Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 194 (3861. - 3880. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
3880. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-30 21:44:10
Üzenet elküldve: 2018-10-30 21:44:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Úton- útfélen//
*Látja, hogy a gnóm lány nagyon elkedvetlenedik szavai nyomán, aminek hatására rendesen lelkiismeret-furdalása is támad, de úgy érzi, hogy nem nagyon tehetett mást. Ha már a városba mennek, ahonnan néhány napja kétségbeesetten elmenekültek, az a legkevesebb, hogy legalább óvatosak lesznek. Óvatosak ellenben nem lehetnek akkor, hogyha elhallgatja az igazságot, arról, ami történt.
Mégis elhatározza, hogy valamivel megpróbálja jobb kedvre deríteni a lányt, így tekintete akaratlanul is Marellára és Chelre téved. Máskor talán túlságosan gátlásos lenne ahhoz, hogy gondolatait is teljesen nyíltan kimondja és közben kérjen is, olyasvalakitől, akit éppen most ismert meg, azonban háta mögött egy seregnyi emlékkel, amit szíve szerint felejtene azonnal, úgy van vele, hogy még, ha kicsit kellemetlen lesz is talán, ez a kellemetlenség semmi ahhoz képest, ami már történt, szóval biztosan el fogja tudni viselni.*
- Kicsit irigyellek. *jegyzi meg mégis szégyellős mosollyal Marellának.*
- Jó lehet határozott cél nélkül utazgatni, amerre éppen visz a kedved, vagy a ló. Biztos sok szép tájat láttál út közben. *igyekszik megmagyarázni korábbi szavait. Igaz úgy gondolja, hogy ő hasonlóra képtelen lenne. Ha már úton van, szüksége van egy célra, változatosság és kalandok helyett pedig inkább egy biztos pontra vágyik, egy szép helyre, ahol olyanok veszik körbe, akiket szeret, és akik szeretik. Egy helyre, amit az otthonának nevezhet. Ettől még persze szorult belé annyi empátia és képzelőerő, hogy képes legyen meglátni a szépséget Marella utazásában, és megérteni azt, hogy miért is vonz bárkit a világon az ismeretlen és a kaland.*
- Esetleg, ha nem túl nagy kérés, és Chel elvisel a hátán mást is rajtad kívül, megengednéd, hogy Lyll felszálljon rá egy kicsit? Kicsit beteg, biztos jót tenne, ha egy darabig nem a saját lábán kellene mennie. *mondja, nagyon remélve, hogy nem ment túl messzire ezzel a kéréssel, meg persze azt is, hogy az apró lány nem fog leszédülni a nyeregből, ha felszáll.
Túl sok ideje mondjuk nincsen gondolkodni ezen, mert arra lesz figyelmes, hogy egy ismerős alak közeledik és integet feléjük, ráadásul mosollyal az arcán, ami nyilván azt jelenti, hogy még örül is nekik. Nem kell túl sok idő ahhoz, hogy felismerje, bár láthatóan nem csak Lau és ő az kis társaságukból, akin az elmúlt napok hagytak egy kis nyomot.
Először persze hagyja Laut beszélni a lánnyal, végtére is Aleimorddal is ő beszélt, mialatt ő Intath mellett sétált a mocsárban és az ő társaságát élvezte. Neki szinte egyáltalán nem volt alkalma szót váltani Aleimorddal, éppen csak a legszükségesebbekről beszéltek, így a két dolog, amit el tudna mondani Relaelnek, hogy fogalma sincs mi van Aleimorddal, és hogy mennyire meglepte őt ma reggeli hirtelen távozása.*
- Örülök, hogy látlak! *szólal aztán meg az után, hogy Lau és a lány váltottak pár szót. Tényleg örül, hiszen hogyan lett volna képes elfelejteni neki, hogy miközben a pincében lapultak, a maga módján ő is megpróbált segíteni rajtuk. Ettől a gondolattól persze megint olyan eleven erővel idéződnek fel benne az emlékek, hogy egy pillanatra még el is sápad, mégis ellenáll a kísértésnek, hogy azon kezdjen el gondolkodni megint, hogy mennyire másképpen alakul mindannyiuk élete, ha a városban nem tör ki a káosz.
Teljesen felesleges lenne ezen rágódni, annyi pedig így is nyilvánvaló, hogy nem itt állnának most két másik lány társaságában, Aleimordtól távol.
A beszélgetéshez magához mindenesetre sokat nem tud hozzátenni. Szinte szóról szóra ugyanazokat a kérdéseket tenné fel, amit Lau is feltett, így inkább nem is kérdez semmit.*
- Remélem jól vagy a lehetőségekhez képest, és kedvesen fogadtak Synmirán. *mond inkább csak ennyit. Őszinte remény, de azért sejti, hogy jó eséllyel alaptalan. A sóhajtás legalábbis arra utal, hogy túl sok jó Relaellel sem történt az elmúlt napokban.
Bárhogy is, nagyon kíváncsi arra, hogy vajon mit szeretne megbeszélni velük.*
*Látja, hogy a gnóm lány nagyon elkedvetlenedik szavai nyomán, aminek hatására rendesen lelkiismeret-furdalása is támad, de úgy érzi, hogy nem nagyon tehetett mást. Ha már a városba mennek, ahonnan néhány napja kétségbeesetten elmenekültek, az a legkevesebb, hogy legalább óvatosak lesznek. Óvatosak ellenben nem lehetnek akkor, hogyha elhallgatja az igazságot, arról, ami történt.
Mégis elhatározza, hogy valamivel megpróbálja jobb kedvre deríteni a lányt, így tekintete akaratlanul is Marellára és Chelre téved. Máskor talán túlságosan gátlásos lenne ahhoz, hogy gondolatait is teljesen nyíltan kimondja és közben kérjen is, olyasvalakitől, akit éppen most ismert meg, azonban háta mögött egy seregnyi emlékkel, amit szíve szerint felejtene azonnal, úgy van vele, hogy még, ha kicsit kellemetlen lesz is talán, ez a kellemetlenség semmi ahhoz képest, ami már történt, szóval biztosan el fogja tudni viselni.*
- Kicsit irigyellek. *jegyzi meg mégis szégyellős mosollyal Marellának.*
- Jó lehet határozott cél nélkül utazgatni, amerre éppen visz a kedved, vagy a ló. Biztos sok szép tájat láttál út közben. *igyekszik megmagyarázni korábbi szavait. Igaz úgy gondolja, hogy ő hasonlóra képtelen lenne. Ha már úton van, szüksége van egy célra, változatosság és kalandok helyett pedig inkább egy biztos pontra vágyik, egy szép helyre, ahol olyanok veszik körbe, akiket szeret, és akik szeretik. Egy helyre, amit az otthonának nevezhet. Ettől még persze szorult belé annyi empátia és képzelőerő, hogy képes legyen meglátni a szépséget Marella utazásában, és megérteni azt, hogy miért is vonz bárkit a világon az ismeretlen és a kaland.*
- Esetleg, ha nem túl nagy kérés, és Chel elvisel a hátán mást is rajtad kívül, megengednéd, hogy Lyll felszálljon rá egy kicsit? Kicsit beteg, biztos jót tenne, ha egy darabig nem a saját lábán kellene mennie. *mondja, nagyon remélve, hogy nem ment túl messzire ezzel a kéréssel, meg persze azt is, hogy az apró lány nem fog leszédülni a nyeregből, ha felszáll.
Túl sok ideje mondjuk nincsen gondolkodni ezen, mert arra lesz figyelmes, hogy egy ismerős alak közeledik és integet feléjük, ráadásul mosollyal az arcán, ami nyilván azt jelenti, hogy még örül is nekik. Nem kell túl sok idő ahhoz, hogy felismerje, bár láthatóan nem csak Lau és ő az kis társaságukból, akin az elmúlt napok hagytak egy kis nyomot.
Először persze hagyja Laut beszélni a lánnyal, végtére is Aleimorddal is ő beszélt, mialatt ő Intath mellett sétált a mocsárban és az ő társaságát élvezte. Neki szinte egyáltalán nem volt alkalma szót váltani Aleimorddal, éppen csak a legszükségesebbekről beszéltek, így a két dolog, amit el tudna mondani Relaelnek, hogy fogalma sincs mi van Aleimorddal, és hogy mennyire meglepte őt ma reggeli hirtelen távozása.*
- Örülök, hogy látlak! *szólal aztán meg az után, hogy Lau és a lány váltottak pár szót. Tényleg örül, hiszen hogyan lett volna képes elfelejteni neki, hogy miközben a pincében lapultak, a maga módján ő is megpróbált segíteni rajtuk. Ettől a gondolattól persze megint olyan eleven erővel idéződnek fel benne az emlékek, hogy egy pillanatra még el is sápad, mégis ellenáll a kísértésnek, hogy azon kezdjen el gondolkodni megint, hogy mennyire másképpen alakul mindannyiuk élete, ha a városban nem tör ki a káosz.
Teljesen felesleges lenne ezen rágódni, annyi pedig így is nyilvánvaló, hogy nem itt állnának most két másik lány társaságában, Aleimordtól távol.
A beszélgetéshez magához mindenesetre sokat nem tud hozzátenni. Szinte szóról szóra ugyanazokat a kérdéseket tenné fel, amit Lau is feltett, így inkább nem is kérdez semmit.*
- Remélem jól vagy a lehetőségekhez képest, és kedvesen fogadtak Synmirán. *mond inkább csak ennyit. Őszinte remény, de azért sejti, hogy jó eséllyel alaptalan. A sóhajtás legalábbis arra utal, hogy túl sok jó Relaellel sem történt az elmúlt napokban.
Bárhogy is, nagyon kíváncsi arra, hogy vajon mit szeretne megbeszélni velük.*
3879. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-29 23:23:12
Üzenet elküldve: 2018-10-29 23:23:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Reggel//
* Kicsit elhúzódik neki a pakolás, összekészülés, mert hiába szórakoztató bátya társasága, azért mégis csak így lassabban halad a munka, vagy inkább szünetel is, de a lényeg a lényeg, hogy azért nemsokár már utazóruhában feszít, fehér ingben bőrnadrággal és csizmával. Haját megfésüli, mert nem lehet tudni, hogy mikor fogja tudni újra megtenni, hosszú útnak néznek elébe, majd mikor mindennel kész étmegy bátya szobájába, hogy ott várja meg. Akár megtehetné azt is, hogy lemegy Inthez, ott várakoni, de nem, ő sokkal nagyobb örömét leli abban, ha az ajtóból nézheti a bátyát és várhatja türelemmel. *
- Készen vagy? Indulhatunk? - * kérdez rá. *
* Kicsit elhúzódik neki a pakolás, összekészülés, mert hiába szórakoztató bátya társasága, azért mégis csak így lassabban halad a munka, vagy inkább szünetel is, de a lényeg a lényeg, hogy azért nemsokár már utazóruhában feszít, fehér ingben bőrnadrággal és csizmával. Haját megfésüli, mert nem lehet tudni, hogy mikor fogja tudni újra megtenni, hosszú útnak néznek elébe, majd mikor mindennel kész étmegy bátya szobájába, hogy ott várja meg. Akár megtehetné azt is, hogy lemegy Inthez, ott várakoni, de nem, ő sokkal nagyobb örömét leli abban, ha az ajtóból nézheti a bátyát és várhatja türelemmel. *
- Készen vagy? Indulhatunk? - * kérdez rá. *
3878. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-29 20:07:59
Üzenet elküldve: 2018-10-29 20:07:59
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 326
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Úton- útfélen//
- Persze, mindenképp! *lelkesedik fel, mikor Luni is érdeklődést mutat a rajzolás iránt. ~Szinte már el is felejtettem, milyen jól esik néha rajzolgatni picit...~ gondolja nosztalgikusan, szintén egy kertben ücsörgő, rajzolós jelenetet képzelve el magában, ahol kedvére örökítheti meg a virágok és egyéb növények mulandó szépségét. Még akkor is ezen mereng magában, mikor a mágia kerül szóba, csak Marella és gyönyörű hátasa rántja vissza a jelenbe. ~ Talán állatokat is érdemes lenne megpróbálni lerajzolni... már ha nyugton tudnak maradni addig!~ mosolyog magában, ahogy Chel a kezébe prüszköl, majd kissé hátrébb húzódik, átengedve Lyllinek és finom süteményének a terepet. Figyelmesen hallgatja közben Lunit, helyeselve minden szavát, amit a városban kitört lázadásról mond. Olyan sok minden történt azóta vele, hogy már egészen távolinak tűnik számára az élmény, hogy valamikor a pincében rejtőzködtek, és most először felmerül benne a kérdés, vajon nem becsüli-e alul a kockázatot, amit a visszatérés jelent. ~Remélem, nem viszem mindannyiunkat a vesztünkbe... ~ töpreng magában, míg néma gondolkodásából egy ismerős alak nem téríti magához. ~Relael?~ hunyorog kicsit, hogy a még messze lévő lovast beazonosítsa. ~Mit kereshet itt?~ csodálkozik el, mikor megbizonyosodik a lovas kiléte felől, még jobban meglepődve a kedves üdvözlésen.*
- Rel? Mit keresel itt? *érdeklődik a lánytól, hisz ő az utolsó ember, akire számított volna, hogy újra találkozik vele*
- Épp a városba tartunk Aleimord után. Elég furcsán viselkedett mostanában, félek, valami meggondolatlanságra ragadtatja magát! *fejti ki aggodalmát Relnek, hiszen ő is ismeri valamennyire a férfit, talán megnyugtathatja, hogy aggodalma alaptalan, vagy épp igazolhatja azt*
