Nincs játékban - Artheniori folyó
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Artheniori folyó | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 47 (921. - 940. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
![>Ailease Parden [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/9906_ember_ferfi.jpg)
//Második szál//
// Vörös és Fekete //
*Nem, nem tudja eltakarni a vigyort a képéről látva Seju reakcióját a kérdésére. Többet mesél ez a mimika, a kipirult arc, mintha egy egyszerű „Igen”-re nyitotta volna ajkait.
Megköszörüli a torkát.*
- Nincs ezzel semmi baj. *Igyekszik komolyan beszélni, de a görbe a szája sarkában kissé elrontja a kívánt összképét.* Tudod, mondani szokták, hogy az számít, ami bennünk van, a lélek, a szív… meg minden hülyeség. Blabla… Na nem is ez a lényeg. *Leinti saját magát.* De ebben a testben élünk és, ha az akar valamit, néha hasznodra válhat, ha hallgatsz rá. *Pontosan saját magára cáfol rá, ezt érzi is, és kissé hiteltelennek érzi, hogy úgy ad hangot a véleményének, hogy az lehet rá nem is igaz.
Máskor talán bánná, most nem, hogy ennyire komoly témát környékeztek meg, és inkább ennek felismerése ijesztő számára. A mellette ülő lány, bár alig ismeri még, éppen csak néhány napja, mégis olyan lendülettel teríteni ki felé saját lapjait, ahogy sosem tenné mással. Még Nadae és Khan közelében is szűkszavú, ha a múltjának eme szeglete éppen csak szóba kerül, ócska próbálkozásokat tesz ilyenkor, hogy elterelje a figyelmet saját magáról.
Most azonban nem a gátakkal találkozik, hanem valami ösztökéléssel, ami csendben suttog felé: Beszélj!*
- Külső szemlélő által egészen irigylésméltó gyerekkorom volt. Sohasem kellett szükölködnöm, mondhatom úgy, hogy még ha meg is kellett volna botlanom, rögtön ott termett volna egy szolgáló, hogy helyettem megtegye. Ez egészen addig hangzott jól, amíg végül is ki nem derült, hogy miután lánygyermekként jöttem a világra, létezésem egyedüli célja az volt, hogy a család kapcsolatait, aranykészletét és hírnevét gazdagítsam. Hozzáadtak hát apám egyik leggyümölcsözőbb kapcsolatához. Ő már korosabb volt, mint én, kisebb seregeket birtokolt, földeket szerzett. Túl jó hírneve már azelőtt sem volt, mielőtt én magam kitapasztaltam volna. Igazából nem voltam tudattalan, tudtam, hogy mit vár tőlem már az első éjszaka, de nem ilyen módon számítottam rá. Nem azért mondtam most ezt, hogy megsajnálj. Ellenkezőleg, inkább azért, mert minden kilátástalan helyzetből van kiút. *Leginkább a rum. A rum beszélteti, ahogy arra időközben megpróbálja ráfogni.
Ahogy az már azonban tőle megszokott, újabb merészebb kérdéssel kívánja zavarba hozni a lányt. Felfogható ez egy fajta edzésprogramnak is. Mire eltelik jó néhány nap, talán Seju is őszintén tud majd beszélni mindenről, anélkül, hogy szégyent érezhetne miatta.*
- De azért férfival voltál már, igaz?
![>Letrion Wandar [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](//www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/144_ember-elf-felelf_ferfi.jpg)
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940
940. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori folyó
Üzenet elküldve: 2016-11-12 16:29:51
Üzenet elküldve: 2016-11-12 16:29:51
ÚJ
![>Ailease Parden [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/9906_ember_ferfi.jpg)
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 262
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 262
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
* Az óráknak tűnő, azonban valójában alig néhány perces séta után kimerülten roskad össze a fűben, egy kopasz bokor tövében. A kikötő közvetlen közeléből ugyan elkerült már, viszont most a vadállatok fogják már a legnagyobb veszélt jelenteni. Ez azonban Pardent nem érdekli. Jobb szeme önkénytelenül rángatózik, míg a bal csukva van. Nem lehet megállapítani, hogy ébren van-e, vagy alszik, mindenesetre nincs teljesen magánál, az biztos. ~ Most már biztonságban vagyunk. ~ Hallatszik egy ismerős hang a fejében, majd lassanként kezd lenyugodni másik szeme is. Fél perc múlva már nyugodtan ül a helyén, mígnem elég erőt nem gyűjt ahhoz, hogy feltápászkodjon és folytassa útját. Nem kell sokat mennie előre, hamar meghallja a folyó csobogását és nemsokára a vizet is meglátja. Mivel emberi szükségletei neki is vannak, így kezéből tálat formázva merít a hideg, de tiszta vízből, így iszik pár kortyot. *
- Most pedig csak egyenesen kell mennünk a víz mellett, amíg el nem érjük a várost. * Magyarázza magának és kis idő múlva el is indul. Habár nem öt perc lesz elérni Artheniorba, azonban Pardenéknek ideje van bőven. Víz is van a folyóban, ha megszomjazna, egyedül az élelemmel lehetnek gondok, de azt is megoldja majd valahogy. *
- Most pedig csak egyenesen kell mennünk a víz mellett, amíg el nem érjük a várost. * Magyarázza magának és kis idő múlva el is indul. Habár nem öt perc lesz elérni Artheniorba, azonban Pardenéknek ideje van bőven. Víz is van a folyóban, ha megszomjazna, egyedül az élelemmel lehetnek gondok, de azt is megoldja majd valahogy. *
939. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori folyó
Üzenet elküldve: 2016-11-12 13:31:44
Üzenet elküldve: 2016-11-12 13:31:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
*Jó volt megnézni a tornyot még ha már nincs is a helyén. Viszont épp elég is volt a kikötőben időzni. Habár éveket töltött el itt, de mégsem tudott a szívéhez nőni a terület. Ennél fogva ideje elhagynia a környéket. Nem éppen egy kellemes ezekben az időkben erre kóricálni, de mivel a gnóm kiismeri magát a terepen ezért biztonságban át tud jutni a kikötő haramiáktól zsúfolt utcáin és sikátorain. A szebb időket megélt kikötőn átjutva máris a folyópartra jut. Pont oda, ahova pár nappal ezelőtt érkezett meg a városból. Amint odaérkezik szíve szerint fel is szállna a révre, amely vissza viszi őt a civilizációba, de a hajó nem érkezett még be, vagy épp most ment el. Ezt nem tudni. Grem nem akar kockáztatni és így inkább keres magának egy csendesebb és nyugodtabb helyet, ahol nem lesz szem előtt, ha valaki úgy gondolná érdemes őt megtámadnia, vagy inzultálnia. Nem gnómnak való a délvidék, még akkor sem, ha történetesen meg tudná magát védelmezni.
Körültekint és amikor rátalál a megfelelő bokros, cserjés területre akkor odabiceg, hogy a kíváncsi szemek elől elrejtőzhessen. Talál magának egy szimpatikus kis fatönköt és le is ül. Előveszi elemózsiáját és majszolgatni kezdi, mivel jelenleg nincs más dolga. A nagy falatozást a folyó egyre erősödő hullámzása szakítja félbe, amely végre a várva várt hajó érkeztét jelzi. Felpattan a fatönkről és elcsomagolja a maradékot, nehogy egy morzsa is kárba vessze. Amikor végez a hajó is befut a folyópartra és így Grem egy laza sétával el is tudja érni. Amint odaér felszáll és várja, hogy az elvigye a városba.*
Körültekint és amikor rátalál a megfelelő bokros, cserjés területre akkor odabiceg, hogy a kíváncsi szemek elől elrejtőzhessen. Talál magának egy szimpatikus kis fatönköt és le is ül. Előveszi elemózsiáját és majszolgatni kezdi, mivel jelenleg nincs más dolga. A nagy falatozást a folyó egyre erősödő hullámzása szakítja félbe, amely végre a várva várt hajó érkeztét jelzi. Felpattan a fatönkről és elcsomagolja a maradékot, nehogy egy morzsa is kárba vessze. Amikor végez a hajó is befut a folyópartra és így Grem egy laza sétával el is tudja érni. Amint odaér felszáll és várja, hogy az elvigye a városba.*
938. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori folyó
Üzenet elküldve: 2016-11-02 18:02:00
Üzenet elküldve: 2016-11-02 18:02:00
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 33
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
*Hamarosan eléri a kikötőt. Legalábbis annak környékét. Már kipihente magát de engedélyez magának még egy pihenést. Most valahogy kevesebb polgár mosakszik itt mint eddig. Zekd ezt az égi jelenségnek tudja be. Mindenesetre maradtak egy páran így Zekd úgy dönt beszél az egyikkel.*
-Szia! *szólít meg egy vele egykorú fiút.* Láttad ami az előbb történt? *A srác először értetlenkedve pislog majd beugrik neki miről van szó.*
Igen, igen! A mamám azt mondta, hogy istenek voltak, fél attól, hogy ez valami rossz ómen.
-Szia! *szólít meg egy vele egykorú fiút.* Láttad ami az előbb történt? *A srác először értetlenkedve pislog majd beugrik neki miről van szó.*
Igen, igen! A mamám azt mondta, hogy istenek voltak, fél attól, hogy ez valami rossz ómen.
937. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori folyó
Üzenet elküldve: 2016-11-02 10:30:00
Üzenet elküldve: 2016-11-02 10:30:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
// Vörös és Fekete //
- Hát ez nagyon kedves a természettől. *Világéletében kedvelte, ha valaki kicsit is eltérőbben beszél tőle. Az idős öregeket, akik a tanyán maguk tanulta szavakat hajtották, Khant, amikor ilyen parasztembernek adta ki magát, az elfek dallamos dialektusait, ugyanígy elnyeri fülének tetszését Seju egyszerű, mégis sokat eláruló rövidke mondata. Egyfajta tisztelet árad ebből a néhány szavacskából, s míg Dynti inkább úgy szemlélte a dolgokat, hogy elveszi azt, ami neki kell, a lány ezt kifordítva látja, nem elveszi, hanem elfogadja, amit a természet felkínált. Ő pedig elfogadja tőle a felkínált javakat, s egy pillanatra sem fut át agyán, hogy esetleg nem a megfelelő gombákkal ajándékozták meg, ahhoz már jobban megbízik a sötét hajú tapasztalatában.
A tűz közelébe tartja a nyársat, hogy a hő átsüthesse, amit kapott. Közben társa is szerencsésen beszédbe kezd, talán bővebben is, mint amilyenre Dynti számított, ettől pedig jó érzése támad. A maga részéről egy ilyesmiről beszélni talán kellemetlen lenne, s érzi, hogy a másik félnek sincs könnyű dolga, mégis belevág. Most el is tér a zavarbaejtéstől és nem bámul a lány képébe, a tüzet és a sülő gombát figyelve, csendesen hallgatja. Amennyire nehezen kezdene bele ő maga egy ilyenbe, olyan átéléssel képes hallgatni őket. Ilyenkor megint kislánynak érzi magát, otthon a szobájában, ahol húgával titokban felhajtották a cselédek könyveit és pajzán históriákat olvastak belőle, szinte fülig belevörösödve, majd, amint a cselekmény végkifejletre jutott volna, gyorsan becsukták a fedelét szemérmesen. Most azonban már tapasztalt és pontosan azért képes ő maga is elvörösödni Seju története hallatán, mert tudja, miről beszél. Kissé oldalasan is fordítja a fejét, hogy ezt elfedje.*
- Nem akartad? *Kérdez rá az első dologra.* Úgy értem, nem akartad, hogy akard, igaz? De közben mégis akartad.*Belebonyolódik a szavakba. Megrázza a fejét, ettől a vörös tincsei még rendetlenebb egészbe rendeződnek.*
- Mi történt utána?
