Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 185 (3681. - 3700. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
3700. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-30 14:06:38
Üzenet elküldve: 2018-08-30 14:06:38
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Csak felmorran a figyelmeztető szóra, de ezzel is azt jelzi, tudomásul vette azt. Nem akar cselekedni, még nem látja szükségét, egyébként is egyszerűbb kettőnek egyszerre legyűrni egy harmadikat. Inkább a közeledő alak kezeit figyeli, nem szorongat-e íjhoz hasonló fegyvert, abban az esetben irbiszreflexekre lesz szüksége. Pycta apró jelzését fél szemmel észleli, s Xauzur hangját is hallja, melyre széles vigyor járja be arcát. ~ Hárman egy ellen. Minden oldalról. Tökély. ~ Egész egyszerűen elvezi a szituációt, le sem tudná tagadni, a vére pezseg, stigmái táncolnak, legszívesebben ő is táncra perdülne, miközben botjával vágná torkon az illetőt. Persze semmi hasonló nem történik, egyelőre fogalma sincs kivel állnak szemben, bár a sötét alak meglehetősen bátran, de néma talppal közeledik feléjük. Pycta kérdést intéz, melyre Umon teste feszesebbé válik, a botot előrébb tolja, s jobb lábát hátrébb helyezi, hogyha ballal kell rugaszkodni, azonnal rúgni tudjon egyet. Azonban válasz egyelőre nem érkezik, bár az idegen testbeszéde sok mindent elárul, így mikor a tőrt tokjába rejti, Umon is megnyilvánul:*
- Aztaaa! Micsoda settenkedő csuklyás találkozó! Szürke, ne légy ily barátságtalan a vendéggel! *Tárja szét kezeit bottal együtt, lábai immár terpeszben, hangja meglehetősen vidor és cinikus. Majd hangját szándékosan mélyre torzítva folytatja:*
- Mutasd magad idegen, remélem bort hoztál, vagy halálnak halálával lakolsz!
*Már nem tart annyira a jelenéstől, főleg, hogy kezében fegyvert nem lát, de bemutatkozni sem akar, megvárja, míg a másik megszólal. Persze mély kuncogása még a csuklya rejtekéből is hallatszik, meglehetősen furán hathat itt a rengetegben, a sötétségben aprón pislákoló tábortűz mellett.*
*Csak felmorran a figyelmeztető szóra, de ezzel is azt jelzi, tudomásul vette azt. Nem akar cselekedni, még nem látja szükségét, egyébként is egyszerűbb kettőnek egyszerre legyűrni egy harmadikat. Inkább a közeledő alak kezeit figyeli, nem szorongat-e íjhoz hasonló fegyvert, abban az esetben irbiszreflexekre lesz szüksége. Pycta apró jelzését fél szemmel észleli, s Xauzur hangját is hallja, melyre széles vigyor járja be arcát. ~ Hárman egy ellen. Minden oldalról. Tökély. ~ Egész egyszerűen elvezi a szituációt, le sem tudná tagadni, a vére pezseg, stigmái táncolnak, legszívesebben ő is táncra perdülne, miközben botjával vágná torkon az illetőt. Persze semmi hasonló nem történik, egyelőre fogalma sincs kivel állnak szemben, bár a sötét alak meglehetősen bátran, de néma talppal közeledik feléjük. Pycta kérdést intéz, melyre Umon teste feszesebbé válik, a botot előrébb tolja, s jobb lábát hátrébb helyezi, hogyha ballal kell rugaszkodni, azonnal rúgni tudjon egyet. Azonban válasz egyelőre nem érkezik, bár az idegen testbeszéde sok mindent elárul, így mikor a tőrt tokjába rejti, Umon is megnyilvánul:*
- Aztaaa! Micsoda settenkedő csuklyás találkozó! Szürke, ne légy ily barátságtalan a vendéggel! *Tárja szét kezeit bottal együtt, lábai immár terpeszben, hangja meglehetősen vidor és cinikus. Majd hangját szándékosan mélyre torzítva folytatja:*
- Mutasd magad idegen, remélem bort hoztál, vagy halálnak halálával lakolsz!
*Már nem tart annyira a jelenéstől, főleg, hogy kezében fegyvert nem lát, de bemutatkozni sem akar, megvárja, míg a másik megszólal. Persze mély kuncogása még a csuklya rejtekéből is hallatszik, meglehetősen furán hathat itt a rengetegben, a sötétségben aprón pislákoló tábortűz mellett.*
3699. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-30 13:40:10
Üzenet elküldve: 2018-08-30 13:40:10
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Valójában nem tudja, hogyan viszonyuljon még Umonhoz vagy Átokhoz. Természetes, ösztönös fenntartásokkal kezeli a másik akarat jelenlétét, de azt már most tapasztalja, hogy a szerzetes valódi énje kiegyenlítő hatással van kettőjük viselkedésére. Az átkozott szerzetes jobb és rosszabb fele egyensúlyt hozott, veszélyes és törékenynek ható egyensúlyt, de egyensúlyt. A sötétzöld szemek szótlan fürkészik a bütykeit nyalogató férfit a tűz másik oldalán és nem tudja eldönteni, hogy utálatot, megkönnyebbülést vagy borzongást érezzen a látványtól. Ám mivel az Erdő Szíve sem feloldozással, sem kínnal nem sújtja, így elengedi a problémát és visszatér a tűz bámulásához.
A keménységre tett megjegyzésre csak kurtán bólint, ha Lyzendra mellette lesz, tudni fogja, hol a határ, mert az elf fővadász nyugodtsága és meggondoltsága megfelelő gátat szab majd Átok vérszomjának. Legalábbis reméli, hogy így lesz majd. Kifejezéstelenül nézi végig, ahogy Umon ellátja öklének sebeit, legalább "mindketten" hallgatnak a jó szóra. Elégedetten veszi a sebek ellátását.
Aztán jelenik meg Xauzur és jelzi a közeledőt, amire mindketten felpattannak. Normál esetben talán kardot sem húzott volna erre a történésre, de mivel a penge előtte pihent, így jobb, ha a kezében van.*
- Fékezd magad, előbb tudjuk meg, ki az. *Szűri a szavakat a kendőn át, egy pillanatra villantva csak haragoszöld tekintetét a másik csuhásra. Lám, nemrég ígérte meg, hogy visszafogja agresszív énjét, erre máris nekiesne az ismeretlen érkezőnek.
Baljával oldalra int, a mozdulat alig látható, főleg, hogy a tűzzel átellenes oldalán van, de az irbisz bizonyosan észleli a jelt és máris mozdul, hogy újra a bokrok közé vegyüljön és megkerülje a közeledőt és a hátába kerüljön.
Ő nem ismeri fel az alakot, talán csak annyit fog fel belőle, hogy nő és a mozgását tekintve erdei élethez szokott, de könnyelműség volna azt állítani, hogy a fajába tartozik. A wegtoreni mesterkardot maga mellett tartja, a földre mutatva, hangja hideg és színtelen, ahogy megszólal.*
- Ki vagy és miért jöttél? *Hangzik a barátságtalan kérdés. De nem vártak vendéget, s jobb előre tisztázni, mi oka volt megközelíteni őket.*
*Valójában nem tudja, hogyan viszonyuljon még Umonhoz vagy Átokhoz. Természetes, ösztönös fenntartásokkal kezeli a másik akarat jelenlétét, de azt már most tapasztalja, hogy a szerzetes valódi énje kiegyenlítő hatással van kettőjük viselkedésére. Az átkozott szerzetes jobb és rosszabb fele egyensúlyt hozott, veszélyes és törékenynek ható egyensúlyt, de egyensúlyt. A sötétzöld szemek szótlan fürkészik a bütykeit nyalogató férfit a tűz másik oldalán és nem tudja eldönteni, hogy utálatot, megkönnyebbülést vagy borzongást érezzen a látványtól. Ám mivel az Erdő Szíve sem feloldozással, sem kínnal nem sújtja, így elengedi a problémát és visszatér a tűz bámulásához.
A keménységre tett megjegyzésre csak kurtán bólint, ha Lyzendra mellette lesz, tudni fogja, hol a határ, mert az elf fővadász nyugodtsága és meggondoltsága megfelelő gátat szab majd Átok vérszomjának. Legalábbis reméli, hogy így lesz majd. Kifejezéstelenül nézi végig, ahogy Umon ellátja öklének sebeit, legalább "mindketten" hallgatnak a jó szóra. Elégedetten veszi a sebek ellátását.
Aztán jelenik meg Xauzur és jelzi a közeledőt, amire mindketten felpattannak. Normál esetben talán kardot sem húzott volna erre a történésre, de mivel a penge előtte pihent, így jobb, ha a kezében van.*
- Fékezd magad, előbb tudjuk meg, ki az. *Szűri a szavakat a kendőn át, egy pillanatra villantva csak haragoszöld tekintetét a másik csuhásra. Lám, nemrég ígérte meg, hogy visszafogja agresszív énjét, erre máris nekiesne az ismeretlen érkezőnek.
Baljával oldalra int, a mozdulat alig látható, főleg, hogy a tűzzel átellenes oldalán van, de az irbisz bizonyosan észleli a jelt és máris mozdul, hogy újra a bokrok közé vegyüljön és megkerülje a közeledőt és a hátába kerüljön.
Ő nem ismeri fel az alakot, talán csak annyit fog fel belőle, hogy nő és a mozgását tekintve erdei élethez szokott, de könnyelműség volna azt állítani, hogy a fajába tartozik. A wegtoreni mesterkardot maga mellett tartja, a földre mutatva, hangja hideg és színtelen, ahogy megszólal.*
- Ki vagy és miért jöttél? *Hangzik a barátságtalan kérdés. De nem vártak vendéget, s jobb előre tisztázni, mi oka volt megközelíteni őket.*
3698. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-30 08:27:13
Üzenet elküldve: 2018-08-30 08:27:13
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Kezdetek//
*Lassan közeledik a mélységi a civilizációhoz, Arthenior városához, erre utal a felbukkanó tanya épületek látványa. Termesztett gyümölcsösök, szőlőkkel borított vidékek. Sőt mi több olykor-olykor felbukkanó őrjáratok. Szinte elmúlt a vadon által nyújtott örökös fenyegetettség érzése a sötételfben…legalábbis látszatra. Hátán pihen tegeze, íja. Oldalán rövidkardja dísztelen fekete tokban. Ruganyos léptekkel halad a város irányába. A felbukkanó városi őrséget szemügyre veszi. Talán nem kezdők, nem érdemes velük kikezdeni, de nem is ezért jött erre a vidékre a sötételf. Letép egy szőlőfürtöt, majd kényelmesen szemenként elkezdi elfogyasztani. Magában elégedetten nyugtázza, hogy a Harsogó Borászat híréhez méltóan valóban igen méretes bortermő vidéke a tájnak és a termés minőségében sem utolsó. A szőlő ízletes, kedvére való.*
*Lassan közeledik a mélységi a civilizációhoz, Arthenior városához, erre utal a felbukkanó tanya épületek látványa. Termesztett gyümölcsösök, szőlőkkel borított vidékek. Sőt mi több olykor-olykor felbukkanó őrjáratok. Szinte elmúlt a vadon által nyújtott örökös fenyegetettség érzése a sötételfben…legalábbis látszatra. Hátán pihen tegeze, íja. Oldalán rövidkardja dísztelen fekete tokban. Ruganyos léptekkel halad a város irányába. A felbukkanó városi őrséget szemügyre veszi. Talán nem kezdők, nem érdemes velük kikezdeni, de nem is ezért jött erre a vidékre a sötételf. Letép egy szőlőfürtöt, majd kényelmesen szemenként elkezdi elfogyasztani. Magában elégedetten nyugtázza, hogy a Harsogó Borászat híréhez méltóan valóban igen méretes bortermő vidéke a tájnak és a termés minőségében sem utolsó. A szőlő ízletes, kedvére való.*
3697. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-29 02:37:40
Üzenet elküldve: 2018-08-29 02:37:40
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// Második szál //
// Éjszakázás //
// A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz //
* Kihúzza magát, amint látja a rajta legeltetett szempárt. A legszebb oldalát akarja megmutatni, amiben nincs semmiféle tökéletlenség.Feszes keblek, nem a legnagyobb, mert azért látott már szolgálót nagyobbal rohangálni, de nem is a legkisebbek, hanem ott középtájt. A hasa is lapos, direkt még kicsit be is húzza, nehogy a vacsi meglátszódjon.
Ahogy jön felfelé a tekintet úgy Wymni hosszú, türkizkék haját is hátraveti, nehogy a takaró tincsek útba legyenek, aztán mikor az elf a szemébe néz, visszanéz rá, s próbálja minden érzelmét tekintetébe zsúfolni, Dram azonban más taktikát használ. Kimondja a szót. Wymni tekintete elkerekedik, egy pillanatra megmerevedik, majd ajkára széles vigyor ül, szeme csillog.
