kevéssé vannak szem előtt, de jó eséllyel észreveszik, ha valaki hallgatózni akar. Ephemia azért csak halk hangon áll neki a beszédnek. ~Bölcs. Mégsem olyan huzatos ennek a lánykának a feje.~ A lány köszönetére könnyed hangon válaszol, de azért jól esik neki.*
-Ugyan, hagyd el! Csak nem hagyhattalak ott egyedül, nem jó dolog egymagunkba’ kóvályogni egy csomó ijedt idióta, ravasz zsebmetsző meg bunkó katona között. Ha majd egyszer én találom magam egy csomó nagyképű lovag meg kényes dáma között, majd te segítesz ki. *A lányra kacsint huncut mosollyal. A célzásra csak vállat von.* -Láthattad, nekem sem ingyen adnak enni.
*Aztán csak figyel, ahogy a lány magyarázza, mi is történt. Közben fél szemmel és füllel arra ügyel, nehogy valaki kilesse, kihallgassa őket, de úgy tűnik, a környéken mindenki a kiürítéssel van elfoglalva. Ephemia meg-megtorpan a beszédben, ő is óvatos. Végül csak körvonalazódni a történet. Betörtek a villájukba és elvitték a korábban már említett ládikát, tele a családjának fontos dolgokkal. A betörő amatőr volt, vagy direkt akart nyomot hagyni. Talán most is itt van valahol, a tömegben. Még a végén van esélyük megtalálni. Azonban ahogy egy pillantást vet a szövetcafatra, rájön, nem is biztos, hogy meg akarja találni. Képzelete azonnal teljes részletességgel egészíti ki a tépett ábrát. Egy kulcs köré tekeredő, nyelvét nyújtó kígyó. Xalema csuklik egyet, aztán gyorsan körülpillant és ő is suttogóra fogott hangon, kissé hideglelősen kérdez.*
-Mondd csak, mi volt pontosan abban a ládikában? Biztos, hogy annyira fontos?
//Ephemia//
*Úgy tűnik, Ephemia fenntartásai ellenére is gyorsan alkalmazkodott így, hogy más körülmények közé csöppent, mint amiket eddig megszokhatott. ~Keményebb lány lehet, mint gondoltam. Vagy, mint ő maga gondolta magáról.~ Xalema hagyja magát a másik lány észrevett zughoz húzni. Odaérve látja, hogy a lány jól választott, kevéssé vannak szem előtt, de jó eséllyel észreveszik, ha valaki hallgatózni akar. Ephemia azért csak halk hangon áll neki a beszédnek. ~Bölcs. Mégsem olyan huzatos ennek a lánykának a feje.~ A lány köszönetére könnyed hangon válaszol, de azért jól esik neki.*
-Ugyan, hagyd el! Csak nem hagyhattalak ott egyedül, nem jó dolog egymagunkba’ kóvályogni egy csomó ijedt idióta, ravasz zsebmetsző meg bunkó katona között. Ha majd egyszer én találom magam egy csomó nagyképű lovag meg kényes dáma között, majd te segítesz ki. *A lányra kacsint huncut mosollyal. A célzásra csak vállat von.* -Láthattad, nekem sem ingyen adnak enni.
*Aztán csak figyel, ahogy a lány magyarázza, mi is történt. Közben fél szemmel és füllel arra ügyel, nehogy valaki kilesse, kihallgassa őket, de úgy tűnik, a környéken mindenki a kiürítéssel van elfoglalva. Ephemia meg-megtorpan a beszédben, ő is óvatos. Végül csak körvonalazódni a történet. Betörtek a villájukba és elvitték a korábban már említett ládikát, tele a családjának fontos dolgokkal. A betörő amatőr volt, vagy direkt akart nyomot hagyni. Talán most is itt van valahol, a tömegben. Még a végén van esélyük megtalálni. Azonban ahogy egy pillantást vet a szövetcafatra, rájön, nem is biztos, hogy meg akarja találni. Képzelete azonnal teljes részletességgel egészíti ki a tépett ábrát. Egy kulcs köré tekeredő, nyelvét nyújtó kígyó. Xalema csuklik egyet, aztán gyorsan körülpillant és ő is suttogóra fogott hangon, kissé hideglelősen kérdez.*
-Mondd csak, mi volt pontosan abban a ládikában? Biztos, hogy annyira fontos?
