//Radkraal//
*A többiekhez érve megáll, hogy közölje, mit is szeretne. Szerencsére Kagan felfigyel rá, s szívéjesnek mondható üdvözlésben részesíti a nőt, ki valószínűleg máskor elmosolyodna ezen, most azonban nem.*
- Én is örülök, hogy látlak titeket! *viszonozza azért az üdvözlést, majd eleget tesz a kérésnek.
Lovát kiköti a Radkraal elé. Hátáról leveszi a holtat, hogy lábaihoz helyezze a testet. Ezt követően a patás fejéhez lép. Ujjait végighúzza annak homlokán, sörényétől indulva, homlokát pedig fejének támasztja, bizalmas légkört kerítve maguk köré.*
- Kérlek, vigyázz rá! *suttogja még a lónak, mielőtt otthagyná, hogy beljebb lépjen.
A Radkraalban csendesen várakozik. Fel-alá járkál, azon gondolkozva, miként is alkossa mondatait, melyekből mondandója áll majd. Több verzió is megfordul fejében. Hosszabb, rövidebb, egy még annál is rövidebb, majd egy sokkal hosszabb. Egy olyan, melyben minden benne van. Valószínűleg azt kellene előadnia. Ha tudná, hogy a Vezér ráér, bele is kezdene abba a verzióba, ám látta jól, s tudja, hogy igencsak elfoglalt jelenleg. Főleg, hogy egy egész erődöt újjá kell építeniük. Csak akkor hagyja abba a járkálást, mikor Kagan, és vélhetően Leandana, megérkeznek. Akkor egyszerűen feléjük fordul, vesz egy mély levegőt, majd mindent elnyomva magában igyekszik újra vázolni a történteket. Azt a részt, mi a Vezért érintheti.*
- Azok, kiket imént említettél, Kagan. A szellemek. *kezd bele.
Pillantása ide-oda jár. Hol rájuk, hol melléjük, hol a kijárat felé, mintha túl akarna lenni ezen az egészen és eltűnni. Ez pedig így is van.*
- Emlékszel? Azért mentem el, mert atyám betegedéséről hírt kaptam. Mire hazaértem, már halott volt, s az lépett helyére, ki mérgezte őt, hosszú időn át. Utódlás jogától megfosztott nővérem férje kikiáltotta magát vezérré. Mivel nem voltam itt, nem tudtak mit tenni. Érkezésemmel változott a helyzet. Néhányan mellém álltak, ő azonban fejemet akarta. Kis híján sikerült is levágatnia a nyakamról. Az ok azonban, amiért itt vagyok, nem csak az, hogy elhozzam atyám halálhírét, hanem az, hogy figyelmeztesselek titeket. Óvakodjatok a szellemektől, Kagan! Ne bosszantsátok fel őket, vagy úgy jártok, mint népem és önmagát kikiáltó vezérük *tér végül a lényegre, vagy legalábbis annak egy részére.*
- Azért élek még, mert lefejezésemet megzavarták a szellemek. Nem hallottam mást, csak sikolyokat és fegyvereket. Az emberek össze-vissza rohangáltak, fegyver után kiáltozva. Nem tudom, hogy mi volt az, mi megtámadta őket. Engem leütöttek és kimenekítettek néhányan. Köztük a legöregebb időssel, ki még ébredésem előtt kinevezett vezérré. Két harcos volt tanúja, kik elfogadtak. Aki most itt áll, az Nymira Uthargrakhu, az Uthargrakhuk leánya, legutoljára választott vezetőjük, és egyben a nép utolsó, élő tagja. *fejezi be történetét, és elhallgat.
Hagy időt az egész megemésztésére. Hagy időt arra, hogy megértsék, mi is ez az egész, utána azonban újra szólásra nyitja ajkait.*
- Köszönöm, hogy befogadtatok, Kagan! Köszönöm, hogy tanulhattam tőled és népedtől! Egyetlen kérésem volna még felétek. Lovamon hoztam egy holtat idáig. Az az idős az, ki engem kinevezett, s jó ideig kísért, az út azonban túl hosszúnak bizonyult számára. Kérlek, segítsetek őt méltón búcsúztatni! Utána elmegyek és nem zavarok tovább.