- Ugyanakkor nem biztos, hogy neked is jó ötlet lenne visszatérni, elvégre te ne... *kezd bele a mondatba, miszerint a lány nemes, ám menet közben elakad, ahogy alaposabban megszemléli Relaelt, aki bár még mindig lenyűgöző a szemében, korántsem olyan rendezett és előkelő megjelenésű, mint ahogy Artheniorban megismerte*
- Minden rendben? Mi történt veletek, miután szétváltunk? *érdeklődik aggodalmas hangon Rel és a többiek sorsa felől. ~Vajon jobban jártunk volna, ha velük maradunk?~ fut át agyán a kérdés, míg a válaszra vár.*
- Persze, mindenképp! *lelkesedik fel, mikor Luni is érdeklődést mutat a rajzolás iránt. ~Szinte már el is felejtettem, milyen jól esik néha rajzolgatni picit...~ gondolja nosztalgikusan, szintén egy kertben ücsörgő, rajzolós jelenetet képzelve el magában, ahol kedvére örökítheti meg a virágok és egyéb növények mulandó szépségét. Még akkor is ezen mereng magában, mikor a mágia kerül szóba, csak Marella és gyönyörű hátasa rántja vissza a jelenbe. ~ Talán állatokat is érdemes lenne megpróbálni lerajzolni... már ha nyugton tudnak maradni addig!~ mosolyog magában, ahogy Chel a kezébe prüszköl, majd kissé hátrébb húzódik, átengedve Lyllinek és finom süteményének a terepet. Figyelmesen hallgatja közben Lunit, helyeselve minden szavát, amit a városban kitört lázadásról mond. Olyan sok minden történt azóta vele, hogy már egészen távolinak tűnik számára az élmény, hogy valamikor a pincében rejtőzködtek, és most először felmerül benne a kérdés, vajon nem becsüli-e alul a kockázatot, amit a visszatérés jelent. ~Remélem, nem viszem mindannyiunkat a vesztünkbe... ~ töpreng magában, míg néma gondolkodásából egy ismerős alak nem téríti magához. ~Relael?~ hunyorog kicsit, hogy a még messze lévő lovast beazonosítsa. ~Mit kereshet itt?~ csodálkozik el, mikor megbizonyosodik a lovas kiléte felől, még jobban meglepődve a kedves üdvözlésen.*
- Rel? Mit keresel itt? *érdeklődik a lánytól, hisz ő az utolsó ember, akire számított volna, hogy újra találkozik vele*
- Épp a városba tartunk Aleimord után. Elég furcsán viselkedett mostanában, félek, valami meggondolatlanságra ragadtatja magát! *fejti ki aggodalmát Relnek, hiszen ő is ismeri valamennyire a férfit, talán megnyugtathatja, hogy aggodalma alaptalan, vagy épp igazolhatja azt*
- Ugyanakkor nem biztos, hogy neked is jó ötlet lenne visszatérni, elvégre te ne... *kezd bele a mondatba, miszerint a lány nemes, ám menet közben elakad, ahogy alaposabban megszemléli Relaelt, aki bár még mindig lenyűgöző a szemében, korántsem olyan rendezett és előkelő megjelenésű, mint ahogy Artheniorban megismerte*
- Minden rendben? Mi történt veletek, miután szétváltunk? *érdeklődik aggodalmas hangon Rel és a többiek sorsa felől. ~Vajon jobban jártunk volna, ha velük maradunk?~ fut át agyán a kérdés, míg a válaszra vár.*
3877. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-29 19:37:19
Üzenet elküldve: 2018-10-29 19:37:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Úton- útfélen//
*Marella mosolyogva hallgatja a lányok bemutatkozását, miközben igyekszik memorizálni a neveket. Alapból jó a névmemóriája, melyet igen gyakran az előnyére fordíthat.*
-Konkrét úti célom nincsen, csak megyek amerre látok. Lázadás? Az nem lehetett túl kellemes! - *Elhúzza a száját, bár nem igazán tudja, mit mondjon. A következő pillanatban azonban hirtelen Chel felemeli a fejét, és hegyezni kezdte a fülét. Ő is arra kapja a pillantását, és megpillant egy alakot, aki egészen közel járt hozzájuk. A három közül két lány nevét kiabálja, így Marella úgy gondolja, feltehetőleg ismerhetik egymást. Fogalma sincs, hogy honnan érkezhetett, de látszólag kedvesnek tűnt, így gondolja bemutatkozik neki.*
- Marella Cyron vagyok! - *Ezek után hosszú nem szólal meg, csak hagyja, hogy a lányok beszéljenek az újonnan érkező jövevénnyel*
*Marella mosolyogva hallgatja a lányok bemutatkozását, miközben igyekszik memorizálni a neveket. Alapból jó a névmemóriája, melyet igen gyakran az előnyére fordíthat.*
-Konkrét úti célom nincsen, csak megyek amerre látok. Lázadás? Az nem lehetett túl kellemes! - *Elhúzza a száját, bár nem igazán tudja, mit mondjon. A következő pillanatban azonban hirtelen Chel felemeli a fejét, és hegyezni kezdte a fülét. Ő is arra kapja a pillantását, és megpillant egy alakot, aki egészen közel járt hozzájuk. A három közül két lány nevét kiabálja, így Marella úgy gondolja, feltehetőleg ismerhetik egymást. Fogalma sincs, hogy honnan érkezhetett, de látszólag kedvesnek tűnt, így gondolja bemutatkozik neki.*
- Marella Cyron vagyok! - *Ezek után hosszú nem szólal meg, csak hagyja, hogy a lányok beszéljenek az újonnan érkező jövevénnyel*
3876. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-29 16:22:51
Üzenet elküldve: 2018-10-29 16:22:51
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Íjászverseny//
*Szegény Sheninek fel sem tűnik, mennyire amatőr módon került el egy érintést Lyztől. Pedig semmire sem vágyik jobban, mint egy érintésre, viszont csak és kizárólag addig lát el, onnan már fogalmas sincs, mi volna a helyes cselekvés.
Hasonlóan zavarban van, mint az elf lány, csak ő teljesen más okból és elég nehezére esik visszanyernie hidegvérét. Most csak a következő lépésre tud gondolni, az íjászkodásra. Abban legalább tudja, mit kell csinálni. Megfogni az íjat és a nyíllal belelőni a táblába. Tiszta sor.
Az viszont már nem tiszta számára, hogy Lyz mit is mondott valójában. Hogy az agancsos produkciójával mindenkit maga mögé utasított. Mindenkit. Maga mögé. Érted?
A lövés egész szépre sikerül, bár közelébe sem ér Lyz lövésének, de még így is a negyven lépésre lévő céltábla középső körében áll meg rezegve a nyíl. Sheni szégyellős mosollyal fordul a fűcsomóra helyezkedő lány felé.*
- Rendben, akkor lövök még párat. Úgyis gyakorolnom kell, hogy felérjek hozzád. *próbálja elütni egy olcsó poénnal a zavart, Lyz majd eldönti, mekkora sikerrel.
Újra a cél felé fordul, miközben gondolatai a korábban lezajlott beszélgetés körül forognak.
~ Jó lesz ez, nincs itt baj, haver. Jó vagy. Jó vagy nála. Csak most kicsit összekaptatok. Nincs ebben semmi. Még az a karót nyelt elf is vitázott olykor azzal a kis barna csitrivel. Előferdül. Különben is. Azt mondta, hogy mindenkit magad mögé utasítottál. Érted? Mindenkit! Te vagy a király! ~
Gondolkodik, ahogy újabb nyilat húz ki a tegzéből. Persze ez is Lyzé, mint a többi. Az idegre helyezi és megfeszíti az íjat.
~ Ha pedig mindenki magad mögött van, az mit jelent? ~
Fújja ki a levegőt és céloz.
~ Azt jelenti, hogy te vagy az első! Hogy mi? ~
Szalad ki a levegő a felismerésre a tüdejéből, az ujjai eloldják az ideget, de a lövés olyan messzire kerüli el a célt, hogy egy erőseb jobbra álló fa törzsébe fúródik bele.*
- Ehe. *nyögi száraz torokkal Lyzre nézve.*
- Bocsika. *cincogja.*
- Figyelj *fordul oda*, ha már így mindenkit magam mögé utasítottam, lehetne, hogy nem csak az íjászatot kezdjük elölről? *kérdi zavartan, s bár fél, mint az állat, mégis a lány tekintetét keresik acélszín szemei.*
//Íjászverseny//
*Szegény Sheninek fel sem tűnik, mennyire amatőr módon került el egy érintést Lyztől. Pedig semmire sem vágyik jobban, mint egy érintésre, viszont csak és kizárólag addig lát el, onnan már fogalmas sincs, mi volna a helyes cselekvés.
Hasonlóan zavarban van, mint az elf lány, csak ő teljesen más okból és elég nehezére esik visszanyernie hidegvérét. Most csak a következő lépésre tud gondolni, az íjászkodásra. Abban legalább tudja, mit kell csinálni. Megfogni az íjat és a nyíllal belelőni a táblába. Tiszta sor.
Az viszont már nem tiszta számára, hogy Lyz mit is mondott valójában. Hogy az agancsos produkciójával mindenkit maga mögé utasított. Mindenkit. Maga mögé. Érted?
A lövés egész szépre sikerül, bár közelébe sem ér Lyz lövésének, de még így is a negyven lépésre lévő céltábla középső körében áll meg rezegve a nyíl. Sheni szégyellős mosollyal fordul a fűcsomóra helyezkedő lány felé.*
- Rendben, akkor lövök még párat. Úgyis gyakorolnom kell, hogy felérjek hozzád. *próbálja elütni egy olcsó poénnal a zavart, Lyz majd eldönti, mekkora sikerrel.
Újra a cél felé fordul, miközben gondolatai a korábban lezajlott beszélgetés körül forognak.
~ Jó lesz ez, nincs itt baj, haver. Jó vagy. Jó vagy nála. Csak most kicsit összekaptatok. Nincs ebben semmi. Még az a karót nyelt elf is vitázott olykor azzal a kis barna csitrivel. Előferdül. Különben is. Azt mondta, hogy mindenkit magad mögé utasítottál. Érted? Mindenkit! Te vagy a király! ~
Gondolkodik, ahogy újabb nyilat húz ki a tegzéből. Persze ez is Lyzé, mint a többi. Az idegre helyezi és megfeszíti az íjat.
~ Ha pedig mindenki magad mögött van, az mit jelent? ~
Fújja ki a levegőt és céloz.
~ Azt jelenti, hogy te vagy az első! Hogy mi? ~
Szalad ki a levegő a felismerésre a tüdejéből, az ujjai eloldják az ideget, de a lövés olyan messzire kerüli el a célt, hogy egy erőseb jobbra álló fa törzsébe fúródik bele.*
- Ehe. *nyögi száraz torokkal Lyzre nézve.*
- Bocsika. *cincogja.*
- Figyelj *fordul oda*, ha már így mindenkit magam mögé utasítottam, lehetne, hogy nem csak az íjászatot kezdjük elölről? *kérdi zavartan, s bár fél, mint az állat, mégis a lány tekintetét keresik acélszín szemei.*
3875. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-29 15:37:13
Üzenet elküldve: 2018-10-29 15:37:13
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//A magányosok útja//
*Hosszú és gyötrelmes vallomáson van túl, megsínylette minden egyes sorát. Szomorúan, egyben, ha ez lehetséges némiképp komoran is tekint a nőre, s feloldozást, felmentést vár, vagy legalább némi támogatást. Esetleg megértést, hogy azt a rohadt gyűrűt meg kellett volna nézni és valóban veszélyes együtt utazni egy ilyen félkegyelművel, mint Umon. Legalábbis a szerzetes a továbbiakat így képzeli el. Képzeletében kezet fognak, aztán vagy együtt, vagy külön-külön mennek a dolgukra. Ehhez képest a következő mondatra csak néma hápogásba kezd, mint a rekedt kacsa egy hűvösebb éjszaka után a tó felszínén féloldalasan úszkálva.*
~ H-oogy mi van?! ~ Első értelmes gondolata ez, aztán csak kiprésel magából egy konzekvens választ:*
- Már hogyan ittam volna?! *Hiszen bár tervezi, de még nem bontotta meg a bort, persze az elsődleges gondja, hogy Valea most ennyire nem foglalkozik Umon fogyatékosságával, vagy elfogadja úgy, ahogy van, ami szinte pszichikai képtelenség, vagy nem is értette, amit itt Umon hosszú és siralmas monológjában felvázolt.*
- Ho-oogy mi van?! *Bár Valea gondolatmenetében már régen továbbutazott az elméleti síkok morajló tengerén, Umon kissé konzervatív módon lemaradt az előző kérdésnél, s most kapkodva igyekszik követni a lányt, aki lassan feláll. ~ Atyaég, mit akar?! ~ *Kérdezi magától elkerekedő szemekkel, s lassan vérvörös képpel, mert a korábbi kérdés kapcsán egy olyan mesterien megfogalmazott rejtett, szolid osztást kap, mint még soha, kicsit nehezen is dolgozza fel.*
- Kö-köszönöm. *Nyögi ki a dicséretre. ~ Mi a francért dadogok?! ~ Hihetetlen új élményekkel gazdagodik, s közben arra gondol, ilyenkor persze a kegyetlen énje is megbújik a sarokban, ahelyett, hogy fekete tekintettel cinikusan vigyorogna. ~ Jellemző. ~ Umon közben észre sem veszi a változást. Egyetlen komolytalan kérdés kellett ahhoz, hogy kizökkentsék az önsajnálatból és a rébuszokban történő beszédből. Eszébe jut érkezése Vadvédbe, mikor Bayde csak furcsán húzta fel szemöldökét a kacifántos kortes beszédre, amit hirtelen lezavart. ~ Hát, sok minden megváltozott, azóta. ~ Valea pedig kitartóan közeledik.*
- Mmmm... mi-micsinálsz? Mi a ciki? Va-valeaaa... *Hátrálna legszívesebben, de háta már a fát éri, egész kicsire összehúzná magát, de nem tudja, mert az még zavarba ejtőbb lenne.*
