Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 242 (4821. - 4840. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
4840. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-24 16:06:18
Üzenet elküldve: 2019-04-24 16:06:18
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 92
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
//Végjáték//
*Bár gyalogos sebességgel nem olyan gyorsak, mint kellene, bízik benne, hogy Lyz megérzései jók a fa otthonával kapcsolatban. A füstöt lassan ő is érzi orrával, de csak az erősebb füsthullámoknák, melyek párszor köhögésre kényszerítik az óriást. Lyz utasítására a csapat kerülő úton halad, és a tűz által bevilágított tájképet csak estefelé látják meg. Monsotor nem nagyon lát a sötétben, csak a sárgás színű fényt észleli szemével. Lyz biztos láthatott olyat, amit ő nem, s valószínűleg ezért utasította őket arra, hogy várjanak, amíg ő közelebb megy. Így nincs más hátra, mint várakozni ott, ahol vannak.*
//Végjáték//
*Bár gyalogos sebességgel nem olyan gyorsak, mint kellene, bízik benne, hogy Lyz megérzései jók a fa otthonával kapcsolatban. A füstöt lassan ő is érzi orrával, de csak az erősebb füsthullámoknák, melyek párszor köhögésre kényszerítik az óriást. Lyz utasítására a csapat kerülő úton halad, és a tűz által bevilágított tájképet csak estefelé látják meg. Monsotor nem nagyon lát a sötétben, csak a sárgás színű fényt észleli szemével. Lyz biztos láthatott olyat, amit ő nem, s valószínűleg ezért utasította őket arra, hogy várjanak, amíg ő közelebb megy. Így nincs más hátra, mint várakozni ott, ahol vannak.*
4839. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-24 15:40:17
Üzenet elküldve: 2019-04-24 15:40:17
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren//
*Miután visszatelepszik, immár ismét a csendes beszélgetésé a főszerep, de nem bánja. A tűz ég, kékes-szürke füstje lágyan bodorodik tömött sorokban az ég felé, mint illata, mind fénye messzire látszódhat a sötétben. Nem bánja. Lyzendrát várja és a többieket.*
- Szerencsés vagy, ha azt csinálhatod, amit szeretsz. *Mosolyog a lányra egy ismételt közhelyt suttogva, bár komolyan gondolja és Hanlorenről ezt el is tudja képzelni. Elnézve az őszinte és kedves mosolyt, mit csak a kijelentés írt a lány arcára, bizonyos abban is, hogy Han teljes egészében képes is rá, erre lett teremtve. A szemöldök íve enyhén emelkedik, s az ezzel társuló kijelentés kissé zavarba hozza, de érti a célzást. Aprót szusszanva mosolyodik el, majd fejét lehajtva nézi saruja orrát. Megcibálta már az idő ezt a vén lábbelit, újat kellene szerezni. A beszélgetés medrének további szélesítése immár komolyabb témákat feszeget, legalábbis Umon gondolatai szerint. Hanloren azonban kedvező válasszal szolgál, amire ismét felkapva fejét örömmel tekintetében reagál bólintva.*
- Őszintén örülök ennek, Han. Vedd úgy, hogy házad már készen áll, magam fogom megépíteni neked. *Sóhajt egyet, súly gördül le mellkasáról, nem szeretne pusztán a lányra hagyatkozni magányos életében, de minden bizonnyal segítségül szolgálhat.*
- Ez esetben, ha tényleg ennyire segíteni akarsz... *Sandít oldalra, majd elnevetve megvonja a vállát, jelezvén, hogy a gondolat pont annyira kedvére való, mint, hogy a lány velük marad.* akkor segíthetsz, legfeljebb kevesebbet fogok morogni magamban, s inkább veled teszem. *Nevet tovább, majd ismét a sarujára pillant, kezdi érezni lábfejének hidegét.*
//Utolsó levél//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
- Szereznem kellene már egy új... *Reccs. Láb alatt roppan egy gally. Hogy milyen láb, azt nem tudja, fülei nincsenek erre kiképezve, de a csendes beszélgetés, s a megszokott fahasábok ropogása mellett a hang ágyúdörrenésnek hat. Azonnal felpattan, majd Hannak csak kezével jelez, aztán suttogva megerősíti.*
- Maradj mögöttem, teljesen nyílt terepen vagyunk, megvilágítva! *Sziszegve méri fel a körülményeket, s már-már magát átkozná balgaságáért, de erre most nincs idő. Ujjával a hang irányába mutat, bár Hanloren minden bizonnyal sokkal jobban hallotta, mint ő. Ha kérdő tekintetére a lány megerősíti, akkor lassan elindul. ~ Lyzendra. ~ Nem érzi, tudja, s nehéz megállnia, hogy ne rohanjon bele vakon az éjszakába.*
- Semmit nem látok. *Suttogja, kissé legörnyedve, hogy ne adjon támadási felületet, aztán hirtelen megáll. S néhány röpke gondolat múlva Hanra néz.*
- Maradj itt, Han! *Suttogja a lánynak, majd hasra fekve kúszik a hang irányába egy bozót rejtekében. Sokáig nem megy, csak amennyire ideálisnak gondolja, aztán hangosan, mély hangján felkiált:*
- Me'Ochass, Sivatag Aranyló Homokszeme! "Bárcsak lehetnék kesztyű a kezén, Arcához érni... Ó, beszélj még, te fénylő, szárnyas angyal." *Azonnal visszateszi fejét a földre, s vár. Ha azok jöttek, akiket vártak, érteni fogják, ha nem... nos, hátáról lassan csusszan kezébe a szablya, melynek markolatán megszorul a kéz.*
*Miután visszatelepszik, immár ismét a csendes beszélgetésé a főszerep, de nem bánja. A tűz ég, kékes-szürke füstje lágyan bodorodik tömött sorokban az ég felé, mint illata, mind fénye messzire látszódhat a sötétben. Nem bánja. Lyzendrát várja és a többieket.*
- Szerencsés vagy, ha azt csinálhatod, amit szeretsz. *Mosolyog a lányra egy ismételt közhelyt suttogva, bár komolyan gondolja és Hanlorenről ezt el is tudja képzelni. Elnézve az őszinte és kedves mosolyt, mit csak a kijelentés írt a lány arcára, bizonyos abban is, hogy Han teljes egészében képes is rá, erre lett teremtve. A szemöldök íve enyhén emelkedik, s az ezzel társuló kijelentés kissé zavarba hozza, de érti a célzást. Aprót szusszanva mosolyodik el, majd fejét lehajtva nézi saruja orrát. Megcibálta már az idő ezt a vén lábbelit, újat kellene szerezni. A beszélgetés medrének további szélesítése immár komolyabb témákat feszeget, legalábbis Umon gondolatai szerint. Hanloren azonban kedvező válasszal szolgál, amire ismét felkapva fejét örömmel tekintetében reagál bólintva.*
- Őszintén örülök ennek, Han. Vedd úgy, hogy házad már készen áll, magam fogom megépíteni neked. *Sóhajt egyet, súly gördül le mellkasáról, nem szeretne pusztán a lányra hagyatkozni magányos életében, de minden bizonnyal segítségül szolgálhat.*
- Ez esetben, ha tényleg ennyire segíteni akarsz... *Sandít oldalra, majd elnevetve megvonja a vállát, jelezvén, hogy a gondolat pont annyira kedvére való, mint, hogy a lány velük marad.* akkor segíthetsz, legfeljebb kevesebbet fogok morogni magamban, s inkább veled teszem. *Nevet tovább, majd ismét a sarujára pillant, kezdi érezni lábfejének hidegét.*
//Utolsó levél//
//Umon, Han, Lyz, Monsotor, Denzack//
- Szereznem kellene már egy új... *Reccs. Láb alatt roppan egy gally. Hogy milyen láb, azt nem tudja, fülei nincsenek erre kiképezve, de a csendes beszélgetés, s a megszokott fahasábok ropogása mellett a hang ágyúdörrenésnek hat. Azonnal felpattan, majd Hannak csak kezével jelez, aztán suttogva megerősíti.*
- Maradj mögöttem, teljesen nyílt terepen vagyunk, megvilágítva! *Sziszegve méri fel a körülményeket, s már-már magát átkozná balgaságáért, de erre most nincs idő. Ujjával a hang irányába mutat, bár Hanloren minden bizonnyal sokkal jobban hallotta, mint ő. Ha kérdő tekintetére a lány megerősíti, akkor lassan elindul. ~ Lyzendra. ~ Nem érzi, tudja, s nehéz megállnia, hogy ne rohanjon bele vakon az éjszakába.*
- Semmit nem látok. *Suttogja, kissé legörnyedve, hogy ne adjon támadási felületet, aztán hirtelen megáll. S néhány röpke gondolat múlva Hanra néz.*
- Maradj itt, Han! *Suttogja a lánynak, majd hasra fekve kúszik a hang irányába egy bozót rejtekében. Sokáig nem megy, csak amennyire ideálisnak gondolja, aztán hangosan, mély hangján felkiált:*
- Me'Ochass, Sivatag Aranyló Homokszeme! "Bárcsak lehetnék kesztyű a kezén, Arcához érni... Ó, beszélj még, te fénylő, szárnyas angyal." *Azonnal visszateszi fejét a földre, s vár. Ha azok jöttek, akiket vártak, érteni fogják, ha nem... nos, hátáról lassan csusszan kezébe a szablya, melynek markolatán megszorul a kéz.*
4838. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-24 14:25:47
Üzenet elküldve: 2019-04-24 14:25:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Vieljana//
- Tőlem nem kell tartanod, sem Xauzurtól. *Tárja szét karjait megnyugtatóan az erdőmélyi elf, miután a tündér közli vele, hogy Árnyék őt hivatott vigyázni. Bár a csuhátlan csuhás külseje sok vihart megért, mégis barátságos a mosolya és kedves lombzöld pillantása, őszintén azt sugallja, a lánynak nincs mitől tartania. Halovány mosollyal kíséri szavait, rajta a félelemnek vagy a zavarnak semmiféle jelét nem látni, különösen magabiztos, mintha nem volna mitől tartania az ég alatt.
Az erdőmélyi sem szalasztja el a pillanatot, amikor végignézhet a különös tündéren. Ha furcsának is találja felemás tekintetét vagy heges arcát, nem mutatja jelét. Világéletében sosem tört pálcát senki felett, sem külseje, sem megjelenése miatt, tudja, hogy a külső lehet megtévesztő, mindkét véglet felé.*
- Nem kell bocsánatot kérned, hisz nem tettél semmi rosszat. Bár különbözőképpen, de úgy hiszem, mi ketten ugyanazt a hitet szolgáljuk. *Engedi le kezeit és fűzi össze maga előtt. Az ibrisz közben elunja a beszélgetést és lefekszik a csuhátlan csuhás lábához, unottan kezd nézelődni, de füle éberen fogja fel a környezet hangjait, történéseit.*
- Követ, értem. *Veszi tudomásul alig látható biccentéssel a bemutatkozó lány titulusát.
A továbbiakban megtudja, hogy nem egyedül ők élnek a várostól nyugatra elterülő erdőben, hanem Vieljana és társai is, egy birtokon, melyet Szarvasligetnek neveznek.*
- Milyen kellemes meglepetés. *Mondja mosolyogva. Bár feléjük, talán a folyó közelsége miatt, elég sok szarvas és vad van az erdőben. A gyanúsításra, hogy talán a hátas eb miatt kerülik el a ligetet a vadak, csak mosolyog. Nem hinné, hogy ez lehet az egyetlen oka.*
- Mi még csak most telepedtünk le, az építkezés folyik, hogy megfelelő helyet teremtsünk magunknak, de az erdő bőségesen ellát bennünket kincseivel, persze csak annyit veszünk el, amennyi szükséges.*Mondja el kurtán, miért is érkeztek ők az erdőbe a városból.*
- Mivel foglalkoztok te és a barátaid, akikkel a ligetben éltek? *Kérdi érdeklődve. Nagyon reméli, hogy nem a fakitermelés vagy egyéb, az erdőnek ártó tevékenység miatt érkeztek a szomszédok, bár Vieljanára tekintve valahogy elképzelhetetlennek tartja, hogy ilyesmi tevékenységet végezzenek. De jobb ezt biztosan tudni.
Míg a válaszra vár újra végigméri a tündért és Árnyékot, hátha le tud vonni valamiféle következtetést a liget lakóiról, de nem talál rajta semmi kivetnivalót.*
//Vieljana//
- Tőlem nem kell tartanod, sem Xauzurtól. *Tárja szét karjait megnyugtatóan az erdőmélyi elf, miután a tündér közli vele, hogy Árnyék őt hivatott vigyázni. Bár a csuhátlan csuhás külseje sok vihart megért, mégis barátságos a mosolya és kedves lombzöld pillantása, őszintén azt sugallja, a lánynak nincs mitől tartania. Halovány mosollyal kíséri szavait, rajta a félelemnek vagy a zavarnak semmiféle jelét nem látni, különösen magabiztos, mintha nem volna mitől tartania az ég alatt.
