Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 245 (4881. - 4900. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
4900. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-12 20:01:12
Üzenet elküldve: 2019-05-12 20:01:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Kis kerülő//
*Viel nem tart ettől a vidéktől, ismerős a számára. Fordult már meg itt többször is, és valahányszor ezt tette, nem volt még vele egy hatalmas, bátor eb, aki megharapná a haramiákat. Általában a forgalmas úton közlekedett, ahogy annak idején anyja a lelkére kötötte, és most is így tesz. Az emberekbe vetett bizalma az oka: Viel úgy gondolja, hogy sokakban lapul elég jóság, hogy segítsenek egy bajba jutott kislányon. Illetve ő már nem épp kislány, sokkal inkább kis-lány. A városi gyerekek mindig közéjük valónak nézték annak idején – amíg meg nem ijedtek a szemétől.
Árnyék legalább olyan ijesztő látványt nyújt, mint Viel, és mégis, a lány érzi, hogy a kutyus szíve a helyén van. Amilyen szeretettel játszott Lauékkal, abból nem tartja valószínűnek, hogy bárkit is bántana. Reméli, hogy a későbbiekben is ennyire megbízhatnak majd egymásban.
Terhük miatt a páros lassan halad, de Viel nem is számít rá, hogy közvetlenül előtte felbukkan majd Lauék szekere, nyilvánvaló, hogy sokkal gyorsabbak nála. Nem is annyira szaporázza a lépteit, inkább azon igyekszik, nehogy Árnyék megsérüljön a cipekedéstől, kutya meló az. Sőt, hogy azért összeszedjék magukat, félúton meg is pihennek egy kicsit, mert Viel a hosszú nap után már nagyon kimerült.
Viel letottyan a puha fűbe, Árnyék pedig némi gondolkodás után odarobog hozzá, hogy a fejmagasságban lévő tündér pofiját kicsit megnyalogassa. A lány nagyot kacag a hirtelen támadáson, és heves fülvakargatással jutalmazza az elképzelést, majd a puha bundára dől. Árnyékot meleg takarónak és párnának használva még el is szundít egy kis időre, hogy azután döbbenten ébredjen. Nagyokat pislog, hirtelen azt sem tudja, hova keveredett.*
- Mennyi az idő? *Kérdezi fennhangon, de csak azt látja, hogy késő lehet.* A többiek biztos aggódnak. *Nagyot nyújtózik, és újra felteszi az ásót Árnyék hátára.* Gyere, igyekezzünk!
*Messziről már megcsillanni látja Szarvasliget fényeit. Már alig várja, hogy egyen egy jó levest, és bebújjon az ágyába.*
- Mindjárt ott vagyunk! *Tájékoztatja az ebet, aki valószínűleg nem ismerős errefelé.*
*Viel nem tart ettől a vidéktől, ismerős a számára. Fordult már meg itt többször is, és valahányszor ezt tette, nem volt még vele egy hatalmas, bátor eb, aki megharapná a haramiákat. Általában a forgalmas úton közlekedett, ahogy annak idején anyja a lelkére kötötte, és most is így tesz. Az emberekbe vetett bizalma az oka: Viel úgy gondolja, hogy sokakban lapul elég jóság, hogy segítsenek egy bajba jutott kislányon. Illetve ő már nem épp kislány, sokkal inkább kis-lány. A városi gyerekek mindig közéjük valónak nézték annak idején – amíg meg nem ijedtek a szemétől.
Árnyék legalább olyan ijesztő látványt nyújt, mint Viel, és mégis, a lány érzi, hogy a kutyus szíve a helyén van. Amilyen szeretettel játszott Lauékkal, abból nem tartja valószínűnek, hogy bárkit is bántana. Reméli, hogy a későbbiekben is ennyire megbízhatnak majd egymásban.
Terhük miatt a páros lassan halad, de Viel nem is számít rá, hogy közvetlenül előtte felbukkan majd Lauék szekere, nyilvánvaló, hogy sokkal gyorsabbak nála. Nem is annyira szaporázza a lépteit, inkább azon igyekszik, nehogy Árnyék megsérüljön a cipekedéstől, kutya meló az. Sőt, hogy azért összeszedjék magukat, félúton meg is pihennek egy kicsit, mert Viel a hosszú nap után már nagyon kimerült.
Viel letottyan a puha fűbe, Árnyék pedig némi gondolkodás után odarobog hozzá, hogy a fejmagasságban lévő tündér pofiját kicsit megnyalogassa. A lány nagyot kacag a hirtelen támadáson, és heves fülvakargatással jutalmazza az elképzelést, majd a puha bundára dől. Árnyékot meleg takarónak és párnának használva még el is szundít egy kis időre, hogy azután döbbenten ébredjen. Nagyokat pislog, hirtelen azt sem tudja, hova keveredett.*
- Mennyi az idő? *Kérdezi fennhangon, de csak azt látja, hogy késő lehet.* A többiek biztos aggódnak. *Nagyot nyújtózik, és újra felteszi az ásót Árnyék hátára.* Gyere, igyekezzünk!
*Messziről már megcsillanni látja Szarvasliget fényeit. Már alig várja, hogy egyen egy jó levest, és bebújjon az ágyába.*
- Mindjárt ott vagyunk! *Tájékoztatja az ebet, aki valószínűleg nem ismerős errefelé.*
4899. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-12 19:32:33
Üzenet elküldve: 2019-05-12 19:32:33
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
//Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Mikor visszaérnek az itatásból, nyugodt lehet a két agancsos felől is, így első ízben nagy vonalakban vázolja is a történteket. Tudja jól, hogy meglehetősen sovány magyarázat, de a legfontosabbakra szeretne csak kitérni. Örül, hogy Monsotor is kiegészíti a történteket, így Pycta több szempontból is ráláthat annak jelentőségére, hogy nem csak védeni kell a fát. Mivel így is akadnak kérdések, hát legjobb tudása szerint válaszol.*
- Nem tudom, miért akarta a fát, de nagyon akarta *szusszan.* Kóróvékony alak, agancsos maszkot viselt, vagy maga a csont volt a feje is, nem tudom. De egyetlen intésére, hordányi ótvaros dög nőtt a földből és támadott ránk. Tűpárnát csináltam belőle, és még akkor is volt ereje megszökni. Piszok erős volt. Ott találtuk a virágpázsiton, a fa felé nyújtózkodott. Azt mondta, "Miénk lesz ez az erdő és benne minden!" *idézi azt a dühítően magabiztos mondatot.* aztán aranyszínű porrá változott.
*Idegesen rándul Lyz szája széle, aki ismeri, tudhatja, nem riasztja meg az elf vadászt, a kóró lény esküje, csupán sajátjait félti, legyen az az erdő bármely békés népe.
Lyz bár megkapta az ételt, amire szüksége is volna, de jelenleg nem tud hozzányúlni. Csak a vízből iszik egy kortyot, míg Pycta beszél.
Bólintva veszi, hogy a fa ültetésének időpontjára a hajnal a legmegfelelőbb. Lyz tartja hitét, s bár nem rendeli önmagát ennyire Eeyr alá, szíve az erdőé és a benne élőké, ezáltal Eeyré is. Nincs viszont kétsége afelől, hogy Pycta igazat szól.*
- Templomi csata? *kérdez vissza, mely esemény megütötte fülét. Annyira el voltak szigetelve Erdőmélyén, és még utána is a kis tanyán, hogy hallani sem hallott róla. De feltétlen meg szeretné tudni, mi történt ott.*
- Semmi baj, nem rontottad el *emeli az elf vállára kezét, békítőleg.* Mi is itt vagyunk, és együtt erősebbek vagyunk. Ha Hanloren is Eeyr híve, és vannak még itt többen is, akkor megvédhetjük együtt *mosolya kedves, s reményteli, kezét azonmód húzza vissza az elf válláról, de eltökéltsége a régi.
Két társára kérdő pillantást vet, akik szintén bátran álltak a bosszú ígérete elé, mikor porrá vált az agancsos démon. Tudnia kell, hogy számíthat-e rájuk ezután is, vagy sem. MErt számára egyértelmű, hogy marad, de a nevükben nem szeretne nyilatkozni. *
- Menj csak Pycta, biztosan ezer dolgod van *teszi le másik kezéből a vizet. Látta, hogy éppen valamilyen építkezéstől szólították el, mikor megérkeztek, és nem akar a terhükre lenni az itteni népeknek, vagy hátráltatni őket.*
//Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Mikor visszaérnek az itatásból, nyugodt lehet a két agancsos felől is, így első ízben nagy vonalakban vázolja is a történteket. Tudja jól, hogy meglehetősen sovány magyarázat, de a legfontosabbakra szeretne csak kitérni. Örül, hogy Monsotor is kiegészíti a történteket, így Pycta több szempontból is ráláthat annak jelentőségére, hogy nem csak védeni kell a fát. Mivel így is akadnak kérdések, hát legjobb tudása szerint válaszol.*
- Nem tudom, miért akarta a fát, de nagyon akarta *szusszan.* Kóróvékony alak, agancsos maszkot viselt, vagy maga a csont volt a feje is, nem tudom. De egyetlen intésére, hordányi ótvaros dög nőtt a földből és támadott ránk. Tűpárnát csináltam belőle, és még akkor is volt ereje megszökni. Piszok erős volt. Ott találtuk a virágpázsiton, a fa felé nyújtózkodott. Azt mondta, "Miénk lesz ez az erdő és benne minden!" *idézi azt a dühítően magabiztos mondatot.* aztán aranyszínű porrá változott.
*Idegesen rándul Lyz szája széle, aki ismeri, tudhatja, nem riasztja meg az elf vadászt, a kóró lény esküje, csupán sajátjait félti, legyen az az erdő bármely békés népe.
Lyz bár megkapta az ételt, amire szüksége is volna, de jelenleg nem tud hozzányúlni. Csak a vízből iszik egy kortyot, míg Pycta beszél.
Bólintva veszi, hogy a fa ültetésének időpontjára a hajnal a legmegfelelőbb. Lyz tartja hitét, s bár nem rendeli önmagát ennyire Eeyr alá, szíve az erdőé és a benne élőké, ezáltal Eeyré is. Nincs viszont kétsége afelől, hogy Pycta igazat szól.*
- Templomi csata? *kérdez vissza, mely esemény megütötte fülét. Annyira el voltak szigetelve Erdőmélyén, és még utána is a kis tanyán, hogy hallani sem hallott róla. De feltétlen meg szeretné tudni, mi történt ott.*
- Semmi baj, nem rontottad el *emeli az elf vállára kezét, békítőleg.* Mi is itt vagyunk, és együtt erősebbek vagyunk. Ha Hanloren is Eeyr híve, és vannak még itt többen is, akkor megvédhetjük együtt *mosolya kedves, s reményteli, kezét azonmód húzza vissza az elf válláról, de eltökéltsége a régi.
Két társára kérdő pillantást vet, akik szintén bátran álltak a bosszú ígérete elé, mikor porrá vált az agancsos démon. Tudnia kell, hogy számíthat-e rájuk ezután is, vagy sem. MErt számára egyértelmű, hogy marad, de a nevükben nem szeretne nyilatkozni. *
- Menj csak Pycta, biztosan ezer dolgod van *teszi le másik kezéből a vizet. Látta, hogy éppen valamilyen építkezéstől szólították el, mikor megérkeztek, és nem akar a terhükre lenni az itteni népeknek, vagy hátráltatni őket.*
4898. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-12 11:10:55
Üzenet elküldve: 2019-05-12 11:10:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Másnap//
//A táborban//
//Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Különösnek tartja Lyzendra aggódását, hisz már valóban nem Erdőmélyén élnek, ahol sokkal több veszélyes ragadozót találni a vadonban, mint itt, a várostól nyugatra fekvő erdőségben. Meglehet, hogy a korábban tapasztaltak tették paranoiássá a szőke íjász nőt, ám egyelőre türelemmel vár a válaszokra, melyek talán választ adnak minden feltett és fel nem tett kérdésére.*
- Biztosan itt van a faluban valahol, ne aggódjatok. Biztonságban vagytok. *Válaszolja homlokát ráncolva, miközben a központi sátor felé tartanak. Talán a viszontagságok, az éhség tették ennyire aggódóvá őket. Meg tudja érteni. A templomi események után ő maga is minden árnyékos sarokban Sa'Tereth szörnyeit sejtette.
