//Második szál//
//Különóra//
*Wäor nem inog meg. Különleges, kivételes. Az érvekből akad elég. Magabiztos, csendes tónusú hang állítja csatarendbe a válasz hármasát. A vadász ért hozzá, hogyan vegyítsen épp kellő komolyságot a mulatságba, hogy a vörös torkára forrassza az élceket, de ne zökkentse ki. Dühítő és bizsergető tulajdonság.
Ennek a kis játéknak a jelmezei mintha kezdenének élő hússá, borzongó irhává válni. Yeza lelkében felborzolja rőt bundáját a tűzróka, Wäor tekintetében pedig karcossá szilárdul a született nemesség ősi méltósága.
Túlságosan magával ragadó, ahogy a létbe ivódik ez a színezék. Túl megkapó, hogy eszébe jusson azon aggódni, vajon nem hagy-e véglegesen foltot? Hogy mi van, ha nem mossa le róluk egy friss sóhaj a valóságból? Vannak mesék, melyek maguktól íródnak; hajtanak és burjánzanak, miután előbújtak egy kósza gondolatból. Vannak mesék, melyek ragaszkodóak, mint a bogáncs vagy a toklász, ami a kéretlen útitárs szerepből olykor a bőr alá is fúródik, ha egyszer megkapaszkodott.
Kibontakoznak az emlékek, és maguk mögé hessentik a tényeket. Nem vitáznak velük, nem hatja meg őket holmi igazság hivatkozása. Kikezdhetetlenül telepszenek a múlt nyakára. Wäor illata, ami ellenállhatatlanul vonzotta végig azon a csapáson egészen a Főnix Házáig. Csalfa rókaléptek, mórikáló csábítás, míg a vonzások ízzé értek és simulássá meg verejtékes, kábult gyönyörré. Hurokba lépő ravaszdi hazardíroz, tenmagát, e rőt vadászt kínálva csalétkül egy másiknak. Kicsalni egy gyepűvidéki hercegecske szerelmét... eszement vállalkozás. De pont amiatt vetemedett erre, mint ami miatt olyan eszement a terv. Ősi alkuk és szövetségek. Átszövik a gyepűvidéket. Márpedig ennek a fakó tekintetű gazfickónak hatalma van leoldani róla az átkot, hogy a napforduló kövér holdjának fényén átszökhessen a szellemvilágba, hogy ott koronát lopjon magának. Csak az a baj, hogy hatalma van másra is, ami miatt a rókaszellemek inkább elkerülik a fajtáját, akármilyen csábító is az illata. A rőtbundások túlságosan féltik a szabadságukat, hogy kockáztassanak.
Bizony-bizony, talán épp ez ugrasztja meg Yezát, mielőtt a duruzsoló ígéretekkel bélelt csapda bezárulna. Ellöki magát a vadásztól, oldalt húzódik a szalmazsák sarkára. Barna szemei csak úgy villognak, készültségbe feszülnek az izmai és igencsak szaporázza a lélegzetet.*
- Alkudjunk meg *mondja egy kissé sértett büszkeséggel, de tartását nem veszítve. Talán szorult helyzetben van, de jócskán van mit ajánlania.* - Oldj el az árnyékvilági átoktól, és a feketeéj első fertályán átbűvölöm a hangod az álmokon. *Nem kis adomány volna ez. Aki ilyesmivel tud élni, annak sugallatai akárkit megtalálnak. Csakhogy nem véletlenül intenek óva attól, hogy tűzrókákkal alkudozzon az ember. Az ajánlat csalóka, hiszen a feketeéjnek (az est elalvástól ébredésig tartó részének) csak az utolsó fertályáról tart meg a halandó emlékezet bármit is az álmok világából.*