Az erdőmélyi sem szalasztja el a pillanatot, amikor végignézhet a különös tündéren. Ha furcsának is találja felemás tekintetét vagy heges arcát, nem mutatja jelét. Világéletében sosem tört pálcát senki felett, sem külseje, sem megjelenése miatt, tudja, hogy a külső lehet megtévesztő, mindkét véglet felé.*
- Nem kell bocsánatot kérned, hisz nem tettél semmi rosszat. Bár különbözőképpen, de úgy hiszem, mi ketten ugyanazt a hitet szolgáljuk. *Engedi le kezeit és fűzi össze maga előtt. Az ibrisz közben elunja a beszélgetést és lefekszik a csuhátlan csuhás lábához, unottan kezd nézelődni, de füle éberen fogja fel a környezet hangjait, történéseit.*
- Követ, értem. *Veszi tudomásul alig látható biccentéssel a bemutatkozó lány titulusát.
A továbbiakban megtudja, hogy nem egyedül ők élnek a várostól nyugatra elterülő erdőben, hanem Vieljana és társai is, egy birtokon, melyet Szarvasligetnek neveznek.*
- Milyen kellemes meglepetés. *Mondja mosolyogva. Bár feléjük, talán a folyó közelsége miatt, elég sok szarvas és vad van az erdőben. A gyanúsításra, hogy talán a hátas eb miatt kerülik el a ligetet a vadak, csak mosolyog. Nem hinné, hogy ez lehet az egyetlen oka.*
- Mi még csak most telepedtünk le, az építkezés folyik, hogy megfelelő helyet teremtsünk magunknak, de az erdő bőségesen ellát bennünket kincseivel, persze csak annyit veszünk el, amennyi szükséges.*Mondja el kurtán, miért is érkeztek ők az erdőbe a városból.*
- Mivel foglalkoztok te és a barátaid, akikkel a ligetben éltek? *Kérdi érdeklődve. Nagyon reméli, hogy nem a fakitermelés vagy egyéb, az erdőnek ártó tevékenység miatt érkeztek a szomszédok, bár Vieljanára tekintve valahogy elképzelhetetlennek tartja, hogy ilyesmi tevékenységet végezzenek. De jobb ezt biztosan tudni.
Míg a válaszra vár újra végigméri a tündért és Árnyékot, hátha le tud vonni valamiféle következtetést a liget lakóiról, de nem talál rajta semmi kivetnivalót.*
4837. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-24 10:30:51
Üzenet elküldve: 2019-04-24 10:30:51
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Utolsó levél//
//Végjáték//
*Nem haladnak gyorsan gyalogszerrel, új cél felé ráadásul, ami csupán megérzésre alapoz.*
~Kutya legyek, ha ez nem jelzőtűz!~
*Az ingoványból kiérve, a fák közt haladnak, s Lyz a ritkásabb területeken felfelé tekintget, hogy a füst felé igyekezzenek. Lyz gyakorlott erdőjáró, s meggyőződése, hogy nem szalonnát sütnek annál amit észrevett. Reménykedik, hogy nem egy ork rablóbanda jelez az övéinek, mert bármilyen elfogadó a népekkel, ha a népek nem feltétlen elfogadóak ővele. Így az erősödő füst felé mennek, s Lyz érzékeny orrát meglehetősen csípi is.*
- Hát, bárki gyújtotta, nem bízta a véletlenre *köszörüli meg a torkát, mikor egy erősebb füsthullám éri el őket. *
- Balra tartsunk kicsit köhm...
* Így egy kisebb kerülővel ugyan, s emiatt már esteledőben éri őket a fák közti narancsszín derengés látképe. *
- Látjátok? Jayzion, te biztosan látod *jegyzi meg, miközben lelendül a minx hátáról. Megsimítja az állat nyakát, kicsit meg is vakargatja, ahogyan szűkülő szemmel méregeti a tüzet. Közelebb haladva mintha két alakot venne ki, melyből az egyik elmozdul, végül újra a tűz mellett köt ki.*
- Várjatok, közelebb megyek *suttogja, s közelebb oson a fák közt. Hangtalan osonkodik közelebb a lassan kigyúló csillagok alatt. Annyit hamar ki tud venni, hogy a két alak nem ork, annál azért sokkal kisebb termetek.
Ha olyan szemei volnának, mint Jayzionnak, biztosan nem lép rá arra a gallyra, ami a talpa alatt roppan. Megmerevedik az éles hangra, s akkor sem mozdul, mikor megérzi a minx puha orrát az arca mellett. Szeme sarkából figyeli az állatot, aki követte őt, de nem mer megszólalni, suttogni az agancsos fülébe, hogy menjen vissza. Nem akar több zajt csapni, amellett nem hiszi, hogy hallgatna is rá az állat. Kezét emeli csak, hogy a farkasokhoz hasonló nyak bundába fúrja ujjait, hogy az állatot nyugtassa, amire talán szüksége sincs, de inkább önmagának zakatoló szívverését csitítsa. *
//Végjáték//
*Nem haladnak gyorsan gyalogszerrel, új cél felé ráadásul, ami csupán megérzésre alapoz.*
~Kutya legyek, ha ez nem jelzőtűz!~
*Az ingoványból kiérve, a fák közt haladnak, s Lyz a ritkásabb területeken felfelé tekintget, hogy a füst felé igyekezzenek. Lyz gyakorlott erdőjáró, s meggyőződése, hogy nem szalonnát sütnek annál amit észrevett. Reménykedik, hogy nem egy ork rablóbanda jelez az övéinek, mert bármilyen elfogadó a népekkel, ha a népek nem feltétlen elfogadóak ővele. Így az erősödő füst felé mennek, s Lyz érzékeny orrát meglehetősen csípi is.*
- Hát, bárki gyújtotta, nem bízta a véletlenre *köszörüli meg a torkát, mikor egy erősebb füsthullám éri el őket. *
- Balra tartsunk kicsit köhm...
* Így egy kisebb kerülővel ugyan, s emiatt már esteledőben éri őket a fák közti narancsszín derengés látképe. *
- Látjátok? Jayzion, te biztosan látod *jegyzi meg, miközben lelendül a minx hátáról. Megsimítja az állat nyakát, kicsit meg is vakargatja, ahogyan szűkülő szemmel méregeti a tüzet. Közelebb haladva mintha két alakot venne ki, melyből az egyik elmozdul, végül újra a tűz mellett köt ki.*
- Várjatok, közelebb megyek *suttogja, s közelebb oson a fák közt. Hangtalan osonkodik közelebb a lassan kigyúló csillagok alatt. Annyit hamar ki tud venni, hogy a két alak nem ork, annál azért sokkal kisebb termetek.
Ha olyan szemei volnának, mint Jayzionnak, biztosan nem lép rá arra a gallyra, ami a talpa alatt roppan. Megmerevedik az éles hangra, s akkor sem mozdul, mikor megérzi a minx puha orrát az arca mellett. Szeme sarkából figyeli az állatot, aki követte őt, de nem mer megszólalni, suttogni az agancsos fülébe, hogy menjen vissza. Nem akar több zajt csapni, amellett nem hiszi, hogy hallgatna is rá az állat. Kezét emeli csak, hogy a farkasokhoz hasonló nyak bundába fúrja ujjait, hogy az állatot nyugtassa, amire talán szüksége sincs, de inkább önmagának zakatoló szívverését csitítsa. *
4836. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-23 21:39:16
Üzenet elküldve: 2019-04-23 21:39:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 206
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Pycta//
*Viel figyelmesen, kissé érdeklődve nézi, ahogy az elf megnyugtatja társát, és lopva a még mindig paprika mérges Árnyékra pislant. Erősen kételkedik benne, hogy nála ugyanez beválna, de abban is bízik, hogy az eb nem támadja majd meg az irbiszt. Kis kezével gyengéden megérinti puha bundáját. Azért ő se bánja, ha készenlétben áll.*
- Árnyék rám vigyáz. *Mondja kissé felbátorodva, hogy éreztesse a férfival, termete ellenére ő is meg tudja védeni magát. Hangjában azonban nem hallatszik fenyegetés, sőt szavai kifejezetten barátságosak, ezt inkább csak amolyan tényként közli.* Amíg nem bánt engem senki, ő sem kockáztat meg egy támadást.
*Tekintetével folyamatosan a férfit fürkészi, az ijedtség után lassan kisimuló vonásaiból viszont Pycta csak ártatlan töprengésre következtethet, semmi egyébre. Soha nem volt különösebb problémája az elfekkel, valahol a tündérek és ők igazán rokon lelkek, és reménykedik benne, hogy a férfival sincs másképp. Habár a természet szeretetének egy Viel számára különös véglete, hogy valaki vadállatot tartson – de hát ő is szereti az állatokat, még nevet is ad nekik, ha teheti.
Csak most kezd tudatosulni benne, milyen különös kalandornak tűnik ez a személy, elfnek is elég szokatlan látványt nyújt a bőrén lévő rajzzal, felnyírt hajával. Viel vetné rá azonban az utolsó követ, hiszen ő sem egy mindennapi tündér. Ezüstös haja, fehér jobb szeme és a körülötte futó hegek már megijesztettek gyerekeket.
Nem tudja azonban, hova tegye a dolgot, hogy az elf ekképpen beszél Eeyrről. Egy pillanatra zavar fut át lelkén, úgy érzi, ki kéne javítania, hogy szeretett Úrnőjének nem lehet több arca, nem kétszínű kufár ő a piacon. Aztán elgondolkodik, és megadóan sóhajt. Nem száll vitába egy szerzetessel – valahol mindketten ugyanazt a célt szolgálják.*
- Üdvözöllek, Pycta. A természet szeretete, az anyag szeretete az Ő keze munkáját dicséri. Én csak az egyik Gyermek vagyok a sok közül, aki Eeyr fényében megfürödhet. Ha ugyanarról az istenségről beszélünk, akkor is bocsásd meg nekem, de a Fény Úrnőjét a népem saját nevén dicséri, ezért így fogom szólítani. *Elmosolyodik, hiszen elég csak arra gondolnia, hogy a nap ezen a szép délutánon is leragyog Lanawin népére, nincs is ennél szebb ajándék.* Én nem vagyok szerzetes, de az Ő követének tartom magam. Holdezüst Vieljana a nevem.
*Egy pillanatra habozik. Annyira új még neki, hogy van saját otthona, hogy úgy kell észbe kapnia, nem is a városból jött. Most az egyszer.*
- Nem lakunk egymástól valami távol, ha úgy vesszük. Egy birtokon élek nem messze a barátaimmal, Artheniorhoz közel. Most is éppen onnan jövök. Szarvasligetnek neveztük a házat, pedig sajnos még egy fia szarvast sem láttunk arra. *Mondja kicsit csalódottan. Árnyék fészkelődni kezd a keze alatt, és a lány csak ekkor veszi észre a jelenlétét. Lassan összeáll a kép, hova tűnnek azok a szarvasok.*
- Árnyék, ugye nem űzöd el a barátaimat a birtok határáról? *Nevet fel, és meg is lapogatja kicsit az eb oldalát, de számára nincs helye most játéknak, neki éppen az irbiszt kell bámulnia.* Makacs szegény, de nagy segítség.
//Pycta//
*Viel figyelmesen, kissé érdeklődve nézi, ahogy az elf megnyugtatja társát, és lopva a még mindig paprika mérges Árnyékra pislant. Erősen kételkedik benne, hogy nála ugyanez beválna, de abban is bízik, hogy az eb nem támadja majd meg az irbiszt. Kis kezével gyengéden megérinti puha bundáját. Azért ő se bánja, ha készenlétben áll.*
- Árnyék rám vigyáz. *Mondja kissé felbátorodva, hogy éreztesse a férfival, termete ellenére ő is meg tudja védeni magát. Hangjában azonban nem hallatszik fenyegetés, sőt szavai kifejezetten barátságosak, ezt inkább csak amolyan tényként közli.* Amíg nem bánt engem senki, ő sem kockáztat meg egy támadást.
*Tekintetével folyamatosan a férfit fürkészi, az ijedtség után lassan kisimuló vonásaiból viszont Pycta csak ártatlan töprengésre következtethet, semmi egyébre. Soha nem volt különösebb problémája az elfekkel, valahol a tündérek és ők igazán rokon lelkek, és reménykedik benne, hogy a férfival sincs másképp. Habár a természet szeretetének egy Viel számára különös véglete, hogy valaki vadállatot tartson – de hát ő is szereti az állatokat, még nevet is ad nekik, ha teheti.
Csak most kezd tudatosulni benne, milyen különös kalandornak tűnik ez a személy, elfnek is elég szokatlan látványt nyújt a bőrén lévő rajzzal, felnyírt hajával. Viel vetné rá azonban az utolsó követ, hiszen ő sem egy mindennapi tündér. Ezüstös haja, fehér jobb szeme és a körülötte futó hegek már megijesztettek gyerekeket.