Felismeri a küllönbséget, Dram sokszor mondta ezt a szót, de most először máshogy. Mint egy nőnek. *
Én is szeretlek Dram. Az életemnél is jobban - * suttogja, mert ez a vallomás csak kettőjüké, olyan titok, amit azért nem tudhat meg más, mert nem érdemli meg, hogy tudhasson. *
// Éjszakázás //
// A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz //
* Kihúzza magát, amint látja a rajta legeltetett szempárt. A legszebb oldalát akarja megmutatni, amiben nincs semmiféle tökéletlenség.Feszes keblek, nem a legnagyobb, mert azért látott már szolgálót nagyobbal rohangálni, de nem is a legkisebbek, hanem ott középtájt. A hasa is lapos, direkt még kicsit be is húzza, nehogy a vacsi meglátszódjon.
Ahogy jön felfelé a tekintet úgy Wymni hosszú, türkizkék haját is hátraveti, nehogy a takaró tincsek útba legyenek, aztán mikor az elf a szemébe néz, visszanéz rá, s próbálja minden érzelmét tekintetébe zsúfolni, Dram azonban más taktikát használ. Kimondja a szót. Wymni tekintete elkerekedik, egy pillanatra megmerevedik, majd ajkára széles vigyor ül, szeme csillog.
Felismeri a küllönbséget, Dram sokszor mondta ezt a szót, de most először máshogy. Mint egy nőnek. *
Én is szeretlek Dram. Az életemnél is jobban - * suttogja, mert ez a vallomás csak kettőjüké, olyan titok, amit azért nem tudhat meg más, mert nem érdemli meg, hogy tudhasson. *
3696. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-29 02:05:12
Üzenet elküldve: 2018-08-29 02:05:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
// Második szál //
// Éjszakázás //
// A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz //
* Dram látja húga reakcióját is a szavaira, ezzel ő is így van, ő se akarja, hogy más feküdjön Wymnivel egy ágyban. A húgának itt van a helye, mellette, alatta vagy felette. A másik mondat mintha megnyugtatná a lányt, de csak a sóhaj alapján tippeli ezt, mert épp a plafont fixírozza. Azonban amit akkor mond, mielőtt megcsókolja, mintha teljesen felvillanyozná. Ezzel Dram is így van, de a csók után meglepi a hirtelen pozíció váltás. Mintha a lány többet akarna, újra akarná, amivel nincs is baj, de azért lehetne egy kicsit várni vele,pihenni. Persze a többi dologgal nincs baja, azzal sem, hogy így jobban megcsodálhatja a fiatal elf testét. Ahogy alaposan végignézte felnéz húgának szemébe, és kimondja az első dolgot ami az eszébe jut, az egyetlen dolgot, amire gondolni tud. *
- Szeretlek. * Most először nem testvéri szeretettel, hanem szerelemmel a hangjában mondja ezt. *
// Éjszakázás //
// A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz //
* Dram látja húga reakcióját is a szavaira, ezzel ő is így van, ő se akarja, hogy más feküdjön Wymnivel egy ágyban. A húgának itt van a helye, mellette, alatta vagy felette. A másik mondat mintha megnyugtatná a lányt, de csak a sóhaj alapján tippeli ezt, mert épp a plafont fixírozza. Azonban amit akkor mond, mielőtt megcsókolja, mintha teljesen felvillanyozná. Ezzel Dram is így van, de a csók után meglepi a hirtelen pozíció váltás. Mintha a lány többet akarna, újra akarná, amivel nincs is baj, de azért lehetne egy kicsit várni vele,pihenni. Persze a többi dologgal nincs baja, azzal sem, hogy így jobban megcsodálhatja a fiatal elf testét. Ahogy alaposan végignézte felnéz húgának szemébe, és kimondja az első dolgot ami az eszébe jut, az egyetlen dolgot, amire gondolni tud. *
- Szeretlek. * Most először nem testvéri szeretettel, hanem szerelemmel a hangjában mondja ezt. *
3695. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-29 01:42:06
Üzenet elküldve: 2018-08-29 01:42:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// Második szál //
// Éjszakázás //
// A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz //
* Elhúzza ajkát a válaszra, nem akar még egy első alkalmat, sőt senki máshoz nincsen kedve, elképzelni az elmúlt három fertályóra egy idegen férfival, nem, arra nem lenne képes, előbb bújna az ágy alá. *
- Oh... - * ez már sok mindent megváltoztat a fejében. Ha nem fertőztek vért, akkor lényegében semmi rosszat nem tettek, csak két testvér, akik kicsit jobban szeretik egymást mint a legtöbb, s kihasználják a másik nem nyújtotta lehetőségeket is. Mintha Papás mamást játszanának, baba és ruha nélkül kicsit idősebb fejjel.
A férfi mellé dől, tekintete őt keresi ahogy felteszi a kérdést, ám Dram roppant megnyugtató választ ad. Boldogan fogadja tőle a csókot és viszonozza, hosszan elnyújtva. *
- Igen, a szív a legjobb tanácsos - * bólint a férfi fölé mászva, fenekét a férfi csípőjére téve, kicsit az előbb használt játék fölé és mély örömmel fogadja el a maga tényét, hogy ez nem rossz, nem tilos, nem káros, nem olyan dolog, amit más nemes nem csinálna titkon, a hálószobai ajtó mögött. *
A hozzászólás írója (Wymnter Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.29 01:45:12
// Éjszakázás //
// A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz //
* Elhúzza ajkát a válaszra, nem akar még egy első alkalmat, sőt senki máshoz nincsen kedve, elképzelni az elmúlt három fertályóra egy idegen férfival, nem, arra nem lenne képes, előbb bújna az ágy alá. *
- Oh... - * ez már sok mindent megváltoztat a fejében. Ha nem fertőztek vért, akkor lényegében semmi rosszat nem tettek, csak két testvér, akik kicsit jobban szeretik egymást mint a legtöbb, s kihasználják a másik nem nyújtotta lehetőségeket is. Mintha Papás mamást játszanának, baba és ruha nélkül kicsit idősebb fejjel.
A férfi mellé dől, tekintete őt keresi ahogy felteszi a kérdést, ám Dram roppant megnyugtató választ ad. Boldogan fogadja tőle a csókot és viszonozza, hosszan elnyújtva. *
- Igen, a szív a legjobb tanácsos - * bólint a férfi fölé mászva, fenekét a férfi csípőjére téve, kicsit az előbb használt játék fölé és mély örömmel fogadja el a maga tényét, hogy ez nem rossz, nem tilos, nem káros, nem olyan dolog, amit más nemes nem csinálna titkon, a hálószobai ajtó mögött. *
A hozzászólás írója (Wymnter Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.29 01:45:12
3694. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-28 23:27:55
Üzenet elküldve: 2018-08-28 23:27:55
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
// Második szál //
// Éjszakázás //
// A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz //
* Wymni őszintén gyermeteg kérdésére felnevet. Persze nem akarja kinevetni a lányt, inkább azon nevet, hogy most tudatosul benne, húga még félig gyerek, ha testileg nem is, akkor szellemileg mindenképp, és ő épp most vette el a szüzességét. Becsületsértésük nyoma ott szárad a kendőn, ami a padlón hever. *
- Dehogynem. Csak hazudnod kell majd az első alkalomnál. *Feleli őszintén, miközben a plafont figyeli, és végiggondolja az egész helyzetet. Egyszerűbb lenne, ha nem menne férjhez, ha itt maradna vele, és Dram se házasodna meg. *
- Nem fertőztünk vért, mert nem lettél terhes. * Feleli szintén higgadt hangon a másik megállapításra. Persze ez nem teljesen igaz, de jobban hangzik, hogyha így nézik. Kis hazugság, sose árt. A lány következő kijelentése viszont arra sarkallja, hogy ne gondolkozzon. Oldalra fordul, és megcirógatja a lány hasát.*
- Elfogult vagyok, de én azt mondom, hogy a szívedre. Én is arra hallgattam, és hallgatok most is. * Feleli, ahogy felemeli a lányra a tekintetét, és óvatosan közelebb hajol, hogy megcsókolja. *
// Éjszakázás //
// A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz //
* Wymni őszintén gyermeteg kérdésére felnevet. Persze nem akarja kinevetni a lányt, inkább azon nevet, hogy most tudatosul benne, húga még félig gyerek, ha testileg nem is, akkor szellemileg mindenképp, és ő épp most vette el a szüzességét. Becsületsértésük nyoma ott szárad a kendőn, ami a padlón hever. *
- Dehogynem. Csak hazudnod kell majd az első alkalomnál. *Feleli őszintén, miközben a plafont figyeli, és végiggondolja az egész helyzetet. Egyszerűbb lenne, ha nem menne férjhez, ha itt maradna vele, és Dram se házasodna meg. *
- Nem fertőztünk vért, mert nem lettél terhes. * Feleli szintén higgadt hangon a másik megállapításra. Persze ez nem teljesen igaz, de jobban hangzik, hogyha így nézik. Kis hazugság, sose árt. A lány következő kijelentése viszont arra sarkallja, hogy ne gondolkozzon. Oldalra fordul, és megcirógatja a lány hasát.*
- Elfogult vagyok, de én azt mondom, hogy a szívedre. Én is arra hallgattam, és hallgatok most is. * Feleli, ahogy felemeli a lányra a tekintetét, és óvatosan közelebb hajol, hogy megcsókolja. *
3693. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-28 22:37:10
Üzenet elküldve: 2018-08-28 22:37:10
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Egészen idáig várja a nyomokat. Illetve a lábnyomokon túlmutatókat, hogy valahol a nagymacska és Umon összeakasztották a bajszot, és hogy a szerzetes húzta esetleg a rövidebbet. Nem gondolja, hogy Xauzur vezette a stigmást odáig, inkább azt tartja valószínűnek, hogy előbb ment Umon, futva, és utána vadállat. Ebből következne logikusan, amit rettegve vár. Ruha cafatot, vagy vért. Sokat. Az pedig nem jön, egyre feszültebb emiatt, és egyre reménytelibb is egyben.
~Talán él még. Talán tudok még segíteni.~ Csakhogy az egyre növekvő sötétben már lassan nem is mer semmire sem gondolni. Mint ahogyan egyre rosszabbul is lát. Így mikor a tűz közeli hangokat meghallja, mégis csillan némi remény. Halkan oson egyik fától a másikig, míg elég közel nem ér, hogy az egyik törzs mögül kilesve két csuklyás alakot pillantson meg. Még nincs elég közel, és a tűz előtt úgy állnak, hogy nem látja az arcukat, az árnyékot vető kámzsától. Csak a mozgást látja. Egy négylábú morran, egy alak pattan fel a tűz mellől, s vonja kérdőre a másikat. Fájdalmasan ismerős hangon teszi mindezt. A másik csuklyás válaszára már szinte biztos benne hogy kik lehetnek azok. Szinte. Csak erre aztán végképp nem számít. Visszahúzódik a törzs mögé, majd mély levegőt vesz. Lassan, csendesen fújja ki, utána ki is fordul a fatörzs mögül. Kezében még a tőr, bár a tartása cseppet sem támadásról árulkodik, noha egy-egy maflást szívesen lekeverne, kinek a maga saráért. Mert az egyik cserbenhagyta, de még milyenben. A másik után, meg már megint félve kutatta az erdőt, és ez nem az első alkalom, holott az, az egy is több volt, mint elég. Lassan halad közelebb, s bár a mozgását láthatja a két alak, léptei alig csapnak zajt. A tűz fénykörén kívül éppen megáll, s fején a kámzsa jótékonyan rejti el a fájdalmasra hajló vonásait, míg nem rendezi azokat. Egy pillanat, míg felméri a kettőt, majd tőrét derekára csatolt tokba löki. Minden áron mondani szeretne valamit, de nem jönnek szavak a szájára. A csuklya rejtekéből figyeli őket szótlanul. Annyi kérdés, és annyi mondandó kergeti egymást, hogy fogalma sincs, hol kezdje. *
*Egészen idáig várja a nyomokat. Illetve a lábnyomokon túlmutatókat, hogy valahol a nagymacska és Umon összeakasztották a bajszot, és hogy a szerzetes húzta esetleg a rövidebbet. Nem gondolja, hogy Xauzur vezette a stigmást odáig, inkább azt tartja valószínűnek, hogy előbb ment Umon, futva, és utána vadállat. Ebből következne logikusan, amit rettegve vár. Ruha cafatot, vagy vért. Sokat. Az pedig nem jön, egyre feszültebb emiatt, és egyre reménytelibb is egyben.