2990. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2016-08-03 13:19:04
Üzenet elküldve: 2016-08-03 13:19:04
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Kiürítési parancs//
//Xalema//
*A hal kicsit szálkás és mintha íztelen is lenne, de Ephemia inkább nem panaszkodik. Hallhatóan társa gyomra is megtelhetett már, mert az egy kulturált böffentéssel köszöni meg gazdájának az ennivalót. ~De legalább bocsánatot kért érte.~
Evés közben továbbra is a népet fürkészi a tekintetével, amely nem nagyon akar szellősebbé válni. Inkább csak gyarapodik. Mikor a halak elfogynak, kezét megtörli a köpenyében, s csak akkor tűnik fel neki, hogy mennyire piszkos és szakadt öltözékben van. ~Legalább nem tűnök ki a többi ember közül.~ Mikor Xalema felajánlja, hogy keressenek egy nyugodtabb helyet, beleegyezik. Legalább tudna vele egy kicsit társalogni, ha másról nem, az elvégzendő feladatról igen.*
- Ez a felvetés nincs ellenemre.
*Megfogja Xalema kezét és újból nekikezdenek a tolakodásnak. Az elf a tömeg széle felé vezeti őt, közel a parthoz. A percekig tartó furakodás után végre meglát egy helyet, ahol nyugodtabban lehet beszélgetni, és még talán hallhatják is egymás szavát. A kiszemelt úti cél néhány felpakolt láda és egy már elhagyott, kis termetű raktárépület között áll.*
- Xalema, nézd, arra!
*Megrántja Xalema kezét és fejével a kiszemelt hely felé int. Meg sem várja a választ, s már indul is arrafelé, immáron ő húzva társát maga után. Mikor végül is odaérnek, halkabb hangon szól társához. Az ilyesfajta helyeken általában a falnak is füle van.*
- Xalema, azt hiszem köszönettel tartozom, amiért nem hagytál magamra. És most inkább szemet hunyok afölött, hogy mi is késztetett erre a dologra, mert hogy van pár ötletem... Mindegy is.
*Megvárja, míg a gyanúsnak tűnő alakok és a közelben tartózkodó katonák elhaladnak mellettük, majd újból beszélni kezd. ~Talán ideje rátérni erre a jó ideje halogatott témára.~*
- Mint már mondtam neked, egy fontos tárgyat tulajdonítottak el a családom kúriájából jó néhány napja, hajnalban. Számunkra fontos dolgokat tartalmazott, de egy egyszerű tolvajnak értéktelenek. Ez az egyik dolog, ami arra utal, hogy valaki nem egyszerűen csak értéket akart tőlünk lopni, hanem valami komolyabb hátsó szándéka van. Úgy gondolom, felbérelhettek valakit a lopásra. A másik árulkodó dolog pedig...
*Megint egy őr, aztán még egy. Most tűnik csak fel neki, hogy a nép mintha lassacskán megindulna valamerre, bizonyára terelik őket. Aztán kigyullad egy hajó is valamivel távolabb. Már nem nagyon lepődik meg. Inkább beljebb húzódik a feléjük magasodó ládák árnyékába.*
- Khm... A másik dolog pedig ez lenne.
*Óvatosan elővesz a még megmaradt erszényéből egy elszakadt, egyszerű szövésű vászonkendőt. Az egyetlen érdekesnek mondható dolog rajta egy kisebb szimbólum, amely nem egészen teljes. Bizonyára pont ott szakadhatott el.*
- A földszinti szobában leltük, ahová betörtek. Az egyik szolgálónk észrevette az illetőt, miközben menekül. A szemtanúnk szerint látványosan távozott, szépen kitörte belülről az ablakot. Ott maradt fenn ez a darab. Az arca lehetett ezzel eltakarva, vagy a csuklójára kötve hordhatta, nem tudom... A szimbólum rajta nem teljes, de kíváncsi vagyok, hogy esetleg felismered-e. Talán segíthet a munkában.
*Odanyújtja társának a szövetdarabot, hogy ő is megfigyelhesse. Közben fél szemmel az elhaladó lényeket is figyeli, nehogy valakinek feltűnjön, mit is tart a kezében.*
//Xalema//
*A hal kicsit szálkás és mintha íztelen is lenne, de Ephemia inkább nem panaszkodik. Hallhatóan társa gyomra is megtelhetett már, mert az egy kulturált böffentéssel köszöni meg gazdájának az ennivalót. ~De legalább bocsánatot kért érte.~
Evés közben továbbra is a népet fürkészi a tekintetével, amely nem nagyon akar szellősebbé válni. Inkább csak gyarapodik. Mikor a halak elfogynak, kezét megtörli a köpenyében, s csak akkor tűnik fel neki, hogy mennyire piszkos és szakadt öltözékben van. ~Legalább nem tűnök ki a többi ember közül.~ Mikor Xalema felajánlja, hogy keressenek egy nyugodtabb helyet, beleegyezik. Legalább tudna vele egy kicsit társalogni, ha másról nem, az elvégzendő feladatról igen.*
- Ez a felvetés nincs ellenemre.