Az már csak a jéghegy csúcsa, hogy Lyzendra őröket állíttatna a fa mellé. Az elfek talán értetlenül néznek az erdőmélyi elfre, hisz eddig ő töltötte be a ki nem mondott vezető szerepét, de a csuhátlan csuhás szavak nélkül biccent csak, miután a két fajtárs a kérésnek eleget téve indulnak tovább. A fa vízbe kerül, mellé két íjász áll őrt, bár nem tudhatják, miért kell őrizni egy csemetefát.
Mielőtt megtudhatná, mire ez a nagy aggodalom, Lyzendra ellátja a minx és a szarvas dolgát.*
- Hogyne volna. *Válaszol a szőke elfnek, majd megmutatja, merre itatják ők a lovaikat, állataikat.
Szótlanul segít Lyznek, majd miután végre visszatérnek a sátorba és megpihenhet a hármas, érdeklődve várja a válaszokat, amelyekről az egykori vezér korábban beszélt.
Aztán Lyzendra belekezd és az erdőmélyi elf komor arccal hallgatja az elmesélését az entitásról, amely a fát akarta magának.*
- Miért akarta volna a fát? *Kérdi zavartan, hisz nem érti, miért akar birtokolni bárki is egy ilyen csemetefát. Neki személy szerint sokat jelent, hisz ő ültette és gondozta, imádkozott, fohászkodott előtte az Erdő Szívéhez, mindig úgy érezte, hogy a fa közelében vékonyabb az anyagi világot a kárpiton túlitól elválasztó határ, hogy ott szavai hangosabban szólnak a Fákban Lakó felé. De hogy más számára is hasonló értékkel bírjon a fa, kétli.*
- Bosszút? *Kérdi szinte suttogva, amikor a Monsotorként bemutatott óriás is csatlakozik az elmeséléshez.
A lombzöld tekintet arra fordul, amerre a fát sejti, a távolban valóban két, kissé értetlenül strázsáló elf áll a szóban forgó fa mellett. Megérti őket is, de már valamennyire Lyzendra aggodalmát is.*
- Már biztonságban vagytok, nem csak ti, de a fa is. *Mondja megnyugtatóan, visszafordulva társai felé.*
- Egyetek és pihenjetek, ne törődjetek semmi mással. *Mosolyodik el haloványan. A jelenlévők ételt és italt kapnak, persze nem bort, Lyz ismerheti a csuhátlan csuhás hozzáállását az alkoholos italokról, úgyhogy neki nem lesz meglepetés az italként felszolgált forrásvíz vagy az erdei gyógyfüvekből főzött tea, amelybe méz is kerül igény szerint.*
- Ma már nem ültetünk, későre jár és a fa jelentőségét tudva akkor kell elültetnünk, amikor a legközelebb vagyunk a Fákban Lakóhoz. Hajnalban. *Fordulnak lombzöld szemei Lyzendra felé. Nem megerősítést vár, de szeretné tudni, hogy fajtársa is egyetért vele.*
- A templom ostroma után tudom, hogy az Erdő Szíve és Eeyr egylényegű, egy isten két aspektusa, s mint így, a napkeltekor legerősebb a kapcsolat. Ezért ültetjük el a fát akkor. Mindenki tudni fogja, miért oly fontos nekünk a fa, mit jelképez. Hanloren az ő papnője, hatalma tőle ered, így felszentelheti nekünk a fát, hogy oltára legyen a Fákban Lakónak, hitünk megtestesülése és bástyája, központja ennek a helynek. *Miközben beszél arca komoly, tekintetében hitének kiolthatatlan lángjai lobognak.*
- A hely, ahol az Erdő Szívének oltára van, a hit erejétől védettebb és magasztosabb. Ha rajtam múlik, az a démon vagy entitás, sosem kapja meg ezt a fát. *Szorulnak ökölbe a kezei, majd halk sóhajjal engedi el a feszültséget.*
- Bocsássatok meg, nem szerettem volna elrontani a megérkezésetek örömét. *Hajol meg kissé a jelenlévők felé. Talán elragadtatta magát.*
- Egyetek és pihenjetek. Én megyek és elrendezem a holnapi ceremónia dolgát. Megkeresem Hanlorent is. *Áll fel a rönkről, amelyen eddig ült. Mellkasában új érzések ébredeznek, a fa megérkezése és története nagyobb hatást gyakorolt rá, mint először sejtette.
Meghallgatja mindenki válaszát, meglátásait, csak utána hagyja magukra őket nyugodtan enni és pihenni.*
//A táborban//
//Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Különösnek tartja Lyzendra aggódását, hisz már valóban nem Erdőmélyén élnek, ahol sokkal több veszélyes ragadozót találni a vadonban, mint itt, a várostól nyugatra fekvő erdőségben. Meglehet, hogy a korábban tapasztaltak tették paranoiássá a szőke íjász nőt, ám egyelőre türelemmel vár a válaszokra, melyek talán választ adnak minden feltett és fel nem tett kérdésére.*
- Biztosan itt van a faluban valahol, ne aggódjatok. Biztonságban vagytok. *Válaszolja homlokát ráncolva, miközben a központi sátor felé tartanak. Talán a viszontagságok, az éhség tették ennyire aggódóvá őket. Meg tudja érteni. A templomi események után ő maga is minden árnyékos sarokban Sa'Tereth szörnyeit sejtette.
Az már csak a jéghegy csúcsa, hogy Lyzendra őröket állíttatna a fa mellé. Az elfek talán értetlenül néznek az erdőmélyi elfre, hisz eddig ő töltötte be a ki nem mondott vezető szerepét, de a csuhátlan csuhás szavak nélkül biccent csak, miután a két fajtárs a kérésnek eleget téve indulnak tovább. A fa vízbe kerül, mellé két íjász áll őrt, bár nem tudhatják, miért kell őrizni egy csemetefát.
Mielőtt megtudhatná, mire ez a nagy aggodalom, Lyzendra ellátja a minx és a szarvas dolgát.*
- Hogyne volna. *Válaszol a szőke elfnek, majd megmutatja, merre itatják ők a lovaikat, állataikat.
Szótlanul segít Lyznek, majd miután végre visszatérnek a sátorba és megpihenhet a hármas, érdeklődve várja a válaszokat, amelyekről az egykori vezér korábban beszélt.
Aztán Lyzendra belekezd és az erdőmélyi elf komor arccal hallgatja az elmesélését az entitásról, amely a fát akarta magának.*
- Miért akarta volna a fát? *Kérdi zavartan, hisz nem érti, miért akar birtokolni bárki is egy ilyen csemetefát. Neki személy szerint sokat jelent, hisz ő ültette és gondozta, imádkozott, fohászkodott előtte az Erdő Szívéhez, mindig úgy érezte, hogy a fa közelében vékonyabb az anyagi világot a kárpiton túlitól elválasztó határ, hogy ott szavai hangosabban szólnak a Fákban Lakó felé. De hogy más számára is hasonló értékkel bírjon a fa, kétli.*
- Bosszút? *Kérdi szinte suttogva, amikor a Monsotorként bemutatott óriás is csatlakozik az elmeséléshez.
A lombzöld tekintet arra fordul, amerre a fát sejti, a távolban valóban két, kissé értetlenül strázsáló elf áll a szóban forgó fa mellett. Megérti őket is, de már valamennyire Lyzendra aggodalmát is.*
- Már biztonságban vagytok, nem csak ti, de a fa is. *Mondja megnyugtatóan, visszafordulva társai felé.*
- Egyetek és pihenjetek, ne törődjetek semmi mással. *Mosolyodik el haloványan. A jelenlévők ételt és italt kapnak, persze nem bort, Lyz ismerheti a csuhátlan csuhás hozzáállását az alkoholos italokról, úgyhogy neki nem lesz meglepetés az italként felszolgált forrásvíz vagy az erdei gyógyfüvekből főzött tea, amelybe méz is kerül igény szerint.*
- Ma már nem ültetünk, későre jár és a fa jelentőségét tudva akkor kell elültetnünk, amikor a legközelebb vagyunk a Fákban Lakóhoz. Hajnalban. *Fordulnak lombzöld szemei Lyzendra felé. Nem megerősítést vár, de szeretné tudni, hogy fajtársa is egyetért vele.*
- A templom ostroma után tudom, hogy az Erdő Szíve és Eeyr egylényegű, egy isten két aspektusa, s mint így, a napkeltekor legerősebb a kapcsolat. Ezért ültetjük el a fát akkor. Mindenki tudni fogja, miért oly fontos nekünk a fa, mit jelképez. Hanloren az ő papnője, hatalma tőle ered, így felszentelheti nekünk a fát, hogy oltára legyen a Fákban Lakónak, hitünk megtestesülése és bástyája, központja ennek a helynek. *Miközben beszél arca komoly, tekintetében hitének kiolthatatlan lángjai lobognak.*
- A hely, ahol az Erdő Szívének oltára van, a hit erejétől védettebb és magasztosabb. Ha rajtam múlik, az a démon vagy entitás, sosem kapja meg ezt a fát. *Szorulnak ökölbe a kezei, majd halk sóhajjal engedi el a feszültséget.*
- Bocsássatok meg, nem szerettem volna elrontani a megérkezésetek örömét. *Hajol meg kissé a jelenlévők felé. Talán elragadtatta magát.*
- Egyetek és pihenjetek. Én megyek és elrendezem a holnapi ceremónia dolgát. Megkeresem Hanlorent is. *Áll fel a rönkről, amelyen eddig ült. Mellkasában új érzések ébredeznek, a fa megérkezése és története nagyobb hatást gyakorolt rá, mint először sejtette.