~Talán él még. Talán tudok még segíteni.~ Csakhogy az egyre növekvő sötétben már lassan nem is mer semmire sem gondolni. Mint ahogyan egyre rosszabbul is lát. Így mikor a tűz közeli hangokat meghallja, mégis csillan némi remény. Halkan oson egyik fától a másikig, míg elég közel nem ér, hogy az egyik törzs mögül kilesve két csuklyás alakot pillantson meg. Még nincs elég közel, és a tűz előtt úgy állnak, hogy nem látja az arcukat, az árnyékot vető kámzsától. Csak a mozgást látja. Egy négylábú morran, egy alak pattan fel a tűz mellől, s vonja kérdőre a másikat. Fájdalmasan ismerős hangon teszi mindezt. A másik csuklyás válaszára már szinte biztos benne hogy kik lehetnek azok. Szinte. Csak erre aztán végképp nem számít. Visszahúzódik a törzs mögé, majd mély levegőt vesz. Lassan, csendesen fújja ki, utána ki is fordul a fatörzs mögül. Kezében még a tőr, bár a tartása cseppet sem támadásról árulkodik, noha egy-egy maflást szívesen lekeverne, kinek a maga saráért. Mert az egyik cserbenhagyta, de még milyenben. A másik után, meg már megint félve kutatta az erdőt, és ez nem az első alkalom, holott az, az egy is több volt, mint elég. Lassan halad közelebb, s bár a mozgását láthatja a két alak, léptei alig csapnak zajt. A tűz fénykörén kívül éppen megáll, s fején a kámzsa jótékonyan rejti el a fájdalmasra hajló vonásait, míg nem rendezi azokat. Egy pillanat, míg felméri a kettőt, majd tőrét derekára csatolt tokba löki. Minden áron mondani szeretne valamit, de nem jönnek szavak a szájára. A csuklya rejtekéből figyeli őket szótlanul. Annyi kérdés, és annyi mondandó kergeti egymást, hogy fogalma sincs, hol kezdje. *
3692. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-28 20:41:52
Üzenet elküldve: 2018-08-28 20:41:52
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Melegszik a keze, bár a hirtelen hő érzetére valóban kissé érzékenyebben reagál a felfeslett bőr, így akaratlanul ismét megnyalja bütykeit. Pycta kapott feladatai kapcsán nem reagál, hiszen nincs tisztában azzal, mire jogosította fel, vagy mi célt tűzött ki számára az ismeretlen, ezúttal még azt is sikerül elkerülnie, hogy bármilyen fintort vágjon hozzá, függetlenül attól, hogy a volt vezér ellentétesen szólt. Ami azt illeti, átkos én ide, átkos én oda, valahol mindkét fél szívesen fogadja az elf társaságát, legalábbis Umon ezt abból következteti, hogy hirtelenebb énje ezúttal nem tör előtérbe, s ingert sem érez rá, hogy elnyomja azt. Azt viszont már mosoly nélkül nem tudja megállni, hogy az elf pontosan értette mire gondol keménység alatt, erre már biccent, lám, a régi énjéből is akad még bőven. Nem tudja eldönteni, valóban ugyanaz a Pycta ül-e előtte, mint régen. Valahogy a mostanit, sokkal közvetlenebbnek és racionálisabbnak érzi, pedig a Szürke Vándor, hitét nem hagyta el, csak kevésbé hirdeti.*
- Kordában tartom magam. Csak annyira leszek kemény, amennyire a helyzet megkívánja. *Bólint jóváhagyóan, miután az átsikló mosoly is eltűnik arcáról. Mindent összevetve, még örül is a feladatnak, nem bánja, hogy lefoglalja magát. Szórakozottan néz le ismét ökleire, majd vállát megvonva szed elő valahonnan egy-két textildarabot. Kulacsot is szerez, majd leönti kezeit vele, néhány csepp a tűzfészek szélére is pottyan, hangosan sercenve változik füstté. A sebeket kimosta, azokat áttekeri, majd fogaival húzza meg a csomót. Az érkezőt, Umon természetesen nem hallja, nesztelen, mint az éjszaka, de újabb énjének pozitív, vagy esztelen tulajdonsága, hogy olykor kissé kevésbé előrelátó. Nyomait nem tüntette el, ráadásul rohant is idáig, könnyen meglehet, hogy valaki nyomába szegődött. Az elfet követve egy pillanattal ugrik fel, botját lekapva hátáról:*
- Egy frászt, de kit érdekel!? *Vigyorodik el.* A testedzés mindig jól jön, egy kellemes csevegés után. *Azért a szerzetes épeszű énje mindig ott van, mert nem rohan előre, az elf mellett áll úgy, hogy támadni és fedezni is tudja, ha szükséges. Készenlétben áll, csak a szája nagy.*
*Melegszik a keze, bár a hirtelen hő érzetére valóban kissé érzékenyebben reagál a felfeslett bőr, így akaratlanul ismét megnyalja bütykeit. Pycta kapott feladatai kapcsán nem reagál, hiszen nincs tisztában azzal, mire jogosította fel, vagy mi célt tűzött ki számára az ismeretlen, ezúttal még azt is sikerül elkerülnie, hogy bármilyen fintort vágjon hozzá, függetlenül attól, hogy a volt vezér ellentétesen szólt. Ami azt illeti, átkos én ide, átkos én oda, valahol mindkét fél szívesen fogadja az elf társaságát, legalábbis Umon ezt abból következteti, hogy hirtelenebb énje ezúttal nem tör előtérbe, s ingert sem érez rá, hogy elnyomja azt. Azt viszont már mosoly nélkül nem tudja megállni, hogy az elf pontosan értette mire gondol keménység alatt, erre már biccent, lám, a régi énjéből is akad még bőven. Nem tudja eldönteni, valóban ugyanaz a Pycta ül-e előtte, mint régen. Valahogy a mostanit, sokkal közvetlenebbnek és racionálisabbnak érzi, pedig a Szürke Vándor, hitét nem hagyta el, csak kevésbé hirdeti.*
- Kordában tartom magam. Csak annyira leszek kemény, amennyire a helyzet megkívánja. *Bólint jóváhagyóan, miután az átsikló mosoly is eltűnik arcáról. Mindent összevetve, még örül is a feladatnak, nem bánja, hogy lefoglalja magát. Szórakozottan néz le ismét ökleire, majd vállát megvonva szed elő valahonnan egy-két textildarabot. Kulacsot is szerez, majd leönti kezeit vele, néhány csepp a tűzfészek szélére is pottyan, hangosan sercenve változik füstté. A sebeket kimosta, azokat áttekeri, majd fogaival húzza meg a csomót. Az érkezőt, Umon természetesen nem hallja, nesztelen, mint az éjszaka, de újabb énjének pozitív, vagy esztelen tulajdonsága, hogy olykor kissé kevésbé előrelátó. Nyomait nem tüntette el, ráadásul rohant is idáig, könnyen meglehet, hogy valaki nyomába szegődött. Az elfet követve egy pillanattal ugrik fel, botját lekapva hátáról:*
- Egy frászt, de kit érdekel!? *Vigyorodik el.* A testedzés mindig jól jön, egy kellemes csevegés után. *Azért a szerzetes épeszű énje mindig ott van, mert nem rohan előre, az elf mellett áll úgy, hogy támadni és fedezni is tudja, ha szükséges. Készenlétben áll, csak a szája nagy.*
3691. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-28 19:49:24
Üzenet elküldve: 2018-08-28 19:49:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Szótlan fogadja az élet nehézségeit fejtegető megszólalást. Elmondta már, hogy neki nincsenek démonai, nehézségei sem igazán, inkább feladatai vannak, melyeket az Erdő Szíve jelölt ki számára és legfeljebb azok a feladatok járhatnak nehézségekkel, de a csuhás éppen ezért van, hogy ezeket megoldja. Kegyetlennek is gondolhatná bárki ezt a tézist és valójában az is, de ilyenek, mint az elf csuhás, legalábbis hite szerint, kevesen vannak. Nem ágál a sorsa ellen, elfogadja, még akkor is, ha esetleg mások ezért kinevetik vagy ostobaságnak gondolják.
Nem tud mit felelni a kérdésre, hogy Umon és Átok miért osztoznak meg ugyanazon a testen, s mivel a Fákban Lakó számára ez lényegtelen, nem is folyik bele a témába, csak szótlan hallgatja az átkozott szerzetes mondanivalóját.
A szemforgatásra sem felel, ha az Erdő Szíve Eeyr aspektusa, ahogy a pap a templomban mondta, akkor az élet védelme éppúgy a feladatai közé tartozik, mint az erdő védelme. Arra, hogy újra vezérnek titulálja Umon, már nem reagál semmit, biztosan időbe telik, míg ez a megszokás kikopok belőle, felesleges volna folyton emlékeztetni rá. Gyűlölet sincs benne, bár valóban nem szereti azt, akivel most Umon a fizikai testén osztozik, még akkor sem, ha együtt erősebbek, mint külön-külön. Ez egyszerű elvi kérdés.
Háttal falatozik a sajtból, kenyérből és zöldségekből, amikor Átok arra a következtetésre jut, hogy ők kudarcot vallottak. Felhagy az evéssel, lenyeli a falatot és csak azután szólal meg.*
- Nem vallottunk kudarcot. Én azért voltam ott, hogy segítsek új közösséget építeni. Az, hogy nem sikerült, nem az én vétkem. *Mondja halkan. Ő mindent megtett és a közben bekövetkező eseményekre nem is számíthatott. Az, hogy idáig jutottak, egy hosszú út végső szakasza.
A húsért nem nyúl, a maradék ételt is visszateszi a helyére, épp eleget evett. Visszaköti a kendőt a szája elé és megfordul, hogy újra Umon szemébe nézhessen.*
- Kemény, de nem kegyetlen. A kettő között nagy a különbség. *Jegyzi meg színtelen hangon.*
- Azzal pedig kezd valamit. *Int a szétvert öklök felé hanyag mozdulattal.*
- Mert meglehet, hogy fájdalmat nem érzel, de a tested igen és ha nem gyógyul meg rendesen, előbb-utóbb hasztalan lesz, mint a csorba kard. *Ezért gondolta, hogy a demonstráció felesleges volt. A test sok mindent kibír, de megfelelően karban kell tartani, hogy jól működjön. Egy kezeletlen seb könnyedén elfertőződhet, ami legyengíti a testet, legyen bármilyen erős a lélek.*
- Nem. *Válaszol kurtán, ahogy a lángokba tekint. Őt végképp nem akarta bántani a távozásával, bár tisztában van vele, hogy azzal minden a fővadász nyakába szakadt.
Kisvártatva Xauzur morranása vonja magára a figyelmet, ahogy az irbisz kilép a bokrok közül, sárga szemeiben a lángok visszfénye csillan, de nem a tűz körül ülőket figyeli, mögéjük a távolba néz. A csuhás a jelzett irányba fordul és a sötét fák árnyai közt mintha mozogna valami.*
- Követett valaki? *Áll fel villámgyorsan és kezébe kapja a mesterkardot is. Nem számít támadásra valójában, de jobb előre felkészülni, mint meglepődni.*
*Szótlan fogadja az élet nehézségeit fejtegető megszólalást. Elmondta már, hogy neki nincsenek démonai, nehézségei sem igazán, inkább feladatai vannak, melyeket az Erdő Szíve jelölt ki számára és legfeljebb azok a feladatok járhatnak nehézségekkel, de a csuhás éppen ezért van, hogy ezeket megoldja. Kegyetlennek is gondolhatná bárki ezt a tézist és valójában az is, de ilyenek, mint az elf csuhás, legalábbis hite szerint, kevesen vannak. Nem ágál a sorsa ellen, elfogadja, még akkor is, ha esetleg mások ezért kinevetik vagy ostobaságnak gondolják.
Nem tud mit felelni a kérdésre, hogy Umon és Átok miért osztoznak meg ugyanazon a testen, s mivel a Fákban Lakó számára ez lényegtelen, nem is folyik bele a témába, csak szótlan hallgatja az átkozott szerzetes mondanivalóját.
A szemforgatásra sem felel, ha az Erdő Szíve Eeyr aspektusa, ahogy a pap a templomban mondta, akkor az élet védelme éppúgy a feladatai közé tartozik, mint az erdő védelme. Arra, hogy újra vezérnek titulálja Umon, már nem reagál semmit, biztosan időbe telik, míg ez a megszokás kikopok belőle, felesleges volna folyton emlékeztetni rá. Gyűlölet sincs benne, bár valóban nem szereti azt, akivel most Umon a fizikai testén osztozik, még akkor sem, ha együtt erősebbek, mint külön-külön. Ez egyszerű elvi kérdés.
Háttal falatozik a sajtból, kenyérből és zöldségekből, amikor Átok arra a következtetésre jut, hogy ők kudarcot vallottak. Felhagy az evéssel, lenyeli a falatot és csak azután szólal meg.*
- Nem vallottunk kudarcot. Én azért voltam ott, hogy segítsek új közösséget építeni. Az, hogy nem sikerült, nem az én vétkem. *Mondja halkan. Ő mindent megtett és a közben bekövetkező eseményekre nem is számíthatott. Az, hogy idáig jutottak, egy hosszú út végső szakasza.