*Megfogja Xalema kezét és újból nekikezdenek a tolakodásnak. Az elf a tömeg széle felé vezeti őt, közel a parthoz. A percekig tartó furakodás után végre meglát egy helyet, ahol nyugodtabban lehet beszélgetni, és még talán hallhatják is egymás szavát. A kiszemelt úti cél néhány felpakolt láda és egy már elhagyott, kis termetű raktárépület között áll.*
- Xalema, nézd, arra!
*Megrántja Xalema kezét és fejével a kiszemelt hely felé int. Meg sem várja a választ, s már indul is arrafelé, immáron ő húzva társát maga után. Mikor végül is odaérnek, halkabb hangon szól társához. Az ilyesfajta helyeken általában a falnak is füle van.*
- Xalema, azt hiszem köszönettel tartozom, amiért nem hagytál magamra. És most inkább szemet hunyok afölött, hogy mi is késztetett erre a dologra, mert hogy van pár ötletem... Mindegy is.
*Megvárja, míg a gyanúsnak tűnő alakok és a közelben tartózkodó katonák elhaladnak mellettük, majd újból beszélni kezd. ~Talán ideje rátérni erre a jó ideje halogatott témára.~*
- Mint már mondtam neked, egy fontos tárgyat tulajdonítottak el a családom kúriájából jó néhány napja, hajnalban. Számunkra fontos dolgokat tartalmazott, de egy egyszerű tolvajnak értéktelenek. Ez az egyik dolog, ami arra utal, hogy valaki nem egyszerűen csak értéket akart tőlünk lopni, hanem valami komolyabb hátsó szándéka van. Úgy gondolom, felbérelhettek valakit a lopásra. A másik árulkodó dolog pedig...
*Megint egy őr, aztán még egy. Most tűnik csak fel neki, hogy a nép mintha lassacskán megindulna valamerre, bizonyára terelik őket. Aztán kigyullad egy hajó is valamivel távolabb. Már nem nagyon lepődik meg. Inkább beljebb húzódik a feléjük magasodó ládák árnyékába.*
- Khm... A másik dolog pedig ez lenne.
*Óvatosan elővesz a még megmaradt erszényéből egy elszakadt, egyszerű szövésű vászonkendőt. Az egyetlen érdekesnek mondható dolog rajta egy kisebb szimbólum, amely nem egészen teljes. Bizonyára pont ott szakadhatott el.*
- A földszinti szobában leltük, ahová betörtek. Az egyik szolgálónk észrevette az illetőt, miközben menekül. A szemtanúnk szerint látványosan távozott, szépen kitörte belülről az ablakot. Ott maradt fenn ez a darab. Az arca lehetett ezzel eltakarva, vagy a csuklójára kötve hordhatta, nem tudom... A szimbólum rajta nem teljes, de kíváncsi vagyok, hogy esetleg felismered-e. Talán segíthet a munkában.
*Odanyújtja társának a szövetdarabot, hogy ő is megfigyelhesse. Közben fél szemmel az elhaladó lényeket is figyeli, nehogy valakinek feltűnjön, mit is tart a kezében.*
2989. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2016-08-02 16:07:30
Üzenet elküldve: 2016-08-02 16:07:30
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
//Kiürítési parancs//
*Na és akkor lássuk a mérleget. A nap lassan estébe, az meg hamarosan éjjelbe fog fordulni, és a házak nagyja üresen áll. Vagy tele bútorokkal. A népek nyöszörögve, riadtan, vagy éppen felháborodva baktatnak a Dokkok irányába. Továbbá a sötét sarkokban megjelennek azok a "dögevők", akiket a köznép alvilág gyűjtőnéven tart számon. Nekik eszük ágában sincs indulni. Most még nincs. Persze az őröket kerülik.
A Rumosból pedig ki tudnak sajtolni egy kis rumot. Egy szekérnyi, azaz öt hordó tömény szesz kerül elő. Egy-egy taligán pedig egy hordó sört, és egy hordó bort tudnak szerezni mellé a vizezett fajtából. Ez a fogadói legények érdeme.
Még van pár tennivaló, de Ziana alig másfél órát szundikálhat, mikor Kelyri berobog.*
-Na szép!