- Vale... *Már késő. A lány tárt karokkal érkezik, s a következő pillanatban már, a színes fák öle alatt békésen ölelkező párra lehet figyelmes az arra járó. Szerencsére nem jár arra senki. Ha Valea látná válla fölött a távolba révedő, megfagyva kimeredt tekintetű Umon arcát, vélhetően kitörne belőle ismét a nevetés. A szerencsétlen szerzetes, ha szabad élni némi alliteratív szószedettel, másra nem képes, így jobb kezével sután hátba veregeti a nőt, azon felül, hogy akár félreérthető, akár nem, a férfi ösztönök is beindulnak, így néhány másodperc után heherészve megpróbálja feltűnés nélkül kihámoznia magát, s zavarában csak a földre pislogni.*
- Jól van, jól. Khm... ez kedves volt. Köszi. *Borzasztó lábsöprésbe kezd a földön, bizonyára akadt valami takarítanivaló.* Meg... meglepő, de k-kedves. *Nyögi ki.*
- Jól vagyok, köszönöm. *Aztán visszakérdez.*
- Mondanivaló? Miről? *Mert gyakorlatilag azt is elfelejtette, hogy valójában borzasztó hányattatott és meghasonlott elméje miatt depressziósnak kellene lennie és története közepén hagyta abba egy kirohanás miatt. Hirtelen tekint fel, mint, akibe végül belecsap a felismerés, Valea akár bőszen bólogatni is kezdhet, hogy: „Igen Umon, arról, úgy van!” Azonban mielőtt a lány ebben esetleg megerősítésre találna kissé más téma következik:*
- Te... nem iszunk bort? Hmm? *Merthogy ott van a kocsin. Ettől értelmesebb most nemigen jutott eszébe.*
*Hosszú és gyötrelmes vallomáson van túl, megsínylette minden egyes sorát. Szomorúan, egyben, ha ez lehetséges némiképp komoran is tekint a nőre, s feloldozást, felmentést vár, vagy legalább némi támogatást. Esetleg megértést, hogy azt a rohadt gyűrűt meg kellett volna nézni és valóban veszélyes együtt utazni egy ilyen félkegyelművel, mint Umon. Legalábbis a szerzetes a továbbiakat így képzeli el. Képzeletében kezet fognak, aztán vagy együtt, vagy külön-külön mennek a dolgukra. Ehhez képest a következő mondatra csak néma hápogásba kezd, mint a rekedt kacsa egy hűvösebb éjszaka után a tó felszínén féloldalasan úszkálva.*
~ H-oogy mi van?! ~ Első értelmes gondolata ez, aztán csak kiprésel magából egy konzekvens választ:*
- Már hogyan ittam volna?! *Hiszen bár tervezi, de még nem bontotta meg a bort, persze az elsődleges gondja, hogy Valea most ennyire nem foglalkozik Umon fogyatékosságával, vagy elfogadja úgy, ahogy van, ami szinte pszichikai képtelenség, vagy nem is értette, amit itt Umon hosszú és siralmas monológjában felvázolt.*
- Ho-oogy mi van?! *Bár Valea gondolatmenetében már régen továbbutazott az elméleti síkok morajló tengerén, Umon kissé konzervatív módon lemaradt az előző kérdésnél, s most kapkodva igyekszik követni a lányt, aki lassan feláll. ~ Atyaég, mit akar?! ~ *Kérdezi magától elkerekedő szemekkel, s lassan vérvörös képpel, mert a korábbi kérdés kapcsán egy olyan mesterien megfogalmazott rejtett, szolid osztást kap, mint még soha, kicsit nehezen is dolgozza fel.*
- Kö-köszönöm. *Nyögi ki a dicséretre. ~ Mi a francért dadogok?! ~ Hihetetlen új élményekkel gazdagodik, s közben arra gondol, ilyenkor persze a kegyetlen énje is megbújik a sarokban, ahelyett, hogy fekete tekintettel cinikusan vigyorogna. ~ Jellemző. ~ Umon közben észre sem veszi a változást. Egyetlen komolytalan kérdés kellett ahhoz, hogy kizökkentsék az önsajnálatból és a rébuszokban történő beszédből. Eszébe jut érkezése Vadvédbe, mikor Bayde csak furcsán húzta fel szemöldökét a kacifántos kortes beszédre, amit hirtelen lezavart. ~ Hát, sok minden megváltozott, azóta. ~ Valea pedig kitartóan közeledik.*
- Mmmm... mi-micsinálsz? Mi a ciki? Va-valeaaa... *Hátrálna legszívesebben, de háta már a fát éri, egész kicsire összehúzná magát, de nem tudja, mert az még zavarba ejtőbb lenne.*
- Vale... *Már késő. A lány tárt karokkal érkezik, s a következő pillanatban már, a színes fák öle alatt békésen ölelkező párra lehet figyelmes az arra járó. Szerencsére nem jár arra senki. Ha Valea látná válla fölött a távolba révedő, megfagyva kimeredt tekintetű Umon arcát, vélhetően kitörne belőle ismét a nevetés. A szerencsétlen szerzetes, ha szabad élni némi alliteratív szószedettel, másra nem képes, így jobb kezével sután hátba veregeti a nőt, azon felül, hogy akár félreérthető, akár nem, a férfi ösztönök is beindulnak, így néhány másodperc után heherészve megpróbálja feltűnés nélkül kihámoznia magát, s zavarában csak a földre pislogni.*
- Jól van, jól. Khm... ez kedves volt. Köszi. *Borzasztó lábsöprésbe kezd a földön, bizonyára akadt valami takarítanivaló.* Meg... meglepő, de k-kedves. *Nyögi ki.*
- Jól vagyok, köszönöm. *Aztán visszakérdez.*
- Mondanivaló? Miről? *Mert gyakorlatilag azt is elfelejtette, hogy valójában borzasztó hányattatott és meghasonlott elméje miatt depressziósnak kellene lennie és története közepén hagyta abba egy kirohanás miatt. Hirtelen tekint fel, mint, akibe végül belecsap a felismerés, Valea akár bőszen bólogatni is kezdhet, hogy: „Igen Umon, arról, úgy van!” Azonban mielőtt a lány ebben esetleg megerősítésre találna kissé más téma következik:*
- Te... nem iszunk bort? Hmm? *Merthogy ott van a kocsin. Ettől értelmesebb most nemigen jutott eszébe.*
3874. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-29 11:26:33
Üzenet elküldve: 2018-10-29 11:26:33
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 183
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 183
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Vakmerő
//Kis tanyánál//
* Egy óriással kibővülve folytatták útjukat, keresztül az ingoványon, míg végül megérkeztek a célhoz. Talán mindenki felsóhajthatott, hogy épségben ideértek, s nem lettek a lápi banya főfogása. Lyz lassításra inti a csapatot, majd egy pár pillanatig kutatja az utat, s mikor megleli, jelzi a csapatnak, hogy arra tovább. Hamar meg is érkeznek egy rozoga állapotban lévő tanyához, így Denzack egyből meg is állapítja, hogy ez távol áll a Vadvédi luxustól. Mindenki neki is lát a munkának, s ebből a sötételf is kiveszi a részét, ott segít ahol csak tud, így estére már mind a házban lehetnek, ahol a tűz melegét élvezhetik. S már csak az a kérdés, hogy hogyan tovább. *
* Egy óriással kibővülve folytatták útjukat, keresztül az ingoványon, míg végül megérkeztek a célhoz. Talán mindenki felsóhajthatott, hogy épségben ideértek, s nem lettek a lápi banya főfogása. Lyz lassításra inti a csapatot, majd egy pár pillanatig kutatja az utat, s mikor megleli, jelzi a csapatnak, hogy arra tovább. Hamar meg is érkeznek egy rozoga állapotban lévő tanyához, így Denzack egyből meg is állapítja, hogy ez távol áll a Vadvédi luxustól. Mindenki neki is lát a munkának, s ebből a sötételf is kiveszi a részét, ott segít ahol csak tud, így estére már mind a házban lehetnek, ahol a tűz melegét élvezhetik. S már csak az a kérdés, hogy hogyan tovább. *
3873. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-28 21:04:56
Üzenet elküldve: 2018-10-28 21:04:56
ÚJ
![>Valea lae'Natar [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/11217_1530203834_elf_no.jpg)
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// A magányosok útja //
*Nézi Umont, és nézi a levelet, arcára pedig egyértelműen kiül az értetlenség, mintha hülyének tartaná a szerzetest. Be kell vallani egy rövid pillanat erejéig egy kicsit így is van. Aztán magyarázatot kap és nehezen, de megállja az erős késztetést, hogy ne fintorogjon a szokásos módján. A levélre pillantva semmi pozitív nem jut eszébe. Valami ami elhagyta eredeti helyét, és ha kiszárad végleg apró darabokra törik a legapróbb érintésre is. Gyenge, jelentéktelen, olyan, akit csak az ilyen szokatlan szerzetek, mint Umon vesznek észre cipőjük előtt, mielőtt még rálépne.
Kedve lenne lehülyézni a férfit csak úgy kevesen, mert egy levelet őrizget, amit Valeához hasonlított. Helyette csak mosolyog, és fejét ingatja.*
- Umon, már megint részeg vagy.
*Egy kicsit ő is oldja a feszültséget, kezével legyintve jelezve, hogy amúgy nem gondolja komolyan. Persze szóba kerül a gyűrű, de továbbra sem akar ránézni, és ez nem tudja meddig lesz így. Nem érdekli, vagy nem olyan formában ahogy a szerzetes szeretné. Ajkába harapva próbál ellenállni a késztetésnek, hogy szóljon, de nem jár sikerrel.*
- Az egyetlen dolog amit ígértem, hogy nem megyek el.
*Egyenesen a szerzetes szemeibe bámul, olyan makacssággal, hogy útitársa sejtheti egy öszvérrel is könnyebb dolga lenne.*
- Igen?
*Nincs mit tenni vigyorog, a furcsa elismerés hallatán, amit aligha kapott meg élete során.*
- Te is kezdesz beletanulni.
*Veszi a bátorságot és megközelíti a szerzetest. Ha már ennyire őszinték, akkor megmarad annak.*
- Jó, most ez nagyon kínos lesz. Nem szoktam ezt csinálni.
*Karjait széttárja, ölelésre hívja a férfit. Látszik rajta a bizonytalanság. Most lépjen? Vagy hagyja Umont közeledni? Meg amúgy mennyi ideig szokás ölelkezni? Ugye nem érti félre? Grimaszol egyet. Persze ismerheti barátja már annyira ez alatt a rövid idő alatt, hogy tudja ez a gesztus nem muszájból fordult meg fejében, hanem mert így szeretné. Ettől függetlenül egy hozzá hasonló szerencsétlennek még ez is komoly kihívás, és bízik benne, hogy a férfi segít neki kicsit kevésbé kellemetlenné tenni ezt.*
- Amúgy jól vagy?
*Érdeklődik és ha túlestek az ölelkezésen Umon kézfejére pillant, bár elsősorban annak lelki hogyléte érdekli.*
- Ha van még mondandód, hallgatlak.
*Nézi Umont, és nézi a levelet, arcára pedig egyértelműen kiül az értetlenség, mintha hülyének tartaná a szerzetest. Be kell vallani egy rövid pillanat erejéig egy kicsit így is van. Aztán magyarázatot kap és nehezen, de megállja az erős késztetést, hogy ne fintorogjon a szokásos módján. A levélre pillantva semmi pozitív nem jut eszébe. Valami ami elhagyta eredeti helyét, és ha kiszárad végleg apró darabokra törik a legapróbb érintésre is. Gyenge, jelentéktelen, olyan, akit csak az ilyen szokatlan szerzetek, mint Umon vesznek észre cipőjük előtt, mielőtt még rálépne.
Kedve lenne lehülyézni a férfit csak úgy kevesen, mert egy levelet őrizget, amit Valeához hasonlított. Helyette csak mosolyog, és fejét ingatja.*
- Umon, már megint részeg vagy.
*Egy kicsit ő is oldja a feszültséget, kezével legyintve jelezve, hogy amúgy nem gondolja komolyan. Persze szóba kerül a gyűrű, de továbbra sem akar ránézni, és ez nem tudja meddig lesz így. Nem érdekli, vagy nem olyan formában ahogy a szerzetes szeretné. Ajkába harapva próbál ellenállni a késztetésnek, hogy szóljon, de nem jár sikerrel.*
- Az egyetlen dolog amit ígértem, hogy nem megyek el.
*Egyenesen a szerzetes szemeibe bámul, olyan makacssággal, hogy útitársa sejtheti egy öszvérrel is könnyebb dolga lenne.*
- Igen?
*Nincs mit tenni vigyorog, a furcsa elismerés hallatán, amit aligha kapott meg élete során.*
- Te is kezdesz beletanulni.
*Veszi a bátorságot és megközelíti a szerzetest. Ha már ennyire őszinték, akkor megmarad annak.*
- Jó, most ez nagyon kínos lesz. Nem szoktam ezt csinálni.
*Karjait széttárja, ölelésre hívja a férfit. Látszik rajta a bizonytalanság. Most lépjen? Vagy hagyja Umont közeledni? Meg amúgy mennyi ideig szokás ölelkezni? Ugye nem érti félre? Grimaszol egyet. Persze ismerheti barátja már annyira ez alatt a rövid idő alatt, hogy tudja ez a gesztus nem muszájból fordult meg fejében, hanem mert így szeretné. Ettől függetlenül egy hozzá hasonló szerencsétlennek még ez is komoly kihívás, és bízik benne, hogy a férfi segít neki kicsit kevésbé kellemetlenné tenni ezt.*
- Amúgy jól vagy?
*Érdeklődik és ha túlestek az ölelkezésen Umon kézfejére pillant, bár elsősorban annak lelki hogyléte érdekli.*
- Ha van még mondandód, hallgatlak.