// Vörös és Fekete //
- Hát ez nagyon kedves a természettől. *Világéletében kedvelte, ha valaki kicsit is eltérőbben beszél tőle. Az idős öregeket, akik a tanyán maguk tanulta szavakat hajtották, Khant, amikor ilyen parasztembernek adta ki magát, az elfek dallamos dialektusait, ugyanígy elnyeri fülének tetszését Seju egyszerű, mégis sokat eláruló rövidke mondata. Egyfajta tisztelet árad ebből a néhány szavacskából, s míg Dynti inkább úgy szemlélte a dolgokat, hogy elveszi azt, ami neki kell, a lány ezt kifordítva látja, nem elveszi, hanem elfogadja, amit a természet felkínált. Ő pedig elfogadja tőle a felkínált javakat, s egy pillanatra sem fut át agyán, hogy esetleg nem a megfelelő gombákkal ajándékozták meg, ahhoz már jobban megbízik a sötét hajú tapasztalatában.
A tűz közelébe tartja a nyársat, hogy a hő átsüthesse, amit kapott. Közben társa is szerencsésen beszédbe kezd, talán bővebben is, mint amilyenre Dynti számított, ettől pedig jó érzése támad. A maga részéről egy ilyesmiről beszélni talán kellemetlen lenne, s érzi, hogy a másik félnek sincs könnyű dolga, mégis belevág. Most el is tér a zavarbaejtéstől és nem bámul a lány képébe, a tüzet és a sülő gombát figyelve, csendesen hallgatja. Amennyire nehezen kezdene bele ő maga egy ilyenbe, olyan átéléssel képes hallgatni őket. Ilyenkor megint kislánynak érzi magát, otthon a szobájában, ahol húgával titokban felhajtották a cselédek könyveit és pajzán históriákat olvastak belőle, szinte fülig belevörösödve, majd, amint a cselekmény végkifejletre jutott volna, gyorsan becsukták a fedelét szemérmesen. Most azonban már tapasztalt és pontosan azért képes ő maga is elvörösödni Seju története hallatán, mert tudja, miről beszél. Kissé oldalasan is fordítja a fejét, hogy ezt elfedje.*
- Nem akartad? *Kérdez rá az első dologra.* Úgy értem, nem akartad, hogy akard, igaz? De közben mégis akartad.*Belebonyolódik a szavakba. Megrázza a fejét, ettől a vörös tincsei még rendetlenebb egészbe rendeződnek.*
- Mi történt utána?
936. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori folyó
Üzenet elküldve: 2016-11-01 20:14:52
Üzenet elküldve: 2016-11-01 20:14:52
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
//Sa'argathot ébredése//
//A kikötői deltától keletre//
*Az, hogy Gorden nem veszi el a szemét az égről nem marad viszonzás nélkül. A körvonalak egyre világosodnak, mígnem elenyésznek a ragyogásban, és aztán csak a fény marad, aztán kialszik az is. Nem marad más, csak égő, lüktető körvonalak, forró, maró könny, mely inkább már gennybe hajlik. Nem mindenki lehet olyan balszerencsés, mint Gorden, no persze épeszűek nem néznek teljesen egy ilyen fénybe, testükön pedig nincs a gonosz jele, ki mint tudjuk a fénytől visítva menekül. A tény viszont, hogy a bátor szemlélődő vakmerően nézett szembe a fénnyel, megkérdőjelezhetetlen. Innentől azonban inkább lesz csak simán vak, mint merő.*
//A kikötői deltától keletre//
*Az, hogy Gorden nem veszi el a szemét az égről nem marad viszonzás nélkül. A körvonalak egyre világosodnak, mígnem elenyésznek a ragyogásban, és aztán csak a fény marad, aztán kialszik az is. Nem marad más, csak égő, lüktető körvonalak, forró, maró könny, mely inkább már gennybe hajlik. Nem mindenki lehet olyan balszerencsés, mint Gorden, no persze épeszűek nem néznek teljesen egy ilyen fénybe, testükön pedig nincs a gonosz jele, ki mint tudjuk a fénytől visítva menekül. A tény viszont, hogy a bátor szemlélődő vakmerően nézett szembe a fénnyel, megkérdőjelezhetetlen. Innentől azonban inkább lesz csak simán vak, mint merő.*
935. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori folyó
Üzenet elküldve: 2016-10-30 13:17:42
Üzenet elküldve: 2016-10-30 13:17:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
*Pár óra hajókázás után meg is érkezik a kikötőbe. Rég nem járt már erre, pedig éveket töltött el itt. A sok zsivány és semmirekellő, kalózok és tolvajok fészkeként szolgáló hitvány település, soha nem volt a kedvence, de itt legalább a környezet adott volt, hogy kiszolgálja nem épp erkölcsös kutatási szenvedélyét. Ezért ha rossz szájíze is van az itt töltött idővel kapcsolatban azért némi nosztalgiát is érez a hely iránt. Azonban a mágusoknál új és nyugodt otthonra lelt, így nem igazán akar már a szívében sem a kikötői moslékhoz tartozni. Az a korszak lezárult és nem akarja, hogy visszatérjen. Éppen ezért próbál úgy átvágni a területen, hogy a legkisebb érintéssel vezessen át az útja. Amikor leszáll a hajóról szippant kettőt a sós levegőből, hiszen az mindig jót tesz az egészségnek. Teleszkópos sétapálcáját kicsattintja és el is indul a célja irányába. Legutoljára amikor itt járt igencsak megsínylette a terep nem épp gyaloglásra alkalmas területe, de reménykedik benne, hogy azóta talán változott valami. Azt azért ő is tudja, hogy a háború alapvetően csak rontani szokott a dolgokon és mivel a kikötőben megszűnt minden törvény ezért itt most nem a fejlődés, hanem a gyilkolás és a káosz az úr. Ezért sem örül annyira, hogy itt kell lennie, de nincs más választása, hiszen csak a mágustorony van az egész délvidéken, amely lehetőséget adhat számára a válaszok megtalálására.
Neki indul hát a nem túl rövid útnak és csak remélni tudja, hogy nem akad össze olyanokkal akik a vesztére akarnak törni. Mivel semmiben sem lehet bizonyos, óvatosan és nagy körültekintés mellett indul neki az útjának, hogy ezzel is segítse a toronyhoz való odajutást.*
Neki indul hát a nem túl rövid útnak és csak remélni tudja, hogy nem akad össze olyanokkal akik a vesztére akarnak törni. Mivel semmiben sem lehet bizonyos, óvatosan és nagy körültekintés mellett indul neki az útjának, hogy ezzel is segítse a toronyhoz való odajutást.*
934. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori folyó
Üzenet elküldve: 2016-10-30 11:21:14
Üzenet elküldve: 2016-10-30 11:21:14
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 346
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 346
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
// Vörös és Fekete //
*Hamar sötétedik. Az árnyak alattomban settenkednek feléjük, nyúlnak, nyújtózkodnak, ahogy uruk, az éj egyre közelebb ér. Szorosan a nap nyomában van, bíbor ruhájának fodrait cirógatja az igyekezete. Sosem adja fel. Kaiyko pillantása elidőzik a naplemente szépséges színein. Kislánykorában, mikor Kallan egy hasonló alkonyon így emlegette a napok fordulását, emlékszik, megsajnálta a kitartó fenséget, s azt kívánta, járjon sikerrel. Sokszor eszébe jutott azóta ez a kívánság. Vajon vége lenne-e a világnak, ha teljesülne? Vajon nincs-e jó oka a napnak, hogy nem engedi közelebb magához hajthatatlan üldözőjét?
Bólint Dyntinának, s maga is felkel, hogy tűzifa után nézzenek. Amilyen kis sutának tűnik Kaiyko a város nyüzsgő közegében, olyan otthonosan mozog az erdőben. Így is megtorpan, meglapul minden neszre, fülel és figyel, akár a karcsú őzek. Igyekszik azért nem lemaradni a vöröstől, aki jóval kevésbé aggodalmas a környezete tekintetében, mint ő.
A tűzgyújtást Dyntinára hagyja. Van ezekben a dolgokban valami hierarchikus, ő pedig nem akarná vitatni a vörös posztját ebben a még egészen friss, kétszemélyes falkában. Míg Dynti a tűzrakással foglalatoskodik, ő egy kicsit eltűnik szem elől. Mikorra visszaér, már vékony kis füstöcske és lassan hangjára találó pattogás jelzi, hogy a vörös sikerrel járt.
Figyeli, ahogy a bogyók terítékre kerülnek, de csendben marad. Világéletében filigrán alkat volt. Csontos, sápatag és vékonyka. A bácsikája hallgatta is emiatt gyakran a nomád szurkálódását, mert hogy Kallan mindig az ő főzőtudományát okolta. Persze nem voltak ezek komoly civódások, csak két veterán megszokássá otthonosodott zsörtölődései.
Végül Kaiyko is letelepszik és a kendőre halmoz még néhány dolgot. Pár marék gombát, és néhányat egy pozsgás növény húsos leveleiből. A zsebéből előkerül még egy kisebb kupac gesztenye is. Az igazat megvallva be kellene áztatni, de most jó lesz így is. Nekilát bevagdosni őket és a tűz szélénél a hamu alá ügyeskedi őket. Vagdosás közben azért nem állja meg és felcsippent párat a bogyók közül. Egészen diszkréten. Nem fűz hozzá megjegyzést, csak a lángok közé hajítja őket és folytatja tovább a vagdosást. A gombákat és a pozsgás leveleket nyársakra tűzdeli, katonás sorban, s az egyiket Dyntinek nyújtja.*
- A természet megosztja velünk, amije van *mondja csendesen.
Valahogy sejtette, hogy a tűz ropogásának nem lesz sokáig alkalma vezérszólamot vinni a körükben. Némán a lángokat bámulni, az a vörösnél nem túl hosszú életű opció. Talán, ha egyedül volna... Nem... Valószínűleg akkor is beszélne. A gondolat azért megmosolyogtatja Kaiykót. A szabad szájúsága Kallanra emlékezteti egy kicsikét, ez az érzés pedig nagyon megnyugtatja.*
- Egy vadász volt. Egy hosszúéletű *mondja kissé szégyellősen.* - Hirtelen történt. Én nem is *még a lentnél is lentebb szegi a pillantását.* - Nem is tudom, honnan vettem hozzá a bátorságot. Igazából azért csináltam, hogy ne kerüljön bajba, hogy ne kelljen miattam *vonja meg a vállát szégyenkezve, hiszen igen, ebben is ő okozta a galibát* - magyarázkodnia a városőröknek.
*Nem tudná megmondani, hogy élvezte-e. A pillanat hevében alig fogta fel, mit tesz, utána pedig annyira zavarban volt, hogy nem is mert ilyesmire gondolni.