*Kelti Zianát, ha "hűséges" ork "barátja", aki amúgy ténylegesen egy kevés szerzeménnyel lett gazdagabb fel nem kelti előbb a Vöröst. A többiek persze még dolgozhatnak. Például a helyi pásztor is megjelenik, és nem tudja hova tegye a négyszáz juhát. De persze hajlandó lenne etetni a népet az úton, ha a nyáj nagyját a szántón nevelhetné tovább.*
*Na és akkor lássuk a mérleget. A nap lassan estébe, az meg hamarosan éjjelbe fog fordulni, és a házak nagyja üresen áll. Vagy tele bútorokkal. A népek nyöszörögve, riadtan, vagy éppen felháborodva baktatnak a Dokkok irányába. Továbbá a sötét sarkokban megjelennek azok a "dögevők", akiket a köznép alvilág gyűjtőnéven tart számon. Nekik eszük ágában sincs indulni. Most még nincs. Persze az őröket kerülik.
A Rumosból pedig ki tudnak sajtolni egy kis rumot. Egy szekérnyi, azaz öt hordó tömény szesz kerül elő. Egy-egy taligán pedig egy hordó sört, és egy hordó bort tudnak szerezni mellé a vizezett fajtából. Ez a fogadói legények érdeme.
Még van pár tennivaló, de Ziana alig másfél órát szundikálhat, mikor Kelyri berobog.*
-Na szép!
*Kelti Zianát, ha "hűséges" ork "barátja", aki amúgy ténylegesen egy kevés szerzeménnyel lett gazdagabb fel nem kelti előbb a Vöröst. A többiek persze még dolgozhatnak. Például a helyi pásztor is megjelenik, és nem tudja hova tegye a négyszáz juhát. De persze hajlandó lenne etetni a népet az úton, ha a nyáj nagyját a szántón nevelhetné tovább.*
2988. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2016-08-02 15:55:03
Üzenet elküldve: 2016-08-02 15:55:03
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
//Kiürítési parancs//
*Lassacskán haladnak a Dokkoknál is. A hajók egyesével kifutnak, a használható árukat szekerekre pakolják, a fegyvereket lefoglalják. Kelyri igen hatékonyan a rablóbandák fegyvereit is elkoboztatja, és szépen sorban mindenkit terelnek a város szélén álló menet felé.
Egyszer csak kigyullad egy ismeretlen hajó is. Nyilván ellenkezett a gazdája. Ahogy a lángok felkapnak a matrózok picit jobban sürgetik a kifutást. A tömeg pedig lassan ezresre duzzad. Sőt, hamarosan Kelyri is megjelenik letudva saját küldetését.*
*Lassacskán haladnak a Dokkoknál is. A hajók egyesével kifutnak, a használható árukat szekerekre pakolják, a fegyvereket lefoglalják. Kelyri igen hatékonyan a rablóbandák fegyvereit is elkoboztatja, és szépen sorban mindenkit terelnek a város szélén álló menet felé.
Egyszer csak kigyullad egy ismeretlen hajó is. Nyilván ellenkezett a gazdája. Ahogy a lángok felkapnak a matrózok picit jobban sürgetik a kifutást. A tömeg pedig lassan ezresre duzzad. Sőt, hamarosan Kelyri is megjelenik letudva saját küldetését.*
2987. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2016-08-02 14:42:16
Üzenet elküldve: 2016-08-02 14:42:16
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 217
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 217
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Kiürítési parancs//
//Ephemia//
*A hal olyan, amire számított. Nem nyűgözi le, de laktató, most egy darabig biztosan nem lesz gondja az ételre. Körülöttük még mindig egymást tapossák az emberek, elfek és más lények, a kereskedő pedig figyelemre méltó állóképességről tanúbizonyságot téve folytatja a közelharcra emlékeztető kiszolgálást. Ők ketten viszonylag nyugodtan ácsoroghatnak a szekér mellet, amíg elfogy a két hal. Xaly elégedetten böfög, aztán észbe kap, hogy most kulturált társaságban van.*
-Hopsz, bocsánat. *Míg a másik eszik, a fogát piszkálva töpreng. Ha jobban belegondol, ma már lopott egy kis pénzt, átvert egy csapat városőrt, kavart egy remek kis tömegverekedést és még a hasa is tele. ~Egész jó kis nap ez a mai.~ Persze van ötlete, hogyan lehetne még jobbá tenni. Udvariasan megvárja, amíg Ephemia is efogyasztja a maga adagját, majd a kezét nyújtja neki, remélve, hogy a másik félretette korábbi fenntartásait.*
-Keressünk egy nyugisabb helyet! *Akár megfogja a másik a felé nyújtott kezet, akár nem, a tömeg széle felé indul, a part felé. Reméli, hogy a még mindig halomba álló áruk kavalkádjában találnak egy csendesebb helyet, ahol végre-valahára kihúzhatja a lányból, hogy milyen munkát kellene elvégezni.*