A húsért nem nyúl, a maradék ételt is visszateszi a helyére, épp eleget evett. Visszaköti a kendőt a szája elé és megfordul, hogy újra Umon szemébe nézhessen.*
- Kemény, de nem kegyetlen. A kettő között nagy a különbség. *Jegyzi meg színtelen hangon.*
- Azzal pedig kezd valamit. *Int a szétvert öklök felé hanyag mozdulattal.*
- Mert meglehet, hogy fájdalmat nem érzel, de a tested igen és ha nem gyógyul meg rendesen, előbb-utóbb hasztalan lesz, mint a csorba kard. *Ezért gondolta, hogy a demonstráció felesleges volt. A test sok mindent kibír, de megfelelően karban kell tartani, hogy jól működjön. Egy kezeletlen seb könnyedén elfertőződhet, ami legyengíti a testet, legyen bármilyen erős a lélek.*
- Nem. *Válaszol kurtán, ahogy a lángokba tekint. Őt végképp nem akarta bántani a távozásával, bár tisztában van vele, hogy azzal minden a fővadász nyakába szakadt.
Kisvártatva Xauzur morranása vonja magára a figyelmet, ahogy az irbisz kilép a bokrok közül, sárga szemeiben a lángok visszfénye csillan, de nem a tűz körül ülőket figyeli, mögéjük a távolba néz. A csuhás a jelzett irányba fordul és a sötét fák árnyai közt mintha mozogna valami.*
- Követett valaki? *Áll fel villámgyorsan és kezébe kapja a mesterkardot is. Nem számít támadásra valójában, de jobb előre felkészülni, mint meglepődni.*
3690. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-28 01:25:20
Üzenet elküldve: 2018-08-28 01:25:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Azóta, hogy a kapuban rendet tett Aenae távozásakor, nem volt alkalma beszélni Umonnal. A teendők majd csak maguk alá temették, de ma, ma erőt vesz magán. Megrendítette az erdei kaland, és ez nem mehet így tovább, valakivel beszélnie kell, és szeretne tiszta vizet is önteni a pohárba. Csak hogy a csuhásnak hűlt helyét találja. Most már szinte biztos, hogy kerüli őt. Lealla kisebbik fia legutóbb a falról alábukni látta a szerzetest. Így Lyz köpenyébe burkolva indul útnak, hogy ha kell, az erdőt is felforgassa utána. Már megint. Egészen jól olvas a nyomokból, amelyek viszont túl mutatnak az erőd környékén. Csak ami nem hagyja nyugodni az a másik, amit inkább macskafélének tippelne. És ami hasonlóan friss Umonéhoz. Kezében fegyverével halad át mindenen, és követi a jellegzetes sárba taposott nyomokat, letört ágakat, míg már egészen alkonyatra hajlik. Vöröslik az ég alja, mikor nevetést hall a közelből, nem messze onnan, ahol elhagyta Erdőmélye utolsó fáit. Fegyverét nem ereszti, bár már nem lát olyan jól. ~Xotara, bezzeg ilyenkor sem vagy itt! Ugyan, már egyikőtök sincs itt. Egyikőtök sincs.~
Gondolatai megülik mellkasát, szívét szorítva, orrába pedig füst illata szökik. Hamarosan viszont másra is figyelmes lesz. Mi korábban az ég alján izzott, most csak egy aprócska derengéssé szűkülve sejlik fel előtte. Mint egy nagyobbacska szentjánosbogár, mely közeledve egyre dagad. Tábortűz fényei vezetik, mert mást már úgysem lát, s csak saccolja, hogy az iránynak nagyjából erre kell vezetnie. Toronyiránt. Közeledve még jobban figyel lépteire, hogy semmilyen felesleges zajt ne csapjon. Fülét hegyezi, tőrét markolja ahogy oson. A hangok tisztulnak, de szavakat kivenni még nem tud.*
*Azóta, hogy a kapuban rendet tett Aenae távozásakor, nem volt alkalma beszélni Umonnal. A teendők majd csak maguk alá temették, de ma, ma erőt vesz magán. Megrendítette az erdei kaland, és ez nem mehet így tovább, valakivel beszélnie kell, és szeretne tiszta vizet is önteni a pohárba. Csak hogy a csuhásnak hűlt helyét találja. Most már szinte biztos, hogy kerüli őt. Lealla kisebbik fia legutóbb a falról alábukni látta a szerzetest. Így Lyz köpenyébe burkolva indul útnak, hogy ha kell, az erdőt is felforgassa utána. Már megint. Egészen jól olvas a nyomokból, amelyek viszont túl mutatnak az erőd környékén. Csak ami nem hagyja nyugodni az a másik, amit inkább macskafélének tippelne. És ami hasonlóan friss Umonéhoz. Kezében fegyverével halad át mindenen, és követi a jellegzetes sárba taposott nyomokat, letört ágakat, míg már egészen alkonyatra hajlik. Vöröslik az ég alja, mikor nevetést hall a közelből, nem messze onnan, ahol elhagyta Erdőmélye utolsó fáit. Fegyverét nem ereszti, bár már nem lát olyan jól. ~Xotara, bezzeg ilyenkor sem vagy itt! Ugyan, már egyikőtök sincs itt. Egyikőtök sincs.~
Gondolatai megülik mellkasát, szívét szorítva, orrába pedig füst illata szökik. Hamarosan viszont másra is figyelmes lesz. Mi korábban az ég alján izzott, most csak egy aprócska derengéssé szűkülve sejlik fel előtte. Mint egy nagyobbacska szentjánosbogár, mely közeledve egyre dagad. Tábortűz fényei vezetik, mert mást már úgysem lát, s csak saccolja, hogy az iránynak nagyjából erre kell vezetnie. Toronyiránt. Közeledve még jobban figyel lépteire, hogy semmilyen felesleges zajt ne csapjon. Fülét hegyezi, tőrét markolja ahogy oson. A hangok tisztulnak, de szavakat kivenni még nem tud.*
3689. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-28 00:08:20
Üzenet elküldve: 2018-08-28 00:08:20
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Az étel sok, bőven sok, ahhoz a néhány falathoz, mit naponta enni szokott. Valahogy nem kívánja mostanában az ételt, így Pyctával megosztozni rajta nem jelent problémát. Nem tud azonban néhány korábban felvetett tézis fejtegetésére való reflektálástól eltekinteni.*
- Nem mindegy hogyan nevezzük életünk nehézségeit? *Kérdezi felhúzott szemöldökkel. Pycta láthatóan nem rugaszkodik el a kézzelfogható dolgoktól, holott mi hitét táplálja szintén nehezen felfogható. Sokaknak. Démon, vagy nem démon, bár Umon esetében ezt kézenfekvő gondolni, Pycta esetében valóban nem, de az élet nehézségeit Umon számára pedig kézenfekvő egyszerűen démonnak nevezni. Az átvitt értelem fogalmát nem kívánja tisztázni, arra is gondol, hogy az elf szándékosan tagad. Hogy azért-e, mert magát és tetteit kívánja igazolni, vagy egyszerűen a sorsszerűségnek, vagy istenszerűségnek utalja szándékait, a szerzetes nem tudja, de nem is kíván hasonló disputákba belemenni.*
- Hah! *Horkan fel.* Szerinted én szándékosan őrzök magamban egy másikat? Hát nem... Hittel, vagy anélkül, még nem jött el az idő, hogy távozzon. Ami lehet, hogy a későbbiek függvényében nem is olyan nagy baj. Nincs rosszabb annál, mint egy tesze-tosza szerzetes, aki hordókon esik át, nem igaz? Háhá... *Nevet fel, jóízűen, mintha valóban mulattatná korábbi énje.*
- Barátom, mégis mit gondolsz? Egyedül, magamban a falon, ki a fenével beszélgettem volna? Ésszerűnek tűnt magamnak vicceket mesélni. *Tényleg nevet, lassan könnye is kicsordul, aztán egy lélegzetvétel alatt elkomorul. Nevető szája, oly hirtelen válik penge merevvé, ahogyan nevetőráncai simulnak ki egy mozdulattal őzbarna szemei sarkában. Stigmái mozdulatlanok maradnak, mint az éj csendje, mi körbeveszi őket. Talán látható, hogy saját sorsából készít művi komédiát, mert másképp nehezen viselné azt el, de nem várja, hogy vele nevessenek. Hirtelen változó érzelmei viszont árulkodóak lehetnek, jelenleg azonban általában egy hányaveti vállrándítással dönt saját, további sorsáról. Pycta azonnal jóváhagyja Umon esetleges kivégzésének felvázolt terveit, melyre csak egy szokványos legyintéssel és szemforgatással válaszol. Ez valami olyasmit sugallhat, hogy: "Javíthatatlan vagy."
~ Fenyegetés? Milyen fenyegetés? ~ Néz hirtelen a volt vezérre. A kérdést nem teszi fel, csak reagál rá.*
- Csak a tényeket közöltem. *Mondja egy pillanatnyi némaság után.* Nyilván a jelenlegi körülményeket figyelembe véve eszem ágában sincs sehová menni. *Kuncogni kezd.* Különben is, ezer éve nem beszélgettem ilyen jót mint most, vezérem! *Aztán ismét komoly.* Még, ha jelenlegi énemet gyűlölöd is. *Óvatosan harap egy apró falatot, egy adag hús mellett, a zöldségeket, sajtot és kenyeret mind Pyctának adja, neki a szárított hús bőven elég, csak nézi, ahogy a valaha volt legnagyobb vezér elfordulva étkezik. Aprót ránganak arcgödrei, fogai összeszorulnak. ~ Hát ide jutottunk, csuhás barátom. ~ Még mielőtt a gombóc a torkában feljebb kúszna, lenyeli a húst, vele együtt a hirtelen előszökő érzelmeket, majd gunyoros mosolyra húzódik ábrázata:*
- Vadvédnek már régen vége, csúfos kudarcot vallottunk. Az nem lep meg, hogy határozottan kimondod, az viszont igen, hogy csak most. Bár tény, értem, hogy miért. Ó, az erőd! Csodálatos hely. *Ábrándozik.* De még csodálatosabb lesz, ha már nem lesz ott senki. Nem vagyunk méltóak rá. *Néz fel hirtelen merengő tűnődéséből.*
- Szóval... Szürke. Valahogy az ében, nem is tudom, sokkal fennköltebbnek tűnt, de nyilván te kerülöd az efféle megkülönböztetést. Nekem jó a Szürke is. *Nyújtózkodik egy nagyot, közben az ételt befejezte, az a néhány apró falat meg sem látszik a húson, mintha semmi nem fogyott volna belőle. Odatolja az elfhez azt is, persze arcára nem akar ránézni, ha elfordul, hát elfordul, biztosan meg van rá az oka.*
- Ó, a keménységgel nem lesz gond, barátom. *Nevet fel ismét, s néhányszor még tenyerét is összeüti, mint, aki jól végezte a dolgát. Egy darabig elégedett, aztán megint csak csend, és az éjszakai égbolton szikrázó csillagok tűnődő figyelése.*
- A keménységgel nem lesz gond... *Sóhajt fel halkan, s ismétli önmagát, kissé szomorúbban, már csak múlt az iménti elégedett vigyor. De kiválóan látható, hogy a rá kiszabott feladatot el fogja végezni, minden lelkiismeretfurdalás nélkül.*
- Lyzendra tudja már? *Kérdezi, s kezeit ismét a tűznél melengeti, csuklójáról kézfejére tekeredő stigmakígyót fürkészi, merengő tekintettel.*
A hozzászólás írója (Umon Palasan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.28 00:25:47
*Az étel sok, bőven sok, ahhoz a néhány falathoz, mit naponta enni szokott. Valahogy nem kívánja mostanában az ételt, így Pyctával megosztozni rajta nem jelent problémát. Nem tud azonban néhány korábban felvetett tézis fejtegetésére való reflektálástól eltekinteni.*
- Nem mindegy hogyan nevezzük életünk nehézségeit? *Kérdezi felhúzott szemöldökkel. Pycta láthatóan nem rugaszkodik el a kézzelfogható dolgoktól, holott mi hitét táplálja szintén nehezen felfogható. Sokaknak. Démon, vagy nem démon, bár Umon esetében ezt kézenfekvő gondolni, Pycta esetében valóban nem, de az élet nehézségeit Umon számára pedig kézenfekvő egyszerűen démonnak nevezni. Az átvitt értelem fogalmát nem kívánja tisztázni, arra is gondol, hogy az elf szándékosan tagad. Hogy azért-e, mert magát és tetteit kívánja igazolni, vagy egyszerűen a sorsszerűségnek, vagy istenszerűségnek utalja szándékait, a szerzetes nem tudja, de nem is kíván hasonló disputákba belemenni.*
- Hah! *Horkan fel.* Szerinted én szándékosan őrzök magamban egy másikat? Hát nem... Hittel, vagy anélkül, még nem jött el az idő, hogy távozzon. Ami lehet, hogy a későbbiek függvényében nem is olyan nagy baj. Nincs rosszabb annál, mint egy tesze-tosza szerzetes, aki hordókon esik át, nem igaz? Háhá... *Nevet fel, jóízűen, mintha valóban mulattatná korábbi énje.*
- Barátom, mégis mit gondolsz? Egyedül, magamban a falon, ki a fenével beszélgettem volna? Ésszerűnek tűnt magamnak vicceket mesélni. *Tényleg nevet, lassan könnye is kicsordul, aztán egy lélegzetvétel alatt elkomorul. Nevető szája, oly hirtelen válik penge merevvé, ahogyan nevetőráncai simulnak ki egy mozdulattal őzbarna szemei sarkában. Stigmái mozdulatlanok maradnak, mint az éj csendje, mi körbeveszi őket. Talán látható, hogy saját sorsából készít művi komédiát, mert másképp nehezen viselné azt el, de nem várja, hogy vele nevessenek. Hirtelen változó érzelmei viszont árulkodóak lehetnek, jelenleg azonban általában egy hányaveti vállrándítással dönt saját, további sorsáról. Pycta azonnal jóváhagyja Umon esetleges kivégzésének felvázolt terveit, melyre csak egy szokványos legyintéssel és szemforgatással válaszol. Ez valami olyasmit sugallhat, hogy: "Javíthatatlan vagy."