Meghallgatja mindenki válaszát, meglátásait, csak utána hagyja magukra őket nyugodtan enni és pihenni.*
4897. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-12 07:50:28
Üzenet elküldve: 2019-05-12 07:50:28
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Találkozás//
*Jóízűen felkacag a riadalomra, a férfi láthatóan meglepődött, pedig igazán nem állt szándékában megijeszteni. Tekintetét végigfuttatja a felszerelésén, szintén kellemes erdőszín, persze Umon nem divatbolond és nem trendeket szeretne megfigyelni, csupán azt állapítja meg, idevaló e az illető. Még nem tudja eldönteni. Nevetve legyint egyet, aztán karba fonja a kezét.*
- Hívj csak Tintásnak! *Csapja előre a kezét, s markolja meg Dat kezét.* Ezt én is kérdezhetném tőled. *Mosolyogva biccent.* Egyébiránt hazafelé tartok. *Néz a távolba, majd megvonja a vállát.*
- Na gyere, nincs idő az elmélkedésre, ezer a dolgom, arra indulunk! *Int fejével.* A táborban rengeteg dolgod lesz, talán kezdhetnéd majd a gyümölcsök lepakolásával. *Nem is kérdez, nem is különösebben foglalkozik vele, hogy Datnak milyen tervei voltak. Egyedül van, kövekkel beszél, bizonyára vágyik a társaságra, neki meg kell a munkaerő.*
- Csak itt a folyó mentén! *Mondja, de már néhány lépéssel előrébb jár. Nem néz vissza, hogy követik-e, ha Dat akar jön, ha nem, neki akkor is dolga van.*
- Gyerünk, Dat, szedd a lábad, vár a falu! *Kiáltja hátra még mindig felnevetve olykor. ~ Vajon Datnak van pipája? ~ Sarkalatos kérdés és még senkitől nem kapott egyet sem, bár Pycta, mintha azt mondta volna, hogy akad neki egy.*
*Jóízűen felkacag a riadalomra, a férfi láthatóan meglepődött, pedig igazán nem állt szándékában megijeszteni. Tekintetét végigfuttatja a felszerelésén, szintén kellemes erdőszín, persze Umon nem divatbolond és nem trendeket szeretne megfigyelni, csupán azt állapítja meg, idevaló e az illető. Még nem tudja eldönteni. Nevetve legyint egyet, aztán karba fonja a kezét.*
- Hívj csak Tintásnak! *Csapja előre a kezét, s markolja meg Dat kezét.* Ezt én is kérdezhetném tőled. *Mosolyogva biccent.* Egyébiránt hazafelé tartok. *Néz a távolba, majd megvonja a vállát.*
- Na gyere, nincs idő az elmélkedésre, ezer a dolgom, arra indulunk! *Int fejével.* A táborban rengeteg dolgod lesz, talán kezdhetnéd majd a gyümölcsök lepakolásával. *Nem is kérdez, nem is különösebben foglalkozik vele, hogy Datnak milyen tervei voltak. Egyedül van, kövekkel beszél, bizonyára vágyik a társaságra, neki meg kell a munkaerő.*
- Csak itt a folyó mentén! *Mondja, de már néhány lépéssel előrébb jár. Nem néz vissza, hogy követik-e, ha Dat akar jön, ha nem, neki akkor is dolga van.*
- Gyerünk, Dat, szedd a lábad, vár a falu! *Kiáltja hátra még mindig felnevetve olykor. ~ Vajon Datnak van pipája? ~ Sarkalatos kérdés és még senkitől nem kapott egyet sem, bár Pycta, mintha azt mondta volna, hogy akad neki egy.*
4896. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-11 17:16:42
Üzenet elküldve: 2019-05-11 17:16:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
//Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
-Pycta del Ventus. *Ismétli magában a nevét, melyen az elf bemutatkozott neki. Az óriás a fa helyét illetően választ kap, de a papnő jelenléte még mindig nem tiszta, de bízik benne hogy csak elintézni valamit vagy ilyesmi. Két elfre lesz majd figyelmes az óriás, ez a két elf átveszi a fát az óriástól és a folyóhoz viszik azt. Az óriás csak figyeli a két hosszúéletűt, közben meghallja Lyz kérését azzal kapcsolatban, hogy vigyázzanak a fára. Lyz úgy néz ki, mihamarabb tájékoztatni akarja Pyctát a velük megtörtént eseményekről. Mire hosszúéletű vadásznő társa tájékoztatta az erdei elfek erdei elfét a dolgokról, Monsotor Pycta szemébe nézve csak ennyit fűz hozzá a dologhoz.*
-Az entitás, amivel harcoltunk, bosszút esküdött, szóval úgy hiszem, számítanunk kell jöttükre.
//Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
-Pycta del Ventus. *Ismétli magában a nevét, melyen az elf bemutatkozott neki. Az óriás a fa helyét illetően választ kap, de a papnő jelenléte még mindig nem tiszta, de bízik benne hogy csak elintézni valamit vagy ilyesmi. Két elfre lesz majd figyelmes az óriás, ez a két elf átveszi a fát az óriástól és a folyóhoz viszik azt. Az óriás csak figyeli a két hosszúéletűt, közben meghallja Lyz kérését azzal kapcsolatban, hogy vigyázzanak a fára. Lyz úgy néz ki, mihamarabb tájékoztatni akarja Pyctát a velük megtörtént eseményekről. Mire hosszúéletű vadásznő társa tájékoztatta az erdei elfek erdei elfét a dolgokról, Monsotor Pycta szemébe nézve csak ennyit fűz hozzá a dologhoz.*
-Az entitás, amivel harcoltunk, bosszút esküdött, szóval úgy hiszem, számítanunk kell jöttükre.
4895. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-11 14:20:45
Üzenet elküldve: 2019-05-11 14:20:45
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Megfontolt
//Találkozás//
//Umon//
*Olyannyira el van foglalva a kövekkel, hogy fel sem tűnik neki, hogy hátulról megközelítették, így amikor először szólítják meg alig láthatóan összerezzen, és gyorsan megfordul. Végigméri a felé közeledő férfit, közben összehúzott szemöldökkel figyelve annak mondandóját.*
-Jóságos ég, nyugi van ember!
*majd miután a másik közelebb hajol még hozzáteszi:*
-Jól van, jól van, majd vigyázok velük.
*Bár tudja -illetve reméli-, hogy a fickó csak viccel. Úgy tűnik semmi ellenséges szándéka nincs, hiszen már akkor leszúrhatta volna, amikor Dat nem figyelt.*
-Egyébként a nevem Dat. Téged hogy hívnak?
*kíváncsiskodik, közben közelebb lép, és jobb kezét a másiknak nyújtja, hátha az elfogadja*
-Mi járatban errefelé?
*Teszi fel a kérdést és arcára igyekszik olyan kifejezést ölteni, ami nem néz ki furcsán, vagy épp hülyén. Végül megelégszik egy enyhe, szinte alig látható mosollyal*
~No persze, ezt ő is kérdezhetné tőlem. Végtére is ő tűnik jártasabbnak a környéken.~
*Érdekes látvány lehetett, ahogy Dat a köveket szidja, de túl kell lépnie ezen a kínos jeleneten, és a másik megismerésére koncentrálnia.*
//Umon//
*Olyannyira el van foglalva a kövekkel, hogy fel sem tűnik neki, hogy hátulról megközelítették, így amikor először szólítják meg alig láthatóan összerezzen, és gyorsan megfordul. Végigméri a felé közeledő férfit, közben összehúzott szemöldökkel figyelve annak mondandóját.*
-Jóságos ég, nyugi van ember!
*majd miután a másik közelebb hajol még hozzáteszi:*
-Jól van, jól van, majd vigyázok velük.
*Bár tudja -illetve reméli-, hogy a fickó csak viccel. Úgy tűnik semmi ellenséges szándéka nincs, hiszen már akkor leszúrhatta volna, amikor Dat nem figyelt.*
-Egyébként a nevem Dat. Téged hogy hívnak?
*kíváncsiskodik, közben közelebb lép, és jobb kezét a másiknak nyújtja, hátha az elfogadja*
-Mi járatban errefelé?
*Teszi fel a kérdést és arcára igyekszik olyan kifejezést ölteni, ami nem néz ki furcsán, vagy épp hülyén. Végül megelégszik egy enyhe, szinte alig látható mosollyal*
~No persze, ezt ő is kérdezhetné tőlem. Végtére is ő tűnik jártasabbnak a környéken.~
*Érdekes látvány lehetett, ahogy Dat a köveket szidja, de túl kell lépnie ezen a kínos jeleneten, és a másik megismerésére koncentrálnia.*
4894. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-10 22:43:07
Üzenet elküldve: 2019-05-10 22:43:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
-I eneth nín Hanloren. Az én nevem Hanloren.
*Mutat magára, majd mosolyogva fordul a leány felé. Mindig meglepésként éri, ha olyan fajtárssal találkozik, ki nem beszéli a nyelvet. Nem csodálkozik a dolgon, hiszen Linen Artheniorban nőtt fel, senki sem tanította rá.*
-I eneth nín Linen...
*Ismétli a szavakat a saját nevével a lány, majd homlokráncolva néz vissza rá, várva az eredményt.*
-Nagyon jó!
*Neveti el magát, majd végigsimít a leány haján.*
-Még néhány hét gyakorlás és valóságos elf kisasszony válna belőled Lihanechben.
*Mosolyog biztatóan, persze tudja, valójában az elf nyelv nehéz, hosszú évekbe is beletelhet, mire valaki megfelelően elsajátítja.*
-Ha legközelebb látod Pyctát... Köszönj neki a saját nyelvünkön. Suilad, Pycta. Meglátod, hogy fog örülni.
*Linen sugárzó mosollyal bólint, miközben mindketten feltápászkodnak a földről.*
-És legközelebb hozd el az öcsédet is.
*Búcsúzik, majd elfordulva hátrasimítja haját. Az étkezősátorba siet, hogy a reggeli és az ebéd között csenjen némi élelmet a konyháról magának, ugyanis a reggeliket rendszeresen kihagyja. Nincs étvágya ébredés után, nem is tudna enni. Ezért gyermekkorában is mindig megkapta a magáét, de azóta sem változott. Ott, az étkezősátor padján ülve gondolatai a tábor és annak lakói között járnak. Miközben ujjai lassan ölelik körbe a forró, erdei növényekből készült főzetet, hálát ad magában az Úrnőnek, hogy itt lehet.*
-I eneth nín Hanloren. Az én nevem Hanloren.
*Mutat magára, majd mosolyogva fordul a leány felé. Mindig meglepésként éri, ha olyan fajtárssal találkozik, ki nem beszéli a nyelvet. Nem csodálkozik a dolgon, hiszen Linen Artheniorban nőtt fel, senki sem tanította rá.*
-I eneth nín Linen...
*Ismétli a szavakat a saját nevével a lány, majd homlokráncolva néz vissza rá, várva az eredményt.*
-Nagyon jó!
*Neveti el magát, majd végigsimít a leány haján.*
-Még néhány hét gyakorlás és valóságos elf kisasszony válna belőled Lihanechben.
*Mosolyog biztatóan, persze tudja, valójában az elf nyelv nehéz, hosszú évekbe is beletelhet, mire valaki megfelelően elsajátítja.*
-Ha legközelebb látod Pyctát... Köszönj neki a saját nyelvünkön. Suilad, Pycta. Meglátod, hogy fog örülni.
*Linen sugárzó mosollyal bólint, miközben mindketten feltápászkodnak a földről.*
-És legközelebb hozd el az öcsédet is.
