//Reydis//
*Nos igen, Leonnal történt egy s más, ami miatt kénytelen kelletlen ilyen szokások rögződtek be nála. Más emberek irtóznak a vértől, neki pedig megmagyarázhatatlan jóérzést okoz, ezért is csillan fel a szeme, mikor Reydis végigsimít a lábán ujjaival. Nos, a legkézenfekvőbb az lenne, ha a férfi a vér forrását, a sebet kezdené el nyalogatni, de akkor nem tudna a lány szemébe nézni, meg le kéne ereszkednie a földre. Márpedig ő nem fog lefeküdni senki lábai elé! Az ujjakat, most nem veszi a szájába, inkább kiölti nyelvét, hogy úgy nyalhassa le róluk a sós nedvet. Úgy tűnik Reydis ezt már élvezi.* ~Tehát, felfogta, hogy mit mondok?~ *Tanakodik magában, de a pillanatokon belül érkező válasz be is bizonyítja gondolatának igazát.* ~Eltűnt volna? Na persze!~ *Leon egyáltalán nem hiszi el ezt.* ~Mitől tűnne most el? Mi változott?~ *Aggályait szóban is kifejezi.*
-Nem hiszem, hogy eltűnt, de ha így is van... Amit mondtam, megmondtam! Nem változtatok rajta. Ha Véreb megtámad engem, végeztünk! *Ismétli el újra a nemrég elhangzott mondatot, mert nem biztos benne, hogy azt is felfogta a lány. Leon nem ugrik a nyakába, nem kezdi el csókolgatni, vagy bármi egyéb, mert még mindig tart tőle.* ~Mi van, ha ez is csak Véreb egyik játéka, hogy utána megölhessen?~ *Mivel, ugye előbb, ha ráharap a nyakára, a kalóz most a saját vérében feküdne, hosszan tartó kínlódás és haláltusa után. Látott már elvágott nyaki artériát, és neki nem kéne ilyen ocsmány halál. Olyan meg főleg nem, hogy az öli meg, akit szeretet. Így hát kezében a lány kezével, nyalogatva ujjait, miközben bámul a szemébe, másik kezével pedig az arcát fogja, várja, hogy mi is fog történni. Szeme csak egy pillanatra ugrik el Kedvese arcáról, mikor kardját keresi, de döbbenten látja, hogy az nincs a tokjában. Kell neki pár pillanat, mire felfogja, hogy eldobta, mikor iderohant. Még szerencse, mert azóta lehet már felhasított volna valamit. Az ágyat, vagy Reydist, netán saját magát. Mindegy... csak kitombolhatná magát végre!* ~De, ez így most nem is olyan rossz... Reydis vére, emlékeztet valaki máséra gyerekkoromból. Jobb íze van, mint az enyémnek. De, talán csak képzelődök!~ *Tekintete újra visszavándorol az arca, majd a vérző lábakra, ezután pedig újra Reydis szemeibe fúrja, és ezúttal ott is marasztalja, és kényszeríti magát, hogy ne az olya gyönyörű sebet nézze, Kedvesén...*