3872. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-28 08:46:05
Üzenet elküldve: 2018-10-28 08:46:05
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//A magányosok útja//
//A hozzászólás +16-os jelenetet tartalmaz!//
*Zihálva szedi a levegőt, s értetlen tekintettel mered két, maga elé tartott vérző öklére, majd a fára, Valeára, s ismét az öklére. Fának támasztott háta azzal az ütemmel csúszik lefelé, ahogy Valea elkezd beszélni. Végül lehuppan, s fáradtan rázza meg a fejét. A néma csendet nem töri meg, mit is mondhatna még, jóllehet a felét sem tudta még elmondani, magát is meglepte, milyen hamar tör rá a kényszer. Zavartan néz maga elé, már nem mer a lányra nézni, nagyjából sejteni véli a választ, ami nem is lenne olyan meglepő. Akkor pillant csak fel, mikor korábbi elképzeléseivel ellentétben mégis meglepődik kissé, így csak halkan suttogva tudja kifejezni magát. Stigmái már lenyugodtak, a felette lévő lombból lassan szállingózó levelekkel együtt változik arcának színezete, a fájdalom ismét sikert aratott. Még mindig nem szól, tudja, hogy Valea nem fejezte be, inkább fejét felfelé fordítva alulról csodálja meg az ezer színben játszó faleveleket. Egy rozsdabarna az arcára hullik, melyre lágyan hunyja le szemét, s csak akkor nyitja ki ismét, mikor a lány őt méltatja. ~ Miért fontos neki, az én szenvedésem? Hogy ne legyen. ~ Magában teszi fel a kérdést. Hangosan nem akarja, mert jól tudja, hogy fontos pillanatok ezek, melyeket feleslegesen kicsúszott költői kérdésekkel nem illik tönkretenni. Ismét kezeire tekint, majd lerázza őket, s mikor Valea lehajtja a fejét, lassan feláll, s a fa lombjára figyel, majd törzsére, melyet tönkretett. Egy lehulló falevelet kap el, s azon gondolkodik, hogy mennyire nem bántják a lány durva szavai, melyek hitelesen tükrözik érzelmét, s a választás nehézségét. De a lány döntött, s Umon is dönteni fog. Az egyik lehulló falevél erezete kusza és szövevényes, tenyerével kapja el, valamiért pont oda esik. Megannyi színben pompázik, hirtelen meg sem tudja állapítani mennyiben, így csak halványan mosolyogva tartja a lány felé, ki lehajtott fejjel haja mögé bújva emészti magát belülről.*
- Tudod... hosszú utat jártam be. *Kezdi csendesen.* Kurva hosszú utat. *Fűzi hozzá egy gyenge mosollyal. Viccesnek találja, hogy saját magához nem illő módon a lány után, így fejezi ki magát, de nem bánja.* Sok szerzettel találkoztam. De egy sem volt olyan, mint te... te más vagy. *A fa lombjára, majd a feltartott levélre néz.*
- Ez vagy te, Valea. Kissé szomorú, mintha az elmúlást tükrözné, egyben, ha közelebbről megnézzük valójában igenis is színes, olyan, akire szüksége van a világnak. Akire _nekem_ szükségem van. Már nem szenvedek Valea... melletted nem fogok. *Lassan közelebb lép, de zavarja a vér a kezén, azért egy rongydarabbal, azzal, mellyel korábban is bekötözte, mikor Pyctával találkozott, mindkét kezét áttekeri. Előtte a falevelet csuhájába rejti:*
- Ezt megőrzöm, hogy emlékeztessen. Minden gyűrűnél többet jelent. *Utal a korábban Valeának adott pecsétgyűrűjére.*
- Amit nem néztél meg, pedig ha megtetted volna, vélhetően láttál volna rajta változást. *Sötétedik el kissé a hangja.* Ne feledd, mit ígértél! *Jól tudja, hogy a lány semmit nem ígért, ahogyan csak felháborodva kapta fel a fejét, mikor a szerzetes arra kérte, hogy adott esetben pusztítsa el, de elsiklik felette. Nagy terhet rótt a lányra, de muszáj, ha mellette akar maradni. Tétován álldogál, szeretné megölelni és magához szorítani, de Valea időt kért, amelyet tiszteletben tart. Szomorú pillanatok ezek, de a szerzetes már jó néhány hasonlót megélt. Nem véletlen hát, hogy szája keskeny, kissé piszkálódó mosolyra húzódik:*
- Amúgy... imádom, mikor ilyen mocskos a szád! *Tör ki belőle egy rövid kacaj, majd kezét felemelve kér rögtön bocsánatot, nem akar ő rosszat, de terelésnek nem rossz.*
//A hozzászólás +16-os jelenetet tartalmaz!//
*Zihálva szedi a levegőt, s értetlen tekintettel mered két, maga elé tartott vérző öklére, majd a fára, Valeára, s ismét az öklére. Fának támasztott háta azzal az ütemmel csúszik lefelé, ahogy Valea elkezd beszélni. Végül lehuppan, s fáradtan rázza meg a fejét. A néma csendet nem töri meg, mit is mondhatna még, jóllehet a felét sem tudta még elmondani, magát is meglepte, milyen hamar tör rá a kényszer. Zavartan néz maga elé, már nem mer a lányra nézni, nagyjából sejteni véli a választ, ami nem is lenne olyan meglepő. Akkor pillant csak fel, mikor korábbi elképzeléseivel ellentétben mégis meglepődik kissé, így csak halkan suttogva tudja kifejezni magát. Stigmái már lenyugodtak, a felette lévő lombból lassan szállingózó levelekkel együtt változik arcának színezete, a fájdalom ismét sikert aratott. Még mindig nem szól, tudja, hogy Valea nem fejezte be, inkább fejét felfelé fordítva alulról csodálja meg az ezer színben játszó faleveleket. Egy rozsdabarna az arcára hullik, melyre lágyan hunyja le szemét, s csak akkor nyitja ki ismét, mikor a lány őt méltatja. ~ Miért fontos neki, az én szenvedésem? Hogy ne legyen. ~ Magában teszi fel a kérdést. Hangosan nem akarja, mert jól tudja, hogy fontos pillanatok ezek, melyeket feleslegesen kicsúszott költői kérdésekkel nem illik tönkretenni. Ismét kezeire tekint, majd lerázza őket, s mikor Valea lehajtja a fejét, lassan feláll, s a fa lombjára figyel, majd törzsére, melyet tönkretett. Egy lehulló falevelet kap el, s azon gondolkodik, hogy mennyire nem bántják a lány durva szavai, melyek hitelesen tükrözik érzelmét, s a választás nehézségét. De a lány döntött, s Umon is dönteni fog. Az egyik lehulló falevél erezete kusza és szövevényes, tenyerével kapja el, valamiért pont oda esik. Megannyi színben pompázik, hirtelen meg sem tudja állapítani mennyiben, így csak halványan mosolyogva tartja a lány felé, ki lehajtott fejjel haja mögé bújva emészti magát belülről.*
- Tudod... hosszú utat jártam be. *Kezdi csendesen.* Kurva hosszú utat. *Fűzi hozzá egy gyenge mosollyal. Viccesnek találja, hogy saját magához nem illő módon a lány után, így fejezi ki magát, de nem bánja.* Sok szerzettel találkoztam. De egy sem volt olyan, mint te... te más vagy. *A fa lombjára, majd a feltartott levélre néz.*
- Ez vagy te, Valea. Kissé szomorú, mintha az elmúlást tükrözné, egyben, ha közelebbről megnézzük valójában igenis is színes, olyan, akire szüksége van a világnak. Akire _nekem_ szükségem van. Már nem szenvedek Valea... melletted nem fogok. *Lassan közelebb lép, de zavarja a vér a kezén, azért egy rongydarabbal, azzal, mellyel korábban is bekötözte, mikor Pyctával találkozott, mindkét kezét áttekeri. Előtte a falevelet csuhájába rejti:*
- Ezt megőrzöm, hogy emlékeztessen. Minden gyűrűnél többet jelent. *Utal a korábban Valeának adott pecsétgyűrűjére.*
- Amit nem néztél meg, pedig ha megtetted volna, vélhetően láttál volna rajta változást. *Sötétedik el kissé a hangja.* Ne feledd, mit ígértél! *Jól tudja, hogy a lány semmit nem ígért, ahogyan csak felháborodva kapta fel a fejét, mikor a szerzetes arra kérte, hogy adott esetben pusztítsa el, de elsiklik felette. Nagy terhet rótt a lányra, de muszáj, ha mellette akar maradni. Tétován álldogál, szeretné megölelni és magához szorítani, de Valea időt kért, amelyet tiszteletben tart. Szomorú pillanatok ezek, de a szerzetes már jó néhány hasonlót megélt. Nem véletlen hát, hogy szája keskeny, kissé piszkálódó mosolyra húzódik:*
- Amúgy... imádom, mikor ilyen mocskos a szád! *Tör ki belőle egy rövid kacaj, majd kezét felemelve kér rögtön bocsánatot, nem akar ő rosszat, de terelésnek nem rossz.*
3871. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-28 01:22:12
Üzenet elküldve: 2018-10-28 01:22:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Kis tanyánál//
*Mikor átlépik a képzeletbeli vonalat, a délnek kanyarodó úton, Lyz fürkészni kezdi az erdőt, jobb oldal felé. Volt egy kis tanyácska a fák közt, ami önmagában nem látszik, de azt a furcsa göcsörtös fát keresi, amiről megismeri, hogy hol kell bevetniük magukat.*
- Itt lassítsunk *int.
A fák felé húz Boytával, és meg is látja, amit keres.*
- Itt kell bemenni *mutatja az utat.
Ha a többiek követik, márpedig a szekér követi, akkor valószínűleg más sem marad le, akkor hamarosan, kívülről egy kissé lepukkant tanyához érnek. Pár hata Ishala itt csatlakozott hozzájuk, s most íme, újra itt vannak.*
- Megérkeztünk, itt gondoltam megszállni. Persze csak aki szeretne. Mert mindenki szabad, csak azért dirigálok, mert megszoktam. Szóval, lehet lepakolni.
*Kiveszi a részét, a rozoga féltető alá köti a lovakat, Sadmyr is nekilát a pakolásnak, Lyz pedig kiadja Taenak, hogy ott, a két fa közt, ami a kúthoz közel esik, ültessék el a növényeket. A kúttal onnan minden növényt igényei szerint tudnak locsolni, vagy nedvesen tartani.
A csomagok nagy része bekerül a házba, Lealla pedig a begyűjtött gallyakból, begyújtja a rozoga kandallót. Mire esteledik, sok kéz hamar kész, talán mindennek megvan a helye aminek kell. A kis kunyhóban pedig barátságos meleg sárga fényével várja a megfáradt vándorokat a kandalló, s a Lealla által főzött meleg bogyótea. *
*Mikor átlépik a képzeletbeli vonalat, a délnek kanyarodó úton, Lyz fürkészni kezdi az erdőt, jobb oldal felé. Volt egy kis tanyácska a fák közt, ami önmagában nem látszik, de azt a furcsa göcsörtös fát keresi, amiről megismeri, hogy hol kell bevetniük magukat.*
- Itt lassítsunk *int.
A fák felé húz Boytával, és meg is látja, amit keres.*
- Itt kell bemenni *mutatja az utat.
Ha a többiek követik, márpedig a szekér követi, akkor valószínűleg más sem marad le, akkor hamarosan, kívülről egy kissé lepukkant tanyához érnek. Pár hata Ishala itt csatlakozott hozzájuk, s most íme, újra itt vannak.*
- Megérkeztünk, itt gondoltam megszállni. Persze csak aki szeretne. Mert mindenki szabad, csak azért dirigálok, mert megszoktam. Szóval, lehet lepakolni.
*Kiveszi a részét, a rozoga féltető alá köti a lovakat, Sadmyr is nekilát a pakolásnak, Lyz pedig kiadja Taenak, hogy ott, a két fa közt, ami a kúthoz közel esik, ültessék el a növényeket. A kúttal onnan minden növényt igényei szerint tudnak locsolni, vagy nedvesen tartani.
A csomagok nagy része bekerül a házba, Lealla pedig a begyűjtött gallyakból, begyújtja a rozoga kandallót. Mire esteledik, sok kéz hamar kész, talán mindennek megvan a helye aminek kell. A kis kunyhóban pedig barátságos meleg sárga fényével várja a megfáradt vándorokat a kandalló, s a Lealla által főzött meleg bogyótea. *
3870. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-27 22:14:14
Üzenet elküldve: 2018-10-27 22:14:14
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// A magányosok útja //
// A hozzászólás +16-os jeleneteket tartalmaz! //
*Szükséges is, hogy figyeljen, mert Umon minden apró rezdülése beszédes. Teljesen elcsendesedik, még lélegzetvételeit is visszafogja amikor éppen nem feszülten visszatartja. A férfi vonásai stigmáival együtt változnak, de Valea csak sziklaszilárdan figyel, meg sem rezzen, éppen csak pislog amikor szükséges, vagy vizslatva oldalra billenti fejét. Persze ez nem jelenti azt, hogy a történet ne érintené meg, sőt. Egészen olyan, mintha az ő szívébe döfnék a tőrt, ami összefacsarodik minden szó után. A neki szegezett kérdésre csak némán megingatja fejét.
A válasz rosszabb, mint egy jeges víz, mert egyszerre olyan, mintha perzselné belülről, mégis érzi, hogy kifut végtagjaiból a vér. Nem is az a tudat sokkolja, hogy Umon végzett a szüleivel, hanem az, hogy ezt gyerekként tette meg. Első kérdés ami megfogalmazódik benne az az, hogy miért, de nem tud ebben elmélyedni, mert valami azt súgja, hogy jobb ha felkészült és résen van.
Keze mozdul, mert látja, hogy a szerzetes szenved, de elutasítják, ezért nem is próbálkozik újra. Csak néz. Tehetetlenül.
~ Basszameg! ~
Megint tehetetlen, nem ez az első, hogy csak végig nézni tudja valaki szenvedését aki fontos neki. Újra elszorul a torka mint korábban már, és éppen csak sikerül leküzdeni könnyeit. Ezúttal nem magát sajnáltatja, a szerzetesért törnének ki, de nem engedi nekik. Ezzel nem segítene, vagy oldana meg bármit is. Szóval csak ül, néz és vár.
Nézi a vigyort, hallja Umon szavait, de ez ismeretlen számára. Neki ezek mind idegenek, ez nem az ő barátja, és mégis. Nem tudja hová tenni ezt. Kínjában ő is elmosolyodik egy pillanatra, mikor ráeszmél el is szégyelli magát miatta. Már nem követi tekintetével Umont, csak mered előre a szekérre, a sérült deszka felületére. A hangokat így is hallja, de bár ne így lenne.
A férfi beszél ugyan hozzá, de nem érti a szavakat, csak megkésve emeli rá tekintetét. Jégkék íriszei ködösek, millió gondolatról árulkodnak, fájdalomról, zavarodottságról. Nem tudja, hogy kezelje ezt a helyzetet. Szólásra nyitja ajkait, de nem jön hang torkára. Ez többször is megtörténik, mire sikerül összeszednie magát.*
- Adj egy kis időt, kérlek!
*Nagy levegőt vesz, fejét pedig lehajtva most ő kezdi el a fűszálakat piszkálgatni. Nem szól és reméli a szerzetes sem teszi, mert zavartalanságra van szüksége ahhoz, hogy engedje áthaladni magán azt a sok mindent ami tombol benne, hogy szépen el is haljon.
Sikerül összeszednie magát, és csak ekkor néz a szerzetesre.*
- Nem megyek el.
*Hangja jóval határozottabb, mint az előbb, összeszedett és céltudatos. Ez a döntés nem is volt kérdés számára, és nem is lesz.*
- Nem is félek tőled.
*Persze valahol igen, az is túlzás lenne, hogy a halált sem féli, mert benne is megvan az ösztön, csak már nem úgy, mint másokban. Nincs veszteni valója.*
- De ez most... kurvára nehéz. Nem akarom, hogy szenvedj, és elég szar látni ezt...
*Utolsó mondata előtt ismételten lehajtja fejét, engedi, hogy fonott hajából kibújt kósza tincsek arcába csússzanak. Nem akarja, hogy a férfi lássa.*
// A hozzászólás +16-os jeleneteket tartalmaz! //
*Szükséges is, hogy figyeljen, mert Umon minden apró rezdülése beszédes. Teljesen elcsendesedik, még lélegzetvételeit is visszafogja amikor éppen nem feszülten visszatartja. A férfi vonásai stigmáival együtt változnak, de Valea csak sziklaszilárdan figyel, meg sem rezzen, éppen csak pislog amikor szükséges, vagy vizslatva oldalra billenti fejét. Persze ez nem jelenti azt, hogy a történet ne érintené meg, sőt. Egészen olyan, mintha az ő szívébe döfnék a tőrt, ami összefacsarodik minden szó után. A neki szegezett kérdésre csak némán megingatja fejét.