*Búcsúzik, majd elfordulva hátrasimítja haját. Az étkezősátorba siet, hogy a reggeli és az ebéd között csenjen némi élelmet a konyháról magának, ugyanis a reggeliket rendszeresen kihagyja. Nincs étvágya ébredés után, nem is tudna enni. Ezért gyermekkorában is mindig megkapta a magáét, de azóta sem változott. Ott, az étkezősátor padján ülve gondolatai a tábor és annak lakói között járnak. Miközben ujjai lassan ölelik körbe a forró, erdei növényekből készült főzetet, hálát ad magában az Úrnőnek, hogy itt lehet.*
4893. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-10 15:45:00
Üzenet elküldve: 2019-05-10 15:45:00
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Találkozás//
//Dat//
*Ahogy az ingoványból kiér hamarosan lelassítja lépteit. Már nem jár messze, így nincs is értelme rohannia, az úton másokkal ellentétben nem irányban fordul, hanem sokkal inkább csak átsétál rajta, hogy a folyó vonalát megtalálja. Élvezettel veti bele magát a sűrűbe, s élvezettel tekint vissza a háta mögött hagyott távolságra. Még mindig érzi a tisztaságot, mely a mágustorony óta körbelengi, a meditációt sokkal többször kellene gyakorolnia, mint ahogyan régen is tette. Komótosan lépdel, s az elé csapódó ágakat óvatosan hajtja félre, csak akkor akad meg, mikor a közelben hirtelen ordenáré kiabálás jut el füléig. Nem elf, hogy a bolha sóhaját is meghallja, de erre még egy félsüket gnóm is felkapná a fejét. Fegyverét nem készíti elő, aki ilyen nagy hanggal van, minden bizonnyal vagy olyan bátor, hogy nem látja szükségét a lopakodásnak, vagy csak egyszerűen nem erdőjáró fajta és valami alaposan felbosszantotta. A fura alakot pont akkor veszi észre, mikor az fürkészőn körbekémlel. Umon erdei színű, kissé szakadt kabátja és nadrágja minden bizonnyal tökéletes összhatást eredményez, akárha a természet része lenne, de nem kíván maga sem rejtőzködni. Hatokkal ezelőtt minden bizonnyal vigyorra húzódó szájjal és kivont szablyával közeledett volna, most azonban egyszerűen csak Dat mögött lép ki a sűrűből és rögtön megszólítja.*
- Errefelé gyilkos kövek tanyáznak, megjárod, ha nem vigyázol. *Lépdel komótosan, zsebre vágott kézzel, semleges tekintettel a férfi felé.* Tudod, egyszer hallottam egy történetet egy férfiról, aki megtanulta, hogyan tudja éhségét csillapítani kövekkel. De aztán olyan sokat evett, hogy végül a kövek zabálták fel belülről. *Vonja meg a vállát, miközben zsebéből kivont, egyik keze végén, ujjai hegyét vizsgálgatja.*
- Szóval én azt mondom, ne sértegesd őket. *Immár két lépés távolságban áll, ha hagyják, s kissé közelebb hajol.* Soha nem tudhatod, hogy melyik harapja le a tökeidet! *Suttogja sejtelmesen, s halálosan komoly arccal.*
//Dat//
*Ahogy az ingoványból kiér hamarosan lelassítja lépteit. Már nem jár messze, így nincs is értelme rohannia, az úton másokkal ellentétben nem irányban fordul, hanem sokkal inkább csak átsétál rajta, hogy a folyó vonalát megtalálja. Élvezettel veti bele magát a sűrűbe, s élvezettel tekint vissza a háta mögött hagyott távolságra. Még mindig érzi a tisztaságot, mely a mágustorony óta körbelengi, a meditációt sokkal többször kellene gyakorolnia, mint ahogyan régen is tette. Komótosan lépdel, s az elé csapódó ágakat óvatosan hajtja félre, csak akkor akad meg, mikor a közelben hirtelen ordenáré kiabálás jut el füléig. Nem elf, hogy a bolha sóhaját is meghallja, de erre még egy félsüket gnóm is felkapná a fejét. Fegyverét nem készíti elő, aki ilyen nagy hanggal van, minden bizonnyal vagy olyan bátor, hogy nem látja szükségét a lopakodásnak, vagy csak egyszerűen nem erdőjáró fajta és valami alaposan felbosszantotta. A fura alakot pont akkor veszi észre, mikor az fürkészőn körbekémlel. Umon erdei színű, kissé szakadt kabátja és nadrágja minden bizonnyal tökéletes összhatást eredményez, akárha a természet része lenne, de nem kíván maga sem rejtőzködni. Hatokkal ezelőtt minden bizonnyal vigyorra húzódó szájjal és kivont szablyával közeledett volna, most azonban egyszerűen csak Dat mögött lép ki a sűrűből és rögtön megszólítja.*
- Errefelé gyilkos kövek tanyáznak, megjárod, ha nem vigyázol. *Lépdel komótosan, zsebre vágott kézzel, semleges tekintettel a férfi felé.* Tudod, egyszer hallottam egy történetet egy férfiról, aki megtanulta, hogyan tudja éhségét csillapítani kövekkel. De aztán olyan sokat evett, hogy végül a kövek zabálták fel belülről. *Vonja meg a vállát, miközben zsebéből kivont, egyik keze végén, ujjai hegyét vizsgálgatja.*
- Szóval én azt mondom, ne sértegesd őket. *Immár két lépés távolságban áll, ha hagyják, s kissé közelebb hajol.* Soha nem tudhatod, hogy melyik harapja le a tökeidet! *Suttogja sejtelmesen, s halálosan komoly arccal.*
4892. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-10 06:44:43
Üzenet elküldve: 2019-05-10 06:44:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Másnap//
//A táborban//
//Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Örül, hogy a két társa is azonnal hangjára talál a találkozáskor. Az este kevésbé voltak közlékenyek, ami a korábbi eseményeknek jócskán számlájára írható.
Egyetértőn bólint, mikor Denzack a sok munkára tesz megjegyzést, s aztán pillant az említett sátrak felé.*
~ Kik ők? ~ *bukna ki az első kérdés, ahogy a zizegő, nyüzsgő kopácsoló, hurcolkodó népek felé pillant, de Pycta úgy el van varázsolódva a fától, hogy talán meg sem hallaná most. Lyz legalábbis így látja. Egyáltalán nem meglepő, pedig csak remélni merte, hogy magyarázat nélkül is örülni fog Pycta, nem pedig dühös lesz, amiért megbolygatták a fácskát, hisz nem tudhatja, hogy kérésre szedték ki a földből.
Monsotor kérdésére körbe pillant, s valóban nem látja ő sem az elf lányt. Már nyitná a száját, mert az erdőmélyi rögződés még erőteljesen él benne, s azonnal kerestetné. Pycta azonban hamarabb szól, s rá kell ébrednie, hogy ez az erdő, nem Erdőmélye. Csak az elf nem tudja, hogy itt is élnek rémségek, nem csak ott.*
- Jobb volna ha tudnánk, itt van ő is épségben. Veszélyes az erdő. *hangja nagyon komolyan, szinte gondterhelten cseng* Nem csak Erdőmélye a. Azért kell az őrség is *válaszolja újra ugyan azt, mint a fa esetében is.
Mikor a két elf átveszi a fát, hogy vízbe tegyék, Lyz hosszasan nézi őket, de mielőtt hallótávon kívül esnének, megszólal.*
- Ne vigyétek messzire kérlek, és mindig legyen mellette valaki! Ez nagyon fontos! *Lyz nem tudja meghazudtolni önmagát. Nem osztogat klasszikus értelemben vett parancsokat, csupán nyomatékosan kér.*
- Pycta, hamarabb kell elmondanom, hogy miért hoztuk el a fát, és hogy hogyan. Nem várhatok az ültetésig *fordul az elf felé, mielőtt a sátorba lépne. Aztán szeme sarkában újra poroszkálásra lesz figyelmes. Visszalép a minxhez, aki mögött a szarvas lépked.*
- A két agancsos velünk van. Nélkülük, sehol sem lennénk. Biztosan nekik is jól esne egy kis víz. Van erre valamilyen itató? *néz körül, mert ha van, akkor önmaga jóléte előtt, a két agancsosat vezeti oda, hogy ihassanak. Valójában akkor is keres nekik itatót, ha nem kap rá útbaigazítást, ez számára nem kérdés. Mindkét állat füle tövét megvakarja, ha engedik, de csak a minx mozdul őfelé viszont. Úgy tűnik Lyznek, hogy a szarvas főleg a farkas fejű után jött, de mindenesetre boldog, hogy itt van. Aranyosak együtt.
Miután elrendezte a két állatot, maga is belép a sátorba. Valóban megéhezett, de valószínűleg pár falat hamar eltelíti majd. Letelepszik társai mellé, s ha Pycta is velük van, belekezd.*
- A legfontosabb, amit tudnod kell, hogy más entitás, vagy démon, vagy nem is tudom mi is akarta a fácskát. Kemény harc volt, de legyőztük *int Denzack és Monsotor felé.* A fiúk, keményen helyt álltak. *mosolyodik büszkén, hisz mégiscsak öröm, hogy itt vannak, épségben, még ha olyan küzdelmen is vannak túl. *
- Aztán a fa ezüstösen derengeni kezdett, és azt kérte, hozzuk haza. Bármilyen furcsán hangzik is, ezt mind hallottuk *pillant a két társára felváltva, hogy igazolják, amit mond, bár ha valaki, hát Pycta ezért biztosan nem fogja őket bolondnak nézni*
- Ezért gondolom, hogy védelmezni kell a fát, nem csupán elültetni.
//A táborban//
//Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Örül, hogy a két társa is azonnal hangjára talál a találkozáskor. Az este kevésbé voltak közlékenyek, ami a korábbi eseményeknek jócskán számlájára írható.
Egyetértőn bólint, mikor Denzack a sok munkára tesz megjegyzést, s aztán pillant az említett sátrak felé.*
~ Kik ők? ~ *bukna ki az első kérdés, ahogy a zizegő, nyüzsgő kopácsoló, hurcolkodó népek felé pillant, de Pycta úgy el van varázsolódva a fától, hogy talán meg sem hallaná most. Lyz legalábbis így látja. Egyáltalán nem meglepő, pedig csak remélni merte, hogy magyarázat nélkül is örülni fog Pycta, nem pedig dühös lesz, amiért megbolygatták a fácskát, hisz nem tudhatja, hogy kérésre szedték ki a földből.
Monsotor kérdésére körbe pillant, s valóban nem látja ő sem az elf lányt. Már nyitná a száját, mert az erdőmélyi rögződés még erőteljesen él benne, s azonnal kerestetné. Pycta azonban hamarabb szól, s rá kell ébrednie, hogy ez az erdő, nem Erdőmélye. Csak az elf nem tudja, hogy itt is élnek rémségek, nem csak ott.*
- Jobb volna ha tudnánk, itt van ő is épségben. Veszélyes az erdő. *hangja nagyon komolyan, szinte gondterhelten cseng* Nem csak Erdőmélye a. Azért kell az őrség is *válaszolja újra ugyan azt, mint a fa esetében is.
Mikor a két elf átveszi a fát, hogy vízbe tegyék, Lyz hosszasan nézi őket, de mielőtt hallótávon kívül esnének, megszólal.*
- Ne vigyétek messzire kérlek, és mindig legyen mellette valaki! Ez nagyon fontos! *Lyz nem tudja meghazudtolni önmagát. Nem osztogat klasszikus értelemben vett parancsokat, csupán nyomatékosan kér.*
- Pycta, hamarabb kell elmondanom, hogy miért hoztuk el a fát, és hogy hogyan. Nem várhatok az ültetésig *fordul az elf felé, mielőtt a sátorba lépne. Aztán szeme sarkában újra poroszkálásra lesz figyelmes. Visszalép a minxhez, aki mögött a szarvas lépked.*
- A két agancsos velünk van. Nélkülük, sehol sem lennénk. Biztosan nekik is jól esne egy kis víz. Van erre valamilyen itató? *néz körül, mert ha van, akkor önmaga jóléte előtt, a két agancsosat vezeti oda, hogy ihassanak. Valójában akkor is keres nekik itatót, ha nem kap rá útbaigazítást, ez számára nem kérdés. Mindkét állat füle tövét megvakarja, ha engedik, de csak a minx mozdul őfelé viszont. Úgy tűnik Lyznek, hogy a szarvas főleg a farkas fejű után jött, de mindenesetre boldog, hogy itt van. Aranyosak együtt.
Miután elrendezte a két állatot, maga is belép a sátorba. Valóban megéhezett, de valószínűleg pár falat hamar eltelíti majd. Letelepszik társai mellé, s ha Pycta is velük van, belekezd.*
- A legfontosabb, amit tudnod kell, hogy más entitás, vagy démon, vagy nem is tudom mi is akarta a fácskát. Kemény harc volt, de legyőztük *int Denzack és Monsotor felé.* A fiúk, keményen helyt álltak. *mosolyodik büszkén, hisz mégiscsak öröm, hogy itt vannak, épségben, még ha olyan küzdelmen is vannak túl. *
- Aztán a fa ezüstösen derengeni kezdett, és azt kérte, hozzuk haza. Bármilyen furcsán hangzik is, ezt mind hallottuk *pillant a két társára felváltva, hogy igazolják, amit mond, bár ha valaki, hát Pycta ezért biztosan nem fogja őket bolondnak nézni*
- Ezért gondolom, hogy védelmezni kell a fát, nem csupán elültetni.