Mutatóujjával végigsimít a száján, ahogy felidézi. Az emlék is elég hozzá, hogy borzongás férkőzzön a bőre alá, hogy a lélegzet szaporábban, mélyebben igyekezzen a tüdejébe.*
- Az ajka lágy volt és meleg *suttogja.* - A közelsége pedig olyan... Olyan, ami egyszerre vonz és riaszt meg. *Dyntinára pillant, egyfajta kérdéssel a vonásain, hiszen fogalma sincs hogy van-e értelmük ezeknek a kusza érzéseknek így.* - De hitelesnek kellett tűnnie, mintha szeretők volnánk, úgyhogy nem visszakozhattam. És én azt... hiszem, sikerült. Még egy gombját is leszakítottam, ahogy a kúriában a kisasszony a lovászét, mikor azt hitte, nem látja őket senki.
*Hát elmondta. Narr bácsikájának sose merte volna. Elsüllyedt volna szégyenében.*
- Visszacsókolt *teszi még hozzá néhány szívdobbanásnyi szünet után. Szemérmessége igyekszik rejtegetni az apró mosolyt a szája szegletében, így gyorsan neki is lát megforgatni a gesztenyéket.*
// Vörös és Fekete //
*Hamar sötétedik. Az árnyak alattomban settenkednek feléjük, nyúlnak, nyújtózkodnak, ahogy uruk, az éj egyre közelebb ér. Szorosan a nap nyomában van, bíbor ruhájának fodrait cirógatja az igyekezete. Sosem adja fel. Kaiyko pillantása elidőzik a naplemente szépséges színein. Kislánykorában, mikor Kallan egy hasonló alkonyon így emlegette a napok fordulását, emlékszik, megsajnálta a kitartó fenséget, s azt kívánta, járjon sikerrel. Sokszor eszébe jutott azóta ez a kívánság. Vajon vége lenne-e a világnak, ha teljesülne? Vajon nincs-e jó oka a napnak, hogy nem engedi közelebb magához hajthatatlan üldözőjét?
Bólint Dyntinának, s maga is felkel, hogy tűzifa után nézzenek. Amilyen kis sutának tűnik Kaiyko a város nyüzsgő közegében, olyan otthonosan mozog az erdőben. Így is megtorpan, meglapul minden neszre, fülel és figyel, akár a karcsú őzek. Igyekszik azért nem lemaradni a vöröstől, aki jóval kevésbé aggodalmas a környezete tekintetében, mint ő.
A tűzgyújtást Dyntinára hagyja. Van ezekben a dolgokban valami hierarchikus, ő pedig nem akarná vitatni a vörös posztját ebben a még egészen friss, kétszemélyes falkában. Míg Dynti a tűzrakással foglalatoskodik, ő egy kicsit eltűnik szem elől. Mikorra visszaér, már vékony kis füstöcske és lassan hangjára találó pattogás jelzi, hogy a vörös sikerrel járt.
Figyeli, ahogy a bogyók terítékre kerülnek, de csendben marad. Világéletében filigrán alkat volt. Csontos, sápatag és vékonyka. A bácsikája hallgatta is emiatt gyakran a nomád szurkálódását, mert hogy Kallan mindig az ő főzőtudományát okolta. Persze nem voltak ezek komoly civódások, csak két veterán megszokássá otthonosodott zsörtölődései.
Végül Kaiyko is letelepszik és a kendőre halmoz még néhány dolgot. Pár marék gombát, és néhányat egy pozsgás növény húsos leveleiből. A zsebéből előkerül még egy kisebb kupac gesztenye is. Az igazat megvallva be kellene áztatni, de most jó lesz így is. Nekilát bevagdosni őket és a tűz szélénél a hamu alá ügyeskedi őket. Vagdosás közben azért nem állja meg és felcsippent párat a bogyók közül. Egészen diszkréten. Nem fűz hozzá megjegyzést, csak a lángok közé hajítja őket és folytatja tovább a vagdosást. A gombákat és a pozsgás leveleket nyársakra tűzdeli, katonás sorban, s az egyiket Dyntinek nyújtja.*
- A természet megosztja velünk, amije van *mondja csendesen.
Valahogy sejtette, hogy a tűz ropogásának nem lesz sokáig alkalma vezérszólamot vinni a körükben. Némán a lángokat bámulni, az a vörösnél nem túl hosszú életű opció. Talán, ha egyedül volna... Nem... Valószínűleg akkor is beszélne. A gondolat azért megmosolyogtatja Kaiykót. A szabad szájúsága Kallanra emlékezteti egy kicsikét, ez az érzés pedig nagyon megnyugtatja.*
- Egy vadász volt. Egy hosszúéletű *mondja kissé szégyellősen.* - Hirtelen történt. Én nem is *még a lentnél is lentebb szegi a pillantását.* - Nem is tudom, honnan vettem hozzá a bátorságot. Igazából azért csináltam, hogy ne kerüljön bajba, hogy ne kelljen miattam *vonja meg a vállát szégyenkezve, hiszen igen, ebben is ő okozta a galibát* - magyarázkodnia a városőröknek.
*Nem tudná megmondani, hogy élvezte-e. A pillanat hevében alig fogta fel, mit tesz, utána pedig annyira zavarban volt, hogy nem is mert ilyesmire gondolni.
Mutatóujjával végigsimít a száján, ahogy felidézi. Az emlék is elég hozzá, hogy borzongás férkőzzön a bőre alá, hogy a lélegzet szaporábban, mélyebben igyekezzen a tüdejébe.*
- Az ajka lágy volt és meleg *suttogja.* - A közelsége pedig olyan... Olyan, ami egyszerre vonz és riaszt meg. *Dyntinára pillant, egyfajta kérdéssel a vonásain, hiszen fogalma sincs hogy van-e értelmük ezeknek a kusza érzéseknek így.* - De hitelesnek kellett tűnnie, mintha szeretők volnánk, úgyhogy nem visszakozhattam. És én azt... hiszem, sikerült. Még egy gombját is leszakítottam, ahogy a kúriában a kisasszony a lovászét, mikor azt hitte, nem látja őket senki.
*Hát elmondta. Narr bácsikájának sose merte volna. Elsüllyedt volna szégyenében.*
- Visszacsókolt *teszi még hozzá néhány szívdobbanásnyi szünet után. Szemérmessége igyekszik rejtegetni az apró mosolyt a szája szegletében, így gyorsan neki is lát megforgatni a gesztenyéket.*
933. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori folyó
Üzenet elküldve: 2016-10-29 10:50:00
Üzenet elküldve: 2016-10-29 10:50:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
// Vörös és Fekete //
*A keserűség, a düh, a tehetetlenség. Ezek egyvelegének érzete szokta kísérni a múlt felhánytorgatását, most azonban, hogy elkezdett Sejunak kiteregetni, inkább érzi úgy, mintha valaki másról beszélne. Mintha felnyitott volna egy vaskos könyvet, belelapozott volna a közepébe és felolvasásra szánta volna magát.
Vannak olyan nyomok, amelyek sohasem tűnnek el, mint a testét borító hegek összessége, amelyeknek csak egy részét okozta harc közben a bőrét megtaláló penge. A többi egy régebbi és borúsabb emlékre utal, így, ha a fej felejteni is kívánna, ezek a hegek már nem fogják neki engedni.
Mikor a Kikötőben találkoztak, a nap még magasan vakított az égen. De annak már jó pár órája, hogy onnan elindultak, s a lassan köréjük letelepedő sötétség átveszi a helyét a nappalnak. Vagy tovább indulnak, vagy itt kell letáborozniuk, s ha egy mód van rá, Dynti azért nem szívesen bóklászna az árnyak között. Ennyire még ő maga sem merész.*
- Keressünk beljebb tűzifának valót. A folyó mentén levők nem lesznek alkalmasak. *Azzal fel is pattan, de megvárja a lányt. Nem kíván kettéválni, még elveszítenék szem elől a másikat. Mélyebbre merészkedik az erdőben és, ami szárazabb, testesebb fát talál, azt kezébe is kapja.* Te keress apróbb gallyakat gyújtósnak. *Amit sikerül összegyűjteni azt egy alkalmasabb, nem túl sűrű helyen le is pakolja és nekilát a máglyakészítésnek. Útközben zsebébe ereszt néhány bogyót, melyekről tudja, hogy ehetőek. Dacára a sok meneküléssel töltött évnek, a vadászat nem nagy erénye, talán ez lehet az oka annak is, hogy nem tartozik a testes nők közé. Alkata inkább vékonyka, éppen annyi izmos ín feszíti meg, amennyi elegendő ahhoz, hogy kardot fogjon, tartson és forgasson is.
Akkor szólal meg újra, amikor már lobog a tűz mellettük, és egy kisebb kendőre kiteríti a talált vacsorának valót.*
- Hát, a természet úgy gondolta ideje leadnunk a kilókból. *Jegyzi kacarászva a sovány választékra mutatva. Többnyire barna, vagy piros színű apró magvak, bogyók salátája jelenti most az ételt. A túlságosan eltűnő és színes darabokat a bokrokon hagyta, egye meg az, aki meghalni kíván. A gond inkább az, hogy még így sem tudja pontosan melyik micsoda. Így meglehet, hogy keveredett olyan is az étek közé, amely okoz majd néhány vicces pillanatot számukra. Felkap egyet a mogyorószerű növényből és a szájába dobja. Az őrlőfogak között nagyot roppanva adja meg magát az éhség akaratának.*
- És ki volt az? *Nem néz Sejura most. Mintha csak egy szokványos beszélgetés lenne. Talán az éjhajú azt gondolhatta, hogy a vörös ezzel annyiban is hagyja beszélgetésük tárgyát, de nem is ő lenne, ha erről szó lenne. Amíg szóban nem kérik meg rá, addig nem le áll, minthogy hiába a sok illemlecke, sokat nem tanult belőlük.* Élvezted?
// Vörös és Fekete //
*A keserűség, a düh, a tehetetlenség. Ezek egyvelegének érzete szokta kísérni a múlt felhánytorgatását, most azonban, hogy elkezdett Sejunak kiteregetni, inkább érzi úgy, mintha valaki másról beszélne. Mintha felnyitott volna egy vaskos könyvet, belelapozott volna a közepébe és felolvasásra szánta volna magát.
Vannak olyan nyomok, amelyek sohasem tűnnek el, mint a testét borító hegek összessége, amelyeknek csak egy részét okozta harc közben a bőrét megtaláló penge. A többi egy régebbi és borúsabb emlékre utal, így, ha a fej felejteni is kívánna, ezek a hegek már nem fogják neki engedni.
Mikor a Kikötőben találkoztak, a nap még magasan vakított az égen. De annak már jó pár órája, hogy onnan elindultak, s a lassan köréjük letelepedő sötétség átveszi a helyét a nappalnak. Vagy tovább indulnak, vagy itt kell letáborozniuk, s ha egy mód van rá, Dynti azért nem szívesen bóklászna az árnyak között. Ennyire még ő maga sem merész.*
- Keressünk beljebb tűzifának valót. A folyó mentén levők nem lesznek alkalmasak. *Azzal fel is pattan, de megvárja a lányt. Nem kíván kettéválni, még elveszítenék szem elől a másikat. Mélyebbre merészkedik az erdőben és, ami szárazabb, testesebb fát talál, azt kezébe is kapja.* Te keress apróbb gallyakat gyújtósnak. *Amit sikerül összegyűjteni azt egy alkalmasabb, nem túl sűrű helyen le is pakolja és nekilát a máglyakészítésnek. Útközben zsebébe ereszt néhány bogyót, melyekről tudja, hogy ehetőek. Dacára a sok meneküléssel töltött évnek, a vadászat nem nagy erénye, talán ez lehet az oka annak is, hogy nem tartozik a testes nők közé. Alkata inkább vékonyka, éppen annyi izmos ín feszíti meg, amennyi elegendő ahhoz, hogy kardot fogjon, tartson és forgasson is.