A válasz rosszabb, mint egy jeges víz, mert egyszerre olyan, mintha perzselné belülről, mégis érzi, hogy kifut végtagjaiból a vér. Nem is az a tudat sokkolja, hogy Umon végzett a szüleivel, hanem az, hogy ezt gyerekként tette meg. Első kérdés ami megfogalmazódik benne az az, hogy miért, de nem tud ebben elmélyedni, mert valami azt súgja, hogy jobb ha felkészült és résen van.
Keze mozdul, mert látja, hogy a szerzetes szenved, de elutasítják, ezért nem is próbálkozik újra. Csak néz. Tehetetlenül.
~ Basszameg! ~
Megint tehetetlen, nem ez az első, hogy csak végig nézni tudja valaki szenvedését aki fontos neki. Újra elszorul a torka mint korábban már, és éppen csak sikerül leküzdeni könnyeit. Ezúttal nem magát sajnáltatja, a szerzetesért törnének ki, de nem engedi nekik. Ezzel nem segítene, vagy oldana meg bármit is. Szóval csak ül, néz és vár.
Nézi a vigyort, hallja Umon szavait, de ez ismeretlen számára. Neki ezek mind idegenek, ez nem az ő barátja, és mégis. Nem tudja hová tenni ezt. Kínjában ő is elmosolyodik egy pillanatra, mikor ráeszmél el is szégyelli magát miatta. Már nem követi tekintetével Umont, csak mered előre a szekérre, a sérült deszka felületére. A hangokat így is hallja, de bár ne így lenne.
A férfi beszél ugyan hozzá, de nem érti a szavakat, csak megkésve emeli rá tekintetét. Jégkék íriszei ködösek, millió gondolatról árulkodnak, fájdalomról, zavarodottságról. Nem tudja, hogy kezelje ezt a helyzetet. Szólásra nyitja ajkait, de nem jön hang torkára. Ez többször is megtörténik, mire sikerül összeszednie magát.*
- Adj egy kis időt, kérlek!
*Nagy levegőt vesz, fejét pedig lehajtva most ő kezdi el a fűszálakat piszkálgatni. Nem szól és reméli a szerzetes sem teszi, mert zavartalanságra van szüksége ahhoz, hogy engedje áthaladni magán azt a sok mindent ami tombol benne, hogy szépen el is haljon.
Sikerül összeszednie magát, és csak ekkor néz a szerzetesre.*
- Nem megyek el.
*Hangja jóval határozottabb, mint az előbb, összeszedett és céltudatos. Ez a döntés nem is volt kérdés számára, és nem is lesz.*
- Nem is félek tőled.
*Persze valahol igen, az is túlzás lenne, hogy a halált sem féli, mert benne is megvan az ösztön, csak már nem úgy, mint másokban. Nincs veszteni valója.*
- De ez most... kurvára nehéz. Nem akarom, hogy szenvedj, és elég szar látni ezt...
*Utolsó mondata előtt ismételten lehajtja fejét, engedi, hogy fonott hajából kibújt kósza tincsek arcába csússzanak. Nem akarja, hogy a férfi lássa.*
3869. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-27 19:04:45
Üzenet elküldve: 2018-10-27 19:04:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 745
OOC üzenetek: 260
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 745
OOC üzenetek: 260
Játékstílus: Vakmerő
// Úton-útfélen //
*Az érzelmi hullámvasút most sem kerüli el, hol élvezi, hol rühelli ezt az egészet, és ez jócskán kimeríti. Már jó pár órája járja a vidéket, kimerült és rosszul is néz ki, utóbbi jócskán letöri lelkesedését. Annak viszont örül, hogy sikerült megtennie ezt az utat komolyabb problémák nélkül, most már csak az kéne, hogy releváns információkat kapjon szülővárosáról.
Gondolataiba mélyed, amik leginkább tervek a jövővel kapcsolatban, amikor felfigyel egy csapatra. Ez önmagában nem is lenne érdekes, hiszen másokkal találkozhatott út közben, sokkal inkább az ami megragadja figyelmét, hogy eléggé ismerős ezek közül pár. Lassabb tempóra vált és szemérmetlenül bámulja a csapatot akikhez egyre közelebb ér. Luninari leginkább apró termete miatt lett nagyon emlékezetes számára, Laurentitia pedig gyönyörű hajával, ez nyilvánvalóan önmagában kevés lenne, de lassan arcvonásaik is kirajzolódnak előtte. Széles mosollyal örül meg nekik, persze nem azért mert annyira kedvelné őket, de legalább jelenlétük értelmet adott útjának. Amint felé pillantanak – ha ez egyáltalán megtörténik – integet nekik, ha esetleg nem ismerték volna fel. Nem csodálkoznak, hiszen legutóbbi alkalmuk óta egészen másképp néz ki, de semmiképpen sem egy artheniori nemesnek, annál jóval hétköznapibb a ruhája és semmi ékszere.*
- Luninari! Laurentitia! Tényleg ti vagytok? Jaj de jó, hogy látlak titeket.
*Kiált lelkesen széles mosollyal arcán, majd óvatosan leereszkedik a nyeregből és hozzájuk lép.*
- Reméltem, hogy jól megy a sorotok és hű, látom nem hogy kevesebben, de többen lettetek.
*Jó a kedve, ezért kedves, meg egyébként is szeret jó benyomást tenni – amit később elronthat – így sugárzó arca cseppet sem lankad, mikor a két ismeretlen felé fordul.*
- Relael vagyok. Relael Ellerin lae'Natar.
*Éppen csak gyorsan elhadarja nevét, hiszen érthető okokból jobban leköti őt a két ismerős arc.*
- Merre tartotok? Aleimord hol van? Jaj nagyon sok megbeszélnivalónk akad.
*Drámaian sóhajt, és igyekszik lecsillapítani lelkesedését. Bízik benne, hogy azt a nagyon sok megbeszélnivalót nem itt az út szélén szeretnék megtárgyalni, és ha önként nem, majd akkor ő pofátlanul érdeklődni fog eziránt.*
A hozzászólás írója (Relael Ellerin lae'Natar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.10.27 19:06:26
*Az érzelmi hullámvasút most sem kerüli el, hol élvezi, hol rühelli ezt az egészet, és ez jócskán kimeríti. Már jó pár órája járja a vidéket, kimerült és rosszul is néz ki, utóbbi jócskán letöri lelkesedését. Annak viszont örül, hogy sikerült megtennie ezt az utat komolyabb problémák nélkül, most már csak az kéne, hogy releváns információkat kapjon szülővárosáról.
Gondolataiba mélyed, amik leginkább tervek a jövővel kapcsolatban, amikor felfigyel egy csapatra. Ez önmagában nem is lenne érdekes, hiszen másokkal találkozhatott út közben, sokkal inkább az ami megragadja figyelmét, hogy eléggé ismerős ezek közül pár. Lassabb tempóra vált és szemérmetlenül bámulja a csapatot akikhez egyre közelebb ér. Luninari leginkább apró termete miatt lett nagyon emlékezetes számára, Laurentitia pedig gyönyörű hajával, ez nyilvánvalóan önmagában kevés lenne, de lassan arcvonásaik is kirajzolódnak előtte. Széles mosollyal örül meg nekik, persze nem azért mert annyira kedvelné őket, de legalább jelenlétük értelmet adott útjának. Amint felé pillantanak – ha ez egyáltalán megtörténik – integet nekik, ha esetleg nem ismerték volna fel. Nem csodálkoznak, hiszen legutóbbi alkalmuk óta egészen másképp néz ki, de semmiképpen sem egy artheniori nemesnek, annál jóval hétköznapibb a ruhája és semmi ékszere.*
- Luninari! Laurentitia! Tényleg ti vagytok? Jaj de jó, hogy látlak titeket.
*Kiált lelkesen széles mosollyal arcán, majd óvatosan leereszkedik a nyeregből és hozzájuk lép.*
- Reméltem, hogy jól megy a sorotok és hű, látom nem hogy kevesebben, de többen lettetek.
*Jó a kedve, ezért kedves, meg egyébként is szeret jó benyomást tenni – amit később elronthat – így sugárzó arca cseppet sem lankad, mikor a két ismeretlen felé fordul.*
- Relael vagyok. Relael Ellerin lae'Natar.
*Éppen csak gyorsan elhadarja nevét, hiszen érthető okokból jobban leköti őt a két ismerős arc.*
- Merre tartotok? Aleimord hol van? Jaj nagyon sok megbeszélnivalónk akad.
*Drámaian sóhajt, és igyekszik lecsillapítani lelkesedését. Bízik benne, hogy azt a nagyon sok megbeszélnivalót nem itt az út szélén szeretnék megtárgyalni, és ha önként nem, majd akkor ő pofátlanul érdeklődni fog eziránt.*
A hozzászólás írója (Relael Ellerin lae'Natar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.10.27 19:06:26
3868. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-26 17:43:23
Üzenet elküldve: 2018-10-26 17:43:23
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//A magányosok útja//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Halványan mosolyodik el, de csak egy pillanatra, hogy aztán ismét borús árnyak borítsák arcát.*
- Mindenkinek megvan a maga története, még, ha nem is tud róla. *Vonja meg a vállát.* Van, akié vidámabb, van aki semleges, s van... nos akié egy kicsit bonyolultabb. *Kezd bele, majd rövid gondolkodás és sóhaj után folytatja, lopva Valeára tekintve, látván, hogy a lány kíváncsi és érdeklődő, kissé megnyugszik ugyan, de nem fújja el az aggodalom árnyait. Amiről mesélni fog, ha jól emlékszik csupán egyetlen ember, illetve elf tudja ezidáig. Tekintve, hogy fogalma sincs, hogy hol kezdje, inkább kényelmesebb pozícióra vált, s úgy kezdi el saját, külön bejáratú történetét.*
- Kolostorban nőttem fel, de nem a hagyományosban. Olyan emberek kerültek ide... akik... akiknek voltak bizonyos problémái, vagy akik bűnt követtek el, s vezekelniük, vagy felejteniük kellett. *Egy pillanatra hidegen felkacag, majd hirtelen a lányra néz:*
- Persze én ide sem illettem. *Suttogja mélyen és markánsan.* Mert rám mindkettő jellemző kiválóan illet. *Tágra nyílnak a szemei, s kissé hevesebben kapkodja a levegőt, felkavaró az emlékezés.*
- A kolostorban elérték, mit akartak, azt hiszem. Mert hosszú ideig semmire nem emlékeztem. Tudod, a gyerekek memóriája szelektív. Általában szeretnek a jó dolgokra emlékezni, valahogy nálam is ez lehetett a helyzet. *Vonja meg a vállát, majd egy fűszálat tép le maga mellől, nehézkes a lényegre térni, persze végül ismét egy sóhaj után rászánja magát.*
- Gyerek voltam. Rossz, nagyon rossz gyerek. Tudod miért? *Kérdezi immár fennhangon, majd közelebb hajolva Valeához, talán immár hirtelen kissé rémisztő és rekedtes hangon a fülébe suttog:*
- Mert az egyik éjszaka megöltem a szüleimet. *Bólogat, aztán hirtelen megrázza a fejét, majd ismét hevesen bólogat.*
- Nem... nem szabad... *Mintha nem is magához beszélne, stigmáinak fodrozódó tánca tetőfokára hág, s mindkét keze ökölbe szorul, miközben halántékát kezdi el ütni. Nagyot nyel, mintha fulladozna.*
- Min-dig... ez... ez... van... *Esdeklő tekintete a lány felé fordul, de egyéb mozdulatot nem tesz, csak kezei állnak továbbra is görcsben. Gyöngyöző izzadságcseppek jelennek meg arcán, miközben fújtat. Kényszeríti magát, hogy felálljon, ha Valea felé nyúlna, csak lerázza magáról. A szekér felé fordul, s óriási lendületet vesz az ütéshez. Nagyot csattan ökle a szekér oldalán, hasad a deszka, aztán bután mered kissé lehorzsolt, véres öklére.*
- A fájdalom... *Suttogja maga elé nézve.* A fájdalom... az jó dolog. *Villan meg ébenfeketévé vált szeme a lány felé nézve.*
- Ó, mondd csak leány! Vajon Umon cimbora folytassa-e még a mesét, vagy már ideje alukálnod? *Szétszalad a száján a vigyor, mintha pengével vágták volna keresztbe, szinte minden fehér foga látszik, ahogy ajkain felhúzódik az ínyről.*
- NEM! NEEEEEM! NEEEEM! *Egy szemközti fához szalad és iszonyatos sebességgel kezdi el püfölni, jobbal és ballal egyaránt, csak egyetlen mondatot hajtogat.* Nem lesz gond, nem lesz gond, nem lesz gond, nem lesz... *Hamarosan elfárad, s ha a lány még itt van, annyit láthat, hogy csüggedten rogy le térdeire a fa tövébe. A kéreg több helyütt levált, ahogyan kezén a bütykök is lehorzsolódtak, nem kímélte magát. Szomorúan tekint fel, szemei immár a régiek, s elcsigázva mosolyodik el:*