4891. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-09 19:33:27
Üzenet elküldve: 2019-05-09 19:33:27
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 119
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Megannyi kérdés kavarog szüntelen, de feje mégis nyugodt, s nem tomboló szélvihar kavarog elméjében. Ha volt is, mostanra lecsendesült, s a düh halvány emléke sem maradt, eltűnt. A szájára toluló kérdések tán érthetetlenek, abban sem biztos, hogy azokat kimondta valójában, miképp abban sem, hogy befejezte a lány mondatát. ~ Tán az még az élet volt... ~ Pottyan egy gondolatmorzsa a földre, hogy aztán az is az enyészeté legyen. Keze lassan és bizonytalanul indul el a lány válla felé, s míg az lágyan vállára dől, ő néhány ujjával érinti meg, de tenyerét nem helyezi rá, mozdulatai akár egy éretlen kamaszé, tekintete a távolba réved. Kaiyko mondatán kissé megütközik, s homlokát ráncolja össze.*
- Altatódalban... *Ismétli meg a szót, s időérzékét hirtelen veszíti el.* Mi... mikor vagyunk? *Fejét rázza meg, akárha darazsak költöztek volna elméjébe, aztán megint csak nem mozdul, hagyja a lányt.*
- Saját... mesédet... Ortas nem... nem lehet olyan öreg?! *Nem érti. De nem ijed meg ettől, a Hely, a Hely mindent összezavar, a sziget... a folytonos látomás, a bokáig érő vér.*
- Ortas mesél, Kaiykonak. *Bólint lágyan, hogy meg ne üsse a vállára támaszkodó lányt, majd lassan körbefuttatja tekintetét a kopár tájon.*
- Az otthonunk. Itt élünk. *Hunyorít.* Furcsán... ismerős... *A bevillanó emlékektől egy pillanatra megtántorodik, s a lány vállát érő ujjak, immár abba kapaszkodnak. Gyermeki kacaj, közelít, majd távolodik, nem is egy, sokan vannak... játszanak. Szeme sarkában egy avarral tömött bőrlabdacsot lát elgurulni, de, amint odapillant, már nincs ott semmi.*
- Éhes vagyok. *Sóhajt fel.* Mindig... mindig éhes vagyok, Kaiyko. *Lassan megrázza a fejét, s a lány kezét érintve jelzi, hogy üljenek le.*
- Krónika... mintha ezer éve beszéltük volna már... mikor... mikor van most? Vagy majd meg fogod ígérni? *Ismét megrázza a fejét, továbbra sem ért sok mindent, de nem bánja, hisz itt van, itt, ahol mindig is lennie kellett volna.*
*Megannyi kérdés kavarog szüntelen, de feje mégis nyugodt, s nem tomboló szélvihar kavarog elméjében. Ha volt is, mostanra lecsendesült, s a düh halvány emléke sem maradt, eltűnt. A szájára toluló kérdések tán érthetetlenek, abban sem biztos, hogy azokat kimondta valójában, miképp abban sem, hogy befejezte a lány mondatát. ~ Tán az még az élet volt... ~ Pottyan egy gondolatmorzsa a földre, hogy aztán az is az enyészeté legyen. Keze lassan és bizonytalanul indul el a lány válla felé, s míg az lágyan vállára dől, ő néhány ujjával érinti meg, de tenyerét nem helyezi rá, mozdulatai akár egy éretlen kamaszé, tekintete a távolba réved. Kaiyko mondatán kissé megütközik, s homlokát ráncolja össze.*
- Altatódalban... *Ismétli meg a szót, s időérzékét hirtelen veszíti el.* Mi... mikor vagyunk? *Fejét rázza meg, akárha darazsak költöztek volna elméjébe, aztán megint csak nem mozdul, hagyja a lányt.*
- Saját... mesédet... Ortas nem... nem lehet olyan öreg?! *Nem érti. De nem ijed meg ettől, a Hely, a Hely mindent összezavar, a sziget... a folytonos látomás, a bokáig érő vér.*
- Ortas mesél, Kaiykonak. *Bólint lágyan, hogy meg ne üsse a vállára támaszkodó lányt, majd lassan körbefuttatja tekintetét a kopár tájon.*
- Az otthonunk. Itt élünk. *Hunyorít.* Furcsán... ismerős... *A bevillanó emlékektől egy pillanatra megtántorodik, s a lány vállát érő ujjak, immár abba kapaszkodnak. Gyermeki kacaj, közelít, majd távolodik, nem is egy, sokan vannak... játszanak. Szeme sarkában egy avarral tömött bőrlabdacsot lát elgurulni, de, amint odapillant, már nincs ott semmi.*
- Éhes vagyok. *Sóhajt fel.* Mindig... mindig éhes vagyok, Kaiyko. *Lassan megrázza a fejét, s a lány kezét érintve jelzi, hogy üljenek le.*
- Krónika... mintha ezer éve beszéltük volna már... mikor... mikor van most? Vagy majd meg fogod ígérni? *Ismét megrázza a fejét, továbbra sem ért sok mindent, de nem bánja, hisz itt van, itt, ahol mindig is lennie kellett volna.*
4890. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-09 15:51:16
Üzenet elküldve: 2019-05-09 15:51:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Másnap//
//A táborban//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Sajnálatos módon észre sem veszi Hanloren távozását, mert lefoglalja a viszontlátás öröme, amellyel Lyzendrát és társaságát köszönti. Valójában persze csak a szőke elf nő kap ölelést, valószínűleg sem az óriás, sem Jayzion nem tart igényt hasonlóra.
Amikor aztán kibontakoznak az ölelésből, még nem engedi el a kezeit, úgy néz végig Vadvéd egykori vezérén. Lyz, ha változott is, csak valamicskét, ugyanolyan szép és határozott, mint mindig volt, mint amilyennek emlékezett rá.*
- Köszönjük, igyekeztünk, hisz nem lakhatunk az idők végezetéig sátrakban. *Válaszol Jayzion szavaira. Ha észre is veszi a mélységi ódzkodását az "érzelgős" köszöntéstől, nem adja jelét nemtetszésnek. Mind másképpen dolgozzák fel az eseményeket, nem tör, ahogy sosem tört pálcát más felett, ha másképp reagált adott történésekre, mint ő maga.*
- Monsotor, a Fákban Lakó hozott otthonunkban. Pycta del Ventus vagyok. *Köszönti enyhe meghajlással az óriást és mutatkozik be, amikor a fa eredetére is fény derül.
Az erdőmélyi elf egészen meglepődik, arcáról eltűnik a viszontlátás mosolya, átadja helyét egy sokkal komolyabb, sokkal áhítattal teltebb arckifejezésnek. Ő pontosan tudja, mi is az a kis fa, hisz ő maga ültette, gondozta és vigyázott rá. Sokszor mormolt imát az Erdő Szívének előtte, érezte és érzi, hogy nem mindennapi facsemete cseperedett belőle.*
- Igen... igen, el kell ültetni. *Mondja révetegen, csak akkor kapja oldalra a fejét, amikor Lyzendra az őrséget említi. A folyóparti tábor körül van őrség, pár elf íjász mindig tesz egy kört, de ez csak inkább felderítés, mint valódi őrség.*
- Miért volna szükség őrségre? *Kérdi halkan.
A minx feltűnése nem kerüli el a figyelmét, találkozott már ilyen farkastestű agancsossal korábban Erdőmélyén, de igen ritkán. Mivel az állat láthatóan Lyzendrával van, egyelőre nem kérdez, de elraktározza magában az információt.*
- Ennek a fának különleges helye kell legyen a faluban. Központi hely. *Válaszol az óriás kérdésére. Elengedi már teljesen Lyzt és közelebb lép a fához, hogy óvatosan érintse meg a fa törzsét. Boldog, hogy újra látja a fát, hisz sokat jelent a számára, többet, mint itt bárkinek.*
- Egyelőre állítsuk vízbe, aztán pedig elültetjük a falu közepén. *Néz fel halovány mosollyal Monsotorra. Az óriás kérdésére, hogy hova tűnt Hanloren, zavartan körbenéz.*
- Nem tudom, de biztosan nem lehet messze. *Mondja elgondolkodva, bár a nyüzsgő táborban nem látja a papnőt. Nem gondolná, hogy baja esett, biztosan saját elhatározásból távozott.*
- Gyertek, kaptok ételt és vizet, biztosan elfáradtatok. Pihenjetek, aztán miután elültettük a fát, elmeséltek mindent. *Int a központi sátor felé, ahol az elf lányok és nők a közösség ellátásán serénykednek.
Vacsorára lesz szarvaspörkölt, friss kenyér és forrásvíz, a tűz mellett pedig mindenki elregélheti, milyen kalandok vezették el idáig.
Az elfek nagy része visszatér a munkához, de egy kisebb csapat gyermek követheti a kis csapatot a sátorig, ahol az erdőmélyi elf hellyel kínál mindenkit a tűz körül a rönkökön. Mind kapnak enni, inni, s ha pihenni térnének, akkor sátrat. Két elf átveszi a fát az óriástól, s megfelelően elhelyezik, míg sor nem kerül az elültetésre.*
//A táborban//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Sajnálatos módon észre sem veszi Hanloren távozását, mert lefoglalja a viszontlátás öröme, amellyel Lyzendrát és társaságát köszönti. Valójában persze csak a szőke elf nő kap ölelést, valószínűleg sem az óriás, sem Jayzion nem tart igényt hasonlóra.
Amikor aztán kibontakoznak az ölelésből, még nem engedi el a kezeit, úgy néz végig Vadvéd egykori vezérén. Lyz, ha változott is, csak valamicskét, ugyanolyan szép és határozott, mint mindig volt, mint amilyennek emlékezett rá.*
- Köszönjük, igyekeztünk, hisz nem lakhatunk az idők végezetéig sátrakban. *Válaszol Jayzion szavaira. Ha észre is veszi a mélységi ódzkodását az "érzelgős" köszöntéstől, nem adja jelét nemtetszésnek. Mind másképpen dolgozzák fel az eseményeket, nem tör, ahogy sosem tört pálcát más felett, ha másképp reagált adott történésekre, mint ő maga.*
- Monsotor, a Fákban Lakó hozott otthonunkban. Pycta del Ventus vagyok. *Köszönti enyhe meghajlással az óriást és mutatkozik be, amikor a fa eredetére is fény derül.
Az erdőmélyi elf egészen meglepődik, arcáról eltűnik a viszontlátás mosolya, átadja helyét egy sokkal komolyabb, sokkal áhítattal teltebb arckifejezésnek. Ő pontosan tudja, mi is az a kis fa, hisz ő maga ültette, gondozta és vigyázott rá. Sokszor mormolt imát az Erdő Szívének előtte, érezte és érzi, hogy nem mindennapi facsemete cseperedett belőle.*
- Igen... igen, el kell ültetni. *Mondja révetegen, csak akkor kapja oldalra a fejét, amikor Lyzendra az őrséget említi. A folyóparti tábor körül van őrség, pár elf íjász mindig tesz egy kört, de ez csak inkább felderítés, mint valódi őrség.*
- Miért volna szükség őrségre? *Kérdi halkan.
A minx feltűnése nem kerüli el a figyelmét, találkozott már ilyen farkastestű agancsossal korábban Erdőmélyén, de igen ritkán. Mivel az állat láthatóan Lyzendrával van, egyelőre nem kérdez, de elraktározza magában az információt.*
- Ennek a fának különleges helye kell legyen a faluban. Központi hely. *Válaszol az óriás kérdésére. Elengedi már teljesen Lyzt és közelebb lép a fához, hogy óvatosan érintse meg a fa törzsét. Boldog, hogy újra látja a fát, hisz sokat jelent a számára, többet, mint itt bárkinek.*
- Egyelőre állítsuk vízbe, aztán pedig elültetjük a falu közepén. *Néz fel halovány mosollyal Monsotorra. Az óriás kérdésére, hogy hova tűnt Hanloren, zavartan körbenéz.*
- Nem tudom, de biztosan nem lehet messze. *Mondja elgondolkodva, bár a nyüzsgő táborban nem látja a papnőt. Nem gondolná, hogy baja esett, biztosan saját elhatározásból távozott.*
- Gyertek, kaptok ételt és vizet, biztosan elfáradtatok. Pihenjetek, aztán miután elültettük a fát, elmeséltek mindent. *Int a központi sátor felé, ahol az elf lányok és nők a közösség ellátásán serénykednek.