~ Fenyegetés? Milyen fenyegetés? ~ Néz hirtelen a volt vezérre. A kérdést nem teszi fel, csak reagál rá.*
- Csak a tényeket közöltem. *Mondja egy pillanatnyi némaság után.* Nyilván a jelenlegi körülményeket figyelembe véve eszem ágában sincs sehová menni. *Kuncogni kezd.* Különben is, ezer éve nem beszélgettem ilyen jót mint most, vezérem! *Aztán ismét komoly.* Még, ha jelenlegi énemet gyűlölöd is. *Óvatosan harap egy apró falatot, egy adag hús mellett, a zöldségeket, sajtot és kenyeret mind Pyctának adja, neki a szárított hús bőven elég, csak nézi, ahogy a valaha volt legnagyobb vezér elfordulva étkezik. Aprót ránganak arcgödrei, fogai összeszorulnak. ~ Hát ide jutottunk, csuhás barátom. ~ Még mielőtt a gombóc a torkában feljebb kúszna, lenyeli a húst, vele együtt a hirtelen előszökő érzelmeket, majd gunyoros mosolyra húzódik ábrázata:*
- Vadvédnek már régen vége, csúfos kudarcot vallottunk. Az nem lep meg, hogy határozottan kimondod, az viszont igen, hogy csak most. Bár tény, értem, hogy miért. Ó, az erőd! Csodálatos hely. *Ábrándozik.* De még csodálatosabb lesz, ha már nem lesz ott senki. Nem vagyunk méltóak rá. *Néz fel hirtelen merengő tűnődéséből.*
- Szóval... Szürke. Valahogy az ében, nem is tudom, sokkal fennköltebbnek tűnt, de nyilván te kerülöd az efféle megkülönböztetést. Nekem jó a Szürke is. *Nyújtózkodik egy nagyot, közben az ételt befejezte, az a néhány apró falat meg sem látszik a húson, mintha semmi nem fogyott volna belőle. Odatolja az elfhez azt is, persze arcára nem akar ránézni, ha elfordul, hát elfordul, biztosan meg van rá az oka.*
- Ó, a keménységgel nem lesz gond, barátom. *Nevet fel ismét, s néhányszor még tenyerét is összeüti, mint, aki jól végezte a dolgát. Egy darabig elégedett, aztán megint csak csend, és az éjszakai égbolton szikrázó csillagok tűnődő figyelése.*
- A keménységgel nem lesz gond... *Sóhajt fel halkan, s ismétli önmagát, kissé szomorúbban, már csak múlt az iménti elégedett vigyor. De kiválóan látható, hogy a rá kiszabott feladatot el fogja végezni, minden lelkiismeretfurdalás nélkül.*
- Lyzendra tudja már? *Kérdezi, s kezeit ismét a tűznél melengeti, csuklójáról kézfejére tekeredő stigmakígyót fürkészi, merengő tekintettel.*
A hozzászólás írója (Umon Palasan) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.28 00:25:47
3688. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-27 21:13:04
Üzenet elküldve: 2018-08-27 21:13:04
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
- Én soha nem mondtam ilyet. *Jelenti ki nemes egyszerűséggel. Nem érti, miféle démonokról beszél Umon, létező vagy nem létezőkről. A fekete lepel említésére pedig lenéz magára, s bár lehet, hogy a sötét erdő feketévé mélyíti a viselt ruhái színét, az attól még szürke marad, mint mindig is volt.*
- Nincs ki elől bujdosnom. *Teszi hozzá érzéketlenül. A kendő viselése a városban jött rá, maga sem tudja az okát, egyszerűen úgy érezte, így kell tennie. Ahogy azt sem tudta, hogy miért kell elindulnia a Mágustoronytól és merre kell majd mennie, végül pedig kikötött a templomnál. Így mondva pedig sokkal komolyabb kérdésekre sem kereste a választ, ahogy arra sem, miért kezdte viselni a kendőt az arca előtt. Bár így visszagondolva, a templomban a pap arra kérte, viseljen kendőt az arca előtt, a betegségek miatt. De az ő kendője, a fekete a csuklójára kötve pihen. Lenéz a sötét anyagra, mely a sötétben épp oly fekete, mint a szürke ruha. Talán ez is az Erdő Szívének rendelése volt és ez a magyarázat.*
- És a hitem épp elég, nem kellenek nekem démonok. *Zárja rövidre a beszélgetésnek ezen vonalát. Eleget szaporították a szót ebben a témában, Átoknak értenie kell, hogy nem a démonokkal van a csuhásnak baja, a hite űzi, kényszeríti tettekre és ő kérdés nélkül engedelmeskedik ezeknek az intuícióknak.*
- Pontosan úgy lesz. *Bólint kurtán Umon szavaira a bosszút illetően. Nem is kíván többet mondani erről, ráhagyja a fantáziájára, hogy miket volna képes tenni vele abban az esetben, ha az átkozott szerzetes olyat cselekszik, amit nem volna szabad neki.
Érdekes módon az elf csuhás tartása mit sem változik a beszélgetés ideje alatt, akkor sem, ha a beszélgetés témája könnyebbé válik. Látszik rajta, hogy képtelen szabadulni a küldetés terhe alól.
A faleveles példa továbbgördítésére nem tud mit mondani, mert Umonnak igaza van és az elf is épp úgy gondolja. Bár a megújulás témakörében eltérő a véleményük. Ő magát nem is falevélnek, hanem tűlevélnek gondolja, ami képes megvédeni magát és a fát is akár, a hitet.
A kérdésre pillanatnyi ideig elgondolkodik, de nem azért, mert ne tudná a választ, hanem azért, mert szeretné jól tálalni az új Umonnak terveit.*
- Megteheted, de ha nem gondolod komolyan, akkor ne fenyegess ezzel. *Hárítja el a célozgatást. Hisz, ha Átok úgy döntött, hogy elfogadja a feltételeit, akkor ez a fenyegetőzés felesleges.
Az első dolog a beszélgetés alatt, ami igazán meglepi, az a kínálás és nem is a kínálás ténye miatt, hanem az evés lehetősége miatt. Valójában nem tudja megmondani, hogy mikor evett egy jót utoljára. Épp csak annyit, amennyi a létezéshez szükséges, az ízek luxusa teljességgel a háttérbe szorult. Valójában nem is érzett éhséget.*
- Szürke... ha valamilyen jelzővel illetnél, az legyen a "szürke". *Válaszol halkan, miközben az ételért nyúl, s ha teheti, egy kis kenyeret tőr vagy sajtot, esetleg zöldséget vesz magához. Amikor pedig evéshez készülődik, átül keresztbe téve a lábait maga előtt és elfordulva húzza le a kendőt, hogy fogyasszon.*
- Nehéz idők jönnek, az erődnek meg kell szűnnie és neked ebben kell segítened Lyzendra-nak. Ő túl... *Keresi a szót.*
- Kedves. Törődő, kell mellé valaki, aki képes a kemény kérdésekben is dönteni. *Mondja Átoknak háttal, ahogy apró falatokban eszik.*
- Én soha nem mondtam ilyet. *Jelenti ki nemes egyszerűséggel. Nem érti, miféle démonokról beszél Umon, létező vagy nem létezőkről. A fekete lepel említésére pedig lenéz magára, s bár lehet, hogy a sötét erdő feketévé mélyíti a viselt ruhái színét, az attól még szürke marad, mint mindig is volt.*
- Nincs ki elől bujdosnom. *Teszi hozzá érzéketlenül. A kendő viselése a városban jött rá, maga sem tudja az okát, egyszerűen úgy érezte, így kell tennie. Ahogy azt sem tudta, hogy miért kell elindulnia a Mágustoronytól és merre kell majd mennie, végül pedig kikötött a templomnál. Így mondva pedig sokkal komolyabb kérdésekre sem kereste a választ, ahogy arra sem, miért kezdte viselni a kendőt az arca előtt. Bár így visszagondolva, a templomban a pap arra kérte, viseljen kendőt az arca előtt, a betegségek miatt. De az ő kendője, a fekete a csuklójára kötve pihen. Lenéz a sötét anyagra, mely a sötétben épp oly fekete, mint a szürke ruha. Talán ez is az Erdő Szívének rendelése volt és ez a magyarázat.*
- És a hitem épp elég, nem kellenek nekem démonok. *Zárja rövidre a beszélgetésnek ezen vonalát. Eleget szaporították a szót ebben a témában, Átoknak értenie kell, hogy nem a démonokkal van a csuhásnak baja, a hite űzi, kényszeríti tettekre és ő kérdés nélkül engedelmeskedik ezeknek az intuícióknak.*
- Pontosan úgy lesz. *Bólint kurtán Umon szavaira a bosszút illetően. Nem is kíván többet mondani erről, ráhagyja a fantáziájára, hogy miket volna képes tenni vele abban az esetben, ha az átkozott szerzetes olyat cselekszik, amit nem volna szabad neki.
Érdekes módon az elf csuhás tartása mit sem változik a beszélgetés ideje alatt, akkor sem, ha a beszélgetés témája könnyebbé válik. Látszik rajta, hogy képtelen szabadulni a küldetés terhe alól.
A faleveles példa továbbgördítésére nem tud mit mondani, mert Umonnak igaza van és az elf is épp úgy gondolja. Bár a megújulás témakörében eltérő a véleményük. Ő magát nem is falevélnek, hanem tűlevélnek gondolja, ami képes megvédeni magát és a fát is akár, a hitet.
A kérdésre pillanatnyi ideig elgondolkodik, de nem azért, mert ne tudná a választ, hanem azért, mert szeretné jól tálalni az új Umonnak terveit.*
- Megteheted, de ha nem gondolod komolyan, akkor ne fenyegess ezzel. *Hárítja el a célozgatást. Hisz, ha Átok úgy döntött, hogy elfogadja a feltételeit, akkor ez a fenyegetőzés felesleges.
Az első dolog a beszélgetés alatt, ami igazán meglepi, az a kínálás és nem is a kínálás ténye miatt, hanem az evés lehetősége miatt. Valójában nem tudja megmondani, hogy mikor evett egy jót utoljára. Épp csak annyit, amennyi a létezéshez szükséges, az ízek luxusa teljességgel a háttérbe szorult. Valójában nem is érzett éhséget.*
- Szürke... ha valamilyen jelzővel illetnél, az legyen a "szürke". *Válaszol halkan, miközben az ételért nyúl, s ha teheti, egy kis kenyeret tőr vagy sajtot, esetleg zöldséget vesz magához. Amikor pedig evéshez készülődik, átül keresztbe téve a lábait maga előtt és elfordulva húzza le a kendőt, hogy fogyasszon.*
- Nehéz idők jönnek, az erődnek meg kell szűnnie és neked ebben kell segítened Lyzendra-nak. Ő túl... *Keresi a szót.*
- Kedves. Törődő, kell mellé valaki, aki képes a kemény kérdésekben is dönteni. *Mondja Átoknak háttal, ahogy apró falatokban eszik.*
3687. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-26 23:09:11
Üzenet elküldve: 2018-08-26 23:09:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// Második szál //
// Éjszakázás //
// A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz //
* Csendben figyeli, ahogy megtörlik a combját, majd mikor a férfi végez, tekintete a másik arcára vándorol. *
~ Vajon ő felfogta mit tettünk? ~
* Bátyával ellentétbe Wymni mint általában most is csak a cselekedet után kezd el aggódni a következményeken.*
- Már nem mehetek férjhez? - * kérdez rá. Nem egészen tudja, hogy örüljön neki vagy sem. Soha nem volt ínyére a házasság, szívesen maradna Drammal. De ha Dram hoz haza valami nemes tyúkot, hogy nézze majd el őket nap mint nap.