- Az emlékek nehezek, Valea. Kell egy kis idő, míg elnyomom magamban Őt. Időnként már egész jól kontrollálom. *Vonja meg a vállát.* Ez *Pillant hátra a válla felett a fára.* jó módszer, bár kicsit fájdalmas. *Nevet fel egy pillanatra, hogy aztán ismét borús tekintettel nézzen maga elé.*
- Menj el nyugodtan, vidd a szekeret is. Nekem nem kell. Semmi nem kell. *Gyomra a kívánságra hatalmasat kordul. Dehogy nem kell. Minden kell neki, de leginkább, hogy végre normális ember lehessen.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Halványan mosolyodik el, de csak egy pillanatra, hogy aztán ismét borús árnyak borítsák arcát.*
- Mindenkinek megvan a maga története, még, ha nem is tud róla. *Vonja meg a vállát.* Van, akié vidámabb, van aki semleges, s van... nos akié egy kicsit bonyolultabb. *Kezd bele, majd rövid gondolkodás és sóhaj után folytatja, lopva Valeára tekintve, látván, hogy a lány kíváncsi és érdeklődő, kissé megnyugszik ugyan, de nem fújja el az aggodalom árnyait. Amiről mesélni fog, ha jól emlékszik csupán egyetlen ember, illetve elf tudja ezidáig. Tekintve, hogy fogalma sincs, hogy hol kezdje, inkább kényelmesebb pozícióra vált, s úgy kezdi el saját, külön bejáratú történetét.*
- Kolostorban nőttem fel, de nem a hagyományosban. Olyan emberek kerültek ide... akik... akiknek voltak bizonyos problémái, vagy akik bűnt követtek el, s vezekelniük, vagy felejteniük kellett. *Egy pillanatra hidegen felkacag, majd hirtelen a lányra néz:*
- Persze én ide sem illettem. *Suttogja mélyen és markánsan.* Mert rám mindkettő jellemző kiválóan illet. *Tágra nyílnak a szemei, s kissé hevesebben kapkodja a levegőt, felkavaró az emlékezés.*
- A kolostorban elérték, mit akartak, azt hiszem. Mert hosszú ideig semmire nem emlékeztem. Tudod, a gyerekek memóriája szelektív. Általában szeretnek a jó dolgokra emlékezni, valahogy nálam is ez lehetett a helyzet. *Vonja meg a vállát, majd egy fűszálat tép le maga mellől, nehézkes a lényegre térni, persze végül ismét egy sóhaj után rászánja magát.*
- Gyerek voltam. Rossz, nagyon rossz gyerek. Tudod miért? *Kérdezi immár fennhangon, majd közelebb hajolva Valeához, talán immár hirtelen kissé rémisztő és rekedtes hangon a fülébe suttog:*
- Mert az egyik éjszaka megöltem a szüleimet. *Bólogat, aztán hirtelen megrázza a fejét, majd ismét hevesen bólogat.*
- Nem... nem szabad... *Mintha nem is magához beszélne, stigmáinak fodrozódó tánca tetőfokára hág, s mindkét keze ökölbe szorul, miközben halántékát kezdi el ütni. Nagyot nyel, mintha fulladozna.*
- Min-dig... ez... ez... van... *Esdeklő tekintete a lány felé fordul, de egyéb mozdulatot nem tesz, csak kezei állnak továbbra is görcsben. Gyöngyöző izzadságcseppek jelennek meg arcán, miközben fújtat. Kényszeríti magát, hogy felálljon, ha Valea felé nyúlna, csak lerázza magáról. A szekér felé fordul, s óriási lendületet vesz az ütéshez. Nagyot csattan ökle a szekér oldalán, hasad a deszka, aztán bután mered kissé lehorzsolt, véres öklére.*
- A fájdalom... *Suttogja maga elé nézve.* A fájdalom... az jó dolog. *Villan meg ébenfeketévé vált szeme a lány felé nézve.*
- Ó, mondd csak leány! Vajon Umon cimbora folytassa-e még a mesét, vagy már ideje alukálnod? *Szétszalad a száján a vigyor, mintha pengével vágták volna keresztbe, szinte minden fehér foga látszik, ahogy ajkain felhúzódik az ínyről.*
- NEM! NEEEEEM! NEEEEM! *Egy szemközti fához szalad és iszonyatos sebességgel kezdi el püfölni, jobbal és ballal egyaránt, csak egyetlen mondatot hajtogat.* Nem lesz gond, nem lesz gond, nem lesz gond, nem lesz... *Hamarosan elfárad, s ha a lány még itt van, annyit láthat, hogy csüggedten rogy le térdeire a fa tövébe. A kéreg több helyütt levált, ahogyan kezén a bütykök is lehorzsolódtak, nem kímélte magát. Szomorúan tekint fel, szemei immár a régiek, s elcsigázva mosolyodik el:*
- Az emlékek nehezek, Valea. Kell egy kis idő, míg elnyomom magamban Őt. Időnként már egész jól kontrollálom. *Vonja meg a vállát.* Ez *Pillant hátra a válla felett a fára.* jó módszer, bár kicsit fájdalmas. *Nevet fel egy pillanatra, hogy aztán ismét borús tekintettel nézzen maga elé.*
- Menj el nyugodtan, vidd a szekeret is. Nekem nem kell. Semmi nem kell. *Gyomra a kívánságra hatalmasat kordul. Dehogy nem kell. Minden kell neki, de leginkább, hogy végre normális ember lehessen.*
3867. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-26 15:02:27
Üzenet elküldve: 2018-10-26 15:02:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Íjászverseny//
*Örömmel hallja, hogy ha nem is elölről kezdik, de onnan folytatják, ahol még minden simán ment. Keze a levegőben áll meg. Nem éri el az elfet, és vissza is húzza gyorsan, mint ha nem is a kezéért nyúlt volna. Végül fülében az egyik karikánál köt ki, meg is forgatja zavarában. *
- Akkor folytassunk onnan. Csak tessék *int a negyvenes felé. Most már igazából teljesen össze van zavarodva, úgyhogy egyáltalán nem bánja, hogy Shen kezd. Sőt, ha még három, netán négy kört bevállalna, az még jobb volna. Önmagának köszönheti, csak azt még cikisebbnek érzi, hogy a félig-meddig vallomásra nem érkezett reakció. Ezek után továbbra is azt tartja, amit a szobában is már megemlített Shennek, hogy az elf nem biztos az érzéseiben. Rosszabb esetben csupán az áll a vonzalom hátterében, hogy a jelen választékból, éppen Lyz tetszik neki, de ha mélyebben belegondol, annyira mégsem a zsánere, így nem is olyan fontos, hogy közeledjen. Ebből kifolyólag, és önmaga védelmében is, Lyz most már biztosan nem fog közeledni, éppen elegendő a korábbi vallomás is. Éppen elég bután érzi most magát az egész után.*
- Lőhetsz még nyugodtan, addig figyelek csak. Jó? *Azzal le is ül egy kicsit oldalvást, Shennel szemben egy nagyobbacska fűcsomóra. A lövéseit pedig tüzetesen figyeli. Megpróbál elfeledkezni arról a puszta tényről, hogy a szeleburdiság túlontúl jóképű, így a vonzó vágást a szája szélén, el is kerüli pillantása. A szürke szemeit pedig végképp. Csak a kezét figyeli, és azt, hogy esetleg tartásbeli egyenetlenség, szabálytalanság okozhatta, hogy a korábbi lövései távolabb voltak a közepétől.
Lábai törökülésben, kezei az ölében, figyelme pedig az elf fiún függ, szótlanul, míg nincs egyéb észrevétele, amit megoszthatna.
Csak akkor áll fel, ha valamit észrevett Shenen, és szeretne neki segíteni, hogy jobb lehessen. Esetleg akkor, ha valóban ő következik, mert abban az esetben is vonalhoz lép. *
//Íjászverseny//
*Örömmel hallja, hogy ha nem is elölről kezdik, de onnan folytatják, ahol még minden simán ment. Keze a levegőben áll meg. Nem éri el az elfet, és vissza is húzza gyorsan, mint ha nem is a kezéért nyúlt volna. Végül fülében az egyik karikánál köt ki, meg is forgatja zavarában. *
- Akkor folytassunk onnan. Csak tessék *int a negyvenes felé. Most már igazából teljesen össze van zavarodva, úgyhogy egyáltalán nem bánja, hogy Shen kezd. Sőt, ha még három, netán négy kört bevállalna, az még jobb volna. Önmagának köszönheti, csak azt még cikisebbnek érzi, hogy a félig-meddig vallomásra nem érkezett reakció. Ezek után továbbra is azt tartja, amit a szobában is már megemlített Shennek, hogy az elf nem biztos az érzéseiben. Rosszabb esetben csupán az áll a vonzalom hátterében, hogy a jelen választékból, éppen Lyz tetszik neki, de ha mélyebben belegondol, annyira mégsem a zsánere, így nem is olyan fontos, hogy közeledjen. Ebből kifolyólag, és önmaga védelmében is, Lyz most már biztosan nem fog közeledni, éppen elegendő a korábbi vallomás is. Éppen elég bután érzi most magát az egész után.*
- Lőhetsz még nyugodtan, addig figyelek csak. Jó? *Azzal le is ül egy kicsit oldalvást, Shennel szemben egy nagyobbacska fűcsomóra. A lövéseit pedig tüzetesen figyeli. Megpróbál elfeledkezni arról a puszta tényről, hogy a szeleburdiság túlontúl jóképű, így a vonzó vágást a szája szélén, el is kerüli pillantása. A szürke szemeit pedig végképp. Csak a kezét figyeli, és azt, hogy esetleg tartásbeli egyenetlenség, szabálytalanság okozhatta, hogy a korábbi lövései távolabb voltak a közepétől.
Lábai törökülésben, kezei az ölében, figyelme pedig az elf fiún függ, szótlanul, míg nincs egyéb észrevétele, amit megoszthatna.
Csak akkor áll fel, ha valamit észrevett Shenen, és szeretne neki segíteni, hogy jobb lehessen. Esetleg akkor, ha valóban ő következik, mert abban az esetben is vonalhoz lép. *
3866. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-26 14:46:02
Üzenet elküldve: 2018-10-26 14:46:02
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 154
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// A magányosok útja //
*Meglepetten pislog Umonra, majd eleget tesz kérésnek és követi őt. Le is ül mellé a földre, majd kissé aggódva kezdi fürkészni arcát. Nem várta, hogy kacarászva beszélgetnek majd ilyen és ehhez hasonló témákról, azért mégis szokatlan, hogy ennyire elkomorodik. Miután elhelyezkedett elkezdődik a történetmesélés.
Szóval Pycta elment. Ennyi. Bólint egyet, hogy tudomásul vette. Nem bizonyultak elégnek a feladatra. Erre is csak bólint. Mesélt Pycta még erről első találkozásukkor, meg az Erdőszellemről rengeteget, amire még mindig kétkedve gondol, de elfogadja ezt is.*
- Igen, azt hiszem tartozol ennyivel.
*Újra feltámad benne a harag, mielőtt viszont kibontakozna gyorsan el is fojtja azt. Homlokát azért ráncolja arra, hogy neki feladata lesz. Ezt még mindig nem tudja csak úgy elfogadni, már ha Umon arra gondol amire ő is gondol. Nagyot nyel, inkább nem szól.*
- Az én történetem? Nekem nincs is olyanom.
*Meglepetten tágulnak ki szemei. Az egyetlen története ami van, azt sebei is elárulták és Valea maga is a könyvtárban, aligha van ezen kívül bármije. Unalmas ő is, meg az élete is.*
- Rendben Umon, felkészültem. Ne kímélj!
*Viszonozza a halvány mosolyt, erre a rövid időre arca is meglágyul valamelyest, ezt követően pedig kíváncsi tekintetét a szerzetesnek szegezi. Minden mozdulata arról árulkodik, hogy bizony itt van és minden pici idegszálával figyelmét barátjának szenteli.*
*Meglepetten pislog Umonra, majd eleget tesz kérésnek és követi őt. Le is ül mellé a földre, majd kissé aggódva kezdi fürkészni arcát. Nem várta, hogy kacarászva beszélgetnek majd ilyen és ehhez hasonló témákról, azért mégis szokatlan, hogy ennyire elkomorodik. Miután elhelyezkedett elkezdődik a történetmesélés.
Szóval Pycta elment. Ennyi. Bólint egyet, hogy tudomásul vette. Nem bizonyultak elégnek a feladatra. Erre is csak bólint. Mesélt Pycta még erről első találkozásukkor, meg az Erdőszellemről rengeteget, amire még mindig kétkedve gondol, de elfogadja ezt is.*
- Igen, azt hiszem tartozol ennyivel.
*Újra feltámad benne a harag, mielőtt viszont kibontakozna gyorsan el is fojtja azt. Homlokát azért ráncolja arra, hogy neki feladata lesz. Ezt még mindig nem tudja csak úgy elfogadni, már ha Umon arra gondol amire ő is gondol. Nagyot nyel, inkább nem szól.*
- Az én történetem? Nekem nincs is olyanom.
*Meglepetten tágulnak ki szemei. Az egyetlen története ami van, azt sebei is elárulták és Valea maga is a könyvtárban, aligha van ezen kívül bármije. Unalmas ő is, meg az élete is.*
- Rendben Umon, felkészültem. Ne kímélj!