Akkor szólal meg újra, amikor már lobog a tűz mellettük, és egy kisebb kendőre kiteríti a talált vacsorának valót.*
- Hát, a természet úgy gondolta ideje leadnunk a kilókból. *Jegyzi kacarászva a sovány választékra mutatva. Többnyire barna, vagy piros színű apró magvak, bogyók salátája jelenti most az ételt. A túlságosan eltűnő és színes darabokat a bokrokon hagyta, egye meg az, aki meghalni kíván. A gond inkább az, hogy még így sem tudja pontosan melyik micsoda. Így meglehet, hogy keveredett olyan is az étek közé, amely okoz majd néhány vicces pillanatot számukra. Felkap egyet a mogyorószerű növényből és a szájába dobja. Az őrlőfogak között nagyot roppanva adja meg magát az éhség akaratának.*
- És ki volt az? *Nem néz Sejura most. Mintha csak egy szokványos beszélgetés lenne. Talán az éjhajú azt gondolhatta, hogy a vörös ezzel annyiban is hagyja beszélgetésük tárgyát, de nem is ő lenne, ha erről szó lenne. Amíg szóban nem kérik meg rá, addig nem le áll, minthogy hiába a sok illemlecke, sokat nem tanult belőlük.* Élvezted?
932. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori folyó
Üzenet elküldve: 2016-10-27 21:34:16
Üzenet elküldve: 2016-10-27 21:34:16
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 346
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 346
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
// Vörös és Fekete //
*A húrok, melyek az emberi lélek egyedi zenéjét adják, ismét összecsengenek. Kimondatlan kérdésekre érkezik válasz, elhallgatott igazságokra érkezik kérdés.
A vád ellen mégis fejét rázva tiltakozik. Mert bizony látja azt a mindent értő, cinkos mosolygást. De kinyögni mégsem tud semmit. Ócska magyarázkodásnak tűnne csak. Pedig... Pedig gondolatban sem ment messzebb, mint tettekben vagy szavakban. Az ő számára már valakinek a közelsége, az érintése is elég nagy kilengés a megszokásaitól, főleg, ha az az illető még férfi is.
Dyntina szavai szerencsére elterelik a témát róla. A múlt történései egyre közelebb viszik Kaiykót ahhoz, ami a vörös sorsát megfordította. Keserű emlékek hatják át a történetet, ő pedig akaratlanul is minden érzékszervével ráhangolódik, belehelyezkedik, összefüggéseket forgat egymással ilyen-olyan relációba. Mintha a jóscsontokat olvasná.
Nincs könnyű dolga, hiszen valahol mindenki magából indul ki. Ők ketten pedig olyannyira különbözőek, hogy hasonlóságaik egészen háttérbe szorulnak mögöttük. Kaiykónál jobban viszont kevesen ismerik a háttérben jelentéktelenségbe húzódó dolgok természetét. Már épp kérdésre nyílna a szája, de a vörös megelőzi. Egy pontosan olyannal, ami a torkára forrasztja a szót.
A pillantása azonnal elrebben Dyntina tekintetéről, pedig amíg beszélt, végig a szemébe nézett. Idegesen piszkálja az avart a csizmája orrával és zavarában a haját tűrögeti. Nem igazán tudja, mit válaszoljon erre.*
- Csókoltam már férfit *vonja meg a vállát bizonytalanul. Ami azt illeti, már amikor kimondja, meg is bánja a dolgot. Jobban tette volna, ha csendben marad vagy csak egyszerűen színt vall egy nem puritán őszinteségével. Nem is tudja, mit akart ezzel. Mentegetni magát? Rácáfolni a tapasztalatlanságára? Hát arra még magától is rájött, hogy ez csúfosan gyatrán sikerült.
Szívesen elterelné magáról a figyelmet, visszakanyarodna a vörös történetéhez, de túl mély és túl érzékeny a téma ahhoz, hogy csak úgy visszacitálja. Mártíromságot vállal hát inkább és engedi, hogy pellengérre állítsák. Ha rajta vidorodik a rőt hajú, hát legyen úgy, de jobb, ha mosolyogni látja. Túlságosan megsűrűsödtek a múlt árnyai körülöttük. Talán egy kicsit később. Talán majd akkor rákérdez, amire akart.*
// Vörös és Fekete //
*A húrok, melyek az emberi lélek egyedi zenéjét adják, ismét összecsengenek. Kimondatlan kérdésekre érkezik válasz, elhallgatott igazságokra érkezik kérdés.
A vád ellen mégis fejét rázva tiltakozik. Mert bizony látja azt a mindent értő, cinkos mosolygást. De kinyögni mégsem tud semmit. Ócska magyarázkodásnak tűnne csak. Pedig... Pedig gondolatban sem ment messzebb, mint tettekben vagy szavakban. Az ő számára már valakinek a közelsége, az érintése is elég nagy kilengés a megszokásaitól, főleg, ha az az illető még férfi is.
Dyntina szavai szerencsére elterelik a témát róla. A múlt történései egyre közelebb viszik Kaiykót ahhoz, ami a vörös sorsát megfordította. Keserű emlékek hatják át a történetet, ő pedig akaratlanul is minden érzékszervével ráhangolódik, belehelyezkedik, összefüggéseket forgat egymással ilyen-olyan relációba. Mintha a jóscsontokat olvasná.
Nincs könnyű dolga, hiszen valahol mindenki magából indul ki. Ők ketten pedig olyannyira különbözőek, hogy hasonlóságaik egészen háttérbe szorulnak mögöttük. Kaiykónál jobban viszont kevesen ismerik a háttérben jelentéktelenségbe húzódó dolgok természetét. Már épp kérdésre nyílna a szája, de a vörös megelőzi. Egy pontosan olyannal, ami a torkára forrasztja a szót.
A pillantása azonnal elrebben Dyntina tekintetéről, pedig amíg beszélt, végig a szemébe nézett. Idegesen piszkálja az avart a csizmája orrával és zavarában a haját tűrögeti. Nem igazán tudja, mit válaszoljon erre.*
- Csókoltam már férfit *vonja meg a vállát bizonytalanul. Ami azt illeti, már amikor kimondja, meg is bánja a dolgot. Jobban tette volna, ha csendben marad vagy csak egyszerűen színt vall egy nem puritán őszinteségével. Nem is tudja, mit akart ezzel. Mentegetni magát? Rácáfolni a tapasztalatlanságára? Hát arra még magától is rájött, hogy ez csúfosan gyatrán sikerült.
Szívesen elterelné magáról a figyelmet, visszakanyarodna a vörös történetéhez, de túl mély és túl érzékeny a téma ahhoz, hogy csak úgy visszacitálja. Mártíromságot vállal hát inkább és engedi, hogy pellengérre állítsák. Ha rajta vidorodik a rőt hajú, hát legyen úgy, de jobb, ha mosolyogni látja. Túlságosan megsűrűsödtek a múlt árnyai körülöttük. Talán egy kicsit később. Talán majd akkor rákérdez, amire akart.*
931. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori folyó
Üzenet elküldve: 2016-10-27 13:30:49
Üzenet elküldve: 2016-10-27 13:30:49
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
// Vörös és Fekete //
*Nem, nem tudja eltakarni a vigyort a képéről látva Seju reakcióját a kérdésére. Többet mesél ez a mimika, a kipirult arc, mintha egy egyszerű „Igen”-re nyitotta volna ajkait.
Megköszörüli a torkát.*
- Nincs ezzel semmi baj. *Igyekszik komolyan beszélni, de a görbe a szája sarkában kissé elrontja a kívánt összképét.* Tudod, mondani szokták, hogy az számít, ami bennünk van, a lélek, a szív… meg minden hülyeség. Blabla… Na nem is ez a lényeg. *Leinti saját magát.* De ebben a testben élünk és, ha az akar valamit, néha hasznodra válhat, ha hallgatsz rá. *Pontosan saját magára cáfol rá, ezt érzi is, és kissé hiteltelennek érzi, hogy úgy ad hangot a véleményének, hogy az lehet rá nem is igaz.
Máskor talán bánná, most nem, hogy ennyire komoly témát környékeztek meg, és inkább ennek felismerése ijesztő számára. A mellette ülő lány, bár alig ismeri még, éppen csak néhány napja, mégis olyan lendülettel teríteni ki felé saját lapjait, ahogy sosem tenné mással. Még Nadae és Khan közelében is szűkszavú, ha a múltjának eme szeglete éppen csak szóba kerül, ócska próbálkozásokat tesz ilyenkor, hogy elterelje a figyelmet saját magáról.
Most azonban nem a gátakkal találkozik, hanem valami ösztökéléssel, ami csendben suttog felé: Beszélj!*
- Külső szemlélő által egészen irigylésméltó gyerekkorom volt. Sohasem kellett szükölködnöm, mondhatom úgy, hogy még ha meg is kellett volna botlanom, rögtön ott termett volna egy szolgáló, hogy helyettem megtegye. Ez egészen addig hangzott jól, amíg végül is ki nem derült, hogy miután lánygyermekként jöttem a világra, létezésem egyedüli célja az volt, hogy a család kapcsolatait, aranykészletét és hírnevét gazdagítsam. Hozzáadtak hát apám egyik leggyümölcsözőbb kapcsolatához. Ő már korosabb volt, mint én, kisebb seregeket birtokolt, földeket szerzett. Túl jó hírneve már azelőtt sem volt, mielőtt én magam kitapasztaltam volna. Igazából nem voltam tudattalan, tudtam, hogy mit vár tőlem már az első éjszaka, de nem ilyen módon számítottam rá. Nem azért mondtam most ezt, hogy megsajnálj. Ellenkezőleg, inkább azért, mert minden kilátástalan helyzetből van kiút. *Leginkább a rum. A rum beszélteti, ahogy arra időközben megpróbálja ráfogni.
Ahogy az már azonban tőle megszokott, újabb merészebb kérdéssel kívánja zavarba hozni a lányt. Felfogható ez egy fajta edzésprogramnak is. Mire eltelik jó néhány nap, talán Seju is őszintén tud majd beszélni mindenről, anélkül, hogy szégyent érezhetne miatta.*
- De azért férfival voltál már, igaz?
930. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori folyó
Üzenet elküldve: 2016-10-24 13:40:06
Üzenet elküldve: 2016-10-24 13:40:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Sa'argathot ébredése//
//A kikötői deltától keletre//
*Hát ez remek! Volt sereg, nincs sereg és még Árnybábosnak sincs ki a négy kereke. Megint.*
- Alattvaló az édesanyád! Nem vagy nálam magasabb rangon. *mondja sértődötten.* Ám legyen! Nincs seregünk többé induljunk! Azért azt elmondhatnád, hogy merre tovább! *egyezik bele a kis kirándulásba. Nagy dolgok történnek nem lehet letagadni, igazolja a tényt, hogy az égen immáron három harcos küzd. Csatájuknak egy villanás vet véget. Sajnos Gorden nem pillantott el az égről egy pillanatra sem, mert magában drukkolt mesterének. Ki tudja ennek milyen hatása lesz még!*
//A kikötői deltától keletre//
*Hát ez remek! Volt sereg, nincs sereg és még Árnybábosnak sincs ki a négy kereke. Megint.*
- Alattvaló az édesanyád! Nem vagy nálam magasabb rangon. *mondja sértődötten.* Ám legyen! Nincs seregünk többé induljunk! Azért azt elmondhatnád, hogy merre tovább! *egyezik bele a kis kirándulásba. Nagy dolgok történnek nem lehet letagadni, igazolja a tényt, hogy az égen immáron három harcos küzd. Csatájuknak egy villanás vet véget. Sajnos Gorden nem pillantott el az égről egy pillanatra sem, mert magában drukkolt mesterének. Ki tudja ennek milyen hatása lesz még!*
929. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori folyó
Üzenet elküldve: 2016-10-23 19:26:05
Üzenet elküldve: 2016-10-23 19:26:05
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 53
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 53
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Sugallat amely azt mondja, hogy élj//
*Ismét rettentő hosszú utat kell megtennie, remélhetőleg, a szerencséje nem hagyja cserben. Az amulett amit elvesztett az csekély ár az éltben maradásáért. Folyó mellett sétál, de nem állhat meg egy percre sem, emiatt járt porul.*
~ Miért kellett ennek megtörténnie?~
*Semmit sem ért az egészből, mégis mi folyik körülötte. Viszont az életösztön továbbra is dolgozik benne, még akkor is ha konkrétan, nem tudja feldolgozni a halál fogalmát. Számára ez csak egy illúzió.
Ahogy halad valami furcsaságot vél fedezni a távolban, de jobb ha ezt nem akarja kideríteni.*
*Ismét rettentő hosszú utat kell megtennie, remélhetőleg, a szerencséje nem hagyja cserben. Az amulett amit elvesztett az csekély ár az éltben maradásáért. Folyó mellett sétál, de nem állhat meg egy percre sem, emiatt járt porul.*
~ Miért kellett ennek megtörténnie?~
*Semmit sem ért az egészből, mégis mi folyik körülötte. Viszont az életösztön továbbra is dolgozik benne, még akkor is ha konkrétan, nem tudja feldolgozni a halál fogalmát. Számára ez csak egy illúzió.
Ahogy halad valami furcsaságot vél fedezni a távolban, de jobb ha ezt nem akarja kideríteni.*
928. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori folyó
Üzenet elküldve: 2016-10-23 18:01:31
Üzenet elküldve: 2016-10-23 18:01:31
ÚJ
![>Letrion Wandar [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/144_ember-elf-felelf_ferfi.jpg)
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 204
OOC üzenetek: 153
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 204
OOC üzenetek: 153
Játékstílus: Vakmerő
//Sa'argathot ébredése//
//A kikötői deltától keletre//
*Kérdésére válasz nem jön, legalábbis szóbeli nem. Helyette látomást kap. Ez jó, ezt is csinálta már, és még mindig jobb, mint a meghalás, amit szintén csinált már. Persze, most nincsen korlátlan, sőt, semmiféle hatalma a látomása felett. Egy hely, ami ugyan nem oly kísérteties, mint korábban a kripta, ám éppoly kellemesen hátborzongató ez is. Azután pedig az útvonal oda. A többit kiszámolni pedig nem egy asztrálagy-megerőltető folyamat: El kell jutni arra a szép helyre.
Vissza a valóságba. Nem változott errefele semmi, talán csak az, hogy a zombisereg egyszer csak átadja magát az enyészetnek. Mint élő a rothadt hús szagától, fintorodik el most a természet eme törvényének, az élet körforgásának a megnyilvánulásától; elvégre az ő oldaluk mindenkor ez ellen lázadt. De ha egyszer nincs szükség ezekre a húsbábokra, fölösleges pazarolni rájuk az energiát. Ahogyan valahogy ő maga is túl sok befolyást gyakorolt az egyik zombira, aki továbbra is egyben, és bambán bámulja a talajt egyetlen fityegő szemgolyójával.*
- Te meg mihe váhsz. Ehedj!
*Utasítja, mire az egyszerre elporlad. Körbenéz: minden megvan? Keze, lába... Ó, mégsem. Lelke: megvan. Kavicsok: hol vannak? Biztosan a meghalás közepette ejthette el. Ijedten nekiáll pásztázni a talajt, ám hamar megleli: A kavicsok az akarata „hallatára” felröppennek, és hozzá sietnek, hogy kézfejét nap hava-faként táncolják körül. Majd pedig Gordenre tekint. Nem tudja felidézni, vajon ennek a férfinak mi is a hivatása itt. Talán ritkábban kellene meghalnia, akkor nem lenne ilyen borzalmasan feledékeny... Mindenesetre azt tudja, hogy habár élő, a sötét oldalt szolgálja, vagyis eleven állapota ellenére okos is lehet.*
- Jeh, alattvaló! Jeh utánam, a mesteh megmutatta az utat nekünk!
*Majd pedig teljes határozottsággal megindul egy irányba.*
- Bah, izé... ehhe van!
*Áll meg, majd megfordul, ezúttal tényleg a helyes irányba.*
//A kikötői deltától keletre//
*Kérdésére válasz nem jön, legalábbis szóbeli nem. Helyette látomást kap. Ez jó, ezt is csinálta már, és még mindig jobb, mint a meghalás, amit szintén csinált már. Persze, most nincsen korlátlan, sőt, semmiféle hatalma a látomása felett. Egy hely, ami ugyan nem oly kísérteties, mint korábban a kripta, ám éppoly kellemesen hátborzongató ez is. Azután pedig az útvonal oda. A többit kiszámolni pedig nem egy asztrálagy-megerőltető folyamat: El kell jutni arra a szép helyre.
Vissza a valóságba. Nem változott errefele semmi, talán csak az, hogy a zombisereg egyszer csak átadja magát az enyészetnek. Mint élő a rothadt hús szagától, fintorodik el most a természet eme törvényének, az élet körforgásának a megnyilvánulásától; elvégre az ő oldaluk mindenkor ez ellen lázadt. De ha egyszer nincs szükség ezekre a húsbábokra, fölösleges pazarolni rájuk az energiát. Ahogyan valahogy ő maga is túl sok befolyást gyakorolt az egyik zombira, aki továbbra is egyben, és bambán bámulja a talajt egyetlen fityegő szemgolyójával.*
- Te meg mihe váhsz. Ehedj!
*Utasítja, mire az egyszerre elporlad. Körbenéz: minden megvan? Keze, lába... Ó, mégsem. Lelke: megvan. Kavicsok: hol vannak? Biztosan a meghalás közepette ejthette el. Ijedten nekiáll pásztázni a talajt, ám hamar megleli: A kavicsok az akarata „hallatára” felröppennek, és hozzá sietnek, hogy kézfejét nap hava-faként táncolják körül. Majd pedig Gordenre tekint. Nem tudja felidézni, vajon ennek a férfinak mi is a hivatása itt. Talán ritkábban kellene meghalnia, akkor nem lenne ilyen borzalmasan feledékeny... Mindenesetre azt tudja, hogy habár élő, a sötét oldalt szolgálja, vagyis eleven állapota ellenére okos is lehet.*
- Jeh, alattvaló! Jeh utánam, a mesteh megmutatta az utat nekünk!
*Majd pedig teljes határozottsággal megindul egy irányba.*
- Bah, izé... ehhe van!
*Áll meg, majd megfordul, ezúttal tényleg a helyes irányba.*
927. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori folyó
Üzenet elküldve: 2016-10-23 13:12:51
Üzenet elküldve: 2016-10-23 13:12:51
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 346
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 346
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
// Vörös és Fekete //
- Valóban *jegyzi meg alig hallhatóan és halovány mosolygás szökik az ajkára. Ha a vörös nem olyan lenne, amilyen valószínűleg nem találnak így egymásra. Az emlék máris kedves nosztalgikussággal teli, ám nem sok ideje marad elmerülni benne. Dyntina kérdése teljesen letaglózza. Nem némileg hozza zavarba, hanem gyakorlatilag új szintet kreált a zavarban levés fogalmához. Kaiyko a füle hegyéig elvörösödik ÉS elsápad, a pillantása kimered, ajkai elnyílnak, levegőt pedig egyáltalán nem vesz, de még csak észre se veszi. Amit a testiségről tud, azt szinte csak Kallan elharapózó történeteiből tudja, de Narr bácsikája a legtöbb esetben már idejekorán rendre utasította a pikantériába csavarodó szálat. Ez általában valami repülő vagy lendülő formában érkező dolog volt a nomád felé. Az ösztönök, a test változásai azonban mindenkit utolérnek. Az érzések benne is ott motoszkálnak, de pont ugyanolyan távolságtartó kíváncsisággal viszonyul azokhoz is, mint a legtöbb dologhoz, ami a rajta kívül eső világhoz kötődik.
Szerencsére nem várják el tőle a választ és a vörös szavai teret engednek neki, hogy összeszedje magát. Több dolognál is megtorpan a figyelme, de nem akar újra közbevágni. Inkább csak elraktározza magában az észrevételeket.
~Megérted?~ rebben apró szemöldökráncolás Kaiyko homlokára. Ha Dyntina azt mondta volna, hogy érti, miért tette, nem akad fenn, de ő azt mondta: megérti. Ez egészen más színezetet ad a gondolatoknak, s nem egészen biztos benne, hogy jót. Az a torz képzet kezd kibontakozni a szavak mögül, mikor az önvád valamiféleképp maga igazolja nyomorúsága jogosságát.
~Az övé?~ Borzongás fut végig rajta. Jeges és fojtogató. A nyakán megfeszülnek az inak, ahogy az érzés tért nyer magának. Ha semmije nincs, csak a szabadsága, ő már nem szűkölködik. De jól emlékszik a gyomrában gombóccá gyűrődő szorongásra, amikor azon a fagyos reggelen béklyóban tért magához ott a Vashegyen. "A neved mostantól kezdve Seju, és az erő jogán vettelek magamhoz." Ő mindig kicsinek, jelentéktelennek érezte magát, de szerette ezt az érzést. Hiszen az egész oly gyönyörködtetően hatalmas, ő pedig boldog volt, hogy apró részeként hozzátehet. A figyelem nyomasztó terhét kényelmetlennek találja, mióta az eszét tudja, így soha nem is vágyott rá. De az a kijelentés másról szólt. Olyasmit vett el tőle, ami lételeme.
Dyntina vonásait fürkészi. Reméli, elárulja, ki volt ez a személy, akiről a keserű szavak szólnak, de a lány homályban tartja ezt a kísértetet, Kaiyko pedig nem akar túl messzire menni azzal, hogy rákérdez.
A kemény áron vett tanulság aztán a Csontvető felé fordul, Dyntina pedig a tapasztaltság vértjével biztosítja ismét, hogy visszaszerzik a Békéjét.
A büszkeségbe bujtatott kicsinyes kegyetlenség annyira emberi dolog. Bár erről volna szó... Akkor őt is megnyugtatná a vörös magabiztossága. Így viszont inkább csak tetézi aggodalmait. Az a démon nem élvezetből vagy önigazolásból sújtotta térdre. Az erő jogán... De ez az erő nem izmok és inak, nem hús közönségessége, hanem olyasmi, ami ennél sokkal félelmetesebb és nagyobb pusztításra is képes. Nincs rá szó, nincs is rá szükség. Félti ettől Dyntinát. Mostanra kezd rájönni, hogy ő nem igazán fogékony az ilyesmire, a dac pedig még vak szemeit is beköti. Nem lesz ennek jó vége.