//Ephemia//
*A hal olyan, amire számított. Nem nyűgözi le, de laktató, most egy darabig biztosan nem lesz gondja az ételre. Körülöttük még mindig egymást tapossák az emberek, elfek és más lények, a kereskedő pedig figyelemre méltó állóképességről tanúbizonyságot téve folytatja a közelharcra emlékeztető kiszolgálást. Ők ketten viszonylag nyugodtan ácsoroghatnak a szekér mellet, amíg elfogy a két hal. Xaly elégedetten böfög, aztán észbe kap, hogy most kulturált társaságban van.*
-Hopsz, bocsánat. *Míg a másik eszik, a fogát piszkálva töpreng. Ha jobban belegondol, ma már lopott egy kis pénzt, átvert egy csapat városőrt, kavart egy remek kis tömegverekedést és még a hasa is tele. ~Egész jó kis nap ez a mai.~ Persze van ötlete, hogyan lehetne még jobbá tenni. Udvariasan megvárja, amíg Ephemia is efogyasztja a maga adagját, majd a kezét nyújtja neki, remélve, hogy a másik félretette korábbi fenntartásait.*
-Keressünk egy nyugisabb helyet! *Akár megfogja a másik a felé nyújtott kezet, akár nem, a tömeg széle felé indul, a part felé. Reméli, hogy a még mindig halomba álló áruk kavalkádjában találnak egy csendesebb helyet, ahol végre-valahára kihúzhatja a lányból, hogy milyen munkát kellene elvégezni.*
2986. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2016-08-01 18:56:43
Üzenet elküldve: 2016-08-01 18:56:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Kiürítési parancs//
//Xalema//
*Ephemia kezd egy kissé rosszul lenni a tömegtől. Hol egy kósza részeges emberbe futnak bele, hol egy síró asszonyba, egyszer-kétszer pedig egy-egy rakodó munkásba vagy katonába. Párszor majdnem fel is esik, ráadásul a köpenyére is imitt-amott rálépnek. ~Megviselt darab ez, már amúgy is ki akartam dobni.~
Nagy nehézségek árán, de végül sikerül eljutniuk az árus közelébe, azonban az őket fogadó látvány korántsem nevezhető biztatónak. A sor enyhén mondva is hosszú.*
- Ez igen. Azt hiszem, nem fogunk egyhamar ételhez jutni.
*Alighogy kimondja már látja is, hogy alkalmi útitársa ez ügyben már intézkedik. Egy fiatal lánykát próbál épp lefizetni. ~Miért is nem lepődöm meg a módszerein?~ Azonban mikor a bokarugdosást emlegeti, Ephemia azért egy kissé mégis elszörnyed.*
- Nem hinném, hogy ez a legcélszerűbb megold...
*Kimondani már nem érkezik, ugyanis a lányka már teszi is a dolgát, és mindenkit jól összerugdos az állványig. Nem is kell több a népnek, az évszázad leggyönyörűbb tömegverekedése máris kezdetét veszi. Homlokát összeráncolva figyeli a gyors eseményeket és még nézné is sokáig, ha Xalema nem rángatná tovább.
Egy suhanó ököl, pofonok, hörgések. Ephemia a mai nap folyamán immáron sokadik alkalommal ismét elgondolkodik idekeveredésének körülményein, és immáron a sokadik alkalommal sem jut dűlőre a kérdést illetően. De mire gondolatai végére ér, már társával oda is érnek a standhoz. A halak hallatlanul magas árán még ő is elcsodálkozik, másrészt pedig kicsit örül neki, hogy ez a bizonyos Xalema Unamorel a tőle korábban elcsent 120 aranyából fizet értük. Könnyen jött pénz könnyen megy, és valahol ott van ebben a sors fintora is.
Elveszi a felé nyújtott halakat és igyekszik nem gondolni a módszerre, amellyel sikerült hozzájutniuk. Egy kissé hangosra sikeredett köszönőválasz után társa mellett ő is enni kezd. Bár hozzászokott az evőeszközök használatához, a szükség most erősebb a megszokásnál. Így egy ideig legalább már nem kell a hasa miatt aggódnia.*
//Xalema//
*Ephemia kezd egy kissé rosszul lenni a tömegtől. Hol egy kósza részeges emberbe futnak bele, hol egy síró asszonyba, egyszer-kétszer pedig egy-egy rakodó munkásba vagy katonába. Párszor majdnem fel is esik, ráadásul a köpenyére is imitt-amott rálépnek. ~Megviselt darab ez, már amúgy is ki akartam dobni.~
Nagy nehézségek árán, de végül sikerül eljutniuk az árus közelébe, azonban az őket fogadó látvány korántsem nevezhető biztatónak. A sor enyhén mondva is hosszú.*
- Ez igen. Azt hiszem, nem fogunk egyhamar ételhez jutni.