Nem tudja azonban, hova tegye a dolgot, hogy az elf ekképpen beszél Eeyrről. Egy pillanatra zavar fut át lelkén, úgy érzi, ki kéne javítania, hogy szeretett Úrnőjének nem lehet több arca, nem kétszínű kufár ő a piacon. Aztán elgondolkodik, és megadóan sóhajt. Nem száll vitába egy szerzetessel – valahol mindketten ugyanazt a célt szolgálják.*
- Üdvözöllek, Pycta. A természet szeretete, az anyag szeretete az Ő keze munkáját dicséri. Én csak az egyik Gyermek vagyok a sok közül, aki Eeyr fényében megfürödhet. Ha ugyanarról az istenségről beszélünk, akkor is bocsásd meg nekem, de a Fény Úrnőjét a népem saját nevén dicséri, ezért így fogom szólítani. *Elmosolyodik, hiszen elég csak arra gondolnia, hogy a nap ezen a szép délutánon is leragyog Lanawin népére, nincs is ennél szebb ajándék.* Én nem vagyok szerzetes, de az Ő követének tartom magam. Holdezüst Vieljana a nevem.
*Egy pillanatra habozik. Annyira új még neki, hogy van saját otthona, hogy úgy kell észbe kapnia, nem is a városból jött. Most az egyszer.*
- Nem lakunk egymástól valami távol, ha úgy vesszük. Egy birtokon élek nem messze a barátaimmal, Artheniorhoz közel. Most is éppen onnan jövök. Szarvasligetnek neveztük a házat, pedig sajnos még egy fia szarvast sem láttunk arra. *Mondja kicsit csalódottan. Árnyék fészkelődni kezd a keze alatt, és a lány csak ekkor veszi észre a jelenlétét. Lassan összeáll a kép, hova tűnnek azok a szarvasok.*
- Árnyék, ugye nem űzöd el a barátaimat a birtok határáról? *Nevet fel, és meg is lapogatja kicsit az eb oldalát, de számára nincs helye most játéknak, neki éppen az irbiszt kell bámulnia.* Makacs szegény, de nagy segítség.
4835. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-23 21:10:07
Üzenet elküldve: 2019-04-23 21:10:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
*Ezúttal csupán válla rándul a sötét név hallatán, arcával nem adja tudtára a férfinak, hogy fülét bántja a sötétség fejedelmének emlegetése. Olybá tűnik, szoknia kell még Umon szabad természetét, na meg száját.*
-És ha a kettő együtt jár? A munkám is, hogy ápoljak és őrizzem a lelket.
*Mosolyog Umonra kedvesen. A természete önkéntelen folyt egybe hivatásával, és ez nagyon is rendben van számára. Hány és hány katonában kellett tartania lelket, kik közül sok meg sem érte a reggelt... Mennyi harcos fordult meg keze alatt, kik közül nem egyet hatokig kellett ápolni és óvni. Odahaza, Lihanechben pedig az árvák...* ~Arja. Vajon mi lehet vele?~
-Mindenki megérdemli a törődést. Egyesek különösképp.
*Emelkedik finoman a szemöldöke, jelezvén, hogy Umonra gondol. Kezét keresztbe fonja ültében, hogy legalább addig melegítse magát valamelyest, míg a lángok fel nem csapnak újra.*
-Maradok. Szeretnék maradni. Jól esik tartozni valahova, hát még ha szükség is van rám. Úgy érzem, az enyéim vesznek körül, a templom is közel... El sem tudnék képzelni jobbat.
*Les lopva Umonra, majd hamar vissza a lángokba.*
-Nem szeretném, ha sokat lennél egyedül. A magány... Senkinek sem tesz jót.
*Nem mondja ki, de Umon biztosan tudja, mire gondol. A magány bizony kihozhatja az emberből a legrosszabbat, míg a társaság, a nevetés elűzi a baljós gondolatokat és gyakorta a gondot is.*
*Ezúttal csupán válla rándul a sötét név hallatán, arcával nem adja tudtára a férfinak, hogy fülét bántja a sötétség fejedelmének emlegetése. Olybá tűnik, szoknia kell még Umon szabad természetét, na meg száját.*
-És ha a kettő együtt jár? A munkám is, hogy ápoljak és őrizzem a lelket.
*Mosolyog Umonra kedvesen. A természete önkéntelen folyt egybe hivatásával, és ez nagyon is rendben van számára. Hány és hány katonában kellett tartania lelket, kik közül sok meg sem érte a reggelt... Mennyi harcos fordult meg keze alatt, kik közül nem egyet hatokig kellett ápolni és óvni. Odahaza, Lihanechben pedig az árvák...* ~Arja. Vajon mi lehet vele?~
-Mindenki megérdemli a törődést. Egyesek különösképp.
*Emelkedik finoman a szemöldöke, jelezvén, hogy Umonra gondol. Kezét keresztbe fonja ültében, hogy legalább addig melegítse magát valamelyest, míg a lángok fel nem csapnak újra.*
-Maradok. Szeretnék maradni. Jól esik tartozni valahova, hát még ha szükség is van rám. Úgy érzem, az enyéim vesznek körül, a templom is közel... El sem tudnék képzelni jobbat.
*Les lopva Umonra, majd hamar vissza a lángokba.*
-Nem szeretném, ha sokat lennél egyedül. A magány... Senkinek sem tesz jót.
*Nem mondja ki, de Umon biztosan tudja, mire gondol. A magány bizony kihozhatja az emberből a legrosszabbat, míg a társaság, a nevetés elűzi a baljós gondolatokat és gyakorta a gondot is.*
4834. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-23 16:52:51
Üzenet elküldve: 2019-04-23 16:52:51
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
*Meglepetten kapja fel a fejét.*
- Kitől? Sa'Therethtől? *Önkéntelenül is jóízűen felnevet.* Dehogy félek. *Legyint.* Ha a sorsom úgy akarja elé állít, s ha nem, hát marad a többi isten, vagy magamra leszek utalva, különösebben egyik sem ráz már meg. *Vonja meg a vállát.* A stigmáimat pedig leküzdöttem, talán... valójában ez is volt a cél, ki tudja? Apáim olyan rejtélyesek voltak ezzel kapcsolatosan is, hogy talán soha nem tudom már meg. *Szelídül a nevetés mosollyá, természetesen jól esik neki a lány aggodalma és sajnálata is. Az ingre nem tartanak igényt és persze... valójában Umon sincsen kőből, így ha fennmarad a ruházat, kevésbé fog fázni, persze ezt az áldozatot meghozta volna minden probléma nélkül. Az első korhadt rönkkel gond nélkül megbirkóznak, valójában az összes többire is ez a jellemző, miközben beszélgetnek szépen terebélyesednek a lángok, s fényük egyre messzebb és messzebb látszódhat.*
- Mást? *Pillant a lányra elmosolyodva.* Igen, sokan sokkal rosszabbnak gondolnak. *Nevet fel, persze hangján hallatszik, hogy világosan érti, Hanloren mire gondolhat. Míg a lány visszaül, ő csendesen dolgozik tovább, persze a válasszal sem marad el, illetve a gondolat további fejtegetésétől.*
- Valójában... én is teljesen másnak látlak, mint, amilyennek mások gondolhatnak. Lehet más papnőt lát, egy elfet, ki felszentelve végzi dolgát. *Mondja csendesen.* Én az elfet és a személyt látom, ki rendes dolgai mellett arra is fordít időt, hogy másokkal törődjön, mások lelkéről gondoskodjon. *Néz fel, majd elmosolyodik.*
- Ez nagy dolog ám. Becsüllek érte. *Mondja ki egyenesen.* És nem csak azért, mert velem törődsz, persze ezt is nagyra értékelem. *Bólint, s miután a tűzre való pakolással végez, visszaül a lány mellé.*
- Talán egyszer én is elhiszem, amit mondasz, talán máris elhiszem, még nem tudom. De azt hiszem a legjobb csapatban vagy, itt nagyon sokaknak lesz szüksége rád. Kérlek... maradj velünk. Ugye maradsz? *Néz fel reménykedve, kissé zavarban.*
- Annyi mindenben tudnál nekem segíteni. Az orvoslás, a tábor, az elveszett lelkek. Nekem sokat jelentene, ha velünk lennél. *Motyogja a tűzre bámulva.*
*Meglepetten kapja fel a fejét.*
- Kitől? Sa'Therethtől? *Önkéntelenül is jóízűen felnevet.* Dehogy félek. *Legyint.* Ha a sorsom úgy akarja elé állít, s ha nem, hát marad a többi isten, vagy magamra leszek utalva, különösebben egyik sem ráz már meg. *Vonja meg a vállát.* A stigmáimat pedig leküzdöttem, talán... valójában ez is volt a cél, ki tudja? Apáim olyan rejtélyesek voltak ezzel kapcsolatosan is, hogy talán soha nem tudom már meg. *Szelídül a nevetés mosollyá, természetesen jól esik neki a lány aggodalma és sajnálata is. Az ingre nem tartanak igényt és persze... valójában Umon sincsen kőből, így ha fennmarad a ruházat, kevésbé fog fázni, persze ezt az áldozatot meghozta volna minden probléma nélkül. Az első korhadt rönkkel gond nélkül megbirkóznak, valójában az összes többire is ez a jellemző, miközben beszélgetnek szépen terebélyesednek a lángok, s fényük egyre messzebb és messzebb látszódhat.*
- Mást? *Pillant a lányra elmosolyodva.* Igen, sokan sokkal rosszabbnak gondolnak. *Nevet fel, persze hangján hallatszik, hogy világosan érti, Hanloren mire gondolhat. Míg a lány visszaül, ő csendesen dolgozik tovább, persze a válasszal sem marad el, illetve a gondolat további fejtegetésétől.*
- Valójában... én is teljesen másnak látlak, mint, amilyennek mások gondolhatnak. Lehet más papnőt lát, egy elfet, ki felszentelve végzi dolgát. *Mondja csendesen.* Én az elfet és a személyt látom, ki rendes dolgai mellett arra is fordít időt, hogy másokkal törődjön, mások lelkéről gondoskodjon. *Néz fel, majd elmosolyodik.*
- Ez nagy dolog ám. Becsüllek érte. *Mondja ki egyenesen.* És nem csak azért, mert velem törődsz, persze ezt is nagyra értékelem. *Bólint, s miután a tűzre való pakolással végez, visszaül a lány mellé.*
- Talán egyszer én is elhiszem, amit mondasz, talán máris elhiszem, még nem tudom. De azt hiszem a legjobb csapatban vagy, itt nagyon sokaknak lesz szüksége rád. Kérlek... maradj velünk. Ugye maradsz? *Néz fel reménykedve, kissé zavarban.*
- Annyi mindenben tudnál nekem segíteni. Az orvoslás, a tábor, az elveszett lelkek. Nekem sokat jelentene, ha velünk lennél. *Motyogja a tűzre bámulva.*
4833. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-22 21:32:18
Üzenet elküldve: 2019-04-22 21:32:18
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 339
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 339
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
*A nap melege cirógatja az arcát. Ahogy a szél játszik a fák ágaival, köztük csillámlik, fickándozik a fény, így incselkedik, keltegeti Kaiykót. Mosolygása csak lassan vált szomorkásra. Nem kell szólongatnia, érzi, hogy Ortas már nincs itt. Tudta, hogy így lesz, de ettől még nem könnyebb. Összegömbölyödik a takaró alatt és a homlokához húzza a kis szütyőt a jóscsontokkal, melyektől nem vált meg egy pillanatra sem, mióta eljöttek a városból.*
- Látjuk még egymást, Ortas *suttogja.* - Te meg én. *Nem búcsú ez, hiszen ők ketten már sosem válnak el. Még olyan apróságok miatt se, mint az életük vége. Különös módon a Béke, amit Ortas adott neki, most mintha egészen a többi jóscsont közé simulna. Még azért nem tökéletes az összhang, de ennek tudja az okát: nem lett volna szabad ilyen sokáig hallgatnia. Csendes, mint korábbi gazdája, de a csendje mély és Kaiyko mindig figyel rá.
Egy álló hatig böjtöl. Csak vizet és keserűgyökeret vesz magához, semmi mást. Elvégzi a ház körüli munkákat, ahogy máskor, de a hatodik napon alkonyatkor felhág a dombtetőre. Leteríti a nomád pokrócát és letelepszik a két veterán sírjához. Sokáig üldögél ott. Jó néhány dolgot kell átgondolnia. Csak a sötét beköszöntekor gyújt tüzet. Felnyitja a veretes dobozka tetejét és előszedi Kallan kellékeit. A tűt, a kék fenyőgomba tinktúráját, a rúnás kendőt, mellyel a nomád a friss tetoválást letörli. Sok-sok sors hagyott nyomot rajta. Vér és tinta.
Kaiyko lehunyja a szemét. Megvárja, míg egészen elcsendesedik a lelke, hogy tisztán hallja őket. Őket, akiket nem érintett, mióta Vogari odalett. Kibontja a szütyő száját és lassú mozdulattal nyúl a csontok közé. Csak akkor nyitja ki a szemét, amikor a konstelláció mind az öt elemét kivetette. Elég egy pillantás, hogy lássa.*
- Kallan... *suttogja maga elé. Hangja elérzékenyülten vékonyodik el a nomád nevén. Semmi kétség, amit kivetett, sokkal inkább jókívánság és áldás, mint a jövendő vagy a múlt egy ablaka. Nem is olyan meglepő. Csontvető a csontvetőnek.