Ajkába harap és az elhajított zsebkendőt nézni, nem kérte. *
- Dram...mi tényleg megtettük. Vért fertőztünk... - * motyogja majd mélyet sóhajt és ledől bátya mellé az ágyba. Legalább el kéne takarnia magát valamivel, csakhogy nincs kedve most ehhez, túl meleg van. *
- úgy érzem szétszakadok. És nem odalenn. A szívem azt mondja ez jó, többet akar. Az agyam meg, hogy ez rossz és tilos. Melyikre kéne hallgatnom?
A hozzászólás írója (Wymnter Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.26 23:24:20
// Éjszakázás //
// A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz //
* Csendben figyeli, ahogy megtörlik a combját, majd mikor a férfi végez, tekintete a másik arcára vándorol. *
~ Vajon ő felfogta mit tettünk? ~
* Bátyával ellentétbe Wymni mint általában most is csak a cselekedet után kezd el aggódni a következményeken.*
- Már nem mehetek férjhez? - * kérdez rá. Nem egészen tudja, hogy örüljön neki vagy sem. Soha nem volt ínyére a házasság, szívesen maradna Drammal. De ha Dram hoz haza valami nemes tyúkot, hogy nézze majd el őket nap mint nap.
Ajkába harap és az elhajított zsebkendőt nézni, nem kérte. *
- Dram...mi tényleg megtettük. Vért fertőztünk... - * motyogja majd mélyet sóhajt és ledől bátya mellé az ágyba. Legalább el kéne takarnia magát valamivel, csakhogy nincs kedve most ehhez, túl meleg van. *
- úgy érzem szétszakadok. És nem odalenn. A szívem azt mondja ez jó, többet akar. Az agyam meg, hogy ez rossz és tilos. Melyikre kéne hallgatnom?
A hozzászólás írója (Wymnter Sayqueves) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.08.26 23:24:20
3686. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-26 22:47:47
Üzenet elküldve: 2018-08-26 22:47:47
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Immár nyugodtan hallgatja a vezért, ültében ismét összefűzi kezeit maga előtt. Kellemesnek érzi a tűz melegét, nem bánja, hogy fáradt vele, s lám még Pyctának is tudott meglepetést okozni.*
- Annyira biztos vagy ebben? Vagy csak elhiteted magaddal, hogy tiszta vagy, mint a frissen leesett hó? *Lassan rázza fejét, fekete szemeit le nem veszi a volt vezérről.* Mindenkinek megvannak a maga démonai. Vannak kinek létezők, vannak, kinek nem. Mondd csak, most ki elől bujdosol akkor? Vagy tán fekete lepled az évszak kedvenc divatja volna? *Vakarja meg állát csendesen, majd a tűzbe réved, s mikor legközelebb felnéz immár fehéres tekintet mered Pyctára, stigmái szokott táncukat járják.*
- Tán eltűnésed puszta véletlen volna? Vagy oly kihívások elé állított az élet, melyben kudarcot vallottál? Tényleg legyőzted minden démonod, vezérem? Vagy csak lehagytad azt. *Lassan az összes csillag pettye látszik már az égen, néhány tücsök halkan ciripelni kezd, s az erdő éjszakai életét éli. Kissé hűvösebb van a megszokottnál, de a tűz mellett kellemes, tenyereit közelebb tartva melegíti őket. Pycta további mondatai ismét hevesebb érzelmi reakciót váltanak ki a szerzetesből, mert horkanva kapja fel fejét, s előredől ültében, hangja ezúttal hangyányit cinikus:*
- Persze, tudom, elkapsz kibelezel, felélesztesz, megint megölsz, miegymás, hagyjuk! Tudod nagyon jól, ha akartam volna, már rég megtettem volna. *Csak ismét legyint, mint aki már beletörődött, hogy úton útfélen megfenyegetik.*
- Egyébként meg, már többször próbáltam megölni magam, de mindig kirántottak a csávából. *Veti oda vállát megrántva.* Nem jött össze. Most itt vagyok, nyitott könyvként. Nem lesz gond. Amúgy meg nem vállalnám. *Tekintete kissé enyhül, mikorra elmondja, amit gondol. Majd elgondolkodva a faleveles hasonlaton, az okfejtéstől kissé otthon érezve magát elmosolyodik, a régi időkre és a régi beszélgetésekre emlékezteti. Pycta akkor sem mosolygott vissza, de ez akkor sem és most sem zavarja, elfogadja.*
- Mind egy fáról származunk. Van, aki kissé korhadtabb ágról, mi legbelül rohad, de vannak életerős ágak is, hol a falevelek tündökölnek. Persze a falevelek színe évszakról évszakra változik. De attól még falevél marad, időnként megújul. Hogyne számítanál. A fa része vagy, még ha csak egy egészen kicsi is. Olykor lehullasz, de újra nősz. *Mondja csendesen, eltűnődve.*
- Rendben. Elmondtam, te is elmondtad, megértettél, megfenyegettél, megértettem. Hogyan tovább? *Kérdezi felhúzott szemöldökkel, tekintetében valódi kíváncsisággal.* Mert megvallom mostanában sokat gondolkodtam azon, hogy egyszerűen lelépek. Hátrahagyok mindent, ha más megtette én miért ne tehetném? *Kérdezi kissé célozgatva, de hangjában most nincs bántás, vagy gunyorosság. Talán némi szomorúság vegyül a szavakba, mit csak az hall ki belőle, aki ismeri.*
- Ha bor nincs, enni kéne. *Jegyzi meg hirtelen, majd kis bőr táskát vesz elő, szárított hússal.* Mikor ettél utoljára Ében Vándor? *Nyújtja felé a csomagolt étket, bár mindenre számít, így nem éri meglepetésként ha az elf nem fogadja el azt.*
*Immár nyugodtan hallgatja a vezért, ültében ismét összefűzi kezeit maga előtt. Kellemesnek érzi a tűz melegét, nem bánja, hogy fáradt vele, s lám még Pyctának is tudott meglepetést okozni.*
- Annyira biztos vagy ebben? Vagy csak elhiteted magaddal, hogy tiszta vagy, mint a frissen leesett hó? *Lassan rázza fejét, fekete szemeit le nem veszi a volt vezérről.* Mindenkinek megvannak a maga démonai. Vannak kinek létezők, vannak, kinek nem. Mondd csak, most ki elől bujdosol akkor? Vagy tán fekete lepled az évszak kedvenc divatja volna? *Vakarja meg állát csendesen, majd a tűzbe réved, s mikor legközelebb felnéz immár fehéres tekintet mered Pyctára, stigmái szokott táncukat járják.*
- Tán eltűnésed puszta véletlen volna? Vagy oly kihívások elé állított az élet, melyben kudarcot vallottál? Tényleg legyőzted minden démonod, vezérem? Vagy csak lehagytad azt. *Lassan az összes csillag pettye látszik már az égen, néhány tücsök halkan ciripelni kezd, s az erdő éjszakai életét éli. Kissé hűvösebb van a megszokottnál, de a tűz mellett kellemes, tenyereit közelebb tartva melegíti őket. Pycta további mondatai ismét hevesebb érzelmi reakciót váltanak ki a szerzetesből, mert horkanva kapja fel fejét, s előredől ültében, hangja ezúttal hangyányit cinikus:*
- Persze, tudom, elkapsz kibelezel, felélesztesz, megint megölsz, miegymás, hagyjuk! Tudod nagyon jól, ha akartam volna, már rég megtettem volna. *Csak ismét legyint, mint aki már beletörődött, hogy úton útfélen megfenyegetik.*
- Egyébként meg, már többször próbáltam megölni magam, de mindig kirántottak a csávából. *Veti oda vállát megrántva.* Nem jött össze. Most itt vagyok, nyitott könyvként. Nem lesz gond. Amúgy meg nem vállalnám. *Tekintete kissé enyhül, mikorra elmondja, amit gondol. Majd elgondolkodva a faleveles hasonlaton, az okfejtéstől kissé otthon érezve magát elmosolyodik, a régi időkre és a régi beszélgetésekre emlékezteti. Pycta akkor sem mosolygott vissza, de ez akkor sem és most sem zavarja, elfogadja.*
- Mind egy fáról származunk. Van, aki kissé korhadtabb ágról, mi legbelül rohad, de vannak életerős ágak is, hol a falevelek tündökölnek. Persze a falevelek színe évszakról évszakra változik. De attól még falevél marad, időnként megújul. Hogyne számítanál. A fa része vagy, még ha csak egy egészen kicsi is. Olykor lehullasz, de újra nősz. *Mondja csendesen, eltűnődve.*
- Rendben. Elmondtam, te is elmondtad, megértettél, megfenyegettél, megértettem. Hogyan tovább? *Kérdezi felhúzott szemöldökkel, tekintetében valódi kíváncsisággal.* Mert megvallom mostanában sokat gondolkodtam azon, hogy egyszerűen lelépek. Hátrahagyok mindent, ha más megtette én miért ne tehetném? *Kérdezi kissé célozgatva, de hangjában most nincs bántás, vagy gunyorosság. Talán némi szomorúság vegyül a szavakba, mit csak az hall ki belőle, aki ismeri.*
- Ha bor nincs, enni kéne. *Jegyzi meg hirtelen, majd kis bőr táskát vesz elő, szárított hússal.* Mikor ettél utoljára Ében Vándor? *Nyújtja felé a csomagolt étket, bár mindenre számít, így nem éri meglepetésként ha az elf nem fogadja el azt.*
3685. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-26 22:35:04
Üzenet elküldve: 2018-08-26 22:35:04
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1633
OOC üzenetek: 313
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1633
OOC üzenetek: 313
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
- Reggel óta még megposhadhatott. *Válaszolja a vállát megvonva. Akkor is inkább a saját bora mellett teszi le a voksát. Nem bánja meg, még mindig elmegy az ital. Az olyan italokkal meg el lehet lenni az úton, amik már elmennek. És nem egy is finnyás alak. Sem a dicsekedést, sem a szabadkozást nem veszi fel. Őt ilyennel igazán nehéz megbántani.*
- Szavadon foglak! *Ígéri meg miközben visszaveszi a tömlőjét.*
- Bölcsen mondtad.
~A semmit.~
- Jól van, menj csak. *Feltápászkodik és a saját lova után néz.*
- Minden jót! *Biccent a távozó elfnek, aztán megvárja, hogy a nő távolabb érjen a ligettől. Ekkor odaáll az egyik fa mellé, hogy elvégezze, amit egy erdőmélyi hölgy társaságában nem illendő. A csurgatás befejeztével visszacsatolja az övét, aztán lóra száll, hogy a saját dolga után nézzen.*
- Reggel óta még megposhadhatott. *Válaszolja a vállát megvonva. Akkor is inkább a saját bora mellett teszi le a voksát. Nem bánja meg, még mindig elmegy az ital. Az olyan italokkal meg el lehet lenni az úton, amik már elmennek. És nem egy is finnyás alak. Sem a dicsekedést, sem a szabadkozást nem veszi fel. Őt ilyennel igazán nehéz megbántani.*
- Szavadon foglak! *Ígéri meg miközben visszaveszi a tömlőjét.*
- Bölcsen mondtad.
~A semmit.~
- Jól van, menj csak. *Feltápászkodik és a saját lova után néz.*
- Minden jót! *Biccent a távozó elfnek, aztán megvárja, hogy a nő távolabb érjen a ligettől. Ekkor odaáll az egyik fa mellé, hogy elvégezze, amit egy erdőmélyi hölgy társaságában nem illendő. A csurgatás befejeztével visszacsatolja az övét, aztán lóra száll, hogy a saját dolga után nézzen.*
3684. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-26 21:48:03
Üzenet elküldve: 2018-08-26 21:48:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1277
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Nem adja meg az átoknak azt az örömöt, hogy bármiféle érzelmet is mutat felé, bár ebben nagy része van az arca elé kötött kendőnek is, így még inkább el tudja rejteni az arcára akaratlan kiülő érzéseket.
Figyelmesen hallgat, újra mozdulatlanul és némán, csak Aenae esetének említésekor pillant egyetlen szívdobbanás erejéig a maga elé fektetett wegtoreni pengére, majd haragoszöldjei visszatérnek az éjsötét szemekhez. A történetet már nagy vonalakban ismeri, de minden ilyen beszélgetés alkalmával újabb részek kerülnek elő a kirakósból és a kép egyre teljesebb lesz.
Valóban furcsa ez a beszélgetés, mert olyan, mintha egyszerre beszélne Umonnal és az átokkal, ami eddig még egyszer sem történt meg. Mindig az egyik uralta a testet és a másik hallgatott, most viszont a szénfekete szemek, a stigmák tánca és a nyugodt hang éles kontrasztban állnak egymással. A csuhás egyelőre nem tudja eldönteni, hogy a bolondját járatja vele az átok vagy valóban igazat mond neki.