*Alighogy kimondja már látja is, hogy alkalmi útitársa ez ügyben már intézkedik. Egy fiatal lánykát próbál épp lefizetni. ~Miért is nem lepődöm meg a módszerein?~ Azonban mikor a bokarugdosást emlegeti, Ephemia azért egy kissé mégis elszörnyed.*
- Nem hinném, hogy ez a legcélszerűbb megold...
*Kimondani már nem érkezik, ugyanis a lányka már teszi is a dolgát, és mindenkit jól összerugdos az állványig. Nem is kell több a népnek, az évszázad leggyönyörűbb tömegverekedése máris kezdetét veszi. Homlokát összeráncolva figyeli a gyors eseményeket és még nézné is sokáig, ha Xalema nem rángatná tovább.
Egy suhanó ököl, pofonok, hörgések. Ephemia a mai nap folyamán immáron sokadik alkalommal ismét elgondolkodik idekeveredésének körülményein, és immáron a sokadik alkalommal sem jut dűlőre a kérdést illetően. De mire gondolatai végére ér, már társával oda is érnek a standhoz. A halak hallatlanul magas árán még ő is elcsodálkozik, másrészt pedig kicsit örül neki, hogy ez a bizonyos Xalema Unamorel a tőle korábban elcsent 120 aranyából fizet értük.
Könnyen jött pénz könnyen megy, és valahol ott van ebben a sors fintora is.Elveszi a felé nyújtott halakat és igyekszik nem gondolni a módszerre, amellyel sikerült hozzájutniuk. Egy kissé hangosra sikeredett köszönőválasz után társa mellett ő is enni kezd. Bár hozzászokott az evőeszközök használatához, a szükség most erősebb a megszokásnál. Így egy ideig legalább már nem kell a hasa miatt aggódnia.*
2985. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2016-08-01 18:45:36
Üzenet elküldve: 2016-08-01 18:45:36
ÚJ
![>Worenth Yosden [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11112_1519763981_ember_ferfi.jpg)
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 1521
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1521
OOC üzenetek: 51
Játékstílus: Megfontolt
*Kissé piheg már mikor visszaérkezik a dokkokhoz, úgyhogy rögtön el is határozza, hogy ha Amon Ruadh felé fogja majd venni az irányt akkor lóval megy... Zaras már azóta bizonyára leszállította a kért hátasokat.
Egyre nagyobb a felfordulás, és ahogy telnek a napok ez csak fokozódni fog. Nagyon reméli, hogy a tanoncok holnap tényleg elindulnak visszafelé, és nem fognak túlságosan sokáig időzni.
Összeszedi magát majd kilép, sietősre veszi a figurát... ha ki is köpi a tüdejét mire hazaér az sem gond, hiszen hamarosan esteledik, amikor is nyugovóra térhet. Egyenesen az ösvény felé veszi az irányt, hogy mielőbb ráléphessen a fehér kaviccsal felszórt útra, ami Synmiraba vezeti.*
Egyre nagyobb a felfordulás, és ahogy telnek a napok ez csak fokozódni fog. Nagyon reméli, hogy a tanoncok holnap tényleg elindulnak visszafelé, és nem fognak túlságosan sokáig időzni.
Összeszedi magát majd kilép, sietősre veszi a figurát... ha ki is köpi a tüdejét mire hazaér az sem gond, hiszen hamarosan esteledik, amikor is nyugovóra térhet. Egyenesen az ösvény felé veszi az irányt, hogy mielőbb ráléphessen a fehér kaviccsal felszórt útra, ami Synmiraba vezeti.*
2984. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2016-08-01 17:10:31
Üzenet elküldve: 2016-08-01 17:10:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 278
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 278
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
//Kiürítési parancs//
*Zopal ott fekszik a szekéren és látszólag megúszta minden eddigi zaklatást a csomagjával kapcsolatban. Elégedett is lehetne ha nem épp kipakoltatnák innen amit az otthonának nevezhet. Erre megjelenik a főkolompos. A vörös nő aki ezzel az akciójával sikeresen elérte, hogy Zopal bűntudat nélkül megfojtsa őt egy megfelelő pillanatban. Ami sajnos nem ez. Így csak a pillantásai lehetnek gyilkosak, de még egy szót sem szól. Még arra sem, hogy ledől itt mellette pedig arról is megvan a véleménye. Ha sihederkorában kerül ilyen helyzetbe akkor nekiment volna a városőröknek, megpróbálta volna ezt a nőt agyon ütni és az sem zavarta volna, hogy ez egy értelmetlen és biztos halál. Sokat változott.*
*Zopal ott fekszik a szekéren és látszólag megúszta minden eddigi zaklatást a csomagjával kapcsolatban. Elégedett is lehetne ha nem épp kipakoltatnák innen amit az otthonának nevezhet. Erre megjelenik a főkolompos. A vörös nő aki ezzel az akciójával sikeresen elérte, hogy Zopal bűntudat nélkül megfojtsa őt egy megfelelő pillanatban. Ami sajnos nem ez. Így csak a pillantásai lehetnek gyilkosak, de még egy szót sem szól. Még arra sem, hogy ledől itt mellette pedig arról is megvan a véleménye. Ha sihederkorában kerül ilyen helyzetbe akkor nekiment volna a városőröknek, megpróbálta volna ezt a nőt agyon ütni és az sem zavarta volna, hogy ez egy értelmetlen és biztos halál. Sokat változott.*
2983. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2016-08-01 16:28:18
Üzenet elküldve: 2016-08-01 16:28:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1240
OOC üzenetek: 210
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1240
OOC üzenetek: 210
Játékstílus: Vakmerő
//Kiürítési parancs//
//Grombar után - 4. nap//
//Dobás eredménye: 41//
*A kiürítés jól halad, azaz serényen buzgólkodnak a lakosok, a házak sorban ürülnek ki, és Ziát sem abajgatja senki sem már jó ideje újabb felmerülő problémákkal.
