//Úton-útfélen//
*Nagyon örül neki, hogy a dolog eldőlt végre, és még jobban örül, hogy Laut boldognak látja. Amennyiben az isteneknek van valami beleszólásuk a halandók dolgaiba, nem csak úgy vannak, vagy akár nincsenek, ahogyan ez a képtelen gondolat benne néha már felmerült, akkor igen csak szeszélyesek. Sokáig csapások özönét zúdították közvetlen környezetükre és rájuk, most pedig egyszer csak hirtelen az ölükbe pottyantanak egy ilyen házat a semmiből csak úgy, és mindezt nem sokkal azok után, hogy úgy érezte, hogy jövőjük még sohasem volt olyan sötét, és bizonytalan, mint addig.
A szerencse mindenesetre mindenképp közrejátszott. Kivételesen jó helyen és jó időben voltak, így nem csak Arystorral találkoztak, hanem egymással is.
Külön-külön egyikük sem tudta volna megvenni ezt a házat a hozzá tartozó birtokkal együtt, így azonban, hogy mindannyian összerakták a pénzüket, szinte pillanatok alatt össze is jön a szükséges arany, még úgy is, hogy vesznek a házhoz könyveket és hordókat.
A szerződés megkötésének módja kissé azért szokatlan számára, de nem hozza zavarba, csak érdeklődve figyel.
A világtól elzárkózott kis faluból, ahonnan ő érkezett, bőven elég volt az istenekre tett eskü, vagy az adott szó, hiszen ott szó szerint mindenki mindenkit ismert. Egy egész közösség taszította volna ki önmagából azt, aki ígéretet és szerződést szegni merészel, ezt pedig nyilvánvalóan nem kockáztatta meg senki. Ha pedig valaki, akkor éppen ő, mint egyetlen ottani félvér, pontosan tudja, hogy milyen is kitaszítottnak lenni saját otthonában.
A röpke gondolatnak köszönhetően fanyar mosoly kúszik egy pillanatra az ajkaira. Egy részről sokadszorra is figyelmezteti magát, hogy felesleges a múlton rágódnia, más részről úgy tűnik, hogy most igazi társai akadtak, és rendes otthona lesz, ahol ha csak nem csinál valami végzetes hülyeséget, senki sem fogja kiközösíteni őt. Szándéka azonban nincs ilyesmire és saját józan eszében is bízik.
Maga sem tudja, hogy miért, de a szerződés megkötése kissé valamiféle szertartásra emlékezteti. Nem sokban más, mint azok a vallási szertartások, amelyeket odahaza édesanyjától látott. Az események itt is a maguk sajátos logikájába illeszkednek, a különbség most mindössze annyi, hogy ezúttal halandók halandókkal, nem pedig istenekkel, vagy szellemekkel szerződnek, jelenleg pedig nem védelmet kérnek, hanem új otthont, ami jobban belegondolva tulajdonképpen majdnem pont ugyanaz.
Ami pedig a módot illeti, teljesen mindegy, hogy egy szerződést aláírásokkal, és viasszal pecsételnek meg, nem pedig egy füstölő meggyújtásával, vagy egy csomó megkötésével, lélek helyett pedig papírra írják. Ez őket ugyanúgy igazolja és tulajdonukat elvitathatatlanná teszi.*
- Örülök, hogy megismertük! Remélem találkozunk még, és lesz alkalmunk vendégül látni itt. *mondja aztán Arystornak őszintén kedves mosollyal, nem pedig udvariasságból. Ha nem hoz rájuk akkora szerencsét, mint amekkorát hozott, akkor is élvezte volna a férfi társaságát.
Persze nem tartóztatja fel, nyilván van még mit megbeszélnie az Öreggel, aki arcán látszik, hogy elég sok érzelem kavarog most benne. Meg tudja érteni. Ő maga ugyan még nagyon fiatal, de még ő is érez egyfajta meghatottsággal határos megilletődöttséget, most, hogy életének egy szakasza úgy tűnik végleg lezárul, és elkezdődik egy új, remélhetőleg sokkal jobb, mint amilyen az előző volt. Szerencsére Lau biztosítja róla a férfit, hogy náluk is jó helye lesz, és ami azt illeti ő is mindent meg fog ezért majd tenni a maga részéről ezért.
Biztosan a többiek is így lehetnek vele, de az is lehet, hogy csak ő képzeli örömtelinek, szinte áhítatosnak a csendet, ami közéjük telepszik Lau szavai után, aki valószínűleg mindannyiuk gondolatait fejezi ki, amikor azt mondja, hogy még mindig alig hiszi el, hogy ez a valóság.
Az viszont már biztosan nem képzelgés, hanem tény, hogy bármennyire is egyszeri, egyedi és megismételhetetlen pillanat is ez, nem állhatnak és ülhetnek itt örökké, így elsőnek áll fel.*
- Sok dolgunk lesz itt, de hogyan kezdjünk hozzá? *teszi fel a kérdést, amit jelenleg a legfontosabbnak érez.
Csak ami őt magát illeti, kell keresnie egy kosarat kis barátainak, szobát kell választania, tűzrakót építeni, megnézni a könyveket, hátha akad köztük olyan, ami számára is hasznos, kitalálni, hogy mi lesz a vacsora, és a többi. Annyira vágyott az új otthonra, hogy most, hogy itt van, hirtelen nem is tudja, hogy mihez kezdjen, vagy merre forduljon.*
- Kezdetnek keressünk egy szobát magunknak szerintem, aztán majd meglátjuk. *javasolja, bár elég bizonytalan hangon, ezzel is jelezve, hogy amúgy a maga részéről minden ötletre nyitott.*
- Ha gondolod segítek átnézni és rendszerezni a könyveket. *ajánlja fel Lyllinek. Ugyan feltérképezi a konyhát és vacsorát készíteni talán fontosabb lenne, a vágy, hogy találjon valamit, ami segít neki kicsit eligazodni a mágiában a könyvek felé húzza.*
- Persze az is lehet, hogy első esténken itt meg kéne ünnepelni, hogy van egy szép, új házunk. *mosolyodik el aztán végül.*
- Dolgozni ráérünk reggel is. Talán értelmesebb is lenne akkor, kipihenten elkezdeni bármit, mint most egy hosszú úttal a hátunk mögött. *mondja végül, kíváncsian várva, hogy mi lesz a többiek véleménye. Még az is lehet, hogy csak ő szaladt gondolatban nagyon előre, mindezen pedig ráérnek majd gondolkodni később, miután tényleg felfogták, hogy van otthonuk, és ez a hely most már tényleg csak az övék.*