A kard említésére ezúttal nem pillant a fegyver felé, bár nem tudná tagadni, hogy megfordult a fejében, hogy levágja a démont és megőrzi magában Umon emlékét, tisztán és őszintén. Jelenlegi helyzetében és annak tudatában, amire készül, egész élhető cselekedetnek tűnik. Ám végül letesz erről, hisz nem lát tisztán és meg kell győződnie, mielőtt visszavonhatatlan tettekre szánná magát.
Szótlanul figyeli a produkciót, már-már érzelemmentesen, bár erősen türtőztetnie kell magát, hogy félbeszakítsa a fa püfölését. Ostobaság, amit az átok tesz a testtel, de a demonstráció lényegét érti.
Nehezen tudja megállni, hogy a "kicsit" jelzőt ne illesse szóval. Mosolyogni már régóta nem mosolygott, most sem környékezi ez az érzelmi reakció, egyszerűen csak nem tudja eldönteni, hogy most ki kebelezett be kit. Umon hajtotta igába az átkot vagy fordítva, az átok kerekedett a szerzetes akarata fölé. És hogy a keveredés milyen szintű volt és miből maradt több és miből kevesebb. Bosszús, amiért ilyen kérdésekre kell választ keresnie, ahelyett, hogy a küldetésében járna el, de valamiért az Erdő Szíve most nem bünteti fájdalommal. Mintha ő maga is kíváncsi volna a válaszokra.*
- Nekem nem kell senki elől bujdosnom, ahogy démonaim sincsenek már rég. Legyőztem mind. *Mondja halkan, ahogy a tűz felszálló szikráin keresztül az átkozott szerzetest fürkészi.*
- Nekem küldetésem van és hitem az Erdő Szívében. Mindenkinek megvan a maga keresztje. *Fordítja leheletnyit oldalra a fejét. Akik eddig ismerték, csak a nyugodt, türelmes és barátságos elfet látták, akinek mindene az erdő, aki bárkit beenged a kapun, ha úgy érzi, az Erdő Szívének első próbáit kiállta. Aki akár saját céljait is képes a háttérbe szorítani, ha másokon kell segíteni. Ám ehelyett most egy sötétebb, kegyetlenebbnek ható csuhást látnak maguk előtt, olyat, akinek csak saját küldetése a fontos, amelyet ki tudja kitől kapott és ki tudja miért követi minden parancsát vakon. Ő is változott, ahogy most Umon is vagy éppen Átok.*
- Én elfogadlak, amíg az Erdő Szíve mást nem szán neked, de azt tudnod kell, ha Lyzendra-nak vagy bárki ártatlannak baja esik a kezed által, nem lesz olyan eldugott bugyra ennek a világnak, ahol ne találnálak meg, aztán pedig csak kívánni fogod a halált. *Szavait ezúttal sem fűszerezi érzelem, tárgyilagos és kifejezéstelen minden kimondott szó, ám épp ezért olyan komoly és fenyegető.*
- Én nem számítok, csak egyetlen falevél vagyok a szélben az ezerből. Az Erdő Szíve számít és minden, mit ő feladatomnak jelöl ki.
*A borra tett megjegyzést meg sem hallja, sohasem ivott alkoholt és nem is most fogja elkezdeni. Ki tudja, mivel büntetné az Erdő Szíve ilyen hívságokért.
Átoknak értenie kell, hogy Pycta, a szerzetes már nem fontos, csak a cél, a küldetés létezik és ha végzett, akkor talán, talán a Fákban Lakó elengedi őt és nyugalmat ad neki... a következő harcig.*
*Nem adja meg az átoknak azt az örömöt, hogy bármiféle érzelmet is mutat felé, bár ebben nagy része van az arca elé kötött kendőnek is, így még inkább el tudja rejteni az arcára akaratlan kiülő érzéseket.
Figyelmesen hallgat, újra mozdulatlanul és némán, csak Aenae esetének említésekor pillant egyetlen szívdobbanás erejéig a maga elé fektetett wegtoreni pengére, majd haragoszöldjei visszatérnek az éjsötét szemekhez. A történetet már nagy vonalakban ismeri, de minden ilyen beszélgetés alkalmával újabb részek kerülnek elő a kirakósból és a kép egyre teljesebb lesz.
Valóban furcsa ez a beszélgetés, mert olyan, mintha egyszerre beszélne Umonnal és az átokkal, ami eddig még egyszer sem történt meg. Mindig az egyik uralta a testet és a másik hallgatott, most viszont a szénfekete szemek, a stigmák tánca és a nyugodt hang éles kontrasztban állnak egymással. A csuhás egyelőre nem tudja eldönteni, hogy a bolondját járatja vele az átok vagy valóban igazat mond neki.
A kard említésére ezúttal nem pillant a fegyver felé, bár nem tudná tagadni, hogy megfordult a fejében, hogy levágja a démont és megőrzi magában Umon emlékét, tisztán és őszintén. Jelenlegi helyzetében és annak tudatában, amire készül, egész élhető cselekedetnek tűnik. Ám végül letesz erről, hisz nem lát tisztán és meg kell győződnie, mielőtt visszavonhatatlan tettekre szánná magát.
Szótlanul figyeli a produkciót, már-már érzelemmentesen, bár erősen türtőztetnie kell magát, hogy félbeszakítsa a fa püfölését. Ostobaság, amit az átok tesz a testtel, de a demonstráció lényegét érti.
Nehezen tudja megállni, hogy a "kicsit" jelzőt ne illesse szóval. Mosolyogni már régóta nem mosolygott, most sem környékezi ez az érzelmi reakció, egyszerűen csak nem tudja eldönteni, hogy most ki kebelezett be kit. Umon hajtotta igába az átkot vagy fordítva, az átok kerekedett a szerzetes akarata fölé. És hogy a keveredés milyen szintű volt és miből maradt több és miből kevesebb. Bosszús, amiért ilyen kérdésekre kell választ keresnie, ahelyett, hogy a küldetésében járna el, de valamiért az Erdő Szíve most nem bünteti fájdalommal. Mintha ő maga is kíváncsi volna a válaszokra.*
- Nekem nem kell senki elől bujdosnom, ahogy démonaim sincsenek már rég. Legyőztem mind. *Mondja halkan, ahogy a tűz felszálló szikráin keresztül az átkozott szerzetest fürkészi.*
- Nekem küldetésem van és hitem az Erdő Szívében. Mindenkinek megvan a maga keresztje. *Fordítja leheletnyit oldalra a fejét. Akik eddig ismerték, csak a nyugodt, türelmes és barátságos elfet látták, akinek mindene az erdő, aki bárkit beenged a kapun, ha úgy érzi, az Erdő Szívének első próbáit kiállta. Aki akár saját céljait is képes a háttérbe szorítani, ha másokon kell segíteni. Ám ehelyett most egy sötétebb, kegyetlenebbnek ható csuhást látnak maguk előtt, olyat, akinek csak saját küldetése a fontos, amelyet ki tudja kitől kapott és ki tudja miért követi minden parancsát vakon. Ő is változott, ahogy most Umon is vagy éppen Átok.*
- Én elfogadlak, amíg az Erdő Szíve mást nem szán neked, de azt tudnod kell, ha Lyzendra-nak vagy bárki ártatlannak baja esik a kezed által, nem lesz olyan eldugott bugyra ennek a világnak, ahol ne találnálak meg, aztán pedig csak kívánni fogod a halált. *Szavait ezúttal sem fűszerezi érzelem, tárgyilagos és kifejezéstelen minden kimondott szó, ám épp ezért olyan komoly és fenyegető.*
- Én nem számítok, csak egyetlen falevél vagyok a szélben az ezerből. Az Erdő Szíve számít és minden, mit ő feladatomnak jelöl ki.
*A borra tett megjegyzést meg sem hallja, sohasem ivott alkoholt és nem is most fogja elkezdeni. Ki tudja, mivel büntetné az Erdő Szíve ilyen hívságokért.
Átoknak értenie kell, hogy Pycta, a szerzetes már nem fontos, csak a cél, a küldetés létezik és ha végzett, akkor talán, talán a Fákban Lakó elengedi őt és nyugalmat ad neki... a következő harcig.*
3683. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-26 21:28:03
Üzenet elküldve: 2018-08-26 21:28:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 251
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
// Második szál //
// Éjszakázás //
// A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz //
* Miután végeztek, Dram tapogatózni kezd az éjjeliszekrény fiókjában, és hamarosan megtalálja, amit keresett. Egy kis darab anyagzsebkendőt, amivel letörölheti Wymni combját. A... húga combját. *
~ Egek, mégis mit tettünk?~
* Kérdezi magától, de valamiért nem érez miatta megbánást. Sőt, inkább elégedett, hogy megtették. Olyan... helyesnek érződik ez most. Óvatosan törölgeti a lányt, és közben igyekszik nem ránézni arra a testrészére, amit az előbb becstelenített meg. *
- Hát, ennyit a szüzességedről. * Jegyzi meg, mert hát, mégis odanézett. Alighanem magát is le kell törölgetnie, úgyhogy erre is fordít egy kis időt, mielőtt elégedetten dőlne le az ágyra. Ha a lány kéri, akkor felajánlja neki is a zsebkendőt, ha nem, akkor csak lazán ledobja az ágy mellé. Érzékeny testrésze lüktet, a feje zakatol, és a szoba pörög vele. Megtették... reméli, hogy újra megfogják. Mondjuk még ma este. Vagy holnap. Vagy mindkettő. Igen, végül is, ha már egyszer megtették, megtehetik bárhányszor, nem? *
// Éjszakázás //
// A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz //
* Miután végeztek, Dram tapogatózni kezd az éjjeliszekrény fiókjában, és hamarosan megtalálja, amit keresett. Egy kis darab anyagzsebkendőt, amivel letörölheti Wymni combját. A... húga combját. *
~ Egek, mégis mit tettünk?~
* Kérdezi magától, de valamiért nem érez miatta megbánást. Sőt, inkább elégedett, hogy megtették. Olyan... helyesnek érződik ez most. Óvatosan törölgeti a lányt, és közben igyekszik nem ránézni arra a testrészére, amit az előbb becstelenített meg. *
- Hát, ennyit a szüzességedről. * Jegyzi meg, mert hát, mégis odanézett. Alighanem magát is le kell törölgetnie, úgyhogy erre is fordít egy kis időt, mielőtt elégedetten dőlne le az ágyra. Ha a lány kéri, akkor felajánlja neki is a zsebkendőt, ha nem, akkor csak lazán ledobja az ágy mellé. Érzékeny testrésze lüktet, a feje zakatol, és a szoba pörög vele. Megtették... reméli, hogy újra megfogják. Mondjuk még ma este. Vagy holnap. Vagy mindkettő. Igen, végül is, ha már egyszer megtették, megtehetik bárhányszor, nem? *
3682. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-26 20:25:45
Üzenet elküldve: 2018-08-26 20:25:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 585
OOC üzenetek: 75
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
- Nem, az én vizem, reggel szedett kútvíz *immár a kalandorra is kacsint. Frappáns magyarázatnak gondolja, hogy ne lehessen poshadtnak csúfolni a vizét. Csakhogy ez egyben ráébreszti arra is, hogy az erdő közepén, nagyobb kényelemben élnek, mint más akár egy városban. Mosolyog, de lassan le is hervad arcáról, mert a dicsekvés nem kenyere, mégis úgy tűnik. Akár napi fürdés, friss kútvíz, ha kell, van citrom is, kényelmes ágyaik, melyben Lyz legfinomabbakat aludta eddigi életében.*
- Ne haragudj, nem dicsekedni akartam *szól, mikor végül elveszi a borostömlőt, s húz is belőle kedvére.*
- Köszönöm *nyújtja vissza a borostömlőt.* Nem olyan szörnyű *neveti el magát végül.* De ha felénk jársz netalán, hozatok fel a pincéből hűvösebbet.
*Ha közeli barátságban volnának a szakállas vándorral, most talán megpöckölné a kalapja karimáját, de azért egy uzsonnányi idő alatt nem fonódik olyan mély barátság, amivel ezt megengedhetné magának.*
- Szeszélyes, vagy következetes… ezt egyetlen entitásról sem lehet egyértelműen állítani *Lyz elfogadja olyannak, amilyen. Tiszteli, de nem akarja rábeszélni senkire, hogy hasonlóképpen tegyen.
Kellemes beszélgetésük és uzsonnájuk közben gyorsan telik az idő, s már alkonyodik, mire észbe kap. Svir mellett üldögél a fatörzsnek dőlve, csomagja már batyuba kötve várja, hogy helyet kapjon Boytán.*
- Elszaladt az idő. Nekem indulnom kell, ha napnyugta előtt vissza akarok érni *Nem riad meg az éjszakai erdőtől, de Erdőmélye komiszabb tud lenni bármelyik másiknál. Valóban úgy látja jobbnak, ha visszaindul, még most.*
- Köszönöm a tippet a kovácsról alkalomadtán, felkeresem
*A városról utoljára úgy hallotta, zavargások törtek ki, így valószínűbb, hogy Hrotgaar mesterhez indul majd.