Chal, az állandóság trónol a konstelláció csúcsán, mellette Gebur, a gazdagság baloldalt, jobb felől pedig Jelor, a szerencse, mint e jókívánság sarokkövei. A gazdagságon meg sem lepődik. Kallan tudta jól, mi mozgatja a világi dolgok szekerét, de az is tény, hogy a pénz sosem maradt meg a hétpróbás nomád kezében. Talán épp azért, mert a szerencsének nem ő volt a legnagyobb pártfogoltja, már ami a kártyát vagy a kockát illeti.
Jelor alatt sorban következik Achia, az egység, mely egyenesen az uralkodó állandóságra mutat, végül pedig mindjárt alatta Usk, az iránymutatás.
Megkönnyebbül, ahogy a kivetett jóscsontokra néz. Olyan megerősítést kapott, amire nem is számított. Így már jóval magabiztosabban fog neki, hogy alkarjára rója a yadan tetoválást, életútja újabb pillérét, a krónikásjelet, mely annyit tesz: csontvető. Mikor kész, elgondolkodik egy pillanatra, aztán Kallan kendőjét Achia köré tekeri, úgy törli le a friss tetoválást. Szorítja a tenyerében egy darabig, aztán a jóscsontokat visszateszi a szütyőbe, a tűt, a festéket és a kendőt pedig a dobozkába. Magára húzza a pokrócot és a tűz mellett összegömbölyödve alszik el.*
- Ortas *szólítja álmában. El akarja érni. Muszáj.
A sötétségben, olybá tűnik, nincs semmi. Túl messze járna? Nem, Ortas nem lehet túl messze tőle... mert Ortas mindig vele van! Halovány, vörös pont izzik fel a sötétben.
~ Megvagy. ~
Kaiyko úgy érkezik, mint a köd, mely testet ölt a hold csalóka fényében, de a férfi mintha távolodna tőle.*
- Ortas, várj *kap utána, de ahogy jobbja eléri a másikét, a yadan jelekből hirtelen szétfut a tinta. Olyan erővel terjed szét a karján, s cikázik át Ortaséra is, hogy vállig pernyévé lobban mindkettejük ruhaujja. Krónikásjelek tucatjai lepik el a bőrüket. A legtöbbjüket még Kaiyko se tudja olvasni, de nem is kell. Történetük letaglózó erővel nyílik ki az elméjükben. Ott vannak. A Helyen. Akkor. Warg jelképes zászlók árnyékában arat a halál, míg a vér mindent beborít. Aztán csönd. Csak tűz ropogása hallatszik. A sötétben a kis erdei kunyhó sziluettje bontakozik ki, amit Kaiyko otthonának hív. Két veterán áll a tűz mellett. Leoldják fegyveröveiket és leveszik a viseltes tabardot. A lángok közé vetik és szó nélkül nézik, ahogy elég az egyenruha... a warg szimbólummal.
Amikor Kaiyko felnéz, homlokán ott a motívum, s úgy halványul el a többi jellel együtt, ahogy a fejük kitisztul a képektől.*
- Ortas, én azt hiszem... *de nem fejezi be a mondatot. Igazából maga sem tudja, mit hisz, vagy hogy mit higgyen.*
*A nap melege cirógatja az arcát. Ahogy a szél játszik a fák ágaival, köztük csillámlik, fickándozik a fény, így incselkedik, keltegeti Kaiykót. Mosolygása csak lassan vált szomorkásra. Nem kell szólongatnia, érzi, hogy Ortas már nincs itt. Tudta, hogy így lesz, de ettől még nem könnyebb. Összegömbölyödik a takaró alatt és a homlokához húzza a kis szütyőt a jóscsontokkal, melyektől nem vált meg egy pillanatra sem, mióta eljöttek a városból.*
- Látjuk még egymást, Ortas *suttogja.* - Te meg én. *Nem búcsú ez, hiszen ők ketten már sosem válnak el. Még olyan apróságok miatt se, mint az életük vége. Különös módon a Béke, amit Ortas adott neki, most mintha egészen a többi jóscsont közé simulna. Még azért nem tökéletes az összhang, de ennek tudja az okát: nem lett volna szabad ilyen sokáig hallgatnia. Csendes, mint korábbi gazdája, de a csendje mély és Kaiyko mindig figyel rá.
Egy álló hatig böjtöl. Csak vizet és keserűgyökeret vesz magához, semmi mást. Elvégzi a ház körüli munkákat, ahogy máskor, de a hatodik napon alkonyatkor felhág a dombtetőre. Leteríti a nomád pokrócát és letelepszik a két veterán sírjához. Sokáig üldögél ott. Jó néhány dolgot kell átgondolnia. Csak a sötét beköszöntekor gyújt tüzet. Felnyitja a veretes dobozka tetejét és előszedi Kallan kellékeit. A tűt, a kék fenyőgomba tinktúráját, a rúnás kendőt, mellyel a nomád a friss tetoválást letörli. Sok-sok sors hagyott nyomot rajta. Vér és tinta.
Kaiyko lehunyja a szemét. Megvárja, míg egészen elcsendesedik a lelke, hogy tisztán hallja őket. Őket, akiket nem érintett, mióta Vogari odalett. Kibontja a szütyő száját és lassú mozdulattal nyúl a csontok közé. Csak akkor nyitja ki a szemét, amikor a konstelláció mind az öt elemét kivetette. Elég egy pillantás, hogy lássa.*
- Kallan... *suttogja maga elé. Hangja elérzékenyülten vékonyodik el a nomád nevén. Semmi kétség, amit kivetett, sokkal inkább jókívánság és áldás, mint a jövendő vagy a múlt egy ablaka. Nem is olyan meglepő. Csontvető a csontvetőnek.
Chal, az állandóság trónol a konstelláció csúcsán, mellette Gebur, a gazdagság baloldalt, jobb felől pedig Jelor, a szerencse, mint e jókívánság sarokkövei. A gazdagságon meg sem lepődik. Kallan tudta jól, mi mozgatja a világi dolgok szekerét, de az is tény, hogy a pénz sosem maradt meg a hétpróbás nomád kezében. Talán épp azért, mert a szerencsének nem ő volt a legnagyobb pártfogoltja, már ami a kártyát vagy a kockát illeti.
Jelor alatt sorban következik Achia, az egység, mely egyenesen az uralkodó állandóságra mutat, végül pedig mindjárt alatta Usk, az iránymutatás.
Megkönnyebbül, ahogy a kivetett jóscsontokra néz. Olyan megerősítést kapott, amire nem is számított. Így már jóval magabiztosabban fog neki, hogy alkarjára rója a yadan tetoválást, életútja újabb pillérét, a krónikásjelet, mely annyit tesz: csontvető. Mikor kész, elgondolkodik egy pillanatra, aztán Kallan kendőjét Achia köré tekeri, úgy törli le a friss tetoválást. Szorítja a tenyerében egy darabig, aztán a jóscsontokat visszateszi a szütyőbe, a tűt, a festéket és a kendőt pedig a dobozkába. Magára húzza a pokrócot és a tűz mellett összegömbölyödve alszik el.*
- Ortas *szólítja álmában. El akarja érni. Muszáj.
A sötétségben, olybá tűnik, nincs semmi. Túl messze járna? Nem, Ortas nem lehet túl messze tőle... mert Ortas mindig vele van! Halovány, vörös pont izzik fel a sötétben.
~ Megvagy. ~
Kaiyko úgy érkezik, mint a köd, mely testet ölt a hold csalóka fényében, de a férfi mintha távolodna tőle.*
- Ortas, várj *kap utána, de ahogy jobbja eléri a másikét, a yadan jelekből hirtelen szétfut a tinta. Olyan erővel terjed szét a karján, s cikázik át Ortaséra is, hogy vállig pernyévé lobban mindkettejük ruhaujja. Krónikásjelek tucatjai lepik el a bőrüket. A legtöbbjüket még Kaiyko se tudja olvasni, de nem is kell. Történetük letaglózó erővel nyílik ki az elméjükben. Ott vannak. A Helyen. Akkor. Warg jelképes zászlók árnyékában arat a halál, míg a vér mindent beborít. Aztán csönd. Csak tűz ropogása hallatszik. A sötétben a kis erdei kunyhó sziluettje bontakozik ki, amit Kaiyko otthonának hív. Két veterán áll a tűz mellett. Leoldják fegyveröveiket és leveszik a viseltes tabardot. A lángok közé vetik és szó nélkül nézik, ahogy elég az egyenruha... a warg szimbólummal.
Amikor Kaiyko felnéz, homlokán ott a motívum, s úgy halványul el a többi jellel együtt, ahogy a fejük kitisztul a képektől.*
- Ortas, én azt hiszem... *de nem fejezi be a mondatot. Igazából maga sem tudja, mit hisz, vagy hogy mit higgyen.*
4832. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-22 17:21:19
Üzenet elküldve: 2019-04-22 17:21:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
*Összerezzen a névre és felkapva fejét szúrós tekintettel Umonra mered. Hamar megenyhül azonban az arc és inkább csodálkozva fürkészi a férfit.*
-Nem félsz tőle?
*Mert ő igen. Mióta először és eddig utoljára találkozott vele. Odahaza sosem vetült rájuk az árny, csak elvétve hallottak hírt a Sötétség felől. Lihahechben pedig régóta halállal büntetik, ha valaki e vallást gyakorolja.*
-Ez megbélyegzés. Az ember érzelmei a sajátjai és nem szép dolog ezt tenni valakivel.
*Feleli a stigmák dolgára. Elítéli, amit Umonnal tettek, de merő kíváncsiságból szívesen megnézte volna a férfit, mikor még a helyükön voltak-e furcsa jelek.*
-Ne, kérlek. Így is bűntudatom van, amiért megfosztottalak a kabátodtól. Csak magamnak köszönhetem, hogy nem öltöztem fel kellően.
*Hárítja mosolyogva a felkínált ruhaneműt, miközben a fahasábok felé tartanak.*
-Ez nem hit kérdése, Umon.
*Feleli csendesen, miközben megfogja a fahasábot az egyik végénél.*
-Hiszen mondtam, az indok mindegy... De ha tudni szeretnéd, én egészen más embert látok benned, mint amit Te gondolsz magadról.
*Helyezi le a földre nyögve a fát, mikor a tűzrakóhoz érnek, a munkát pedig Umonra bízza. Egy hosszú pillantást vet még a férfire, majd visszaül a rönkjére és csendben a tűzbe mered.*
*Összerezzen a névre és felkapva fejét szúrós tekintettel Umonra mered. Hamar megenyhül azonban az arc és inkább csodálkozva fürkészi a férfit.*
-Nem félsz tőle?
*Mert ő igen. Mióta először és eddig utoljára találkozott vele. Odahaza sosem vetült rájuk az árny, csak elvétve hallottak hírt a Sötétség felől. Lihahechben pedig régóta halállal büntetik, ha valaki e vallást gyakorolja.*
-Ez megbélyegzés. Az ember érzelmei a sajátjai és nem szép dolog ezt tenni valakivel.
*Feleli a stigmák dolgára. Elítéli, amit Umonnal tettek, de merő kíváncsiságból szívesen megnézte volna a férfit, mikor még a helyükön voltak-e furcsa jelek.*
-Ne, kérlek. Így is bűntudatom van, amiért megfosztottalak a kabátodtól. Csak magamnak köszönhetem, hogy nem öltöztem fel kellően.
*Hárítja mosolyogva a felkínált ruhaneműt, miközben a fahasábok felé tartanak.*
-Ez nem hit kérdése, Umon.
*Feleli csendesen, miközben megfogja a fahasábot az egyik végénél.*
-Hiszen mondtam, az indok mindegy... De ha tudni szeretnéd, én egészen más embert látok benned, mint amit Te gondolsz magadról.