Vacsorára lesz szarvaspörkölt, friss kenyér és forrásvíz, a tűz mellett pedig mindenki elregélheti, milyen kalandok vezették el idáig.
Az elfek nagy része visszatér a munkához, de egy kisebb csapat gyermek követheti a kis csapatot a sátorig, ahol az erdőmélyi elf hellyel kínál mindenkit a tűz körül a rönkökön. Mind kapnak enni, inni, s ha pihenni térnének, akkor sátrat. Két elf átveszi a fát az óriástól, s megfelelően elhelyezik, míg sor nem kerül az elültetésre.*
4889. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-09 14:37:52
Üzenet elküldve: 2019-05-09 14:37:52
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 183
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 183
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Másnap//
//A táborban//
//Han, Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Denzacknak nincs túlságosan ínyére ez az érzelgős ölelkezős üdvözlés, de már valamelyest megszokta, hogy környezetében így viselkednek. Nem is akarja elrontani a pillanatukat, hisz Lyz is bizonyára örül annak, hogy egy rég nem látott barátjával találkozhat, akárcsak Umon esetében, de a mélységi szerint azért a két elf között szorosabb lehet a kapcsolat. Nem is foglalkozik túlságosan az eltűni lánnyal, hiszen ha mennie kell, hát ki mégis lenne ő, ha feltartaná. Próbál jó arcot vágni a találkozáshoz, ahogy az elvárt lenne tőle, bár azok után amin átmentek, ez egyáltalán nem olyan könnyű, főként a sötételf sötét múltja végett. Mindenesetre az üdvözlések után valóban el kéne ültetni a fát, hiszen már egy jó ideje úton vagyunk vele, s ki tudja meddig bírja még. Mellesleg jó megjegyzésnek tartja Denzack azt, amit Lyz mondott, hiszen ha újra támadnak a rémek, akkor bizonyára itt fognak lecsapni, hiszen legutóbb is a fa felé mászott az egyik.*
- Látom nem unatkoztok errefelé sem, akad bőven tenni való.
*Barátságosan jegyzi meg a dolgot, hiszen leginkább ez az ő nyelvén annyit tesz, hogy elismeri eddigi munkájukat, hogy nem csak a lábukat lógatták, csúnyábban mondva.*
//A táborban//
//Han, Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Denzacknak nincs túlságosan ínyére ez az érzelgős ölelkezős üdvözlés, de már valamelyest megszokta, hogy környezetében így viselkednek. Nem is akarja elrontani a pillanatukat, hisz Lyz is bizonyára örül annak, hogy egy rég nem látott barátjával találkozhat, akárcsak Umon esetében, de a mélységi szerint azért a két elf között szorosabb lehet a kapcsolat. Nem is foglalkozik túlságosan az eltűni lánnyal, hiszen ha mennie kell, hát ki mégis lenne ő, ha feltartaná. Próbál jó arcot vágni a találkozáshoz, ahogy az elvárt lenne tőle, bár azok után amin átmentek, ez egyáltalán nem olyan könnyű, főként a sötételf sötét múltja végett. Mindenesetre az üdvözlések után valóban el kéne ültetni a fát, hiszen már egy jó ideje úton vagyunk vele, s ki tudja meddig bírja még. Mellesleg jó megjegyzésnek tartja Denzack azt, amit Lyz mondott, hiszen ha újra támadnak a rémek, akkor bizonyára itt fognak lecsapni, hiszen legutóbb is a fa felé mászott az egyik.*
- Látom nem unatkoztok errefelé sem, akad bőven tenni való.
*Barátságosan jegyzi meg a dolgot, hiszen leginkább ez az ő nyelvén annyit tesz, hogy elismeri eddigi munkájukat, hogy nem csak a lábukat lógatták, csúnyábban mondva.*
4888. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-09 12:14:25
Üzenet elküldve: 2019-05-09 12:14:25
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 126
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Megfontolt
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Már most rohadtul unja magát, az út nem sok változatosságot nyújt, de legalább tudja, hogy merre kell mennie. Nem sokan járnak errefele, itt-ott kiszúr ugyan néhány vándort, de ez minden.*
-Bezzeg ha Pyr itt lenne. De nincs. Eltűnt, mint a kámfor.
*Jegyzi meg csak úgy magának, hiányzik neki régi barátja.*
~Tényleg, a gnómot miért nem hoztam?~
*jut eszébe hirtelen*
~Habár az alapján amit mondott nem hiszem, hogy lett volna kedve felkerekedni.~
*Ezen elmélkedve sétálgat tovább*
~Lehet, kéne valami kunyhót építeni az erdőben. Valami olyasmit, mint amilyen Pyrnek volt.~
*Még élénken él benne a találkozásuk emléke, legfőképp, mert Pyr jól bezárta a házikójába*
-Nahh, itt jó is lesz.
*Tekint az út mellett húzódó erdőségre, és mivel közel, s távol nincs egy ember se, éles kanyart vesz és az erdő felé veszi az irányt. Mikor odaér szó szerint beveti magát a rengetegbe, mintha meg akarná ölelni a sok zöld mimdent. Egyből elillan minden negatív gondolata, jókedvűen fütyörészve halad tovább. Csak, hogy csináljon valamit felszed egy mohával borított követ, amely pont elfér a tenyerében, és azt dobálgatja egyik kezéből a másikba.*
~Vajon él más is errefelé, vagy csak nekem támadnak ilyen gondolataim?~
*Ám egyelőre ezt a témát hanyagolja, inkább vándorol tovább. Vagyis inkább csörtet. Mivel semmi szükség rá, hogy halk legyen, nem is törődik azzal, hogy mekkora zajt csap. Egy pillanatra elkalandozik, és ráejti a követ a lábára, ami boldogan gurul tova az enyhén lejtő talajon.*
-Áu, baszdmeg! A kurva életbe!
*Szívja a fogát nagy erőkkel, és megáll, hogy megvárja míg a fájdalom elmúlik. Körbenéz, de úgy tűnik a madarakon kívül senki sem hallotta, hogy miket mondott. Nem szokása persze káromkodni, de néha-néha előfordul.*
-Fene a rohadt kövébe.
*Tekint az avarba, hogy megtalálja az elgurult tettest, de nem találja.*
-Áh, ott egye meg a fene.
~Bezzeg ha anyám hallaná... Így belegondolva mégis talán haza kellett volna mennem egy időre.~
*De nem bosszankodik tovább, inkább elindul ismét.*
*Már most rohadtul unja magát, az út nem sok változatosságot nyújt, de legalább tudja, hogy merre kell mennie. Nem sokan járnak errefele, itt-ott kiszúr ugyan néhány vándort, de ez minden.*
-Bezzeg ha Pyr itt lenne. De nincs. Eltűnt, mint a kámfor.
*Jegyzi meg csak úgy magának, hiányzik neki régi barátja.*
~Tényleg, a gnómot miért nem hoztam?~
*jut eszébe hirtelen*
~Habár az alapján amit mondott nem hiszem, hogy lett volna kedve felkerekedni.~
*Ezen elmélkedve sétálgat tovább*
~Lehet, kéne valami kunyhót építeni az erdőben. Valami olyasmit, mint amilyen Pyrnek volt.~
*Még élénken él benne a találkozásuk emléke, legfőképp, mert Pyr jól bezárta a házikójába*
-Nahh, itt jó is lesz.
*Tekint az út mellett húzódó erdőségre, és mivel közel, s távol nincs egy ember se, éles kanyart vesz és az erdő felé veszi az irányt. Mikor odaér szó szerint beveti magát a rengetegbe, mintha meg akarná ölelni a sok zöld mimdent. Egyből elillan minden negatív gondolata, jókedvűen fütyörészve halad tovább. Csak, hogy csináljon valamit felszed egy mohával borított követ, amely pont elfér a tenyerében, és azt dobálgatja egyik kezéből a másikba.*
~Vajon él más is errefelé, vagy csak nekem támadnak ilyen gondolataim?~
*Ám egyelőre ezt a témát hanyagolja, inkább vándorol tovább. Vagyis inkább csörtet. Mivel semmi szükség rá, hogy halk legyen, nem is törődik azzal, hogy mekkora zajt csap. Egy pillanatra elkalandozik, és ráejti a követ a lábára, ami boldogan gurul tova az enyhén lejtő talajon.*
-Áu, baszdmeg! A kurva életbe!
*Szívja a fogát nagy erőkkel, és megáll, hogy megvárja míg a fájdalom elmúlik. Körbenéz, de úgy tűnik a madarakon kívül senki sem hallotta, hogy miket mondott. Nem szokása persze káromkodni, de néha-néha előfordul.*
-Fene a rohadt kövébe.
*Tekint az avarba, hogy megtalálja az elgurult tettest, de nem találja.*
-Áh, ott egye meg a fene.
~Bezzeg ha anyám hallaná... Így belegondolva mégis talán haza kellett volna mennem egy időre.~
*De nem bosszankodik tovább, inkább elindul ismét.*
4887. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-07 21:37:56
Üzenet elküldve: 2019-05-07 21:37:56
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Másnap//
//A táborban//
//Han, Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Monsotor is látja a megható pillanatot, mikor is Lyz és Pycta újra találkoznak egymással. A szerzetes csak figyeli a két elfet, miközben a fát tartja karjaiban. Boldog pillanat ez a kis csapatnak, így mivel ő semmi rossznak nem akar elrontója lenni, megvárja amíg a kettő végez az ölelkezéssel és a többivel. Lyzendra ezután be is mutatja az erdei elf barátjának az óriást, aki a fa mögül néz ki rá barátságosan mosolyogva, üdvözlésképp még integ egyet feléje.*
-Örülök a találkozásnak.
*Az óriás nincs még teljesen tisztában vele, csak sejtése van arról, hogy a tag, aki a vadásznőt ölelgeti, az a személy az erdei elfek erdei elfe, Pycta. De ez ráér. Körbetekintve két kérdés jár a fejében. Hogy hova helyezik a fát, és hogy hol van Hanloren. Bizonyosan ez is érdekli, mert még pár perccel ezelőtt köztük volt.*
-Hol lesz a fa helye? És hol van másik elf lány?
//A táborban//
//Han, Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Monsotor is látja a megható pillanatot, mikor is Lyz és Pycta újra találkoznak egymással. A szerzetes csak figyeli a két elfet, miközben a fát tartja karjaiban. Boldog pillanat ez a kis csapatnak, így mivel ő semmi rossznak nem akar elrontója lenni, megvárja amíg a kettő végez az ölelkezéssel és a többivel. Lyzendra ezután be is mutatja az erdei elf barátjának az óriást, aki a fa mögül néz ki rá barátságosan mosolyogva, üdvözlésképp még integ egyet feléje.*
-Örülök a találkozásnak.
*Az óriás nincs még teljesen tisztában vele, csak sejtése van arról, hogy a tag, aki a vadásznőt ölelgeti, az a személy az erdei elfek erdei elfe, Pycta. De ez ráér. Körbetekintve két kérdés jár a fejében. Hogy hova helyezik a fát, és hogy hol van Hanloren. Bizonyosan ez is érdekli, mert még pár perccel ezelőtt köztük volt.*
-Hol lesz a fa helye? És hol van másik elf lány?
4886. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-07 07:20:13
Üzenet elküldve: 2019-05-07 07:20:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Másnap//
//A táborban//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Nyújtja a kezét s homlokát érintené, de Pycta mit sem törődik ezzel. Rögvest magához öleli, amire Lyz meglepve áll egy pillanatig, majd szemét hunyva, sóhajtva ő maga is ölelésébe vonja az elfet.*
- Haza, me'ochass *súgja viszont, mert hangosabb szó nem jön ki a torkán. Mellkasában jóleső melegség terjed, ahogy az otthon gondolata és a viszontlátás öröme keveredik. Már akkor érezte, hogy jó helyen járnak, amikor meglátta a tábort, de most már teljesen biztos benne. A hosszabb ölelés nem tűnik fel, és még véletlenül sem kellemetlen, bármilyen karót nyelt is tud lenni olykor. Neki is hiányzott az egykori vezér, akárcsak Umon is, és nem tudhatta előre, hogy viszont látják-e egymást.
