//Otthon, édes otthon//
- Mondtam neki, hogy gyorsan öljön meg.
*Ezúttal ő hallgat el valamit, mégpedig azt, hogy ott zokogott a nőnek, hogy csalódott a férfiben, hiszen otthagyta egyedül, emiatt meg a lány akkor, és abban a pillanatban annyira ki volt készülve lelkileg, hogy simán halálvágya volt.*
- Furcsák. Mindenki olyan furcsa.
*Lassan bejáratódik a torka, már nem fáj annyira a beszéd, igaz ugyan, hogy halkan műveli ezt, és továbbra is rekedtesen. És igen, tényleg mindenkit furcsának talál, főleg azokat, akik számára ismeretlen módon élnek. Azt sem érti, hogy miért jó az, hogy ilyen erőszakosan próbálták megtéríteni? Az ilyesmi belőle (és valószínűleg a legtöbbekből) zsigeri ellenállást vált ki. Ha meg ezek a fanatikusok egy Alyohoz hasonló lelkiállapotú megtérítendővel találkoznak, akkor aztán végképp nem szereznek új híveket istenüknek.
Bólint, majd Aoneer működő kezébe kapaszkodva kihajol oldalra azért a tőrért, amin még most is ott szárad a kikötői martalóc vére. Markolatával nyújtja Aoneer felé, hiszen úgy szokás másoknak átadni a mindenféle szúró-vágófegyvereket. Ebből persze már rögtön kiderül, hogy továbbra sem akarja megkéselni a másikat, azonban megszúrni-vágni sem akarja magát sem. Ezt Aoneerre hagyja, és rezzenéstelen arccal nézi, hogy amaz mit művel, csak meggörnyesztett háttal ül az ölében, már nem öleli, balját a saját ölébe ejti, a másikat meg ugye ketten is nézik most.*
- Elégedett vagy?
*Kérdezi, mikor kiserken a vére, ami aztán hamarosan kövér cseppé gyűlik az ujján. Lefolyni viszont a lány nem hagyja, előbb lenyalja, aztán kicsit meg is szívja a sebet, pár percig a szájában tartja ezután, hiszen a nyáltól pikk-pakk meggyógyul. Egy ideig még maga elé néz, mert annak ellenére, hogy tudja, hogy ez a kis vizsgálat mennyire ésszerű is, de mégis kicsit úgy érzi magát, mint akit meggyaláztak.*