*Helyezi le a földre nyögve a fát, mikor a tűzrakóhoz érnek, a munkát pedig Umonra bízza. Egy hosszú pillantást vet még a férfire, majd visszaül a rönkjére és csendben a tűzbe mered.*
4831. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-22 15:21:04
Üzenet elküldve: 2019-04-22 15:21:04
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
- Sa'Thereth! *Mondja ki hangosan, mintha csak épp egy kutya nevét emlegette volna.* Hasonlít igen. Jó, rossz, fény, sötétség, mindenhol megtalálható a világban. *Vonja meg a vállát. A lány reakcióit nézi, nem kerüli el figyelmét egyetlen elejtett megjegyzés sem. Mikor költői kérdéshez érkezik, már nyitná a száját, hogy válaszoljon, de végül is Han saját magának válaszolja meg a kérdést, tekintve, hogy nem lenne elégedett egyetlen válasszal sem. Azért nem megy el szó nélkül a mondat mellett.*
- A nedv kerengett a véremben, minden pillanatomban. Érzelmeire, legyen akár vidámság, akár harag reagáltak. Aki egy ideig velem volt, kiismerhette, s pontosan tudta, hogy akkor éppen mire gondolok, hogy érzem magam. Azt hiszem ahhoz volt szükség rá, hogy másokra ne jelentsek veszélyt. Hisz gondold el, minden reakciómra fel tudnál készülni, tudod, mikor állj hátrébb, mikor léphetsz közelebb, mikor látod, hogy érzek valamit, s mikor gyűlölök. A tökéletes védelem. *Néz maga elé meredten, még élénken él benne a tudat, midőn stigmái egész testén táncot jártak, egymásba fonódva. Egy kicsit hiányzik is neki, kezét maga elé emelve tekinti meg alkarját, ahol már nyoma sem látható.*
- Hozzád... *Néz fel a lányra, kissé hitetlen szemekkel.* Azt hiszem szívesen tenném. *Motyogja, s a lány hirtelen felpattanására, felkapott fejjel reagál.*
- Rakjunk még a tűzre. *Biccent, mint, aki szintén aggódik, hogy messziről mennyire látszik.*
- Ott akad még hasáb és rönkfa is. *Indul el egy sötétebb rész felé, ahol korábban, mintha látott volna.*
- Rakjuk minél magasabbra, de még úgy, hogy biztonságos legyen, szerencsére szélcsend van. Gyere. *Mosolyog a lányra, aztán ismét újabb dolog jut az eszébe.*
- Talán... akad még ruha is, mit adhatok. *Kezd el hirtelen körbenézni.* De odaadom az ingem is, nekem nem kell, nem fázom! *Mondja, ugyan lúdbőrző alkarja teljesen mást mutat.* Baah, gondolhattam volna erre. *Feddi meg magát, miközben lehajol egy nagyobb rönkért.*
- Megfognád a másik végét? Nem nehéz, csak hosszú. *A világért sem akarna a lánnyal nehéz faágakat emeltetni, ezért is fűzi hozzá a magyarázatot.*
- Minden nővér ennyire... ennyire odaadóan végzi a munkáját, mint te? A hitvallásod nem engedi, hogy magányos embert láss? *Mosolyodik el szomorúan, az meg sem fordul a fejében, hogy talán személyiségéért, vagy magáért Umonért tennék, amit tesznek, így logikus következtetés, hogy Hanloren vélhetően ezt tanulta, ennek megfelelően is jár el.*
- Sa'Thereth! *Mondja ki hangosan, mintha csak épp egy kutya nevét emlegette volna.* Hasonlít igen. Jó, rossz, fény, sötétség, mindenhol megtalálható a világban. *Vonja meg a vállát. A lány reakcióit nézi, nem kerüli el figyelmét egyetlen elejtett megjegyzés sem. Mikor költői kérdéshez érkezik, már nyitná a száját, hogy válaszoljon, de végül is Han saját magának válaszolja meg a kérdést, tekintve, hogy nem lenne elégedett egyetlen válasszal sem. Azért nem megy el szó nélkül a mondat mellett.*
- A nedv kerengett a véremben, minden pillanatomban. Érzelmeire, legyen akár vidámság, akár harag reagáltak. Aki egy ideig velem volt, kiismerhette, s pontosan tudta, hogy akkor éppen mire gondolok, hogy érzem magam. Azt hiszem ahhoz volt szükség rá, hogy másokra ne jelentsek veszélyt. Hisz gondold el, minden reakciómra fel tudnál készülni, tudod, mikor állj hátrébb, mikor léphetsz közelebb, mikor látod, hogy érzek valamit, s mikor gyűlölök. A tökéletes védelem. *Néz maga elé meredten, még élénken él benne a tudat, midőn stigmái egész testén táncot jártak, egymásba fonódva. Egy kicsit hiányzik is neki, kezét maga elé emelve tekinti meg alkarját, ahol már nyoma sem látható.*
- Hozzád... *Néz fel a lányra, kissé hitetlen szemekkel.* Azt hiszem szívesen tenném. *Motyogja, s a lány hirtelen felpattanására, felkapott fejjel reagál.*
- Rakjunk még a tűzre. *Biccent, mint, aki szintén aggódik, hogy messziről mennyire látszik.*
- Ott akad még hasáb és rönkfa is. *Indul el egy sötétebb rész felé, ahol korábban, mintha látott volna.*
- Rakjuk minél magasabbra, de még úgy, hogy biztonságos legyen, szerencsére szélcsend van. Gyere. *Mosolyog a lányra, aztán ismét újabb dolog jut az eszébe.*
- Talán... akad még ruha is, mit adhatok. *Kezd el hirtelen körbenézni.* De odaadom az ingem is, nekem nem kell, nem fázom! *Mondja, ugyan lúdbőrző alkarja teljesen mást mutat.* Baah, gondolhattam volna erre. *Feddi meg magát, miközben lehajol egy nagyobb rönkért.*
- Megfognád a másik végét? Nem nehéz, csak hosszú. *A világért sem akarna a lánnyal nehéz faágakat emeltetni, ezért is fűzi hozzá a magyarázatot.*
- Minden nővér ennyire... ennyire odaadóan végzi a munkáját, mint te? A hitvallásod nem engedi, hogy magányos embert láss? *Mosolyodik el szomorúan, az meg sem fordul a fejében, hogy talán személyiségéért, vagy magáért Umonért tennék, amit tesznek, így logikus következtetés, hogy Hanloren vélhetően ezt tanulta, ennek megfelelően is jár el.*
4830. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-22 13:00:07
Üzenet elküldve: 2019-04-22 13:00:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
*Figyelmesen hallgatja Umon történetét, még pislogni is elfelejt közben. Érdekesnek, sőt egyenesen lenyűgözőnek találja a megannyi szimbólumot, mik úgy ölelik körbe a történetet, akár az említett kígyó a haldokló fát.*
-A kígyó is olyan, mint Sa'Tereth...
*Megborzong a névre, érzi, ahogyan végigfut a libabőr hátán. Még az említése is rosszul esik, főleg a templomi kaland óta. Fülében mindennek tetejébe kéjesen mocorog egy ismerős hang, mintha külön élvezetét lelné abban, amit hall.*
-Ébredésnek.
*Visszhangozza a szót majd fordul hunyorogva a tűz felé megint. Sosem szívelte, ha magukra hagynak valakit, legyen bárki fia is. Főleg, ha ezt azok teszik, akiket apáinak nevezett és még attól is megfosztják, hogy visszatalálhasson oda, amit otthonának hívhatott. Ez nem vezethet jóra soha.
Végül kíváncsisága csakhamar legyűri a mérget és ismét Umon felé fordul.*
-De mire kellett a fekete fa nedve? Büntetés? Jelölés?
*Rázza meg a fejét, egyik válasz sem tetszene neki túlzottan.*
-Mindegy, eltűnt... És talán ez is volt a célja, hogy kiűzze belőled azt, ami szerintük a rossz. De talán tényleg segített a Fény, Umon. Én ezt szeretném hinni. És ha olykor fojtogat még a sötétség...
*Fürkészi összehúzott szemekkel a férfi arcát.*
-Ne a magányt kutasd. Gyere énhozzám, én akarok lenni az, aki segít és akivel átvészeled.
*Áll fel ültéből hirtelen és tesz néhány lépést elfelé a tűztől. Egész elülte magát, muszáj egy keveset álldogálnia, mielőtt visszaül a rönkre.*
-Egészen hűvös lett.
*Dörzsöli meg vállait, még Umon kabátja ellenére is érzi a hideg érintését bőrén. Abba bele sem akar gondolni, hogy Umon fázik-e, hisz még a kabátját is elvette... De azt is tudja, hogy a férfi biztosan nem fogadná el, ha vissza akarná adni.*
-Mit gondolsz, Lyzendráék látják a tüzünket?
*Néz körbe a sötétséget fürkészve, mintha ugyan választ kaphatna kérdésére.*
*Figyelmesen hallgatja Umon történetét, még pislogni is elfelejt közben. Érdekesnek, sőt egyenesen lenyűgözőnek találja a megannyi szimbólumot, mik úgy ölelik körbe a történetet, akár az említett kígyó a haldokló fát.*
-A kígyó is olyan, mint Sa'Tereth...
*Megborzong a névre, érzi, ahogyan végigfut a libabőr hátán. Még az említése is rosszul esik, főleg a templomi kaland óta. Fülében mindennek tetejébe kéjesen mocorog egy ismerős hang, mintha külön élvezetét lelné abban, amit hall.*
-Ébredésnek.
*Visszhangozza a szót majd fordul hunyorogva a tűz felé megint. Sosem szívelte, ha magukra hagynak valakit, legyen bárki fia is. Főleg, ha ezt azok teszik, akiket apáinak nevezett és még attól is megfosztják, hogy visszatalálhasson oda, amit otthonának hívhatott. Ez nem vezethet jóra soha.
Végül kíváncsisága csakhamar legyűri a mérget és ismét Umon felé fordul.*
-De mire kellett a fekete fa nedve? Büntetés? Jelölés?
*Rázza meg a fejét, egyik válasz sem tetszene neki túlzottan.*
-Mindegy, eltűnt... És talán ez is volt a célja, hogy kiűzze belőled azt, ami szerintük a rossz. De talán tényleg segített a Fény, Umon. Én ezt szeretném hinni. És ha olykor fojtogat még a sötétség...
*Fürkészi összehúzott szemekkel a férfi arcát.*
-Ne a magányt kutasd. Gyere énhozzám, én akarok lenni az, aki segít és akivel átvészeled.
*Áll fel ültéből hirtelen és tesz néhány lépést elfelé a tűztől. Egész elülte magát, muszáj egy keveset álldogálnia, mielőtt visszaül a rönkre.*
-Egészen hűvös lett.
*Dörzsöli meg vállait, még Umon kabátja ellenére is érzi a hideg érintését bőrén. Abba bele sem akar gondolni, hogy Umon fázik-e, hisz még a kabátját is elvette... De azt is tudja, hogy a férfi biztosan nem fogadná el, ha vissza akarná adni.*
-Mit gondolsz, Lyzendráék látják a tüzünket?
*Néz körbe a sötétséget fürkészve, mintha ugyan választ kaphatna kérdésére.*
4829. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-21 22:00:05
Üzenet elküldve: 2019-04-21 22:00:05
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
- Ebben igazad van, az emlékek segítenek. *Biccent, hisz valóban csak emiatt képes az önmegtartóztatásra, s újabb vérfürdő rendezésére. Mert sem a madárral, sem a Valeával való harc nem nyűgözte le, holott biztos volt benne, hogy utána minden sokkal, de sokkal világosabb lesz. Valójában furcsa metafora, de a lány jelenléte sokkal nagyobb világossággal tölti el, mint bármi korábban. Talán még Pycta képes erre, persze ő azért más e szempontból. Kimért és férfias. Határozottan fogalmaz, Hanloren sokkal lágyabb, vélhetően nem is bánná, ha a szerzetes egyszer ezt hangosan is kifejtené.*
- Értem. *Bólint, bár a lány saját mágiáját kicsinyli, neki valójában az, amit megmutatott már bőségesen elegendő ahhoz, hogy tisztelettel adózzon felé. Tenyerét felmutatva szólal meg aztán.*
- Ezt mégis meggyógyítottad, nekem ez már csoda. *Mosolyodik el.* Másokhoz képest, kikkel eddig mozogtam, igenis hatalmad van, nem utolsó sorban a lelkek felett. *Kacsint a lányra halványan, aztán felkuncog egy pillanatra. Lelkek. Nyilván valahol még benne is ott lakozik. Nem sóhajt fel, elég volt az marcangolásból és az önsajnálatból, főként, hogy kérdést kap, melyen gyakorlatilag még maga sem gondolkodott el. Gyerek volt, illetve fiatal, mikor szabadjára engedték.*
- Úgy tudom ősi rend volt, még az istenek megjelenése előtt. Volt egy szimbólumunk, *Mutatja fel kezét.* ... a gyűrűm... elveszítettem, már el is felejtettem. *Nevet fel kényszeredetten.*
- Szóval a Fekete Fát. Minden ágán, minden levél, mely a természet tövéről fakad. Szimbolikus jelentést tulajdonítottak, ennek az egykor még talán élő fának. Azt imádták. A kolostor főhajója közepén a tető nyitott volt, s egy ősöreg fekete kérgű fa állt. A nedvet is onnan nyerték. Ez volt a jó. *Magyarázza.* Persze, ahol jó van, ott kell gonosz is, mint minden mesében. *Mosolyodik el a lányra nézve.* Az volt a Kígyó, mely öles ölelésével a fát fojtogatta minduntalan. Ő volt minden rossznak képviselője, a fa, így az ember ellensége is. *Megvonja a vállát.* Mikor rossz történt velem, azt mondták a Kígyó kísértett. A rendnek mindegy volt, hogy mely ágról és honnan származol. Hogy milyen színű vagy, hogy milyen hegyes a füled. *Mutat a lányéra.* Fekete. Minden színek őse. Azoké is, akik velejéig romlottak. Ahogy a holt fa is kihajt egyszer, tűz után, úgy hitték, hogy kiket befogadnak, jók lesznek egyszer, ha legyőzik a Kígyó szorítását. *Maga is a tűzre mered.*
- Apáimnak hívtam őket. Mindegyiket. Nevem akkor kaptam, mikor a városba hoztak bekötött szemmel, majd itt hagytak. Ébredésnek hívták... *Mondja halkan.*
- Ebben igazad van, az emlékek segítenek. *Biccent, hisz valóban csak emiatt képes az önmegtartóztatásra, s újabb vérfürdő rendezésére. Mert sem a madárral, sem a Valeával való harc nem nyűgözte le, holott biztos volt benne, hogy utána minden sokkal, de sokkal világosabb lesz. Valójában furcsa metafora, de a lány jelenléte sokkal nagyobb világossággal tölti el, mint bármi korábban. Talán még Pycta képes erre, persze ő azért más e szempontból. Kimért és férfias. Határozottan fogalmaz, Hanloren sokkal lágyabb, vélhetően nem is bánná, ha a szerzetes egyszer ezt hangosan is kifejtené.*
- Értem. *Bólint, bár a lány saját mágiáját kicsinyli, neki valójában az, amit megmutatott már bőségesen elegendő ahhoz, hogy tisztelettel adózzon felé. Tenyerét felmutatva szólal meg aztán.*
- Ezt mégis meggyógyítottad, nekem ez már csoda. *Mosolyodik el.* Másokhoz képest, kikkel eddig mozogtam, igenis hatalmad van, nem utolsó sorban a lelkek felett. *Kacsint a lányra halványan, aztán felkuncog egy pillanatra. Lelkek. Nyilván valahol még benne is ott lakozik. Nem sóhajt fel, elég volt az marcangolásból és az önsajnálatból, főként, hogy kérdést kap, melyen gyakorlatilag még maga sem gondolkodott el. Gyerek volt, illetve fiatal, mikor szabadjára engedték.*
- Úgy tudom ősi rend volt, még az istenek megjelenése előtt. Volt egy szimbólumunk, *Mutatja fel kezét.* ... a gyűrűm... elveszítettem, már el is felejtettem. *Nevet fel kényszeredetten.*
- Szóval a Fekete Fát. Minden ágán, minden levél, mely a természet tövéről fakad. Szimbolikus jelentést tulajdonítottak, ennek az egykor még talán élő fának. Azt imádták. A kolostor főhajója közepén a tető nyitott volt, s egy ősöreg fekete kérgű fa állt. A nedvet is onnan nyerték. Ez volt a jó. *Magyarázza.* Persze, ahol jó van, ott kell gonosz is, mint minden mesében. *Mosolyodik el a lányra nézve.* Az volt a Kígyó, mely öles ölelésével a fát fojtogatta minduntalan. Ő volt minden rossznak képviselője, a fa, így az ember ellensége is. *Megvonja a vállát.* Mikor rossz történt velem, azt mondták a Kígyó kísértett. A rendnek mindegy volt, hogy mely ágról és honnan származol. Hogy milyen színű vagy, hogy milyen hegyes a füled. *Mutat a lányéra.* Fekete. Minden színek őse. Azoké is, akik velejéig romlottak. Ahogy a holt fa is kihajt egyszer, tűz után, úgy hitték, hogy kiket befogadnak, jók lesznek egyszer, ha legyőzik a Kígyó szorítását. *Maga is a tűzre mered.*
- Apáimnak hívtam őket. Mindegyiket. Nevem akkor kaptam, mikor a városba hoztak bekötött szemmel, majd itt hagytak. Ébredésnek hívták... *Mondja halkan.*
4828. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-21 13:03:50
Üzenet elküldve: 2019-04-21 13:03:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
-Az emlékeid akadályoznak meg benne, hogy újra elkövesd a hibákat. Még akkor is, ha Átok benned él. Egynek kell lenned, mint most, és hiszem, hogy ez így is marad.