Mikor Pycta eltávolodik, szeme és szája sarkában szeretetteli mosoly látszik. Csak nézi az előtt álló elfet, aki meglehetősen sokat változott az elmúlt időszak alatt.*
- Óh, igen, Jayziont ismered, de hadd mutassam be Monsotort. Ő később csatlakozott hozzánk *fordul s elengedve Pycta egyik kezét az óriás felé int, hogy bemutassa. S ezzel a fáról is lehull a lepel.*
- Igen, az a fa. Vadvédből. Azt kérte, vigyük haza *pillant vissza a lombzöld szemekre, ahogy a fa kérését tolmácsolja.*
- Történt velünk egy s más, de azt hiszem, a legfontosabb, hogy mielőbb földbe tegyük. És... *köszörüli meg a torkát is kicsit* nem ártana egy őrséget is állítani a környékre... *ezt csak úgy jegyzi meg, mint akiknek volna még mit mondania, de leszűkíti a legfontosabbra.
Kipillant a tábor felé, hisz mint a hangyák zizegnek, és dolgoznak a tábor lakói. Magával ragadó. Szíve szerint ezer kérdést tenne fel, de tudja, mindenre szépen sor kerül a maga idejében.
S míg a kis fa sorsáról döntenek, Lyz pedig a tábort méltatja magában, a minx poroszkálva ugyan, de oldalról kerül, hogy megnézze magának Pyctát. Nem megy túl közel, de vitathatatlanul őt figyeli félrebillentett fejjel.*
//A táborban//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Nyújtja a kezét s homlokát érintené, de Pycta mit sem törődik ezzel. Rögvest magához öleli, amire Lyz meglepve áll egy pillanatig, majd szemét hunyva, sóhajtva ő maga is ölelésébe vonja az elfet.*
- Haza, me'ochass *súgja viszont, mert hangosabb szó nem jön ki a torkán. Mellkasában jóleső melegség terjed, ahogy az otthon gondolata és a viszontlátás öröme keveredik. Már akkor érezte, hogy jó helyen járnak, amikor meglátta a tábort, de most már teljesen biztos benne. A hosszabb ölelés nem tűnik fel, és még véletlenül sem kellemetlen, bármilyen karót nyelt is tud lenni olykor. Neki is hiányzott az egykori vezér, akárcsak Umon is, és nem tudhatta előre, hogy viszont látják-e egymást.
Mikor Pycta eltávolodik, szeme és szája sarkában szeretetteli mosoly látszik. Csak nézi az előtt álló elfet, aki meglehetősen sokat változott az elmúlt időszak alatt.*
- Óh, igen, Jayziont ismered, de hadd mutassam be Monsotort. Ő később csatlakozott hozzánk *fordul s elengedve Pycta egyik kezét az óriás felé int, hogy bemutassa. S ezzel a fáról is lehull a lepel.*
- Igen, az a fa. Vadvédből. Azt kérte, vigyük haza *pillant vissza a lombzöld szemekre, ahogy a fa kérését tolmácsolja.*
- Történt velünk egy s más, de azt hiszem, a legfontosabb, hogy mielőbb földbe tegyük. És... *köszörüli meg a torkát is kicsit* nem ártana egy őrséget is állítani a környékre... *ezt csak úgy jegyzi meg, mint akiknek volna még mit mondania, de leszűkíti a legfontosabbra.
Kipillant a tábor felé, hisz mint a hangyák zizegnek, és dolgoznak a tábor lakói. Magával ragadó. Szíve szerint ezer kérdést tenne fel, de tudja, mindenre szépen sor kerül a maga idejében.
S míg a kis fa sorsáról döntenek, Lyz pedig a tábort méltatja magában, a minx poroszkálva ugyan, de oldalról kerül, hogy megnézze magának Pyctát. Nem megy túl közel, de vitathatatlanul őt figyeli félrebillentett fejjel.*
4885. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-06 17:46:01
Üzenet elküldve: 2019-05-06 17:46:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Másnap//
//A táborban//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Arcán széles mosollyal lép hátra, mikor a rég nem látott barátok újra egymásra találnak. Háttal dől a girbe-gurba fakerítésnek, miközben figyelemmel kíséri a Pycta-Lyz kettőst, de rövidesen már kézzel kell kapaszkodnia. Tán senki sem látja most, és ez így van jól. Miközben a többieket elfoglalja a viszontlátás öröme és a tisztázatlan kérdések, őt a rosszullét kezdi környékezni. Szédülve, görnyedve nehezedik rá a kerítésre, de hamar ráncba szedi magát.*
-Nemsokára jövök, a tisztásra megyek.
*Hadarja halkan, de nem fordul a többiek felé. Szívesen szót váltott volna Pyctával az esetleges feladatról, de alighanem ennél fontosabb dolgok is járnak most a szerzetes fejében a Vadvédről visszatért társak megjelenése miatt. Ha nem tartóztatják, el is siet, mielőtt kidobja a taccsot. Nagy levegőket vesz, s ha sikerült kijutnia a táborból és megbizonyosodott róla, hogy senki sem látja, hullámzó mellkassal hátát egy vaskos fa törzsének veti. Nincs ötlete, mi jött rá, de úgy érzi, mintha egy nyálkás gombóc próbálna felfelé mászni torkán. Szaporán ver a szíve, ő pedig émelyeg.*
~Csak el most, minél messzebb.~
*Siet tovább, nem is igazán tudva, hová. A gondolatok, érzelmek most cserben hagyják, csak halad a furcsán sötétnek és tompának tűnő erdei ösvényen.*
//A táborban//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Arcán széles mosollyal lép hátra, mikor a rég nem látott barátok újra egymásra találnak. Háttal dől a girbe-gurba fakerítésnek, miközben figyelemmel kíséri a Pycta-Lyz kettőst, de rövidesen már kézzel kell kapaszkodnia. Tán senki sem látja most, és ez így van jól. Miközben a többieket elfoglalja a viszontlátás öröme és a tisztázatlan kérdések, őt a rosszullét kezdi környékezni. Szédülve, görnyedve nehezedik rá a kerítésre, de hamar ráncba szedi magát.*
-Nemsokára jövök, a tisztásra megyek.
*Hadarja halkan, de nem fordul a többiek felé. Szívesen szót váltott volna Pyctával az esetleges feladatról, de alighanem ennél fontosabb dolgok is járnak most a szerzetes fejében a Vadvédről visszatért társak megjelenése miatt. Ha nem tartóztatják, el is siet, mielőtt kidobja a taccsot. Nagy levegőket vesz, s ha sikerült kijutnia a táborból és megbizonyosodott róla, hogy senki sem látja, hullámzó mellkassal hátát egy vaskos fa törzsének veti. Nincs ötlete, mi jött rá, de úgy érzi, mintha egy nyálkás gombóc próbálna felfelé mászni torkán. Szaporán ver a szíve, ő pedig émelyeg.*
~Csak el most, minél messzebb.~
*Siet tovább, nem is igazán tudva, hová. A gondolatok, érzelmek most cserben hagyják, csak halad a furcsán sötétnek és tompának tűnő erdei ösvényen.*
4884. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-06 00:37:21
Üzenet elküldve: 2019-05-06 00:37:21
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Másnap//
//A táborban//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Az étkezés után mind visszatérnek a lombházak építéséhez. Jó ütemben haladnak, de mivel olyan házakat építenek, amelyekben családok fognak lakni remélhetően hosszú-hosszú ideig, így az alaposság és a precizitás alapvető részletek.
A gerendákat csapolással és kitámasztással erősítik a vezetőágakhoz, amelyek a fák legvastagabb, legerősebb ágai. Ha szükséges, a fába is csapot vernek, de arra ügyelnek, hogy a megfelelően kezeljék a fa így keletkezett "sebeit", hogy a későbbiekben semmiféle élősködő ne veszélyeztesse a fa és a rá épülő ház életét.
Az erdőmélyi elf a szekercéseknél dolgozik, az ő dolguk, hogy szerszámaikkal és ügyességükkel a farönkökből megfelelő méretű és szilárdságú gerendákat alakítsanak ki, amelyek majd a házak alapját és falait alkotják és tartják majd. A csuhátlan csuhás egy szál ingben, feltűrt ingujjakban dolgozik, igyekezve a lehető legjobb munkát végezni, de kap csipkelődést rendesen az öregebb, tapasztaltabb elfektől. A nagy kopácsolásban, szekercézésben nem is hallja, hogy a kis csapat megérkezik a táborba, csak akkor áll meg a kezében a szekerce, amikor többen is felhagynak a munkával és a háta mögött kezdenek figyelni valamit.
Ekkor lép mellé Hanloren, hogy bejelentse a három vándor és a fa érkezését. Előbb értetlen arccal néz rá, majd maga is megfordulva, meglepetten látja a közeledő alakokat.
Valójában meg sem kellene lepődnie, hisz éppen Lyzendra és társai az, akikre vártak. Umon és Hanloren nekik mentek jelezni, de valamiért azt gondolta, sokkal több időbe fog kerülni, míg megérkeznek. Valójában fel sem fogja, mi történik körülötte, a meglepett arcot mosoly váltja fel, látja a szőke elf nőt, Jayziont, az ismeretlen óriást egy fával, még a minxt is, de a viszontlátás öröme szinte egybemos mindet egy nagy megkönnyebbült sóhajba.
Megindul a felé közeledő Lyzendra felé, széles léptekkel és mosollyal a köszöntésre nyújtott kézzel nem törődik, egyszerűen szorosan magához öleli fajtársát.*
- Hála az Erdő Szívének, hazatértetek, me'ochass. *Súgja ahogy megöleli. Nem képes most törődni azzal, hogy másoknak esetleg feszélyező lehet, hogy hosszabban öleli Lyzendrát, mint esetleg kellene, de oly régen találkoztak, aggódott érte és félt, hogy sosem látja újra, s lám, a Fákban Lakó kitüntette eme keggyel, hogy újra barátai, szerettei között lehet.
Umon távolmaradása egyelőre nem tűnik fel neki, ebben a pillanatban még csak a viszontlátás öröme létezik, majd pár szívdobbanás múlva elengedi Lyzt, de csak az ölelésből, kezeit még tartja és szélesen mosolyog rá.*
- Örülök, hogy megjöttetek. *Mondja, majd viszonozza a meghajlást a mélységi felé.*
- Jayzion, örülök, hogy újra látlak. S téged is az Erdő Szíve hozott táborunkban. *Néz fel az óriásra, majd mosolya eltűnik, ahogy megpillantja a kezében a fát. Felismeri, persze, hogy felismeri, hisz ő maga ültette még magról. Ültette és gondozta, télen parázstartókkal védte a fagytól, s lám, milyen gyönyörű fává cseperedett.*
- Lyzendra, ez az a fa? *Engedi el az elf kezét és révetegen lép közelebb hozzá.*
- Hogyan? Miért? *Fordul lombzöld tekintete vissza az egykori vadvédi vezérre. Szeretné tudni, miért hozták el eredeti helyéről a szentnek tartott fát.*
//A táborban//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Az étkezés után mind visszatérnek a lombházak építéséhez. Jó ütemben haladnak, de mivel olyan házakat építenek, amelyekben családok fognak lakni remélhetően hosszú-hosszú ideig, így az alaposság és a precizitás alapvető részletek.
A gerendákat csapolással és kitámasztással erősítik a vezetőágakhoz, amelyek a fák legvastagabb, legerősebb ágai. Ha szükséges, a fába is csapot vernek, de arra ügyelnek, hogy a megfelelően kezeljék a fa így keletkezett "sebeit", hogy a későbbiekben semmiféle élősködő ne veszélyeztesse a fa és a rá épülő ház életét.