*Viszonozza a halvány mosolyt, erre a rövid időre arca is meglágyul valamelyest, ezt követően pedig kíváncsi tekintetét a szerzetesnek szegezi. Minden mozdulata arról árulkodik, hogy bizony itt van és minden pici idegszálával figyelmét barátjának szenteli.*
3865. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-26 07:45:24
Üzenet elküldve: 2018-10-26 07:45:24
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//A magányosok útja//
*Mondhatni békésen fordulnak rá az Arthenior közelében meghúzódó útra. Kócos is immár szelíden poroszkál, nincs hová sietniük, hisz a céljuk sem ismert. Rövidtávú tervek akadnak ugyan, de egyik sem indokol meg vágtát, vagy akár csak ügetést. Korábban a gyeplő Umonnál maradt, s még utoljára az erdő fái közé kormányozza a szekeret. Olyan helyet keres, mi nem látszik az útról, mégis kellően védhető. Muszáj tisztázniuk, hogyan tovább, mert jelenleg egyelőre fogalma sincs, hogy mi módon keressen helyet a városban, ahol ezt a rengeteg dolgot el tudják raktározni. Lassan leszáll a bakról és körbenéz. Int Valeának is.*
- Igen, vagy csak most kezdődik. *Hozzá képest, ugyan nem szokatlanul, de meglehetősen komor. Leül a szekér tövébe és a fűszálat kezd piszkálni. Korábban benne ragadt valami, amit Vadvédben nem tudtak megbeszélni, hisz Erdőmélye és az ingovány nem alkalmas arra, hogy beszélgetéssel töltsék.*
- Kérlek... ülj le mellém, Valea. *Suttogja a nőnek, s stigmái kósza táncba kezdenek arcán. Ideges és feszült, fogalma sincs, hogyan kezdjen bele. Zavart mosollyal tekint a reményei szerint leszálló nőre és megvárja, míg az elhelyezkedik, majd lehajtja fejét.*
- Pycta elment. Nem bizonyultunk méltónak az Erdőszellem jóindulatára. Nem tudtuk megcselekedni mindazt, ami szükséges volt. Veszekedéssel, apró-cseprő dolgokkal múlattuk az időt, ahelyett, hogy a feladatra koncentráltunk volna... *Itt megakad a magyarázatban, s hangosan felsóhajt. Nem mer felnézni, nem mer Valea szemébe nézni, feje még mindig lehajtva. A fűszálak között matat rendületlenül, látszik rajta, hogy feltörő érzéseit nem fogja tudni kordában tartani, aztán egy enyhe fejrázás után mégis megnyugszik, arca megváltozik, s hideg fejjel néz fel a lányra.*
- Tartozom neked... egy történettel. Hogy értsd, mi végre is a _feladatod_. De tudnod kell... nem foglak rossznak tartani akkor sem, ha utána különválnának útjaink, mert nem maradsz már velem. *Suttogja csendesen, kifejezéstelen arccal.* Ha mégis, akkor szeretném én is hallani a te történeted. Ha minden rendben lesz, úgy tűnik sok időt fogunk együtt tölteni. *Csak szomorú mosoly, egy apróság, mit küldeni tud a lánynak biztatásul. Többet nem, mert nehéz beszélgetés vár rájuk.*
- Az éjszakát azt gondolom itt töltjük. Kellően védett és nem láthatnak meg bennünket. *Tervei szerint, a beszélgetés után, kicsit körbenéznek a környéken. Feltéve persze, ha a lány itt marad.*
*Mondhatni békésen fordulnak rá az Arthenior közelében meghúzódó útra. Kócos is immár szelíden poroszkál, nincs hová sietniük, hisz a céljuk sem ismert. Rövidtávú tervek akadnak ugyan, de egyik sem indokol meg vágtát, vagy akár csak ügetést. Korábban a gyeplő Umonnál maradt, s még utoljára az erdő fái közé kormányozza a szekeret. Olyan helyet keres, mi nem látszik az útról, mégis kellően védhető. Muszáj tisztázniuk, hogyan tovább, mert jelenleg egyelőre fogalma sincs, hogy mi módon keressen helyet a városban, ahol ezt a rengeteg dolgot el tudják raktározni. Lassan leszáll a bakról és körbenéz. Int Valeának is.*
- Igen, vagy csak most kezdődik. *Hozzá képest, ugyan nem szokatlanul, de meglehetősen komor. Leül a szekér tövébe és a fűszálat kezd piszkálni. Korábban benne ragadt valami, amit Vadvédben nem tudtak megbeszélni, hisz Erdőmélye és az ingovány nem alkalmas arra, hogy beszélgetéssel töltsék.*
- Kérlek... ülj le mellém, Valea. *Suttogja a nőnek, s stigmái kósza táncba kezdenek arcán. Ideges és feszült, fogalma sincs, hogyan kezdjen bele. Zavart mosollyal tekint a reményei szerint leszálló nőre és megvárja, míg az elhelyezkedik, majd lehajtja fejét.*
- Pycta elment. Nem bizonyultunk méltónak az Erdőszellem jóindulatára. Nem tudtuk megcselekedni mindazt, ami szükséges volt. Veszekedéssel, apró-cseprő dolgokkal múlattuk az időt, ahelyett, hogy a feladatra koncentráltunk volna... *Itt megakad a magyarázatban, s hangosan felsóhajt. Nem mer felnézni, nem mer Valea szemébe nézni, feje még mindig lehajtva. A fűszálak között matat rendületlenül, látszik rajta, hogy feltörő érzéseit nem fogja tudni kordában tartani, aztán egy enyhe fejrázás után mégis megnyugszik, arca megváltozik, s hideg fejjel néz fel a lányra.*
- Tartozom neked... egy történettel. Hogy értsd, mi végre is a _feladatod_. De tudnod kell... nem foglak rossznak tartani akkor sem, ha utána különválnának útjaink, mert nem maradsz már velem. *Suttogja csendesen, kifejezéstelen arccal.* Ha mégis, akkor szeretném én is hallani a te történeted. Ha minden rendben lesz, úgy tűnik sok időt fogunk együtt tölteni. *Csak szomorú mosoly, egy apróság, mit küldeni tud a lánynak biztatásul. Többet nem, mert nehéz beszélgetés vár rájuk.*
- Az éjszakát azt gondolom itt töltjük. Kellően védett és nem láthatnak meg bennünket. *Tervei szerint, a beszélgetés után, kicsit körbenéznek a környéken. Feltéve persze, ha a lány itt marad.*
3864. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-25 21:21:16
Üzenet elküldve: 2018-10-25 21:21:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1186
OOC üzenetek: 231
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1186
OOC üzenetek: 231
Játékstílus: Megfontolt
//Reggel//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Hát tény, ami tény Int nem erre számított. És, ami szomorú, a kikötői késdobálókkal szemben itt olyan társaság van, ami legalább annyira alakoskodó mint ő ha nem jobban. Így eshet meg a kedves eset, hogy lefordítva a másik szavait közölte Int-el, hogy dugja fel magának a laborját, ő francokat se ad érte. Örüljön annak, hogy nem az utcán csövel. Ezt pedig kedves mosollyal mondta. Amit Int hasonló mosollyal viszonzott.*
-Köszönöm, hogy rám bízod. Ha esetleg majd tudok neked valamiben segíteni akkor szólj nyugodtan. Legyen szó valami luxuscikkről mint amit a kedves húgodnak ajánlottam vagy akár csak egy teáról, ami felfrissít ha elfáradsz a birtokigazgatás közben. Sok hasznomat látod majd.
*Egy kis önmarketing. Persze fejben nem ilyen kedves és segítőkész.*
~Száradna beléd a szar te kapzsi kékvérű paraszt. Az egész család ilyen? Kár ezekkel udvariaskodni. Legközelebb jobban teszem ha csak nyújtom a markom nekik.~
*Mikor a másik távozna akkor Int is bólint és feláll a helyéről.*
-Persze. Én is beszélnék még a szolgák vezetőjével. Megbeszélnék vele pár dolgot.
*Majd ha más nincs akkor fel is keresné a véleménye szerint fickót. Mert miért lenne vezető egy nőből. Mindenesetre ha megtalálta akkor bemutatkozik, haverkodik kicsit majd előadja a kéréseit. A legfontosabb, hogy távollétében ha lehet akkor gondozzák a piócákat. Meg, hogy hol tudná letakarítani a műszereit mert nem volt idő a menekülés közben és, hogy készítsenek már elő egy üres szobát neki a laborhoz. Ha ezt intézte akkor indulás előtt még megtisztogatja a szerszámait és előkeresi a divatos szarvasbőr kabátját. Gyűrött lett egy kicsit, de amúgy semmi baja. Int egy kicsit megrázogatja, némi szenvedés árán felveszi, magához vesz néhány varázsitalt és mivel úgy véli el is van készülve ezért távozik is. Persze csak a kúria elé megy ki, hogy érje a napvény és hogy pipára gyújthasson. Már el is felejtette milyen szenya volt ez a kimondhatatlan nevű fickó.*
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Hát tény, ami tény Int nem erre számított. És, ami szomorú, a kikötői késdobálókkal szemben itt olyan társaság van, ami legalább annyira alakoskodó mint ő ha nem jobban. Így eshet meg a kedves eset, hogy lefordítva a másik szavait közölte Int-el, hogy dugja fel magának a laborját, ő francokat se ad érte. Örüljön annak, hogy nem az utcán csövel. Ezt pedig kedves mosollyal mondta. Amit Int hasonló mosollyal viszonzott.*
-Köszönöm, hogy rám bízod. Ha esetleg majd tudok neked valamiben segíteni akkor szólj nyugodtan. Legyen szó valami luxuscikkről mint amit a kedves húgodnak ajánlottam vagy akár csak egy teáról, ami felfrissít ha elfáradsz a birtokigazgatás közben. Sok hasznomat látod majd.
*Egy kis önmarketing. Persze fejben nem ilyen kedves és segítőkész.*
~Száradna beléd a szar te kapzsi kékvérű paraszt. Az egész család ilyen? Kár ezekkel udvariaskodni. Legközelebb jobban teszem ha csak nyújtom a markom nekik.~
*Mikor a másik távozna akkor Int is bólint és feláll a helyéről.*
-Persze. Én is beszélnék még a szolgák vezetőjével. Megbeszélnék vele pár dolgot.
*Majd ha más nincs akkor fel is keresné a véleménye szerint fickót. Mert miért lenne vezető egy nőből. Mindenesetre ha megtalálta akkor bemutatkozik, haverkodik kicsit majd előadja a kéréseit. A legfontosabb, hogy távollétében ha lehet akkor gondozzák a piócákat. Meg, hogy hol tudná letakarítani a műszereit mert nem volt idő a menekülés közben és, hogy készítsenek már elő egy üres szobát neki a laborhoz. Ha ezt intézte akkor indulás előtt még megtisztogatja a szerszámait és előkeresi a divatos szarvasbőr kabátját. Gyűrött lett egy kicsit, de amúgy semmi baja. Int egy kicsit megrázogatja, némi szenvedés árán felveszi, magához vesz néhány varázsitalt és mivel úgy véli el is van készülve ezért távozik is. Persze csak a kúria elé megy ki, hogy érje a napvény és hogy pipára gyújthasson. Már el is felejtette milyen szenya volt ez a kimondhatatlan nevű fickó.*
3863. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-24 13:30:59
Üzenet elküldve: 2018-10-24 13:30:59
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Íjászverseny//
*Hogy mennyire segítik szavai tisztán látni Lyzt, fogalma sincs róla. Neki olyan, mintha egy méhkas költözött volna a fejébe és amikor gondolkodni próbálna, akkor tartanak zsongás-próbát. A szavak valójában összefüggéstelenül jönnek ki a száján, a kezével meg valamiért nem tudja, mit kezdjen, ezért inkább folytatja a tördelést.
Lyzi megenyhülni látszik, de azért a hegyesfülű még nem venne rá mérget, hogy nem haragszik még rá. Az elf lány közeledik hozzá, ő meg földbe gyökerezett lábakkal áll és olyan arcot vág, mint egy kölyök, aki rossz fát tett a tűzre és rajtakapták. Amikor meglátja a kis kockát, amit Lyznek ajándékozott, keze gondolat nélkül talál rá a kendőre, amit Lyztől kapott cserébe.*
- Gondolom, te. *mormogja nem létező bajsza alatt és csak lopva mer a gyönyörű szemekbe nézni.
Annak örül, hogy már nem dühös rá Lyz, legalábbis neki most úgy tűnik, de könnyen lehet, hogy téved.
Nem gondolta volna, hogy a minxes produkciója volt az, amivel sikerült elnyernie Lyz figyelmét. Bátortalan mosollyal néz fel.*
- Persze, hogyne. *válaszol éledő bátorsággal.*
- Folytassuk ott, ahol mondjuk abbahagytuk és lőjünk célba? *kérdi, majd megindul vissza az íjáért és a nyilakért, hogy a negyvenes célhoz menjen.*
- Most én lövök, rendben? *kérdi mosolyogva, majd ha nem kap nemleges választ, akkor igyekszik lenyugtatni kalimpáló szívét, hogy lőni tudjon.
Nem akar sokáig tökölni, így egy nagy levegőt vesz, hogy megfeszítse az íjat és célra tartson. Pár pillanat és már útjára is küldte a nyílvesszőt.*
//Íjászverseny//
*Hogy mennyire segítik szavai tisztán látni Lyzt, fogalma sincs róla. Neki olyan, mintha egy méhkas költözött volna a fejébe és amikor gondolkodni próbálna, akkor tartanak zsongás-próbát. A szavak valójában összefüggéstelenül jönnek ki a száján, a kezével meg valamiért nem tudja, mit kezdjen, ezért inkább folytatja a tördelést.
Lyzi megenyhülni látszik, de azért a hegyesfülű még nem venne rá mérget, hogy nem haragszik még rá. Az elf lány közeledik hozzá, ő meg földbe gyökerezett lábakkal áll és olyan arcot vág, mint egy kölyök, aki rossz fát tett a tűzre és rajtakapták. Amikor meglátja a kis kockát, amit Lyznek ajándékozott, keze gondolat nélkül talál rá a kendőre, amit Lyztől kapott cserébe.*
- Gondolom, te. *mormogja nem létező bajsza alatt és csak lopva mer a gyönyörű szemekbe nézni.
Annak örül, hogy már nem dühös rá Lyz, legalábbis neki most úgy tűnik, de könnyen lehet, hogy téved.
Nem gondolta volna, hogy a minxes produkciója volt az, amivel sikerült elnyernie Lyz figyelmét. Bátortalan mosollyal néz fel.*
- Persze, hogyne. *válaszol éledő bátorsággal.*
- Folytassuk ott, ahol mondjuk abbahagytuk és lőjünk célba? *kérdi, majd megindul vissza az íjáért és a nyilakért, hogy a negyvenes célhoz menjen.*
- Most én lövök, rendben? *kérdi mosolyogva, majd ha nem kap nemleges választ, akkor igyekszik lenyugtatni kalimpáló szívét, hogy lőni tudjon.
Nem akar sokáig tökölni, így egy nagy levegőt vesz, hogy megfeszítse az íjat és célra tartson. Pár pillanat és már útjára is küldte a nyílvesszőt.*
3862. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-23 16:22:56
Üzenet elküldve: 2018-10-23 16:22:56
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 167
OOC üzenetek: 99
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 167
OOC üzenetek: 99
Játékstílus: Vakmerő
//Úton- útfélen//
*Szégyenlősségén segít a két másik lány barátságos hozzáállása a rajzokhoz, ezért most már ő is mosolyog.*
- Hát jó. Örüldék deki.
*Lelki szemei előtt már egy kertben ülnek festőállványok előtt, vagy ölükben rajztáblával, s tán egy alkalmas modell is akad majd. Bár szívesebben rajzol állatokat. Az esti borozgatásba nem szól bele, hiszen még fogalma sincs, hol lesz akkor. De az ismeretségnek örül, nagyon is. És a programokról sem szívesen mondana le. Csak megbeszélés kérdése, bármerre fújja is a szél a közeljövőben. Az utazással kapcsolatosan ezért határozottan bólint.*
- Éd is segítek előkészüldi.
*Aztán minden figyelmét a paci köti le. Lau az első, aki megérintheti, és kissé kuncog a ló hallható szusszanásán. Úgy gondolja, csiklandós érzés lehet. De legalábbis vicces, mint amikor csiga mászik a tenyerében. Az üveget persze a hóna alá szorítja, míg a kekszdarabokat elővarázsolja. Feltehetően a ló megrázkódása nagyjából ekkor történik, nem akkor, amikor felkínálja apró tenyerében a szerény méretű, fahéj illatú, kakaós darabkákat. Szegény pacinak jócskán le kell hajolnia, Lyllnek pedig átgondolnia, hogy hova áll, mert először túl közelre sikeredik a dolog. Amennyiben Chel letakarítja az „asztalt”, a gnóm csöppség megint a szemeit nézi, tükröződni véli saját magát benne. Valószínűleg a nyelvével alaposan összekeni az állat, s ezt a részét a dolognak olyan nagyon nem élvezi, hiszen szereti a tisztaságot. Ám ez tényleg elég csiklandós élmény, így kuncog rajta ismét.*
- Gyödörű.