*Bólint határozottan, talán inkább magát győzve meg a dologról.*
-Umon védelmére inkább igényt tartanék, mint Átokéra.
*Feleli csendesen, még mindig a lángokba meredve. A következőkre átfut arcán egy halovány mosoly. Kezébe veszi a gallyat és szórakozottan kezdi piszkálni a lángok ölelte fahasábokat, miközben Umonnak válaszol.*
-Csak az igazán erős nővérek mehettek ki a csatatérre segíteni. Az Úrnő választottjai voltak ők, sokukon kard sem fogott varázslat folytán... A legtöbben a táborban ténykedtünk a visszahozott sebesültekkel és azokkal, kik már nem emelhettek kardot. Csata után mentünk csak ki a harctérre, hogy ellássuk a sérülteket vagy a haldoklókat. Az ellenség katonáit is.
*Csillan szeme a férfira.*
-Gyenge a mágiám, Umon. Bár többet tehetnék, de... Talán csak ennyi vagyok. Persze tanulok tisztességgel, de lassan megy. Túl lassan.
*Kotor bele egy nagyot a parázsló hamuba, majd ledobja a gallyat.*
-A rended... Kik befogadtak téged. Kit szolgáltak?
-Az emlékeid akadályoznak meg benne, hogy újra elkövesd a hibákat. Még akkor is, ha Átok benned él. Egynek kell lenned, mint most, és hiszem, hogy ez így is marad.
*Bólint határozottan, talán inkább magát győzve meg a dologról.*
-Umon védelmére inkább igényt tartanék, mint Átokéra.
*Feleli csendesen, még mindig a lángokba meredve. A következőkre átfut arcán egy halovány mosoly. Kezébe veszi a gallyat és szórakozottan kezdi piszkálni a lángok ölelte fahasábokat, miközben Umonnak válaszol.*
-Csak az igazán erős nővérek mehettek ki a csatatérre segíteni. Az Úrnő választottjai voltak ők, sokukon kard sem fogott varázslat folytán... A legtöbben a táborban ténykedtünk a visszahozott sebesültekkel és azokkal, kik már nem emelhettek kardot. Csata után mentünk csak ki a harctérre, hogy ellássuk a sérülteket vagy a haldoklókat. Az ellenség katonáit is.
*Csillan szeme a férfira.*
-Gyenge a mágiám, Umon. Bár többet tehetnék, de... Talán csak ennyi vagyok. Persze tanulok tisztességgel, de lassan megy. Túl lassan.
*Kotor bele egy nagyot a parázsló hamuba, majd ledobja a gallyat.*
-A rended... Kik befogadtak téged. Kit szolgáltak?
4827. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-21 11:58:08
Üzenet elküldve: 2019-04-21 11:58:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1633
OOC üzenetek: 313
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1633
OOC üzenetek: 313
Játékstílus: Vakmerő
//A táborban//
*A vadászatból néhány nyúllal tér vissza. Nem maga előtt hajtja őket, hanem egy kötélen lógnak a lábuknál fogja a megboldogult fülesek. A táborba visszaérve először is felakasztja a húst valahova, majd megmosakszik kicsit. A mosakodás végeztével a többiek után kérdezősködik. A helyiek szerint Hanloren és Umon nem tértek még vissza, Pycta pedig szintén elment a környékről. Ezen morog kicsit, de azért elcseveg a táboriakkal miközben megnyúzza a nyulakat. Az elkészítésüket már az asszonyokra bízza, csak arra ügyel, hogy végül jusson a húsból neki is. Eztán - jobb dolga és jobb társasága nem lévén - egyedül visszaindul a városba a lovához. Egy napra még csak magára hagyhatja Frankót a kertben, de többre nem szeretné. A végén még megszökne vagy végleg megorrolna rá a hátas. Talán visszajön még, talán nem. *
*A vadászatból néhány nyúllal tér vissza. Nem maga előtt hajtja őket, hanem egy kötélen lógnak a lábuknál fogja a megboldogult fülesek. A táborba visszaérve először is felakasztja a húst valahova, majd megmosakszik kicsit. A mosakodás végeztével a többiek után kérdezősködik. A helyiek szerint Hanloren és Umon nem tértek még vissza, Pycta pedig szintén elment a környékről. Ezen morog kicsit, de azért elcseveg a táboriakkal miközben megnyúzza a nyulakat. Az elkészítésüket már az asszonyokra bízza, csak arra ügyel, hogy végül jusson a húsból neki is. Eztán - jobb dolga és jobb társasága nem lévén - egyedül visszaindul a városba a lovához. Egy napra még csak magára hagyhatja Frankót a kertben, de többre nem szeretné. A végén még megszökne vagy végleg megorrolna rá a hátas. Talán visszajön még, talán nem. *
4826. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-21 09:12:20
Üzenet elküldve: 2019-04-21 09:12:20
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
*Nem íródik arcára, hogy a lány szavaival egyetért-e vagy sem. Valójában komolyan elgondolkodik a hallottakon, de még nem érzi késznek magát a válaszra. Egyrészt nem akarja megsérteni sem Hant, ki láthatóan szívén viseli minden elveszett élőlény sorsát, másrészt pedig ezzel is az időt húzza, mert a lány nem minden mondandójára rendelkezik válasszal. Hanloren egyszerűen jó. Amellett, hogy jó, okos is, a Fény szavait igazi papnő módjára használja, hisz végtére az is. Mindezek mellett egyfajta természetesség is körbelengi, ami a volt szerzetes számára pedig nagyon vonzó, valójában ez is zavarja egy kissé, mert nem tudja magában hová tenni a dolgot.*
- Nem rossz. *Ingatja meg a fejét, ezzel egyetért, majd a felszólításra, vagy kérésre lassan a lány felé fordul, immár teljes testtel, halványan elmosolyodva.* Nem fordulok el tőled. *Mosolyog tovább, s függetlenül, hogy a lány immár a tűz felé néz, Umon arcának profilját fürkészi, a dacosan összehúzott ajkakat, a feszült vonásokat, mellyel láthatóan kicsit felhergelte, a mosolya csak szélesedik.*
- Jó-jó! *Nevetve teszi fel mindkét kezét maga elé.* Nem akartalak megbántani, hajlamos vagyok önsajnálatba és mártíromságba burkolózni, ez öreg hibám, igyekszem orvosolni. *Magyarázza csendesen.*
- Nem leszek sokáig, ígérem, bár csábító, hogy egy papnő jönne utánam. *Kacsint a lányra, jókedvet erőltetve magára, ami valójában nem is esik annyira nehezére.*
- Akkor ezt megbeszéltük. *Csap a tenyerébe a másikkal.* Számítok rád, azt hiszem így sokkal jobban fog menni a dolog. *Örvendezik, bár korábban magányt akart, most mégis egy segítő társra vágyik, amit úgy látszik meg is kaphat. Az utolsó kérdés más esetben felhőket vonna arcára, hogy vihar kezdetét jelezhesse, ezúttal azonban ez elmarad. Csak a mosoly és a megadó biccentés jelzi a következő választ.*
- Átok is én vagyok. Korábban különálló felemként tisztelhettem magamban, azonban immár eggyé váltunk. Régebben más hang volt a fejemben, de az emlékek közösek. Mindenre emlékszem már, mi életemben történt. A kolostorra, a kiképzésre, a munkákra, a stigmákra, a gyermekkori borzalmakra, amiket elkövettem, s jelen életemére is. *Vonja meg a vállát.*
- Mindenre, azt hiszem büntetésnek foghatom fel a dolgot. Azokra is emlékszem, akiket Átokként megsértettem, vagy balga kijelentéssel megbántottam. De azt is tudom, hogy, ha olyan helyzet adódik, ahol szükség van rá, Átok ismét megjelenik, de immár védelmemben, más védelmében... most már a tiédben is, Han. *Zavartan mosolyodik el.*
- Ti védekezést nem tanultatok ott a nővérek között? Az ellenséges vonalak mögött, nem voltatok kitéve támadásnak? Hiszen más, nem gyógyítót, csak egy gyönyörű lányt lát... már, ha érted mire gondolok. Biztos akadt egy-két olyan őrült, mint én. *Nevet fel, aztán elhal ez a nevetés is, csak a tűz ropogása marad.*
*Nem íródik arcára, hogy a lány szavaival egyetért-e vagy sem. Valójában komolyan elgondolkodik a hallottakon, de még nem érzi késznek magát a válaszra. Egyrészt nem akarja megsérteni sem Hant, ki láthatóan szívén viseli minden elveszett élőlény sorsát, másrészt pedig ezzel is az időt húzza, mert a lány nem minden mondandójára rendelkezik válasszal. Hanloren egyszerűen jó. Amellett, hogy jó, okos is, a Fény szavait igazi papnő módjára használja, hisz végtére az is. Mindezek mellett egyfajta természetesség is körbelengi, ami a volt szerzetes számára pedig nagyon vonzó, valójában ez is zavarja egy kissé, mert nem tudja magában hová tenni a dolgot.*
- Nem rossz. *Ingatja meg a fejét, ezzel egyetért, majd a felszólításra, vagy kérésre lassan a lány felé fordul, immár teljes testtel, halványan elmosolyodva.* Nem fordulok el tőled. *Mosolyog tovább, s függetlenül, hogy a lány immár a tűz felé néz, Umon arcának profilját fürkészi, a dacosan összehúzott ajkakat, a feszült vonásokat, mellyel láthatóan kicsit felhergelte, a mosolya csak szélesedik.*
- Jó-jó! *Nevetve teszi fel mindkét kezét maga elé.* Nem akartalak megbántani, hajlamos vagyok önsajnálatba és mártíromságba burkolózni, ez öreg hibám, igyekszem orvosolni. *Magyarázza csendesen.*
- Nem leszek sokáig, ígérem, bár csábító, hogy egy papnő jönne utánam. *Kacsint a lányra, jókedvet erőltetve magára, ami valójában nem is esik annyira nehezére.*
- Akkor ezt megbeszéltük. *Csap a tenyerébe a másikkal.* Számítok rád, azt hiszem így sokkal jobban fog menni a dolog. *Örvendezik, bár korábban magányt akart, most mégis egy segítő társra vágyik, amit úgy látszik meg is kaphat. Az utolsó kérdés más esetben felhőket vonna arcára, hogy vihar kezdetét jelezhesse, ezúttal azonban ez elmarad. Csak a mosoly és a megadó biccentés jelzi a következő választ.*
- Átok is én vagyok. Korábban különálló felemként tisztelhettem magamban, azonban immár eggyé váltunk. Régebben más hang volt a fejemben, de az emlékek közösek. Mindenre emlékszem már, mi életemben történt. A kolostorra, a kiképzésre, a munkákra, a stigmákra, a gyermekkori borzalmakra, amiket elkövettem, s jelen életemére is. *Vonja meg a vállát.*
- Mindenre, azt hiszem büntetésnek foghatom fel a dolgot. Azokra is emlékszem, akiket Átokként megsértettem, vagy balga kijelentéssel megbántottam. De azt is tudom, hogy, ha olyan helyzet adódik, ahol szükség van rá, Átok ismét megjelenik, de immár védelmemben, más védelmében... most már a tiédben is, Han. *Zavartan mosolyodik el.*
- Ti védekezést nem tanultatok ott a nővérek között? Az ellenséges vonalak mögött, nem voltatok kitéve támadásnak? Hiszen más, nem gyógyítót, csak egy gyönyörű lányt lát... már, ha érted mire gondolok. Biztos akadt egy-két olyan őrült, mint én. *Nevet fel, aztán elhal ez a nevetés is, csak a tűz ropogása marad.*
4825. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-20 20:24:41
Üzenet elküldve: 2019-04-20 20:24:41
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
-Ott mindenkinek helye van... Csak a szívedet kell kitárni előtte.
