//Mágusok köre//
*Kissé elragadta a hév, és magasröptű gondolatait akaratlanul is megosztotta mindenkivel, és miután visszalép, várja a helyesbítések, korrigálások és cáfolások tömkelegét. Soha nem volt a szavak embere. De jobban belegondolva a tetteké sem. Ő csupán apró kavics a folyóban, akit sodor az ár, és ez az apró kavics vissza akar úszni a folyón, hogy megtalálja a sziklát, amiről levált. Egy kavics azonban tehetetlen.
Számítása azonban nem igazolódott be; sőt mi több, elismerést kap. Nem mondhatni, hogy ennek szerfelett örül, de nem is lombozódott le. Nem fog elpirulni és örömtáncot lejteni egy helyes gondolatmenet miatt, de azért egy félmosoly kísérte lágy bólintást megereszt a szószóló irányába. A kérdésre ellenben meglepődik, hiszen ő sem tudja rá igazán a választ. Amióta elvesztette emlékeit, nem nagyon törődött mágikus ereje csiszolásával, ez talán egy intő jel a sorstól, hogy ideje lenne el(vagy újra?)kezdeni.*
- Én még csupán az erdő elején strázsálok. Nem vagyok biztos abban, hogy rá tudok, illetve rá akarok-e lépni ama ösvényre, amely minden lépésnél éles követ sejtet.
*Igazat szólt, tényleg nem biztos a dolgában. Felkeltették benne az érdeklődést, ez nem vitás, azonban félő, hogy nem bírná egy ekkora átoksúly mellett ezt a terhet is. Ellenben a test sem attól erősödik, hogy egész életében egyetlen súlyt cipel, hanem fokozatosan többet, és többet... Miért ne lehetne ugyanez a lélekkel?
A szavak hallatán még mindig bizonytalan, habozik. Most két kötelet fog egyszerre. Az egyik kötél egy új élettel kecsegtet, és sokkal erősebben húzza őt maga felé, mint az a kötél, amely a monoton folytatást ígéri. A döntés pedig ésszerű, könnyebb, és kézenfekvőbb. A választás, amely akkor eldöntetett, mikor feltette magában.
Egy bólintással ül le a többiek közé. Hiába a nagy erő, az embert az a kötél húzza el hamarabb, melynek enged. Az elme befolyásolja a szívet, a szív befolyásolja az elmét. Mi van akkor, ha az elme egy része elvész?*
- Dhelion vagyok. *A bemutatkozás semmit nem mond el, mégis mindent. Ennyit tud magáról. Ha családnevéről kérdezik, egy kurta "nem tudom" lesz a válasz. Ha sokat, és kellőképp értelmezhetőt mondd idővel, akkor talán rájönnek, miért nem tud többet.*
- Se komolyabb, se félvárról vehetőbb fegyver birtokában nem vagyok, nem illik a kezembe ily' eszköz.
*Pedig ha ismerné múltját!
Részéről be is fejezte a beszédet, akkor szólal meg, ha konkrétan őt kérdezik. Ezzel egyetemben felszólal egy nő, őt is figyelmesen hallgatja. Konkrétan mindenkit figyelmesen hallgat, csak éppen szokásához híven mélán mered.
Ezek után még sokan mások is felszólalnak, van aki tényleg ki tudja fejteni mondandóját, és van, aki hebeg-habog. Csak akkor ocsúdik fel bambulásából, mikor hozzá, és még valaki máshoz intéznek szavakat. A
Némán bólint, majd a további mondandókat is végighallgatja. A mesterek által tanított lehetőségeken elgondolkozik, kisvártatva a holdmágiát találja szimpatikusnak, így úgy tűnik, meg is van jövendőbeli (lehetséges) mestere.
A kiosztásra való pénz láttán nem csillan fel szeme, nem is gyúl fel kapzsisága, egyszerűen közömbösen reagál rá, nem is számít arra, hogy kapjon belőle, vagy ha igen, akkor sem sokat. Ha kap, akkor elfogadja, csendesen megköszöni, ha nem kap, akkor nem kap. Mindenesetre akár pénz akár pénz nélkül, de feltápászkodik helyéről és elindul a fogadó irányába.*
//Fogadó//
*Belép az épületbe, majd körbenéz, lehetséges ülőhelyek után kutakodva. Ha talál asztalt, ami teljesen üres mind élő, és mind élettelen szempontból, akkor oda telepszik le, ha ez az opció nem lehetséges, akkor bizony egy szeméttel telerakotthoz ül le, és ha még ez sem válik be, akkor inkább a falat támasztja, semmit valakihez odakucorodik. De szerencsére talál egy üres asztalt, így némán foglal ott helyet, mindeközben imádkozva, hogy a másik ideküldött ne hozzá üljön. Nincs kedve senkivel sem beszélgetni, az asszonnyal is csak azért, mert nagy fejesnek tűnik, és a tudta nélkül is úgy döntöttek, hogy ő itt akar maradni, így nem lenne jó, ha az első tíz percében kipaterolnák antiszociálisságra hivatkozva. Persze legbelül örül, hogy valahol szívesen látják.
Előveszi a talizmánját, és belemered a rubinra, így várva Isurii Thargodart.*