//Nestar, Grotg, Habrertus, Dora, kicsit Estanellaria, Riri és Trodd//
- Kancellár… Aggasztó, hogy mennyi közmondást ismersz. Többet, mint én. Mivel magyarázod? *Vigyorog Dora. Egy kicsit érzékeli Habrertus zavarát, sőt kicsit mintha kölcsönös is lenne ez a zavar. A lánynak főleg az a baja, hogy egyre kedvesebben viselkedik, pedig nem szokása. Vissza is fogja magát, mielőtt túl késő, és netán bájos lesz, vagy szimpatikus, vagy urambocsá' nem csepeg majd minden szava a gúnytól és a szarkazmustól. Hát milyen világ lenne az?
Dora nem tud elnyomni egy gúnyos nevetést, annyira egyet tud érteni Grotg véleményével, a lovakkal kapcsolatban. A városi élet természetes velejárója volt, hogy a lábán tette meg a rövid távolságokat, soha nem gondolt arra, hogy lovon üljön. Most meg tessék, itt zötykölődik, és szégyenszemre még egy öszvér is fegyelmezettebb, mint a minden lében kanál fekete kis kancája.*
~ Legalább nem megyünk messzire! ~ *Emlékszik vissza a kancellár szavaira. Ettől megnyugszik egy kissé. Az óriás szavain meglepődik, először nem is tudja, mire gondol, aztán nagyjából összeáll a kép.*
- Ó, nem gondolom, hogy közeli rokonaid volnának. Legalább is mondjuk úgy, hogy nagyon kicsi rá az esély. *Teszi hozzá, mert azért semmi nem lehetetlen.* De távoliak biztosan… Hát annyira, amennyire mondjuk az én rokonom… *Néz körül többször is. Nestar ugyebár félelf, bár ebből Dora nem csinál nagy ügyet… A családját zavarná. Aztán tekintete a sötételfre téved, ekkor elfogja az undor. Meglátja Troddot, meg a tündér lányt, aztán egy gnómot, megint semmi.* Amennyire mondjuk az én rokonom… *Kezdi újra, megtörve a kínos csöndet. Már mindhárman érzékelhetik, hogy töri a fejét.*
~ Hol a fenében vannak itt az elfek?! ~
*Hirtelen ötlettel a kapu felé mutat.*
- Az őr, igen! *Becsületére legyen mondva, nem tudja a nevét.* Na, mi se vagyunk egy családban, és mégis, azért csak hasonlítunk. *Amúgy pont nem, de mindegy. Legyint.* Na, ezek szerint ti is csak ilyen távoli rokonok vagytok. Sajnálom, hogy még nem hallottál róluk, de talán majd egyszer!
- Apám… *Kezd bele mondókájába, főleg Habrertus felé fordulva, de ennél a résznél megakad…* ~ Hogy kerültem olyan jó hangulatba, hogy már apámról csevegek? ~ Apám azt mondta, hogy a város egy rossz hely, tele emberekkel. Persze nekem semmi bajom velük. *Hazudja udvariasan.* De azért mégis, több renitens elfet vártam, aki csak azért is új életet kezdett az emberek világában. Legalább egy tucatot, de még annyihoz se volt szerencsém.
*Nestar lekorholja őket, de Dora nem vág vissza a kancellárnak, csak mosolyog.*
- Igen, igazat kell adnom. A csipkelődésünk kizárólag baráti, nem akartuk vele kellemetlen helyzetbe hozni! Biztosíthatom, és csupán a tények kedvéért tartom fontosnak leszögezni, hogy nem teljesen önhibámon kívül tintáztam össze a ruhád ujját. *Biccent Habrertus felé, nagyjából imitálva az ő beszédstílusát.* De természetesen vállalom az ezzel járó felelősséget is, például, hogy kimossam. A tinta pedig gyorsan szárad, szóval a terveknek sem esik semmi bántódása, én, mint írnok, garantálhatom!
~ Végre, visszatért az a jó kis gúny és szarkazmus! ~
*A feljegyzéseket nem győzi megköszönni Nestarnak, nagyon kedves tőle. Kisvártatva megérkeznek Ririékhez, és a lány bemutatásra is kerül. Dora csak bólogat, mint szakértő. Azonban nem tudja nem észrevenni, hogy a kancellár szeme ezután megakad a mélységi nőn a kapuban. Már hallotta a történetet a kancellár ujjairól, és fel nem tudja fogni, mit lehet egy sötételfen nézni egyáltalán. Talán Dora utálata teszi, de Bors olyan izgalomba jön, hogy előrébb lép, határozottan elzárva a kancellár kilátását, amelyet most a lány nagy kalapja takar el. Dora zavartan próbálja noszogatni, hogy lépjen odébb, de egyelőre nem sikerül.*
~ Hülye ló. ~
A hozzászólás írója (Dorawyna Olaphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2018.09.09 01:13:44