*Feleli komolyan. Nem engedi Umont elveszni a csökönyössége miatt, de legalábbis nem szeretné. A férfi következő szavain rágódik néhány hosszú másodpercig, végül halkan folytatja.*
-Rossz-e az, ha valaki kötelességtudatból segít másokon? Miért baj az, ha valaki szánja az elesettet és igyekszik belekarolni? Hát ha a hitvallása miatt teszi ezt? Azt mondják, a kegyelem erény, miért ne gyakorolhatná, kinek megadatik? Hát ha szeretetből teszi, mert fontos számára az illető, ha látja benne a jót és az értéket?
*Von vállat és néz kérdőn a férfira, de talán nem is vár választ.*
-Mi a különbség? Ne légy oly kemény, ne fordulj el tőlem... Az indokot pedig hagyd meg nekem.
*Fordul a tűz felé, hosszan meredve a lángok közé, de Umon szavaira felkapja a fejét.*
-Ne nevezd így! A sötétség ösvényének... Elkísérem őket. Ha megígéred, hogy nem maradsz soká távol. Különben megkereslek.
*Rándul meg kicsit ajkai széle, de túlontúl komoly a téma ahhoz, hogy el is mosolyodjon. Nem szeretné, ha a férfi bezárkózna.*
-Virágokat, mi? Szívesen segítek. Nem csak az ültetésben, bármiben, amiben hasznomat veszed.
*Bólint nagyot Umon szavaira.*
-Örülök, hogy elkísértelek.
*Szólal meg egy kis csend után és a férfira pillant.*
-Azt mondtad... Átok gyilkos volt. Emlékszel az ő emlékeire is?
-Ott mindenkinek helye van... Csak a szívedet kell kitárni előtte.
*Feleli komolyan. Nem engedi Umont elveszni a csökönyössége miatt, de legalábbis nem szeretné. A férfi következő szavain rágódik néhány hosszú másodpercig, végül halkan folytatja.*
-Rossz-e az, ha valaki kötelességtudatból segít másokon? Miért baj az, ha valaki szánja az elesettet és igyekszik belekarolni? Hát ha a hitvallása miatt teszi ezt? Azt mondják, a kegyelem erény, miért ne gyakorolhatná, kinek megadatik? Hát ha szeretetből teszi, mert fontos számára az illető, ha látja benne a jót és az értéket?
*Von vállat és néz kérdőn a férfira, de talán nem is vár választ.*
-Mi a különbség? Ne légy oly kemény, ne fordulj el tőlem... Az indokot pedig hagyd meg nekem.
*Fordul a tűz felé, hosszan meredve a lángok közé, de Umon szavaira felkapja a fejét.*
-Ne nevezd így! A sötétség ösvényének... Elkísérem őket. Ha megígéred, hogy nem maradsz soká távol. Különben megkereslek.
*Rándul meg kicsit ajkai széle, de túlontúl komoly a téma ahhoz, hogy el is mosolyodjon. Nem szeretné, ha a férfi bezárkózna.*
-Virágokat, mi? Szívesen segítek. Nem csak az ültetésben, bármiben, amiben hasznomat veszed.
*Bólint nagyot Umon szavaira.*
-Örülök, hogy elkísértelek.
*Szólal meg egy kis csend után és a férfira pillant.*
-Azt mondtad... Átok gyilkos volt. Emlékszel az ő emlékeire is?
4824. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-20 13:42:25
Üzenet elküldve: 2019-04-20 13:42:25
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
- De mi van akkor, ha nincs helyem a fényben, Han? *Kérdezi szomorúan mosolyogva, aztán felnevet.*
- Bah, amióta együtt vagyunk mást sem csinálok csak panaszkodom neked. Felettébb derítő lehet.
*Néz fel az égre, hogy tekintetével követhesse a bodor füstpamacsokat, közben halkan kuncog fel olykor, mintha mindig eszébe jutna valami vicces dolog.*
- Miért akarsz segíteni? Kötelesség? Szánalom? Hitvallás? *Vonja meg a vállát.* Nekem nem kell kegyelem. *Acélozza meg tekintetét.* Persze téged nem szívesen löknélek el magamtól, de, aki velem van általában elég hamar... távozik. Nem hiszem, hogy Valeával valaha találkozni fogunk még. De nem baj. Így rendeltetett. Talán próba volt.
*Sóhajt fel, majd egy hosszabb bottal megpiszkálja a tüzet. Akad még lomb, hamarosan rakni kell majd rá. A köves jeleneten halkan kacag fel a lány szörnyülködésére, hogy aztán elégedetten lássa meg tenyerében az egészet.*
- Ne félj tőle. *Kacag tovább, s közben Han tekintetét lesi, a meglepődött, a vidám, s a belátó, természetesen a lánynak erre is van kész magyarázata, ami ismét jobb kedvre deríti.*
- Tudtam! Tudtaaam! Mindig mindenre tudsz valamit mondani, nem tudlak meglepni!
*Dől hátra, s majdnem leesik a tuskóról. Nem tudja min nevet, de jól esik neki.*
- Megőrzöm. *Biccent aztán, miután elkomolyodott.* Ha engem keresett, hát megtalált. *Felkapja a fejét, s a hirtelen támadt lassú szellőbe fúrja lehunyt szemmel arcát.*
- Han... ha megjönnek Lyzendráék, elkíséred őket? *Kérdezi halkan.* Nekem szükségem volna még egy kis kitérőre. Nevezd a fény útjának, vagy a sötétség ösvényének, ahogy tetszik. *Vonja meg a vállát.*
- Szükségem van rá, mielőtt ismét csapattaggá válok. *Bólint, aztán zsebre teszi a kis követ, óvatosan, bár tudja, hogy úgyis összeáll, még, ha meg is törik kicsit.*
- A tanya felújításánál, pedig jó lenne egy női kéz, vagy kettő! *Kacsint a lányra.*
- De előbb segítek megépíteni a lombházadat. Nekem nem kell, én a tanyán fogok élni. A csapatnak élelem kell, kalász a kenyérhez, tojás a reggelihez, tej a gyerekeknek. Alkohol a felnőtteknek.
*Sandít huncutul a lányra.*
- Hogy ne csak egy tanya legyen... talán segíthetnél, hozhatnál virágokat. *Fordul a lányhoz, visszaemlékezve, mit az korábban mondott.*
- De mi van akkor, ha nincs helyem a fényben, Han? *Kérdezi szomorúan mosolyogva, aztán felnevet.*
- Bah, amióta együtt vagyunk mást sem csinálok csak panaszkodom neked. Felettébb derítő lehet.
*Néz fel az égre, hogy tekintetével követhesse a bodor füstpamacsokat, közben halkan kuncog fel olykor, mintha mindig eszébe jutna valami vicces dolog.*
- Miért akarsz segíteni? Kötelesség? Szánalom? Hitvallás? *Vonja meg a vállát.* Nekem nem kell kegyelem. *Acélozza meg tekintetét.* Persze téged nem szívesen löknélek el magamtól, de, aki velem van általában elég hamar... távozik. Nem hiszem, hogy Valeával valaha találkozni fogunk még. De nem baj. Így rendeltetett. Talán próba volt.
*Sóhajt fel, majd egy hosszabb bottal megpiszkálja a tüzet. Akad még lomb, hamarosan rakni kell majd rá. A köves jeleneten halkan kacag fel a lány szörnyülködésére, hogy aztán elégedetten lássa meg tenyerében az egészet.*
- Ne félj tőle. *Kacag tovább, s közben Han tekintetét lesi, a meglepődött, a vidám, s a belátó, természetesen a lánynak erre is van kész magyarázata, ami ismét jobb kedvre deríti.*
- Tudtam! Tudtaaam! Mindig mindenre tudsz valamit mondani, nem tudlak meglepni!
*Dől hátra, s majdnem leesik a tuskóról. Nem tudja min nevet, de jól esik neki.*
- Megőrzöm. *Biccent aztán, miután elkomolyodott.* Ha engem keresett, hát megtalált. *Felkapja a fejét, s a hirtelen támadt lassú szellőbe fúrja lehunyt szemmel arcát.*
- Han... ha megjönnek Lyzendráék, elkíséred őket? *Kérdezi halkan.* Nekem szükségem volna még egy kis kitérőre. Nevezd a fény útjának, vagy a sötétség ösvényének, ahogy tetszik. *Vonja meg a vállát.*
- Szükségem van rá, mielőtt ismét csapattaggá válok. *Bólint, aztán zsebre teszi a kis követ, óvatosan, bár tudja, hogy úgyis összeáll, még, ha meg is törik kicsit.*
- A tanya felújításánál, pedig jó lenne egy női kéz, vagy kettő! *Kacsint a lányra.*
- De előbb segítek megépíteni a lombházadat. Nekem nem kell, én a tanyán fogok élni. A csapatnak élelem kell, kalász a kenyérhez, tojás a reggelihez, tej a gyerekeknek. Alkohol a felnőtteknek.
*Sandít huncutul a lányra.*
- Hogy ne csak egy tanya legyen... talán segíthetnél, hozhatnál virágokat. *Fordul a lányhoz, visszaemlékezve, mit az korábban mondott.*
4823. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-20 13:39:08
Üzenet elküldve: 2019-04-20 13:39:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 650
OOC üzenetek: 22
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 650
OOC üzenetek: 22
Játékstílus: Megfontolt
//Amerre az út visz//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
-A magasságos istenekre, hála az égnek!*Cammog oda az útra nagy szenvedések árán, hiszen cipőjét még mindig a mocsárból rá kapaszkodott sár húzza le. Nincs hozzászokva a terephez, a városi utakra edzettek a lábai nem ide. Amint kiér végre, még megtámaszkodik a legszélső fánál, egy bottal próbálja meg eltávolítani a masszívan csimpaszkodó, már azóta minden levelet összegyűjtő sárpacát, egészen ügyesen. Mikor ezzel a művelettel is végzett, immár megkönnyebbült lábakkal és feltörő lelkesedéssel szalad az útra, térdre ereszkedik, és kezeivel alaposan megtapogatja, hogy megbizonyosodjon róla, nem álmodik.
Aztán hallja, hogy útitársa megindul az úton és közben motyog valamit maga elé, úgy véli nem vette észre, hogy ő egyelőre a talaj állagának megcsodálására szentelt néhány percet.