*Ha még megmaradt a keze, akkor lerázza kissé, és számtalan zsebkendője közül az egyiket – véletlenül pont azt, amivel a szénport törölte le – előhúzza és beledörgöli a tenyerét. Most egy kis vizet ő se bánna… No de az élmény megérte.
Luninari beszámolója nagyon elszomorítja, ekkor már megint az üveget szorongatja féltőn, mint egy kisbabát, akinek a szülei épp odavesztek. Nem gondolta, hogy még mindig ilyen nagy szomorúság van a világban. Ez felébreszti saját fájdalmát, így elcsöndesedik. Csak a bemutatkozásnál hallatja újra a hangját.*
- Éd pedig Lyllidor, de elég a Lyll is.
*Minthogy úgy tűnik, mind egyfelé mennek, megindul ő is a város felé, kvartettjük legszélén baktatva, vagy akár előzékenyen lemaradva, hogy azok mehessenek egymás mellett, akik épp beszélgetésben vannak. Ő inkább a gondolataiba merül. Nem erre számított, amikor felkerekedett otthonról.*
*Szégyenlősségén segít a két másik lány barátságos hozzáállása a rajzokhoz, ezért most már ő is mosolyog.*
- Hát jó. Örüldék deki.
*Lelki szemei előtt már egy kertben ülnek festőállványok előtt, vagy ölükben rajztáblával, s tán egy alkalmas modell is akad majd. Bár szívesebben rajzol állatokat. Az esti borozgatásba nem szól bele, hiszen még fogalma sincs, hol lesz akkor. De az ismeretségnek örül, nagyon is. És a programokról sem szívesen mondana le. Csak megbeszélés kérdése, bármerre fújja is a szél a közeljövőben. Az utazással kapcsolatosan ezért határozottan bólint.*
- Éd is segítek előkészüldi.
*Aztán minden figyelmét a paci köti le. Lau az első, aki megérintheti, és kissé kuncog a ló hallható szusszanásán. Úgy gondolja, csiklandós érzés lehet. De legalábbis vicces, mint amikor csiga mászik a tenyerében. Az üveget persze a hóna alá szorítja, míg a kekszdarabokat elővarázsolja. Feltehetően a ló megrázkódása nagyjából ekkor történik, nem akkor, amikor felkínálja apró tenyerében a szerény méretű, fahéj illatú, kakaós darabkákat. Szegény pacinak jócskán le kell hajolnia, Lyllnek pedig átgondolnia, hogy hova áll, mert először túl közelre sikeredik a dolog. Amennyiben Chel letakarítja az „asztalt”, a gnóm csöppség megint a szemeit nézi, tükröződni véli saját magát benne. Valószínűleg a nyelvével alaposan összekeni az állat, s ezt a részét a dolognak olyan nagyon nem élvezi, hiszen szereti a tisztaságot. Ám ez tényleg elég csiklandós élmény, így kuncog rajta ismét.*
- Gyödörű.
*Ha még megmaradt a keze, akkor lerázza kissé, és számtalan zsebkendője közül az egyiket – véletlenül pont azt, amivel a szénport törölte le – előhúzza és beledörgöli a tenyerét. Most egy kis vizet ő se bánna… No de az élmény megérte.
Luninari beszámolója nagyon elszomorítja, ekkor már megint az üveget szorongatja féltőn, mint egy kisbabát, akinek a szülei épp odavesztek. Nem gondolta, hogy még mindig ilyen nagy szomorúság van a világban. Ez felébreszti saját fájdalmát, így elcsöndesedik. Csak a bemutatkozásnál hallatja újra a hangját.*
- Éd pedig Lyllidor, de elég a Lyll is.
*Minthogy úgy tűnik, mind egyfelé mennek, megindul ő is a város felé, kvartettjük legszélén baktatva, vagy akár előzékenyen lemaradva, hogy azok mehessenek egymás mellett, akik épp beszélgetésben vannak. Ő inkább a gondolataiba merül. Nem erre számított, amikor felkerekedett otthonról.*
3861. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-10-23 14:52:45
Üzenet elküldve: 2018-10-23 14:52:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 511
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
//Úton-útfélen//
*Miközben azt nézi, hogy Lyllinor úgy szorítja magához a bort, mint azt ő tenné valamelyik nyulával, kicsit meghatódik, majd amikor Lauval a rajzokról váltanak néhány szót, nosztalgikus és szinte már kellemes érzés szállja meg. Meglehet persze, hogy pusztán győzködi önmagát még most is, de még mindig úgy érzi, hogy sokkal jobb helyen és társaságban van most, mintha egyedül maradt volna távoli rokonai házában, törvényszerűen inkább készséges és udvarias, mint barátságos szolgálók között, olyan vendégként, aki nem igazán találja a helyét, és nem is tud nagyon mit kezdeni magával.*
- Majd szóljatok, ha erre sor kerül, kíváncsi lennék én is. *kotyog közbe. Régen ugyan ő is rajzolgatott, de látatlanban is gyanítja, hogy saját munkái kezdetlegesek és kissé gyerekesek Lau és Lyllinor rajzai mellett, így már csak azért is kíváncsi, hogy mennyit is, és hova kell még fejlődnie, ha valaha még egyszer ceruzát fog a kezébe.
Annak is örül, hogy Lau nem mond határozott nemet az esti borozgatásra, de azért érzi a bizonytalanságát is a dologgal kapcsolatban. Ami őt illeti, természetesen nem fogja erőltetni, ha Lau úgy érzi, hogy egy kis alkohol most inkább ártana, mint segítene, viszont magának mindenképpen meg fog bontani egy palackot, már csak azért is, hogy képes legyen mélyen aludni.*
- Én is várom. Túl régóta szeretnék már eljutni oda. *ismeri el aztán a mágustoronyról, hiszen tényleg így van. Ha nem rabolják el Aleniát és nem lesz az addig idegen, mégis biztonságos és rendezett világ hirtelen veszélyes és ijesztő minden bizonnyal már ismerne is néhány varázslatot, és magabiztosabban térhetne vissza Artheniorba, mint így.*
- Ha megérkezünk a városba, hamar kiderítem, hogy pontosan hogyan kell odajutni. *ígéri meg, kicsit persze magának is, elhatározása mindenesetre legalább olyan szilárd, mint az, hogy visszamegy. Bármit is kezdenek majd ott magukkal Lauval, abban biztos, hogy egy kis mágia nagy segítséget fog nyújtani nekik.
Mialatt ezen tűnődik magában örül neki, hogy amíg a három másik három lány el van foglalva Chellel, addig szép csendben a háttérbe húzódhat. A ló ugyan kedves, szelíd és jól tartott állatnak tűnik, ő mégis úgy dönt, hogy inkább nem kísérti a sorsot. Nem retteg ugyan betegesen a lovaktól, és, ha valaki vinné még lóra is merne szállni, de, ha egyedül lenne, hasonlóval csak akkor próbálkozna, ha saját magának, vagy másvalakinek az élete múlna rajta. Az állatok pedig hajlamosak akár kis félelmet is megérezni, az pedig sohasem szül sok jót.
Csak akkor szólal meg újra, amikor a szavak ismét útjuk céljára terelődnek. Igazából persze Launak és neki is az lenne az érdeke, ha mindkét másik lány velük tartana, és bár nem szeretné elijeszteni őket ettől, az igazságot nem lenne képes elhallgatni előlük. Ugyan a gnóm lány már alkothat magának némi fogalmat arról, hogy mi történt Artheniorban nemrég, Marella még nem, ezért leginkább neki szánja mindazt, amit mond.*
- Elég nagy volt a káosz Artheniorban még pár nappal ezelőtt. *egészíti ki Lau szavait, hogy a lány jobban értse mit takar egészen pontosan Lau által említett "felfordulás."*
- A nép fellázadt a nemesek ellen, fosztogattak, minden bizonnyal volt, akit meg is öltek, a Városőrséget pedig elkergették. Legalábbis ez volt a helyet akkor, amikor mi eljöttünk onnan néhány napja, de most visszafelé megyünk. Nem tarthat örökké a káosz, nemesek sem vagyunk, ellopni sem nagyon van tőlünk bármit is, szóval elvben legalábbis nincsen félnivalónk. Meg aztán itt vidéken sem bolyonghatunk hatokig csak úgy. *teszi hozzá, kissé talán túl is mesélve az egészet, de úgy érzi, hogy nem csak az igazsággal tartozik, hanem valami indoklásféleséggel is arra nézve, hogy miért pont visszafelé mennek.*
- Tényleg! *kap aztán észbe hirtelen, hogy ő sem mutatkozott be eddig.*
- Én Luninari vagyok, de nyugodtan szólíthatsz Luninak. *mondja megint csak Marellának, hiszen Lyllinor már tudja a nevét.*
- Ha tovább jössz velünk biztosan találunk kis vizet a lovadnak is. *ismétli meg a reményét.
~ Legalábbis több esély van rá út közben, mint itt. ~ teszi hozzá már csak magában. Arra persze nagyon kíváncsi lenne, hogy a lány honnan és miért jött, hogy két napja úton van már lovával, de belátja, hogy ezek elég személyes kérdések, amiket nem illik feltenni csak úgy pár perces ismeretség után. Reméli mindenesetre, hogy később majd még erre is adódik alkalom.*
*Miközben azt nézi, hogy Lyllinor úgy szorítja magához a bort, mint azt ő tenné valamelyik nyulával, kicsit meghatódik, majd amikor Lauval a rajzokról váltanak néhány szót, nosztalgikus és szinte már kellemes érzés szállja meg. Meglehet persze, hogy pusztán győzködi önmagát még most is, de még mindig úgy érzi, hogy sokkal jobb helyen és társaságban van most, mintha egyedül maradt volna távoli rokonai házában, törvényszerűen inkább készséges és udvarias, mint barátságos szolgálók között, olyan vendégként, aki nem igazán találja a helyét, és nem is tud nagyon mit kezdeni magával.*
- Majd szóljatok, ha erre sor kerül, kíváncsi lennék én is. *kotyog közbe. Régen ugyan ő is rajzolgatott, de látatlanban is gyanítja, hogy saját munkái kezdetlegesek és kissé gyerekesek Lau és Lyllinor rajzai mellett, így már csak azért is kíváncsi, hogy mennyit is, és hova kell még fejlődnie, ha valaha még egyszer ceruzát fog a kezébe.
Annak is örül, hogy Lau nem mond határozott nemet az esti borozgatásra, de azért érzi a bizonytalanságát is a dologgal kapcsolatban. Ami őt illeti, természetesen nem fogja erőltetni, ha Lau úgy érzi, hogy egy kis alkohol most inkább ártana, mint segítene, viszont magának mindenképpen meg fog bontani egy palackot, már csak azért is, hogy képes legyen mélyen aludni.*
- Én is várom. Túl régóta szeretnék már eljutni oda. *ismeri el aztán a mágustoronyról, hiszen tényleg így van. Ha nem rabolják el Aleniát és nem lesz az addig idegen, mégis biztonságos és rendezett világ hirtelen veszélyes és ijesztő minden bizonnyal már ismerne is néhány varázslatot, és magabiztosabban térhetne vissza Artheniorba, mint így.*
- Ha megérkezünk a városba, hamar kiderítem, hogy pontosan hogyan kell odajutni. *ígéri meg, kicsit persze magának is, elhatározása mindenesetre legalább olyan szilárd, mint az, hogy visszamegy. Bármit is kezdenek majd ott magukkal Lauval, abban biztos, hogy egy kis mágia nagy segítséget fog nyújtani nekik.
Mialatt ezen tűnődik magában örül neki, hogy amíg a három másik három lány el van foglalva Chellel, addig szép csendben a háttérbe húzódhat. A ló ugyan kedves, szelíd és jól tartott állatnak tűnik, ő mégis úgy dönt, hogy inkább nem kísérti a sorsot. Nem retteg ugyan betegesen a lovaktól, és, ha valaki vinné még lóra is merne szállni, de, ha egyedül lenne, hasonlóval csak akkor próbálkozna, ha saját magának, vagy másvalakinek az élete múlna rajta. Az állatok pedig hajlamosak akár kis félelmet is megérezni, az pedig sohasem szül sok jót.
Csak akkor szólal meg újra, amikor a szavak ismét útjuk céljára terelődnek. Igazából persze Launak és neki is az lenne az érdeke, ha mindkét másik lány velük tartana, és bár nem szeretné elijeszteni őket ettől, az igazságot nem lenne képes elhallgatni előlük. Ugyan a gnóm lány már alkothat magának némi fogalmat arról, hogy mi történt Artheniorban nemrég, Marella még nem, ezért leginkább neki szánja mindazt, amit mond.*
- Elég nagy volt a káosz Artheniorban még pár nappal ezelőtt. *egészíti ki Lau szavait, hogy a lány jobban értse mit takar egészen pontosan Lau által említett "felfordulás."*
- A nép fellázadt a nemesek ellen, fosztogattak, minden bizonnyal volt, akit meg is öltek, a Városőrséget pedig elkergették. Legalábbis ez volt a helyet akkor, amikor mi eljöttünk onnan néhány napja, de most visszafelé megyünk. Nem tarthat örökké a káosz, nemesek sem vagyunk, ellopni sem nagyon van tőlünk bármit is, szóval elvben legalábbis nincsen félnivalónk. Meg aztán itt vidéken sem bolyonghatunk hatokig csak úgy. *teszi hozzá, kissé talán túl is mesélve az egészet, de úgy érzi, hogy nem csak az igazsággal tartozik, hanem valami indoklásféleséggel is arra nézve, hogy miért pont visszafelé mennek.*
- Tényleg! *kap aztán észbe hirtelen, hogy ő sem mutatkozott be eddig.*
- Én Luninari vagyok, de nyugodtan szólíthatsz Luninak. *mondja megint csak Marellának, hiszen Lyllinor már tudja a nevét.*
- Ha tovább jössz velünk biztosan találunk kis vizet a lovadnak is. *ismétli meg a reményét.
~ Legalábbis több esély van rá út közben, mint itt. ~ teszi hozzá már csak magában. Arra persze nagyon kíváncsi lenne, hogy a lány honnan és miért jött, hogy két napja úton van már lovával, de belátja, hogy ezek elég személyes kérdések, amiket nem illik feltenni csak úgy pár perces ismeretség után. Reméli mindenesetre, hogy később majd még erre is adódik alkalom.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6203-6222