Mosolygása elszégyelli magát saját őszintétlenségén, így inkább igyekszik elrejteni. Alibije az iszákjában való kotorászás, s ha már így, hát előveszi a saját kulacsát és megnedvesíti egy kicsit a torkát. Természetesen csak tiszta vízzel.*
- Csak szerezzük vissza *mondja sóhajtva. A mindenféle virtust nélkülöző hangból tisztán látszik, hogy ő egyáltalán nem tart igényt semmiféle erkölcsi vagy akármilyen diadalra. Csak Vogarit akarja vissza, megúszni az egészet ép bőrrel, aztán köddé válni annak a démonnak a szeme elől.*
// Vörös és Fekete //
- Valóban *jegyzi meg alig hallhatóan és halovány mosolygás szökik az ajkára. Ha a vörös nem olyan lenne, amilyen valószínűleg nem találnak így egymásra. Az emlék máris kedves nosztalgikussággal teli, ám nem sok ideje marad elmerülni benne. Dyntina kérdése teljesen letaglózza. Nem némileg hozza zavarba, hanem gyakorlatilag új szintet kreált a zavarban levés fogalmához. Kaiyko a füle hegyéig elvörösödik ÉS elsápad, a pillantása kimered, ajkai elnyílnak, levegőt pedig egyáltalán nem vesz, de még csak észre se veszi. Amit a testiségről tud, azt szinte csak Kallan elharapózó történeteiből tudja, de Narr bácsikája a legtöbb esetben már idejekorán rendre utasította a pikantériába csavarodó szálat. Ez általában valami repülő vagy lendülő formában érkező dolog volt a nomád felé. Az ösztönök, a test változásai azonban mindenkit utolérnek. Az érzések benne is ott motoszkálnak, de pont ugyanolyan távolságtartó kíváncsisággal viszonyul azokhoz is, mint a legtöbb dologhoz, ami a rajta kívül eső világhoz kötődik.
Szerencsére nem várják el tőle a választ és a vörös szavai teret engednek neki, hogy összeszedje magát. Több dolognál is megtorpan a figyelme, de nem akar újra közbevágni. Inkább csak elraktározza magában az észrevételeket.
~Megérted?~ rebben apró szemöldökráncolás Kaiyko homlokára. Ha Dyntina azt mondta volna, hogy érti, miért tette, nem akad fenn, de ő azt mondta: megérti. Ez egészen más színezetet ad a gondolatoknak, s nem egészen biztos benne, hogy jót. Az a torz képzet kezd kibontakozni a szavak mögül, mikor az önvád valamiféleképp maga igazolja nyomorúsága jogosságát.
~Az övé?~ Borzongás fut végig rajta. Jeges és fojtogató. A nyakán megfeszülnek az inak, ahogy az érzés tért nyer magának. Ha semmije nincs, csak a szabadsága, ő már nem szűkölködik. De jól emlékszik a gyomrában gombóccá gyűrődő szorongásra, amikor azon a fagyos reggelen béklyóban tért magához ott a Vashegyen. "A neved mostantól kezdve Seju, és az erő jogán vettelek magamhoz." Ő mindig kicsinek, jelentéktelennek érezte magát, de szerette ezt az érzést. Hiszen az egész oly gyönyörködtetően hatalmas, ő pedig boldog volt, hogy apró részeként hozzátehet. A figyelem nyomasztó terhét kényelmetlennek találja, mióta az eszét tudja, így soha nem is vágyott rá. De az a kijelentés másról szólt. Olyasmit vett el tőle, ami lételeme.
Dyntina vonásait fürkészi. Reméli, elárulja, ki volt ez a személy, akiről a keserű szavak szólnak, de a lány homályban tartja ezt a kísértetet, Kaiyko pedig nem akar túl messzire menni azzal, hogy rákérdez.
A kemény áron vett tanulság aztán a Csontvető felé fordul, Dyntina pedig a tapasztaltság vértjével biztosítja ismét, hogy visszaszerzik a Békéjét.
A büszkeségbe bujtatott kicsinyes kegyetlenség annyira emberi dolog. Bár erről volna szó... Akkor őt is megnyugtatná a vörös magabiztossága. Így viszont inkább csak tetézi aggodalmait. Az a démon nem élvezetből vagy önigazolásból sújtotta térdre. Az erő jogán... De ez az erő nem izmok és inak, nem hús közönségessége, hanem olyasmi, ami ennél sokkal félelmetesebb és nagyobb pusztításra is képes. Nincs rá szó, nincs is rá szükség. Félti ettől Dyntinát. Mostanra kezd rájönni, hogy ő nem igazán fogékony az ilyesmire, a dac pedig még vak szemeit is beköti. Nem lesz ennek jó vége.
Mosolygása elszégyelli magát saját őszintétlenségén, így inkább igyekszik elrejteni. Alibije az iszákjában való kotorászás, s ha már így, hát előveszi a saját kulacsát és megnedvesíti egy kicsit a torkát. Természetesen csak tiszta vízzel.*
- Csak szerezzük vissza *mondja sóhajtva. A mindenféle virtust nélkülöző hangból tisztán látszik, hogy ő egyáltalán nem tart igényt semmiféle erkölcsi vagy akármilyen diadalra. Csak Vogarit akarja vissza, megúszni az egészet ép bőrrel, aztán köddé válni annak a démonnak a szeme elől.*
926. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori folyó
Üzenet elküldve: 2016-10-23 10:30:26
Üzenet elküldve: 2016-10-23 10:30:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
// Vörös és Fekete //
*A közbe kérdezésre bőszen bólogat, de nem mond rá többet, mint amennyit eddig megtett. Nem kerüli el a fülét a kérdés mögött megbúvó meghökkenés, vagy megrökönyödés, de ettől függetlenül sem tesz úgy, mint, aki bánná akkori tettét. Sőt. Kifejezetten mosolyt csal az arcára, ahogy eszébe ötlik a kép, amint nagyanyja legközelebbi barátnője, aki legalább olyan undok volt, mint az említett rokon maga, próbálja kiszedni az articsókát a mesterségesen felpumpált dekoltázsából.
Őt lepi meg leginkább a karját ért mozdulat, annak fogadtatásáról a gyorsan őszinte mosolyba átfulladó arckifejezés árulkodik. Hálásnak érzi magát, amiért Sejut a sors elé sodorta.*
- Gondolom, nem lep meg, ha azt mondom, tettem néhány olyan dolgot, ami valóban nem volt túl illendő, de nem is lehetnék hálásabb azért, mert megléptem őket. A lényeg valóban ott van, hogy te miként számolsz el vele. *A lány hangja nem engedi, hogy elszárnyaljanak gondolatai a régmúltba, s míg máskor terhesnek érezne egy efféle beszélgetést, most mégis úgy érzi, csak tanul belőle.* Lehet az sem túl ildomos, amikor egy nyilvánvalóan rémült teremtést üldözöl a városban egy sikátorba. *Cinkos görbébe húzódik a szája, ahogy a karján pihenő kézre tekint.*
- És te mit akartál akkor és ott? Hogy úr maradjon? *Nyíltan kérdez rá a dolgokra, még, ha ezzel némileg zavarba is hozza a lányt. Ellenkezőleg inkább. A Seju ajkairól lepergő szavak inkább az ő arcát meresztik meg egy pillanatra. Már nem húzza fel magát, túl sok idő telt el azóta így, egészen nyugodt hangon szólal meg.*
- Bántott. *Bólogat.* De megértem miért tette. Mert azt akarta, hogy kicsinek érezzem magam, erőtlennek és tehetetlennek. Annak is éreztem eleinte. Aztán ezt felismerve én kerekedtem felül. De leginkább úgy gondolom azért tette, mert hát, nos… mert megtehette. *Vonja meg a vállát lazán.* Büszkeséggel töltötte el, hogy tudta az övé vagyok és ez ellen nem tudok mit tenni. Így én pontosan a büszkeségétől fosztottam meg. Ha hagyod, hogy a markukban érezzenek, sosem szabadulsz tőlük. *Pillant fel a lányra.* Ez igaz a te a rablódra is. Most talán úgy érzi sérthetetlen, mert ott sebzett meg téged, amely még a fizikai bántalmazásnál is rosszabb. Mi pedig ettől az érzéstől fogjuk őt megfosztani. *Magabiztosan beszél.* Együtt.
// Vörös és Fekete //
*A közbe kérdezésre bőszen bólogat, de nem mond rá többet, mint amennyit eddig megtett. Nem kerüli el a fülét a kérdés mögött megbúvó meghökkenés, vagy megrökönyödés, de ettől függetlenül sem tesz úgy, mint, aki bánná akkori tettét. Sőt. Kifejezetten mosolyt csal az arcára, ahogy eszébe ötlik a kép, amint nagyanyja legközelebbi barátnője, aki legalább olyan undok volt, mint az említett rokon maga, próbálja kiszedni az articsókát a mesterségesen felpumpált dekoltázsából.
Őt lepi meg leginkább a karját ért mozdulat, annak fogadtatásáról a gyorsan őszinte mosolyba átfulladó arckifejezés árulkodik. Hálásnak érzi magát, amiért Sejut a sors elé sodorta.*
- Gondolom, nem lep meg, ha azt mondom, tettem néhány olyan dolgot, ami valóban nem volt túl illendő, de nem is lehetnék hálásabb azért, mert megléptem őket. A lényeg valóban ott van, hogy te miként számolsz el vele. *A lány hangja nem engedi, hogy elszárnyaljanak gondolatai a régmúltba, s míg máskor terhesnek érezne egy efféle beszélgetést, most mégis úgy érzi, csak tanul belőle.* Lehet az sem túl ildomos, amikor egy nyilvánvalóan rémült teremtést üldözöl a városban egy sikátorba. *Cinkos görbébe húzódik a szája, ahogy a karján pihenő kézre tekint.*
- És te mit akartál akkor és ott? Hogy úr maradjon? *Nyíltan kérdez rá a dolgokra, még, ha ezzel némileg zavarba is hozza a lányt. Ellenkezőleg inkább. A Seju ajkairól lepergő szavak inkább az ő arcát meresztik meg egy pillanatra. Már nem húzza fel magát, túl sok idő telt el azóta így, egészen nyugodt hangon szólal meg.*
- Bántott. *Bólogat.* De megértem miért tette. Mert azt akarta, hogy kicsinek érezzem magam, erőtlennek és tehetetlennek. Annak is éreztem eleinte. Aztán ezt felismerve én kerekedtem felül. De leginkább úgy gondolom azért tette, mert hát, nos… mert megtehette. *Vonja meg a vállát lazán.* Büszkeséggel töltötte el, hogy tudta az övé vagyok és ez ellen nem tudok mit tenni. Így én pontosan a büszkeségétől fosztottam meg. Ha hagyod, hogy a markukban érezzenek, sosem szabadulsz tőlük. *Pillant fel a lányra.* Ez igaz a te a rablódra is. Most talán úgy érzi sérthetetlen, mert ott sebzett meg téged, amely még a fizikai bántalmazásnál is rosszabb. Mi pedig ettől az érzéstől fogjuk őt megfosztani. *Magabiztosan beszél.* Együtt.
925. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori folyó
Üzenet elküldve: 2016-10-22 15:18:32
Üzenet elküldve: 2016-10-22 15:18:32
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 346
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 346
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
// Vörös és Fekete //
*Az ösztönei csendes figyelemre intik, mikor a vörös újra megszólal. Van a hangjában valami. Valami súllyal bíró dolog. Valami olyasmi, mint ami felrántja a kutyák ínyét, amikor olyasvalaki néz rájuk, kitől ütleget kaptak. Olyannyira megkövült viszonynak tűnik ez, mely már arctalanul gyűlöl. Emlékezetből. Hallgat hát és figyel. Beleérző, nyílt figyelme gyakran van ilyen hatással másokra. Akaratlanul is kitárulkoznak. Talán mert érzik, hogy Kaiyko nem élne vissza vele. Ahogy a víz sem égeti meg az ember kezét soha.*
- Étellel dobáltad a vendégeket? *csúszik ki az egyetlen kérdés, amivel közbevág, de ez is csak oly csendesen, hogy nem is akasztja meg a vöröst. Csak az sarkallta rá, hogy kétszeresen is velejébe vágott a dolog. Az étel náluk nagyon megbecsült dolog volt. Sosem hagytak maradékot, mint a városi népek, akik pazarlással kelnek, pazarlással fekszenek. A vendégjog pedig szent és sérthetetlen szabály volt mindig, még a yadanok szálláshelyén is.
A válaszokat viszont hamar megkapja. Mi tagadás, meglepik a régmúlt igazságai, melyek a vörös körül kezdenek kibontakozni. Kaiyko egy rövidebb ideig szolgált egy nemesi kúriában, s az elbeszélés elő is hívja mindjárt az emléket. Valami azt súgja, ez a nyers, szabadelvű teremtés módos család gyermekeként látta meg a világot, s hogy az a világ nagyon mély sebeket ejtett rajta. Szörnyen mélyeket. A befejezetlenül, italba száműzött gondolat nagyon is árulkodó.*
- Haza *válaszolja, de továbbra is Dyntin függő pillantása elárulja, hogy csak az illendőség kedvéért felel, a figyelme még mindig a lányé.* - És nem, nem tett.
*Az érintés még mindig érzékeny terep a számára, most mégis Dyntina alkarjára simítja a kezét. Esetlen, kissé bizonytalan, de kétség kívül jó szándékú gesztus.*
- Az illendőség nem az ellenséged, a tisztelet húgocskája. Olyasmi, amivel másokra vigyázunk. Elsőleg magunknak számolunk el vele, nem másoknak. *Csendesen, lassú nyugalommal beszél. Fátyolos hangja, szavainak dallama ősi tanmesék világát idézik.*
- Kellemetlen helyzetbe hoztam azt a férfit, mert ott és akkor a szabályok elillantak a számomra. De az illem így is megvédett engem, hiszen az az ember úr maradt, és nem használta ki a helyzetet. *Egy pillanatra elhallgat. Nem egészen biztos benne, hogy szabad-e háborgatni ezt a dolgot.* - De téged... Téged bántottak.
// Vörös és Fekete //
*Az ösztönei csendes figyelemre intik, mikor a vörös újra megszólal. Van a hangjában valami. Valami súllyal bíró dolog. Valami olyasmi, mint ami felrántja a kutyák ínyét, amikor olyasvalaki néz rájuk, kitől ütleget kaptak. Olyannyira megkövült viszonynak tűnik ez, mely már arctalanul gyűlöl. Emlékezetből. Hallgat hát és figyel. Beleérző, nyílt figyelme gyakran van ilyen hatással másokra. Akaratlanul is kitárulkoznak. Talán mert érzik, hogy Kaiyko nem élne vissza vele. Ahogy a víz sem égeti meg az ember kezét soha.*
- Étellel dobáltad a vendégeket? *csúszik ki az egyetlen kérdés, amivel közbevág, de ez is csak oly csendesen, hogy nem is akasztja meg a vöröst. Csak az sarkallta rá, hogy kétszeresen is velejébe vágott a dolog. Az étel náluk nagyon megbecsült dolog volt. Sosem hagytak maradékot, mint a városi népek, akik pazarlással kelnek, pazarlással fekszenek. A vendégjog pedig szent és sérthetetlen szabály volt mindig, még a yadanok szálláshelyén is.
A válaszokat viszont hamar megkapja. Mi tagadás, meglepik a régmúlt igazságai, melyek a vörös körül kezdenek kibontakozni. Kaiyko egy rövidebb ideig szolgált egy nemesi kúriában, s az elbeszélés elő is hívja mindjárt az emléket. Valami azt súgja, ez a nyers, szabadelvű teremtés módos család gyermekeként látta meg a világot, s hogy az a világ nagyon mély sebeket ejtett rajta. Szörnyen mélyeket. A befejezetlenül, italba száműzött gondolat nagyon is árulkodó.*
- Haza *válaszolja, de továbbra is Dyntin függő pillantása elárulja, hogy csak az illendőség kedvéért felel, a figyelme még mindig a lányé.* - És nem, nem tett.
*Az érintés még mindig érzékeny terep a számára, most mégis Dyntina alkarjára simítja a kezét. Esetlen, kissé bizonytalan, de kétség kívül jó szándékú gesztus.*
- Az illendőség nem az ellenséged, a tisztelet húgocskája. Olyasmi, amivel másokra vigyázunk. Elsőleg magunknak számolunk el vele, nem másoknak. *Csendesen, lassú nyugalommal beszél. Fátyolos hangja, szavainak dallama ősi tanmesék világát idézik.*
- Kellemetlen helyzetbe hoztam azt a férfit, mert ott és akkor a szabályok elillantak a számomra. De az illem így is megvédett engem, hiszen az az ember úr maradt, és nem használta ki a helyzetet. *Egy pillanatra elhallgat. Nem egészen biztos benne, hogy szabad-e háborgatni ezt a dolgot.* - De téged... Téged bántottak.
924. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori folyó
Üzenet elküldve: 2016-10-22 12:32:13
Üzenet elküldve: 2016-10-22 12:32:13
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 217
Játékstílus: Szelíd
//Sa'argathot ébredése//
//Kikötői deltától keletre//
*A sötétség serege zúgolódik kissé, és Árnybábos kérdése sem marad viszonzatlan. Egy apró villanás csak az egész, ismét az a kellemetlen hideg érzés keríti hatalmába. Egy mélyedést lát. Rút környezet, árnyas hely. Igen kellemesnek tűnik elsőre. Aztán gyorsított felvételben látja az utat. Kikötő, sziklaszirtek, majd egy ügyes kanyar a mélyedésbe, és ennyi. Visszakerül a "létezők közé", ahol ismét egy meglepetés várja Gordennel egyetemben, aki már a szellem látomása alatt is tapasztalhatta, amit tapasztalt. A holtak... szép lassan porladnak, és darabokra esnek. Tíz percen belül összesen egy marad élve, valami kifürkészhetetlen oknál fogva nem bomlott le, talán azért, mert a közelében tartózkodó Árnybábos elméjével lekötve tartotta a lényt akaratlanul is. Alig tesznek meg pár lépést azonban ez a hulla is elporlad egy szempillantás alatt. Valószínűleg az új gonosz erő nem tartott rájuk igényt, nem úgy, mint a szellemre, és társára. Ezt talán már soha nem tudják meg, mindenesetre az útirányuk most már többé-kevésbé tisztázott.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.10.22 12:41:15
//Kikötői deltától keletre//
*A sötétség serege zúgolódik kissé, és Árnybábos kérdése sem marad viszonzatlan. Egy apró villanás csak az egész, ismét az a kellemetlen hideg érzés keríti hatalmába. Egy mélyedést lát. Rút környezet, árnyas hely. Igen kellemesnek tűnik elsőre. Aztán gyorsított felvételben látja az utat. Kikötő, sziklaszirtek, majd egy ügyes kanyar a mélyedésbe, és ennyi. Visszakerül a "létezők közé", ahol ismét egy meglepetés várja Gordennel egyetemben, aki már a szellem látomása alatt is tapasztalhatta, amit tapasztalt. A holtak... szép lassan porladnak, és darabokra esnek. Tíz percen belül összesen egy marad élve, valami kifürkészhetetlen oknál fogva nem bomlott le, talán azért, mert a közelében tartózkodó Árnybábos elméjével lekötve tartotta a lényt akaratlanul is. Alig tesznek meg pár lépést azonban ez a hulla is elporlad egy szempillantás alatt. Valószínűleg az új gonosz erő nem tartott rájuk igényt, nem úgy, mint a szellemre, és társára. Ezt talán már soha nem tudják meg, mindenesetre az útirányuk most már többé-kevésbé tisztázott.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2016.10.22 12:41:15
923. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori folyó
Üzenet elküldve: 2016-10-22 10:08:07
Üzenet elküldve: 2016-10-22 10:08:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 708
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
// Vörös és Fekete //
- A templomban. *Ismételi el a lány után kissé kelletlenül. A logika talán úgy diktálná, hogy ott keressenek először, de ő is tudja, hogy csekély az esélye annak, hogy újfent ott találnák az álnok rablót. Másfelől pedig, nem szívesen tenné be a lábát olyan helyre, amit a mágia jár át. Eddig is szívesen elkerülte, most sem vetné be magát annak a világnak a színterébe, amelytől a hideg futkos a hegekkel tarkított hátán. Ösztönösen cselekszik, amikor kezét a lány vállára helyezvén bátorító mosolyt küld felé.* - Megtaláljuk, hidd el. Ez elől nem bújhat el.
*Kérdésére kapott válaszra, ha Seju éppen rátekint, akkor egy cinkos dupla szemöldök vonogatás a reakció. Az a fajta huncut tartalommal, amikor az ember valami többet vár a befejezéstől, vagy mást képzel bele.*
- Az illem egy mesterségesen megkreált, túlértékelt fogalom. *Veti közbe, észlelvén az enyhe zavarodottságot a lány körül. Annak végső szavára elmosolyodik. Nem rajta gúnyolódik, sokkal inkább arra gondol, hogy mennyire ellentétesen viszonyulnak bizonyos dolgokhoz. Mint a tűz és a víz, vagy a jég, kinek melyik tetszik jobban. Talán a kialakult szoros köteléken kívül, ez tartja őket még egymás társaságában. A kíváncsiság, hogy vajon miben és mennyiben különböznek. Dyntit a vére hajtja, s bár néha a józan esze jobb belátásra kívánja bírni, többnyire sikertelen. Sejuról viszont az a kép alakult ki benne, mint aki kissé kényelmetlenül jár kel a világban. Ami közös azonban, hogy mindketten a rossz tapasztalatokból építkeztek, csak talán másként dolgozták fel őket.*
- Tudod, nekem gyermekként nem akarták engedni, hogy magam ismerjem meg az utam. Állandóan az illemről oktattak, meg a kötelességről. Leginkább azt hallgattam mit nem szabad. Ne dobáld a vendégeket étellel! *Elváltoztatja a hangját és egy károgó vénasszonyét veszi kölcsönbe.* Nem illik egyben meginni az egész pohár bort. Nem szabad kiengedni a terelő kutyákat! Hogy merészelsz nadrágot viselni? Kérj elnézést a kisebb Meerle lánytól, amiért gusztustalan dagadt tahónak nevezted. És még folytathatnám. De tudod miért tettem? Mert az a lány egy féreg volt, aki folyamatosan a húgomat inzultálta. Mert a nadrág kényelmesebbnek tűnt, a bor ízlett én pedig szomjas voltam. A vendégek pedig mindenbe belekötöttek. Jó, elismerem, talán a kutyákat nem kellett volna elengedni, de sajnáltam őket a ketrecükbe zárva. *Neveti el magát.* Ha illetlenségnek akarod azt nevezni, amikor az adott pillanatban azt teszed, amit a legjobbnak ítélsz meg, hát rendben. De én akkor döbbentem rá először, hogy ez mennyire képmutató és azok nem tartják be a leginkább, akik ezt elvárják, amikor először találkoztam olyan helyzettel, amikor nem, hogy illetlenül, de kifejezetten… *Beharapja a szája sarkát.* Talán nincs is arra a szó, amit tettek és ahogyan. *Megköszörüli a torkát, majd belekortyol a rumba. Néhány tompa másodpercig ízlelgeti a nyelve hegyén, majd lenyeli és fogai között szívja be utána a levegőt. Mint egy férfi.*
- Hazajutottál volna a férfi segítsége nélkül? *Veti fel a kérdést.* Tett veled olyat, amit nem akartál?