Gyorsan feltápászkodik és porol magán egyet, majd eszébe jut, hogy ennek igazából már reszeltek és teljesen mindegy meddig porolgatná magát, utána is cefetül nézne ki, mint, aki már egy hete a mocsárban él.*
-Mit motyogsz kistücsök?*Próbálja felvenni a tempót rövid lábaival.*
-Különleges fajta? *Csillannak meg a szemei és a hévtől vezérelve még szaladni is hajlandó, hogy koszos kezeivel megráncigálja a másik ruházatát.*
-Mondjad már öregem, ne csigázz!*Addig rángatja a ruháját a másiknak, míg ki nem böki. Elgondolkodik egy másodperc erejéig, majd homlokát összeráncolva reagál a hallottakra.*
~Most szórakozol velem baszki?~
-Az meg mi a fűzfántekerősanyámkínja? Mire lehet használni?*Böki ki a lényeget, hiszen, csak akkor érdekli igazán, ha valami haszna is van belőle.*
-Elég furcsa látvány lehet, kinek az arcát? Azért nem mindegy, hogy egy ork vagy egy tünci kép néz vissza a pázsitból nem?*Az előbbit valószínűsíti, hogy erőteljes káromkodás közepette megtaposná, a másodikat viszont már jobban szemügyre venné.*
-Szóval nem kell öntözni. Ez elég hasznos, bár ha ilyen ritka, akkor ugye mindegy is.*Egyik kezét az állához emeli és hüvelykujjával gondolkodás közben fel és le dörzsölgeti a bőrt rajta. Bár persze megfordul a fejében, hogy Dat csak a bolondját járatja vele, de egyelőre hisz neki.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
-A magasságos istenekre, hála az égnek!*Cammog oda az útra nagy szenvedések árán, hiszen cipőjét még mindig a mocsárból rá kapaszkodott sár húzza le. Nincs hozzászokva a terephez, a városi utakra edzettek a lábai nem ide. Amint kiér végre, még megtámaszkodik a legszélső fánál, egy bottal próbálja meg eltávolítani a masszívan csimpaszkodó, már azóta minden levelet összegyűjtő sárpacát, egészen ügyesen. Mikor ezzel a művelettel is végzett, immár megkönnyebbült lábakkal és feltörő lelkesedéssel szalad az útra, térdre ereszkedik, és kezeivel alaposan megtapogatja, hogy megbizonyosodjon róla, nem álmodik.
Aztán hallja, hogy útitársa megindul az úton és közben motyog valamit maga elé, úgy véli nem vette észre, hogy ő egyelőre a talaj állagának megcsodálására szentelt néhány percet.
Gyorsan feltápászkodik és porol magán egyet, majd eszébe jut, hogy ennek igazából már reszeltek és teljesen mindegy meddig porolgatná magát, utána is cefetül nézne ki, mint, aki már egy hete a mocsárban él.*
-Mit motyogsz kistücsök?*Próbálja felvenni a tempót rövid lábaival.*
-Különleges fajta? *Csillannak meg a szemei és a hévtől vezérelve még szaladni is hajlandó, hogy koszos kezeivel megráncigálja a másik ruházatát.*
-Mondjad már öregem, ne csigázz!*Addig rángatja a ruháját a másiknak, míg ki nem böki. Elgondolkodik egy másodperc erejéig, majd homlokát összeráncolva reagál a hallottakra.*
~Most szórakozol velem baszki?~
-Az meg mi a fűzfántekerősanyámkínja? Mire lehet használni?*Böki ki a lényeget, hiszen, csak akkor érdekli igazán, ha valami haszna is van belőle.*
-Elég furcsa látvány lehet, kinek az arcát? Azért nem mindegy, hogy egy ork vagy egy tünci kép néz vissza a pázsitból nem?*Az előbbit valószínűsíti, hogy erőteljes káromkodás közepette megtaposná, a másodikat viszont már jobban szemügyre venné.*
-Szóval nem kell öntözni. Ez elég hasznos, bár ha ilyen ritka, akkor ugye mindegy is.*Egyik kezét az állához emeli és hüvelykujjával gondolkodás közben fel és le dörzsölgeti a bőrt rajta. Bár persze megfordul a fejében, hogy Dat csak a bolondját járatja vele, de egyelőre hisz neki.*
4822. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-20 13:19:50
Üzenet elküldve: 2019-04-20 13:19:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
-Talán utatok még keresztezi egymást.
*Feleli csendesen, rezzenéstelenül a férfit fürkészve. Umon reakciója kérdésére arra utal, hogy talán nem éppen jó viszonyban váltak el egymástól.*
-Tiszta?
*Mosolyodik el, de a mosoly ezúttal inkább kedves, mint vidám.*
-Csupán próbálom követni a Fényt... Ha pedig elbukom, mindig van, ki talpra segítsen. Így talán nem is olyan nehéz az én küldetésem.
*A tűz szüntelen, hangos roppanások közepette emészti a fahasábokat, miközben ő figyelmesen hallgatja a szerzetest.*
-Talán mindhárom ugyanazt a célt szolgálta. Hogy Átok eltűnjön. Én nem hiszek a véletlenekben, Umon. Neked a Fény oldalán a helyed. Az Úrnő nem lökött el magától... Segíteni fog. Ahogy én is.
*Kikapja kezét a zsebéből, talán kissé zavarában is, mint valami csínytetten kapott leányka.*
-Ó, nem... Van egy talizmánom amit Pyctának adtam, amikor... ~Elhagyott a remény.~
-De már igazán visszakérem.
*Mondja, de szeme már Umon kezét követi, aki egy szépen csillogó, zöld kristályt nyújt felé.*
-Ó!
*Szól fennhangon szörnyülködve, miközben a férfi tenyerébe morzsolja a követ, majd csodálkozva néz Umonra, miközben a férfi rázárja kezét a finom porra.
Homlokráncolva les vissza tenyerébe, a kő pedig úgy pihen nyitott tenyerén, mintha mi sem történt volna.*
-De...
*Néz fel a csodálkozástól kerekre tágult szemekkel a férfira.*
-Ó, menj már... Miféle trükk ez?
*Neveti el magát, de egyre biztosabb benne, hogy ez nem szemfényvesztés.*
-Látod?
*Kap Umon keze után, hogy a követ a munkától érdes tenyérbe helyezve gyengéden rázárhassa a férfi ujjait.*
-Újra egy lesz és erős, mi széthullott.
*Fürkészi a férfit csillogó szemekkel.*
-Az égből érkezett.
*Visszhangozza a férfit, miközben egy pillantást vet az égbolt sötétjére.*
-Nem is kerülhetett volna máshoz. Őrizd meg, Umon.
-Talán utatok még keresztezi egymást.
*Feleli csendesen, rezzenéstelenül a férfit fürkészve. Umon reakciója kérdésére arra utal, hogy talán nem éppen jó viszonyban váltak el egymástól.*
-Tiszta?
*Mosolyodik el, de a mosoly ezúttal inkább kedves, mint vidám.*
-Csupán próbálom követni a Fényt... Ha pedig elbukom, mindig van, ki talpra segítsen. Így talán nem is olyan nehéz az én küldetésem.
*A tűz szüntelen, hangos roppanások közepette emészti a fahasábokat, miközben ő figyelmesen hallgatja a szerzetest.*
-Talán mindhárom ugyanazt a célt szolgálta. Hogy Átok eltűnjön. Én nem hiszek a véletlenekben, Umon. Neked a Fény oldalán a helyed. Az Úrnő nem lökött el magától... Segíteni fog. Ahogy én is.
*Kikapja kezét a zsebéből, talán kissé zavarában is, mint valami csínytetten kapott leányka.*
-Ó, nem... Van egy talizmánom amit Pyctának adtam, amikor... ~Elhagyott a remény.~
-De már igazán visszakérem.
*Mondja, de szeme már Umon kezét követi, aki egy szépen csillogó, zöld kristályt nyújt felé.*
-Ó!
*Szól fennhangon szörnyülködve, miközben a férfi tenyerébe morzsolja a követ, majd csodálkozva néz Umonra, miközben a férfi rázárja kezét a finom porra.
Homlokráncolva les vissza tenyerébe, a kő pedig úgy pihen nyitott tenyerén, mintha mi sem történt volna.*
-De...
*Néz fel a csodálkozástól kerekre tágult szemekkel a férfira.*
-Ó, menj már... Miféle trükk ez?
*Neveti el magát, de egyre biztosabb benne, hogy ez nem szemfényvesztés.*
-Látod?
*Kap Umon keze után, hogy a követ a munkától érdes tenyérbe helyezve gyengéden rázárhassa a férfi ujjait.*
-Újra egy lesz és erős, mi széthullott.
*Fürkészi a férfit csillogó szemekkel.*
-Az égből érkezett.
*Visszhangozza a férfit, miközben egy pillantást vet az égbolt sötétjére.*
-Nem is kerülhetett volna máshoz. Őrizd meg, Umon.
4821. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2019-04-20 08:15:00
Üzenet elküldve: 2019-04-20 08:15:00
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Hanloren, Umon//
*Kényelmetlen témába keverte magát, jórészt önkéntelenül... jórészt pedig a sors akarta így. Han nem vágyik pihenésre, jóllehet már láthatóan fáradt, de Umon valójában hálás neki ezért. A lángok játéka fokozódik, az imént frissen beledobott hasábokat előbb körbeölelik, majd nagyobb és nagyobb darabokat harapnak belőle. A halvány barna szín felett a feketeség kezdi átvenni az uralmat. A volt szerzetes még tisztán emlékszik, amikor néhány hónappal ezelőtt még szembogara feketedett egy-egy ilyen kérdéstől, azonban most nem történik ilyen.*
- Nem... ő nem jön. Más utat választott. *Mondja komoran majd térdeire támaszkodik.* Talán még nem állt készen. *Suttogja, s függetlenül attól, hogy Hanloren a férfi felé fordul, maga nem teszi ezt. Aztán a kijelentésére azonban mégis, bár kezét maga előtt összekulcsolja térdein, nyaka mozdul, s arca a lányra néz halványan mosolyogva.*
- Köszönöm... te olyan tiszta vagy és ártatlan... * ~ El sem tudnád képzelni, hogy mire lennék képes. ~ Sóhajt fel, de nem hátrál a lány közeledtére, inkább maga is kíváncsian fürkészi a jelenleg színtelennek, sötétnek látszó mélykék szemeket.*
- Talán. *Mosolyodik el.* Nem is tudom igazán... egyik pillanatban még így éltem, a másikban... Nos, én azt hiszem Valea kezdte el, aztán Eeyr manifesztációja... aztán Pycta. *Vált pillantása merengővé, majd a lány kereső mozdulataira kissé felhúzza szemöldökét:*
- Keresel valamit, Han? *Kérdezi csendesen, majd maga is zsebébe túr.*
- Nézd... *Mosolyodik el, majd előveszi lassan nadrágzsebéből a zöld kristályt, aztán Han keze felé nyúl.*
- Tartsd ki a tenyered felém, nyitva. *Bólint határozottan bátorító tekintettel. Ha a lány így tesz, baljával tartja a lány kezét, s jobbjával apró mozdulatokkal belemorzsolja a lány tenyerébe kristályt, mely apró, csillogó zöld szemcsékkel telíti meg a tenyerét. Umon, baljával lassan rázárja a lány kezét a porra, mindeközben a mélykékeket fürkészve kuncogva, majd néhány másodperc múlva engedi, hogy Han kinyithassa. A kő ismét egészben, zöld smaragdként csillog a tenyerén.*
- Csodás nem? *Vonja meg a vállát.* Az égből érkezett. *Magyarázza.*
*Kényelmetlen témába keverte magát, jórészt önkéntelenül... jórészt pedig a sors akarta így. Han nem vágyik pihenésre, jóllehet már láthatóan fáradt, de Umon valójában hálás neki ezért. A lángok játéka fokozódik, az imént frissen beledobott hasábokat előbb körbeölelik, majd nagyobb és nagyobb darabokat harapnak belőle. A halvány barna szín felett a feketeség kezdi átvenni az uralmat. A volt szerzetes még tisztán emlékszik, amikor néhány hónappal ezelőtt még szembogara feketedett egy-egy ilyen kérdéstől, azonban most nem történik ilyen.*
- Nem... ő nem jön. Más utat választott. *Mondja komoran majd térdeire támaszkodik.* Talán még nem állt készen. *Suttogja, s függetlenül attól, hogy Hanloren a férfi felé fordul, maga nem teszi ezt. Aztán a kijelentésére azonban mégis, bár kezét maga előtt összekulcsolja térdein, nyaka mozdul, s arca a lányra néz halványan mosolyogva.*
- Köszönöm... te olyan tiszta vagy és ártatlan... * ~ El sem tudnád képzelni, hogy mire lennék képes. ~ Sóhajt fel, de nem hátrál a lány közeledtére, inkább maga is kíváncsian fürkészi a jelenleg színtelennek, sötétnek látszó mélykék szemeket.*
- Talán. *Mosolyodik el.* Nem is tudom igazán... egyik pillanatban még így éltem, a másikban... Nos, én azt hiszem Valea kezdte el, aztán Eeyr manifesztációja... aztán Pycta. *Vált pillantása merengővé, majd a lány kereső mozdulataira kissé felhúzza szemöldökét:*
- Keresel valamit, Han? *Kérdezi csendesen, majd maga is zsebébe túr.*
- Nézd... *Mosolyodik el, majd előveszi lassan nadrágzsebéből a zöld kristályt, aztán Han keze felé nyúl.*
- Tartsd ki a tenyered felém, nyitva. *Bólint határozottan bátorító tekintettel. Ha a lány így tesz, baljával tartja a lány kezét, s jobbjával apró mozdulatokkal belemorzsolja a lány tenyerébe kristályt, mely apró, csillogó zöld szemcsékkel telíti meg a tenyerét. Umon, baljával lassan rázárja a lány kezét a porra, mindeközben a mélykékeket fürkészve kuncogva, majd néhány másodperc múlva engedi, hogy Han kinyithassa. A kő ismét egészben, zöld smaragdként csillog a tenyerén.*
- Csodás nem? *Vonja meg a vállát.* Az égből érkezett. *Magyarázza.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6204-6223