Vagyis itt az ideje, hogy végre saját magával is törődjön kicsikét. Biccent a zordoknak, hogy folytassák, ő pedig az egyik felmálházott szekér felé indul, hogy ledőljön kicsit.
Az ott pihengélő ork kifejezetten ismerősnek hat. Nagyos sóhajt, ahogy felismeri, majd őszinte örömmel vigyorodik el. Arcán, nyakán, karján a számtalan apró, már begyógyuló félben lévő karcolás, szúrás, vágás jelzi, hogy ha nem is hiányolta túlzottan eddig testőrét, szüksége azért lett volna rá.*
-Ah! Na végre előkerültél.
*Bólint is egy hatalmasat, kifejezve elégedettségét a helyzet ilyetén alakulása felett.*
-Már kezdtem azt gondolni a testőröm a saját bőrére sem képes vigyázni.
*Mászik fel a szekérre, és nyúlik el Zopal mellett az egyik batyunak vetve hátát.*
-Majd ébressz fel, ha kellenék.
*Húzza kalapját szemébe, és alszik el igen gyorsan. Már ahhoz képest gyorsan, hogy milyenek a körülmények. Maga azt is csodálja eddig nem rogyott össze a kimerültségtől.*
//Grombar után - 4. nap//
//Dobás eredménye: 41//
*A kiürítés jól halad, azaz serényen buzgólkodnak a lakosok, a házak sorban ürülnek ki, és Ziát sem abajgatja senki sem már jó ideje újabb felmerülő problémákkal.
Vagyis itt az ideje, hogy végre saját magával is törődjön kicsikét. Biccent a zordoknak, hogy folytassák, ő pedig az egyik felmálházott szekér felé indul, hogy ledőljön kicsit.
Az ott pihengélő ork kifejezetten ismerősnek hat. Nagyos sóhajt, ahogy felismeri, majd őszinte örömmel vigyorodik el. Arcán, nyakán, karján a számtalan apró, már begyógyuló félben lévő karcolás, szúrás, vágás jelzi, hogy ha nem is hiányolta túlzottan eddig testőrét, szüksége azért lett volna rá.*
-Ah! Na végre előkerültél.
*Bólint is egy hatalmasat, kifejezve elégedettségét a helyzet ilyetén alakulása felett.*
-Már kezdtem azt gondolni a testőröm a saját bőrére sem képes vigyázni.
*Mászik fel a szekérre, és nyúlik el Zopal mellett az egyik batyunak vetve hátát.*
-Majd ébressz fel, ha kellenék.
*Húzza kalapját szemébe, és alszik el igen gyorsan. Már ahhoz képest gyorsan, hogy milyenek a körülmények. Maga azt is csodálja eddig nem rogyott össze a kimerültségtől.*
2982. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2016-08-01 14:04:42
Üzenet elküldve: 2016-08-01 14:04:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 460
OOC üzenetek: 115
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 460
OOC üzenetek: 115
Játékstílus: Vakmerő
//Egy kereskedő bőrében//
*Az, hogy a hatalmas csapás az alkarját éri, néhány napig el fogja kísérni, ez bizonyos. Egy kicsit el is kezd sajogni, ám ettől csak hitelesebb kín telepszik az arcára, növelve és reálissá téve a megjátszott fájdalmat. Rövid távon tehát még a hasznát is vette, bár ha terve nem jöb ne, akkor később még történhet baj a hirtelen behasogató fájdalomtól.