Az erdőmélyi elf a szekercéseknél dolgozik, az ő dolguk, hogy szerszámaikkal és ügyességükkel a farönkökből megfelelő méretű és szilárdságú gerendákat alakítsanak ki, amelyek majd a házak alapját és falait alkotják és tartják majd. A csuhátlan csuhás egy szál ingben, feltűrt ingujjakban dolgozik, igyekezve a lehető legjobb munkát végezni, de kap csipkelődést rendesen az öregebb, tapasztaltabb elfektől. A nagy kopácsolásban, szekercézésben nem is hallja, hogy a kis csapat megérkezik a táborba, csak akkor áll meg a kezében a szekerce, amikor többen is felhagynak a munkával és a háta mögött kezdenek figyelni valamit.
Ekkor lép mellé Hanloren, hogy bejelentse a három vándor és a fa érkezését. Előbb értetlen arccal néz rá, majd maga is megfordulva, meglepetten látja a közeledő alakokat.
Valójában meg sem kellene lepődnie, hisz éppen Lyzendra és társai az, akikre vártak. Umon és Hanloren nekik mentek jelezni, de valamiért azt gondolta, sokkal több időbe fog kerülni, míg megérkeznek. Valójában fel sem fogja, mi történik körülötte, a meglepett arcot mosoly váltja fel, látja a szőke elf nőt, Jayziont, az ismeretlen óriást egy fával, még a minxt is, de a viszontlátás öröme szinte egybemos mindet egy nagy megkönnyebbült sóhajba.
Megindul a felé közeledő Lyzendra felé, széles léptekkel és mosollyal a köszöntésre nyújtott kézzel nem törődik, egyszerűen szorosan magához öleli fajtársát.*
- Hála az Erdő Szívének, hazatértetek, me'ochass. *Súgja ahogy megöleli. Nem képes most törődni azzal, hogy másoknak esetleg feszélyező lehet, hogy hosszabban öleli Lyzendrát, mint esetleg kellene, de oly régen találkoztak, aggódott érte és félt, hogy sosem látja újra, s lám, a Fákban Lakó kitüntette eme keggyel, hogy újra barátai, szerettei között lehet.
Umon távolmaradása egyelőre nem tűnik fel neki, ebben a pillanatban még csak a viszontlátás öröme létezik, majd pár szívdobbanás múlva elengedi Lyzt, de csak az ölelésből, kezeit még tartja és szélesen mosolyog rá.*
- Örülök, hogy megjöttetek. *Mondja, majd viszonozza a meghajlást a mélységi felé.*
- Jayzion, örülök, hogy újra látlak. S téged is az Erdő Szíve hozott táborunkban. *Néz fel az óriásra, majd mosolya eltűnik, ahogy megpillantja a kezében a fát. Felismeri, persze, hogy felismeri, hisz ő maga ültette még magról. Ültette és gondozta, télen parázstartókkal védte a fagytól, s lám, milyen gyönyörű fává cseperedett.*
- Lyzendra, ez az a fa? *Engedi el az elf kezét és révetegen lép közelebb hozzá.*
- Hogyan? Miért? *Fordul lombzöld tekintete vissza az egykori vadvédi vezérre. Szeretné tudni, miért hozták el eredeti helyéről a szentnek tartott fát.*
4883. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-05 21:34:43
Üzenet elküldve: 2019-05-05 21:34:43
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 336
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
*Annyi minden kavarog benne, hogy majd' beleszédül. Még a levegővétel is csak ritmustalan zihálás, a szívverés helyén ütemtelen húzódás a mellkasában. De Ortas hangja megnyugtatja. Mindent lecsendesít, melyre hálás, mély sóhaj a válasza. Halántékát a férfi vállára dönti.*
- Azt hiszem, én is *suttogja.* - Én is Ortas nevét, a nevedet hallottam. Azt hiszem, benne volt minden altatódalban, amit dúdoltak nekem. Talán ezért is vagy olyan kedves nekem. *A két veteránban tagadhatatlan nyomot hagyott az elnyúló hadakozás, de ezt egy csöpp gyerek nem érti, csak elfogadja, megszokja, megszereti.* - Meglehet, a saját mesémet hallottam, nem is a tiédet *néz végig a karján, ahol az imént még a sok-sok jel sorakozott.* - Pedig tartozom neked egy krónikával. Hogy emlékezz. Megígértem. Te pedig *sandít fel Ortasra* - megígérted, hogy mesélsz nekem. Hogy elmesélsz mindent.
*Szeme egyszeriben elkezd hunyorogni bele a sötétbe, mint aki idegen helyen ébred, ám egyelőre semmit nem látni. Ezért aztán a levegőbe szimatol, mint az erdei vadak szoktak.*
- Mi ez a hely *kérdi* - ami elhívott?
*Magát okolja, amiért így alakult. Ha őszintébb, talán lett volna még egy kis idejük. De már azzal, hogy a telet ott töltötte vele, Ortas visszahozta a házikóba az életet, ami nélkül nem sok maradása volt ott.
Aggódik miatta. Tudja jól, hogy nem kell, de akkor is.*
- Eszel rendesen? *bukik ki a száján a butácska kérdés.*
*Annyi minden kavarog benne, hogy majd' beleszédül. Még a levegővétel is csak ritmustalan zihálás, a szívverés helyén ütemtelen húzódás a mellkasában. De Ortas hangja megnyugtatja. Mindent lecsendesít, melyre hálás, mély sóhaj a válasza. Halántékát a férfi vállára dönti.*
- Azt hiszem, én is *suttogja.* - Én is Ortas nevét, a nevedet hallottam. Azt hiszem, benne volt minden altatódalban, amit dúdoltak nekem. Talán ezért is vagy olyan kedves nekem. *A két veteránban tagadhatatlan nyomot hagyott az elnyúló hadakozás, de ezt egy csöpp gyerek nem érti, csak elfogadja, megszokja, megszereti.* - Meglehet, a saját mesémet hallottam, nem is a tiédet *néz végig a karján, ahol az imént még a sok-sok jel sorakozott.* - Pedig tartozom neked egy krónikával. Hogy emlékezz. Megígértem. Te pedig *sandít fel Ortasra* - megígérted, hogy mesélsz nekem. Hogy elmesélsz mindent.
*Szeme egyszeriben elkezd hunyorogni bele a sötétbe, mint aki idegen helyen ébred, ám egyelőre semmit nem látni. Ezért aztán a levegőbe szimatol, mint az erdei vadak szoktak.*
- Mi ez a hely *kérdi* - ami elhívott?
*Magát okolja, amiért így alakult. Ha őszintébb, talán lett volna még egy kis idejük. De már azzal, hogy a telet ott töltötte vele, Ortas visszahozta a házikóba az életet, ami nélkül nem sok maradása volt ott.
Aggódik miatta. Tudja jól, hogy nem kell, de akkor is.*
- Eszel rendesen? *bukik ki a száján a butácska kérdés.*
4882. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-05 20:09:26
Üzenet elküldve: 2019-05-05 20:09:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 183
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 183
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Másnap//
//A táborban//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Nem érti Umon hirtelen távozásának okát, ám nem is nagyon firtatja a dolgot, csak helyeslően bólogat, hogy továbbra is védelmezni fogj a kis csapatot. Már rég óta Lyz nyomában van, s igyekszik "védelmezni", bár tudja, hogy Lyz nagyon jól bánik az íjjal. Azonban hosszú utat tettek meg együtt. Első találkozásuk alkalma mindig is boldog emlékként él Denzack szívében. Útnak is indulnak, s az újonnan megismert elf nő vezeti a csapatot egészen a sátrakkal tarkított tisztásig, ahol megpillanthatják a falunyi csapatot, ahogy Umon is említette. Körbe pillantva látja a serényen sürgő csapatokat, s úgy tűnik mindenkinek van feladata. S sejti, hogy hamarosan ő is közéjük fog tartozni, hacsak nem dönt úgy valami miatt, hogy inkább hátrahagyja a társaságot. Tovább haladnak, s Denzack is kiszúrja azt az elfet, akivel már korábban is találkozott. Nem is veszi túlságosan érzelmesre a köszönést a mélységi, inkább meghagyja ezt Lyznek. Egy gyenge meghajlással köszönti Pyctát, illetve szóban is, ha úgy adódik.*
//A táborban//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Nem érti Umon hirtelen távozásának okát, ám nem is nagyon firtatja a dolgot, csak helyeslően bólogat, hogy továbbra is védelmezni fogj a kis csapatot. Már rég óta Lyz nyomában van, s igyekszik "védelmezni", bár tudja, hogy Lyz nagyon jól bánik az íjjal. Azonban hosszú utat tettek meg együtt. Első találkozásuk alkalma mindig is boldog emlékként él Denzack szívében. Útnak is indulnak, s az újonnan megismert elf nő vezeti a csapatot egészen a sátrakkal tarkított tisztásig, ahol megpillanthatják a falunyi csapatot, ahogy Umon is említette. Körbe pillantva látja a serényen sürgő csapatokat, s úgy tűnik mindenkinek van feladata. S sejti, hogy hamarosan ő is közéjük fog tartozni, hacsak nem dönt úgy valami miatt, hogy inkább hátrahagyja a társaságot. Tovább haladnak, s Denzack is kiszúrja azt az elfet, akivel már korábban is találkozott. Nem is veszi túlságosan érzelmesre a köszönést a mélységi, inkább meghagyja ezt Lyznek. Egy gyenge meghajlással köszönti Pyctát, illetve szóban is, ha úgy adódik.*
4881. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-05-05 18:24:57
Üzenet elküldve: 2019-05-05 18:24:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Másnap//
//A táborban//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Az, amit Umon mondott arról, hogy a három istenség ők maguk. Sokat gondolkodik ezen, még alvás közben is, de nem tudja ezt értelmezni. Reggel csak annyit vesz észre, hogy egy emberrel kevesebb van a társaságban, bár nem érti hogy miért ment el, de elfogadja a tényt, hogy nincs köztük. Az óriásnak nem okoz nagy hiányérzetet Tintás hiánya, ellenben a többiekkel. A reggeli étkezés után Monsotor megragadja a fát, amelyet a számára rejtélyes erődből vitt el ideáig követve Hanlorent és a többieket. Úgy néz ki, Hanloren tudja, melyik irányba kell menni ahhoz, hogy elérjék úti céljukat. És az a Pycta, akiről szót ejtett. Bár még nem tudja, hogy ki ez az erdei elfek erdei elfe, de kíváncsi rá, hogy ki is ez a személy. A fa szállítása közben körbetekint a helyen, ahova Hanloren vezette őket és figyeli az interakciójukat egy harmadik fővel, aki úgy szintén egy elf.*
//A táborban//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack, Pycta//
*Az, amit Umon mondott arról, hogy a három istenség ők maguk. Sokat gondolkodik ezen, még alvás közben is, de nem tudja ezt értelmezni. Reggel csak annyit vesz észre, hogy egy emberrel kevesebb van a társaságban, bár nem érti hogy miért ment el, de elfogadja a tényt, hogy nincs köztük. Az óriásnak nem okoz nagy hiányérzetet Tintás hiánya, ellenben a többiekkel. A reggeli étkezés után Monsotor megragadja a fát, amelyet a számára rejtélyes erődből vitt el ideáig követve Hanlorent és a többieket. Úgy néz ki, Hanloren tudja, melyik irányba kell menni ahhoz, hogy elérjék úti céljukat. És az a Pycta, akiről szót ejtett. Bár még nem tudja, hogy ki ez az erdei elfek erdei elfe, de kíváncsi rá, hogy ki is ez a személy. A fa szállítása közben körbetekint a helyen, ahova Hanloren vezette őket és figyeli az interakciójukat egy harmadik fővel, aki úgy szintén egy elf.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6203-6222