// Vörös és Fekete //
- A templomban. *Ismételi el a lány után kissé kelletlenül. A logika talán úgy diktálná, hogy ott keressenek először, de ő is tudja, hogy csekély az esélye annak, hogy újfent ott találnák az álnok rablót. Másfelől pedig, nem szívesen tenné be a lábát olyan helyre, amit a mágia jár át. Eddig is szívesen elkerülte, most sem vetné be magát annak a világnak a színterébe, amelytől a hideg futkos a hegekkel tarkított hátán. Ösztönösen cselekszik, amikor kezét a lány vállára helyezvén bátorító mosolyt küld felé.* - Megtaláljuk, hidd el. Ez elől nem bújhat el.
*Kérdésére kapott válaszra, ha Seju éppen rátekint, akkor egy cinkos dupla szemöldök vonogatás a reakció. Az a fajta huncut tartalommal, amikor az ember valami többet vár a befejezéstől, vagy mást képzel bele.*
- Az illem egy mesterségesen megkreált, túlértékelt fogalom. *Veti közbe, észlelvén az enyhe zavarodottságot a lány körül. Annak végső szavára elmosolyodik. Nem rajta gúnyolódik, sokkal inkább arra gondol, hogy mennyire ellentétesen viszonyulnak bizonyos dolgokhoz. Mint a tűz és a víz, vagy a jég, kinek melyik tetszik jobban. Talán a kialakult szoros köteléken kívül, ez tartja őket még egymás társaságában. A kíváncsiság, hogy vajon miben és mennyiben különböznek. Dyntit a vére hajtja, s bár néha a józan esze jobb belátásra kívánja bírni, többnyire sikertelen. Sejuról viszont az a kép alakult ki benne, mint aki kissé kényelmetlenül jár kel a világban. Ami közös azonban, hogy mindketten a rossz tapasztalatokból építkeztek, csak talán másként dolgozták fel őket.*
- Tudod, nekem gyermekként nem akarták engedni, hogy magam ismerjem meg az utam. Állandóan az illemről oktattak, meg a kötelességről. Leginkább azt hallgattam mit nem szabad. Ne dobáld a vendégeket étellel! *Elváltoztatja a hangját és egy károgó vénasszonyét veszi kölcsönbe.* Nem illik egyben meginni az egész pohár bort. Nem szabad kiengedni a terelő kutyákat! Hogy merészelsz nadrágot viselni? Kérj elnézést a kisebb Meerle lánytól, amiért gusztustalan dagadt tahónak nevezted. És még folytathatnám. De tudod miért tettem? Mert az a lány egy féreg volt, aki folyamatosan a húgomat inzultálta. Mert a nadrág kényelmesebbnek tűnt, a bor ízlett én pedig szomjas voltam. A vendégek pedig mindenbe belekötöttek. Jó, elismerem, talán a kutyákat nem kellett volna elengedni, de sajnáltam őket a ketrecükbe zárva. *Neveti el magát.* Ha illetlenségnek akarod azt nevezni, amikor az adott pillanatban azt teszed, amit a legjobbnak ítélsz meg, hát rendben. De én akkor döbbentem rá először, hogy ez mennyire képmutató és azok nem tartják be a leginkább, akik ezt elvárják, amikor először találkoztam olyan helyzettel, amikor nem, hogy illetlenül, de kifejezetten… *Beharapja a szája sarkát.* Talán nincs is arra a szó, amit tettek és ahogyan. *Megköszörüli a torkát, majd belekortyol a rumba. Néhány tompa másodpercig ízlelgeti a nyelve hegyén, majd lenyeli és fogai között szívja be utána a levegőt. Mint egy férfi.*
- Hazajutottál volna a férfi segítsége nélkül? *Veti fel a kérdést.* Tett veled olyat, amit nem akartál?
922. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori folyó
Üzenet elküldve: 2016-10-22 00:47:31
Üzenet elküldve: 2016-10-22 00:47:31
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 346
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 346
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
// Vörös és Fekete //
*Gombóccá szárad a torkában a szorongás, mikor a vörös nagyon is őszintén ható szavait hallgatja. Nem úgy beszél a zord igazságokról, mint a sokat olvasott, de keveset tapasztalt tudorok. Életízű minden mondata, s ez az íz sokkal-sokkal rusztikusabb, mint amivel a gyermekkor tiszta, édeskés ábrándjai kecsegtetnek.
Ezt csak tetézi, mikor a mélységi démonra, egyfajta bizarr bensőségességgel, birtokos szerkezetben utal Kaiykóval. Lesütött szemmel motyogja csak a választ.*
- A templomban. *Mintha ezzel a szóval kénytelen-kelletlen még valamiféle szentséget is kerítene e hideglelős viszonylat köré. Ahogy felidéződik az egész, úgy érzi, az idő hurokba pöndörödik és az a hátborzongató tekintet ismét egyenesen őrá néz. Rá néz és pontosan tudja, milyen nyomorúságosan sajgó sebet tépett rajta azzal, hogy elragadta tőle azt a jóscsontot.*
- Hogy? *kérdez vissza, de inkább csak hogy időt nyerjen, míg kitisztul a fejéből az emlék.*
- Én... *megköszörüli a torkát* - én ölben vitettem magam egy férfival a piactértől a fogadóig *süti le a pillantását szégyellősen.*
- Hogyhogy ki szerint? *néz fel újra megrökönyödve, de inkább kicsit összezavarodva. Az illem az illem. Narr bácsikája hidegfejű katonaember volt, ezekhez a dolgokhoz úgy állt, mint a szolgálati szabályokhoz. Idővel persze némileg kibukott, hogy egy leánygyermek esetében néhány dolog nem egészen klappol a képbe. Az alapelvek viszont megállták a helyüket, s Kaiyko alapvetően tisztelettudó, becsületes teremtéssé cseperedett. Ha másról van szó, nem rökönyödik meg, de magával szemben szinte görcsösen ragaszkodik az ideáihoz. Ez javarészt Kallannak köszönhető, aki hús-vér kivételként ténykedett az illendőség ellen. Volt, hogy a bácsikája morgolódott vele emiatt, de egy idő után csak ráhagyta a nomádra a javíthatatlan modorát.* - Az illem az illem. Ez, ez... olyan, mint a... *nem, valahogy nem igazán tudja megragadni ezt a dolgot, talán mert túlságosan is egyértelmű. Az meg kiváltképp nem segít rajta, hogy Dyntina közben csak nézi, teljes figyelemmel (és már előre sugárzó cinizmussal) várva a megállapítás végét.* - Ezt egyszerűen érzi az ember és kész.
// Vörös és Fekete //
*Gombóccá szárad a torkában a szorongás, mikor a vörös nagyon is őszintén ható szavait hallgatja. Nem úgy beszél a zord igazságokról, mint a sokat olvasott, de keveset tapasztalt tudorok. Életízű minden mondata, s ez az íz sokkal-sokkal rusztikusabb, mint amivel a gyermekkor tiszta, édeskés ábrándjai kecsegtetnek.
Ezt csak tetézi, mikor a mélységi démonra, egyfajta bizarr bensőségességgel, birtokos szerkezetben utal Kaiykóval. Lesütött szemmel motyogja csak a választ.*
- A templomban. *Mintha ezzel a szóval kénytelen-kelletlen még valamiféle szentséget is kerítene e hideglelős viszonylat köré. Ahogy felidéződik az egész, úgy érzi, az idő hurokba pöndörödik és az a hátborzongató tekintet ismét egyenesen őrá néz. Rá néz és pontosan tudja, milyen nyomorúságosan sajgó sebet tépett rajta azzal, hogy elragadta tőle azt a jóscsontot.*
- Hogy? *kérdez vissza, de inkább csak hogy időt nyerjen, míg kitisztul a fejéből az emlék.*
- Én... *megköszörüli a torkát* - én ölben vitettem magam egy férfival a piactértől a fogadóig *süti le a pillantását szégyellősen.*
- Hogyhogy ki szerint? *néz fel újra megrökönyödve, de inkább kicsit összezavarodva. Az illem az illem. Narr bácsikája hidegfejű katonaember volt, ezekhez a dolgokhoz úgy állt, mint a szolgálati szabályokhoz. Idővel persze némileg kibukott, hogy egy leánygyermek esetében néhány dolog nem egészen klappol a képbe. Az alapelvek viszont megállták a helyüket, s Kaiyko alapvetően tisztelettudó, becsületes teremtéssé cseperedett. Ha másról van szó, nem rökönyödik meg, de magával szemben szinte görcsösen ragaszkodik az ideáihoz. Ez javarészt Kallannak köszönhető, aki hús-vér kivételként ténykedett az illendőség ellen. Volt, hogy a bácsikája morgolódott vele emiatt, de egy idő után csak ráhagyta a nomádra a javíthatatlan modorát.* - Az illem az illem. Ez, ez... olyan, mint a... *nem, valahogy nem igazán tudja megragadni ezt a dolgot, talán mert túlságosan is egyértelmű. Az meg kiváltképp nem segít rajta, hogy Dyntina közben csak nézi, teljes figyelemmel (és már előre sugárzó cinizmussal) várva a megállapítás végét.* - Ezt egyszerűen érzi az ember és kész.
921. hozzászólás ezen a helyszínen: Artheniori folyó
Üzenet elküldve: 2016-10-16 17:40:30
Üzenet elküldve: 2016-10-16 17:40:30
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Úton Shiriqával//
*Így, a hátason zötykölődve már nem fáj Paru lába, fáj viszont a feneke. A korábbi tapasztalataihoz képest ez még egy nyugodt, sima léptű állat, de még így is zökken eleget ahhoz, hogy rövidesen belesajduljon az ülepe. De nincs mese, menni kell, az óriás lány kemény iramban lépked és akármilyen kedves is, azért egy ekkora nővel nem szívesen vitatkozik, ha nem muszáj. Összeszorítja a fogát és megesküszik magának, hogy ha van a sietségnek istene, nagyon fog rá figyelni, hogy soha, még véletlenül se tegyen semmi olyat, ami annak az istennek tetsző cselekedet lenne.*
*Így, a hátason zötykölődve már nem fáj Paru lába, fáj viszont a feneke. A korábbi tapasztalataihoz képest ez még egy nyugodt, sima léptű állat, de még így is zökken eleget ahhoz, hogy rövidesen belesajduljon az ülepe. De nincs mese, menni kell, az óriás lány kemény iramban lépked és akármilyen kedves is, azért egy ekkora nővel nem szívesen vitatkozik, ha nem muszáj. Összeszorítja a fogát és megesküszik magának, hogy ha van a sietségnek istene, nagyon fog rá figyelni, hogy soha, még véletlenül se tegyen semmi olyat, ami annak az istennek tetsző cselekedet lenne.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940