//Utolsó levél//
*Ahogy a kis csapat halad az erdő fái közt, csend telepszik rájuk. Csak a lovak patája alatt recsegő avar és fagyott fűszálak zizegnek mögöttük. Az út egykedvűen telik, hideg van, de a fák felfogják a szelet, így az nem férkőzik be a ruháik alá, de a kantárt tartó kezekbe már bele-belemar a fagy. Érdemes kesztyűt húzni ezekben az időkben.
A táborozásra alkalmas kis tisztást egy cserjés védi a széltől, pár nagyobb fa félkörében, oldalt egy kidőlt, mohos szélű rönkkel. Eszményi táborhely.
Ahogy a lovakról leszállnak, több különös dolog is feltűnhet. Az egyik, hogy az égből apró szemű, fehér pelyhek kezdenek hullani. Ritka élmény, ki tudja, mikor esett hó utoljára ezen a vidéken. Valódi csoda.
A másik az, hogy mások is felfedezhették már ezt az esznényi táborhelyet. Az avar alatt már elkapart, hideg, elégett fadarabok lapulnak némi hamun ülve.
Bár ez annyira nem is lehet titokzatos, hisz tényleg remek táborhely. A kis csapat aztán nyugodtan hozzákezdhet az ebéd elfogyasztásához a szürke fellegektől terhes égbolt alatt. A fák csupasz karokkal nyújtóznak az ég felé felettük, az égen csak pár fekete madár szárnyal dél felé.
Az étkezés vége felé Lyzendra érzékeny elf hallása a környezettől eltérő hangokat foghat fel. Oldalra tekintve talán féltucatnyi lupusfulgurt pillanthat meg. A szürkebundás jószágok egyértelműen őket figyelik, zavartnak tűnnek, szimatolnak a levegőbe, ide-oda szaladnak egymás előtt, mintha keresnének valamit.*
//Magányosok útja//
*Ahogy új külsővel elhagyja a kis házat, alig tesz meg pár métert, amikor előtte az úton egy különös állatot pillant meg, ami éppen felé néz, úgy is mondhatjuk, őt nézi.
Az állat négylábú, színezete és fejformája alapján farkasnak tűnhet, a háta szürke, oldalán ezüst csík fut végig, a hasán pedig barnás árnyalatú a szőr. A szőre középhosszú, a hátán pedig egy sávban szinte sörény. A testalkata szarvasra emlékeztető, lábai patában végződnek, hátsó lába izmos, feje tetején gyönyörű, szerteágazó agancs díszeleg. Egész nagytestű, egy férfit talán nem bírna el a hátán, de egy könnyebb nőt, vagy egy tündért bizonyosan, kérdés, mennyire hátasnak való egy ilyen csodás teremtmény.
Szomorú, ezsütszín szemekkel figyeli a nyeregben ülő férfit, de nem mozdul meg, csak áll az útban, jó tizenöt-húsz lépésre Umontól.*