Ekkor lován már fent a csomag, s ő is indulásra kész.*
- Minden jót kedves Svir, vándor kalandor! *köszön el mosolyogva, mielőtt lovára lendül.*
- Nem, az én vizem, reggel szedett kútvíz *immár a kalandorra is kacsint. Frappáns magyarázatnak gondolja, hogy ne lehessen poshadtnak csúfolni a vizét. Csakhogy ez egyben ráébreszti arra is, hogy az erdő közepén, nagyobb kényelemben élnek, mint más akár egy városban. Mosolyog, de lassan le is hervad arcáról, mert a dicsekvés nem kenyere, mégis úgy tűnik. Akár napi fürdés, friss kútvíz, ha kell, van citrom is, kényelmes ágyaik, melyben Lyz legfinomabbakat aludta eddigi életében.*
- Ne haragudj, nem dicsekedni akartam *szól, mikor végül elveszi a borostömlőt, s húz is belőle kedvére.*
- Köszönöm *nyújtja vissza a borostömlőt.* Nem olyan szörnyű *neveti el magát végül.* De ha felénk jársz netalán, hozatok fel a pincéből hűvösebbet.
*Ha közeli barátságban volnának a szakállas vándorral, most talán megpöckölné a kalapja karimáját, de azért egy uzsonnányi idő alatt nem fonódik olyan mély barátság, amivel ezt megengedhetné magának.*
- Szeszélyes, vagy következetes… ezt egyetlen entitásról sem lehet egyértelműen állítani *Lyz elfogadja olyannak, amilyen. Tiszteli, de nem akarja rábeszélni senkire, hogy hasonlóképpen tegyen.
Kellemes beszélgetésük és uzsonnájuk közben gyorsan telik az idő, s már alkonyodik, mire észbe kap. Svir mellett üldögél a fatörzsnek dőlve, csomagja már batyuba kötve várja, hogy helyet kapjon Boytán.*
- Elszaladt az idő. Nekem indulnom kell, ha napnyugta előtt vissza akarok érni *Nem riad meg az éjszakai erdőtől, de Erdőmélye komiszabb tud lenni bármelyik másiknál. Valóban úgy látja jobbnak, ha visszaindul, még most.*
- Köszönöm a tippet a kovácsról alkalomadtán, felkeresem
*A városról utoljára úgy hallotta, zavargások törtek ki, így valószínűbb, hogy Hrotgaar mesterhez indul majd.
Ekkor lován már fent a csomag, s ő is indulásra kész.*
- Minden jót kedves Svir, vándor kalandor! *köszön el mosolyogva, mielőtt lovára lendül.*
3681. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2018-08-26 20:21:07
Üzenet elküldve: 2018-08-26 20:21:07
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 659
OOC üzenetek: 249
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Vigyorogva nézi, amint az elf végül helyet foglal, arca nem gunyoros, igazából elégedettséget sem érez, egyszerűen jó kedve támad, ki tudja miért? Azt sem lehetne elmondani, hogy mulattatja, ami történik, a kérdésre, hogy miért vigyorog, sem tudna válaszolni.*
- Úgy, úgy. Sokkal jobb! Látod?! *Kérdezi, majd a lassan felcsapó lángok közé piszkál, s élvezettel tűri az arcába csapó hőt, nagyot szippantva a füstből.*
- Nem érted, Pycta. *Rázza meg a fejét mosolyogva.* Nem véletlenül kértelek, hogy maradj. Tudod, arra a következtetésre jutottam, hogy ez is én vagyok. *Kacag fel örömittasan, aztán hirtelen elkomorodik, arca még feketébbé válik, mint a környező fák közötti űr.*
- Amikor Xotara elment és Aenaebe vágtam a dobócsillagot, *megnyalja szája szélét* akkor eltört valami. Aztán sorban jöttek a dolgok, végül te is elmentél. Hosszú ideig voltam egyedül Pycta, túl hosszú ideig. Annak idején az árvaházban történt velem valami. *Állát kezeire támasztja, s úgy mesél tovább elgondolkodva.* Letűnt idők szellemei után kutattunk, sok véres dolgot láttunk, el is veszítettük egy, vagy két társunkat, ha jól emlékszem. *Próbálja felidézni a nagyon távoli múltat.* Végül a gyermekek megszabadultak, végre nyugton pihenhettek a sírban, de, mi belőlük távozott, engem is elérhetett, vagy csak felerősítette, mi már eddig is bennem volt.
*Furcsa kontrasztként hathat, feketén világító gombszemei, fodrozódó arca, s értelmes, higgadt beszéde.*
- Ez is én vagyok, Pycta. *Tárja szét kezét.* A kardra nem lesz szükség. *Kuncog fel, közben szája elé teszi a kezét, hogy elrejtse azt, majd lassan feláll, kezeit maga elé tartva jelzésül.*
- Nyugalom, Pycta, csak mutatni akarok valamit. *Egy közeli fához sétál, közben persze a sűrűt vizslatja a ragadozó után, majd elrévedve néz fel a kiválasztott lombjára.*
- Ezt figyeld! *Vihog fel, s hirtelen változik tekintete, úgy vész el belőle az értelem, mintha soha nem lett volna.*
- Pakk-pakk-pakk! *Röhög fel a szája, miközben beszél és iszonyatosan megsorozza a fa törzsét, a kéreg úgy pattog széjjel, mintha a szú megette volna már belülről. Az ütéseket addig folytatja, míg már eléri a fa húsát, s vértől iszamós izzadság csúfítja azt szétkenődve.*
- Látod? LÁTOD?! Nem érzek fájdalmat!! Há-háá! Persze van némi hátulütője. *Sétál vissza a tűz mellé, kezeinek, bütykei lehorzsolva és véresen. Egy laza pillantást vet rá, majd ismét Pyctára néz.*
- Sokszor ki akart törni belőlem, végül egyszer, mikor már minden mindegy volt, a gyakorlótéren engedtem neki. Végül legyőztem. Csak akkor jön, ha akarom, de akkor sem veszi át befolyását felettem. *Színpadiasan meghajol, kezét mellkasa elé téve.*
- Tá-dááá! *Vigyorog.* Persze nem mondom, hogy a személyiségemen nem változtatott némiképp. De csak egy kicsit. *Vigyorog továbbra is, miközben mutató és hüvelykujját egymáshoz közelítve jelzi a mértéket.*
- De ezen segít talán a társaság végre. *Arca elkomorodik újfent, mikor újra helyet foglal a tűznél, stigmái lassan megnyugodnak, s a csuklyát leveszi fejéről.*
- Nem fogok ismét elbújni magam elől, Pycta. Javaslom előttünk te se tedd, persze a te döntésed. De a démonok veszélyesek. *Szájához emelve megnyalja egyik bütykét, majd lerázza kezeit.*
- A kérdés tehát adott. Elfogadsz-e így, ahogy vagyok, bizton mered-e rám bízni Lyzendrát, s mindazt, kit a Szellem felénk ád, vagy sem? Hmm? *Hangja komoly, cseppnyi gúny sem érződik benne, úgy látszik valóban megmaradt a réginek, csak kissé kiegészült.*
- Ha igen, akkor vállalom. Érted, Lyzendráért, Aenaeért, mindenkiért. Ezt meg sem kellett volna kérdezned. Hogy bűneid számosabbak-e? Nem tudom. De ha te el tudsz így fogadni, joggal kérdezhetem, van-e aki meg meri kérdőjelezni Pycta hűségét, barátságát és döntéseit? *Kényelmesen dől hátrébb, s a pattogó fa hangjában mélyed el.*
- Az a bor tényleg kéne. Nincs nálad? *Pillant fel mosolyogva, nem foglalkozva azzal, hogy a fekete csuhás még mindig olyan komor és hideg-e. Úgy beszél, mintha mi sem történt volna, láthatóan elfogadta sorsát.*
*Vigyorogva nézi, amint az elf végül helyet foglal, arca nem gunyoros, igazából elégedettséget sem érez, egyszerűen jó kedve támad, ki tudja miért? Azt sem lehetne elmondani, hogy mulattatja, ami történik, a kérdésre, hogy miért vigyorog, sem tudna válaszolni.*
- Úgy, úgy. Sokkal jobb! Látod?! *Kérdezi, majd a lassan felcsapó lángok közé piszkál, s élvezettel tűri az arcába csapó hőt, nagyot szippantva a füstből.*
- Nem érted, Pycta. *Rázza meg a fejét mosolyogva.* Nem véletlenül kértelek, hogy maradj. Tudod, arra a következtetésre jutottam, hogy ez is én vagyok. *Kacag fel örömittasan, aztán hirtelen elkomorodik, arca még feketébbé válik, mint a környező fák közötti űr.*
- Amikor Xotara elment és Aenaebe vágtam a dobócsillagot, *megnyalja szája szélét* akkor eltört valami. Aztán sorban jöttek a dolgok, végül te is elmentél. Hosszú ideig voltam egyedül Pycta, túl hosszú ideig. Annak idején az árvaházban történt velem valami. *Állát kezeire támasztja, s úgy mesél tovább elgondolkodva.* Letűnt idők szellemei után kutattunk, sok véres dolgot láttunk, el is veszítettük egy, vagy két társunkat, ha jól emlékszem. *Próbálja felidézni a nagyon távoli múltat.* Végül a gyermekek megszabadultak, végre nyugton pihenhettek a sírban, de, mi belőlük távozott, engem is elérhetett, vagy csak felerősítette, mi már eddig is bennem volt.
*Furcsa kontrasztként hathat, feketén világító gombszemei, fodrozódó arca, s értelmes, higgadt beszéde.*
- Ez is én vagyok, Pycta. *Tárja szét kezét.* A kardra nem lesz szükség. *Kuncog fel, közben szája elé teszi a kezét, hogy elrejtse azt, majd lassan feláll, kezeit maga elé tartva jelzésül.*
- Nyugalom, Pycta, csak mutatni akarok valamit. *Egy közeli fához sétál, közben persze a sűrűt vizslatja a ragadozó után, majd elrévedve néz fel a kiválasztott lombjára.*
- Ezt figyeld! *Vihog fel, s hirtelen változik tekintete, úgy vész el belőle az értelem, mintha soha nem lett volna.*
- Pakk-pakk-pakk! *Röhög fel a szája, miközben beszél és iszonyatosan megsorozza a fa törzsét, a kéreg úgy pattog széjjel, mintha a szú megette volna már belülről. Az ütéseket addig folytatja, míg már eléri a fa húsát, s vértől iszamós izzadság csúfítja azt szétkenődve.*
- Látod? LÁTOD?! Nem érzek fájdalmat!! Há-háá! Persze van némi hátulütője. *Sétál vissza a tűz mellé, kezeinek, bütykei lehorzsolva és véresen. Egy laza pillantást vet rá, majd ismét Pyctára néz.*
- Sokszor ki akart törni belőlem, végül egyszer, mikor már minden mindegy volt, a gyakorlótéren engedtem neki. Végül legyőztem. Csak akkor jön, ha akarom, de akkor sem veszi át befolyását felettem. *Színpadiasan meghajol, kezét mellkasa elé téve.*
- Tá-dááá! *Vigyorog.* Persze nem mondom, hogy a személyiségemen nem változtatott némiképp. De csak egy kicsit. *Vigyorog továbbra is, miközben mutató és hüvelykujját egymáshoz közelítve jelzi a mértéket.*
- De ezen segít talán a társaság végre. *Arca elkomorodik újfent, mikor újra helyet foglal a tűznél, stigmái lassan megnyugodnak, s a csuklyát leveszi fejéről.*
- Nem fogok ismét elbújni magam elől, Pycta. Javaslom előttünk te se tedd, persze a te döntésed. De a démonok veszélyesek. *Szájához emelve megnyalja egyik bütykét, majd lerázza kezeit.*
- A kérdés tehát adott. Elfogadsz-e így, ahogy vagyok, bizton mered-e rám bízni Lyzendrát, s mindazt, kit a Szellem felénk ád, vagy sem? Hmm? *Hangja komoly, cseppnyi gúny sem érződik benne, úgy látszik valóban megmaradt a réginek, csak kissé kiegészült.*
- Ha igen, akkor vállalom. Érted, Lyzendráért, Aenaeért, mindenkiért. Ezt meg sem kellett volna kérdezned. Hogy bűneid számosabbak-e? Nem tudom. De ha te el tudsz így fogadni, joggal kérdezhetem, van-e aki meg meri kérdőjelezni Pycta hűségét, barátságát és döntéseit? *Kényelmesen dől hátrébb, s a pattogó fa hangjában mélyed el.*
- Az a bor tényleg kéne. Nincs nálad? *Pillant fel mosolyogva, nem foglalkozva azzal, hogy a fekete csuhás még mindig olyan komor és hideg-e. Úgy beszél, mintha mi sem történt volna, láthatóan elfogadta sorsát.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6203-6222