//Kovácsműhely//
*Az eljárás megegyezik azzal, amit korábban a nő késénél használt, csak itt egy kard pengéje a cél, a felhasznált anyag legalább duplája, ha nem épp triplája az előzőnek. Ez megközelítőleg dupla, vagy akár tripla annyi munkát erőfeszítést és koncentrációt kíván meg Hrothgaartól. Percekbe telik, míg a fémtömb átforrósodik, majd közel fehér izzásig hevül. Ekkor Hrothgaar egy fogó segítségével kihalássza a tűzből. Kalapácsa első lendítéstől fogva célba talál. Nem csap mellé, nem kaszálja vele a levegőt. Az izzó fém lassan nyúlik meg. Újra és újra felhevíti, míg eredeti méretéhez képest nagyjából tripla hosszúra kalapálja. Legalább egy tucatnyi alkalommal kezd újra a kalapálásba, mire nagyjából végső hosszát elnyeri a fém.*
~Ez az, csináld csak, pihenni ráérsz később is.~
*A pengének való percek alatt újrahevül, ám Hrothgaar nem a megszokott módon folytatja a munkát: nem kalapálja keskenyebbre és hosszabbra a fémet, helyette egy ék segítségével kis híján kettészeli a forró fémet és ekkor félbe hajtja. Hrothgaar célja, hogy újra és újra megismételje ezt a folyamatot. Egy bizonyos pontig nyújtani az anyagot, majd félbehajtani és kezdeni elölről. A rétegekre hajtott penge sokkal ellenállóbbá válik a külső behatások ellen: egyszerre lesz rugalmas és törhetetlen. Ám a procedúra, ami eddig elvezeti, igencsak hosszadalmas és izzadságos. A tűzet folyamatosan táplálni kell, a fémet folyamatosan kalapálni, jószerivel két emberes meló is lehetne, ám Hrothgaar nem ad ebből. Telnek múlnak a fertályórák, lassan beköszönt az éjjel, ami igencsak ellehetetleníti a munkát. A lámpások fénye már nem elég ilyenkor. A fémet újra és újra hevíti és kalapálja. Minél tovább püföli, annál több salakanyagot üt ki a leendő pengéből. A szétrepülő szikrák minden egyes újabb nyalábja közelebb viszi a törpét a kiválósághoz. Újra és újra lesújt a kalapács. Az anyag hajlik, nyúlik a kovács keze nyomán. A fémek megszelídítője ő most, akarata szerint önt formát munkája tárgya. Lassan, de biztosan elvéknyítja a pengét. A hűlő fém ismét és ismét a lángok közé kerül, hogy újfent szinte vakító fehéren ragyogjon és szikrákat hányva fejlődjön azzá, amivé a kovácsmester formálja: kard pengéjévé. A víz szinte felsikolt, és habot, gőzt okád a forró acéllal való kierőszakolt nászuk alkalmával, és ahogy Hrothgaar kiemeli a fogóval a lassan végleges formáját felvevő kard pengéjét, hogy a tűz fényénél megszemlélhesse, már érzi is, nagyszerű munkát végzett. A finom mintázat a pengén, mint megannyi összetömörülő hullám fodra, amik majd szétfeszítik az anyagot.*
- Még nincs kész... *sóhajt kicsit lehangoltan* De ezt már csak holnap folytatom...
*Nagyot sóhajt, ahogy óvatosan leteszi a pengét az üllőre. Még eleget kell vesződnie vele. Vesződnie? Nem, ez nem kelletlen robot. Alkotott. Művésszé válik ő maga is, míg a pengén dolgozik.*
- Hatrét hajtottam, ebből kiváló fegyver lesz...
~De nem mesterkard... ha tudnám a titkát! Mit meg nem adnék érte. Fel kell majd keressem a városi kovácsot. Nem lehet jobb tőlem. Nem lehet jobb...~
*Épp felzaklatott gondolataiba merül, amikor valaki megszólítja. Hrothgaar hirtelen kapja oda tekintetét, mint akit mély álomból ráznak fel.*
- 'Estét! Kihez van szerencsém?
*Lép elő az üllő mögül, hogy a lámpások fényénél jobban szemügyre vegye az ismeretlent.*
- Miben segíthetek?
*Első gondolata, hogy a fickó rosszban sántikál. Igazából senki nem róhatná ezt fel neki, természetes önvédelmi reakció az elmétől, hogy az adott körülmények között cselvetéstől tart. De az is megeshetik, hogy csak túl fáradt már és ezért ilyen morcos, bár ezt igyekszik egyelőre nem mutatni. Ha az ismeretlen bemutatkozott és elárulta jövetelének okait, Hrothgaar megbeszél vele minden fontosat, ám a helyzethez mérhető legfinomabban igyekszik rövidre zárni a beszélgetést és áttenni inkább a következő napra. Neki még rendet kell raknia, elpakolnia, elzárnia a szerszámokat, anyagokat, fontos holmikat. Ekkor dönt úgy, hogy ezen az éjjelen kint alszik a műhelyben. Most ő vigyáz majd a tűzhelyre. Ha az ismeretlen távozott mindezt el is intézi.*
- Egek... ez jó nap volt... minden porcikám sajog...
*Egy rövidke látogatást ejt csupán meg az erődhöz, hogy némi vacsorát vegyen magához és megkeresse Yadiriát, hogy szóljon neki, ma a műhelyben éjszakázik. Aztán pedig vissza a Kovácslakhoz. Az éjjeli őröknek jó és könnyű szolgálatot kívánva zárkózik be és kuporodik le, hogy bundájába takarózva nem is olyan sokára hangosan horkolva álomba szenderüljön...*
//Napváltás//
*Nyűgös, amikor felébred, hátát picit elaludta, de nem vészesen. Nagyot nyújtózik és picit átmozgatja magát odakinn a szemerkélő esőben.*
~Legjobb idő...~
*Jegyzi meg magának, ahogy felnéz az égre és hagyja, hogy a hideg esőcseppek csipkedjék arcát. Farvakarva lépdel vissza az erőd területére, hogy elintézze a reggelizést és egyéb apró cseprő dolgokat. Friss vizet vételez a kútból és épp a két vedérrel a kezében baktat vissza a külső területre, Amon Ruadh-ra, amikor egy új alakot lát meg.*
- Jó reggelt neked is, ismeretlen!
*Üdvözli fennhangon a szikár férfit, de nem áll meg közben, a kovácsműhely felé tart továbbra is.*
- Mi szél hozott, jó ember?