Most viszont nyugodt, és felkészült az orgyilkos, és miután az alkarjának a sajgása alább hagy, felkészülten várja a pillanatot, hogy támadhasson.
Mikor a szörnyeteg megtorpan, nem is habozik ezt megtenni. Egyetlen lépés távolság az bizony éppen elég közeli, hogy meg is lehessen támadni a nőt, aki úgy tűnik, elbízta magát. Talán ez lesz a veszte, ám ha nem, akkor sokkal inkább számító ellenfélként fog nézni a félvérre.
A támadáskor egyébként a gyorsaságát használja fel. Hirtelen talpra ugrik, miközben fordul is a sötételf felé, hogy a jobb kezében lévő fegyverrel oldalra üsse a felé meredő csontkardot, majd egy derékból elkövetett félfordulat után a bal kezének a tartalmát az ellenfele arcába, szemébe dobja.
Ha sikerül megzavarnia, vagy elvakítania az ellenfelét, akkor a védelmi rést kihasználva támad is. Ha teheti, a támadás a fejre, vagy a nyakra irányul, ha nem akkor deréktájra, vagy a mellkasra.
Meglendíti hát teljes maradék erejével az ívkardot, hogy végezzen ellenfelével.*
*Az, hogy a hatalmas csapás az alkarját éri, néhány napig el fogja kísérni, ez bizonyos. Egy kicsit el is kezd sajogni, ám ettől csak hitelesebb kín telepszik az arcára, növelve és reálissá téve a megjátszott fájdalmat. Rövid távon tehát még a hasznát is vette, bár ha terve nem jöb ne, akkor később még történhet baj a hirtelen behasogató fájdalomtól.
Most viszont nyugodt, és felkészült az orgyilkos, és miután az alkarjának a sajgása alább hagy, felkészülten várja a pillanatot, hogy támadhasson.
Mikor a szörnyeteg megtorpan, nem is habozik ezt megtenni. Egyetlen lépés távolság az bizony éppen elég közeli, hogy meg is lehessen támadni a nőt, aki úgy tűnik, elbízta magát. Talán ez lesz a veszte, ám ha nem, akkor sokkal inkább számító ellenfélként fog nézni a félvérre.
A támadáskor egyébként a gyorsaságát használja fel. Hirtelen talpra ugrik, miközben fordul is a sötételf felé, hogy a jobb kezében lévő fegyverrel oldalra üsse a felé meredő csontkardot, majd egy derékból elkövetett félfordulat után a bal kezének a tartalmát az ellenfele arcába, szemébe dobja.
Ha sikerül megzavarnia, vagy elvakítania az ellenfelét, akkor a védelmi rést kihasználva támad is. Ha teheti, a támadás a fejre, vagy a nyakra irányul, ha nem akkor deréktájra, vagy a mellkasra.
Meglendíti hát teljes maradék erejével az ívkardot, hogy végezzen ellenfelével.*
2981. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2016-08-01 09:03:23
Üzenet elküldve: 2016-08-01 09:03:23
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 75
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 75
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Hogy az ostromgépek mire lesznek elegendőek az majd elválik, mindenesetre egy védelmezők meg holmi nemes nem állhat a holtak seregének útjába! Ha mégis akkor a maszkos csalódni fog.
Erről az Aleny nevűről sokat azért nem tud meg, és valamiért taszító az egész, ugyanakkor a csempészés megadja neki a lehetőséget, hogy megszerezz amit akar.
Egyszer csak megtorpan, majd a földet kezdi el bámulni néhány másodpercig. Aztán rápillant a másik csuklyásra majd rövidre fogja a dolgot.*
-Most mennem kell Névtelen.
*Nagyon gyors léptekkel távozik, mint akit korbáccsal kergetnek. Hogy miért azt talán még ő maga sem tudja, mindenesetre Névtelen hamar egyedül marad, mivel a maszkos gyorsan felszívódik.*
*Hogy az ostromgépek mire lesznek elegendőek az majd elválik, mindenesetre egy védelmezők meg holmi nemes nem állhat a holtak seregének útjába! Ha mégis akkor a maszkos csalódni fog.
Erről az Aleny nevűről sokat azért nem tud meg, és valamiért taszító az egész, ugyanakkor a csempészés megadja neki a lehetőséget, hogy megszerezz amit akar.
Egyszer csak megtorpan, majd a földet kezdi el bámulni néhány másodpercig. Aztán rápillant a másik csuklyásra majd rövidre fogja a dolgot.*
-Most mennem kell Névtelen.
*Nagyon gyors léptekkel távozik, mint akit korbáccsal kergetnek. Hogy miért azt talán még ő maga sem tudja, mindenesetre Névtelen hamar egyedül marad, mivel a maszkos gyorsan felszívódik.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5256-5275