//Velenria Destley//
*Egyetért a tündérlánnyal. Tudja, hogy szüksége van valakire. Talán ezért találkozik mostanában ilyen sok érdekes személlyel.*
-Figyelj! Elmesélek valamit neked.
*Fordul a lány felé.*
-A napokban, lehet nem véletlenül, már volt szerencsém furcsaságokhoz. Két napja, egy másik tündérlánnyal találkoztam. Furcsa volt, és nagyon vidám. Megfésült, amin nagyon meglepődtem, és idegesített is amiért nem vesz komolyan. Aztán lelkesen kérlelt, hogy adjak neki egyet a tőreim közül, mert gyűjti az ilyeneket. És tényleg, tele volt mindenféle zsebbel, és táskával, egy csomó felesleges kacattal megtömve. Szóval olyan vidám, és ártatlan volt mint te, és az összes tündér akivel életem során találkoztam. Zavarba ejtő volt a viselkedése, és valahogy, nem tudtam neki nemet mondani. Neki is adtam az apám tőrét, de sosem láttam többé, valószínűleg elment a városból. Aztán tegnap, mikor ugyan itt ültem, egy fiatal férfi lovagolt a szökőkúthoz, a lován egy vértől ázott zsákban húrcibált egy fejet. A vállán pedig egy rettenetes szúrt seb éktelenkedett. Én meg hazavittem, használta a fürdőmet, és megfoltoztam a vállát. Reggelit adtam neki. Egész rendes srác, ha úgy vesszük, a kétes múltja ellenére. De hát, én sem vagyok makulátlan. Aztán ma gondoltam ki viszem a tóhoz, hogy kimossuk a ruháit, de csak ült némán, úgyhogy... Ott hagytam. Most is ott van a házban, ha még nem unta meg. Tehát, furcsa dolgok történnek velem mostanában és ez nem véletlen, ha engem kérdezel. Ezért megyek bele a kis tervedbe. Azt hiszem, új hobbim lesz az idegenek toborzása.
*Szórakozottan felnevet. Jókedvűen beszél, rá-rá pillant a mellette ülőre.*
-Szóval, talán azért vagyok zavarban, ha egy tündérrel beszélek, mert túl kedvesek vagytok. Én nem ehhez vagyok szokva. Azt hiszem, a jó kislányoknak, már ne érts félre, nem tudok ellenállni.
*Saját magán mosolyog. Beszélni sem szokott így, de mindenek előtt a lány reakcióját várja. kíváncsi mit szól az egészhez. Kitartó? Remek. Szüksége is lesz rá, ha Semen akar segíteni.*